Kilencedik rész
Folytatás
21. vers. Az idő, amikor imádkozott, az esti áldozat és imádság szent órája volt, amikor Dániel mindig imádkozni kezdett. Ma is rendes imádságát végezte, de ma valami megragadta és magával sodorta a prófétát. Az utóbbi időben Dániel sokat foglalkozhatott Jeremiás próféta jövendölésével, hogy a fogság 70 esztendeig fog tartani s kutatta, vajon beteljesül-e a jövendölés; vajon jól értette-e meg a jövendölést; vajon a jövendölés teljesülésének nincsenek-e akadályai.
Ez a belső marcangoló küzdelem, mely a szabadulás lehetőségeit kutatta, vitte a prófétát a bűnvalló imádságba. De az imádságban nemcsak bűnvallás van, hanem könyörgő kérés is, hogy Isten derült arcával forduljon a nehezen megpróbált zsidó nép felé.
Láttuk, hogy a próféta nem a népben, hanem Istenben találta meg a szabadítás okát, s ez őt módfelett megvigasztalta. Ezt az Istenben rejlő okot háromféleképpen fejezte ki, de a háromféle kifejezés egy okra mutat.
1) Istenben két szemben álló felet talált: egy ítélőt, cselekvőt, kiengesztelendőt, s egy „Urat”, aki ok arra, hogy Isten ne ítélje el a népet, hanem kiengesztelődjék (17. v.).
2) Az elmúlt idők tapasztalataiból megállapította Istennek egy tulajdonságát, az irgalmasságot (18.), mely Isten világkormányzatában törvénnyé lett s így Isten igazságosságához tartozik hozzá s erre az irgalmasságra, mint biztos kősziklára áll rá Dániel s arról imádkozik.
3) Annak oka hát, hogy Isten a haragot elhagyja és helyette irgalmat tanúsítson, magában Istenben van; valami csodálatos, ember előtt érthetetlen ok van Istenben arra, hogy könyörüljön, úgyhogy Isten „Magáért” fog a népnek megbocsátani.
Mikor tehát minden földön láthatótól, minden emberitől elfordulván, kérését egyedül Istenre alapozta s kimondta ezt a nagy szót: „Magadért cselekedjél”, éppen az estéli áldozásnak idején, hirtelen „gyors repüléssel” megjelenik Isten követe s jelenti, hogy a próféta imádságát Isten meghallgatta.
A követ gyorsaságát úgy érezte Dániel, mintha hatalmas szárnyak gyors mozgása verné mellette a levegőt. Szellemek fizikai gyors repülését érezni nem lehet; a gyorsaság megérzése tehát látomásszerű volt, hozzá tartozott ahhoz a jelképes hatáshoz, mellyel Isten a prófétát megközelítette. Az érzés azt adta tudtul, hogy Isten segítsége a kelleténél egy pillanattal sem várat tovább magára. Mintha Isten csak arra várt volna, hogy valaki kimondja ezt a szót: Magadért, a Benned levő irgalmasságért és azért a csodálatos Úrért, aki értünk szót emel Benned, hallgass meg és szabadíts meg bennünket!
A követ az az angyal volt, kit már az első látomásban látott s kit Gábor (Gábriel) néven neveztek meg az égiek: Isten nagy hatalmú angyala, az erős égi vitéz, ki földi küzdő társának segíteni jött el. Az ég harca a világosság harca a sötétség ellen, a fegyver tehát, melyet az égi harcos a földi harcosnak hoz, nem lehet más, mint a világosság fegyvere.
22. vers. S csakugyan az angyal azért jött, hogy értelmet adjon Dánielnek, fegyvert az imádság további harcához. Világ fiai azt gondolák, hogy a dolgok megértése azáltal történik, hogy kifejtjük, megmagyarázzuk őket, következtetések tárgyává tesszük, pedig ezek a logikai műveletek rendszerint csak a szót szaporítják, de új értést nem adnak.
Az égiek más véleménnyel vannak az értés felől; náluk a megértéshez fény kell, Istenből kiáradó világosság. Újonnan született ember nem azért látja másként a Bibliát, mert jobban tud következtetni, mint a világ fia, sokszor ennek az ellentéte igaz; hanem azért, mert világosságot lát: így van a szellemi dolgokkal is, szellemi homályban a legkiválóbb elme is vak.
