A napba öltözött asszony és a sárkány

  „Majd egy nagy jelkép lett látható az égen, egy asszony, ki a napba öltözött, kinek lába alatt a hold volt, és fején tizenkét csillagból koszorú. 2 Ez az asszony terhes volt, s fájdalmában, szülési kínok között kiáltozott. 3 Utána egy másik jelkép látszott az égen, egy nagy tüzes sárkány, kinek hét feje és tíz szarva volt, és fejein hét korona. 4 Ez farkával az ég csillagainak harmadrészét söpörte, majd a földre vetette őket. Ekkor a sárkány a szülni készülő asszony elé állt, hogy mikor szül, annak gyermekét felfalja. 5 Az asszony fiat szült, férfimagzatot, ki vasvesszővel fogja majd az összes nemzetet terelni. Gyermekét azután elragadták az Istenhez, és annak trónjához, 6 az asszony pedig a pusztába futott, hol Isten helyet készített számára, hogy táplálják 1260 napig.” (Jel. 12,1-6)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 37. Rész

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Befejező rész

TEMPLOM két görög szó fordítása: 1. náos az épületet jelenti, mely az Isten jelenlétének jelképét, a törvénytáblákat fedő lap trónusát magában rejtette; bővebbet fal-nál, udvar-nál láss; 2. hieron szentélyt jelent, mely a szentségtelen világ közepette az egyetlen szent helyet magában foglalta: az oltárt, l. ott, l. udvar.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 36. Rész

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Folytatás

NIKOLAITÁK a Nikolaos (Miklós) névből ered, Nikolaos pedig a héber Bálám fordítása; Nikolaos népgyőzőt, Bálám nép urát jelent. Bálámot Bálák moábita király megfogadta, hogy az országát képzelete szerint fenyegető Izraelt megátkozza (IV. Móz. 22.25). Bálám azonban tehetetlen volt, csak arra tudott gonosz tanácsot adni, hogy Móáb próbálja meg a maga parázna istentiszteletével Izraelt az igaz Istentől elszakítani (IV. Móz. 25,1. skk). Amilyen hatást gyakorolt a móábita istentisztelet a zsidóságra, épp úgy hatott a pogány vallás a keresztyénekre is; a pogányság szépséget, élvezetét ígérő istentiszteletéhez hajló keresztyéneket nevezi az Úr bálámitáknak és nikolaitáknak. Ma is hasonló hatást fejt ki a keresztyén egyházra az erkölcstelen művészet, valamint az embert az Isten helyére ültető, emberimádásban vétkes pogány eredetű tudomány, mely az egyszerű istenhitet megrontja, s a szívet először felfuvalkodottá teszi, azután biztos romlásba, katasztrófába taszítja (Róm. 1,18-32).

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 35. Rész

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

Folytatás

HAMAR (görögül en takhei) nem azt jelenti: nemsokára, hanem ezt: gyors ütemben, gyors egymásutánban, hirtelen. Jézus sokáig elmaradhat; de ha a jelek egyszer teljesülni kezdenek, hirtelen fog jönni; amikor nem várják, „hír”-telen, váratlanul megjelenik.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 34. Rész

Az apokaliptikus képek betűrendes magyarázata

ABYSSOS, l. mélység.

AJTÓ vagy KAPU fogalmával kapcsolatban senki se gondoljon a mennyben valami bejáratokkal ellátott épületfélére. A szellemi dolgokról minden testinek le kell válnia. Az ajtó és kapu fogalmát a fal fogalmával együtt értjük meg (l. ott); az ajtó szellemi értelemben azoknak az akadályoknak leküzdése, melyek az Istenhez közeledést akadályozzák. Jézus ajtó, mert Rajta keresztül az Istenhez vivő út megnyílt.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 33. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

A Szellem és a menyasszony bizonyságtétele

„A Szellem és a menyasszony ezt mondják: „Jövel!” Aki hallgatja, mondja ezt: „Jövel!” Aki szomjazik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. 18 Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: „Ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat, 19 ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni, az élet ligetéből, és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megírattak.” 20 Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: „Csakugyan! Sietve megyek el!” Ámen! Jövel Uram Jézus! 21 Az Úrnak, Jézusnak kegyelme mindenekkel!” (Jel. 22, 17-21)

A Vőlegény és a menyasszony kapcsolata abban is találóan jellemzi Krisztus és az egyház viszonyát, hogy mindkét fél eped a másik után. Mi epedve várjuk a nagy találkozást, mely e világ Egyiptomának kínzó rabszolgálatát megszünteti, s azzal, aki boldogságunkat akarja, örökre egyesít. Az égi Úr pedig, aki életét adta a földi menyasszonyért, mert annyira szerette és vágyott utána, vajon kevésbé vágyik-e most arra, hogy szenvedésének gyümölcsét lássa, mint akkor, amikor a földre először szállt le az emberért? Nehéz képzetet alkotnunk afelől, hogy milyen lehet az isteni szívben a vágy. De segítségünkre jő, hogy Isten Fia emberré lett. Magára öltötte, s megértette a mi vágyakozó lelkünket. Emberi gyöngeségünknél fogva, miután emberré lett, jobban tudjuk mi is hinni és megérteni, hogy ő is vágyódik utánunk. Ez a két egymással szemközt menő vágyódás öltött alakot a Jelenések könyve befejező soraiban. Krisztus bennünk lakó Szelleme, Krisztus szeretésére indítja önző, kihalt emberi lelkünket; megnyitja szemünket az égi reménység meglátására; hitre indít, s összekötvén szívünket a minket szerető Jézussal, fölkelti bennünk a vágyat lelkünk égbe távozott fele után. Amennyire megtelünk Isten Szellemével, oly erős, olyan folyton fokozódó vággyal mondjuk, imádkozzuk sürgetve: „Jövel!” De az égi Szellem, ki szintén közbenjáró, a másik fél kívánságát is képviseli, s fülünkbe suttogja az égi Vőlegény hívását: „Aki szomjúhozik, jöjjön: aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” Az egész Jelenések könyve, annak sötét és világos színei, rémülete és sejtelmes boldogsága, mind arra valók, hogy szomjúságot keltsenek lelkünkben Krisztus után, Krisztus uralkodásának eljövetelére. Ha aztán a könyv hallgatása vagy olvasása közben valakinek lelkében feltámad ez a szomjúság, az jöjjön Szellemben Krisztushoz, és a nyomorúságban való vándorlás ez éveiben nyerjen kielégülést a jövő dicsőségét festő prófécia szavaiban. Melyekben ingyen ömlik máris felénk az élet vize. A Jelenések könyvének olvasása és szavainak szívünkben való megőrzése máris bizonyos egyesülést jelent Krisztussal, melyet az isteni Szellem munkál. Ez egyesülésben lesz a Bárány együtt a 144.000-rel a Sion hegyén.

Ahhoz azonban, hogy ez az egyesülés, melyben a lélek állandóan issza az élet vizét, létrejöjjön, elengedhetetlenül szükséges, hogy a földi menyasszony feltétlenül és egészen adja magát oda égi Vőlegényének, teljes engedelmességre, egész szívvel bízó hitre. Ezt az engedelmességet Krisztus mai képviselőjével, az igével szemben kell gyakorolnunk. Aki szívét még a világ és Krisztus között megosztja, s mindkettőhöz alkalmazkodni akar, hogy Krisztust el ne veszítse, az a tiszta isteni igét igyekszik a világhoz szabni; saját gondolatait toldja hozzá, vagy elhagy belőle valamit. Az első esetben az igét úgy próbálja magyarázni, hogy annak értelme a világ üldözését rá ne vonja, a második esetben a veszedelmesnek látszó igéket elmellőzi, azt állítja, hogy azokat nem kell megtartani, vagy komolyan venni. Azonban nem lehet Isten és a világ között kétfelé sántikálni; választanunk kell, vagy az egyikhez ragaszkodunk és a másikat elhagyjuk, vagy a másikat szeretjük és az elsőt meggyűlöljük. Aki a világ kedvéért a saját gondolatait magyarázza bele az igébe, egyszer látni fogja, hogy a világgal együvé tartózónak tekinti őt is az Isten és a világot érő csapások őt is sújtják. Aki félelemből elhallgat valamit az igéből, azt ez az elmellőzött ige egyszer megtámadja, üldözi és kikergeti az ige megvalósulásából. Amit az igével teszünk, azt Krisztussal tesszük: az igét ha bántjuk, Krisztust bántjuk vele. Félszívvel nem lehet sem az élet fájának gyümölcsét, sem a szent város dicsőségét élvezni; hogy élvezni tudjuk ezeket, meg kell gyógyulnia lelkünknek és a gyógyuláshoz kell éppen a teljes ige. Teljes lelket csak a teljes ige tud teremteni; megosztott szív soha Istené nem lehet! Istent csak tiszta-szívűek láthatják meg. Tiszta szíve annak van, aki tudatát mindentől megtisztítja, ami Istennel ellenkezik. A megtisztított szív egész szív, és az ilyen szív tudja egészen elfogadni az igét, és magát az égnek feltétlenül alávetni. Boldog az, aki e prófétáló könyv minden igéjét szívében őrzi és annak szavát világító lámpásként tartja maga elé a sötét éjszakában!

Az ilyen odaadott szívben a Szellem által gyakran megcsendül az ígéret: „Igen! Hirtelen megyek el!” Bűn kísértésében, világ szeretetlenségében, elhagyatottságban, ha lelkünk sötétedni kezd, egyszer csak édesen hangzanak a Vőlegény szavai: „Igen, hirtelen megyek!” Nem is gondolod, s hirtelen váratlan, egyszer csak ott leszek és véget vetek szenvedéseidnek. S ilyenkor megindultan, édes örömmel felel a Szellem bizonyosságában, a Szellem örömében a lélek: „Ámen! Jövel, Uram Jézus!” A földi vándorlás átváltozik egy folytonos, szünet nélküli imádkozássá: Jövel, jövel, Uram, Jézus!

