„A laodiceai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Ismerem tetteidet, hogy sem hideg, sem meleg nem vagy. Bár hideg volnál, vagy meleg. Így mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból. Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen, azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy; fehér ruhákat, hogy körös-körül borítva légy, és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítotm és őket megfenyítem: légy buzgó hát és térj új felismerésre! Lásd, az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz és vele lakomázom, ő pedig énvelem. A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az ő trónjára. Akinek van füle, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond.” (Jel. 3:14-22)
Laodicea Filadelfiától délkeletre, Frígia délnyugati részén feküdt; szomszédja volt Kolossé, amelynek keresztény gyülekezetéhez Pál levelet írt. Állítólag Laodiceába is írt levelet az apostol. Mások szerint azonban a Kol. 4:16-ban említett körlevél lett volna, mely Efézusból indult volna ki s Laodiceában fejezte volna körútját, s azonos volna az efezusi levéllel. Ha ez igaz, azt a körutat, melyet az Úrtól küldött hét üzenettel tett meg a levélhordó, már korábban is megtette más valaki a Pál levelével. Laodicea, amelyet azelőtt diopolisznak neveztek, későbbi nevét II. Antiochus király feleségétől, Laodikétől kapta. Úgy ennek a városnak, mint a többi hatnak nevéből a bennük lévő gyülekezetekre, vagy az üzenetek magyarázatára túlzott következtetéseket levonni nem volna józan dolog. Tény azonban, hogy a Filadelfia (testvérszeretet jelent) név meglepően illik a benne lévő gyülekezetre s Laodiké (népigazság) neve némi fényt vet arra az önelégültségre, amely a városba uralkodott. A fenséges név adásával járó megtiszteltetés, úgy látszik, a várost a külső tisztesség látszatának fenntartására ingerelte. A termékeny földön fekvő város különben gyapjútermelésből, iparból és kereskedelemből élt, s jómódú volt. A földi jólét is oka lehetett annak az elbizakodottságnak, mely a város keresztény gyülekezetét az üzenet szerint jellemezte. A külső tisztesség és keresztény látszat fenntartása a gyülekezetnek mindenesetre erős gondja volt. De Isten eltörölte a külsőleg tisztességes várost a hasonló lelkületű keresztény gyülekezettel együtt a föld színéről, s ma csak kevés rom hirdeti egykori helyét.
Az Úr ítélete úgy hangzott a város keresztény gyülekezete felől, hogy tettei sem belső hidegségről, sem belső forróságról nem tanúskodtak, vagyis a keresztény igazsággal szemben sem ellenállást, sem odaadást nem lehet bennük felfedezni, hanem inkább valami lagymatag igent. Az emberek egymással szemben való viselkedésében is a nyílt ellenségeskedésnél sokkal sértőbb az ellenféllel nem törődő közöny. A lagymatagság vagy langyosság Istent is jobban sérti, mint a hideg tagadás. A szellemi életben a hideg hitetlenség hirtelen szokott átcsapni forró bizalomba, s ennek az átcsapásnak a neve: megtérés. Lassú felmelegedés a szellei világban nincs. A langyosság annak a jele, hogy a szív képtelen a felmelegedésre, mert annyira önző, annyira önhitt, hogy egészen Istené lenni nem tud, magát elítélni nem tudja. Istenhez csak bűnbeismeréssel közeledhetünk s a bűntudatnak egészen össze kel törnie a szívet. Magabízó lélek ezt nem teheti meg. A hitetlen számára van remény, hogy vakságából felébred és az üldözött igazságot imádattal szolgálni fogja, mint Pál esetében valósággá lett; de a lágymeleg, ki látja az igazságot és tudatosan veti azt el magától, vagy frivol módon játszik vele, komolyan nem veszi, nem újulhat meg értelmében, azaz nem térhet meg, mert hiányzik a megújulás alapkelléke: az őszinteség. Csak ha a henyeségből felébred, ha langy melegséget forró buzgóság váltja föl, csak akkor van remény, hogy isteni töredelemmel megújulhat. Azért szól így a megtérésre hívás: Légy buzgóságos azért és változtass értelmet. Az értelem előtt a kedélynek kell megindulnia.
Emberek előtt ebben a gyülekezetben nemigen volt kivetni való. Környező gyülekezetek, látogató egyének előtt úgy szerepelt ez a gyülekezet, mint jól szervezett, jól berendezett, mindennel ellátott egyház. „Gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem!”- mondja dicsekedve a gyülekezet és ezt sokan elhiszik neki. Nem mástól vette a gazdagságát, nem abban keletkezett, hanem maga szerezte azt; ezért hangsúlyozza, hogy gazdaggá lett. Ha el is vesztené gazdagságát, íme, benne van a meggazdagodási képesség: nem kell semmitől félnie, nincs semmire szüksége! A gyülekezet földi magaslatokon jár, önmagát dicséri, emberi neveket ejtenek ki magasztalva, emberi tekintélyek előtt hódolnak. A gyülekezetben nincs durva erőszak, minden békés; a gyülekezet ellen nem alkalmaz senki durva erőszakot, a környező pogányságnak eszébe sem jut a gyülekezetet üldözni. A világ úgy becsüli a gyülekezetet, mintha hozzá tartoznék. Jézabelről nincs szó, a Sátán székhelyét nem említették. Még sincs öröm, mégsem emelkedik az ég felé a hála szava. Tompa és fülledt a gyülekezet levegője. Nincs frissesség, mert nincs szabadság sem. A gyülekezetben semmit sem szabad gáncsolni, csak a dicséret van megengedve, a nyugtalan elemeket elhallgattatják. A gyülekezetben béke van és megelégedés. De Isten nincs megelégedve. Mint éles, bántó hang szól az Úrtól küldött üzenet: mivel langyos vagy, sem hideg sem forró, ki foglak hányni a szájamból. A gyülekezet bizonyára ismerte a szomszédos filadelfiai gyülekezetet és annak szegénységét lenézte, ég felé fordulását egészségtelennek tartotta. A laodiceai keresztények nem tudták Isten akaratának látni azt a nyomorúságot, amelyben a filadelfiai gyülekezet volt, álszeretetből szánakoztak rajtuk, azok szegénységével boldogan állították szembe a maguk gazdagságát, vakoknak gondolták őket, mert csak fölfelé láttak és a földi hivatást nem ösmerték fel; hiszen van a világban is teendője az egyháznak, nem azt kell-e Isten országává alakítaniok? Úgy tűnt fel előttük a filadelfiai gyülekezet, mint ruhátlan, meztelen koldus, kit szégyellni kell az őket megbecsülő világ előtt. De a gyülekezet finom, vallásos hangjával szemben durva kifejezést használ az Úr: kiokádlak szájamból! E szóban benne van az ég utálata a gyülekezet állapota miatt. A mentő szeretet, mielőtt eltűnnék és az ítéletnek adná át helyét, még egyszer int: nem tudod, hogy a szomszéd gyülekezet nem, hanem te vagy a nyomorúságos, szánalmas, szegény, vak és mezítelen?