Különbséget kell tennünk következtető képesség és világosság között; előbbi ha az utóbbi hiányzik, tehetetlen. A fizikai világosság kívülről vesz bennünket körül, a szellemi világosság belsőnkben derül fel: egyszerre látunk, mintha valaki lámpát gyújtott volna fel. Sokszor gyermekek és tanulatlan emberek világosan látnak valamit, amit nagy elmék nem képesek látni. Sokszor sötétségben tapogatózunk és nem látjuk, merre menjünk; aztán egyszerre minden világossá lesz és látjuk Isten vezetését. Valaki lámpát gyújtott, valaki világosságot adott! Az angyal azért jött, hogy lámpát gyújtson Dánielnek!
Ugyanaz az ige egyszer betű, mely semmit sem mond lelkünknek, másszor minden szava világít. Az égi fény okosakká tesz: látjuk a dolgok értelmét. Jeremiás jövendölése nem volt a prófétának világos. Most az angyal új kijelentést fog mondani s az új kijelentés fényében egyszerre ragyogni fognak Jeremiás szavai.
Az az érintés, amellyel Gábriel Dániellel jelenlétét tudatta, volt bizonyára az útja a világosság közlésének, mint ahogy a megérintett Jézusból erő áradt a vérfolyásos asszonyba.
Olyan a szellemi látás vagy megokosodás, mint a testi gyógyulás; Jézus adja az erőt, amelyben a sánta fölkelhet, de a sánta igyekszik fölkelni. Dániel látni igyekszik s egyszerre egy égi követ hozza a fényt, amelyben láthat.
23. vers. A Jelenések könyvében többször olvassuk, hogy az égi trónustól villámlások, szózatok és mennydörgések mennek ki, ami azt jelenti, hogy Isten kijelentéseket tesz, parancsokat ad, melyek mennydörgésszerűen hangzanak és fényt árasztanak, mint a villám felvillanó fénye.
Ezek a villámként felvillanó isteni rendelkezések bizonyára az angyalvilágnak szólnak, mely ezekből tudja meg Isten akaratát. Minden isteni kijelentés, minden isteni szózat valami új folyamatnak megindítását jelenti a szellemvilágban és esetleg a fizikai világban is ugyanakkor.
Sokszor egy földi ember imádásága indítja meg Istent, hogy szóljon és szózatával az angyalok csodálatos szervezetét megindítsa cselekvésre. Az Isten követe közli Dániellel, hogy már könyörgésének kezdetén, amikor még nem mondotta el kérését, de Isten már látta azt lelkében, egy szózat ment ki (ti. az égi tróntól) és ezt a szózatot jött most Gábriel tudtul adni. Az angyal közli, hogy Dániel „kívánatos” személy Istennek; ami abból is látszik, hogy olyan előkelő követet küld hozzá, mint amilyent Jézus anyjához küldött az Isteni gyermek magszületésének bejelentésére.
Ugyanaz a héber szó (chamudóth) drágaságokat is kifejez, melyek az embereknek kívánatosak. Ilyen kívánatos bölcsnek tekintik az égben Dánielt. Mivé tehet egy bűnös embert az Isten mellett kitartó hűség!
Három tény szerez most a prófétának örömöt: hogy Isten ezt az előkelő követet küldötte hozzá; hogy már imádságának kezdetén meghallgatásra talált és hogy Isten tudatta vele, hogy ő drága az Istennek.
Olyan ez a hármas öröm, mintha a megalázkodó embert a király saját kezével fölemeli a földről, ahová Isten előtt letérdelt. Az angyal most figyelésre szólítja fel Dánielt, ami két dolgot tartalmaz:
1) Dánielnek is össze kell szednie figyelmét és arra összpontosítania, amit az angyal mondani készül; bár ezzel még a próféta látni nem fog;
2) A paranccsal együtt Gábriel világosságot is gyújt az értéshez. Mikor Jézus azt mondta a betegnek: Nyújtsd ki a kezed! Egyúttal a képességet is adta hozzá.
24. vers. Dániel a Jeremiástól jósolt 70 év felől kérdezi Istent. Isten az angyalon keresztül azt válaszolja, hogy a 70. évben minden év hét esztendőt jelent; nem évekről, hanem évhetekről van szó. Ezzel a magyarázattal az isteni kijelentés nem mondja, hogy Jeremiás is így értette a dolgot.
Annál kevésbé lehet így értelmezni Gábriel szavát, mert Jeremiás jövendölése szóról szóra beteljesedett: Jeremiás jövendölését (25,11) Jojákim 4. esztendejében mondotta, tehát Kr.e. 606-ban; az Ezsdrás 1,1-ben leírt történet az 536. esztendőre esik; a két dátum között a különbség pontosan 70 esztendő.