Mindez a Szellemnek bennünk szóló szava, a Szellem bizonyságtétele, mely a mi bizonyságtételünkké válik. Ezzel a bizonyságtétellel zárul a könyv. A kijelentés angyala befejezte a rábízott munkát, s átadja János apostolt annak az isteni Szellemnek, akit Krisztus helytartóul küldött maga helyébe a földre. A rendkívüli kijelentésnek vége; most tovább folyhat a keresztyén mindennapos élete a Szellem vezetése alatt. De ez a mindennapos élet új tartalommal gazdagodott: új látással az égbe, új látással a jövőbe és új látással Jézus szívében. A mindennapos élethez gyakoribbá, áthatóbbá, minden más kérdést hátraszorítóbbá vált ez az imádság: Jövel, Uram, Jézus!

Láttuk, hogy János a könyvnek levélalakot adott. Ázsia hét gyülekezetének írt levelet csinált belőle, mert az Úr is ehhez a hét gyülekezethez fordult szózatával; de a hét gyülekezeten át minden idő és minden hely minden gyülekezetéhez fordult az Úr és ezt megértette János is. János úgy zárja be a könyvet, mint akkor a leveleket szokás volt bezárni: a címzetteknek kívánt áldással. De ebben a kívánságban nem a hét gyülekezethez szólt János, hanem „mindenekhez” és ez a kifejezés mutatja, hogy szeme messzebbre hatolt, mint a címzett hét gyülekezet. „Úrnak kegyelme mindenekkel!”

Az ország még nem valósult meg: Jézus még láthatatlanul van velünk; a gonosz uralmát még érezzük életünkben, látjuk magunk körül, a földre még mély sötétség borul, a föld levegője fojtogat még: de az isteni kegyelem a felhőkön át ránk mosolyog most is és nem fog elhagyni a vándorút még hátralévő részén.

Azért hadd hangozzék a kiáltás és ébressze az alvó szüzeket: Imhol jön a Vőlegény!, s amíg az éjszakában feltűnik fénylő alakja, maradjon mindenekkel a mi igazi, s egyetlen uralkodónknak, Jézus Urunknak kegyelme!

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 341–343. oldal.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 32. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

Jézus bizonyságtétele

„Lám, sietve megyek! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete. Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. 14 Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba. 15 Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók, s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot. 16 Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az eklézsiáknak tanúskodjék előttetek e dolgokról. Én vagyok Dávid gyökere és nemzetsége, ama fénylő hajnali csillag.” (Jel. 22, 12-16)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 31. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

János újra hódol az angyaloknak

„Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dolgokat. Mikor meghallottam, és megláttam ezeket, földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat megmutatta. 9 De ő így szólt: „Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!” (Jel. 22, 8-9)

„Ki ezeket megmutatta nekem” mondat mutatja, hogy János e pillanatban tényleg a melléje adott angyallal, a kijelentés angyalával beszél, az ő prófétai szellemével. A kijelentés komolysága, az ígéretek rendkívülisége és hatalmas vigasztaló ereje ismét úgy lenyűgözi a prófétát, hogy az leborul az angyal előtt és úgy mutatja be hódolatát.

A mai „imád” szó nem egészen megfelelő annak jelzésére, amit János tett, a prosküneo tulajdonképpen valaki felé csókot intést jelent; régen a tiszteletnek kifejezése volt, nem úgy, mint ma, amikor a cselekményt frivol használata gyanússá teszi. Még inkább kifejeződött a tiszteletadás jellege, ha lábhoz borulva tette ezt valaki, esetleg a földet csókolta meg a tisztelendő egyén lábánál, amint ez itt is történt. Ez a tiszteletadás fejedelmeknek járt ki. Tehát igen nagyfokú tiszteletadást jelent a szó, nem a mai dogmatikai értelmű imádást. Ám az angyal ezt is visszautasítja. Akármilyen hatalmas, dicső jelenség volt is, megmaradt alázatosságánál, s Isten előtt való kicsinysége érzésénél; nem kellett neki a hódolat. Ugyanezt az alázatosságot láttuk a 24 vénnél, kik koronájukat vetették a földre a trónon ülő előtt; vagy a szeráfoknál, jelezve, hogy gondolataik és munkájuk oly kicsinyek Istenhez mérten, hogy szinte szégyellniök kell őket. Nem Isten mellett állóknak, inkább hozzánk tartozóknak érzik magukat, mert akármilyen nagy is a különbség köztük és miközöttünk, ez elenyésző ahhoz a távolsághoz képest, mely Istentől választja őket el. Szeretetüket, ragaszkodásukat, hűségüket is kifejezik ezek a szavak: „rabszolgatársad vagyok és testvéreidé, a prófétáké és azoké, akik e könyv igéit őrzik!” Ez a vallomás azt a meleg rokonszenvet és érdeklődést is kifejezi, amellyel a próféták munkáját, s a mi sorsunkat kísérik. Hiszen éppen ezeknek az angyaloknak a feladata, hogy a prófétáknak isteni utasításokat, sugallatokat adjanak, s így a próféták buzdításai révén a gyülekezet tagjai is megismerjék az ígéreteket és azokra bízzák magukat. Ez a bizalom, mely Isten terveinek ismeretén alapszik, építi a földön Isten templomát, készíti el Krisztus menyasszonyát. János annak mutatja be háláját, akit akkor, amikor a hála érzelmei kitörnek belőle, a legközelebb kap. Ezek a hálaérzések csak természetesek és elismerésre méltók. Ha az angyalnak a legnagyobb tiszteletet adta is, ezt nem kell mai szemmel dogmatikai tévedésnek nézni, amit ma nehezen bocsátanak meg a hittudósok. Mindenesetre van a teremtmény-imádásnak egy igen veszedelmes fajtája, melyet Isten élesen elítél: amikor Isten dicsőségét elvesszük, s embernek adjuk oda, sőt magunknak sajátítjuk el. Ezt a hittudósok néha könnyebben bocsátják meg; de János ezt a bűnt nem követte el. János nem lett kisebb az angyalnak adott tisztesség miatt.

Ne pecsételd le a könyv prófétálását!

„Majd így szólt hozzám: „Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel! Aki hamis, ártson ez után is; a mocskos, mocskolódjék tovább; az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg.” (Jel. 22, 10-11)

A könyv befejezéséhez tartozik, hogy fontos gondolatokat még egyszer hangsúlyozzék; fontos intéseket még egyszer tegyen meg; fontos tanulságokat és következtetéseket levonjon. Minden rövid megjegyzések alakjában történik, melyek egymást követik.

Dániel azt a parancsot kapta Istentől, hogy pecsételje le könyvét a végső időig, mert ez a végső idő még igen messze látszott. János az ellenkező utasítást kapja, azzal a megokolással, hogy az idő (t.i. a beteljesülés ideje) közel van. Már szó volt róla, hogy ez nem volt csalódás. János idejében a világbirodalom állapota tényleg megengedte ezt a következtetést, hogy a végső idő állapotai gyorsan kifejlődnek. A római császár rendszeres és az egész keresztyénség megsemmisítésére törő üldözést indított az egyház ellen, s az apostoli kor buzgalma megengedte azt a feltevést is, hogy az egyház hamarosan elkészül. János nem látta az egyház korát, mely a világbirodalmat kétezer esztendőre visszaszorította. Mihelyt az egyház ideje lejáróban volt a világbirodalom helyreállításán kezdtek dolgozni a történelemformáló erők, azonnal megindult az emberiség olyan romlása, s az egyháznak olyan tisztulása, amelyek az antikrisztusi időre jellegzetesek. Azt is bizonyítja az egyház történelme, hogy bár Isten arra adott Jánosnak parancsot, hogy a könyvet ne zárja le, mihelyt a kor végidő jellegét elveszítette, a Jelenések könyve azonnal lezárt könyvvé lett; magyarázatának kulcsa, s a tartalom iránt való igazi érdeklődés elvesztek. Ellenben mikor az egyház idejének végéhez közeledett, s az antikrisztusi idő jelei feltűntek, a Jelenések könyve újra az érdeklődés középpontjában volt, s róla a titok homálya foszlani kezdett.