Ha a laodiceai gyülekezet állapotát a megelőző üzenetek tartalmával összehasonlítjuk, sajátságos fejlődés vonalát kel megállapítanunk. Az efezusi gyülekezetbe még csak finom réseken át szivárgott a nikolaitizmus mérge; a pergamoni már magában tűrte; a tiatirai szabad működést engedett neki; a szárdisziban a méreg elvégezte munkáját, ez a gyülekezet már majdnem hideg halott volt. A fejlődésnek azonban egy másik vonalát is megfigyeltük: a szmirnai gyülekezet égi gazdagsága Pergamuszban mint az Úrhoz való ragaszkodás megmarad: Tiatirában megjelenik az Efezusban elejtett szeretet, mint hűség, szolgálat és állhatatosság. Szárdiszban a terjedő halál már csak kevés nevet hagyott meg Isten hűségében. De a kicsiny mustármag Filadelfiában Isten felé kitáruló sereggé változik, melyben Isten szeretete magát megdicsőíti. Laodiceában a fejlődés másik ága torkollik, azonban a szárdiszi hideg halált találjuk itt. Valószínűleg a közeli Filadelfia hatására itt is vallásos élet ébred, de ezt az ébredést emberi erő, pénz és hiúság munkálják, s így eredményei öncsalás és mások megcsalása. A gyülekezet gazdagsága hazugság, a bűn rothadását elkendőzi a gyülekezet, mely önmagával szemben vak.
Istenszeretet: azonban még ezt a legutálatosabb gyülekezetet sem hagyja gyöngéd figyelmeztető szó és tanács nélkül, hogy akit a gyülekezetben lehet, halálos álmából fölébresszen. A szabad akarattal teremtett ember rabságból vétkezik, de Isten mellett csak szabad elhatározásból állhat meg. Isten sohasem kényszeríti az embert megtérésre, hanem csak tanácsol, mint jó barát: azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy meggazdagodjál, fehér ruhákat, felöltsd, hogy rút mezítelenséged látható ne legyen és szemgyógyító írt, hogy szemedet bekend, hogy láss! Az Úr tanácsa tehát ez: vásárolj! Ez a kifejezés ugyanaz, mint amely a tíz szűz példázatában is előfordul, hol az okos szüzek az oktalanokat vásárolni küldik a kereskedőkhöz. Kik ezek a kereskedők? Mi az, amit vásárolni kell? Mi a vásárló pénz? A szüzek lámpása, mely ebben a sötét világban fénylik, a prófétai szó, mely utunk céljára, létünk értelmére rávilágít (II. Péter 1:19). Ámde maga a puszta szó csak annyi a szívben, mint a talán cizellált, művészi módon kidolgozott érclámpa olaj nélkül: szép, de céltalan. Az ige csak akkor világít, ha a Szent Szellem olaja világít benne. Ezért az ige olvasásakor fohászkodjunk Isten Szent szellemének megvilágosító hatalmáért. Isten úgy adja a kérőnek Szent Szellemét, mint atya gyermekének a jó ajándékot: készségesen és szemrehányás nélkül. A kereskedő tehát Isten; a vásárolandó áru: a szent Szellem; a vásárló pénz: annak drága vére, ki halálával mindent megszerzett nékünk, hogy ennek a kiontott vérnek érdemét, mint az égi bank jegyét hittel mutassuk be e nagy Eladónál, a gazdag Istennél. De nem csak az olaj jelöli Isten szent Szellemének hatalmát, hanem a tűzben kiégett arany, fehér ruha és a szemgyógyító ír is; mindezek az isteni szent Szellem csodálatos működésének különböző oldalait mutatják. A gyülekezet magára tekint, amikor azt mondja: gazdag vagyok! De ez csak önámítás! Bár szájunk tele van a magunk dicséretével: azt, amivel dicsekszünk, vagy Istentől kaptuk, tehát a dicséret nem minket illet, vagy csak úgy képzeljük, esetleg hazudjuk. S amit Isten ad, azt bármely pillanatban meg is tagadhatja. Soha nem mondhatjuk hát, hogy gazdagok vagyunk, hanem állandóan szomjas alázattal kell Isten felé tekintenünk, s onnan percről-percre a szent szellemet várnunk. Saját hűségünk, saját jóságunk, saját erőnk csak addig jók, amíg dicsekedni kell velük; ami a szenvedések és megpróbáltatások tüzében is megállja a helyét, a tűzben megpróbált arany felülről jön! Mi más ez, mint ama első szeretet, melyet az efezusi gyülekezet gondtalanul elhagyott, amellyel Isten előbb szeretett minket, hogy mi azzal a szeretettel szeressük vissza, mely először bennünket gyógyított meg? A fehér ruha is Isten szent Szelleme. Csak Isten Szellemének van hatalma bennünk a lelkiismeret büntető, bosszúálló hangját elcsitítani, s Jézus vérének bűntörlő erejét előnkbe tartva, bennünk bizalmat kelteni. Nem logikai okfejtés adja ezt a bizonyosságot, hogy Isten megbocsát, hanem a szent Szellem, ki a kétkedő, hányt-vetett lélekben azt mondja: Csend legyen! S erre a szóra a hullámok elcsitulnak. Amerikai evangélisták kezdték el a hitet egyszerű logikai műveletnek hirdetni, s az emberek azzal kényszeríteni a hitre, hogy a hitet ilyen szillogizmusnak mondták: Isten ígérte, Isten hű, Istenre rábízhatod magad! Ám ez a szillogizmus csak azoknak használ, akik elől Isten szelleme a hit akadályit már elsöpörte, akik már hisznek, először Isten szent Szellemének kell a maga romboló-építő munkáját elvégeznie, az ellenálló gonosz akaratot megtörnie, s a szívben új akaratot teremtenie. A hit is Isten ajándéka; újonnan születés nélkül nincs hit! A lélek kétségbeesetten küszködik és keres, míg Isten Szelleme egyszerre boldog bizonyossággal, a megbocsátás fehér ruhájával borítja be, s könnyedén ragadja el a lelket a kétség és félelem, a bűn és kísértés szakadékai fölött. Mikor ez a szellem ruhaként betakar, többé nem saját lényünkben járunk, nem saját életünket éljük, mezítelen énünk rútsága nem látszik, nem érződik, mint nem érezzük a tűzben hevített vas durva keménységét és hidegségét. És végül Isten szent Szellemét jelképezi a szemgyógyító ír is. Maga a Szellem az a bennük lakó bölcsesség, amelyet Isten szemrehányás nélkül ad a kérőnek, a benne hívőnek. Rejtett összefüggések derülnek fel előttünk; isteni igazságok világosodnak meg; a Biblia beszéde élni kezd, szívünk bűnbánattól ég és hálától emelkedik, mikor Isten szellem meggyógyítja belső szemünket és többé nem abban a hazug lidércfényben látjuk a világot, melyet sátán, a hazugság atyja vetít elénk. Isten Szellem rombol és épít; rombolja a hazugság csaló látszatát, az álgazdagságot, az öntetszelgést és a hamis nézeteket, hogy helyükbe építse a szellemi világ végtelen értékű ingyen értékeit, Isten golgotai diadalát és a prófétai látást. A laodiceai gyülekezetnek az isteni Szellem e hármas működésére van szüksége: emberi erő helyett Isten ereje, önelégültség helyett Jézus halálában megnyugvó lelkiismeret és beszennyezett ön- és világvizsgálat helyett isteni ítélet. Ez az ítélet kemény, metsző, mint az operáló kés, de Isten szeretetéből fakad, mely a gyülekezetet menteni akarja. Én megfeddem és megfenyítem mindazokat, akiket szeretek! Megfeddi, vagyis bűnüket eléjük tartja és megfenyíti, azaz ellenállásukat szenvedéssel töri meg. Az önelégültségből kimentett gyülekezet buzgón indul neki, hogy önmagáról és a világról alkotott felfogását megváltoztassa, vagyis megtérjen. Az értelem új fényében a szív új utat keres.
