Hatodik látomás: A nagy parázna ítélete
Folytatás
Az asszony és a fenevad titka
„Nagy döbbenet fogott el, mikor megláttam. 7 „Miért döbbentél meg? – szólított meg az angyal. Megmondom én neked az asszony titkát és a fenevad titkát, aki hordozza őt, akinek hét feje és tíz szarva van. 8 A fenevad, akit láttál: volt, de nincs, ám előjönni készül a feneketlen mélységből, azután veszedelemre megy. A földön lakók, kiknek neve nincs az élet könyvébe beírva a világ megalapítása óta, csodálkozni fognak, mikor meglátják a fenevadat, hogy az volt, de nincs, ámde meg fog érkezni. 9 Ide kell a bölcsességgel megáldott értelem! A hét fej hét hegy, melyeken az asszony rajta ül. Király is hét van. 10 Öt elesett, egy van, a másik még nem jött el, ha eljön kevés ideig kell maradnia. 11 Az a fenevad pedig, mely volt és nincs, maga lesz a nyolcadik, s a hét közül való, és veszedelemre megy. 12 A tíz szarv, melyeket láttál, tíz király, kik még nem kaptak királyságot, de a fenevaddal együtt egy órára királyoknak járó fennhatóságot fognak kapni. 13 Ezek egy szándékon lesznek, hatalmukat és jogaikat azonban átadják majd a fenevadnak. 14 A Bárány ellen fognak harcba szállni, de a Bárány le fogja győzni őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, s vele fognak győzni az elhívottak, kiválogatottak és hűségesek.” 15 Majd így szólt hozzám: „A vizek, melyeket ott láttál, ahol a parázna ül, népek, tömegek továbbá nemzetek és nyelvek. 16 A tíz szarv, melyeket láttál és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, pusztává és mezítelenné teszik, húsát megeszik, őt magát tűzzel égetik meg majd. 17 Mert az Isten adta szívükbe, hogy az Ő szándékát tegyék meg, hogy egy szándékon cselekedjenek, és hogy királyságukat a fenevadnak adják, míg Isten beszédei végbe nem mennek. 18 Az asszony, akit láttál, az a nagy város, melynek királysága van a föld királyain.” (Jel. 17,7-18)
Miért döbbentél meg? – kérdezte Jánost az angyal. János nem felelt rá, ehelyett az angyal részletesen megmagyarázta neki azokat a félelmetes képeket, amelyeknek látása megdöbbentette. Jánosnak volt oka megdöbbenni. A fény, pompa és aljasság, amely az asszonyon volt, s a félelmetes hatalom, amellyel a fenevad segíteni látszott őt, mind a szentek és hitvallók üldözésének szolgálatában állt. Ez hát az idők vége! A felelet, amelyet az angyal ád, alkalmas arra, hogy megnyugtassa az asszony felől a prófétát. Mindaz a sok gazdagság pusztasággá, meztelenséggé változik, a hűtlen és vérszomjas város megég, a fenevad veszedelembe megy. Ez az asszonynak és az őt hordozó fenevadnak titka. Elképzelhetetlen gazdagság, amelynek azonban értéke nincs és félelmetes hatalom, amelynek fejei azonban egymás után pusztulnak el és szarvait könnyedén legyőzik a Bárány s a vele jövő elhívottak, választottak és hűségesek. Sem az egyik, sem a másik nem az, aminek mutatkozik. Az asszony és a fenevad valódi lénye a titok. Nagyot mutatnak, s mögöttük semmi sincs. Szélhámosság titka. Addig van hatalmuk, míg át nem látjuk, meg nem vetjük őket, ellent nem állunk nekik, s aztán szétfoszlanak, mint gyötrő álom, amely után ragyogó, tiszta boldogító hajnal hasad! Nem kell ettől a titoktól félniük az elhívottaknak, elválasztottaknak és hűségeseknek, ne döbbenjen meg a látnok sem a látottakon! A titkot a csészetartó angyal leplezi le; ebből is látszik, hogy világosság angyala, kiöntött csészéjének tartalma a valóság, Isten hatalma, ezt a hatalmat kell megismerniök a hazugságtól elvakított földi lakóknak. Ha a hazugság helyett a világosságnak hittek volna, akkor nem kellene a valóság kemény sziklájába beleütközniök.