A végidőnek még egy jellege van, amelyet a 11. vers említ. Mikor az egyház tagjainak teljes száma betelőben van, a misszió ideje lejár, s mindenki abban az irányban szilárdul meg, amelyet választott. Ettől fogva mintha csak arra törekedne a gondviselés, hogy mindenkinek a mértéke beteljék. Aki nem igazodik be az örök isteni rendbe, hanem áthágja azt és ezzel másokat károsít meg, folytassa ezt a tevékenységet, míg egyszer vétkeinek mértéke betelik, s az ítélet utoléri. Aki lelkén nemcsak tűri a mocskot, hanem azzal meg is barátkozik, csak folytassa tovább, míg eljön a Bíró, aki oda vetteti, ahol mocskos szenvedélyei tűzként égetik majd és az utálat kénkövét érzi maga iránt! Viszont aki az igazságot szomjazza meg, és bűnét bevallván, Isten irgalmáért folyamodott, menjen tovább az igazságosság keresésében, míg eljön az idő, amelyben szomjúsága kielégíttetik. S aki elfordult a szennyes világtól, hogy magát Istennek szentelje oda, legyen ebben az odaadásban mindig szilárdabb, míg eljön a pillanat, amelyben eléri a szentség célját és jutalmát: meglátja az Urat. A Jelenések könyvének ebben a megszilárdításában, illetőleg megkeményítésében talán még nagyobb szerepe van, mint más bibliai könyveknek. Az isteni ígéretek, a dicsőséges jövő célt ad a szenteknek; Isten útjai a történelemben megvilágítják, s kívánatosabbá teszik az igazságosságot; a fenevad és hamis próféta szellemével való barátkozás rendkívüli módon mocskol be, s ezt a barátkozást találjuk azoknál, akik a jövendölés ígéreteit emberi reménységgel cserélik fel: aki tűri a földi igazságtalanságot és elfogadja annak hasznát; aki elnézi, hogy Isten ügyét az antikrisztusi szellemben fejlődő világ támadja, károsítja, az elveszti az isteni igazságosság iránt való érzékét és szívéből kiesik a jó szeretete. Mindenkinek ki kell fejlődnie abban, amit választott, s meg kell érnie a közelgő, az ajtó előtt váró ítéletre.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 336–337. oldal.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 30. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

A kijelentés angyalának bizonyságtétele

„Majd így szólt hozzám: „Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak!” Az Úr, a próféták szellemeinek Istene, küldte el angyalát, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat, melyeknek sietve kell megtörténniök. 7 „Hirtelen megyek el! Boldog az, aki megőrzi e könyv prófétáló beszédeit!” (Jel. 22, 6-7)

A látomások véget értek. A látnok a csúcspontra ért fel; arra a magas hegyre, amelyen az Új Jeruzsálem épült. Minden gazdagságot, minden fényt, minden szépséget összeszedett a kijelentés angyala, hogy megsejtesse velünk azt a dicsőséget, amelyet Isten az őt szeretőknek készít. A további jövőt a látnok elől elfedi a köd. Mi sem látunk tovább, csak Pál tesz még egy célzást, amikor azt mondja, hogy majd Isten lesz minden mindenekben. Ám ha tartalmilag nem is látunk tovább, tudjuk, hogy korszak korszakot fog követni, s ezekben Isten mindig teljesebben jelenti ki majd magát. Beláthatatlan, elképzelhetetlen dicsőség vár kijelentésre. Mert az Új Jeruzsálem dicsősége, mely mostani kilátásainknak csúcspontja, a további kijelentésnek csak a kezdete, csak a kiindulópontja, a dicsőség egész hegyének alja.

A látnok szemében azonban már a kezdet is magas és nagy hegynek számít, melynek magasságából szédülve tekint alá a mélybe, ahonnan elindult. Hol van ide Pathmos sziklaszigete, a római császár üldöző parancsa, sőt az Antikrisztus véres komédiája is! És mégis ez látszik most a valóságnak! Az apostol visszatért e világra. Lába alatt újra a kietlen szikla, háta mögött a kegyetlen világ. Nem jön-e kísértő azzal a suttogó szóval, hogy mindaz, amit az apostol látott, álom csupán? Nem fogják-e az egyház későbbi tagjai kétségbe vonni a csodálatos változások lehetőségét? A kijelentés angyala gondol erre, s ezért a könyv befejezéséül újabb biztosítékot kap a látnok arra, hogy nem a képzelet, hanem a valóság világában jár, Isteni valóságban.

Hogy egymást követő kijelentést a próféta, melyeket a görögben „és” szócska köt össze: melyet magyarra „aztán”, „majd”, „ismét” szócskákkal fordítok. Az első biztatás így hangzik: „Ezek a beszédek megbízhatók és valóságosak!” Ezt a mondatot már 21,5-ben hallottuk. A pistoi és alétnoi szavak ugyan több jelentésűek, de ebben az összeköttetésben ezek a legmegfelelőbb fordítások. A pistoi hűséget is jelent, s nyilvánvaló, hogy megbízható kijelentések csak hűséges szívből eredhetnek. Az aléthinos igazat, igazit is jelent: ebben az esetben azonban az igaz az, amit a valóságban megfelelőnek lehet mondani, arra áhítozik minden szenvedő, hogy a valóságos jövőt megismerje. Az angyal biztosítja Jánost, hogy nem a képzelet világában járó álmokat látott, hanem megbízható Isteni valóságot. A második kijelentés megismétli, amit János eleitől fogva tudott, hogy hogyan keletkeztek ezek a látomások. „Az Úr a próféták szellemeinek Istene, elküldte angyalát, hogy rabszolgáinak mutassa azokat, amiknek hirtelen (gyors ütemben!) meg kell lenniök.” A leleplezések mindjárt annak a ténynek kijelentésével indultak meg. Ott azt olvassuk, hogy Krisztus egy angyalt használt arra, hogy a jövendő feltáruló eseményeit és személyeit képekben, tehát jelekben, jelképekben (Sémeion) öntse. Itt Krisztust „az Úrnak”, „a próféták szellemi Istenének” nevezi, tehát az Atya és a Fiú között semmi különbséget nem tesz, mindkettő az „Úr” és Isten... Ha próféták szellemei helyett próféták szelleme állna, a szent Szellemre kellene gondolnunk, bár akkor érthetetlen volna az, hogy a Fiút a szent Szellem Istenének nevezi az angyal. Ha a próféták szellemei helyett a prófétákba lehelt isteni Szellemre akarnók az isteni kifejezést magyarázni, érthetetlen, miért csak a próféták szellemének, miért nem a lelkének is Istene az Úr. Világos, hogy itt külön teremtett szellemről, tehát angyalról van szó, olyan angyalokról, akiket a kijelentés közlésére küld el Isten, ahogy János mellé is, de Dániel mellé is angyalt állított Isten. Az angyaloknak sokkal nagyobb szerepe van Isten világkormányzatában, mint általában feltételezik, így a kijelentés munkája körül is. Krisztus azért a prófétai kijelentéseket közlő angyalok Istene, mert róla szólnak ezek a próféciák, az ő eljövetelét jelentik be, mert mint ember, ő kapta ajándékba atyjától, hogy magát, az emberiség üdvösségét az embereknek leleplezze, s mert mint Isten ő hajtja végre, hogy az ajándékul kapott lelepleződése az ő napján meg is történjék. Az Új világ hajnala, azaz Krisztus megjelenése sem jöhet e biztató, sürgető, vigasztaló jövendölések nélkül, mert ezek készítik el a menyasszonyt a fogadására; ezért a mennyben az angyalok között külön szervezet áll készen a próféták kiszolgálására; e szervezetnek feje Krisztus, „a próféták szellemeinek Istene”. E szervezetnek egyik legfontosabb munkája volt a Jánosnak adott látomások elkészítése, amelyben egész sereg angyal vett részt, amint láttuk. A „hirtelen bekövetkező”, vagy „gyors ütemben” lepergő végső események megismerése tehát magának Krisztusnak akarata; ő küldte el az angyalát, s mozgósította angyalait, hogy Jánosnak az elkövetkezendő eseményeket bemutassák. Ez a nagy felkészültség is megnyugtathatta Jánost afelől, hogy a beszédek megbízhatók és valóságosak.

A harmadik biztosítás Krisztus szavát idézi, melynek első mondatát a könyv gyakran ismétli, a második mondatát szintén ismerjük a könyv első fejezetéből, „Íme, hirtelen megyek! Boldog az, aki megőrzi a könyv prófétálásának igéit!” Ez az ismételt biztosítás azonban jó a rest emberi értelem megmozgatására. Már láttuk, hogy a megérkezés közelségének kifejezésére a könyv három görög szót használ: az események gyors lepergésére (aminek hirtelen meg kell lenniök) az en tachei kifejezés, mely nem a közelséget, hanem a gyors ütemet jelzi, melynél a kezdet közelsége meghatározva nincsen, Jézus megjelenésének hirtelen bekövetkezésére; a tachü határozót, mely ezt az eseményt a megelőző csatlakozónak, tehát váratlannak mondja, de a jelenhez való viszonyt nem említi; és az időpont közelségére, az eggüs (engüsz) szót, mely azt fejezi ki, hogy az idő természete olyan, hogy a várt esemény gyors bekövetkezése várható, ám ha az idő természete megváltozik, a közelinek jósolt esemény bekövetkezése eltolódik. A kornak végidő-természetűnek kell lenni ahhoz, hogy az események gyors bekövetkezése várható legyen. A végidőt a konkoly és a búza kettéválása, a gonosz gyors és nagyméretű kifejlődése, a gyülekezet Krisztus-várása és felébredése teszik jellegzetessé. Ha ezek a vonások hiányoznak a korból, az azt jelenti, hogy az egyház Krisztust nem várja vissza, s így az ígéretek nem időszerűek. A világ nyomorgatását érző és szenvedő egyház tehát vagy az üldözések ideiglenes könnyebbülésére, vagy az események gyors és végső kifejlődésére okvetlenül számíthat, az utolsó nehéz események sokáig nem tarthatnak. Az ily mondatok vigasztaló értéke és megbízhatósága tehát kétségtelen, mint: „megmutassa azokat, amiknek hirtelen meg kell lenniök”, vagy „Íme, hirtelen megyek!” a reménység édes volta. Krisztus jelenlétének közelsége, tehát már most boldoggá teszi azt, aki szívében őrzi az ígéret szavait, az Úr visszajövetelekor pedig a hirtelen szabadítás fog boldogságot hozni. Aki nem őrzi magában, emlékezetében, tudatában ezeket a szavakat, az ma is elesik az isteni vigasztalástól, nem készülvén el Krisztus eljövetelére, az számára rettenést és nem szabadulást fog hozni, tehát a boldogságtól most is, akkor is elesik.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 334–336. oldal.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 29. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

A Bárány felesége

„Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken uralkodó annak temploma, és a Bárány. 23 A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány. 24 A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket. 25 A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott. 26 A nemzetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be. 27 Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 28. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