Lásd, az ajtóhoz álltam és zörgetek. Az emberi elhatározások és döntések a szívben kezdődnek. A szív a lelki élet központja, ide jönnek az érzékszervek összes tudatos értesülései, s innen mennek szét a tudatos akarások úgy a testi, mint a lelki élet területére. Mielőtt azonban a szív az értesülésekből akarásokat állítana elő, az értesülések az értelem és kedély transzformátorán, átalakító készülékén mennek által s azokban egyéniesülnek, vagyis az akaró lélek szempontjából megítéltetnek, s úgy kerülnek most már az értelem és kedély tanácsaival együtt a szív döntése elé. Megtérni annyit jelent, mint az értelem átalakító készülékét átkapcsolni, s azt új tanácsok adására kényszeríteni, hogy ne azt ajánlja, ami a húsnak tetszik, hanem ami az Istentől megvilágított szellemnek. A megfeszített Jézus a húsnak kellemetlen, mert az emberi szenvedések útjára állítja és megalázza; a hústól befolyásolt értelem tehát elutasítását kívánja. Megtérni annyi, mint a megfeszített Jézust megszeretni. De akkor Jézus a Szellem kopogtatásával odaáll a szív ajtajához, a szellemhez, mely a lelkiismeretben jelentkezik, s nyugtalanító kérlelésével ostromolja a szívet. Így állt oda Saulus szívéhez, s azontúl mindig nehezebb lett neki az ösztöke ellen rugódozni. Minden keresztény szenvedőben újra föltűnt az a bárány-vonás, amelyet a farizeus gyűlölt, de amely állandóan mélyebb hatást tett rá, míg végre teljes világosságban állott előtte a Bárány maga és büszke szíve összetört, hogy a pogányok apostola legyen belőle. A laodiceai gyülekezet követének szívénél is így állt ott az Úr, hogy a tűzben megpróbált aranyat, a fehér ruhát és a szemgyógyító írt kínálja, az ég szeretetét, bocsánatát és tiszta látását. Ha valaki hallgat szavamra és fölnyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele vacsorálok, ő meg énvelem. A szív tehát olyan ajtó, melyen csak belülről van kilincs; ha ki nem nyitják, a vendég kívül marad, hacsak rá ne törik a gazdára az ajtót. Amikor az Úr megtérésre hív, mivel kegyelmet akar gyakorolni, csak kérlel, kopog, szelíden megnyitásra vár; ha ki nem nyitnak, tovább megy. Amikor az Úr ítéletre jő, rátöri a szívre az ajtót, akkor a szívnek a Bíróval találkoznia kell. A laodiceai gyülekezetnél még csak kopogtat az Úr. Hallgatni a kopogtató szavára annyi, mint elfogadni az ajánlatot, hinni annak, aki szeretetét, bocsánatát és új látását kínálja nekünk. Bemenni a szívbe annyi, mint szellemét ránk tölteni; velünk vacsorál, ha Szellemének javaiban részeltet, a szeretetben, bocsánatban és új látásban; hozzá bemenni és vele vacsorálni meg annyi, mint jogot nyerni arra, hogy vigaszért, örömért, bátorításért bármikor hozzá fordulhassunk és nem hiába.
Nézzük most már, hogyan felel meg a gyülekezet állapotának a levélíró bemutatkozása és a végső ígéret. Ezeket mondja az Ámen, a hű és való Tanú, az Isten teremtésének kezdete. A hű és való Tanú az Ámen magyarázata, mert ámen azt jelenti: bizony. Isteni, szent bizonygatása Isten intésének, vagy ígéretének. Jézus a legigazabb Ámen, a legvilágosabban olvasható, legbizonyosabban hangzó isteni megerősítése annak, hogy Isten szeret. Ő a szellemvilág tanúja, ki semmit el ne titkol, mire szükségünk van; semmit el nem ferdít, hogy valahogy ne csalódjunk és valamikor azt a panaszt ne mondhassuk: Uram, senki sem mondta nekem! De ő a legvalóbb tanú is, aki nem üres szót hozott az égből a földre, hanem a valóság igazi képét, mint ahogy a Jelenések könyve minden szava, minden kép mögött, égi, szellemi valóság jelent meg. Mikor az Isten, hogy örök isteni magányának véget vessen, teremteni kezdett. Ő jelent meg először, mint minden teremtés kezdete, nem mintha ő is teremtett lény volna, hanem miután ő volt a teremtés ősképe, amelyért minden más teremtetett, s a teremtés célja, melyhez egyszer mindennek hasonlítania kell. Rá kell tekintenie az embernek, aki gőgös elbizakodottságában magát állítja oda megvalósulásnak: Meggazdagodtam, magamtól lettem gazdaggá, semmire sincs szükségem. A jászolban szülöttel, a szegénységben vándorlóval, a keresztfán megfeszítettel hasonlítsa magát össze az öntetszelgő és tudja meg, hogy ő az Isten igaz valósága, hű képmása. Az, aki nem dicsekedett, hanem magát föláldozta, aki nem lenézett a többiekre, hanem mindenkinél alább szállott. Ő az első teremtés is, mert megalázottságából dicsőségre emelkedett: halott teste feltámadott és mindenki előtt elfoglalta helyét az új teremtésben, hogy mindenki más hozzá legyen egyszer hasonló. Aki el tudja tekintetét fordítani magától és őhozzá leszállván, utolsó lesz e világban, hogy vele együtt várja Isten újrateremtő szózatát: győz.
