2015. december 28., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 12. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenegyedik fejezet


Zakariás 11, 1-17

Zakariás próféta Izrael jövendőjét jövendöli. Azért Izrael jövendőjét, mert az egyház története az ótestamentumi próféták előtt zárva volt, abba nem láthattak bele. Az meglepetésként, mint valami egészen új és soha nem sejtett dolog jött közbe, és az Isten apostolainak, elsősorban Fiának jelentetett ki, amint Pál arra többször is rámutat. Az egyház és Izrael népe között szoros összeköttetés van, amint azt Pál Rómabeliekhez írt leveléből tudjuk, ahol azt mondja, hogy Izraelnek szelíd olajfájából ágak

2015. december 21., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 11. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizedik fejezet


Zakariás 10, 1-12

A 9. fejezet kapcsán egy, már többször is ismertetett törvényét említettem a próféciának. Azt, hogy a jövőbe vezető eseményeket a próféták még akkor is, ha azokat hosszú időközök választják el egymástól, a beteljesedésben egy vonalban látják, és együtt említik. Most ehhez a törvényhez egy másik törvényt fűzök hozzá, ami szintén sajátossága a próféciának: a korábbi események mindig a későbbi eseményeknek előrevetített árnyéka, és mivel a korábbi eseményt világosabban látja a próféta, mint a későbbi eseményeket, a korábbi események vonásaival fejezi ki őket. Ez különben

2015. december 15., kedd

Zakariás könyvének magyarázata - 10. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Kilencedik fejezet


Zakariás 9, 1-17

Zakariás könyvének új szakasza kezdődik a kilencedik fejezettel, egy új gondolatsor, és ha ezeket a jövendöléseket meg akarjuk érteni, akkor ismételnünk kell azt, amit már többször ismételtünk akkor, amikor a bibliai jövendöléseket tárgyaltuk, vagyis azt, hogy az Isten prófétái a jövendőt együtt látták, és nem tettek különbséget, nem láttak különbséget a korábban és a később történő események között. Tehát olyan eseményeket, amelyek rájuk nézve ugyan a jövőre tartoztak,

2015. december 7., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 09. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Nyolcadik fejezet


Zakariás 8, 1-23

Zakariás próféta 8. fejezete tulajdonképpen a 7. fejezet folytatása. A 7. fejezetben láttuk, arról volt szó, hogy követeket küldtek Béthel lakosai Jeruzsálembe, és kérdést tettek fel afelől, hogy tartsák-e a böjtöt. A 8. fejezetet nem fogjuk részletesen magyarázni, csak a vezető gondolataira térek ki, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy az egész fejezetet megértsük.

2015. november 30., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 08. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Hetedik fejezet


Zakariás 7, 1-14

Zakariás próféta könyvének új részéhez jutottunk. Nemcsak új fejezethez, hanem egészen új könyvhöz. Az első hat fejezetben Zakariás próféta látomásai voltak, 7-től a 14. fejezetig pedig egyenes beszédben szól a próféta, nem látomásokban, nem képekben. Az első ilyen egyenes beszédben megírt fejezet a 7. fejezet.

2015. november 23., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 07. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Hatodik fejezet


Zakariás 6, 1-15

Zakariás könyvében a hatodik fejezettel az utolsó apokaliptikus képeket vesszük át, a hetedik fejezettől kezdve a prófécia egyenes beszédben íródott. Ezek az utolsó apokaliptikus képek, vagyis Zakariás próféta könyvének első, kisebbik fele ezzel bezáródott.

Ez a két kép feltűnően hasonlít a Jelenések könyvében foglaltakhoz. Ott is erről a négyfajta lóról olvasunk, amelyre itt bukkantunk rá. Talán a színben

2015. november 16., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 06. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Ötödik fejezet


Zakariás 5, 1-4

Ebben a részben az első képben egy tekercsről hallunk, vagyis könyvről – a régi könyv tekercs volt –, amelynek meg is adja mértékét a próféta: szélessége 10 sing, hosszúsága 20 sing. El lehet képzelni ilyen alakú tekercset? A tekercsek mind hosszabb alakúra voltak összehajtva és szélesebbre voltak kinyitva. Mikor tehát a tekercsnek ezt a mértékét jelöli meg, világos, hogy ún. irracionális, vagyis nem valódi mértéket ad. A kép valamire utal. Minek volt ez a mértéke – 10 sing és 20 sing – a szent történetben? A szent sátornak 20 sing volt a hosszúsága és 10 sing a szélessége.

2015. november 9., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 05. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Negyedik fejezet


Zakariás 4, 1-14

Ez a fejezet egy igen érdekes megjegyzéssel kezdődik: „Majd visszatére az angyal, aki beszél vala velem, felkölte engem, mint amikor valaki álmából költetik fel.” Miért mondta a próféta ezt a sajátságos körülírást, mint amikor egy ember álmából költetik fel? Hogyha egy közönséges földi álomból költetik fel valaki, akkor nem mondaná így, nem kellene körülírni. Világos, hogy ez a felkeltés olyan álomból történt, amely nem fogható ahhoz az álomhoz, amelyről általában mint álomról beszélni szoktunk.

2015. november 2., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 04. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Harmadik fejezet


Zakariás 3,1-10

A próféta negyedik látomásánál vagyunk. A prófétát hazájának, Jeruzsálemnek a sorsa foglalkoztatja. Amikor azt mondjuk, hogy hazájának, Jeruzsálemnek a sorsa, tudatosan mondjuk a város nevét, mert az a zsidó csapat, amely a fogságból hazatért, igen kicsiny volt, és a zsidó állam főképpen a fővárosra szorítkozott. Voltak zsidók, akiket nem hurcoltak el, voltak olyanok is, akik nem telepedtek vissza, de a vezető réteg ott élt a városban, tehát a próféta szívén rajta van Jeruzsálem sorsa. Ez nem puszta hazaszeretet volt nála, hanem összeköttetésben volt Isten örök ígéretével

2015. október 26., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 03. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Második fejezet


Zakariás 2,1-13


Az előbbiekben azt mondottuk, hogy majd látni fogjuk, mit kell értenünk Isten választott népe alatt ezekben a jövendölésekben. Erre a kérdésre a feleletet éppen a második fejezet második verse adja meg. Mindenekelőtt azt kell belőle megállapítanunk, hogy a prófétának megnyílt szeme előtt az angyalok ide-oda közlekedtek az égben, vagyis úgy tünteti fel a látomás ezt a világot, mint amelynek csak az egyik felét látjuk, a másik

2015. október 19., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 02. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Első fejezet

Folytatás

Zakariás 1,7-17

Említettük, hogy Zakariás könyve a Biblia apokaliptikus könyvei közé tartozik. Magyarázzuk meg néhány szóval, hogy mit értünk apokaliptikus jövendölés alatt, hogy megértsük ennek az isteni kijelentés-formának a jelentőségét. Apokalipszis azt jelenti: leleplezés. Úgy is mondhatjuk, hogy valami elrejtett tájról elhúzzuk a függönyt, és akkor egyszerre látni lehet ennek az elrejtett tájnak minden részét, mintha ott járnánk, ott volnánk.

