Tizedik rész
1. vers. A következő fejezetek Dániel utolsó írásba foglalt látomását tartalmazzák, melyet Kürosz király harmadik esztendejében látott. Az elbeszélés megjegyzi, hogy Dánielt Baltazár néven nevezik, ami arra mutat, hogy a perzsa királyok korába is átjutottak a babiloni udvari szokások; a perzsák eltanulták a babiloni udvari életet, sőt egy ideig Babilont székhelyül is használták. A világbirodalmak közt tehát kapcsolat van: egyik a másik helyét vette át; egyik a másik keletkezésére adott buzdítást, tanítást, tapasztalatot; az emberiség sorsának intézéséért tehát a felelősséget is együtt viselik.
Ez az elválaszthatatlan összetartozás, a felelősség közös hordozása látszik Nabukodonozor látomásából; abból, hogy a király valamennyi világbirodalmat egy szoborban egyesülve látta; de abból is, hogy a legutolsó birodalmat, a vas és cserép keverékét érő pusztítás következtében nem egyedül az utolsó birodalom megy tönkre, hanem a réz, az ezüst és az arany birodalom is az utolsónak bűne miatt pusztul el.
Ha a büntetés közös, a bűn is közös, egyik a másiktól örökölte át. A második világbirodalomban kapja Dániel az utolsó látomást, mely nagy harcról szól; ezt a harcot nemcsak egymással vívják a világbirodalmak, hanem a láthatatlan birodalom ellen is, mely az idők végén az uralmat át fogja venni, de addig is a földi birodalom ellen egy láthatatlan ellenállást fejt ki.
Erről a láthatatlan harcról szól éppen ez e fejezet. Ez a harc tudaton kívül Dánielre is ránehezedett. Három héten át gyötrődött a próféta, mielőtt a látomást látta volna. A prófétában a harcot az indította meg, hogy a látomást megelőzőleg egy ige már korábban lepleződött Dániel előtt. Hogy mi volt ez az ige, nem közli: rövidebben azt fejthette ki, ami a látomásban is megjelent: Isten és a világbirodalom összeütközését, mi Isten népének az antikrisztusi világtól való nyomorgattatásában is megnyilatkozott.
Ezt az első igét Dániel érteni próbálta: de csak homályt talált magában. Ezért kezdett imádkozni megvilágosodásért s hogy imádságának nyomatékot adjon, hogy szándékának komolyságát külsőleg is kifejezze, mint a gyászolók, a nagy hiányt szenvedők, zsákba öltözött, ahogy ezt a
2. versben olvassuk. A próféta böjtje nem érdemszerző böjt volt; nem is akarta vele Istent feleletre kényszeríteni, mint ahogy foglyok szoktak éhségsztrájkkal maguknak valamit kikényszeríteni. Dánielnél a böjt annyit jelentett, hogy a böjtölés alatt nem ismert fontosabb feladatot, mint megtudni Isten legújabb kijelentésének értelmét. Aki ily komolyan vágyik arra, hogy Isten akaratát jobban megértse, annak Isten ki szokta jelenteni kérését.
3. vers. A böjt nem abból állott, hogy a próféta nem evett volna, vagy csak annyit evett volna, hogy az éhenhalástól távol tartotta magát vele; hanem abból állott, hogy ínyes ételt nem evett, ma úgy mondanánk: finom sültet, cukrászsüteményt; hogy bor nem ment be a száján, hanem vízzel megelégedett; hogy illatos kenettel meg nem kente magát, ma kenet helyett illatos vizet használnak. Három héten át folytatta ezt a kemény életet, amíg csak meghallgatást nem talált.
4. vers. Az év első hónapjának 24. napján, hogy mi okból, nem említi, a Hidekkel folyam partján volt Dániel: ez a mai Tigris folyam, az Eufrátesz társa, Mezopotámia keleti határfolyója. Láttuk, hogy Dániel a kijelentések nagyobbik részét víz partján kapta, úgy, hogy az események példázásában a víznek is szerep jutott. A Jelenések könyve is gyakran beszél vizekről, tengerről, s népek sokaságát érti alattuk. A mozgó habok láttán a próféta úgy érezte magát, mintha népek folyamának vagy tengerének partján állana őrhelyén és onnan figyelné a népek sorsát. Az első hónap, ha szentévről van szó, tavasz eleje, tehát a nagy szabadítás emlékünnepének ideje.
5. vers. A víznél, tehát a népek tőszomszédságában, mintegy rájuk figyelve tevékenykedik az a dicsőséges alak, aki nemcsak arra van hivatva, hogy Dánielnek felvilágosítást adjon, hanem arra is, mint később halljuk, hogy a népek sorsát intézze. Dániel persze éppen úgy nem az angyal szellemi lényét látja, mint ahogy Patmoszi János sem látta magát a szellemi történést, hanem mindketten jelképeket láttak: földi képekbe öltöztetett szellemiséget. Az angyal ruhája, megjelenése tehát a földi képek jelentésével mérendő. Finom gyolcsruhája és ofiri, tehát a legfinomabb aranyszálakból szőtt öve előkelő, magas polcon álló személyiségre utalnak. Az egyiptomi byssos, a legfinomabb gyapotkelme volt s Indiában lenből szőttek hasonlót; átlátszó finomságánál fogva drágább volt a selyemnél. Az angyal oly viseletben jelent meg a prófétának, amilyenben királyok szoktak járni a földön.
6. vers. Az angyal teste azonban különbözött az emberek testétől, bár csupa, a földön használt és ismerős dologhoz látszott hasonlónak: teste olyan volt, mint a társis-kő, azaz sárga aranyfényű. A tarsis szanszkrit szó eredetileg tengert jelent; aztán a feniciai alapítású várost jelenti a kis-ázsiai tengerparton. Végül egy drágakövet, melyet Josephus krizolitnak mond. Ebből a bágyadtabb aranyragyogásból vakító fénnyel világított elő az arc, mintha villámlanék s még abban is erősebb fényű volt a szem, fáklyaként égett az arcban. A test azért tűnt fel bágyadtabb fényűnek, mert az átlátszó gyolcs elfedte. De a meztelen karok és lábak már fénylettek, mint a simára csiszolt fémfelület. Az angyal szava is rendkívüli volt; zúgó hangon beszélt, ahogy a tenger morajlik. Ha tehát földi alakban jelent is meg az angyal, mégis éreztette, hogy embereknél magasabb, hatalmasabb, dicsőbb lénnyel van a prófétának dolga.
7. vers. Az angyal megjelenése dicső volt, de egyúttal félelmet gerjesztő is. Érdekes, hogy azt a félelmet nem látható megjelenése, vagy nemcsak megjelenése okozta, mert azok is megijedtek tőle, akik nem látták. Az ember nemcsak testi érzékszerveivel észlel, hanem vannak, ugyan visszafejlődött állapotban, szellemi érzékszervei is.
Ezekkel, amint mondani szoktuk „megérzünk” dolgokat, amelyekről világos képet magunknak alkotni nem tudunk. Megérezzük távollévő kedvesünk halálát, nagy bánatát, vagy kitörő örömét; megérezzük vagy kitaláljuk a másik gondolatát; megérezzük a fenyegető veszélyt. Ez a „megérzés” a nem elég tisztán működő szellemi érzékelés eredménye. Így érezték meg a Dániel kíséretében levő emberek az angyal jelenlétét anélkül, hogy látták volna.
Az angyal megjelenése tehát nem anyagi volt, hanem angyali látszatban, de szellemi síkon történő; csak az látta, akivel az angyal az érintkezést személyesen kereste. Ebből az látszik, hogy az angyalnak láthatóvá levése az angyal akaratától függ: gondolatban az angyal valakit keres és akkor a keresett ember látja az angyalt.
Így válnak sokszor haldoklók is láthatókká szeretteiknek, kiket távolról gondolatban keresnek; vagy akiket a szellemek keresnek; sőt erős vágy és akarat olykor távollévő embert is láthatóvá tett olyannak, akit a bajban levő ember keresett.