A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs, de majd föl kell jönnie a feneketlen mélységből aztán veszedelemre megy. Ebben a gondolatban két születésről és két pusztulásról van szó. A fenevad volt, tehát született, s föl kell jönnie a feneketlen mélységből, tehát egyszer fog születni. A fenevad nincs, tehát elpusztult, s majd veszedelemre megy; ez lesz a második pusztulása. Ez tökéletesen megfelel annak, amit Dániel 7. és 8. fejezete alapján a 3. és 4. birodalomból támadó Antikrisztusról mondottam. Nem ugyanaz a személy fog kétszer megjelenni, hanem ugyanaz a típus, mint ahogy Keresztelő Jánosban nem Illés személye jött vissza, hanem Illés típusa, s ugyanaz a típus fog harmadszorra a két tanúbizonysággal megjelenni. A típus megismétlődését a szellemi töltés azonossága biztosítja mind a tisztátalan mind a tiszta vonalon. Illés típusát a tiszta szellemvilág nyomja bélyegként Jánosra, s nyomja majd a két tanúra, ez a szellemvilág azonban nem nyomja el az ember személyiségét, úgyhogy ehhez a típus megismétléshez szent, magukat feltétlenül Istennek adó emberek szükségesek. Más a helyzet a tisztátalan vonalon. Ott is szükséges az, hogy a kiválasztott eszközök magukat a Sátánnak odaadják, de az ilyen odaadás a tisztátalan vonalon nem megbízható, itt csak szolgai elnyomás, az ember lényének félreszorítása hozhatja meg a kívánt eredményt, a Sátán szándékának feltétlen és pontos megvalósítását, azért azok, akik magukat Sátánnak odaadják, megszállottakká, ördöngösökké lesznek. Az engedelmességnek ily módon való biztosítását láttuk már akkor, amikor a föld királyaiba szétküldött három békaszellemről olvastunk. A fenevadat, az Antikrisztust is biztosítja magának a Sátán. Tisztátalan szellem költözik belé, éspedig ugyanaz a szellem, ki egyszer Antiochus Epiphanest, az első Antikrisztust megtöltötte. Az utolsó napokban megjelenő Antikrisztus eszerint kettős lény lesz; egyik az ember, másik a megtöltő szellem. Ez lesz a lélekhasadás legtisztább, legjellegzetesebb esete. Ez a kettős-lényűség magyarázza meg azt az eltérést, amelyet a fenevad származását illetően 13,1-ben és 17,3-ban olvasunk. 13,1 szerint a tengerből száll fel, mely tudvalevőleg a néptömegeket jelenti, mint ezt éppen a 17,15 világos szavakkal ki is mondja. 17,3 szerint a feneketlen mélységből jön fel, ahonnan a 9,1 sáskaserege is felszáll, honnan tehát az embereket megszálló tisztátalan szellemek jönnek elő. Többször szóltam már arról, hogy a tisztátalan szellemvilág az ember hívása nélkül nem avatkozhatik be az emberi történelembe. A Sátánnak tehát minden terve véghezviteléhez a tisztátalan szellemhatást elfogadó, annak engedelmes emberre van szüksége, kit aztán küldöttjével, a tisztátalan szellemvilág egyik tagjával köt össze. A szellem elnyomja az embert, s rajta keresztül megvalósítja a Sátán akaratát. Mikor a Sátán a legnagyobb emberi feladat elvégzésére, erre a kettősségre, az emberi oldalt kereste, lesbe állott a tenger fövenyén, a népek tengere mellett, s ott várta a megfelelő ember fölszállását. A sátáni kettős másik felét a feneketlen mélységből adta hozzá, s erről szól 17,3. Tehát nem az Antikrisztus emberi oldalának, hanem a szellemi felének kell jönnie a feneketlen mélységből, ahol úgy látszik, az Antiochus Epiphanesben eljátszott szerepe után fogságban várnia kellett, amíg a sor újra rá nem kerül. Ez a tisztátalan szellem azonban mindkét esetben ugyanolyan eredménnyel működött a meghódított emberben, mint a gadarénus légió szelleme, a disznók megvesztek és vesztükbe rohantak. Antiochus Epiphanes elpusztult, s a második fenevad szintén veszedelembe megy.