2015. október 12., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 01. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Első fejezet


Zakariás 1,1-6*

Az első hat vers tulajdonképpen Zakariás elhívásának története. Tehát az egész könyvnek az alaphangját adja meg, és az egész könyvnek a bevezetését képezi. Mindamellett nem irodalmi céllal írt bevezetés, hanem valóban az Úrtól kapott kijelentés, amelyet abban az időben kapott, amelyet neve mellett feltüntetett, éspedig Dárius Hystaspes uralkodása második esztendejének nyolcadik hónapjában. Ez novemberre esik, mivel tavasszal, húsvétkor kezdték az éveket számítani. Dárius állandó királyi név volt, a közelebbi meghatározás a Hystaspes név, amelyet azonban ez a szöveg nem tüntet fel.

2015. október 5., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 19. Rész

Dáneil könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenkettedik rész


1. vers. Az olyan időmeghatározás, mint „abban az időben”, nem jelent évnyi, sőt századnyi pontosságot sem; mert a prófétai látás természete szerint a jövő összetartozó eseményei egy vonalon látszanak, még ha hosszú idő választja is el őket egymástól. Az „abban az időben” azt jelenti, hogy a végidőben és nem a véget megelőző években vagy évszázadokban, még ha egyes eseményeket az ezeresztendős uralkodás választja is el egymástól.

2015. szeptember 28., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 18. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenegyedik rész

Folytatás

28. vers. Antiochus nagy zsákmánnyal tért haza, melyet egyrészt Egyiptomban, másrészt útközben Júdában rabolt össze. Júda földjét „szent szövetség” országának nevezi a jövendölés. Antiochus rablásait I. Makk. 1,9-20 és II. Makk. 5,11 beszélik el.

Antiochus második hadjárata alatt Jázón görögbarát főpap, kit testvére III. Oniász elűzött, megtámadta Jeruzsálemet, ott nagy vérfürdőt rendezett, de menekülni volt kénytelen. A zsidók hazafias viselkedése magára hívta Antiochus figyelmét és kihívta annak a szent szövetség ellen fordulását.

2015. szeptember 21., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 17. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizenegyedik rész


1. vers. Ebben a versben újabb évjelzést találunk és mivel a könyvben több új szakasz új dátummal kezdődik, a Bibliának fejezetekre osztója ezzel a verssel új fejezetet kezdett, holott e versben foglaltak inkább az angyal 10. fejezetbeli beszédének folytatását képezik. Amennyiben arról beszélnek, hogy a kijelentést adó angyal miként viszonozta Mihály főangyalnak a 10. fejezetben elbeszélt segítő készségét.

A méd Dárius első éve 4-5 évvel korábbra esik, mint a most elbeszélt esemény. Tehát nem lehet a megadott dátum új esemény elbeszéléséhez adott időmeghatározás.

2015. szeptember 14., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 16. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizedik rész


1. vers. A következő fejezetek Dániel utolsó írásba foglalt látomását tartalmazzák, melyet Kürosz király harmadik esztendejében látott. Az elbeszélés megjegyzi, hogy Dánielt Baltazár néven nevezik, ami arra mutat, hogy a perzsa királyok korába is átjutottak a babiloni udvari szokások; a perzsák eltanulták a babiloni udvari életet, sőt egy ideig Babilont székhelyül is használták. A világbirodalmak közt tehát kapcsolat van: egyik a másik helyét vette át; egyik a másik keletkezésére adott buzdítást, tanítást, tapasztalatot; az emberiség sorsának intézéséért tehát a felelősséget is együtt viselik.

2015. szeptember 7., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 15. Rész

Dániel könyve-Csia Lajos

Kilencedik rész

Folytatás

21. vers. Az idő, amikor imádkozott, az esti áldozat és imádság szent órája volt, amikor Dániel mindig imádkozni kezdett. Ma is rendes imádságát végezte, de ma valami megragadta és magával sodorta a prófétát. Az utóbbi időben Dániel sokat foglalkozhatott Jeremiás próféta jövendölésével, hogy a fogság 70 esztendeig fog tartani s kutatta, vajon beteljesül-e a jövendölés; vajon jól értette-e meg a jövendölést; vajon a jövendölés teljesülésének nincsenek-e akadályai.

2015. szeptember 1., kedd

Igazi szabadság

Bibliai lélektan-Csia Lajos

IGAZI SZABADSÁG

 
O) A hit és bizalom kérdésével kapcsolatban említettem, hogy szabadság csak a bizalom életkörében lehetséges. A törvény kívülről követel, s a lélek nem önként engedelmeskedik parancsának. A testiség rabbá teszi a lelket, s az nem saját életkörében mozog, amikor a testnek rá nézve káros követelését teljesíti. A törvény rabságából kétféle módon lehet szabadulni: a) vagy úgy, hogy a törvény jármát egyszerűen lerázzuk, s az Isten iránt való engedelmességet megtagadjuk (Zsolt. 2,3), mint ez az Antikrisztusban, kit II. Tessz. 2,3 a „törvénytelenség emberé”-nek nevez, teljességre jut és ahogy Freud „tudományosan” 
 

2015. augusztus 31., hétfő

Dáneil könyvének magyarázata - 14. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Kilencedik rész

1. vers. Dániel nagyobb időközökben kapta a látomásokat; úgy látszik, hogy az egyes látomások megemésztéséhez idő kellett. Először Nabukodonozor látomásának másik látóképét kapja meg, s abban a kis kőnek egy csodálatos személyben való megelevenedését. Két évre rá az Antikrisztus kialakulása és működésének jellege rajzolódik élesen eléje; ugyanekkor személye bevonódik a láthatatlan égi tevékenységbe.

Talán egy évre kapja a következő látomást, de ezt már ő maga hívja ki kutatásával. Nem a kíváncsiság vezeti, mikor a jövőről a leplet fellebbenteni szeretné, hanem a szellemvilág korábbi érte-nyúlása bátorítja fel, s aggódó lelke Izrael jövőéért felelősséget érez.

2015. augusztus 27., csütörtök

Mielőtt az országot elhagynád

Mielőtt az országot elhagynád-Ökrös Ferenc

  Emlékezz Jézus Krisztusra!