Annak, aki győz, megadom, hogy velem együtt trónusra üljön, amint én is győztem és Atyámmal együtt leültem az ő trónusára. Amint Jézus a legalacsonyabbról, a bitófáról az ég trónusára szállt, úgy száll le az is, aki magát lealázza, ővele együtt az ő trónusára. Az ígéret tehát ez: aki azt a dicsőséget eldobja, amelyet ő maga aggatott magára, megkapja azt a dicsőséget, melybe Isten fogja őt burkolni. Ezzel azonban a hazugságot a valósággal cseréli fel. A hazugság úgyis elvétetnék egyszer tőle; a magában csökönyösen gyönyörködőt, a javíthatatlan öntetszelgőt az Úr kihányja szájából. Az ígéretet pedig az égnek hű és való Tanúja teszi, kinek minden szava Ámen, teljes bizonyosság, s ki a teremtés első tagja, zsengéje lévén magában hordja az ígéret teljes bizonyosságát. Így kínálja Krisztus az én hazug párázata helyett az isteni dicsőség valóságát, hogy hazug képzelődéseinket égi valósággal becserélve, új értelmet, új belátást szerezzünk és felfogásunk kicserélésével győzzünk. Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezetnek. Mert nem mindenkinek van még szellemi tájékozódó képessége, hogy a láthatók bizonytalanságát és a láthatatlanok valóságát fölismerje. A látható világ sokfélesége, hangja elnyomja a láthatatlan világból áthangzó szózatot, a nagy többség a hazugság után fut és csak kevesen veszik észre, hogy az összeomló látszatvilág mögött egy most még láthatatlan való világ épül. Fúj a szél, s nem tudod, honnan jő és hová megyen; szól a Szellem és nem tudod, mi az a világ, melyből hangja áthangzik és milyen lesz az a világ, melyet titkos, láthatatlan munkája közöttünk, bennünk már most épít. A hívő azonban valóságnak fogadja el a láthatatlant, s bizonyosságnak azt, ami sokak előtt csak annyi, mint a szél. A Szellem azonban nem egy gyülekezethez szól, hanem mindannyihoz, s amit egynek látszik mondani, azt mindenkinek mondja. A hét csodálatos üzenet nem egy-egy gyülekezetnek szól, ez csak a kifejezés formája, hanem az összes gyülekezethez szól az Úr az egy kiválasztott gyülekezeten keresztül. Ez a minden levélben szórul-szóra ismétlődő mondat: Akinek füle van, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezethez! Szünet nélkül arra figyelmeztet, hogy az Úr egész földi egyházához beszél, nemcsak az akkor élőkhöz, hanem minden időben rája figyelőkhöz. Mindenkinek szól minden bemutatkozás, minden dicséret és kifogás, minden fenyegetés és ígéret. A hét gyülekezet tehát egyenlő minden hely és minden idő összes gyülekezeteivel, az egy örök gyülekezettel, amíg az e földön zarándokol. Hiszen a hetes szám itt éppúgy egyet jelent, mint Isten hét szelleme az egy, oszthatatlan szellemet.
Forrás:
Csia Lajos – Jelenések könyve a mai kor tükrében című kötete, saját példányból lejegyezve
-<>-
A LAODICEAI GYÜLELEKEZET
Andrew Strom
Jó néhány éve számos kiemelkedő keresztyén vezetőnek egyértelműen az a véleménye, hogy ma egy ‘langyos’, azaz ‘Laodiceai’ gyülekezet korában élünk. Az elmúlt tizenöt évben azonban a gyülekezet aggasztóan alacsony szellemi állapotának a felismerése növelte annak sürgősségét, amit Isten ismételten mondott prófétai szolgálóknak az egész világon figyelmeztetve a gyülekezet ‘Laodiceai’ állapotára, és ebből adódóan, hogy az ítéletnek mindenfelé el kell „kezdődnie Isten házán” (1 Péter 4.17). Ezért várhatóan mindenfelé óriási „megrázás” és ítélet fog eljönni a mai gyülekezetekre.
A Laodiceai gyülekezet a hét gyülekezet közül az utolsó, akihez Jézus üzenetet küldött (Jel. 3:14-22). Ebben az igeszakaszban Jézus a következő „ígéretet” tette a langymeleg gyülekezetnek: „Ezért, mivel langymeleg vagy és sem hideg sem meleg, KI FOGLAK KÖPNI AZ ÉN SZÁMBÓL…. Légy buzgóságos ezért ÉS TÉRJ MEG”. Világos ebből az igeszakaszból, hogy a Laodiceai gyülekezet egy közeli, fenyegetı ítélet elé néz – Isten „ki fogja köpni” a szájából. Az egyetlen remény a mély és azonnali megtérés. Kérlek emlékezz rá, hogy ez egy ÍGÉRET Istentől. Ez nem egy hiábavaló fenyegetés. Ha nem lesz gyors és mély bűnbánat Isten MEGÍGÉRTE, hogy kiköpi a langyos gyülekezetet a szájából. Az a meggyőződésem, hogy a próféta szerepe egyfajta ‘őrálló a falakon’, hogy hangosan figyelmeztesse azokat, akik alszanak a közeledő veszély idején. A jelenlegi helyzetben nem lehet kétséges, hogy egy próféta munkája az lenne, hogy ‘riadót fújjon a Sionon’ – hogy hangosan figyelmeztesse az embereket, amíg azok rá nem ébrednek a bekövetkező ítélet nagyon valóságos veszélyére. A prófétáktól nem várható el, hogy ‘kellemes’ üzeneteket hirdessenek. Ahogyan A.G. Gardiner mondta: „Amikor egy prófétát kedvelnek és istenítenek, az üzenete kárba veszett. A próféta csak addig hasznos, míg nyilvános közbotrányokozásért megkövezik, mert bűnbánatra hív minket. Próféta megzavarja a kényelmes szokásainkat, összetöri az imádott bálványainkat, darabokra zúzza szent hagyományainkat…” Meg kell mondanom, hogy ilyen értelemben csalódott vagyok néhány mai prófétával kapcsolatban. Úgy tűnik számomra, hogy sokan közülük az eljövendő aratás ‘pozitív’ szempontjainak hangoztatását választották inkább, mint a hamarosan bekövetkező veszélyre való figyelmeztetést. Ha egy próféta látja az elkerülhetetlen ítéletet, nem az lenne a feladata, hogy felhasználva minden rendelkezésére álló eszközt sürgősen figyelmeztesse az embereket? Máskülönben hogyan hajtja végre azt, amit Isten megparancsolt neki?
Mind prófétai szempontból, mind a Szentírásból világosan látszik, hogy a mai Laodiceai gyülekezet elkerülhetetlen szigorú ítélettel néz szembe és ezért a keresztyéneket sürgősen figyelmeztetni kell. Van egy régi mondás: „Az emberek nem fogják elkerülni a veszélyt, ha nem látják azt”. Ennek a fejezetnek az a kifejezett célja, hogy megláttassa a veszélyt. Nem kérek bocsánatot az üzenet tartalmának őszintesége és sürgetés miatt.
Néhány ember úgy gondolja ma, hogy a ‘Torontói áldás’ megújította az egyházat. Megfigyelésem szerint azonban a megnyilvánulások és megtapasztalások hozzájárultak ahhoz, hogy Toronto még kifejezés teljesebb módon láthatóvá tegye a mai gyülekezetek mindenre kiterjedő ‘Laodiceai’ állapotát. (Azt gondolom, hogy ebből, és a későbbi fejezetekből ennek egyértelművé kellene válnia).