Megérezni, azaz homályos benyomást nyerni a Dánielt kísérő emberek is képesek voltak az angyalról. Az angyal puszta jelenléte anélkül, hogy látták volna, hogy megmutatta volna magát, oly félelmet keltett ezekben az emberekben, hogy nagy reszketés fogta el őket és futva menekültek arról a helyről; majd elrejtőztek valószínűleg a parti bokrok és cserjék között, vagy sziklahasadékokban, földhajlatokban. A félelmet tehát nem látvány okozta, hanem szellemi megérzés.
8. vers. Dániel egyedül maradt; egyedül volt tanúja a nagyszerű látomásnak, mert hiszen egyedül neki szólt; az égiek csak választottaikkal állanak szóba. Az a három hétig tartó böjt, a komoly kereső akarat volt a feltétele annak, hogy most ez a dicső látomás elébe álljon. Nem szolgálta meg azt, nem érdemelte meg azt, de kifejezte, hogy egyedüli vágya az Éggel összeköttetésbe jutni; szóval méltónak mutatkozott arra, hogy az Ég komolyan vegye őt, ki komolyan vette az Eget.
Első pillanatban azonban őt is megviselte a látomás és úgy tűnt fel, hogy nem fogja tudni elviselni azt. Minden erejét eltűnni érezte és nem tudta távozó erejét visszatartani. Nem volt mellette senki, aki megfigyelte volna, hogy arca elsápad, de érezte, hogy a vér kifut fejéből és gondolatai elhomályosodtak. Az angyallal együtt jövő szellemi erő súlya elnyomta a prófétát: mint szétfutó emberei, ő sem tudta a dicső angyal jelenlétét elviselni!
9. vers. A rémület egyelőre nem kevesbedett, hanem nőtt a prófétában. A látomás keltette félelem még nem volt elég. Egyszer csak megszólalt az angyal s hangjára a próféta ereje egészen eltűnt s arcára esve önkívületi állapotba jutott. Ájultan feküdt a földön arcára borultan. A félelem most sem értelmi meggondoláson át jött, hanem szellemi hatáson át. Nem az, amit az angyal mondott, rémítette Dánielt, hanem a hang hallásával együtt ébredő szellemi érintés, a szellemi hatalom megérzése. Ő nem menekült el; tudta, hogy helyt kell állania: tudta, hogy őrhelyén van; de ájulás bénította meg s a maga erején megállni mégsem volt képes.
10. vers. A prófétára azonban nem volt veszélyes a szellemi világgal való érintkezés, mert ez a szellemvilág szerette őt és eltávozó erejét csakhamar visszaadta. Médiumokat, ördöngösöket tönkreteszi a tisztátalan szellemek világa, melybe behatolnak vagy melynek áldozataivá válnak; de a prófétákat egészségesebbé teszi, megerősíti a tiszta szellemvilág, amellyel érintkeznek.
Mikor Dániel ájultan feküdt a földön, hirtelen kéz érintette meg és felrázta. Dániel érezte, hogy ébred, hogy erő költözik belé; egyelőre azonban még a korábbi csapás lesújtó erejének hatása olyan erős volt rajta, hogy bár próbált felállni, az csak félig sikerült neki: négykézláb állva maradt s várta, mi történik.
11. vers. Dániel magánál volt már s nem önkívületben. De gyengesége miatt négykézláb állott, s nem tudott fölegyenesedni. Hallani azonban hallott már s a hallottakat szívére vette. A fénylő alak szólott hozzá: „Dániel, te drága férfi, értsd meg az igéket, melyeket mondandó vagyok neked. Állj lábadra, mert most hozzád küldtek!” Most kezd a próféta értelme dolgozni s azon keresztül gondolatok hatolnak be lelkébe. Három dologról értesül az angyal szavából. Az első az, hogy drága, szóról szóra: kívánatos férfi, azaz az égiek szívesen foglalkoznak vele, vágyódnak élete folyásába bepillantani. Annak, aki az angyalt küldötte, nem érdektelen, hogy Dániellel mi történik. Az Égnek drága ő; az Ég kívánja őt s azért nem engedi elveszni őt.
Ez a kijelentés igen bátorítóan hat a prófétára: megvigasztalja, meggyőzi az égiek szeretete felől, felbátorítja, s így a keletkező biztató érzelmeken át máris ömlik bele az égi erő. A másik dolog, amit Dániel megtud, hogy az angyalnak tudatni valója van számára, tehát figyelnie kell s evégett összeszednie magát. Mivel három hétig imádkozott azért, hogy az ég álljon szóba vele, most természetesen minden erejét igyekszik összeszedni, hogy hallgatni tudjon az angyal szavára. A harmadik dolog, melyet az angyal közöl, hogy éppen hozzá küldték; őt keresik; szavai meghallgatásra találtak. A félelmetes ellenség tehát nem ellenség, hanem barát; sőt több: szolgáló jó barát, kit a legmagasabb helyről küldöttek hozzá.
„Állj helyedre!” Azaz foglald el előbbi állásodat – szól az angyal s a paranccsal együtt jön az erő; lábában erőt érez, fölegyenesedik, egyelőre reszketés között. Az angyal beszéde alatt megerősödött. A tiszta szellemekkel való érintkezés tehát nem gyöngíti el az embert, hanem felerősíti.
12. vers. Amikor a próféta megerősödött s már szembenézett a vele beszélő angyallal, akkor az angyal végre hozzáfoghatott ahhoz, amiért jött; de beszédét egy barátságos „Ne félj Dániel!” biztatással kezdi el. Az első, amit tudat vele, az, hogy Isten három heti böjtölésének mindjárt az elején meghallgatta őt s így nyilvánvaló, hogy a meghallgatás nem önsanyargatással, böjttel kivívott eredmény, hanem Isten jóságának és kegyelmének ingyen ajándéka, mely pusztán Isten szeretetéből eredt.
Az angyal egyúttal megmondja Dániel böjtölésének értelmét is: arra adtad magadat, hogy érts és megalázkodjál. A böjt egyik célja a gondolat-összpontosítás avégett, hogy a figyelem ne kalandozzék el, hanem a kitűzött tárgy körül összpontosuljon. E célra a túlzott s kínzó böjt, azaz az étlenség nem volna alkalmas, mert az a figyelésre alkalmatlanná tesz; hanem csak a mérsékelt evés, melynél a test hallgat. Testgyötréssel nem lehet a testi kívánságokat elhallgattatni; éppen azért a kínzó böjt nemcsak szükségtelen, hanem káros pogány gondolat, mert Isten szolgálatára, figyelésre alkalmatlanná tesz. Másfelől az ínyenc ételek, bor és más testi élvezetek is elvonják a figyelmet; tehát a helyes böjt: sem nem éhezni, sem nem dúslakodni.
A böjt másik célja a megalázkodás. Azok, akik a böjttel mint egy jó cselekedettel feldíszítik magukat és érdemük tudtával állanak az Isten elé, pontosan az ellenkezőjét teszik annak, amit a böjttel el kell érni: felfuvalkodnak ahelyett, hogy megalázkodnának.
A böjt külső megjelenése, a zsákruha, a hamu a megalázkodás jelei, s azt fejezik ki, hogy az imádkozó mélyről kiált az Isten felé. Az alázatos ember pedig kegyelmet kap. De Dániel lelkének alázatosságát és odaadását Isten első pillanattól fogva látta s azért nem volt szükség háromheti böjtre, hogy meghallgassa, imádkozása kezdetén már kiadta a rendeletet, hogy Dánielhez az angyal menjen el.
„Én a te szavadért jöttem!” mondja az angyal; az imádkozás szavai tehát nem hiábavalók, megmozgatják az eget, az Isten tiszta angyalait. Irgalomra indítják magát az Istent.
13. vers. Jött volna már előbb az angyal, de a szellemvilágban is vannak akadályok: a perzsa királyság angyala 21 napig elébe állt és nem akarta engedni Dánielhez.
