Bibliai káté - 06. Rész

57. Melyek azok a sajátosságok, melyek a keresztséget és úrvacsorát szentségekké teszik?
A keresztségnél, mellyel Krisztus tanítványait megbízta, a víz a külső jegy s a hozzá fűződő ígéret így hangzik: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül”. A szereztetés igéje ez: „Menjetek el és tegyek tanítványokká minden népet és kereszteljétek meg őket az Atyának, Fiúnak és szent Szellemnek nevében!” – Az úrvacsora külső jegyei a kenyér és bor; a hozzájuk fűződő ígéret: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által”. S a szereztetés igéje: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

58. Mit jelent a szakramentum szó?

Latin szó ez és szentséget jelent. Egy régi pogány babonának emlékét is megőrizte. Voltak a pogányoknál szent tárgyak, melyeknek varázserőt tulajdonítottak. Szakramentum volt a római ezüst sas, melyet a tábor közepén külön sátorban őriztek és zászló gyanánt rúdra feltűzve hordoztak. Istentiszteletben részesítették és isteni segítséget vártak jelenlététől. Mikor a keresztyének pogányosodni kezdtek, a keresztséget és úrvacsorát is ilyen bűvhatású szertartásoknak nézték és isteni erők közlését várták testi élvezésüktől. A keresztséget halálos ágyukig halasztották, hogy minél több bűnt töröljön el s az úrvacsorát valódi áldozatnak hitték, mely Krisztust a kenyérbe vagy az ostyába varázsolja. Ma is sokan hajlanak az ilyen varázslásra és babonára. Ám a szakramentumok nem bűvhatásúak, s a külső testi élvezésüknek semmi hatása nem volna, ha nem hit vagy hitetlenség kísérné őket; ez a hit vagy hitetlenség vonja maga után az áldást vagy átkot. Anyagnak, testnek soha nincs hatása a szellemen: fordítva igaz: csak a szellemi világnak van hatalma az anyagi világon. Ha hittel vesszük az úrvacsorát, Isten beváltja ígéretét: „Ha ketten vagy hárman együtt lesznek az Én nevemben, ott vagyok közöttük!” Ha hit előzi meg a keresztséget, teljesül Isten ígérete: örök életet ád! A hitetlenül és könnyelműen közeledő ember Isten haragjával találkozik.

59. Mi hát a keresztség* és úrvacsora igazi értelme?

Mindkét szakramentum a beszédnek erőteljesebb alakja, jelbeszéd, jelképes cselekedet. Erőteljes vallástételek arról, hogy magunkat Krisztussal azonosítjuk. A szertartással együtt járó ünnepélyesség a cselekedet megfontoltságát biztosítja. Puszta jelképnél vagy jelvényeknél azonban nem többek a szakramentumok: pecsétek ezek, melyeket Istennel való viszonyunkra ráütünk. A pecsét pedig szerződésnek a jele, mely kötelez. Aki a szakramentumokkal visszaél, a leggonoszabb okmányhamisítást követi el.

* A keresztelés szót sokan szeretnék a bemerítés szóval felcserélni s Keresztelő János helyett is Bemerítő Jánost mondani. Ha keresztelés alatt nem azt értjük, hogy a pap keresztet rajzol a gyermekre, hanem azt, hogy az Istenhez térő lelket a kereszt közösségébe visszük be, akkor komoly kifogás nem lehet a keresztelés és keresztelő szavak további fenntartása ellen. Baptista hajlamú keresztyéneket és történelmi keresztyéneket nem volna szabad még mindig elválasztani szavaknak és szertartásoknak. A lényeg Krisztus keresztje, melyet belső keresztté kell tennünk életünkben. Vaskos tévedés a gyermekkeresztségben a legféltettebb kincset látni, melyet a múlt nekünk megőrizett, s nem kevésbé nagy tévedés az egyház megújulásának feltételét abban látni, hogy felnőtt korunkban még egyszer megkereszteltessünk, illetőleg bemeríttessük magunkat. Kissé már szellemibb vizeken kellene eveznünk és szabadságot engednünk egymásnak ott, ahol a szellemi igazság tekintetében különbség nincs közöttünk, csak annak külső formája választ el. A bemerítés régibb, mint a vízzel való meglocsolás; az őskeresztyének nem ösmerték a gyermekkeresztséget: ezek tények. Még a gyermekeket is bemerítették régebben (l. a pannonhalmi apátság templomának keresztelő medencéjét); de akik tűzzel-vassal a szertartások reformációját sürgetik, igen sokszor elvesztik annak belső tartalmát s javítás helyett hamis útra terelnek.