Az utóbbi években a magyar hívők közül is többen, egyedül, vagy családjukkal együtt elhagyták hazájukat egy könnyebb, s talán gondtalan anyagi élet reményében. Egyesek közönyösen tekintenek a távozókra, mások dicsérik azokat, akik elmentek az országból, megint mások irigylik azok bátorságát, akik el merték hagyni hazájukat. Én azok közé tartozom, akik aggódnak azok miatt, akik az országot már elhagyták, és azok miatt is, akik az ország elhagyását tervezik. Féltem őket! Féltelek Téged! Ezt a lépést nem tartom bátor tettnek. A kijelölt helyen maradást, a kősziklán való megállást annál inkább. Az utóbbira akarlak bátorítani!

2015. augusztus 24., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 13. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Nyolcadik rész

Folytatás

21. vers. A később feljövő s a kost ledöntő kecskebak Jónia királyát jelképezi, s a két szem között kinövő hatalmas szarv annak első királyát. A héber Jáván szó Iónia szónak felel meg. Iónia alatt a Kisázsia nyugati partvidékén iónoktól lakott földet értették, melynek műveltsége s története bizonyos önállósággal fejlődött; itt azonban a szó átvitt értelemben az egész görögséget jelenti, belefoglalva és kiemelve annak egyik rokon törzsét, a makedónokat.

A szavak jelentése helyenként és idők folyamán eltolódik: a nagy görög nép legkeletibb ága Iónia volt, s aztán a keleten lakó sémiták számára ión lett minden, ami mögötte következett. A makedónok országát nem Nagy Sándor alapította: neves királya volt annak már Nagy Sándor atyja is, kiről Filippi városát nevezték, de a makedón világbirodalmat Nagy Sándor alapította meg.

2015. augusztus 20., csütörtök

M E G J E L E N T !

TE HOL VAGY?

A világban, a vallásban vagy Jézus Krisztusban, a táboron kívül?

Kedves leendő Olvasó!

A könyv szerzője egy Jézus Krisztus által 1992 decemberében megmentett lélek, akinek mindennél többet jelent, hogy azok közé tartozhat, akikről a Galata 4,9-ben ezt mondja Isten beszéde: „megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten”, és az, hogy „a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8,16). Isten az Atyám. Az Ő gyermeke, Jézus Krisztus önkéntes, 'megsántult' rabszolgája vagyok, Jézus mögé állva, hogy Övé legyen minden dicsőség. Kezeim ég felé emelése azt jelenti: Uram, végleg megadtam magam neked; véget ért a harc: Te győztél! Te legyél bennem minden!

Mi a célom ezzel a könyvvel? Isten beszéde által a vaksötét pogány éjszakába bekiáltok, Krisztusra emlékeztetve ébresztgetek. A magam egy-ügyű, „írástudatlan” módján, és stílusában igyekszem segítő kezet nyújtani Istent kereső, Őt félő, neki szeretetből engedelmeskedni akaró embereknek, hogy Isten szent Szellemétől vezettetve együtt épüljünk be a Gyülekezet-be, és abban a helyünkre állva, egyként szolgáljuk annak felépülését.

2015. augusztus 18., kedd

Megújul a JK blog kinézete - Első e-könyv megjelenése

Kedves JK blog Olvasók, Testvérek!

Egy a blogot érintő változásról, és egy hosszabb terjedelmű írásom megjelenéséről szeretnélek tájékoztatni Benneteket!

Megújul a JK blog kinézete!
A blog csütörtök reggeltől (2015-08-20) új kinézettel fog megjelenni. Ennek munkálatai alatt: szerda reggeltől csütörtök reggelig a blog nem lesz elérhető. Szíves megértéseteket, türelmeteket kérem!

Első e-Könyv megjelenése!
Szintén csütörtök reggel, ha az Úr is akarja és élek, szeretném  közzétenni egy hosszabb terjedelmű írásomat, letölthető e-könyvként, melynek címe:

TE HOL VAGY? 

A világban, a vallásban vagy Jézus Krisztusban, a táboron kívül?

Fejezet címek:
I. ÁLLAPOT FELISMERÉS
II. MI VESZ KÖRÜL A GYÜLEKEZETBEN?
III. ÚJ LÁTÁS?
IV. AGYMOSÁS-ELMEPROGRAMOZÁS
V. MIELŐTT AZ ORSZÁGOT ELHAGYNÁD
VI. KERESZTÉNYSÉG
VII. HOL VAGYUNK?
VIII. VISSZA KELL TÉRNÜNK KRISZTUS TESTÉHEZ!

Terjedelem:
61 A4-es oldal.


AUGUSZTUS 20.
 Megújult blog kinézet! Első e-Könyv megjelenése!

2015. augusztus 17., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 12. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Nyolcadik rész


1. vers. A 7. fejezetben foglalt általános kép után, melyet Isten Dánielnek a világbirodalom jövendő sorsáról első ízben („kezdetben”) adott, Isten szükségesnek látta, hogy a próféta a kijelentés egyes olyan részleteivel is megösmerkedjék, melyek a történelem irányára és végcéljára vetnek világot, és hogy mélyebben belásson azokba a történésekbe is, melyek a láthatatlan szellemvilágban mennek végbe.

Az első ilyen részkijelentés az általános kép kijelentése után két esztendővel jutott el Dánielhez, s a második és harmadik birodalom sorsával foglalkozott, mint ezt majd látni fogjuk. A kétesztendős pihenés alkalmas volt arra, hogy az addig kapott kijelentés fényében új szemmel, új látással ösmerje meg a világbirodalom belső lényét, értékét és természetét.

2015. augusztus 13., csütörtök

Mi hát az ember, anyag-e vagy szellem?*

Az ember sem nem anyag, sem nem szellem, hanem kettős, (anyagi és szellemi természetet) hordozó élő lélek, azaz személyiség. Az ember testi érzékei és tagjai útján a testi világban tájékozódik és tevékenykedik; szellemi érzékei és tagjai révén, azaz lelkiismeretén és az imádságon keresztül a szellemi világból kap értesüléseket és abban tesz vallást hálájáról vagy hálátlanságáról. Az ember vagy csatorna ég és föld között, melyen áldás ömlik alá; vagy ennek az áldásnak feltartója, átok, ki a földet megrontja. Az ember felelős azért, hogy mit cselekszik a földön. Istenhez éppen az teszi őt hasonlóvá, hogy felelős.** Ezért kerül ítéletre. A felelősség tudata teszi az embert személyiséggé.