Ennek a jövendölésnek beteljesedéséhez szó sem férhet. Gábriel Dánielnek új jövendölést ad, mely csatlakozik ugyan Jeremiás szavaihoz, de valósággal attól egészen különböző jóslat, csak a 70-es szám benne a közös; továbbá a szabadulás gondolata. Dánielnek egy magasabb jövendölés jut birtokába, mint Jeremiásnak. Jeremiás csak a testi fogságra gondol és a testi szabadulásra, mely a népet a bűn rabságából nem menti ki.
Dániel a bűn rabságáról szóló és az abból való szabadulást a kiengesztelésben látja. Jeremiás 70 éve alatt a babiloni uralom merült ki s a babiloni királyok gonoszsága kapott Belsazár látomásában pecsétet. Dániel 70 éve alatt egy másik uralkodó merül ki, a bűn s vétek kap pecsétet, ez a leggonoszabb világuralkodó, éspedig az Antikrisztus pusztulásában, kinek Belsazár is típusa, előképe.
A bűntől való szabadulás Isten kiengesztelése útján történik meg, amivel együtt Isten haragja megszűnik. A kiengesztelés és a szabadulás között azonban bizonyos idő telik el. Mármost a Dániel 70 esztendeje évhetekben számítandó, ami a zsidóknál azért nem látszik képtelennek, mert 7 esztendőt a zsidók mindig egy szombat-évbe foglaltak össze (III. Móz. 25 skk.), mely alatt a földet 6 évig dolgozták, 1 évig pihenni hagyták. Hetven évhét együtt négyszázkilencven (490) esztendőt tesz ki.
Így csak az a kérdés marad megoldandó, hogy milyen időponttól és meddig kell számítani a 70 évhetet. Először a terminus ad quem-et állapítja meg a kijelentés, vagyis azt az eseményt, ameddig tart a 70 évhét. Nem is egy eseményt említ, hanem eseménycsomót, melyek egymással összefüggenek s melyek közül az első 3 negatív, az utolsó 3 pozitív jellegű.
Negatív jellegűek:
1) a gonoszság kimerülése,
2) a vétek elpecsételése,
3) a bűn kiengesztelése; pozitívak:
4) az örök korszakok igazságosságának bevezetése,
5) a látomás és próféta elpecsételése,
6) a szentek szentjének fölkenése.
Ezek az események az üdvösség történetének legfontosabb eseményei. Isten végezni fog valamivel, hogy valami újat kezdhesse el; lezárja a régit, hogy az az újat többé ne zavarja. A 6 esemény közül az 1. a 4.-nek, a 2. az 5.-nak, a 3. a 6.-nak felel meg.
A bűn kimerül, azaz minden mérgét kiadja, minden tartalmát megmutatja, az emberen teljesen kiüt. Az eljövendő korszakokban igazságosság fog uralkodni s ezt a bűn többé zavarni nem fogja.
A vétket elpecsételik, azaz az Antikrisztus felléptével olyan örök jelleget kap, mely azt minden következő időkre elítéli. Ennek a látomás és a próféta elpecsételése felel meg, azaz annak megállapítása, hogy a látomás utolsó pontjáig beteljesedett és a prófétának mindenben igaza volt; hiszen Isten bízta rá saját bölcsességét és látását.
Végül a bűn kiengesztelést kap, hogy vád szava többé ne hangozzék és akik kiengeszteltetnek, azokból egy élő szentek szentje fog keletkezni, lelkekből épített templom, melyet Isten Szent Szelleme fog fölkenni, mint ahogy a testi szentek szentje is fölkenetett olajjal (II. Móz. 30,22-29; 40,9 skk; III. Móz. 8,10 skk.).
Jeremiás Jeruzsálem testi városának pusztulását siratja és vigasztalásul megkapja a testi Jeruzsálem helyreállításának időpontját.
Dániel a nép szellemi romlását siratja és megkapja a szellemi helyrehozatal időpontját. Az előbbi 70 év, az utóbbi 70 évhét. Csodálatosak ezek a tények, melyeknek elkövetkezését az angyal hírül adja; egyetlen földi embernek lelkében ezek a tények meg nem foganhattak, mert ezen a földön semmi sem mutatott arra, hogy ezek az események be fognak következni.