60. Mit jelképez a keresztség?

A Római levél 6. fejezete szerint a keresztség a temetés szertartása: a megkeresztelkedőt a víz meríti el. A megkeresztelkedő ezzel a jelképes cselekedettel két igazságot fejez ki: egyfelől ő maga megérdemli a halált; másfelől részt akar abból a halálból, melyet Megváltója érte halt; maga is kész a megvettetés és üldöztetés ugyanazon útján menni, nem kényszerűségből, hanem önként. A bűn megölte őt, mit keresne hát tovább a gonosznak hódoló világban?! Megy Krisztus megvetett, szégyenteljes útján! Meghal, korábbi életét eltemeti, gondolatait Krisztus gondolataival, útjait Krisztus útjaival cseréli ki. Ezt úgy teszi meg, hogy erejével, idejével, vagyonával, tehetségeivel többé nem maga rendelkezik, hanem mindenét Krisztus rendelkezésére adja: vezesse őt azontúl Krisztus szent Szelleme! Ezt az elhatározást jelképesen kifejezi és megpecsételi a keresztség jelbeszédes szertartása. Ha gyermekeken hajtjuk ezt végre, akkor szülők és keresztszülők vállalják, hogy megkeresztelt gyermeküket ebben a szellemben fogják nevelni. Tudjuk azonban, hogy a nevelés eredménye minden ilyen esetben bizonytalan. Ha a szülők és keresztszülők maguk nem járnak a kereszt útján, az egész szertartásnak semmi értelme.

61. Mit jelképez az úrvacsora?

I. Kor. 10,16-17 szerint az úrvacsora Krisztussal és a Krisztus testét képező egyházzal vállalt közösségünk jelképes kifejezése, megvallása. Az úrvacsorával azt fejezzük ki, hogy életünk forrása Krisztus; Krisztust azonban nem büszke visszavonultságban élvezzük, hanem alázatosan elfogadjuk azokat az ajándékokat, melyeket Isten a testvéri közösségben, az egyház igazi tagjain keresztül nyújt nekünk. Keresni akarjuk Krisztust imádságban, igében, Szellemének közlésén át, keresni akarjuk az egyház mindenféle tagjának közösségét s ebben a keresésében nem tartanak fel a felekezetek határai, hanem a jót mindenhol hálásan meglátjuk és elfogadjuk; az Istentől nekünk adott ajándékokat el nem ássuk, sem keszkenőbe nem kötjük, hanem mindenkinek használunk velök, felekezetünk határain túl is. Az úrvacsora annak a krisztusi kívánságnak jelképes megvalósítása, melyet főpapi imádságában hangoztatott: „Nem csak ezekért kérlek, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek Bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, miként Te, Atyám bennem vagy és én Tebenned, hogy ők is Bennünk legyenek, hogy a világ elhiggye, hogy Te küldöttél engemet!” (Ján. 17,20-21) Ennek az egész világra kiterjedő egységnek hitvallása az úrvacsora!

62. Mi a Krisztus királyi tevékenysége?

Természetfölötti uralmát csodáival, gyógyításaival, halottfeltámasztásaival és saját feltámadásával megmutatta. Az emberek közül azonban kevesen hittek Benne s úgy tettek Vele, mint ahogy egyik példázatában egy messze földre utazó uralkodó szolgái tettek urukkal, mikor utána izentek: „Nem akarjuk, hogy rajtunk uralkodjék!” Az istentagadás gyakorlatilag tiltakozás az Isten és az erkölcs uralkodása ellen: „Szaggassuk le béklyóikat, dobjuk le magunkról kötelékeiket!” (Zsolt. 2.) Azonban nem az uralkodó áll félre, hanem lázadó szolgáit fogják a külső sötétségre vetni a király szolgái, az angyalok. Krisztus visszajövetelének éppen az a célja, hogy Isten uralkodását a földön megvalósítsa. Amit a szeretet lágy hívása nem ért el, a visszatérő király vasvesszővel fogja kikényszeríteni. Krisztusnak a földön való látható uralkodását nevezi az Írás Ezeréves Országlásnak vagy Birodalomnak. Az 1000-es szám jelképes, mint a Jelenések Könyve minden számadata. Nem az egyház valósítja meg – az igazi egyház részt vesz benne –, hanem a visszatérő Krisztus. Akkor lesz, hogy az első utolsókká lesznek és az utolsók elsőkké. Akkor, akik magukat megalázták, felmagasztaltatnak. A koldusok, gyászolók, szelídek, éhezők, irgalmasok, igazságosságra szomjazók, tiszta szívűek, békességkészítők és Jézusért üldözöttek akkor fognak trónusra kerülni és Krisztussal együtt uralkodni. A hitvallók mellett akkor tesz vallást a Király.