* A szellem szó sokaknak idegenszerű, de igazságtalanul. Szellet alakjában ősi magyar szó s a nyelvújításkori szellem sem kell, hogy kísértet benyomását tegye, miután az esprit-nek nem lehet jobb magyar fordítása. Az „üzleti szellem”-et senki nem mondja üzleti léleknek; ebben a kifejezésben benne van a szellem szónak, mint lelki töltésnek teljes értelme. A Biblia eredeti nyelvei és az összes művelt nyelvek két szót használnak ott, ahol makacs magyarok csak egy fogalmat akarnak látni s ezzel összezavarják egy csomó bibliai hely értelmét. Akik persze nem kutatják a Bibliát, mint életük forrását, csak liturgikus könyvet látnak benne, mindegy, hogy mi az értelme, mert értelmet nem is keresnek a Szentírásban. Akit a szellem-lélek viszonya érdekelt, olvassa el szerzőnek Római levél című füzetének függelékében található kis lélektani összefoglalását.

** Némelyeknek talán különösnek tűnik fel, hogy Isten felelősségéről beszélek. Felelős csak az lehet, aki fölött valaki van, akinek felelős. Isten fölött senki sincsen! Isten önmagának felelős, saját igazságosságának, szeretetének. Éppen ez az isteni benne, a megközelíthetetlen; ez benne a soha nem változó, a Jehova-szerű!


-<>-

Részlet Csia Lajos – Bibliai káté című könyvéből

2015. augusztus 10., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 11. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Hetedik rész

21. vers. Még az is igen foglalkoztatja Dánielt, hogy látta, hogy a szarv a szentek ellen háborút visel, s látta, hogy a szenteket legyőzte; hogy a szentek legyőzötten sínylődtek. Míg el nem jött „a napjait tekintve Öreg”. Hogy milyen képek mutatták a látnoknak, hogy a szentek ellen háború folyik, azt nem említi Dániel; talán több volt ebben a szívére nehezedő teher, mint a világos kép. Gyötrődő kegyesek arca állhatott előtte.

De egyszer csak eljött a napjait tekintve Öreg, a szentek arca felvidult, csillogó szemmel néztek feléje; itt volt a szabadulás! A látnok szívéről is lehullt a teher. Mikor elismételte látomását, akkor is átélte a szabadulás örömét.

2015. augusztus 6., csütörtök

Mit foglalnak magukban a Miatyánk szavai?

Az imádságnak nem az adja meg az értelmét, hogy Istent kitanítsuk arra, hogy mit kell tennie, mert Isten azt nélkülünk is jól tudja, annyira, hogy Szelleme által inkább Ő segít nekünk imádkozni. (Róm. 8,26) Az imádságnak az ad erőt, hogy szavaival állást foglalunk és vallást teszünk a jó mellett, hogy ellene fordulunk a gonosznak s magunkat Istenre bízzuk. Mikor Isten imádkozásunkból látja, hogy a jó mellé állottunk, Ő is mellénk áll és megsegít bennünket. Sőt, gyarló imádságunk szavát Krisztus és a mennyei seregek könyörgése erősíti meg. (Jel. 8,3) A Miatyánk szavaival vallást teszünk arról, hogy a mennybéli Istent atyánknak ismerjük s tudjuk Róla, hogy szívesen hallgat gyermekei szavára. Mennybélinek mondjuk Őt, mert a felső szellemvilág minden erejével rendelkezik, s ezekkel bennünket segít. Az első kéréssel szembeszegülünk a vallástalan és istentelen világgal, mely Istent, hitet, ítéletet és minden szentet megtagad. A második kéréssel a világ igazi királya, Jézus mellé állunk. A harmadik kéréssel szembeszegülünk a világ akaratával és helyébe a tiszta égi világ akaratát kívánjuk a földre, hogy itt is minden térd Isten előtt és ne emberek előtt hajoljon meg. A negyedik kéréssel vallást teszünk arról, hogy Istent többnek tartjuk az anyagnál, Tőle várjuk minden testi szükségletünk kielégítését és úgy Rá bízzuk magunkat, hogy szemünket a ma szükségletén túl nem emeljük. Az ötödik kéréssel vallást teszünk arról, hogy ezt a világot csak a szeretet és megbocsátás gyógyíthatja meg; elsősorban Isten bocsánata, azután a mi megbocsátásunk egymással szemben. A hatodik kéréssel vallást teszünk gyengeségünkről, mely a kísértésnek ellenállni nem tud, a hetedik kéréssel vallást teszünk arról az Istenről, ki a kísértésből is ki tudja szabadítani a Benne bízót, még ha a Sátán már le is igázta őt. A Miatyánk záró szavaival vallást teszünk Isten egyedülálló jogáról, hogy a föld királya legyen; hatalmáról mely ezt meg is fogja valósítani és a dicsőségéről, mely az Ő birodalmát a mi dicsőségünkre be fogja tölteni. S minderre rányomjuk az Ámen pecsétjét, kifejezve ezzel, hogy sem kérésünkből, sem bizonyságtételünkből egy i betűcskét vissza nem vonunk. Senki oly röviden, oly erőteljesen össze nem foglalta az imádság összes lehető tárgyait, mint Jézus tette az Úri imádság szavaiban.

-<>-

Részlet Csia Lajos – Bibliai káté című könyvéből

2015. augusztus 3., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 10. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Hetedik rész


1. vers. Belsazárnak, Babilon királyának s a babiloni hadak fővezérének első esztendejét némelyek a Nabukodonozor halála utáni évre teszik; ez azonban képtelenség, mert Nabukodonozort fia, Evil Merodach követte; ezt Nabonidus, ki fiát, Belsazárt társuralkodóul és babiloni alkirályul maga mellé fogadta. Így Belsazár első esztendejéül az 541, vagy 540. esztendőt kell tartanunk.

Tekintetbe kell vennünk, hogy az uralkodó trónra lépése és halála rendesen nem esett össze a naptári év kezdetével és végével; az uralkodás éveit mégis a naptári évekhez igazították, úgyhogy a naptár szerint számított évek közül azt is uralkodási évnek számították, amelyiknek esetleg csak igen kis részében uralkodott az illető uralkodó.

2015. július 30., csütörtök

A nagy isteni terv keresésében mi jelentősége van a Tíz Parancsolatnak?