Néhány évvel ezelőtt készítettem egy tanulmányt az Újszövetségi Egyház (ahogy az le van írva az Apostolok cselekedetei könyvében) és a mai egyház közötti különbségről. Megijedtem attól, amit felfedeztem, hogy a mai keresztyénség majdnem minden szempontból annyira különbözik attól, amit a Biblia alapján teljes meggyőződéssel hiszünk. Az Újszövetségi időkben az Egyház olyan volt, mint a ‘megemésztő tűz’, ami végigsöpört a világon „lerombolva a gonosz minden munkáját”. Isten tüzes, felkent emberei által vezetett korai hívők bátor, harcos, kompromisszum nélküli erőt képeztek, elkötelezve magukat arra, hogy lerombolják az ördög minden erősségét mindenhol. Ők voltak a Mindenható ‘földi támadó’ csapatai. Sok szenvedést, nehézséget és üldöztetést tűrtek el azért, hogy lássák saját generációjuk idején az evangélium terjedését ‘az egész világon’.
Mi ezzel szemben láthatóan jobban szeretjük „elegáns” módon kibontani Isten királyságának vitorláit. A Biblia azt mondja nekünk, hogy az utolsó napokban az emberek „inkább az élvezetek, mint Istennek szeretői lesznek”. Ez azt jelenti számunkra, hogy ez „az idő akkor fog eljönni, amikor nem fogják eltűrni a tiszta tanítást, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük” (2 Tim 4.3). Nem az az igazság, hogy a huszadik századi hívők kitaláltak maguknak egy „azonnal fogyasztható”, kényelmes keresztyénséget? Nem olyan keresztyénség ez, ahol mindenki, gyakran az igehirdetők is azt érzik, hogy az ő feladatuk inkább a szórakoztatás és hízelgés, mint a fegyelmezés és a felébresztés? Nem olyan keresztyénség ez, ami Isten utáni ‘éhség és szomjúság’ helyett sok év óta látható módon csak ‘áldásokra’ vágyik? Nem egy olyan keresztyénség ez, ami láthatóan a „boldogságban” érdekelt inkább, mint valóságos szentségben? Ki tagadhatná, hogy e század emberei ott érzik otthon magukat, ahol valószínűleg a legkényelmesebb, a legjobban kifizetődő? A mai gyülekezetek az írott történelem leggazdagabb, legmegelégedettebb gyülekezetei.
Jézus így írja le a Laodiceai gyülekezet önelégült megnyilvánulását: “Gazdag vagyok, meggazdagodtam és „SEMMIRE SINCS SZÜKSÉGEM” (Jel. 3:17). Hihetetlen, hogy látjuk a Laodíceai gyülekezetnek ezt az állapotát ma és MÉGSEM FEDEZZÜK FEL A SAJÁT MEGDÖBBENTŐ SZELLEMI MEZÍTELENSÉGÜNKET ÉS ELVESZETTSÉGÜNKET. A gyülekezet jóhiszeműen nyugtázza, hogy „minden jól van”! Bizonyára senki sem tud elképzelni még egy olyan kort, amikor a gyülekezet olyan sok ‘játékkal’ rendelkezett, mind fizikai mind szellemi értelemben, mint manapság. „Gazdag vagyok, meggazdagodtam”. Mi most minden bizonnyal ezekben az anyagias napokban élünk: fényűző gyülekezeti épületek, költséges rádió és TV programok, könyv-áruházak megtömve minden elképzelhető oktatási segédeszközzel és hívőknek szánt ajándéktárgyakkal, költséges konferenciák és szemináriumok még több fül-hizlalást kiszolgáló tanítással azok számára, akiknek elég pénzük van, hogy megfizessék. Tagadhatja valaki, hogy a keresztyénség ‘nagy üzlet’ ezekben a napokban? Több évvel ezelőtt bejelentették az USA-ban, hogy az egyik legnagyobb keresztyén dicsőítő csoport 20 millió dollár értékben perelt be egy másik csoportot a forgalmazás után járó jogdíj-vesztesége miatt.
Az egyének szintjén a dolgok majdnem ugyanilyen rosszak. A Biblia azt mondja: „Ne szeresd a világot, sem azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti AZ ATYA SZERETETE NEM MARAD MEG ABBAN” (1 János 3.15). Ki tagadhatná, hogy sok keresztyén ma láthatóan jobban odaszánja magát saját ‘karrierje’ építésére, mint Isten munkájára? Jézus világosan megmondta: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak”! Ma mégis olyan sok keresztyén próbálkozik azzal, hogy mindkét oldalnak eleget tegyen. A Biblia azt mondja nekünk „Ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz”. Ennek ellenére sok keresztyén életstílusa, ambíciói és birtoklási vágya ma nem pontosan a körülötte lévő mohó, kapzsi világéhoz hasonló?
Jézus Maga mondja: „Nem mindenki, aki ezt mondja nekem ‘Uram, Uram’ mehet be a mennyek országába, hanem csak az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát. Azon a napon sokan fogják nekem mondani: ‘Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk és űztünk ki démonokat és tettünk sok hatalmas dolgot a nevedben?’ És akkor azt fogom mondani nekik: ‘SOHASEM ISMERTELEK TITEKET, TÁVOZZATOK TŐLEM TI GONOSZTEVŐK” (Máté 7.21-23). „Íme, ez volt a vétke Szodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg…” (Ezékiel 16.49).
Ahelyett, hogy a pénzünket ma a szegényeknek adnánk láthatóan jobban szeretünk adni a ‘gyülekezeti épület kincsestára’ számára vagy híres nagy szolgálatokra. Közben 40.000 gyermek hal meg minden nap éhségben, betegségben és a körülöttünk lévő világ a pokolba megy, mi kényelmesen ülünk ‘megpihenve a Sionon’, szép énekeket énekelve, hogy mennyire szeretjük Jézust, hogy olyanok legyünk, mint Ő. „Miért hívtok engem Úrnak és nem cselekszitek azokat a dolgokat, amiket mondok?” – panaszkodik szomorúan a Megmentőnk. „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem” – mondja az Úr. (Máté 15.8).
A keresztyénségnek ez a generációja – sokkal inkább, mint bármelyik – elkövette azt a bűnt, hogy mindent felhígított (vagy elárult), amit Jézus mondott. Nem csoda, hogy embereknek és az ördögnek is nevetsége tárgyává váltunk. Az ‘önmagunk halálba adása’ és ‘a kereszt naponkénti felvétele’ helyett, ma jobban szeretünk egy sokkal „kényelmesebb” életmódot és üzenetet: „Jézus szeret téged és egy csodálatos terve van számodra” (miközben természetesen szelíden szól a zene). Egy kényelmes, egoista ‘Mikulás Télapó’ evangélium egy kényelemszerető, önimádó generáció számára. Csoda, hogy langyos gyülekezetek vannak, amikor a hirdetett evangélium is langyos?