Ez a homályos közlés a szellemvilág igen fontos körülményeiről vonja le a leplet. Világos,
1) hogy a szellemvilágban is harcok vannak, s
2) e harcok csak azzal magyarázhatók, hogy két szellemvilág áll egymással szemben; a tiszta és tisztátalan szellemvilág;
3) bár a tiszta szellemvilág nyilván erősebb, hisz ott van Isten, ki bármely pillanatban megsemmisítheti az ellenálló szellemeket, mégis a tisztátalan szellemvilág bizonyos feltételek mellett megakadályozhatja a tiszta szellemek működését;
4) a szellemvilág mindkét fele beavatkozhat és beavatkozik a földi s emberi világ dolgaiba;
5) mindkét szellemvilág elhelyezi a föld különböző pontjain küldötteit, s azok részben az emberek irányításával a történelmet befolyásolják, részben a természet igazgatásával a történelem számára megfelelő keretet igyekeznek teremteni.
Hatalmunk tehát kettős:
a) emberi lelkeken és
b) az öntudatlan természeten.
Hogy a tiszta szellemek ezt a kettős hatalmat gyakorolják, azt Isten teszi nekik lehetővé; de honnan jutnak ehhez a kettős hatalomhoz a tisztátalan és Isten ellen lázadó szellemek is? Ezeknek is Isten adja a hatalmat s adni is fogja mindaddig, amíg törekvéseiknek a világmindenség szempontjából jogtalan volta be nem igazolódik. Isten a jó és igazságosság Istene és egyetlen teremtésétől sem veszi el az élet és tevékenység jogát, amíg be nem bizonyosodik, hogy állítólagos joga, jogtalanság.
A harc tehát, melyet a tiszta és tisztátalan szellemvilág egymás között vív, jogi vita afelől, hogy kinek van igaza. Jól láthatjuk ezt a harcot Jób esetében s fel kell tételeznünk, hogy Perzsiának angyalfejedelme, ki csak a tisztátalan szellemek közé tartozhat, mert Isten tiszta küldöttének ellene áll, hasonló érvekkel támadta ellenségét, mint Sátán, mikor Istennel áll szemben.
Sátán Isten népének bűneit viszi Isten elé s akadályozni igyekszik a bűnbocsánat és kegyelem művét. Látjuk, hogy Dániel, ki akkor talán még alig tudott valamit erről a szellemháborúról, de látta annak földi hatását: a világbirodalomnak és Isten népének ellentétét, az űrt, amelyet Isten országlásában a világuralom emelkedése okozott, azonnal beállott a résbe azzal, hogy a vétkező nép helyett Isten előtt megalázkodott és Isten irgalmára fellebbezett. Dániel így tudatlanul beállott a szellemek háborújába.
Hogy az ő imádságban lefolytatott küzdelmének milyen hatása lett az égi világban, azt közli Dániellel most az angyal. Mialatt Dániel imádkozik, a szellemvilágban tovább folyik a harc: a Dánielhez a perzsa udvarba elküldött tiszta angyal, ki szintén a fejedelem nevet viseli, 21 napig szemben állott azzal a tisztátalan angyalfejedelemmel, aki Perzsia emberi uralkodója és trónja mellé volt állítva.
Úgy fest a dolog, mintha egy földi fejedelemnél két ellenséges birodalom nagykövetei egymásra licitálnának érveikkel, hogy az emberfejedelmet maguk mellé állítsák. A szellemvilágnak sokféle útja van az emberhez, hogy annak gondolatait és elhatározásait befolyásolják, de ez utaknak részletes kifejtése a bibliai lélektan keretébe tartozik.
A pogány vallás kijelentésein keresztül, melyeknek ma a spiritiszta kijelentések az utódai, az embereknek adott közvetlen sugallmakon át gondolatok, vágyak, félelmek jelenhetnek meg az emberben, melyeket a tisztátalan szellemvilág ébreszt. A befolyás alatt álló ember sokszor hiheti, hogy saját gondolatait és akarásait gondolja és akarja, pedig csak megtévesztett fogoly, ki azt gondolja és akarja, amit belé sugallnak.
Mint Jób esetében Sátán Isten előtt, a tisztátalan szellemek érveket hoznak fel a tiszta szellemvilággal szemben annak igazolására, hogy joguk van az emberekhez; arra hivatkoznak, hogy az emberek őket akarják és nem Istent; hogy az Isten népe is elkövetett bűneivel és lázongásával Sátán mellé áll s nem Isten mellé; hogy Isten igazságossága azt kívánja, hogy ezt a népet megsemmisítse s rajta meg ne könyörüljön.
És Isten jogérzésében, igazságosságától hajtva kénytelen a tisztátalan szellemeknek tért adni s várni míg az ember saját kárán tanulva határozottan Isten mellé áll és Sátán világát megtagadja. Az igazságosságot szomjúhozó embereknek Isten mellé állása tehát eldöntheti a szellemek csatáját. Így rendkívül fontosságú volt Dániel két imádkozása, a bűnvalló (9. fej.) és a kereső könyörgés, mellyel Istent kereste, Istent akarta.
Istennek Dániel keresésére adott válasza imádkozása kezdetén elhangzott már; annak az isteni akaratnak eldöntése tehát, melyet az angyal hírül hoz, nem Dániel 21 napos imádkozásának eredménye. De az, hogy a hírhozó angyal végre lerázta magáról Perzsia tisztátalan angyalfejedelmét, és Dánielhez jöhetett, mégis csak Dániel 21 napig tartó imádságának a gyümölcse, azé az erős akarásé, melyet a böjt s a megalázkodás tükröztetnek.
Sohasem tudjuk, hogy mi történik körülöttünk a szellemvilágban s azért kitartó imádkozásunknak lényeges szerepe van abban, hogy Isten segítsége felénk megindulhasson. Sokkal fontosabb, hogy ily imádkozással Istent megindítsuk, mint arra igyekezni, hogy embereket meggyőzéssel magunk mellé állítsunk.
Mert nem hússal és vérrel folytatódik a harc, hanem a sötétség angyalfejedelmei állanak ellen s akadályoznak meg az embereken keresztül, kik legtöbbször csak vak eszközök azoknak a terveknek szolgálatában, melyeket a nálunknál magasabb s felettünk álló szellemvilág gondol ki Isten ellen folytatott harcában.
Mint mondtam, a „perzsa királyság fejedelme” csak a sötét szellemi világhoz tartozhatott, mert ellenállt a tiszta angyalnak, ebből az látszik, hogy a perzsa fejedelem körül összeütközés volt a tiszta és tisztátalan szellemvilág között. Ezt a harcot csak szellemi fegyverekkel vívhatták, azok pedig az ige fegyverei. Egyik vádol, a másik felment; egyik sarat hány, a másik az igazságot hirdeti. Az embereket az egyik Isten ellen s Isten népe ellen igyekszik fordítani, mint Hámánnál tették; a másik szellem Isten mellett tesz tanúságot.
Ez történt Perzsiában! Ezsdrás és Nehémiás könyve tesznek arról tanúságot, hogy a zsidók ellenségei hogy befolyásolták a perzsa királyokat, és hogy határoztak mégis a perzsa királyok abban az irányban, hogy a zsidóságnak a templom és a város felépítésében segíteni kell. A tiszta és tisztátalan szellemek ott viaskodtak egymással a perzsa királyok körül és a döntés Isten népe, a templom és a szent város mellett történt. Vád- és védőbeszédek hangzottak el, mint Jób esetében, azután a földi királyokat befolyásolták a tisztátalan és tiszta szellemek. Érdekes dolog megtudni a szellemvilágról, hogy egy tisztátalan angyal a tiszta angyalt feltartóztathatja; viszont egy másik odaérkezése azt felszabadítja.
Úgy tűnik fel, mintha az emberekhez hasonlóan az angyalok sem mehetnének el valamely helyről, ha ott el vannak foglalva, míg valaki oda nem érkezik helyettesítésükre. Azt hiszem azonban, hogy itt nem erről van szó. Angyal más is jöhetett volna Dánielhez; az itt szereplő is elszabadulhatott volna egy időre. A kérdéses angyal azért nem mehetett Dánielhez, mert Perzsia eseményei nem állottak azon a fokon, hogy az új kijelentés megtételére megért volna az idő. Nyilván a perzsa birodalomban az ítéletre érettségnek bizonyos fokára volt szükség, hogy az új királyságnak, a görög birodalomnak, illetve az abból leágazó kisebb birodalmaknak a perzsa uralom helyére lépéséről lehessen beszélni.