63. Nem kell-e Krisztus visszajövetelét képletesen értenünk és trónra lépését ügyének diadalra jutásával magyaráznunk?

Krisztus mennybemenetelekor a két angyal világosan megmondotta, hogy Krisztus úgy jön vissza, ahogy őt a tanítványok fölmenni látták, vagyis a felhők mögül fog előtűnni (Csel. 1,9; Jel. 1,7.). Pál remélte, hogy még az ő földi életében megjelenik Krisztus; (I. Tessz. 4,15); visszajövetelekor feltámadnak azok, akik Krisztusban haltak meg és az Őt élve várókkal együtt Krisztus elé a levegőbe ragadtatnak. (16, 17. v.) Krisztus maga azt jövendölte, hogy eljövetele olyan lesz, mint a villámlás, mely az ég egyik végétől a másikig ellátszik. (Máté 24,27) Mindezt nem lehet félremagyarázni. Krisztus visszajövetelét a választottak feltámadásával együtt olyan valóságnak kell vennünk, mint amilyen valóság feltámadása és mennybemenetele volt. Krisztus visszajövetelével egészen új korszak fog kezdődni, mely a mostani korszaktól abban fog különbözni, hogy angyalai a földről összeszedik a botránkozásokat, vagyis azokat a kelepcéket, melyeket hazugságokban, bűnre csábító kísértésekben a gonosz szolgái a földön elhelyeztek. Azután megkötözik a kísértőt, úgy, hogy csak a jó fogja a hatalmát a földön kifejteni. Akik ebben a korszakban elsők voltak, akkor utolsók lesznek és akik utolsók voltak, akkor elsőkké lesznek. Akkor Krisztus tanítványai 12 trónuson fognak uralkodni. Akkor valósul meg a Jóeltől jövendölt egész világra kiterjedő nagy ébredés, amint Zakariás jövendölte (12,10 skk.) először Izrael népe, azután mind a nemzetek megtérnek Istenhez. (Csel. 15,16-17; Róm. 11,12; 15. 25-32) Az a korszak pontosan az ellentéte lesz a mai korszaknak; akkor a jó fog diadalmaskodni, s a gyűlölet meghátrál a szeretet előtt.

64. Hát addig, amíg Krisztus visszajön, ki uralkodik a földön?

A történelem azt mutatja, hogy istenfélő emberek, akik Krisztusról bizonyságot tettek, a legritkábban jutottak vezető helyre. Annak, aki ebben a világban felfelé akar emelkedni, sok gonoszsággal meg kell alkudnia. Krisztus maga mondotta, hogy e világ ura a Sátán. Maguk az emberek teszik azonban őt úrrá azzal, inkább bízzák ügyüket rá, mint Istenre. A gonosz merészen követeli a hatalmat; hogy az embereket magának megnyerje, felelősség nélkül ígér mindent, s az emberek az ilyen beszédnek mindig szívesen hisznek. Mivel szívesen kapnak a kísértőtől kínált élvezeten, a könnyelmű kísértő kedvesebb nekik, mint a szent Isten. Mindez azonban nem jelenti, hogy a Sátán valósággal uralkodik; ellenkezőleg, hatalma hazugság és látszat. Sokszor azonban keresztyéneket is megbűvöl a gonosz hatalma és tisztességet adnak neki; elismerik jogát az uralkodásra; leteszik előtte a fegyvert. Az Írás ellenben azt mondja: „Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek!” Krisztus fenn ül az Atya jobbján és uralkodik! S földi királyok és urak csak addig ülnek hatalmon, amíg Isten megengedi, egy pillanattal sem tovább. Amikor Krisztus visszajön, szája leheletével elpusztítja az istentelent. A régi világ elmúlik, mintha elfújták volna. Addig is a földi királyok játékszerek Istennek kezében. Csak az történik, amit Isten eleve elhatározott, s ami szeretteinek javára van.