A Bárány felesége

„Eljött azután ama hét angyal közül az egyik, akik az utolsó hét csapással telt hét csészét tartották, és ily beszédet kezdett velem: „Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.” 10 Szellemben elvitt engem azután egy nagy és magas hegyre, s azon megmutatta a szent várost, Jeruzsálemet, mely Istentől az égből szállott alá, 11 s rajta van az Isten dicsősége. A fényár, melyben úszott, hasonlított a legdrágább kőnek, a kristályként csillogó jáspisnak fényéhez. 12 Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja, a kapukon tizenkét angyal, rájuk nevek írva, Izrael fiai tizenkét törzsének nevei. 13 Napkeletről három kapu volt, északról három kapu, délről három kapu, és nyugatról három kapu. 14 A város falának tizenkét alapja volt, rajtuk tizenkét név, a Bárány tizenkét apostolának neve. 15 Annál, aki velem beszélt, arany mérővessző volt, hogy azzal megmérje a várost, annak kapuit és annak falát. 16 A város négyszögben feküdt, hosszúsága annyi volt, mint a szélessége. Azután a várost mérte meg a vesszővel, tizenkétezer stádiumra. Hosszúsága, szélessége, magassága egyenlő. 17 Majd a falat mérte meg száznegyvennégy könyöknek emberi mértékkel, mely angyali. 18 A falba épített kövek jáspisból voltak, és a város tiszta arany volt, hasonló a tiszta üveghez. 19 A város falának alapjai mindenféle drágakővel voltak ékesítve. Az első alap jáspis volt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az 20 ötödik szárdoniksz, a hatodik szárdiusz, a hetedik krizolit, a nyolcadik berillusz, a kilencedik topáz, a tizedik krisopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21 A tizenkét kapu tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy gyöngyből volt. A város piaca tiszta arany volt, de olyan mint az áttetsző üveg.” (Jel. 21, 9-21)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 27. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Új ég és új föld

„Erre új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld tovatűntek, és tenger nem volt többé. 2 Azután a szent várost, az Új Jeruzsálemet láttam, amint Istentől az égből leszállt, felkészülve, akárcsak egy férje számára felékesített menyasszony. 3 Majd egy hatalmas szózatot hallottam, mely a trónból hangzott fel, s mely ezt mondta: „Íme az Isten sátora az emberekkel van, náluk üti fel sátorát. Az ő népeivé lesznek, s az Isten maga lesz velük. 4 A szemükről minden könnyet le fog törölni. A halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem vesződés nem lesz többé. Mert az elsők elmúltak.” 5 És szólt a trónon ülő: „Íme mindeneket megújítok.” – „Írd meg!” – mondta azután. – „Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak.” 6 Azután így szólt hozzám: Megvannak hát. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak az élet forrásából ingyen adok inni. 7 A győzelmes örökrészül fogja kapni ezeket. Én annak Istene leszek, és ő fiammá lesz. 8 De a gyávák, hitetlenek, megutáltak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és az össze hazugok részüket a tűzzel és kénkővel égő mocsárban lelik majd, mely a második halál.” (Jel. 21. 1-8)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 26. Rész

Hetedik látomás: Jöjjön el a te országod

Folytatás

Az utolsó ítélet

„Láttam azután egy nagy, fehér trónt és a rajta ülőt. Ennek orcája elől elfutott a föld és az ég, úgyhogy helyet nem találtak többé számukra. 12 Azután láttam a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket amint a trón előtt álltak. Könyveket nyitottak fel, majd egy másik könyv nyílt meg, mely az élet könyve. Ekkor megítélték a halottakat a könyvekben írottakból tetteiknek megfelelően. 13 A tenger kiadta a benne lévő halottakat, a halál és a láthatatlan ország is kiadták a bennük lévő halottakat, és minden egyest megítéltek tetteiknek megfelelően. 14 Ekkor a halált és a láthatatlan országot bevetették a tüzes mocsárba. Ez a második halál a tüzes mocsár. 15 Ha valakit nem találtak az élet könyvébe beírva, bevetették a tüzes mocsárba.” (Jel. 20, 11-15)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 25. Rész

Hetedik látomás: Jöjjön el a te országod

Folytatás

Góg és Magóg

„Ha aztán végéhez érkezik az ezer esztendő, eloldják tömlöcéből a Sátánt. 8 Az elmegy majd, hogy a föld négy sarkán lévő nemzeteket, Gógot és Magógot eltévelyítse, s harcra összegyűjtse őket, azokat, akiknek száma annyi mint a tenger fövenyéé. 9 Ezek felmenetek azután a föld térségére, s körülvették a szentek táborát és a szeretett várost. De az égből tűz szállta alá, és megemésztette őket. 10 ekkor s Vádlót, aki eltévelyítette őket, belevetették a tüzes és kénköves mocsárba, ahol a fenevad és a hamis próféta voltak. Ott fognak kínlódni nappal és éjjel az örök korok korain át.” (Jel 20, 7-10)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 24. Rész

Hetedik látomás: Jöjjön el a te országod

Folytatás

Az ezer éves uralkodás

„Trónokat láttam! Voltak, akik rájuk ültek, s azokra ítélethozatalt bíztak. Láttam azután azokat a lelkeket, akiket Jézus bizonyságtételéért és az Isten Igéjéért lefejeztek, akik nem borultak földre a fenevad előtt, sem annak képmása előtt, akik nem vették sem homlokukra, sem kezükre a bélyeget: ezek megelevenedtek és a Felkenttel együtt királyságra léptek ezer évig. 5 A többi halott nem elevenedett meg, amíg az ezer esztendő véget nem ért. Ez az első feltámadás. 6 Boldog és szent az, aki részt kap az első feltámadásban. Hozzájuk nincs joga a Második halálnak, hanem az Isten és a Felkent papjaivá lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendőn át.” (Jel. 20,4-6)

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 23. Rész

Hetedik látomás: Jöjjön el a te országod

Folytatás

Sátán megkötöztetése

„Azután láttam! Egy másik angyal szállta alá az égből, akinél a feneketlen mélység kulcsa volt, és kezében egy lánc. 2 Ez uralma alá kerítette a sárkányt, amaz ősi kígyót, aki Vádló és Sátán, megkötözte ezer esztendőre, 3 és bevetette a feneketlen mélységbe. Azután bezárta a mélységet, és pecsétet tett rá, hogy ne tévelyítse tovább a nemzeteket, míg az ezer esztendő végéhez nem érkezik. Azután kevés időre fel kell őt oldozni.” (Jel. 20,1-3)

A Jelenések könyve a mai kor tükrésben - 22. rész

Hetedik látomás: Jöjjön el a te országod

Az Úr megérkezése (a parousia)

„Láttam! Megnyílt az ég, és egyszerre egy fehér ló tűnt fel, a rajta ülőt Hűségesnek és Igaznak nevezik. Igazságosan ítél és hadakozik. 12 Szeme tűzláng, fején sok korona. Írott név van rajta, melyet senki sem ismer, csak ő. 13 Köpeny burkolja be, mely vérben ázott. Neve így hangzik: az Isten Igéje. 14 Fehér lovakon követték, fényes, tiszta gyolcsba öltözötten a mennyei seregek. 15 Szájából éles pallos jön ki, hogy azzal vágja a nemzeteket. Vasvesszővel fogja őket terelgetni. Ő tapossa majd a mindenen uralkodó Isten haragos indulata borának sajtóját. 16 Köpenyére és tomporára egy név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel. 19, 11-16)

A Jelenések könyve amai kor tükréban - 21. Rész

Hatodik látomás: A nagy parázna ítélete

Folytatás

Ujjongás az égben

„Amit ezek után hallottam, olyan volt, mintha óriási tömeg nagy hangon szólna a mennyben: „Hallejujah! A megmentés, a dicsőség és a hatalom Istenünké! 2 Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei. Mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet. Rabszolgáinak vérét megtorolta annak kezén.” 3 Másodszor is szóltak: „Hallelujah! Füstje felszáll az örök korok korain át!” 4 Erre a huszonnégy vén és a négy élőlény leborult, és imádta a trónon ülő Istent. „Ámen, Hallelujah!” – mondták. 5 Ekkor a tróntól szózat hallatszott: Magasztaljátok a mi Istenünket ti rabszolgái mind, ti, kik félitek őt, kicsinyek és nagyok. 6 Majd úgy hallottam, mintha nagy tömeg szólna, mintha sok víz zúgna, mintha erős mennydörgések hangja szólna. „Hallelujah! Mert királyságra lépett az Úr, a mi Istenünk, a mindeneken uralkodó. 7 Örüljünk, ujjongjunk, adjunk dicsőséget neki. Mert eljött a Bárány menyegzője, s asszonya felkészítette magát. 8 Megadták neki, hogy fénylő, tiszta gyolcsba burkolózzék.” (Jel. 19,1-8)

A Jelenések könyve amai kor tükrében - 20. Rész

Hatodik látomás: A nagy parázna ítélete

Folytatás

Isten elítéli Babilont

„Ezek után azt láttam, hogy egy másik angyal szállt alá az égből, akinek nagy hatalomkört adtak, és akinek dicsősége elsötétítette a földet. 2 Erős hangon kiáltotta: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, ördögi szellemek lakóhelyévé vált, mindenféle tisztátalan szellemnek tömlöcévé, mindenféle tisztátalan és gyűlöletes madárnak tömlöcévé, 3 mivel parázna indulatának borával itatta meg az összes nemzetet, és a föld királyai vele paráználkodtak. A föld kalmárai is abból a hatalomból gazdagodtak meg, melyet az ő túltengő jóléte teremtett.” 4 Majd más szózatot hallottam az égből, mely így szólt: „Én népem, jöjjetek ki közüle, hogy ne legyetek majd vétkeivel közösségben, és hogy csapásaiból ne kapjatok! 5 Mert vétkei az égig tornyosodtak, és Isten megemlékezett hamisságairól. 6 Fizessetek úgy neki, ahogy ő fizetett, tetteihez mérten a kétszeresnek kétszeresét adjátok meg neki, abba a pohárba, melyet ő kevert, kétszereset keverjetek neki. 7 Amekkora volt dicsekedése és túltengő jóléte, akkora kínt és gyászt adjatok neki. Mert így gondolkodott szívében: Mint egy királynő, úgy ülök trónomon, özvegy nem vagyok, gyászt nem látok soha. 8 Ezért egy napon fognak megérkezni csapásai: halál, gyász, ínség. És tűzzel fogják megégetni. Mert erős az Úr, az Isten, aki elítélte őt!” (Jel. 18,1-8)

Nem a csészét tartót, hanem egy másik angyalt látott János az égből alászállani. Ez újabb kijelentést tett. A gyülekezetben támadó próféták nem látják alászállani az őket sugalló angyalokat, csak a sugallatot értik meg: János a sugalló angyalt is látta, az ő révülete erősebb volt. Ő elragadtatott a szellemvilágba; látta az angyalokat, beszélt velük, mint az Isten más gyermekeivel is megtörtént.