A prófétának magának is belsőleg oda kellett érnie, el kellett készülve lennie arra, hogy újabb változásnak szükségességét lássa és azt várja. Dániel figyelme e hetek alatt előre fordul. A próféta együtt él azokkal a kijelentésekkel, melyeket Istentől kap. Ez az elkészültség néha abban áll, hogy Isten gyermekét sötét sejtelmek fogják el, lelke homályban kínlódik, míg az isteni vigasztalás késik.
Kóres első éveiben a perzsa udvar eseményei igen foglalkoztatták Dánielt. Tanúja volt a király nagylelkű elhatározásának, hogy a fogoly zsidók egy csoportját hazaereszti, engedelmet ad a templom felépítésére, sőt még annak költségeihez is hozzájárul (Esd. 1,1-4). De tanúja lehetett annak az ellenállásnak is, melyet bizonyos körökben a királynak ez az elhatározása kiváltott, úgyhogy a király tervét meghiúsítani próbálták (Esd. 4,1-4).
A Babilonban élő ősz próféta együtt örült és együtt szenvedett hazatérő népével; kitartóan és önfeláldozóan imádkozott az új honfoglalásért és a templom felépítéséért, melytől az igaz zsidók azt várták, hogy Jehova újra melléjük áll. Az imádkozó próféta állandóan sugallatokat és kijelentéseket kapott Istentől.
Ilyen volt a fejezet első versében említett ige is, melynek értelmét kereste a 21 nap alatt. A perzsa királyság, Kóres minden jóindulata ellenére sem látszott elég hajlékonynak arra, hogy Isten terveinek megvalósítását munkálja: a birodalom fenevaddá lett, önző hódítóvá.
Isten tovább akart menni: új birodalmat próbálni, de ennek ellenállott a perzsa birodalom tisztátalan angyalfejedelme s jogot, időt követelt a birodalomnak, hogy kimutassa, mi lakik benne. Isten terve az volt, hogy végig próbál mindent, amit az emberiség magából ki tud hozni s mikor valamely próbálkozásról kiderül, hogy az emberiség békéjét és szükségleteit megvalósítani nem képes, akkor Isten azt a vállalkozást megítéli és félreteszi. Ennek áll ellen a tisztátalan szellemvilág, s kreatúráinak szabadságot, működési lehetőséget követel. Arról volt tehát szó, hogy Isten átléphet-e a következő próbához, a görög birodalomhoz és közölheti-e Dániellel az átállást.
A közlésnek állott ellen a perzsiai angyalfejedelem és erősítette, hogy a perzsáknak joguk van a világ kormányát kezükben tartani. A vita tárgyához tartozott Izraelnek, Isten választott népének sorsa is, mely népet Sátán vádolt és mivel Isten kiválasztotta, megsemmisíteni igyekezett. Ha Izrael Sátán oldalára áll és Istenét megtagadja, akkor azonnal e világ fejedelmének pártfogását élvezheti; de amíg legalább magvában, Izrael maradékában Isten mellett áll, a tisztátalan szellemvilág gyűlöletét vonja magára. Ezért fontos I. Makk. 1,12-16-ban hűtlen zsidóknak az a mozgalma, mely a szenvedésektől akart szabadulni azzal, hogy a pogányok istentiszteletét és szokásait általveszi. Ezzel szemben Dánielnek bűnbánata Istent a zsidó nép mellé állította és a sötétség hadát a nép ellen fordította.
Izrael sorsa külön vonal a nemzetek és világbirodalom vonala mellett. Később Izraelnek ezt a különálló helyét az egyház vette át. Isten ebből a szempontból is vizsgálja a világbirodalmat, hogy mit tesz választottaival. Így Kóres uralkodása jól indult; de Kóres nem bizonyult elég határozottnak az Isten népe elleni támadások visszaverésében. A Dániel kijelentő angyalának Mihállyal való felváltása az isteni határozatnak a szellemvilágban való kimondását jelentette. Mihály a harc angyala (Jel. 21,7). Az angyalcsere olyan jelentőségű lehetett, mint amikor valahol a diplomatát a hadvezérrel váltják fel.
Amíg a 21 nap alatt a diplomata-angyal vissza volt tartóztatva, tartott a szóbeli harc a világosság és sötétség között. Kétségtelen, hogy ehhez a harchoz, mely a világosság és sötétség között vívatott, Dániel is hozzájárult imádságával, mert az imádság a szellemek harcába való beavatkozás. Az az igazság, mely Dániel fohászában megmutatkozott, növelte az érvek erejét, melyeket a világosság angyalai a sötétség angyalainak érvei és hazugságai ellen fordítottak. A vitának azon a fokán, amelyen a sötétség veresége nyilvánvalóvá lett, küldetett el Mihály s indulhatott el Dánielhez a diplomata angyal.
14. vers. A szellemvilágban kimondatott az ítélet, hogy a perzsa birodalom félretétetik; új világbirodalmat fognak kipróbálni, az emberiségnek új alapon, új berendezéssel, új vállalkozása következik. Tudjuk azonban, hogy ez az új próbálkozás még silányabbul ütött ki, mint az előbbi; még gonoszabb lett a vége. Sőt ennek a birodalomnak a vége olyan állapotokat idézett elő, amilyenek a világ végén lesznek; a gonosz teljes kifejlését és diadalát, mely azonban vesztét hozta el.
A görög birodalom után Isten még egy új próbát engedett meg, mert a végidő jellegű állapotok csak egy szűk körre voltak ekkor még szorítva és az egész emberiség egyetemes ítéletét nem vonhatták maguk után. De a görög birodalom és annak vége mégis megmutatták már, hogy Dániel népét mi fogja érni a napok végén. Erre vonatkozó látomást jött az angyal közölni Dániellel. Ez a látomás tehát a napok végének jellegzetes vonásait fogja bemutatni, bár nem a legvégső időről szól. Mégis, ezzel a látomással végződni fog Dániel látomásainak sora, mert a Krisztus előtti kor prófétájának csak ennyi adatott. Azt a véget, amely után több világbirodalmat a sötétség nem fog kiállítani, az Újszövetség prófétája, János fogja meglátni s bemutatni majd.
15. vers. Dániel fölkelt már a földről, hol előbb arcára borulva feküdt. Azután egy ideig négykézláb állott, de még mindig a föld felé fordulva. Lassanként fölállott, de állva sem nézett még föl, hanem a föld felé tartotta tekintetét és hallgatagon várt. A félelem, a zavar, a túlvilág idegenszerű s a bűnös embert elítélő közelléte ráfeküdt szívére s nem engedték, hogy lelke fölszabaduljon.
Pedig a prófétának nem lehetett szokatlan ez a világ; de valószínűleg a kijelentő angyal hatalmas megjelenése és nagy dicsősége lenyomták. A túlvilág különböző dicsőséggel és hatalommal jelenik meg az embernek és az ember könnyebben el tudja viselni azt, amit homály takar, mint azt, ami világosságban jő. Sőt halljuk, hogy a túlvilágon maga Isten is különböző erejű dicsőségben jelenik meg s a lelkek a dicsőség foka szerint osztályozódnak, amelyet látnak. Egészen így van ez már a földön is. Isten egyeseket közelebb, feljebb emel Magához.
16. vers. Dánielnek jelenleg két angyallal van dolga: egyik az emberek fiaihoz hasonló, a másik az, akivel szemben állott és beszélt. Az emberhez hasonló megérintette ajkát s erre egyszerre megnyílt a szája, dermedtsége feloldódott és beszélni tudott.
Az „emberek fiaihoz hasonló” kifejezés a szellemek világában nem Jézus kizárólagos jelzője; ellenkezőleg: az angyalok ranglétráján olyan angyalt jelent, akit dicsősége nem választ el annyira az emberektől, mint a prófétával szemközt álló másik angyalt, akinek lénye csupa tűz, csupa fény volt (6. v.).