A Tíz Parancsolat a törvény rövid foglalata, mellyel Isten a Neki szolgálni akaró zsidó néppel akaratát megismertette. Nekünk a törvény nem az üdvözülés útja, hanem az elkárhozásé. Igyekezetünk, hogy a törvényt megtartsuk, kudarccal végződik, mert az elesett embernek Isten törvényének megtevésére nincs ereje. A Tíz Parancsolat tehát csak a magunk elítélésének útjára vihet bennünket; gőgünk megalázásával készít elő a kegyelem hívő elfogadására. Az első parancsolat elítéli a mai idő legfeltűnőbb bűnét, az embermagasztalást s azt a várakozást, hogy földi, bűnös, sokszor istentagadó emberek hozhatnak jobb sorsot a világ meggyötört népeinek. A második parancsolat elítéli az emberek kigondolta hamis vallást, mely a vallást a politika vagy más emberi érdekek, pénzvágy, papi gőg szolgálatába állítja; Isten gondolatait emberi gondolatokkal toldja meg vagy éppen kicseréli s hamis, hazug várakozásra biztat. A harmadik parancsolat megfedd azért, hogy Isten nevének és a szent törvénynek meggyalázása ellen nem emeltük fel szavunkat. A negyedik parancsolat rámutat szívünk nyugtalanságára, mely onnan van, hogy Isten szombatját, a Jézusban való megnyugvást elhagyván, az emberi mozgalmak zűrzavarába vetettük magunkat. Az ötödik parancsolat a családi élet feldúlásáért, a felelősség ellen való lázadásért ítéli el korunkat. A hatodik parancsolat a világban levő gyilkos gyűlöletet s azzal szemben megalkuvó, gyáva hallgatásunkat ítéli el. A hetedik parancsolat a szemérem elvetését, a művészet cégére alatt az erkölcs rombolását s mindezzel szemben közönyünket és megalkuvásunkat dorgálja. A nyolcadik parancsolat a világban levő munkaviszonyt és az ebből folyó rablóvágyat leplezi le. A kilencedik parancsolat a hazug szájat ítéli el, mely könnyen vádolja meg azt, aki útjában áll; a korunkban mind jobban elharapódzó rágalom-propagandát. A tizedik parancsolat minden vétkezés belső forrására, kívánságainkra mutat rá, melyeknek szánalmas rabjai vagyunk. Íme, olyan ez a 10 tanítás, mintha éppen korunkra szabták volna reá! Mikor az őszinte ember ebbe a tükörbe pillant, megszégyenülve Krisztushoz menekül bűneinek bocsánatáért.

-<>-

Részlet Csia Lajos - Bibliai káté című könyvéből

2015. július 27., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 09. Rész

Dáneil könyvének magyarázata-Csia Lajos

Hatodik rész

1. vers. A népek új pásztora csak ideiglenesen és átmenetileg volt a méd Dárius; közelebbi nevén: Küakszárész. Istennek nagyobb, új tervei voltak azonban annak vejével és utódjával, a perzsa Kóressel (görögül: Kürosz, latinul: Cyrus). Belsazár legyőzője nem Dárius, hanem Kürosz volt; Xenophon szerint Kürosz Babilont nem magának foglalta el, hanem nagybátyjának és későbbi apósának, a méd II. Küakszárésznek, az utolsó méd uralkodónak.


2015. július 23., csütörtök

Hogyan kell Krisztust visszavárnunk?

A tíz szűz példázata szerint mind a tíz szűz, tehát az egész egyház el fog aludni, azaz Jézus visszavárását abbahagyják. Krisztus visszajövetele előtt felébred az egyház és lámpást gyújt, azaz bibliai ismeretet igyekszik szerezni. Az egyház utolsó idejét ez a komoly és mélyreható bibliakutatás fogja betölteni; tárgya Krisztus visszajövetele lesz. Ezt a kutatást azonban egyesek a Szellem olajával, mások az emberi értelem világosságával fogják végezni. A Szellemtől megvilágított bibliakutatással és imádkozással mintegy beleöltözünk a napba, azaz a mennynek erőibe és világosságába. Isten világosságával és erejével bátran mehetünk az antikrisztusi kor nagy küzdelmeibe, a „nagy nyomorúságba”, mely Krisztus eljövetelét az Írás jövendölése szerint megelőzi. Ez a nagy nyomorúság részint a keresztyének üldözéséből, részint az istentelen világot érő utolsó csapásokból áll elő, melyekből azonban Isten csodálatosan ki fogja szabadítani övéit. A nagy nyomorúság egyik szálat a másik után fogja elszakítani azokból a kapcsolatokból, amelyek az igaz egyház tagjait ehhez a világhoz fűzik. Ezekbe az elszakadásokba örömmel belenyugodni és Krisztus mellett végig megállni: ez Krisztus helyes várása!

- <>-

Részlet Csia Lajos - Bibliai káté című könyvéből

2015. július 20., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 08. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Ötödik rész


1. vers. Nabukodonozor után fia, Evil Merodach (Marduk szolgája) következett, ki igazságtalan és kicsapongó életével bőven rászolgált sorsára; uralkodásának második évében sógora meggyilkolta. Utána Nabonétosz lett a király, s ennek fia volt a Bibliában említett Belsazár.

Róla, mint Nabukodonozor fiáról és utódjáról a tudomány sokáig semmit sem tudott. De ez esetben is a Bibliának lett igaza. Később talált följegyzés értesít egy Belsazárról, ki tényleg Nabukodonozor leszármazottja, éspedig unokája volt. És ugyan nem az egész birodalmon, hanem csak Babilon városában uralkodott, tehát alkirály volt.

2015. július 16., csütörtök

Bibliai káté - 08. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
81. Ha tehát a régi hitvallások lassankint ereklyékké változnak, el kell-e szakadnunk tőlük és a „fejlődés” útjára lépnünk?
A hitvallások az egyháznak egy régebbi tanbeli és hitbeli állapotát tükrözik vissza, tehát nem mondhatók Isten megdönthetetlen kijelentésének, hanem csak az Isten kijelentéséről alkotott emberi meggyőződéseknek. A Biblia után keletkezett s az egyháztól elfogadott tanítások alkotják az úgynevezett tradíciót vagy hagyományt. A római egyház a tradíciót a Biblia mellett kötelezőnek tartja, sokszor a Biblia fölé emeli, mert a Bibliát annak értelmében magyarázza. Ezzel a római állásponttal szemben áll a fejlődés híveinek álláspontja, mely nem őrzi a múlt emlékeit, hanem tőlük elszakad, s a kor divatos eszmeáramlataihoz szabja a keresztyén tanítást, mint ahogy ma az egyház szociális és demokratikus voltát igyekszik igazolni. 

2015. július 13., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 07. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Negyedik rész


1. vers. Az a halálos ítélet, melyet Isten az első bűnesetkor a lázadó emberre kimondott, nem teljesült azonnal, illetőleg a végrehajtása elkezdődött, de nem fejeződött be rögtön. A halál lassú folyamat, mely részenként veszi birtokába az emberi életet. Mielőtt munkája teljessé válnék, lehetnek korszakok, mind az egyes embernek, mind az egész emberiségnek életében, melyekben az élet egyenesen túltengeni látszik.

Csalóka látszatok ezek, melyek csak elfedik az ember elől a halál kérlelhetetlen közeledését! Mikor az élet virágzik bennünk, könnyelműen megtűrjük magunkban a vétket, a halál útkészítőjét. A csalárd életígéret után egyszerre váratlanul jön a betegség, a halál előhírnöke. Virágaink hervadni kezdenek, lekonyulnak.