Hogy a bűn egyszer betelik, úgy megtelik vele a föld, hogy ki fogja okádni magából! Hogy a vétek egyszer olyan pecsétet kap, mely minden képmutatása mellett is örökre elítéli! Hogy valami történni fog, ami Istent a bűnért kiengeszteli! Hogy egyszer eljönnek korszakok, melyekben csak igazságosság fog lakozni!
Hogy akkorra minden látomás valóra válik és minden próféta igazolást kap és az igazság pecsétként fogja őket igazolni! Hogy egy olyan szentek szentje lesz egyszer a világban, amelyet Isten szent keze fog olyan kedves illatúvá tenni, hogy Isten csak gyönyörködni fog benne s többé Isten haragját semmi ingerelni nem fogja!
25. vers. Ezek után az angyal megmondja a terminus a quo-ót is, azaz azt az időpontot, amelytől a számításnak történnie kell: ez az időpont az az év, melyben Jeruzsálem újjáépítésére a parancs ki fog menni.
Ezt a parancsot Ezsd. 7,1 skk, tartalmazzák s a parancs kiadásának éve 457. év Kr. e. Ettől az időtől kell először 7-szer 7 évet, azután 62-szer 7 évet számítani. Az első 7 év alatt Jeruzsálem utcáit és tereit, vagyis a várost építik fel.
Ez a külön kiemelt dátum Nehémiás építkezéseire mutat rá s azok befejezését a 408. évben állapítja meg.
Innen számítva 62 évhetet a Kr. u. 26. évhez jutunk, mely Jézus fellépésének éve, tekintve, hogy a keresztyén időszámítást a valóságnál 3-4 évvel későbbi időponttól kezdték el.
26. vers. A 7 és 62 évhét csak 69 évhetet tesz ki; így egy évhét marad az utolsó időre, amelyről ez a vers beszél. A 25. vers végén levő kifejezés: „az idők végén azonban” ehhez a 26. vershez tartozik. A 7 és 62 évhét után megmaradó egy évhét adja az emberiség történetének utolsó hét esztendejét. De hogy lehet az, amikor Jézus születése után már majdnem a 2000-ik esztendőt számítjuk?
Úgy lehet, hogy a Messiás halálát követő időből kiveendő az egyház korszaka, melyet az ótestamentumi próféták elől az isteni gondviselés elzárt (Róm. 16,25 skk; Ef. 3,4 skk), tehát róla kijelentést nem kaphattak s akkor az utolsó évhét úgy oszlik meg, hogy fele, azaz három és fél esztendő az egyház története elé esik és a Messiás haláláig tart; második fele, tehát újra három és fél év az egyház történelme után fog eltelni. Ez a három és fél év, melyet a Jelenések könyve az Antikrisztus működésére szán. Az egyház ideje alatt a szidó népnek nem lesz Messiása; szentélyét elpusztítja egy eljövendő fejedelem népe.
Ez az eljövendő fejedelem a római császár, ki a kos és bak után jön el. Ez azonban nem vég! Még egy borzalmas pusztítás jön a világra, mely olyan lesz mint egy mindent elsöprő áradás, mint egy szellemi özönvíz.
Ezt a szenny-áradást hozza magával az Antikrisztus uralkodása; szennyes áradat söpör el majd mindent, ami az idők végén a világban állani fog. A Messiás kiirtása a 62 évhét után; tehát, mivel a 62 évhetet hét évhét előzi meg, a 70. évhétben fog megtörténni. A 27. versnek az a mondása, hogy „fél hétig szüneteltetni fogja a véres áldozatot és az ajándékot”, arra mutat, hogy a Messiás kiirtása a hét felében fog megtörténni s azt fogja követni az Antikrisztus garázdálkodása.
A két fél hét közé eső idő tulajdonképpen a Messiás története, ki egyházában tovább él a földön, s miután az egyház Vele együtt hal s feltámad, Vele együtt fog uralkodni is, úgyhogy az egyház története a Messiás története.
Így a Messiás-király kiirtásába belefoglalandó az egyház vértanúsága is, mely István halálával kezdődött s a Jel. könyvebeli két bizonyságtevő halálával fog végződni, vagyis azok vértanúságával, akiket a két bizonyságtevő jelképez.
A vértanúság hosszú története együtt adja a Messiás kiirtását. Mikor az egyház vértanúsága teljessé teszi Krisztus vértanúságát s a vértanúk szenvedéseikkel kipótolják, ami híja volt még az ő szorongattatásainak (Kol. 1,24): akkor következik egy sötét korszak, melyben a véget fogja elhozni a bűn szennyének áradása.