S az az angyal, ki a végidő gyülekezetének ezt az új üzenetét hozta, a többi agyal közül kitűnt azzal, hogy Isten széleskörű hatalommal ruházta fel; így (személyének) nagy tekintélyt és súlyt szerzett. S ez a nagy távlatokat átfogni tudó angyal maga hozza a hírt, hogy Isten elítélte Babilont. A személy és a hír fontossága között összefüggés van. Az angyal dicsősége, de maga a hír is megvilágította a földet. A szellemi világ állandóan rávetíti fényét a testi világra.

Az emberekre ráfekvő gonosz szellemi hatalmak befolyása sűrű sötétséget borít a látnok belső látása szerint a földre. Mikor pedig az említett nagy befolyású angyal megjelent, egyszerre, mint éjszakában felvillanó villámtól, világos lett a föld tőle. A világosság tulajdonképpen János lelkében volt. Azoknak lelkében lesz, akik az utolsó napokban az égi üzenetet meghallják és magukba fogadják. A látomásban mégis a külső világra vetítődik a belül látott fény. Micsoda villámlásokat fog hozni az a szó, hogy az árulás, az aljasság, a hazugság, a zsarnokság, az irgalmatlanság, a tisztátalanság, a gyűlölet megkapja ítéletét, s nem fogja tovább mérgezni az emberiséget. Mert mindezek le fognak omlani a nagy Babilonnal együtt. Ó, hogy ki fog világosodni akkor a szellemek világa!

Azt mondják, hogy az embereket megszálló tisztátalan szellemek szívesen tartózkodnak földi életük romjainál, emlékeinél, elkövetett vétkeik színhelyén, s a temetőben. A gadarénusokat, az őket megszálló légió a temetőben tartotta. Ördögi szellemek (daimonia) fognak a hajdani fény és pompa helyén összegyűlni. Szívtelen gazdagok, és lázadó szegények, tobzódó tékozlók és kincseikhez ragaszkodó fukarok, buják és magzatgyilkosok és rablók és zsarolók, csalók és hamisítók, kívánságok rabjai és kihalt szívű életuntak, öngyilkosok és hitetlenek szellemei ott bolyonganak majd a romok körül és keresik a helyeket, hol vétkeiket elkövették. Ha mégy egyszer élhetnének, ha helyre hozhatnák elrontott életüket! Képzeletükben elkíséri őket minden tisztátalanságuk, s ahhoz hozzá kapcsolódik minden, ami a földön tisztátalan és utálatos. A láthatatlan szellemeken kívül a romok közé húzódik mindaz, ami bújik a emberek elől; minden tisztátalan és utált madár, a denevér, a bagoly, a keselyű. Mert így igazságos: ahol azelőtt az élet tengett túl, ott most a halál üsse föl háztartását; ahol piroslott az élet, ott most a halál sárgasága és szürkesége vonjon be mindent fakó színeivel. S ha eljönnek a nemzetek, amelyeket rossz és csábító példájának ingerlő borával megitatott; ha eljönnek a föld királyai valaha, akik vele együtt hagyták el a szent Isten szolgálatát; ha eljönnek egyszer a kereskedők és keresni fogják a Babilonban eladott gazdagságukat; vagy ha csak gondolatuk téved ide a pusztulás helyére, míg ők maguk távol rettenve gondolnak a pusztulásra: dermedjen szívük a csapás miatt, mely e hatalmas város túltengését érte és vegyék szívükre a tanulságot, hogy mi lesz azoknak a vége, akik Isten nélkül gazdagodtak meg, s kik Isten nélkül élték túltengő életüket! Nemzetek, királyok, kereskedők! Mily mélyen belétek ette magát a bűn! Az együtt élő embereket rontó gonosz példa, a magas földi állást kísérő elbizakodottság, a minden nemeset felejtető pénz. Gonosz példa, elbizakodottság, mammon, ti hárman rontottátok meg nagy Babilont és tettétek paráznává, Istenéről megfeledkezővé. Leomlott, kormos, elhagyott falak, emberi életek, gőg és gazdagság temetői, messze hirdetik Isten igazságos ítéletét. Aki csak látja, aki tud róla, megdöbben, gyászol és sír. De a világ levegője tisztább lett azzal, hogy Babilon leomlott!

Aztán nem látott János az égen repülő angyalt, csak egy szerető hangot hallott az ég belsejéből aláhangzani, mintha tyúk hívná szárnyai alá fiókáit; én népem! Nem látjuk azt, aki a trónon ül, de szava elhallatszik hozzánk, nem látjuk őt, de tudjuk, hogy övéi vagyunk. A félelem órájában, mikor az ítélettől terhes lesz már a lég, aggódva hív és figyelmeztet: Jöjjetek ki közüle, én népem! Az ítélet még nem történt meg, csak az előre látó angyal látta még a közeli vészt. S mint ahogy az angyalok elmentek Sodomába, hogy onnan Lótot, és családját elhozzák, úgy szólal majd meg a próféták szaván át az angyali fegyelmeztetés: Jöjjetek ki! Babilonban tehát keresztyének is fognak lakni. Elbújva, félrehúzódva a közélettől, sírokban gyűlve össze, szegény rabszolgák és a gonosz fényéből menekülő hajdani urak égre függesztett szemmel fogják várni a szabadulás percét. S egyszerre azt mondja a prófétai szó: Hagyjatok ott mindent, csak puszta életeteket mentsétek! Meneküljetek a halálra ítélt városból. Mert a keresztyének előre megtudják a hírt, s mint egykor Jeruzsálem pusztulása előtt, előbb az Úr figyelmeztette őket, majd a próféták adtak jelt a menekülésre, most is idő adatik majd nekik, hogy a nagy várost elhagyják, mielőtt eljönne annak pusztulása.

A figyelmeztetés azonban nem csak azt mondja, hogy a városból meneküljenek, hanem azt is, hogy Babilon vétkeiből is meneküljenek és ne tartsanak fenn azokkal semmi közösséget. Különben csapásaival is közösséget kell vállalni. A csapások abban állanak majd, hogy a várostól gazdagságát, majd életét veszik el; a vétek azonban nem abban van, hogy él, vagy hogy gazdag, hanem, hogy életét és gazdagságát Isten nélkül használja. A felfuvalkodás a város bűne; hogy szívében így szól: Úgy ülök, mint egy királyné! Az istenfélelem hiánya a város bűne; hogy ezt mondja: nem vagyok özvegy, nem látok gyászt! Ezek a vétkek pedig ragadósak. A hiú álom elkapja a keresztyéneket is, azt hiszik, maguktól van, amit Istentől kaptak, elkezdenek imádság nélkül, alázatosság nélkül élni, az ítélettel nem törődni, közösséget vállalnak a város vétkeivel. Elvesztik látásukat, s mentegetni kezdik a nagy várost; megértést hangoztatnak, mintha éppen abban volna a nagyobb szeretet, hogy kisebbítsék, egészen elkendőzzék a város gonoszságát, hogy így észrevétlenül közösséget vállaljanak vétkeivel és magukra vonják a városnak az ajtón kopogtató csapásait. Mert a keresztyénségükkel, megtérésükkel hivalkodók szeme érthetetlenül vak sokszor. Szemet hunynak, s nem akarják látni, hogy a gazdag városnak égig halmozódtak fel vétkei. Önérdekük vakítja meg őket, mert érdekeiket összekötötték a város gonosz érdekeivel. Szemet hunynak a városban állandóan elkövetett igazságtalanságokkal szemben, nem akarják látni az elnyomást, nem akarják hallani a jajszót. Ezért imádságaik erőtlenül hullanak vissza az égről, s vakon mennek a várossal együtt a vágóhídra. Nem veszik észre, hogy Isten már megemlékezett a város vétkeiről, s az ítélet angyalai megkapják az isteni parancsot: Fizessetek neki, ahogy ő fizetett! Mi az oka annak, hogy a keresztyének ilyen vakok és süketek lehetnek az ég iránt? Az az oka, hogy vakokká és süketekké lettek a földi nyomor és szenvedő embertársaik jajszava iránt és szíveikben nem ébredt részvét az üldözöttekkel szemben. Az éhező, a szomjas, a mezítelen, az otthonából kiüldözött, a beteg, a fogoly előtt bezárták szívüket, azt mondották a maguk mentségére, hogy azok megérdemelték sorsukat. Ezzel a kegyetlenséggel elfojtották az irgalmat szívükben. Nem akartak az üldözöttek sorsára jutni, azért az üldöző mellé állottak; közösséget vállaltak annak vétkeivel s most közösséget kell majd vállaniok csapásaival. Fizessetek az irgalmatlan keresztyéneknek, ahogy ők fizettek embertársaiknak!