2015. július 9., csütörtök

Bibliai káté - 07. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
69. Mit jelent nekünk a szent Szellem értelmet megvilágosító munkája?
Azt jelenti, hogy tudósok, művészek, papok, mérnökök, orvosok, államférfiak, hadvezérek, kormányzók, iparosok, földművesek, pásztorok Istentől kapják tehetségüket munkájukhoz és Isten segítsége nélkül tehetetlenek. A Szellem úgy osztja mindenkinek az értelmi világosságot, mint ahogy Isten megkülönböztetés nélkül ád esőt jók és gonoszok vetésére. De annak, aki bölcsességért imádkozik Hozzá, szívesen ád többet az értelem világosságából; attól ellenben, aki Őt megveti, esetleg elvonja a világosság közönséges mértékét is. Ha megvonja az embertől az értelmi világosságot, elmebaj, vagyis értelmi sötétség borul arra. Valami elmebaj minden hitetlen és istentelen emberen van; valami árnya a sötétségnek mindnyájunkat beárnyékol. A teljes világosság csak akkor lesz részünk, amikor szemtől szembe fogunk Istennel állani.

2015. július 6., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 06. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Harmadik rész

Folytatás

20. vers. A király számolt azzal, hogy az áldozatoknak még a tűzbevetése is rendkívüli feladattá vált annak következtében, hogy a kemencét hétszeres erővel fűtötték be; azért hadseregéből kiválasztotta a legerősebb katonákat, hogy az elítélteket kötözzék meg, vigyék a kemence felső járatához, és onnan felülről vessék be a tűzbe. A király elővigyázatossága azonban nem volt elegendő. A feladattal ezek a legerősebbek sem tudtak megbirkózni, s a király büntetéséhez tartozott, seregének legkiválóbbjait el kellett vesztenie. Drágán fizetett meg elvakultságáért.

2015. július 2., csütörtök

Bibliai káté - 06. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
57. Melyek azok a sajátosságok, melyek a keresztséget és úrvacsorát szentségekké teszik?
A keresztségnél, mellyel Krisztus tanítványait megbízta, a víz a külső jegy s a hozzá fűződő ígéret így hangzik: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül”. A szereztetés igéje ez: „Menjetek el és tegyek tanítványokká minden népet és kereszteljétek meg őket az Atyának, Fiúnak és szent Szellemnek nevében!” – Az úrvacsora külső jegyei a kenyér és bor; a hozzájuk fűződő ígéret: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által”. S a szereztetés igéje: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”


2015. június 29., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 05. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Harmadik rész


1. vers. Nabukodonozor is csakhamar visszatért a teljes pogányságba. Az álomban foglalt intés kitörlődött lelkéből, csak annyit tartott meg belőle, amennyi hízelgő volt számára, főleg ez a mondat: „Te vagy az aranyfej!” Hogy az isteni kijelentésnek ez a mondata állandóan emlékezetében maradjon, s dicsőségét hirdesse, az álomban látott hatalmas szobrot elkészíttette, de nem úgy, ahogy az álomban látta, hanem fejétől-lábáig aranyból. Az ezüstöt, rezet, vasat és agyagot a király felejteni akarta, azt, hogy az aranyból ezüst lesz, az ezüstből réz, a rézből vas, és azt törékennyé fogja tenni a közéje keveredő cserép. A király tehát ámítani kezdte magát; nem akarta látni Isten egész kijelentését. Ehhez az önámításhoz kellett a csupa arany szobor, melyről hiányzott a baljóslatú vég.

2015. június 25., csütörtök

Biliai káté - 05. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
45. Miben különböznek egymástól az isteni személyek?
Az Atya olyan, mint a gondolat: láthatatlan. A Fiú olyan, mint a szó, vagy ige: benne a gondolat láthatóvá válik. A Szellem olyan, mint a cselekedet: általa a gondolat és a szó Istenen kívüli valósággá válik. A Szellem által az istenség belénk költözik és bennünket lényével megtölt. Isten gondolata és Istenszava Istenen belül való valóságok. Vegyük az építkezésről hasonlatot. A teremtés, a megváltás és az újjáteremtés nagy épületében az Atya a tervező, a Fiú a terv vagy modell s a Szellem az építő munkás. A három személyt soha egymás nélkül elgondolni nem lehet. Helytelen volna a teremtés, megváltás és az új szellemi teremtés, azaz a megszentelés munkáját a három személy közt úgy megosztani, hogy az Atya teremt, a Fiú megváltott és a Szellem megszentel, mert mind három isteni munkát 

2015. június 22., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 04. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Második rész

Folytatás

37. vers. Dániel a következőkben sorra megfejti az álomkép egyes részeit. Míg eddig az apokaliptikus nyelv természetéből levont következtetésekkel azt próbáltam magyarázatul adni, ami kijelentés nélkül is természetesen következik az álomképekből, most a kijelentett értelmezést fogjuk követni. A próféta a meglátás rendjében, tehát az először látott aranyfejjel kezdi a megfejtést.

2015. június 18., csütörtök

Bibliai káté - 04. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
33. Mi a hit jelentősége?
Az emberek nagy többsége lenézi a hitet. „Hát olyan egyszerű az üdvösség útja, hogy oda a hit is elég?!” mondják. Nem veszik észre, hogy éppen ezzel árulják el, hogy nem képesek hinni. Csak abban tudunk bízni, akit szeretünk. Nincs semmi, amivel a jó és a kegyelmes Istent annyira megtisztelnők, mint azzal, hogy hiszünk Neki. A hívő rábízza magát Istenre, hogy amit ő nem tud elvégezni, azt Isten vigye véghez. A hívő megfogja Isten kezét, hogy ő vezesse. Így, a hit az engedelmesség útja, az igazságosság útja, az egyetlen út, amelyen a bűnös ember Istenhez eljuthat. Az ember többre, mint hitre, nem képes, de ez elég!


2015. június 15., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 03. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Második rész

Folytatás

22. vers. A történelemnek, a múltnak és a jövőnek rejtett dolgait Isten tárja fel az emberek előtt, ha jónak látja, s az előtt, akinek a bölcsességet rendeli. Erre a világra, nem a fizikai világra, hanem az emberek erkölcsi világára szellemi sötétség borul, éjszaka van! Dániel és három társa bent éltek a pogány éjszakában, titkok között, emberi bizonytalanságban; de ebben az emberi bizonytalanságban, a pogány éjszakában egyszerre világosság támadt, amikor Isten a királytól látott álmon keresztül belépett abba; Isten világosságot hozott magával, Istennel világosság lakik együtt!