Az Antikrisztust a Sátántól neki adott szellemi töltés miatt az emberek csodálni fogják, emberfeletti képességeket fognak benne felfedezni s emberfelettit fognak tőle várni. De csak azok az emberek, akiknek neve nem íratott be a világ, alapítása óta megírt, az Isten tudatában olvasható élet könyvébe. S ahhoz, hogy az Antikrisztus okosságának és hatalmának csodálatától mentesek legyenek, nem elég az Istentől adott új értelem, ehhez az új értelemmel szerzett bölcsesség is kell. Az új értelem az újonnan születéssel együtt adott új felvevő képesség, tehát formai szerv, mely képessé tesz az új látásra, de magában nem jelent még új látást: ha nem használjuk, vakok maradunk. A bölcsesség a charismák egyike, szellemi töltés, tehát tartalmi ajándék, látnivaló, amelyet az új értelemnek kell gyűjtenie. Használat közben az értelem élesedik, a bölcsesség szaporodik. A fenevadat csak olyan értelem ismerheti fel, amelyet, mint rábízott talentumot sokat forgatott a gazdája, amellyel sok bölcsességet szerzett magának. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik nem szereztek maguknak isteni bölcsességet, el fognak bukni, a fenevad meg fogja téveszteni őket. A példázatbeli 10 szűz lámpása volt az értelem és olaja a bölcsesség. Olaj nélkül hamar elalszik a lámpás, kivált majd abban a vak sötétségben, amely a történelem éjféli idejében az emberiségre borul. Az értelem használatát tekintve kétféle keresztyénnel találkozunk. Az egyik fajta nem lát hozzá az isteni igazságok megszerzéséhez, hanem csak azt szedi fel, ami kellemes, ami ízlésének megfelel, egyébként a világ bölcsességéhez igazodik. Az ilyen felületes, nem komoly keresztyének az antikrisztusi idő megtévesztő szellemének nem fognak tudni ellenállni, ezek az ostoba szüzek, akik a lakodalmas házból, azaz az első föltámadásból kimaradnak. A másik fajta keresztyén egész megismerésének egész törekvésirányának kicserélésére tör, s evégett kéri, keresi Isten bölcsességét, szüntelen zörget érte Isten ajtaján. Ezek a keresztyének nem fogják csodálni a fenevadat és nem döbbennek meg annak nagy hatalmán, az asszony gazdagságán, vagy ha megdöbbennek az első látásra, abból a világosság szellemének hatására kigyógyulnak. Ezért ad az angyal Jánosnak is bölcsességet, az asszony és a fenevad titkának megítélésére. Az ilyen bölcsességközléssel kapcsolatban van jelentősége annak a felszólításnak, amelyet az Úr minden gyülekezetének üzent: Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek! Isten nem fogja bölcsesség nélkül hagyni a gyülekezetét, s a veszedelem órájára mindenkinek elég belátást ad arra, hogy a fenevad hazugságait átláthassa és magától eltaszíthassa. Az új értelemhez hozzátartozik az új fül is, amellyel az Ég figyelmeztetését meghallhatjuk. Aki új értelemet, fület kapott s azt nem használja isteni bölcsesség szerzésére, az kimarad a győzelmesek közül. A Jelenések könyvében foglalt bölcsesség nélkül senki sem állhat meg az utolsó napokban. Isten a világ alapítása előtt eleve látta azokat, akiknek nem lesz közönyös az isteni bölcsesség és minden e-világi gyöngyét eladja azért, hogy ezt a legdrágább gyöngyöt megszerezze, s ezeket beírta az élet könyvébe. Élet könyve több is kell, hogy legyen az égben. Mások lesznek abba beírva az utolsó ítéletkor és mások az első feltámadáskor, amiről e helyen van szó, mert akik az első feltámadáshoz eljutnak, azok az utolsó ítéletkor nem kerülnek ítélet alá. A világ alapítása óta megírt élet könyvébe azok jutnak tehát, akiket Isten a nemzetek teljes számába foglalt be, akiket eleve kiszemelt, eleve külön választott, aztán elhívott, megigazított és megdicsőített.