Isten gondviselésében nagy szerepet játszanak a közbenjárók. Itt is közbenjáró angyalt küld Isten a hatalmas angyalfejedelem és Dániel közé; ettől a szerényebb megjelenésű angyaltól a próféta nem félt úgy; ez érintette meg Dániel száját is, hogy beszélni tudjon. Ekkor aztán Dániel szólni tudott, de még reszketve s az első szó, melyet kimond, panasz amiatt, hogy a látomás következtében fájdalmak lepték meg s nem maradt benne erő.
Tulajdonképpen magyarázatul adja a próféta azért, hogy nem tudott addig szólni. Hogy a fájdalmak hol s miként jelentkeztek, nem halljuk; de talán szívén érezte a szorítást, egész testében, mint lázkor a kitörő fájdalmakat; egyúttal olyan elgyengülést, mint mikor súlyos betegség ágyhoz szorítja az embert.
A lélek rettentő nyomását átveszi a test és a lélek szorongása testi fájdalmakban nyilvánul.
17. vers. Amint erőlködve megállni, egyenesen állni s beszélni igyekszik a próféta, egyszer csak megint érzi, hogy a hatalmas angyallal szemben nem marad benne erő, újra gyengülni kezd és ájulás fenyegeti: „Hogyan is tudnék én, Uramnak szolgája, beszélni itt az én Urammal, hiszen nem áll meg bennem erő és nem marad bennem lehelet!”
A régiek lehelet alatt két dolgot értettek:
1) azt a testi leheletet, amely a tüdőből szakad fel, s mely a halállal megszűnik, s amelynek gyengülése az életerő gyengülését jelenti;
2) beszéltek egy másik leheletről is, az Istentől belénk adott szellemi töltésről, amely bennünk az egész életet tartja s mely együtt működik a testi lehelettel, mert utóbbi addig marad s működik bennennünk, ameddig a szellemi lehelet.
A testi lehelet fogyásából s gyengüléséből a próféta a szellemi erő fogyására gondol; a kettő között erős a kapcsolat. Az emberi szellem veszi át a szellemvilág jelenlétének és ránk gyakorolt hatásának benyomását és az közli a lelki és testi szervezettel ezt a hatást. Mint mikor egy kicsiny erővel dolgozó villamos készülék egy rendkívül erős energia közelébe kerül s emez megsemmisíti, óriási erejével összerombolja a kicsiny készüléket; oly hatással volt az angyal-szellem jelenléte a próféta emberi szellemére.
18. vers. Ekkor azonban a szerepet a jelenlevő gyengébb szellemi energia, az emberek fiaihoz hasonló angyal veszi át; megérinti a prófétát s az érintés nyomán újabb erőtömeg hatolt a látnokba, akkor erő, amekkorát a próféta elviselhetett. Az egyik angyal tehát elkészítette Dánielt a másik angyal jelenlétének kibírására.
19. vers. Közben szólt is az emberek fiaihoz hasonló angyal: „Ne félj te drága férfi, békességet neked! Légy erős!” Mindenik szó a léleknek szól, mert ha a lélek megerősödik, a test utána erősödik hamar. Hogy az angyal ereje összeszedésére biztatja a prófétát, azért szükséges, mert a szellemi világ segítségének feltétele az is, hogy az ember kívánja, akarja, várja a hiányzó erőt.
Péternek akarnia kellett a tengeren járni; a betegnek akarnia kell meggyógyulni, hívő várakozással kell az Ég felé néznie. Isten közölheti ugyan erejét az ember közreműködése nélkül is; de a maradandó erőközlés feltétele az ember akaró részvétele.
És itt arról volt szó, hogy az erő tartósan maradjon Dánielben. A prófétának tehát részt kellett vennie az erőnyerésben: Küzdenie kellett a félelem ellen: „Ne félj!” Le kellett fékeznie magában a háborgó indulatokat: „békességet neked!” és igyekeznie kellett szilárdan megállani: „légy erős!”
Az utóbbi felszólítást meg is ismétli az angyal: „légy erős!” Úgy hangzik, mintha szuggerálná az angyal az embert; de itt nem az ember tudatos lelki működését kikerülő szuggesztióról van szó, hanem a tudatos emberi léleknek a küzdelembe való bevonásáról. Kicsiny korában az anyja karja tartja a gyermekét; később a gyermeknek magának is kapaszkodnia kell abban, aki őt hordozza; míg végre a földre kerül a gyermek s önállóan jár.
Ugyanígy van ez lelki téren is. Vannak rest keresztyének, akik azt akarják, hogy Isten szüntelenül hordozza vagy angyalaival hordoztassa őket. Bizonyos, hogy az angyal minden egyes szavával kapcsolatban erő áramlott be a prófétába. S így „amíg beszélt vele megerősödött” annyira, hogy már elég erősnek érezte magát, a csupa tűz, csupa fény angyal meghallgatására. „Szóljon az én Uram, mert megerősödtem!” Hogy Dániel maga állapította meg, hogy már szólhat az angyal, mert már megerősödött, arra mutat, hogy figyelemmel kísérte belső megerősödését, tehát az angyal minden szavát megfontolta és szívére vette.
20. vers. A tűzfényű angyalnak sok mondanivalója van. De mielőtt rátérne a jövendő történés elbeszélésére, néhány szóval utal még azokra a körülményekre, melyek közül jött, s melyek közé visszatérőben van. A véget és a véghez vivő fejlődést megjelenteni jött. Ha ezt megtette, újra vissza fog térni előbbi állomására: harcolni Perzsia angyalfejedelmével. Mihály előbbi odaérkezése tehát Isten hatalmának előzetes megnyilvánulása volt, figyelmeztetés, mielőtt az ököl durván lecsapna a perzsa birodalomra.
Lehet, hogy Mihály előbbi megjelenésének a külső emberi történésben nem is volt látható megnyilatkozása s odamenetele csupán az angyalvilágnak szólt. Mindenesetre a perzsa világbirodalom még fennáll és a nagy világtörténésben tovább játssza szerepét; de ez a szerep Izrael népe szempontjából már jelentéktelen s újabb fordulatot nem jelent. Ezsdrás után hazatér majd Nehémiás is a perzsa udvarból, hogy a hon építését folytassa. Az ellenségeskedés folytatódni fog s a perzsa birodalom gyönge lesz akár az Isten népe mellé állni, akár ellen tenni.
Tespedés lesz már ennek a világbirodalomnak a sorsa: ereje megtört akkor, amikor Mihály a szellemvilágban Isten hatalmát megmutatta. Az angyal már jelzi, hogy harcolni fog ugyan tovább is a perzsiai tisztátalan angyalfejedelem ellen; de onnan egy idő múlva kikerül s akkor a következő világbirodalom sötét szellemi hatalmassága kerül eléje, Iónia angyala: az ellen kell majd Isten népét védenie s a világosság érdekeit erősítenie.
21. vers. Ezzel a szellemi háttérben folyó harccal kapcsolatban azonban még egy közölnivalója van az angyalnak Dániellel, s azzal tudtára akarja adni, mily nehéz küzdelem az angyal küzdelme; hogy a világ látása szerint mily kevés reménység van az angyaltól képviselt álláspontnak és ügynek, melyet imádságai révén a próféta a saját ügyévé tett.
Minden földi népnek megvan a maga angyalvezére: tiszta vagy tisztátalan, ahogy a nép a maga egészében állást foglal. Az angyal közlése szerint az igaz Istentől egy nép sem kért magának segítséget azon az egyen kívül, amelynek Mihály a védő angyala; a többi népben vallásaik révén s a babona és varázslás következtében, melyekkel a nép a túlvilággal kapcsolatot keres, mindben sötét szellemi erők hatnak.
Csak Mihály, a zsidók szellemfejedelme állott mellette a harcban, az szedte össze erejét, hogy segítsen neki abban a küzdelemben, amelyet a világosság a sötétség ellen folytat. Isten mai választott népe az egyház és Mihály most az egyháznak harcos védő angyala. Ma is minden nemzet szelleme ez egy nép ellen van. De Isten ott áll választottai mellett s az elhagyott, egyedülálló győzni fog!