2015. június 11., csütörtök

Bibliai káté - 03. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
25. Mi mutatja legjobban az emberi romlottságot?
Az, hogy az ember a felelősséget, vagyis Isten képét vetette el magától. Kain ezt mondta: „Őrizője vagyok-e az én testvéremnek?!” Kain fiai már egyenesen dicsekedtek azzal, hogy embert öltek. A közös dicsőség sem tudta őket egyesíteni, hogy egymás felelősségét viseljék; mikor égig érő tornyot kezdtek építeni, egymást meg nem értve, elfordultak egymástól és elszéledtek a világba. Uralkodóik, akik Isten nélkül akartak uralkodni, letiporták alattvalóikat, mint a fenevadak, s közben embertársaikért lelkiismeretük föl nem támadott. Aztán háborúkat indítottak egymás ellen és felelősség nélkül ontották a vért. Mind világosabban íródott be az emberi történetbe ez a mondat: Őrizője vagyok-e testvéremnek?! Az ember boldogságát ma is a másik holttestére építi fel.

2015. június 8., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 02. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Második rész


1. vers. Az első nevezetes alkalom, melyben a próféta bölcsessége ország-világ előtt nyilvánvalóvá lett, igen rövid idő múlva következett be. A könyv ezt az évet Nabukodonozor király második esztendejének mondja. E között az esztendő között és a fogoly ifjak elhurcolásának éve között azonban majdnem 3 esztendőnek el kellett múlnia, még ha a király a kitűzött időnél előbb ki is vette őket az iskolából, pedig Jer. 25,1 az elhurcolás évét mondja Nabukodonozor első esztendejének, egyúttal Jójákim negyedik évének; harmadik adatul vehetjük Dán. 1,1-et, mely szerint Nabukodonozor Jeruzsálem szorongatására Jójákim harmadik esztendejében vonult ki. (A héber „bó” ige nemcsak jövést, megérkezést, hanem menést, kivonulást is jelent.)

2015. június 6., szombat

Nem baleset, nem véletlen, hogy megszülettél

Látszólag vannak várt és nem várt gyermekek. A várt gyermekek két egymást szerető ember szeretetéből születnek, vagy két ember számító, önző, kölcsönös előnyöket ígérő érdekeiből. A nem várt gyermekek „balesetből”, úgymond „véletlenül” vagy nemi erőszak elkövetése útján fogannak és születnek meg.

Sokak élete fölött, akik megsejtik vagy tudják, hogy nem várt gyermekként jöttek erre a világra, ez a tudat sötét árnyékként lebeg gyermekkoruktól kezdődően egész felnőtt korukon át, egészen idős kor okozta természetes, idegen–, vagy önkezű halálukig; elvetettség, méltatlanság, feleslegesség, értelmetlenség, értéktelenség, boldogtalanság érzéseit okozva. Időnként, az előbbiek nyomán kialakuló önelvetés legmélyebb gödrének nyálkás padlóján magányosan elterülve, a reménytelenség és kilátástalanság fullánkjaitól átszúrt szív ajtaján aztán bekopogtat a szenvedés végét ígérve a halál. (De ez hazug ígéret. Mert a halálban nem szűnik meg az ember léte, megmarad öntudata, megmarad minden emléke, de megszűnik kapcsolata a testi külvilággal, és nem tud semmit sem cselekedni.) Sokan elutasítják a halál ajánlatát, túlélik azt a pillanatot, feltápászkodnak, és napról-napra tovább vonszolják ön-utált lényüket. S ezt az életérzést próbálja a kínlódó lélek tompítani, felejteni a test, és a világ kínálta élvezetek kielégítésével. Így megy bele az ember olyan cselekedetek megtételébe, melyekről mindig utólag derül ki, hogy csak még jobban elidegenítik őt vágyott önmagától; és igazolni látszanak, hogy lám-lám valóban nem képes elfogadható, emberhez méltó, hasznos, értelmes és értékes dolgok megtételére, a boldogság elérésére. Minden marad a régiben: nincs kiút, nincs megoldás. Vagy mégis?


Van valaki

Van valaki, aki attól kezdve, hogy megfogantál
Vigyáz rád, Ő vigyáz rád.
Nem baleset, nem véletlen, hogy megszülettél
Ezt Ő tervezte el, Ő tervezett el.

Tudod nagyon nagy öröm, hogy még itt vagy a földön.
Amíg a lélegzet átjár, addig egy új kezdet vár.

Ne dobd el magadtól az életet, ismerd meg Őt,
aki úgy szeretett, hogy életét adta azért, hogy élj!



További dalszövegeket ide kattintva olvashatsz.

-<>-

Ökrös Ferenc – Nem baleset, nem véletlen, hogy megszülettél © Ökrös Ferenc | Minden jog fenntartva

2015. június 4., csütörtök

Bibliai káté - 02. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos
13. Hogyan teremtette Isten az embert?
Kettős természetűnek teremtette; a föld porából formált neki testet és a leheletéből lehelt belé szellemet (I. Móz. 2,7), hogy a földhöz is, a mennyhez is tartozzék; amazon uralkodjék, ennek engedelmeskedjék; hogy Isten természetét hordozza az anyagi világban, a szellemi világ akaratának végrehajtója legyen a földön.

14. Mi hát az ember, anyag e vagy szellem?*
Az ember sem nem anyag, sem nem szellem, hanem kettős, (anyagi és szellemi természetet) hordozó élő lélek, azaz személyiség. Az ember testi érzékei és tagjai útján a testi világban tájékozódik és

2015. június 1., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 01. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Első rész


1. vers. Dániel története Jójákim júdabeli király harmadik esztendejével kezdődik, amely éveb Nabupolasszár babiloni királynak fia és uralkodótársa Egyiptom ellen hadjáratot vezetett, és útközben Jeruzsálemet is megszállta. Jójákim második elődjének, Jósiásnak, a reformátor-királynak fia volt, s közvetlen elődjének, Joakháznak, kit az egyiptomi király, Nébó letett, testvéröccse. Jeruzsálem szorongatásának volt egy isteni oka: a nép és királyok hűtlensége miatt Isten magára hagyta a vétekre csábított népet. A II. Kir. 23,4-20-ban lévő hosszú felsorolás mutatja, hogy Jósiás királynak a

2015. május 28., csütörtök

Bibliai káté - 01. Rész

Bibliai káté-Csia Lajos

A munka célja


Ezzel a kis munkával nem az volt a célom, hogy dogmatikai művet írjak, s a református vagy bármilyen más egyház múltbeli vagy jelenbeli tanítását tükröztessem. Célom a bibliai gondolkodás rövid összefoglalása volt, úgy, ahogy azt én megértettem. Munkám tehát nem a Biblia, csak róla alkotott emberi vélekedés. Ezért bírálatra, javításra szorul. A bírálat ne azt nézze azonban, hogy a könyv tartalma megfelel-é annak a rendszernek, amelyet egy vagy más egyházi tanító a mostani egyház tanításának gondol. Így tenni már csak azért is igazságtalan volna, mert sohasem volt olyan hitvallás,