65. Ha Krisztus ma is király, miért engedi meg a rosszat, a háborút? Miért engedi, hogy övéit üldözzék?

A világ története hasonlít a hat napi munkához, melynek végén a nyugalom napja vár. Ma még nem a nyugalom, hanem a próbák idejét éljük. A szenvedéseknek nagy szerepük van a választottaknak jövendő nagy szerepükre való elkészítésében. „Aki végig megáll, megszabadul!” De éppen olyan fontos szerepe van a szenvedésnek az Istennek ellenálló világ kipróbálásában is; mert azok is próbának vannak alávetve, mint a választottak. Az igazságosakat Isten ellen fordítják és lázadókká teszik. A szenvedés olyan, mint a rosta, mely két részre szitálja az embereket. Különben a szenvedés az ember tetteinek következménye, jutalma; amit vetünk, azt aratjuk, s nyomorúságunkért magunkat kell okolnunk, nem Istent. A tenger szenvedésből azonban egyszer tenger öröm, mérhetetlen dicsőség fog sarjadni, s látni fogjuk, hogy egy szenvedés sem volt haszontalan, s ha nyomorúságaink közül csak egy is elmaradt volna, szegényebbé válnék vele következő mérhetetlenül fontosabb életünk.

66. Mi tartozik a Szellem tudatához az isteni munkából?

A teremtéskor a még alaktalan és tartalmatlan folyékony anyag nem volt élettelen tömeg, mert ezen az anyagon rajta ült, mint kotlós; vagy a szó már értelmezése szerint, fiai fölött lebegő és őket repülésre ösztönző sas, a Szellem és tevékenységre ösztönözte az anyagot. Mind a két kép ugyanazt mondja: a Szellem az istenségnek a teremtéssel közvetlenül érintkező tagja. Ő az a kézi munkás (démiourgos), aki az Atyából kipattant és láthatóvá vált gondolatot, a Fiút a teremtés tartalmává teszi, a teremtést vele telíti, nemcsak a testi, hanem a szellemi világot is. A Szellem a teremtményeket megtöltő isteni erő. Ő a fény, a hő, a villamosság, a delej, a vonzó erő; Ő az élet a növényben, állatban, emberben; Ő az értelem fénye és az akarat ereje; Ő a jóság, irgalom, bátorság, lelki erő; Ő a szeretet, mely emberi szívekbe kiömlik s azokat viszont szeretetre indítja, mint egykor a mozdulatlan anyagot indította a tevékenységre. Ma éppen úgy kotlós tyúkként, fiait ösztökélő sasként ül az egyházon és annak tagjait a szeretet munkáira indítja. De amikor magából erőket áraszt a teremtményekbe, Ő azoktól különváltan marad; Ő az istenség harmadik személye, kihez imádkozunk, kit segítségül hívunk s éppen ezért viseli a paraklétos nevet, melyet Vigasztalóval fordítanak, de amely olyan valakit jelent, akit mindig segítségül lehet hívni.

67. Mit nyújt nekünk a Szellemnek az anyagi világon végzett munkája?

Ha az anyagi világot nem öntudatlan, vak erők mozgatják, hanem Istent szent Szelleme, aki szeretet, akkor nem vak véletlenek játékszerei vagyunk, hanem minden, ami bennünket ér, Isten atyai akaratából ér bennünket, még a rossz is. Még a rossz is javukra van azoknak, akik Istent szeretik. Ételért, italért, lakásért, ruházatért bátran folyamodhatunk hát Istenhez, s Az, aki a hollóknak eledelt ad és a mező liliomát szebben öltözteti Salamonnál, rólunk még sokkal inkább gondoskodik. Ennélfogva az aggodalmaskodás hitetlenség, a Szellem-Isten ellen elkövetett bűn.

68. Mit használ nekünk a Szellemnek testi életet fenntartó munkája?

Biztossá tesz afelől, hogy testi életünk megmaradása nem attól függ, hogy mennyi az ennivalónk, mennyi a pénzünk, mit szól az orvosunk, kapunk-e orvosságot, mert ha eledelnek, orvosnak, orvosságnak bőviben vagyunk is, nyomorultul elpusztulunk, ha Isten Szelleme életerőt nem ád. De a Szellem nem csak életerőt nyújt, hanem ételt is ad és vezeti az orvos gondolatát és kezét. De legfontosabb az életerő. Még eddig semmit nem találtak az orvosok, amivel az életerőt fokozni tudnák és nem is fognak találni soha, mert az életerő a Teremtő ajándéka. Tehát gyógyulásért imádkozni, magunkat a mennyei Orvos kezére bízni: ez a gyógyulás egyetlen igazi útja.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – Bibliai káté © Csia Lajos

Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2005

Saját példányból lejegyezve: 32–40. oldal