Ma az egész nyugati társadalom össze van zavarodva: Házasságtörések, fiatalok öngyilkossága, tizenévesek terhessége, csoportos erőszak, drog problémák, stb. Évről évre jobban látszik, hogy a gonosz egyre több területet nyer, miközben a mai beteges „boldogság klub” gyülekezetek befolyása egyre kisebb lesz. Nekünk ‘a föld sói’-nak kell lennünk – megsózva a világot Isten szeretetével és igazságával. Lehet, hogy a sok hiányosság nagy részéért a felelősség közvetlenül a gyülekezetet terheli? Jézus azt állította, hogy az a só, ami elveszítette az ízét „nem jó azután semmire, hanem, hogy kidobják és eltapossák az emberek.” (Máté 5.13). A világ valóságos válaszokra vár, de mi mindannyian ‘ízetlen’ – semmire nem használható dolgokkal – próbáljuk etetni őket. Mit hallunk ennek ellenére, mivel dicsekszik a mai ‘Laodiceai’ gyülekezet? „Gazdag vagyok, meggazdagodtam és semmire sincs szükségem!” Beteg, íztelen gyülekezet – langyos gyülekezet – hogyan fogjátok elkerülni az ítéletet, amit Isten megígért nektek?
Ma úgy tűnik mintha a gyülekezet valamiféle megállapodást kötött volna az ördöggel: Nem támadunk téged olyan keményen, ha te sem fogsz támadni minket! (Azt mondom nektek, hogy Isten új megmozdulása nem fog belemenni ilyenfajta megállapodásba!) Nincs értelme, hogy a gonosz egy igazi üldözést hozzon a mai gyülekezetre: Jobb, ha aludni hagyja őket! Végül is nem sok kárt okozunk a gonosznak a gyülekezet jelenlegi állapotában. Milyen könnyű a mai gyülekezetet figyelmen kívül hagyni! A mai időkben a világ virraszt inkább és valóban felkelti a figyelmet, ha valami nagy botrány történik vagy valami, amin mások nevetnek. Mint korábban mondtam, nevetség tárgyává váltunk mind az ember, mind pedig az ördög számára.
Jól ismert dolog, hogy a „zene” gyakran pontosan az eljövendő kultúrát mutatja be, annak kifejezője. Túl messzire vezetne, ha a mai keresztyén rádiót hallgatva arra a következtetésre jutnánk, hogy ha a mai keresztyén zene ‘mellett el lehet menni’, akkor a mai keresztyénség is egy kedves, de langymeleg állapotban van? Ha kegyetlenül őszintének kell lennünk, azt kellene mondanunk, hogy nagyon gyakran a mi zenénk kis híján ‘muzak’ lehet – háttérzene keresztyén szöveggel és zenével, ami egy liftbe vagy egy szupermarketbe sem vihető be. Bele tudunk képzelni egy ilyen zenébe egy eleven, erőteljes keresztyénséget? Véleményem szerint, még a helyi (népszerű, világi) csatorna is több zenei élményt nyújt, mint a helyi keresztyén állomás! Még az úgynevezett ‘kortárs’ keresztyén zene is gyakran reménytelenül „langymelegnek” – vagy letompítottnak – tűnik; olyan mintha egy vagy két évvel korábbi világi stílus ‘felmelegítése’ lenne – tetejébe (homályos) bizonytalan keresztyén szöveggel. Hol van a találékonyság, erő és élet? Miért kullogunk a keresztyén zene területén olyan messze a világ mögött, amikor az univerzum Teremtője a mi oldalunkon áll? Miért nem a világ követ bennünket, ahelyett hogy mi követjük őt?
Itt az ideje, hogy megállapítsuk a szomorú tényt, hogy a mai keresztyén zene nagymértékben zavarba ejtő, kiszámítható és langyos. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a mai KERESZTYÉNSÉG nagymértékben zavarba ejtő, kiszámítható és langyos. Azonban ezek a dolgok nem lesznek elmondhatók Isten jövőbeli mozdulására. Amikor eljön az igazi Ébredés, a zene tele lesz Isten találékonyságával és tüzével, mert pontosan olyan lesz, mint az Ő népe akkor.
ÍTÉLET ÉS REFORMÁCIÓ
Fontos észrevenni, hogy amikor Izrael népe szellemileg komoly válságba került Isten gyakran megragadta Izrael királyait és szellemi vezetőit közvetlenül felelősségre vonva őket a nemzet romlott állapotáért. Az ilyen időkben a vezetők ítélete sokkal keményebb volt, mint a nemzeté. Ezt az alapelvet láthatjuk megvalósulni végig az Ó – és Új-szövetségben. Érdemes megfigyelni, hogy Jézus lényegében ugyanazt az ítéletet mondta ki kora vallási vezetőire, mint amit Sámuel prófétán keresztül Isten mondott ki Saul királyra: „A királyságot elveszem tőled és másnak adom” (1 Sám 28.17 és Máté 21.43). Látni fogjuk, hogy az egyszemélyi vezetőknek (‘királyok’-nak) mással való helyettesítése – a „királyság” elvétele és másvalakiknek adása – nagyon lényeges lesz az igazi „Reformáció” idején.
Mind Izrael, mind a gyülekezet történetében Istennek minden új mozdulása magával hozta új vezetők felemelését. Isten gyakran ítéletet hozott a meglévő vezetőkre és közben újakat emelt fel. Nem meglepő ezért, hogy gyakran éppen a ‘hivatalban lévı’ vezetők üldözték a legjobban Isten új vezetőit (gyakran féltékenységből). Az eljövendő Reformáció és Ébredés esetében is bizonyos, hogy így lesz.
Itt az ideje, hogy szembenézzünk a nyers nyilvánvaló igazsággal: a gyülekezetek langyos állapota törvényszerű módon a vezetők langyosságának egyenes következménye. Éppen úgy, ahogyan Izrael sem tudott beleesni a bálványimádás állapotába, míg királyaik és szellemi vezetőik távol tartották magukat attól. A Biblia nagyon világosan kimondja, hogy Isten népének vezetői és tanítói sokkal „szigorúbb” ítéletben fognak részesülni (Jakab 3.1). Nem hiszem, hogy Isten sokáig megengedné, hogy ilyen emberek vezessék az Ő gyülekezetét. Ezért van az, hogy Ő olyan világosan megmondja az eljövendő Ébredéssel kapcsolatban (sok korábbihoz hasonlóan), hogy SOK ESETBEN FÉLREÁLLÍTJA, LECSERÉLI A JELENLEGI GYÜLEKEZETI VEZETŐKET. Ez nem „lázadás”. Ez egyszerűen egy nyilvánvaló igazság kijelentése, ami éppen az elmúlt korok Ébredéseinek és Reformációinak történetén alapszik. Isten sokszor kénytelen volt ilyen drasztikus akciókat alkalmazni a múltban és ez nem lehet másként az eljövendő Ébredés idején sem.