2015. május 25., hétfő

Dániel könyvének magyarázata - 00. Rész

Dániel könyvének magyarázata-Csia Lajos

Gondolatok Dániel jövendöléseiről

A könyv felosztása és tárgya

Dániel könyve élesen két részre válik: az első 6 és az utolsó 6 fejezetre. Némelyek szerint a történeti részre és a látomásokra. Ez a fogalmazás azonban így helytelen, mert az első 6 fejezetben is látomások vannak. Helyesebb így mondanunk: az első 6 fejezet a pogány királyok látomásaival foglalkozik, az utolsó 6 fejezet a próféta látomásaival. Az első 6 fejezetben Nabukodonozor több látomásán kívül Belsazár alkirály látomásaival találkozunk, de a prófétának többszörös szabadulása, társainak a tüzes kemencéből való menekülése, Nabukodonozor betegsége és felgyógyulása is úgy hatnak a pogány kedélyekre, mint látomások, melyek nemcsak Isten hatalmába, hanem Isten terveibe és a történetvezetés irányába is bepillantást engedtek.

2015. május 21., csütörtök

A kegyelem - 09. Rész

A kegyelem-Csia Lajos

KEGYELEM AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN


Isten kegyelmének óceánján az utolsó állomáshoz érkeztünk el; ahhoz az utolsó állomáshoz, amelyet a földről kereső tekintetünk még elérhet. Hogy ez a tőlünk látott cél nem az utolsó; hogy az örökkévalóságban korszak korszak után fog következni, melynek tartalma felől a leghalványabb sejtelmünk sem lehet, azt elárulja nekünk az a kifejezés, amelyet a görögből a magyar „örökkön örökké” kifejezéssel szoktak fordítani; de amelynek pontos jelentése: be a korszakok korszakaiba (eis tous aiónas tón aiónón). Az örökkévalóság tehát korszakokra fog oszlani; körökből körökbe fogunk feljebb emelkedni.

2015. május 18., hétfő

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 37. Rész

Jelenések könyve-Csia Lajos

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Befejező rész

TEMPLOM két görög szó fordítása: 1. náos az épületet jelenti, mely az Isten jelenlétének jelképét, a törvénytáblákat fedő lap trónusát magában rejtette; bővebbet fal-nál, udvar-nál láss; 2. hieron szentélyt jelent, mely a szentségtelen világ közepette az egyetlen szent helyet magában foglalta: az oltárt, l. ott, l. udvar.

2015. május 14., csütörtök

A kegyelem - 07. Rész

A kegyelem-Csia Lajos

KEGYELEM A SZORONGATTATÁSBAN


Szorongattatás vagy nyomorúság bibliai szó; görögül: thlipsis. Az ennek megfelelő ige: thlibein magyarul nyomást, sajtolást jelent. A szenvedés az emberre nyomasztó hatást gyakorol; úgy érezzük magunkat az üldözésben, mintha sajtóban volnánk. Az utolsó idők nyomorúságát a Jelenések könyve is emberek sajtójával jelképezi. A túlvilági szenvedést meg börtönhöz hasonlítja az Írás; de bizony ezt a szenvedésbe döntő, üldöző világot is börtönnek érezzük; szabadulni szeretnénk, de nem lehet; körülzár bennünket, elvágja vágyaink útját; emelkedni akarunk, és mázsás súlyként tart alant a kétségbeesésében. A húsember terjeszkedni akar, a magasban járni; Isten azonban rárakja a szenvedés súlyát, és alant járásra, alázatosságra kényszeríti. Más a szellem emelkedése, melynél az emberi szív megalázkodik, és más a hús emelkedése, melynél a szív fölemelkedik. Az utóbbit exaltatio-nak nevezik, s ennek nincs jó hangzása. Az exaltált ember csak képzeli magasságát, valójában alant maradt. Szemünket megérinti Isten Szelleme, s megértjük, hogy Isten azért rakja ránk a testi nyomorúságot, hogy megtanuljunk szellemi magasságokba emelkedni. Angyalszárnyakat a szenvedések sajtójában kapunk. Sub pondere crescit palma. (Teher alatt nő a pálma)

2015. május 11., hétfő

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 36. Rész

Jelenések könyve-Csia Lajos

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Folytatás

NIKOLAITÁK a Nikolaos (Miklós) névből ered, Nikolaos pedig a héber Bálám fordítása; Nikolaos népgyőzőt, Bálám nép urát jelent. Bálámot Bálák moábita király megfogadta, hogy az országát képzelete szerint fenyegető Izraelt megátkozza (IV. Móz. 22.25). Bálám azonban tehetetlen volt, csak arra tudott gonosz tanácsot adni, hogy Móáb próbálja meg a maga parázna istentiszteletével Izraelt az igaz Istentől elszakítani (IV. Móz. 25,1. skk). Amilyen hatást gyakorolt a móábita istentisztelet a zsidóságra, épp úgy hatott a pogány vallás a keresztyénekre is; a pogányság szépséget, élvezetét ígérő istentiszteletéhez hajló keresztyéneket nevezi az Úr bálámitáknak és nikolaitáknak. Ma is hasonló hatást fejt ki a keresztyén egyházra az erkölcstelen művészet, valamint az embert az Isten helyére ültető, emberimádásban vétkes pogány eredetű tudomány, mely az egyszerű istenhitet megrontja, s a szívet először felfuvalkodottá teszi, azután biztos romlásba, katasztrófába taszítja (Róm. 1,18-32).

2015. május 7., csütörtök

A kegyelem - 6. Rész

A kegyelem-Csia Lajos

KEGYELEM AZ EGYHÁZBAN

Folytatás


Két szél (két szellemi hatás) fúj ebben a világban. Más képpel úgy mondta ezt Jézus, hogy két magvetés történik. Egyik magvetés a kegyelem magvetése, a másik a gonosznak magvetése.

A kétféle magvetés nyomán az Istentől elidegenedett nagy embervilágból kétféle ember támad a földön; a kegyelem szabad fiai és a harag fiai, a gonosz rabszolgái. Pontosabban vizsgálva a dolgot

2015. május 4., hétfő

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 35. Rész

Jelenések könyve-Csia Lajos

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Folytatás


HAMAR (görögül en takhei) nem azt jelenti: nemsokára, hanem ezt: gyors ütemben, gyors egymásutánban, hirtelen. Jézus sokáig elmaradhat; de ha a jelek egyszer teljesülni kezdenek, hirtelen fog jönni; amikor nem várják, „hír”-telen, váratlanul megjelenik.