Mert a kegyelem ideje lejárt és eljött az ítélet napja! A szeretet napja, amelyen a Bárány meg fogja szabadítani üldözött kicsinyeit, kicsiny testvéreit. A szentek és vértanúk vérétől ittas parázna tettei föl vannak jegyezve Istennél és most megemlékeztek ezekről a vétkekről. S mivel a tettek gonoszságát megsokszorozta az elbizakodottság, amellyel magát dicsérte a mohóság, amellyel mások nyomorából magának gazdagságot csinált, a hűtlenség, amellyel testvéreit megtagadta, megsokszorozza az irgalomhiány, amellyel szívét zárta be a nyomorult előtt, hogy maga nyugodtan élvezhesse gazdagságát, azért a kétszeresét kell kapnia annak, ami kárt ő okozott: tetteihez képest kettőzzétek meg a kétszeresét. Amily pohárral ő töltött, annak kétszeresét töltsétek ki neki! Vannak szellemi poharak, keretek, alkalmak, amelyek módot nyújtanak arra, hogy irgalmunkat, könyörületességünket, haragunkat, bűnös vágyainkat másokkal közöljük. És vannak az ítéletnek alakalmai, melyek módot adnak arra, hogy Isten haragját, fölháborodását kiöntse ránk. A keresztfa serleg volt, amelyben Jézus a szenvedések özönét kapta s a betegség egy másik serleg, amelyben Heródes a halálos ítéletet kapta meg. Ezeket a serlegeket jobban, vagy kevésbé lehet megtölteni. Földrengés, tűzvész, halál, gyász, éhség is serlegek, amelyek több vagy kevesebb nyomort hoznak. Most ilyen serleggel közeledik Isten Babilonhoz: Amilyen pohárral ő töltött, annak kétszeresét töltsétek ti neki, – szólt Isten az ítélet angyalaihoz. Amennyire dicsőítette magát, amennyire túltengett, akkora kínt, akkora gyászt adjatok ti neki! Amennyire felemelkedett hiú esztelenségében, most olyan mélyre kel alászállania; amily sokra nézte hazug gazdagságát, most annyira kell éreznie annak hiábavalóságát, amennyire megtámadhatatlannak, s erősnek gondolta magát, most annyira kell éreznie, hogy erős az Úr, aki megítélte őt! Amennyire lenézték a Bárányt és kigúnyolták annak követőit, annyira kell most érezniök a rémületben, a büntetésben, hogy erős az Úr! Ám ugyanakkor, amikor a hűtlenek az ítéletben érzik a Bárány erejét és rémülten kiáltanak: rejtsetek el minket a Bárány haragja elől! A Bárány hívei ugyanazt fogják tapasztalni, mint a viharzó tavon a tanítványok: a viharban felkel látszólagos álmából az Úr, s a szél és hullámok fognak tanúságot tenni erejéről.

A föld királyainak jajveszékelése

„Siratni fogják őt a föld királyai – kik paráználkodtak, és vele dúskálódtak – mikor égésének füstjét fogják látni. 10 A parázna kínja keltette félelem miatt távol fognak állni, és ezt mondják: Jaj! Jaj! Te nagy város Babilon, te erős város, hogy egy órában jött el ítéleted.” (Jel. 18,9-10)

A föld királyai kifejezés alatt nemcsak a ma királyoknak nevezett államfőket kell értenünk, miután ezt a nevet az ókorban nem ismerték. A király név Nagy Károlytól ered: (az ő nevével Karl-ból, a szláv kraljon át lett a magyar király)nevezték el utódainak méltóságát, éppen úgy, mint Cézárnak, császárnak Julius Cézár utódait. A latin rex rego-ból lett, aminek jelentése: irányít, vezet: rokon a rektorral. A német König (angol King) eredetileg a törzsfőnök neve volt. A név maga tehát nem fejez ki kényúrt, sem zsarnokot, sem valami emberfölötti méltóságot, kinek tisztelet járna. Különböző népek, idők különbözőképpen nevezték el vezéreiket, s ha ma elnöknek, vezérnek, vagy akárminek nevezzük is, a lényeg nem változik. Az emberiség legfőbbjeit, kiknek mindig több jutott kincsekből és előnyökből, mint a többi halandónak, mindig különösképpen érezték a kísértést arra, hogy felfuvalkodjanak és magukat Isten fölé emeljék: különös joguknak vélték mindig, hogy a mindenkori civilizáció és kultúra dicsőségét és élvezeteit kihasználják és ezen a mohóságon a cím, amelyen uralkodtak, nem változtatott semmit, legföljebb az erkölcs, mely azonban a címtől szintén független volt. A föld királyai tehát mindig együtt paráználkodtak a magát imádó Kultúrával és Civilizációval (s a magát) emberimádatra adó egyházzal is. Ők azáltal lettek paráznává, hogy a más feleségét csábították el. Isten helyébe akartak lépni, saját fényüket, hatalmukat, dicsőségüket akarták csodáltatni, mintha ők tennék a világot műveltebbé, jobbá, szebbé; mintha őáltaluk állana fenn az egyház, a napba öltözött asszony megmutatta, hogy üldöztetve, minden földi támasztól megfosztva is él és fenntartja Istennek hatalma. A nagy paráznának pedig nem használt a királyok segítsége, mert mikor az egyház Istentől elszakadt, éppen azt az erőt veszítette el, amiért a királyoknak szükségük volt reá. A megerőtlenedett parázna egyházat meggyűlölték, megutálták, elvetették a csábítók, s maga is részvétlenség, elhagyatottság sivatagába jutott. Azután eljött ítéletének, pusztulásának órája. Ez mégis megdöbbentette a királyokat. Most nem ők ítéltek, most Isten ítélt! Ez gondolkodásra bírta őket. Az a nagy város! Az az erős város! Akkora dicsőség, akkora gazdagság egyszerre elpusztult! Egy órában jött el ítélete! Most is önzők voltak, magukra gondoltak, hátha őket is eléri a büntető kéz! Az ítélet, melyet nem ők okoztak, mutatta meg nekik, hogy más hatalom is van, mint az ő hatalmuk. Az a nagy pusztulás, amely a városnak minden dicsőségét egy órában rommá és hamuvá tette, mutatta meg nekik az Isten hatalmát. Magukat féltették, magukat siratták, amikor jajgatva a nagy város nevét sírva emlegették. Mert lehetetlen volt nem látni, hogy nem a pogányoknak nagy városai közül pusztult el egy, hanem a keresztyén nagy város, amelynek műveltségét valamikor az egyház szerezte, pusztult el ily hamar.

A föld kalmárainak siralma

„A föld kereskedői siratják és gyászolják, mert hajórakományukat senki sem vásárolja többé, 12 nem vásárolják aranyból, ezüstből, drágakövekből, gyöngyökből, gyolcsból, bíborból, selyemből, skarlátból álló hajórakományukat, semmiféle citrusfából, márványból készült eszközt, 13 sem fahajat, sem balzsamot, sem füstölőszert, sem mirhát, sem tömjént, sem bort, sem olajat, sem lisztlángot, sem gabonát, sem barmokat, sem juhokat, lovakból, kocsikból, rabszolgatestekből álló árút, sem emberi lelkeket. 14 Eltűnt előled a gyümölcs, melyre lelked vágyott. Minden, ami zsíros, minden, ami fényes, elveszett számodra. Azokra többé senki rá nem talál. 15 Akik ezekkel kereskedtek, akik belőled gazdagodtak meg, kínjaidtól félve messzire állanak majd tőled, sírva, gyászban 16 szólnak: Jaj! Jaj! Te nagy város, ki gyolcsba, bíborba, skarlátba burkolóztál, ki arannyal, drágakővel, gyönggyel ékesítetted magad, 17 hogy elpusztult ennyi gazdagság egy órában.” (Jel. 18,11-17)

A paráznaság csábító, s magukat Isten helyébe helyező királyok mellett még a kalmárok is gyászolták a nagy várost. Gyászénekük úgy hat, mint egy üzleti értesítés arról, hogy mi kapható náluk. Mivel az akkori közlekedés főleg a tengeren történt, azért szóltak hajóteherről, fordíthattuk volna teherrakománynak. A szegény ember szükségletei közül egyet sem találunk a fölsorolásban. Azt különben sem kellett messziről szállítani és hatalmas fuvarköltséggel terhelni meg a különben is drága árukat. Arany, ezüst helyett a kis embernek jó az olcsóbb és helyszínen található anyagokból készült eszköz. Drága fából, pl. ébenfából készült dísztárgyaknak nincs nála helyük. Gyöngyöknek az utánzatát vásárolja meg lányának. Drága, átlátszó egyiptomi gyolcsba éppen úgy nem öltözik, mint bíborcsigák levével festett, vagy selyem, vagy a szintén ritka skarlát tölgy bogyóival festett anyagokba. Mindezekért a drága árukért igen sokat kellett dolgozniok, nem a gazdagoknak, hanem a gazdagok birtokain dolgozó nyomorult rabszolgáknak, akiknek sokszor az okvetlenül szükséges ruhájuk és eledelük is hiányzott. A tujafa afrikai, nem rothadó, kemény fa, dísztárgyak készítésére hozták messzi hazájából. Elefántcsontból igen szép tárgyakat lehetett készíteni, de szintén messziről hozták és kevés volt belőle. Rézből, selyemből, márványból is csak a gazdag ember luxuslakásaiba kerültek áruk. Messziről hozták a gazdag konyhájára az indiai eredetű amómum fűszert, vagy szobáinak illatosítására a különböző füstölőszereket, a keserű mirhát, az édes illatú tömjént. Bor, olaj, lisztláng nem volt a kunyhó népének, ellenben bőséggel volt a gazdag házában az, ami a szegény házába szűken került, a gabona.