De lássuk most már azt a bölcsességet, amelyet a csészetartó angyal ez alkalommal akart közölni Jánossal. A hét fej hét hegy, amelyeken az asszony ül, – kezdte a Jánostól látott megdöbbentő látvány magyarázatát. Az asszony ott ült hát a fenevadon, ahol a hét fejet tartó hét nyak széjjelágazott, honnan úgy tűnt fel, mintha ő irányítaná a megnyergelt fenevadat. A kép változik: a hét fejből hét hegy lesz, amelyeken szintén rajta ül az asszony, de nem egyszerre a hét hegyen, mert a hegyek egymást váltják, történeti szerepükben egymás után következnek, az asszony egymás után sorba üli meg őket. Ha az asszonyt a hitehagyott keresztyén közösséggel azonosítjuk, kérdés, hogy kerül ezekkel a hegyekkel kapcsolatba, melyek közül öt már az apostol korában elesett, azaz a múlté lett. A kiválasztottak egyháza régibb, mint Krisztus földi megjelenése a húsban. Ha a hívők Ábrahám magvából valók, akkor Ábrahám is a hívők egyházához tartozott, több joggal, mint mi, kik csak az ő hitéből valók vagyunk. Láttuk, hogy a Bárány a világ alapítása óta megöletett, ami azt jelenti, hogy áldozatának hatása azóta folyamatosan tart. És csakugyan Ábrahám ugyanaz által a hit által lett igazságossá, mint mi. Ennélfogva Ábrahám és mindazok, akiket Zsidó 11 a hit hősei közé felsorol, ugyanahhoz a néphez tartoznak, mint mi és mi éppen úgy nem fogunk nélkül tökéletességre jutni, mint ők minélkülünk. Isten szellemi gyülekezete az egész történelmen át a világban volt. S e szellemi gyülekezet körül volt mindig őt utánzó, hamis vallásosság is, mint az oltárt építő Ábel mellett a szintén oltárt építő Káin. Ez a lelkiismeretét nyugtató, de saját útjain járó vallásos közösség éppen úgy azonos a hitehagyó keresztyén gyülekezettel, mint az ószövetségi időben élő kegyesek a napba öltözött asszonnyal. A törvény gyülekezetében erre szintén még több lehetőség volt, mint a kegyelem idejében, az egész hús szerint való Izraelt már az ószövetségi próféták paráznának nevezték. A bírák idejében Jehova büntetése éppen ezért érte állandóan a népet, mert a bálványozó pogányokra támaszkodtak, s nem Jehovára. A két királyság idején ez volt mindkét ország fogságra vitelének oka. Nincs kétség tehát afelől, hogy már a János korát megelőző öt hegyen is rajta ült a parázna. Ezek a hegyek pedig az Isten királyságával szemben felemelkedő világbirodalmak volta, mint ahogy Zakariás is használja ezt a hasonlatot. Dánielnél meg a királyságát ábrázoló kis kő változik az egész földet betöltő nagy heggyé. A békére váró emberiség közepette olyan világbirodalom, mint a lapályból fenyegetőleg kiemelkedő nagy hegy. Hogy az ószövetségi kijelentésben nem emelkedik ki a nagy parázna fogalma, annak oka az, hogy a hús egyház és a szellemi egyház különbsége csak az újszövetségi egyházfogalom kijelentésével vált ismerőssé. Amíg Pál ezt a kijelentést még nem kapta, csak homályosan élt ez a különbség a próféták tudatában is. De ha az újszövetségi világossággal kezünkben megyünk vissza az Ótestamentumba, ott is megleljük a két asszonyt, a fenevadon ülőt és a napba öltözöttet. János mind az öt hegyen látta ülni a paráznát.
