2018. december 19., szerda

Karácsony


Szükségtelen arról szólnunk, hogy a Karácsony vajon keresztény ünnep-e. Igen, az. Az elpogányosodott kereszténység ünnepe. Ehhez annyit tegyünk hozzá, hogy az új szövetségben sem Jézus, sem az apostolok nem alapítottak, és nem rendeltek el semmiféle ünnepet. Amikor Pál apostol arról beszélt, hogy

2018. december 5., szerda

Módosul JK Blog tartalma

Kedves Olvasó!

A JK Blog tartalmát ismerve láthatod, hogy (a Biblia olvasásával párhuzamosan) milyen keresztény szerzők könyveit olvastam én magam is. Ezek időnként magukkal ragadtak, megesett az is, hogy eltereltek valamilyen Istentől nem nekem szánt irányba, azonban többségükben pozitívan befolyásoltak hívő életem különböző állomásain való áthaladásomban. Összességében hasznomra váltak. Köszönet mondok ezen a helyen e könyvek még élő szerzőinek, és azoknak is akik már elaludtak az Úrban!