Izraelhez hasonlóan, sok mai gyülekezet vezetője egyértelműen bűnös a kompromisszum (megalkuvás, felhígítás, letompítás, elhallgatás) vétkében: a hirdetett ige sok éven keresztül erősen felhígított és letompított volt. A vezetők különböző mértékben, de kiszolgáltatták magukat az ‘emberektől való félelemnek’. Sokan közülük attól félnek, hogy a kompromisszum (megalkuvás) nélküli igazság hirdetése miatt egyesek „megsértődnének” és elhagynák a gyülekezetet (ne felejtsük el, kik fizetik a vezető(k) bérét!). Ezért az igehirdetésekben teljesen az látszik, hogy modern marketing-fogásokat alkalmaznak: „hangsúlyozni a pozitív és elhagyni a negatív” dolgokat (természetesen viccekkel és szórakoztató történetekkel fűszerezve). Nem beszélnek ‘bűnről, megigazulásról és ítéletről’! Természetesen az égetően szükséges BŰNBÁNAT hirdetéséről sem lehet szó a langyos gyülekezetben.
A történelem azt mutatja, hogy Istennek nagyon gyakran teljesen új vezetőkre és egy teljesen új mozgalomra van szüksége, hogy egy új kiáradása megvalósulhasson. Erről szólt mindig az igazi „Reformáció”. Amikor Isten mindenfelé valami teljesen újat akar cselekedni, akkor a pozícióban lévő vezetők veszélyeztetve érzik magukat (hatalmukat, hírnevüket, egzisztenciájukat), ezért minden lehetséges eszközzel igyekeznek azt megakadályozni. Ez sajnos mindig így történik.
Mint Frank Bartleman megjegyezte: „Egy Ébredés majdnem mindig a laikusok között kezdődik. Az egyházi vezetők ritkán fogadják örömmel a Reformációt. A történelem önmagát ismétli …” És valóban a gyülekezet története tele van olyan példákkal, hogy a tiszteletben álló keresztyén vezetők mindig üldözik Isten ‘új mozdulását’. Mint az gyakran előfordul, a mai igehirdetők túlnyomórészt túl kényelmesek a fennálló állapot miatt. Kényelmes szervezeteik, kialakult gyülekezeti mechanizmusuk, vezető testületük és az ‘embereket boldogságban tartó’ gyakorlatuk van. Ezért szükséges, hogy Isten mindenfelé és olyan mélységben „MEGRÁZZON” mindent, hogy szó szerint ‘minden darabjaira hulljon’.
Amire Istennek valóban szüksége van Ébredés idején az a bátor és felkent ‘Józsuék’, akik bátorítani fogják az embereket az előrehaladásban, hogy „bírják azt a földet” – hogy ‘megragadják a királyságot erővel’. Istennek ezekben az utolsó napokban harcos népre – ebből adódóan – harcos vezetőkre van szüksége. Az eljövendő nagy Ébredés idejére Isten mindenfelé ilyen vezetőket fog felemelnie népe vezetésére.
ÉRZÉKISÉG AZ EGYHÁZBAN
Az utóbbi húsz évben mélyen benne voltam az un. Pünkösdi-karizmatikus mozgalomban és azt kell mondanom, hogy igen szomorú volt számomra megtapasztalnom ennek a mozgalomnak a fokozatos hanyatlását, amiben mindig is sekélyességet éreztem: ‘érzések és megtapasztalás’-alapú keresztyénség. Az igehirdetésekben látható módon folyamatosan előtérbe kerültek a meleg ‘pozitív hangú’ üzenetek és a népszerőség hajszolása. A zene egyre ügyesebbé és szórakoztatóbbá vált; az emberek láthatóan egyre inkább abban voltak érdekeltek, hogy ‘jól érezzék magukat’; áldásokat, érzéseket és ‘az Úr érintését’ keresve inkább, mint Isten tetszését. Az igehirdetők és dicsőítés vezetők egyre inkább kezdték magukat úgy érezni, hogy az embereket ‘szórakoztatniuk’ kell, hogy megtartsák a látogatókat és az emberek pedig kezdték elvárni, hogy SZÓRAKOZTASSÁK őket.
Mi ez a valóságosan is érzékelhető óriási lecsúszás egy ‘Szent Szellemre alapozott’ keresztyénségből, egy az emberek ‘lelki’ (érzelmi) életét kiszolgáló keresztyénségbe? (Mint jól tudjuk a lélek az emberi érzések lakóhelye.) Miért olyan veszélyes a ‘lelki’ keresztyénség, ha a puszta érzések (ami jöhet éppen egy jobbfajta zene eljátszásakor vagy bármi más forrásból) elkezdenek egyre inkább döntő szerepet játszani a hívő életében? A hívő elkezd a heti Istentiszteleti alkalomban bízni, hogy ott egy érzelmi ‘feltöltődést’ kap. Egy olyan keresztyénség, ami tág teret ad az érzéseknek és megtapasztalásoknak, ahogy azt a történelem ismételten mutatja, széles és nyílt terep a megtévesztés számára Az ember érzelmi területe közismerten alkalmas arra, hogy manipulálják. Bármilyen mozgalom, ami „lelki” gyakorlatokat folytat, annak emberei nyitottá válnak olyasmire, ami könnyen démoni megtévesztéssé válhat. Ezért figyelmeztet minket a Biblia arra, hogy ‘ne legyünk érzékiek és testiek’, és beszél ‘a test halálba adásáról’. A bukott lélek területe kívánja meg leginkább, hogy ‘keresztre legyen feszítve’.
Ez még nem kell, hogy azt jelentse számunkra, hogy öröm vagy ‘érzés’ nélkülivé kell válnunk bármilyen értelemben! Azonban azt kell, hogy jelentse, hogy képeseknek kell lennünk felfedezni és elkerülni a lelki manipulációkat vagy az ilyenfajta hamis ‘szellemi’ megtapasztalásokat. Isten imádását ‘szellemben és igazságban’ kell keresni és nem lelki kicsapongásokban. Ott ahol ‘lelki erő’ működik, a gonosz mindig teret kap. A legismertebb kultuszok némelyike, pogány vallások és New Age-es gyógymódok stb., a lelki megtapasztalások körül forognak, ami megnyitja az embereket a démoni erők számára. Mint az jól ismert, a lelki erő a lényege a boszorkányságnak is. Ez egy valóságos ‘Jezabel’-i birodalom.