Húst, marha-, vagy juhhúst ritkán evett a szegény. Drága lovakkal, szekerekkel mit csinált volna. Rabszolga nem könnyítette munkája terhét, inkább belőle lett a gazdagok rabszolgája. A rabszolgát ez a szó fejezi ki s görögben: sótáma, testek, mert a gazdagokat a rabszolgákban nem a lélek, hanem a test érdekelte, vagy az izmok, a szép idomok. Ellenben emberi lelkekkel is kereskedtek a nagy város kalmárai: a gazdagoknak lelkét vásárolták meg. A szegény rabszolgának lelke megmaradt az éjjel, amikor aludnia kellett volna, sietett a katakombákba, hogy lelke örök táplálékát az Igéből megtalálja, de a test csillogásával megvásárolt gazdag ember odaadta lelkét a drága árukért, ő testét táplálta, lélekre nem volt szüksége. De a kalmárok nem kérdezték, hogy melyik volt hát gazdagabb, a lelkét veszítő gazdag, vagy a lelkének táplálékot találó rabszolga, mert a lelkek üdítő eledelét nem ők árulták. A kalmárok lelke a pénz volt, melyet az elsorolt árukért kaptak s így a nagy város pusztulásával kapcsolatban csak az érdekelte őket, hogy most ki fog fizetni nekik áruikért, kinek lesz műérzéke a legdrágább áruk megvásárlására. Mert Babilon lakói alant voltak már, eltemetve az összedűlő házaktól, vagy megégve a borzalmas tűzvészben s amire a civilizáció és kultúra végén kiégett, túlélt lélekkel még vágyakozott, eltűnt előle a sírban, visszatérő lelke csak füstös romokat láthatott. Soha, soha nem leli többé, amire vágyódott!

A kalmárokat azonban nem a szenvedők iránt való részvét foglalkoztatja, hanem az ijedtség, amikor mindannak elmúló, hitvány volta ott állott szemök előtt, aminek ők életüket szentelték oda. Ha ennyit ér az arany, az ezüst, a drágakő, a gyöngy s a többi drágaság, mit érhet a pénz, melyet ők értük kapnak? Lelküket mondhatatlan aggodalom fogja el, s félelmükben nem mernek közelebb menni. Távol állanak a szenvedőtől, mint távol álltak szenvedőktől a nagy város papjai, kik a példázat szerint messze elkerülték a sebesültet, és kirablottat. De így is, távolról is tudják, hogy ami zsíros volt, most összeszáradt, ami ragyogott, most fakó lett, holtak pora, halál sápadtsága. A kalmárok féltek a holtak fakó arcába nézni. Nemrég még ott jártak a nagy város utcáin, s látták a gyolcsba, bíborba öltözött polgárokat, kiket arany, ezüst, stb. díszítettek és most egy óra alatt pusztává lett a ragyogó város.

A hajósok kiáltása

„Minden kormányos, minden tengeren utazó, a matrózok, ahányan csak a tengeren dolgoznak, messze álltak 18 és felkiáltottak, mikor égésének füstjét látták, és így szóltak: Ki hasonlítható ehhez a nagy városhoz? 19 Hamut szórtak a fejükre, sírva, gyászolva, úgy kiáltották? Jaj, te nagy város, melynek gazdagságából meggazdagodtak mindazok, akiknek a tengeren hajóik vannak, egy órában, hogy elpusztultál!” (Jel. 18,17-19)

Ez a kiáltás a közlekedési alkalmazottak és vállalkozók jajszava. Nem tudósok, nem királyok, hanem gyakorlati emberek. Mindamellett különböző társadalmi osztályokhoz tartozók. Vannak köztük hajótulajdonosok, kormányosok, matrózok és rakodómunkások, talán halászok is. Mindannyiuknak köze volt a nagy városhoz. Mint a 19. vers elárulja, a hajótulajdonosok egy része a nagy Babilonban lakó kereskedők közt keresendő, s azok vagyona a várossal együtt pusztult el. A többiek, vagy ezek is, ha történetesen nem a városban, hanem hajóikon tartózkodtak, messziről nézték most az égő város füstjét. Két kiáltást hallatnak. Az első kiáltás a meglepetés szava: látják a tűzben összeomló falakat, a semmivé váló dicsőséget és visszaemlékezve arra, hogy milyen volt a nagy Babilon, felkiáltanak: volt-e hasonló a nagy városhoz? A második kiáltás a jaj szaváé, a pusztuló értékeket siratják, a nagy várossal együtt, mely egy órában lett pusztává, eltűnt az ő kenyérkeresetük alkalma és a hajótulajdonosok meggazdagodásának forrása is. Úgy jártak ezek a hajósok, mint akik egy irányba előre mennek, s aztán hirtelen valami megállítja őket, s utat veszítenek. Régen a pénzkeresetnek bizonyos haszontalan, vagy bűnös módjait azzal mentegették, hogy sok embernek nyújtanak keresetet. Az ilyen lelkiismeretlenségnek nagy része volt abban, hogy a keresztyén társadalomból nagy Babilon lett. Ezeknek a hajósoknak is helyesebb lett volna kezdettől fogva lemondani a nagyobb haszonról és a gazdagok fényűzése helyett a szegények megélhetését kellett volna szolgániok. A keresztyén társadalom romlásának egyik fő oka az volt, hogy inkább a gazdagok és előkelők szolgálatára volt beállítva, mint a kicsinyek megsegítésére. A keresztyén egyházak vezetői felfelé tekintgettek, ahonnan a földi előnyöket várhatták és nem lefelé, ahová a Krisztus szeretetét vihették volna. Így lett a keresztyén egyházból nagy parázna. Abba is vétkezett az egyház, hogy nem kérdezte meg lelkiismeretét, hogy bizonyos segítséget és adományokat elfogadhat-e, vagy sem. Sokszor támaszkodott az egyház olyanokra, akiket el kellett volna utasítania. Ha Konstantinnak nem biztosítanak az egyházban vezető hatalmat, az egyház romlása lassúbb lett volna. Ha a reformátorok nem indulnak el a népegyházak kitaposott útján, a reformációi egyházak megmaradhattak volna világító szövétnekeknek. De kellett a földi hatalom, az uralkodó jóakarata és a Mammon. Ezért romlott meg újra meg újra az egyház. És ezért támadtak a névleg keresztyén társadalomban olyan kelepcék, amelyek az együgyű és tudatlan embereket megfogták. Mert ezek a hajókormányosok, matrózok és munkások, akik nagy Babilon szolgálatában állottak, éppen ilyen tudatlan emberek voltak. Hiszen még akkora felelősségük sincs, mint a hajótulajdonosoknak; hiszen nem ők gazdagodtak meg a nagy város fényűzésétől. És mégis eléri őket is e büntetés. Nyomorúságuk, gyászuk hozzátartozik azokhoz az okokhoz, amelyek miatt nagy Babilonnak pusztulnia kell. A hajósok tudatlanságukban azt képzelték, hogy nincs nagyobb dolog e világon, mint a nekik kenyeret adó nagy város, úgyhogy még pusztulásában is bizonyos áhítattal emlegették: volt-e hasonló a nagy városhoz? S hogy a fényűző nagy város ilyen bálvánnyá lehetett az egyszerű emberek életében, éppen ebben bűnösök a egyházak vezetői, kik a földi gazdagok, előkelők és hatalmasok tekintélyét ápolták és hozzájárultak a hamis istenség fölmagasztalásához. E bálványozás olvasztotta össze a hűtlen egyházat a fényűző várossal és csinált a kettőből nagy paráznát, kire el kellett jönnie az Isten büntetésének.

Ledőlt tehát a régi bálvány az együgyű, megcsalt embereknek most új tekintélyt kell keresnie. Talán sikerül majd nekik az igazi tekintélyt megtalálniok. Jellemző, hogy a királyok, gazdag kereskedők, és a hamis próféta követői a bűnbánatnak semmi nyomát nem árulják el, csak az egyszerű hajósok, hamut szórnak a fejükre, amikor az égő város füstjét látják és ezzel kifejezik bűnbánatukat. Talán ők is azok közé fognak tartozni majd, akik magukat vádolva fogják szemüket a visszatérő Krisztusra szegezni, hogy aztán meghajolva előtte, az 1000 éves uralkodás alatt a vasvessző áldásait megismerjék.

Mit szólnak az égiek Babilon elestéhez?

„Vigadj rajta ég, örvendezzetek, ti szentek, apostolok, és próféták, mert elítélte őt az Isten tiérettetek. 21 erre egy erős angyal felemelt egy akkora követ, mint egy malomkő és belevetette e tengerbe ilyen szóval: „Ilyen zuhanással vetik le Babilont, a nagy várost, és többé rá nem találnak. 22 Citerásoknak, zenészeknek, fuvolásoknak, kürtösöknek hangját többé nem hallják benned; műremekeknek semmiféle készítőjét benned többé meg nem lelik, malomzörgést nem hallanak többé benned, 23 mécsnek fénye nem fénylik többé benned, vőlegénynek és menyasszonynak a szavát nem hallják többé benned. Mert kalmáraid voltak a föld nagyjai, varázslásod tévelyítette el mind a nemzeteket, 24 prófétáknak és szenteknek vérét találták benned, mindazokét, akiket megöltek a földön.” (Jel. 18,20-24)

A földiek után az égiek is hozzászólnak Babilon elestéhez. Itt azonban a gyásznak nyomát sem találjuk. Megint egy olyan hangot hallunk, amelynek eredetét nem jelöli meg a látomás. Valószínűleg a kijelentés angyala szólt. Amit a föld királyai, kalmárai és pénzkeresői gyászolnak, azon örvendezniök kell azoknak, akik az égben vannak. Isten azt az ítéletet hajtotta végre Babilonon, amelyet az apostolokon, prófétákon és szenteken hajtott végre. Csakhogy a szentek, apostolok és próféták az ember hasznára voltak, Babilon pedig önzőn, lelkiismeretlenül és kegyetlenül kiuzsorázta őket. Hogy Babilon a szenteket, apostolokat és prófétákat elítélte, az égre kiáltó gazság volt, de hogy Isten Babilont elítélte, az igazságosság volt. Az ég, a szentek, az apostolok és a próféták az igazságosságnak örülnek akkor, amikor Babilon elestének örülnek. Babilonnal együtt nagy sötétség tűnik el a földről; Babilonnal együtt veszedelmes kelepcék tűnnek el a földről, melyek a gyanútlanokat megfogták. Nem kell-e hát Isten ítéletén örülni mindazoknak, akik a kicsinyeket szeretik és a veszedelemben lévőkön segíteni akarnak?! Babilon szentségtelen volt és megölte a szenteket; Babilon visszautasította az apostolokat, Isten küldötteit; Babilon mulatozóinak lármája túlharsogta a lelkiismeret figyelmeztetőinek szavát, mentsége nem volt a könnyelmű, bűnös városnak. Hogy ne pusztuljanak mások vele együtt, Istennek ki kellett operálnia ezt a fekélyt az emberiség testéből.

