2016. január 25., hétfő

Az ezeréves uralkodás - 01. Rész

Az ezeréves uralkodás-Csia Lajos
Miről van szó? Hogy gondolták eddig?

A Jel. 20,1-6 mély benyomást tett minden időben a keresztyén kedélyekre, s igen eltérő értelmezésekre adott alkalmat. Aszerint, hogy az emberek e világi, testi vagy reménykedő szellemi beállítottságúak voltak, hol már jelenvalónak, hol eljövendőnek, hol testi színekkel kirajzoltnak, hol szellemi alkatúnak gondolták az ezeréves uralkodást. Ágoston a katolikus egyházban látta megvalósulását., s bizonyos módosítással követték a reformátorok is. A Krisztus utáni ezredik esztendő végén várták az utolsó ítéletet. Münster Tamás és lázadó társai az általuk alapított államban látták megvalósulását. A pietizmus idején a tekintetek előre szegeződtek

2016. január 18., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 15. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizennegyedik fejezet


Zakariás 14, 1-21

Említettem már Zakariás prófétával kapcsolatban, hogy ezeket a jövendöléseket származásukat illetően nem úgy kell felfognunk, hogy a próféta tisztán látta a jövőt, és abból, amit tisztán látott, elmondott nekünk valamit. Úgy kell felfognunk a dolgot, hogy a próféta előtt látomások jelentek meg, és azokat közölte anélkül, hogy minden összeköttetésüket és jelentésüket látta volna. Ez a prófécia természete. Más a tanítás, és más a prófécia. Az, aki tanít, egy anyag birtokában valamit ad abból,

2016. január 11., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 14. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenharmadik fejezet


Zakariás 13, 1-9

Zakariás próféta, mint a prófécia első hat fejezetében láttuk, különböző időkben kapott intő kijelentéseket. Ezeket úgy írta le, ahogy látta és hallotta. Ezek között a kijelentések között mély belső összefüggés van, azonban mozaikszerűen következnek egymás után a látomások és a különböző isteni szózatok. Itt, a 13. fejezetben is két, egymástól látszólag különböző próféciával van dolgunk. De csak látszólag, mert, mert amint látni fogjuk, a két rész között mélységes belső összefüggés van. Az első hat vers az első prófécia, a három utolsó vers foglalja magában a második próféciát. Mindkét prófécia nevezetes mondattal kezdődik, amely az Újtestamentumra utal. Mindkét próféciában igen sok az Újtestamentumban is megtalálható elem.

2016. január 4., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 13. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenkettedik fejezet


Zakariás 12, 1-14

A kilencedik fejezet így kezdődik: „Az Úr igéjének terhe a Kadrák földje ellen”. Most egy új szakasz kezdődik, hasonló fordulattal: „Az Úr igéjének terhe Izrael ellen.” A fordítás helyesen így hangozna: Az Úr igéjének súlya – vagy az Úr súlyos igéje Izrael felől. Hamarosan megértjük, hogy Izrael ellen semmit sem mond, sőt inkább Izraelért szól. Most megint az Úr szól a próféta által, és azt mondja az Úr jellemzésére, hogy ezáltal