Forrás: Csia Lajos – Dániel könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Bere Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2007
Saját példányból lejegyezve: 145–163. oldal
2) e harcok csak azzal magyarázhatók, hogy két szellemvilág áll egymással szemben; a tiszta és tisztátalan szellemvilág;
3) bár a tiszta szellemvilág nyilván erősebb, hisz ott van Isten, ki bármely pillanatban megsemmisítheti az ellenálló szellemeket, mégis a tisztátalan szellemvilág bizonyos feltételek mellett megakadályozhatja a tiszta szellemek működését;
4) a szellemvilág mindkét fele beavatkozhat és beavatkozik a földi s emberi világ dolgaiba;
5) mindkét szellemvilág elhelyezi a föld különböző pontjain küldötteit, s azok részben az emberek irányításával a történelmet befolyásolják, részben a természet igazgatásával a történelem számára megfelelő keretet igyekeznek teremteni.
Hatalmunk tehát kettős:
a) emberi lelkeken és
b) az öntudatlan természeten.
Hogy a tiszta szellemek ezt a kettős hatalmat gyakorolják, azt Isten teszi nekik lehetővé; de honnan jutnak ehhez a kettős hatalomhoz a tisztátalan és Isten ellen lázadó szellemek is? Ezeknek is Isten adja a hatalmat s adni is fogja mindaddig, amíg törekvéseiknek a világmindenség szempontjából jogtalan volta be nem igazolódik. Isten a jó és igazságosság Istene és egyetlen teremtésétől sem veszi el az élet és tevékenység jogát, amíg be nem bizonyosodik, hogy állítólagos joga, jogtalanság.
A harc tehát, melyet a tiszta és tisztátalan szellemvilág egymás között vív, jogi vita afelől, hogy kinek van igaza. Jól láthatjuk ezt a harcot Jób esetében s fel kell tételeznünk, hogy Perzsiának angyalfejedelme, ki csak a tisztátalan szellemek közé tartozhat, mert Isten tiszta küldöttének ellene áll, hasonló érvekkel támadta ellenségét, mint Sátán, mikor Istennel áll szemben.
Sátán Isten népének bűneit viszi Isten elé s akadályozni igyekszik a bűnbocsánat és kegyelem művét. Látjuk, hogy Dániel, ki akkor talán még alig tudott valamit erről a szellemháborúról, de látta annak földi hatását: a világbirodalomnak és Isten népének ellentétét, az űrt, amelyet Isten országlásában a világuralom emelkedése okozott, azonnal beállott a résbe azzal, hogy a vétkező nép helyett Isten előtt megalázkodott és Isten irgalmára fellebbezett. Dániel így tudatlanul beállott a szellemek háborújába.
Hogy az ő imádságban lefolytatott küzdelmének milyen hatása lett az égi világban, azt közli Dániellel most az angyal. Mialatt Dániel imádkozik, a szellemvilágban tovább folyik a harc: a Dánielhez a perzsa udvarba elküldött tiszta angyal, ki szintén a fejedelem nevet viseli, 21 napig szemben állott azzal a tisztátalan angyalfejedelemmel, aki Perzsia emberi uralkodója és trónja mellé volt állítva.
Úgy fest a dolog, mintha egy földi fejedelemnél két ellenséges birodalom nagykövetei egymásra licitálnának érveikkel, hogy az emberfejedelmet maguk mellé állítsák. A szellemvilágnak sokféle útja van az emberhez, hogy annak gondolatait és elhatározásait befolyásolják, de ez utaknak részletes kifejtése a bibliai lélektan keretébe tartozik.
A pogány vallás kijelentésein keresztül, melyeknek ma a spiritiszta kijelentések az utódai, az embereknek adott közvetlen sugallmakon át gondolatok, vágyak, félelmek jelenhetnek meg az emberben, melyeket a tisztátalan szellemvilág ébreszt. A befolyás alatt álló ember sokszor hiheti, hogy saját gondolatait és akarásait gondolja és akarja, pedig csak megtévesztett fogoly, ki azt gondolja és akarja, amit belé sugallnak.
Mint Jób esetében Sátán Isten előtt, a tisztátalan szellemek érveket hoznak fel a tiszta szellemvilággal szemben annak igazolására, hogy joguk van az emberekhez; arra hivatkoznak, hogy az emberek őket akarják és nem Istent; hogy az Isten népe is elkövetett bűneivel és lázongásával Sátán mellé áll s nem Isten mellé; hogy Isten igazságossága azt kívánja, hogy ezt a népet megsemmisítse s rajta meg ne könyörüljön.
És Isten jogérzésében, igazságosságától hajtva kénytelen a tisztátalan szellemeknek tért adni s várni míg az ember saját kárán tanulva határozottan Isten mellé áll és Sátán világát megtagadja. Az igazságosságot szomjúhozó embereknek Isten mellé állása tehát eldöntheti a szellemek csatáját. Így rendkívül fontosságú volt Dániel két imádkozása, a bűnvalló (9. fej.) és a kereső könyörgés, mellyel Istent kereste, Istent akarta.
Istennek Dániel keresésére adott válasza imádkozása kezdetén elhangzott már; annak az isteni akaratnak eldöntése tehát, melyet az angyal hírül hoz, nem Dániel 21 napos imádkozásának eredménye. De az, hogy a hírhozó angyal végre lerázta magáról Perzsia tisztátalan angyalfejedelmét, és Dánielhez jöhetett, mégis csak Dániel 21 napig tartó imádságának a gyümölcse, azé az erős akarásé, melyet a böjt s a megalázkodás tükröztetnek.
Sohasem tudjuk, hogy mi történik körülöttünk a szellemvilágban s azért kitartó imádkozásunknak lényeges szerepe van abban, hogy Isten segítsége felénk megindulhasson. Sokkal fontosabb, hogy ily imádkozással Istent megindítsuk, mint arra igyekezni, hogy embereket meggyőzéssel magunk mellé állítsunk.
Mert nem hússal és vérrel folytatódik a harc, hanem a sötétség angyalfejedelmei állanak ellen s akadályoznak meg az embereken keresztül, kik legtöbbször csak vak eszközök azoknak a terveknek szolgálatában, melyeket a nálunknál magasabb s felettünk álló szellemvilág gondol ki Isten ellen folytatott harcában.
Mint mondtam, a „perzsa királyság fejedelme” csak a sötét szellemi világhoz tartozhatott, mert ellenállt a tiszta angyalnak, ebből az látszik, hogy a perzsa fejedelem körül összeütközés volt a tiszta és tisztátalan szellemvilág között. Ezt a harcot csak szellemi fegyverekkel vívhatták, azok pedig az ige fegyverei. Egyik vádol, a másik felment; egyik sarat hány, a másik az igazságot hirdeti. Az embereket az egyik Isten ellen s Isten népe ellen igyekszik fordítani, mint Hámánnál tették; a másik szellem Isten mellett tesz tanúságot.
Ez történt Perzsiában! Ezsdrás és Nehémiás könyve tesznek arról tanúságot, hogy a zsidók ellenségei hogy befolyásolták a perzsa királyokat, és hogy határoztak mégis a perzsa királyok abban az irányban, hogy a zsidóságnak a templom és a város felépítésében segíteni kell. A tiszta és tisztátalan szellemek ott viaskodtak egymással a perzsa királyok körül és a döntés Isten népe, a templom és a szent város mellett történt. Vád- és védőbeszédek hangzottak el, mint Jób esetében, azután a földi királyokat befolyásolták a tisztátalan és tiszta szellemek. Érdekes dolog megtudni a szellemvilágról, hogy egy tisztátalan angyal a tiszta angyalt feltartóztathatja; viszont egy másik odaérkezése azt felszabadítja.
Úgy tűnik fel, mintha az emberekhez hasonlóan az angyalok sem mehetnének el valamely helyről, ha ott el vannak foglalva, míg valaki oda nem érkezik helyettesítésükre. Azt hiszem azonban, hogy itt nem erről van szó. Angyal más is jöhetett volna Dánielhez; az itt szereplő is elszabadulhatott volna egy időre. A kérdéses angyal azért nem mehetett Dánielhez, mert Perzsia eseményei nem állottak azon a fokon, hogy az új kijelentés megtételére megért volna az idő. Nyilván a perzsa birodalomban az ítéletre érettségnek bizonyos fokára volt szükség, hogy az új királyságnak, a görög birodalomnak, illetve az abból leágazó kisebb birodalmaknak a perzsa uralom helyére lépéséről lehessen beszélni.