Az a jövendölés, hogy „a várost és szentélyt elpusztítja egy eljövendő fejedelem népe”, a jövendölések ama fajtájába tartozik, amelyek a végső beteljesedés előtt többször beteljesednek.
A Felkentnek Jézus személyében való kiirtására feleletül Isten elhozta a római császár népét, mely a várost és a szentélyt elpusztította. Az egyházban Istennek új szentélye támadt a földön s ezt a szentélyt az Antikrisztus népe fogja elpusztítani, mielőtt maga az Antikrisztus teljes hatalmát kifejthetné.
Az „Antikrisztus népe” előbb alakul ki, mint ahogy az Antikrisztus felléphetne; hiszen ez a nép fogja útját készíteni az Antikrisztusnak s elhozni az Antikrisztus korát. Az egyháznak Krisztustól elszakadó tagjaiból azáltal, hogy megtagadják az egyházat és a benne működő isteni Szellemet, az igazság Szellemét, válik ki lassanként az Antikrisztus népe.
Mennél inkább elválnak a konkoly emberek a búzától, tehát mennél inkább elveszti hatását az egyház sója, annál több lesz a földön a háború. A „pusztító” azonban, azaz a háborúk felidézője maga is megsemmisül: ez idő beteltekor meghatározott ítélet pusztító árja ömlik reá. A jövendölés újra oly típusokat ád a helyen, amelyek többször, sőt sokszor megjelentek már eddig is a történelem folyamán, míg egyszer egy utolsó a legtipikusabb személyben fognak beteljesedni.
Bár így teljes mértékben áll a végre vonatkozólag is a jövendölés; mégis belevegyülnek a jóslatba olyan vonások is, amelyek a jövendölés idejéhez közelebb eső időben tisztábban és jellemzőbben valósulnak meg; különösen ezek a szavak: „egy hétig sokakkal szövetséget erősít; fél hétig szüneteltetni fogja a véres áldozatot és ajándékot:”
E mondatok alanya csak az előző mondat alanya lehet, tehát az Antikrisztusról van szó. A homályos mondat azt jelenti, hogy mielőtt az Antikrisztus sátáni pusztító hivatásához hozzáfogna, szövetségeseket keres és ezekkel egy hétig tehát kerek befejezett időig (esetleg 7-szer 7 évig, azaz félévszázadig) erősíti a szövetséget. Aligha jelent ez a jövendölés mást, mint ami I. Makk. 1,12-16-ban olvasható, melynek néhány mondata így hangzik: „Ebben az időben voltak Izraelben gonosz emberek, kik ily szókkal beszélték rá a népet: Kössünk szövetséget a körüllakó pogányokkal, mert sokat kellett szenvednünk, hogy a pogányoktól elkülönültünk!...
S többé nem tartották meg a körülmetélést és elszakadtak a szent szövetségtől, pogányokként viselkedtek, egészen megkeményedtek, hogy mindenféle gyalázatot és vétket elkövethessenek.” Ez a jövendölés is többszörösen teljesedett be. A Makkabeusok könyvében elbeszélt szövetkezést követte a hűtlen zsidóktól támogatott előzetes merénylete az oltár és a szentély ellen. Ez a jövendölés pontosan ráillik Antiokhusz Epifánészra, az első Antikrisztusra. Más alakban ugyanaz fog ismétlődni, a második Antikrisztus idejében, kinek fellépte előtt szintén nagy szövetségkötés lesz az istentelenség és az egyházak hűtlen papjai között.
Az ilyen jövendölést nevezzük típusos jövendölésnek, melynél többször s növekvő mértékben jelenik meg a történelemben ugyanaz a jelleg vagy eseményfajta. Ugyanez áll a nehezen megfejthető következő mondatra: „Utálatosság, borzadály az ormon (szárnyon) s megsemmisülés, megszabott ítélet ömlik a pusztítóra.” A szárny vagy orom alatt a templomot értik egyesek, hová Antiokhusz Epifánész, az Antikrisztus szobrát állíttatta, az akkori utálatosságot vagy borzadályt. Más méretek és viszonyok között hasonló fog történni a második Antikrisztus idejében, ki Isten helyett szintén saját képmását fogja imádtatni. Végül mindkettőre állanak a befejező szavak: „megsemmisülés, megszabott ítélet ömlenek a pusztítóra (vagy. borzadálykeltőre).”
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Dániel könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Bere Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2007
Saját példányból lejegyezve: 145–151. oldal