Egy általam ismert közbenjáró mostanában egy nagyon kifejező álmot kapott, ami közvetlenül kapcsolódik ehhez a témához. Egy nagy pünkösdi gyülekezet ‘irányító-termében’ találta magát. Azért volt ott, mert neki kellett vezetnie a dicsőítést a gyülekezetben azon a héten és már kiválasztotta azokat a dalokat, amiket úgy gondolt, hogy énekelni kellene. Volt azonban az ‘irányító teremben’ egy ‘cinikus’, kifestett, érzékien öltözött asszony (Jezabel), aki úgy tett, mintha hatalmat gyakorolna és elkezdte átvizsgálni a kiválasztott dalokat, sokat helyettesítve azok közül a neki tetsző dalokkal. A közbenjáró felfedezte, hogy az asszony által kiválasztott dalok ‘érzékekre ható’, másodosztályú, világias dalok voltak! Ez volt megengedett a dicsőítő szolgálatban! Jogos haraggal azt mondta az asszonynak: „Ez a hely tele van Jezabel szellemével és te mindenkinél jobban tele vagy vele!” Az asszony akkor szánalomra indító módon elkezdett zokogni (nem bűnbánatból, hanem inkább azért mert leleplezték – ‘Jezabel’ gyakran sajnáltatja magát, ha leleplezik). Amikor a közbenjáró megkérdezte tőle a gyülekezet pásztorának nevét azt válaszolta, hogy ‘Pásztor Szürkeszájnak’ hívják.
Hiszi, hogy amit Isten megmutatott neki ebben az álomban az a ‘kompromisszum’ erős embere volt, aki uralkodik sok mai vezetőségben, megengedve Jezabelnek, hogy bevigye az érzéki, kontrolláló befolyását a gyülekezetbe és ez különösen látható a dicsőítésben. (Emlékezzünk rá, hogy az ‘érzéki’ azt jelenti, hogy az „érzékekre ható”). Az ‘érzékiség’ térnyerésével az elmúlt több, mint húsz év során új módszerek és technikák egész sora kapott teret a gyülekezetekben, hogy az embereket a „boldogság és elkötelezettség” állapotában megtartsa a gyülekezetben. Egy év eltelte után nagyon nehéz fenntartani az emberek érdeklődését valami ‘új, javított’ gyülekezetnövelési technika vagy ifjúsági program bevezetése nélkül. Végül is „szórakoztatva” kell megtartani az embereket? Az egyház túlzottan tele van emberek által kitalált programokkal, módszerekkel és szemináriumokkal, amit emberek „fantasztikus elgondolások” szerint jól megszerveznek, működtetnek és még ki is jelentik, hogy ezen Isten áldása van. Legyünk becsületesek! Nagyon kevés ezek közül, ami egyáltalán Isten elgondolása lenne. Mint majdnem minden a gyülekezetben ma lényegében embereket megnyerő, ember centrikus és embereket szórakoztató program.
Nagyon valóságos módon a mai „Laodiceai” gyülekezet jól hasonlítható egy vak, nyomorék, rák-beteg asszonyhoz, aki megtanulta hogyan használja ruháját és hogyan sminkelje ki magát, hogy ezáltal elrejtse szörnyű állapotát. Sőt még saját magát is meggyőzte róla, hogy ha megőrzi az „áldásokat” és megtartja az aktivitását és úgy tesz, hogy kifelé jó színben ‘mutassa’ magát, akkor minden jó lesz. „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, semmire sincs szükségem” hangzik a kiáltása, azonban a sok megszervezett ‘boldogság’ érzése olyan vészjósló számomra, mint a ‘jól elrendezett fedélzeti karosszékek a Titanic’-on. Mint a Császár új ruhája. Nem számít mennyire aktívak vagyunk vagy mennyire „zajosan” cselekszünk, a tény az, hogy a mai gyülekezet szellemileg valójában teljesen mezítelen. Csak, amikor eljön a nagy ‘Megrázás’ és Reformáció, akkor fog ez a mezítelenség teljes egészében meglátszódni.
Mint korábban már megállapítottuk, a Laodiceai gyülekezet egyértelműen nem lesz része Isten eljövendő mozdulásának. Ahogyan az megtörtént sokszor a történelem során, Isten – ‘tűz által megpróbálva’ – inkább ki fog hozni egy megtisztított „maradékot” a jelenlegi gyülekezeti rendszerből, hogy segítsen a végidők nagy aratásának begyűjtésében. Mielőtt ez a nagy Ébredés valóban elkezdődne, hiszem, hogy a Laodiceai gyülekezet egy utolsó esélyt fog kapni, hogy megtérjen. Isten fel fog emelni szolgálókat és ‘hangokat’, hogy a langyos gyülekezeteket térdre-borulásra hívja, és azután ki az utcákra. Hiszem, hogy sokan el fogják fogadni ezt a hívást és meg fognak térni, mielőtt túl késő lenne. Isten ki fogja őket hozni az utcákra, hogy részévé váljanak a nagy „Utcai-Ébredésnek”, aminek mindenfelé az egész világon ki kell kirobbannia. Sok szempontból azt lehetne mondani, hogy az eljövendő ‘aratás’ először a gyülekezeten belül fog elkezdődni Ez mindig így volt. Az igazi Ébredés először mindig Isten makacs népének „felébredését” célozta meg és az után nagy erővel kiküldte őket, hogy bemutassák az Ő kegyelmét és dicsőségét egy haldokló világnak. Ehhez a keresztyéneknek először bűnbánatot kell gyakorolni.
Sokan lesznek olyanok, akik nem fogják elfogadni ezt a ‘bűnbánatot hirdető’ üzenetet, ezáltal az eljövendő életükben számos veszélynek teszik ki magukat. Bizonyos, hogy ez nem sokkal azelőtt lesz, mint ahogy Isten megígérte az Ő ítéletének beteljesítését, mert „az ítélet Isten házán kezdődik el”. Az a meggyőződésem, hogy ez az idő valóban nagyon közel van. A viharfelhők gyülekeznek és egy nagy ‘szétválasztásnak’ vagy polarizációnak kell mindenfelé végbemenni a gyülekezetekben. Senki sem lesz képes a ‘kerítésen ülve’ megmaradni Mindenkinek választani kell; vagy belekapaszkodnak Laodiceába vagy odaszánják az életüket ‘erőteljes, de vitatható’, „senki által nem ismert” új igehirdetőknek. Ébredés idején a választás valamilyen módon mindig az ‘Isten népével’ való szembefordulást jelent. Tekintettel arra, hogy az ‘utolsó napokban’ vagyunk, hiszem, hogy ebben az időben két csoport nagyon világosan megkülönböztethető és szétválasztható lesz, éppen úgy, mint a ‘konkoly és a búza’ (Máté 13). Egyik csoport be fog menni a nagy áldásba és a másik a biztos ítéletbe. Nem hiszem, hogy Isten együtt tud élni a Laodíceai gyülekezettel. Isten az egész világon azt mondta ma, hogy ez az ítélet ‘elkerülhetetlen’, éppen az ajtó előtt áll. A gyülekezet rettenetes „MEGRÁZÁSÁNAK” mindenfelé el kell elkezdődnie.
Részlet
Andrew Strom – Az eljövendő nagy Reformáció című könyvéből
Forrás: Abonyi Sándor „Keskeny út” blog,
http://keskenyut.wordpress.com/2012/06/11/262/