A prófétának magának is belsőleg oda kellett érnie, el kellett készülve lennie arra, hogy újabb változásnak szükségességét lássa és azt várja. Dániel figyelme e hetek alatt előre fordul. A próféta együtt él azokkal a kijelentésekkel, melyeket Istentől kap. Ez az elkészültség néha abban áll, hogy Isten gyermekét sötét sejtelmek fogják el, lelke homályban kínlódik, míg az isteni vigasztalás késik.
Kóres első éveiben a perzsa udvar eseményei igen foglalkoztatták Dánielt. Tanúja volt a király nagylelkű elhatározásának, hogy a fogoly zsidók egy csoportját hazaereszti, engedelmet ad a templom felépítésére, sőt még annak költségeihez is hozzájárul (Esd. 1,1-4). De tanúja lehetett annak az ellenállásnak is, melyet bizonyos körökben a királynak ez az elhatározása kiváltott, úgyhogy a király tervét meghiúsítani próbálták (Esd. 4,1-4).
A Babilonban élő ősz próféta együtt örült és együtt szenvedett hazatérő népével; kitartóan és önfeláldozóan imádkozott az új honfoglalásért és a templom felépítéséért, melytől az igaz zsidók azt várták, hogy Jehova újra melléjük áll. Az imádkozó próféta állandóan sugallatokat és kijelentéseket kapott Istentől.
Ilyen volt a fejezet első versében említett ige is, melynek értelmét kereste a 21 nap alatt. A perzsa királyság, Kóres minden jóindulata ellenére sem látszott elég hajlékonynak arra, hogy Isten terveinek megvalósítását munkálja: a birodalom fenevaddá lett, önző hódítóvá.
Isten tovább akart menni: új birodalmat próbálni, de ennek ellenállott a perzsa birodalom tisztátalan angyalfejedelme s jogot, időt követelt a birodalomnak, hogy kimutassa, mi lakik benne. Isten terve az volt, hogy végig próbál mindent, amit az emberiség magából ki tud hozni s mikor valamely próbálkozásról kiderül, hogy az emberiség békéjét és szükségleteit megvalósítani nem képes, akkor Isten azt a vállalkozást megítéli és félreteszi. Ennek áll ellen a tisztátalan szellemvilág, s kreatúráinak szabadságot, működési lehetőséget követel. Arról volt tehát szó, hogy Isten átléphet-e a következő próbához, a görög birodalomhoz és közölheti-e Dániellel az átállást.
A közlésnek állott ellen a perzsiai angyalfejedelem és erősítette, hogy a perzsáknak joguk van a világ kormányát kezükben tartani. A vita tárgyához tartozott Izraelnek, Isten választott népének sorsa is, mely népet Sátán vádolt és mivel Isten kiválasztotta, megsemmisíteni igyekezett. Ha Izrael Sátán oldalára áll és Istenét megtagadja, akkor azonnal e világ fejedelmének pártfogását élvezheti; de amíg legalább magvában, Izrael maradékában Isten mellett áll, a tisztátalan szellemvilág gyűlöletét vonja magára. Ezért fontos I. Makk. 1,12-16-ban hűtlen zsidóknak az a mozgalma, mely a szenvedésektől akart szabadulni azzal, hogy a pogányok istentiszteletét és szokásait általveszi. Ezzel szemben Dánielnek bűnbánata Istent a zsidó nép mellé állította és a sötétség hadát a nép ellen fordította.
Izrael sorsa külön vonal a nemzetek és világbirodalom vonala mellett. Később Izraelnek ezt a különálló helyét az egyház vette át. Isten ebből a szempontból is vizsgálja a világbirodalmat, hogy mit tesz választottaival. Így Kóres uralkodása jól indult; de Kóres nem bizonyult elég határozottnak az Isten népe elleni támadások visszaverésében. A Dániel kijelentő angyalának Mihállyal való felváltása az isteni határozatnak a szellemvilágban való kimondását jelentette. Mihály a harc angyala (Jel. 21,7). Az angyalcsere olyan jelentőségű lehetett, mint amikor valahol a diplomatát a hadvezérrel váltják fel.
Amíg a 21 nap alatt a diplomata-angyal vissza volt tartóztatva, tartott a szóbeli harc a világosság és sötétség között. Kétségtelen, hogy ehhez a harchoz, mely a világosság és sötétség között vívatott, Dániel is hozzájárult imádságával, mert az imádság a szellemek harcába való beavatkozás. Az az igazság, mely Dániel fohászában megmutatkozott, növelte az érvek erejét, melyeket a világosság angyalai a sötétség angyalainak érvei és hazugságai ellen fordítottak. A vitának azon a fokán, amelyen a sötétség veresége nyilvánvalóvá lett, küldetett el Mihály s indulhatott el Dánielhez a diplomata angyal.
14. vers. A szellemvilágban kimondatott az ítélet, hogy a perzsa birodalom félretétetik; új világbirodalmat fognak kipróbálni, az emberiségnek új alapon, új berendezéssel, új vállalkozása következik. Tudjuk azonban, hogy ez az új próbálkozás még silányabbul ütött ki, mint az előbbi; még gonoszabb lett a vége. Sőt ennek a birodalomnak a vége olyan állapotokat idézett elő, amilyenek a világ végén lesznek; a gonosz teljes kifejlését és diadalát, mely azonban vesztét hozta el.
A görög birodalom után Isten még egy új próbát engedett meg, mert a végidő jellegű állapotok csak egy szűk körre voltak ekkor még szorítva és az egész emberiség egyetemes ítéletét nem vonhatták maguk után. De a görög birodalom és annak vége mégis megmutatták már, hogy Dániel népét mi fogja érni a napok végén. Erre vonatkozó látomást jött az angyal közölni Dániellel. Ez a látomás tehát a napok végének jellegzetes vonásait fogja bemutatni, bár nem a legvégső időről szól. Mégis, ezzel a látomással végződni fog Dániel látomásainak sora, mert a Krisztus előtti kor prófétájának csak ennyi adatott. Azt a véget, amely után több világbirodalmat a sötétség nem fog kiállítani, az Újszövetség prófétája, János fogja meglátni s bemutatni majd.
15. vers. Dániel fölkelt már a földről, hol előbb arcára borulva feküdt. Azután egy ideig négykézláb állott, de még mindig a föld felé fordulva. Lassanként fölállott, de állva sem nézett még föl, hanem a föld felé tartotta tekintetét és hallgatagon várt. A félelem, a zavar, a túlvilág idegenszerű s a bűnös embert elítélő közelléte ráfeküdt szívére s nem engedték, hogy lelke fölszabaduljon.
Pedig a prófétának nem lehetett szokatlan ez a világ; de valószínűleg a kijelentő angyal hatalmas megjelenése és nagy dicsősége lenyomták. A túlvilág különböző dicsőséggel és hatalommal jelenik meg az embernek és az ember könnyebben el tudja viselni azt, amit homály takar, mint azt, ami világosságban jő. Sőt halljuk, hogy a túlvilágon maga Isten is különböző erejű dicsőségben jelenik meg s a lelkek a dicsőség foka szerint osztályozódnak, amelyet látnak. Egészen így van ez már a földön is. Isten egyeseket közelebb, feljebb emel Magához.
16. vers. Dánielnek jelenleg két angyallal van dolga: egyik az emberek fiaihoz hasonló, a másik az, akivel szemben állott és beszélt. Az emberhez hasonló megérintette ajkát s erre egyszerre megnyílt a szája, dermedtsége feloldódott és beszélni tudott.
Az „emberek fiaihoz hasonló” kifejezés a szellemek világában nem Jézus kizárólagos jelzője; ellenkezőleg: az angyalok ranglétráján olyan angyalt jelent, akit dicsősége nem választ el annyira az emberektől, mint a prófétával szemközt álló másik angyalt, akinek lénye csupa tűz, csupa fény volt (6. v.).