Mielőtt az égi hang folytatná az ég szavát, melyet Babilon elestéhez fűz, egy hatalmas megjelenésű, erőt mutató angyal egy példázattal mutatja be Istennek Babilonon végrehajtandó ítéletét. Egy nagy malomkövet emel, a tengerbe dobja. A tenger messzire szétloccsan, hatalmas tölcsér támad benne, aztán villámgyorsan eltűnik a kő a sötét habok között. Az erős angyal szavakkal is kíséri a bemutatott példát: Ilyen zuhanással (rohanással) vetik le Babilont abba a feneketlen mélységbe, amelynek földi jelképe a tenger, s amelyben eltűnnek Babilon mulatozói, hűtlen papjai, erőszakos főemberei, könyörtelen bankárai, hiúságnak élő művészei és mesteremberei, hogy semmi sem látszik belőlük. A halál fogadja be őket. Magukkal fogják vinni a kívánságaikat, kielégületlen szomjúságukat, lelkük könnyelműségét, bűneik emlékét, s mindehhez csak egy újat kapnak hozzá: a fölébredt lelkiismeretet, melyet olyan sokáig elhallgattattak. Olyan hirtelen, olyan gyors lesz a változás, mint mikor egy malomkő zuhan alá, s eltűnik a habok között. Babilon fénye, pompája, tekintélye vele együtt száll a sírba alá; semmit ebből nem látnak többé a földön s csak úgy emlékeznek vissza rá, mint egy leleplezett hazugságra. A férgek rágják meg Kajafás főpapi öltönyét, melyben a szenteket elítélte. Undok férgek csúsznak Pilátus agyvelejéhez, melyben az igazság számára nem volt hely. Pondrók rágják a tömeg száját, mely a feszítsd meg-et kiáltotta. Mindezek nem fogják többé a föld nyugalmát zavarni.

A nagy kőnek tengerbe zuhanása után az égi hang tovább folytatja a Babilonról szóló öröméneket, melytől az ítélet szükségességének tudata távol tartja a szánalom szavát. Az irgalom, ha végképp visszautasítják, visszahúzódik és helyét az ítélet foglalja el, mely azonban az újabb irgalomnak az előkészítője lehet. Mert ha az érzéki ingereket szolgáló, s gondtalan hivalkodásra felhívó citerások, zenészek, fuvolások és kürtösök hangját elnémítja is az ítélet, azért teszi ezt, hogy helyettük tiszta égi zene hangját hallja meg a föld, mely nemes, tiszta érzelmeket hív ki, s az Istennel való telítettség boldog áhítatát ébreszti bennünk. Ha az üres csillogásnak dolgozó mesterembereket és művészeket nem is fogják megtalálni, kik eddig Babilonban a mulandóságnak dolgoztak, örök hajlékok épülnek majd, amelyeket nem emberi kéz, hanem Isten keze emelt. Ha nem őröl többé malom Babilonban, Isten áldása lesz az emberiségen s éhezőt nem találnak majd a földön. Ha mesés csillogása nem deríti is fel Babilonnak több éjszakáját, Isten világossága úgy beragyogja majd a földet, hogy még a vak sem téved el. Ha vőlegény és menyasszony vidám hangja nem is teszi színessé Babilonnak több éjszakáját, de az egyház, Jézus menyasszonya örökre egyesül a Vőlegénnyel, s ebből a közösségből az igazi szeretet melege árad majd szét a hideg, de lassan fölmelegedő földön. Elmúlik valami sötét, valami kietlen, valami gyötrelmesen lehangoló, s helyébe jön a fény, a melegség, az öröm. És senki többet nem fogja visszakívánni Babilont. Belezuhant a tengerbe, a hullámok összecsaptak fölötte, s a földön azt fogják mondani az emberek: jól történt ez így! Ez ítéletet nem tette kevesebbé a földön a szeretetet, ellenkezőleg, lángra gyújtotta, kiterjesztette, megsokszorozta.

Mit is tett nagy Babilon a földön a boldogság emelésére? Az égi hang három vádat említ: kalmárokat adott a világnak, hogy azok vezessék az emberiséget, isteni világosság helyett a babona és a varázslás homályát terjesztette; a világosság gyermekeit leölték. Ha kalmárok kerülnek a vezető helyekre, ha a tudósból, a művészből, az orvosból, a papból kalmár lesz, ha a társadalom ügyeinek intézésében mindenütt az anyagi hasznot és nem a becsület követelését, vagy az irgalom sugallatát hallgatják meg, akkor elszárad a társadalom. Babilon megtanította a világot, hogy a kalmárok élvezeteinek megsokszorozására az elnyomottakon takarékoskodni kell: ezzel a tudománnyal ajándékozta meg Babilon a világot. Ahol ilyen kegyetlen kalmárszellem lesz úrrá, ott megszakítják az irgalom Istenével való érintkezést és a lelkiismeret megnyugtatására babonához fordulnak, varázslathoz nyúlnak. Az élő Istennel való találkozás helyét holt szertartások foglalják el; kiölik a élet önkéntes megnyilatkozásának alkalmait és mindent előre meghatároznak, liturgiává szárítanak, hogy a lelkiismereteket megmozgató kijelentés szava föl ne hangozzék az istentiszteleteken. Ahol a tiszta szellemvilág ajtaját pókháló lepi be, ott lefelé nyílnak meg az ajtók a tisztátalan szellemek felé, elhatalmasodik a babona, a spiritizmus, a különböző filozófiák, amelyek sötét, ismeretlen szellemi hatásoknak nyitnak utat. Az istentiszteleti szertartások varázslásokká változnak. Ezzel a sötétséggel ajándékozta meg Babilon a világot. Ahol a tiszta szellemvilág hangját nem akarják hallani, ott is megszólal a tiszta szellemvilág hangja. A lelkiismeret tiltakozik, a próféták szólnak, a szentek bizonyságot tesznek. Ezeket a köznyugalom érdekében el kell hallgattatni. Az egyházfők megteszik az intézkedéseket, a világi hatóság készségesen küldi el hóhérait, börtönőreit, hogy az egyház munkája sikeres legyen. Ezzel ajándékozta meg Babilon mindig a világot. S ha egyszer ez a sötétség mindenestől a mélységbe hull, mint aláhajított malomkő, senki sem tud többé búsulni utána.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 272–282. oldal.

A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 19. Rész

Hatodik látomás: A nagy parázna ítélete

Folytatás

Az asszony és a fenevad titka

„Nagy döbbenet fogott el, mikor megláttam. 7 „Miért döbbentél meg? – szólított meg az angyal. Megmondom én neked az asszony titkát és a fenevad titkát, aki hordozza őt, akinek hét feje és tíz szarva van. 8 A fenevad, akit láttál: volt, de nincs, ám előjönni készül a feneketlen mélységből, azután veszedelemre megy. A földön lakók, kiknek neve nincs az élet könyvébe beírva a világ megalapítása óta, csodálkozni fognak, mikor meglátják a fenevadat, hogy az volt, de nincs, ámde meg fog érkezni. 9 Ide kell a bölcsességgel megáldott értelem! A hét fej hét hegy, melyeken az asszony rajta ül. Király is hét van. 10 Öt elesett, egy van, a másik még nem jött el, ha eljön kevés ideig kell maradnia. 11 Az a fenevad pedig, mely volt és nincs, maga lesz a nyolcadik, s a hét közül való, és veszedelemre megy. 12 A tíz szarv, melyeket láttál, tíz király, kik még nem kaptak királyságot, de a fenevaddal együtt egy órára királyoknak járó fennhatóságot fognak kapni. 13 Ezek egy szándékon lesznek, hatalmukat és jogaikat azonban átadják majd a fenevadnak. 14 A Bárány ellen fognak harcba szállni, de a Bárány le fogja győzni őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, s vele fognak győzni az elhívottak, kiválogatottak és hűségesek.” 15 Majd így szólt hozzám: „A vizek, melyeket ott láttál, ahol a parázna ül, népek, tömegek továbbá nemzetek és nyelvek. 16 A tíz szarv, melyeket láttál és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, pusztává és mezítelenné teszik, húsát megeszik, őt magát tűzzel égetik meg majd. 17 Mert az Isten adta szívükbe, hogy az Ő szándékát tegyék meg, hogy egy szándékon cselekedjenek, és hogy királyságukat a fenevadnak adják, míg Isten beszédei végbe nem mennek. 18 Az asszony, akit láttál, az a nagy város, melynek királysága van a föld királyain.” (Jel. 17,7-18)