Isten gondviselésében nagy szerepet játszanak a közbenjárók. Itt is közbenjáró angyalt küld Isten a hatalmas angyalfejedelem és Dániel közé; ettől a szerényebb megjelenésű angyaltól a próféta nem félt úgy; ez érintette meg Dániel száját is, hogy beszélni tudjon. Ekkor aztán Dániel szólni tudott, de még reszketve s az első szó, melyet kimond, panasz amiatt, hogy a látomás következtében fájdalmak lepték meg s nem maradt benne erő.
Tulajdonképpen magyarázatul adja a próféta azért, hogy nem tudott addig szólni. Hogy a fájdalmak hol s miként jelentkeztek, nem halljuk; de talán szívén érezte a szorítást, egész testében, mint lázkor a kitörő fájdalmakat; egyúttal olyan elgyengülést, mint mikor súlyos betegség ágyhoz szorítja az embert.
A lélek rettentő nyomását átveszi a test és a lélek szorongása testi fájdalmakban nyilvánul.
17. vers. Amint erőlködve megállni, egyenesen állni s beszélni igyekszik a próféta, egyszer csak megint érzi, hogy a hatalmas angyallal szemben nem marad benne erő, újra gyengülni kezd és ájulás fenyegeti: „Hogyan is tudnék én, Uramnak szolgája, beszélni itt az én Urammal, hiszen nem áll meg bennem erő és nem marad bennem lehelet!”
A régiek lehelet alatt két dolgot értettek:
1) azt a testi leheletet, amely a tüdőből szakad fel, s mely a halállal megszűnik, s amelynek gyengülése az életerő gyengülését jelenti;
2) beszéltek egy másik leheletről is, az Istentől belénk adott szellemi töltésről, amely bennünk az egész életet tartja s mely együtt működik a testi lehelettel, mert utóbbi addig marad s működik bennennünk, ameddig a szellemi lehelet.
A testi lehelet fogyásából s gyengüléséből a próféta a szellemi erő fogyására gondol; a kettő között erős a kapcsolat. Az emberi szellem veszi át a szellemvilág jelenlétének és ránk gyakorolt hatásának benyomását és az közli a lelki és testi szervezettel ezt a hatást. Mint mikor egy kicsiny erővel dolgozó villamos készülék egy rendkívül erős energia közelébe kerül s emez megsemmisíti, óriási erejével összerombolja a kicsiny készüléket; oly hatással volt az angyal-szellem jelenléte a próféta emberi szellemére.
18. vers. Ekkor azonban a szerepet a jelenlevő gyengébb szellemi energia, az emberek fiaihoz hasonló angyal veszi át; megérinti a prófétát s az érintés nyomán újabb erőtömeg hatolt a látnokba, akkor erő, amekkorát a próféta elviselhetett. Az egyik angyal tehát elkészítette Dánielt a másik angyal jelenlétének kibírására.
19. vers. Közben szólt is az emberek fiaihoz hasonló angyal: „Ne félj te drága férfi, békességet neked! Légy erős!” Mindenik szó a léleknek szól, mert ha a lélek megerősödik, a test utána erősödik hamar. Hogy az angyal ereje összeszedésére biztatja a prófétát, azért szükséges, mert a szellemi világ segítségének feltétele az is, hogy az ember kívánja, akarja, várja a hiányzó erőt.
Péternek akarnia kellett a tengeren járni; a betegnek akarnia kell meggyógyulni, hívő várakozással kell az Ég felé néznie. Isten közölheti ugyan erejét az ember közreműködése nélkül is; de a maradandó erőközlés feltétele az ember akaró részvétele.
És itt arról volt szó, hogy az erő tartósan maradjon Dánielben. A prófétának tehát részt kellett vennie az erőnyerésben: Küzdenie kellett a félelem ellen: „Ne félj!” Le kellett fékeznie magában a háborgó indulatokat: „békességet neked!” és igyekeznie kellett szilárdan megállani: „légy erős!”
Az utóbbi felszólítást meg is ismétli az angyal: „légy erős!” Úgy hangzik, mintha szuggerálná az angyal az embert; de itt nem az ember tudatos lelki működését kikerülő szuggesztióról van szó, hanem a tudatos emberi léleknek a küzdelembe való bevonásáról. Kicsiny korában az anyja karja tartja a gyermekét; később a gyermeknek magának is kapaszkodnia kell abban, aki őt hordozza; míg végre a földre kerül a gyermek s önállóan jár.
Ugyanígy van ez lelki téren is. Vannak rest keresztyének, akik azt akarják, hogy Isten szüntelenül hordozza vagy angyalaival hordoztassa őket. Bizonyos, hogy az angyal minden egyes szavával kapcsolatban erő áramlott be a prófétába. S így „amíg beszélt vele megerősödött” annyira, hogy már elég erősnek érezte magát, a csupa tűz, csupa fény angyal meghallgatására. „Szóljon az én Uram, mert megerősödtem!” Hogy Dániel maga állapította meg, hogy már szólhat az angyal, mert már megerősödött, arra mutat, hogy figyelemmel kísérte belső megerősödését, tehát az angyal minden szavát megfontolta és szívére vette.
20. vers. A tűzfényű angyalnak sok mondanivalója van. De mielőtt rátérne a jövendő történés elbeszélésére, néhány szóval utal még azokra a körülményekre, melyek közül jött, s melyek közé visszatérőben van. A véget és a véghez vivő fejlődést megjelenteni jött. Ha ezt megtette, újra vissza fog térni előbbi állomására: harcolni Perzsia angyalfejedelmével. Mihály előbbi odaérkezése tehát Isten hatalmának előzetes megnyilvánulása volt, figyelmeztetés, mielőtt az ököl durván lecsapna a perzsa birodalomra.
Lehet, hogy Mihály előbbi megjelenésének a külső emberi történésben nem is volt látható megnyilatkozása s odamenetele csupán az angyalvilágnak szólt. Mindenesetre a perzsa világbirodalom még fennáll és a nagy világtörténésben tovább játssza szerepét; de ez a szerep Izrael népe szempontjából már jelentéktelen s újabb fordulatot nem jelent. Ezsdrás után hazatér majd Nehémiás is a perzsa udvarból, hogy a hon építését folytassa. Az ellenségeskedés folytatódni fog s a perzsa birodalom gyönge lesz akár az Isten népe mellé állni, akár ellen tenni.
Tespedés lesz már ennek a világbirodalomnak a sorsa: ereje megtört akkor, amikor Mihály a szellemvilágban Isten hatalmát megmutatta. Az angyal már jelzi, hogy harcolni fog ugyan tovább is a perzsiai tisztátalan angyalfejedelem ellen; de onnan egy idő múlva kikerül s akkor a következő világbirodalom sötét szellemi hatalmassága kerül eléje, Iónia angyala: az ellen kell majd Isten népét védenie s a világosság érdekeit erősítenie.
21. vers. Ezzel a szellemi háttérben folyó harccal kapcsolatban azonban még egy közölnivalója van az angyalnak Dániellel, s azzal tudtára akarja adni, mily nehéz küzdelem az angyal küzdelme; hogy a világ látása szerint mily kevés reménység van az angyaltól képviselt álláspontnak és ügynek, melyet imádságai révén a próféta a saját ügyévé tett.
Minden földi népnek megvan a maga angyalvezére: tiszta vagy tisztátalan, ahogy a nép a maga egészében állást foglal. Az angyal közlése szerint az igaz Istentől egy nép sem kért magának segítséget azon az egyen kívül, amelynek Mihály a védő angyala; a többi népben vallásaik révén s a babona és varázslás következtében, melyekkel a nép a túlvilággal kapcsolatot keres, mindben sötét szellemi erők hatnak.
Csak Mihály, a zsidók szellemfejedelme állott mellette a harcban, az szedte össze erejét, hogy segítsen neki abban a küzdelemben, amelyet a világosság a sötétség ellen folytat. Isten mai választott népe az egyház és Mihály most az egyháznak harcos védő angyala. Ma is minden nemzet szelleme ez egy nép ellen van. De Isten ott áll választottai mellett s az elhagyott, egyedülálló győzni fog!
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Dániel könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Bere Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2007
Saját példányból lejegyezve: 145–163. oldal