Király is hét van, öt elesett, egy van, egy másik még nem jött el, s amikor majd eljön, kevés ideig kell maradnia. Dániel két birodalmat, és négy királyt említ, kiknek egymás után el kell jönniök: Nabukodonozort, ki a második babiloni birodalom alapítója volt, a méd-perzsa királyságot, nagy Sándort és a hódító Rómát. Két személyt azért említettem a birodalom helyett, mert a jövendölés is külön súlyt helyez személyükre. Mikor János látomásokat lát, a római császár volt uralmon. Ha a Dánielt megelőző első babiloni és asszír világbirodalmat is sorba vesszük, megtaláltuk a római birodalmat megelőző öt királyságot. Mivel azonban az ötös szám a világi történés száma is, egyszerűen átfogó jegynek is tekinthetjük arra, ami elmúlt. Mind az öt birodalom elesett, éspedig egymás kezétől, a később jövő megölte az előtte levőt. Ez a fenevadak törvénye, azok meg nem férnek egymással. Jézus, aki uraknak Ura és királyok Királya, mindenik földi királynak meghagyja királyságát, ha ezek alattvalóik javára, magukat értük áldozva uralkodnak, de a sátán világában a meghódított királyokra halál, börtön, vagy legjobb esetben a hódító udvarában kegyelemkenyér vár. Jól láthatta János ezt a fenevad igazságot saját korában, amikor a római úr alatt a régi országok árnyék életüket is mindig kevésbé élhették. Ám ugyanerre a sorsra van ítélve maga a római birodalom is, sőt a római birodalmat felváltó birodalmat éppen sürgősen fogja érni a pusztulás, amikor eljön, kevés ideig kell maradnia.
Valami János szeme elől rejtve marad. Nem látja végét, korát annak, ami most van. Azaz a korabeli világbirodalomnak. Mondjuk így, nem látja János az egyház korát. Nem hiába mondta Pál, hogy az egyház titka rejtve maradt a megelőző korszakokban, a világbirodalmak háztartásától annyira idegen volt az egyház háztartása, hogy a Pálnál később író János sem látta, hogy az egykorú világbirodalom nem olyan véget fog érni, mint az első öt; hogy majdnem két évezreden át a világbirodalmi eszmét a történelem elejti és csak azt látja, hogy amikor a világbirodalom helyre áll, annyira idegen lesz már a világtól, hogy csak kevés ideig lehet maradnia. A próféta a jövőben nem látott mindent, csak amit a kijelentő szellem eléje tár. Egyes dolgok tehát nem jutnak tekintete elé, más dolgokat élesen lát. A római birodalom vége eltűnik szeme elől, de az utána következő hetedik birodalom állhatatlanságát jól látja. Csakugyan az egyház korának befejezésekor a világbirodalmi eszme újra feltámad, először csak próbálkozva, aztán mindig határozottabban. Nagy Károlynak már nem sikerült a világbirodalmat felújítani, Napóleonnak még nem sikerült. De napjainkban mind erőteljesebb alakot ölt a világbirodalmi eszme, s kétségtelen, hogy megvalósulás előtt áll.
A fenevad pedig, amely volt és nincs, maga a nyolcadik, bár a hét közül való és veszedelemre megy, fejtegeti tovább a világbirodalom titkát az angyal. Sajátságos a fenevad viszonya a világbirodalomhoz. Míg Nabukodonozor egy pompás szoborban pillantja meg a világbirodalom jövőjét, addig Dániel minden egyes világbirodalmat egy-egy fenevadnak lát, a legutolsót a legerőszakosabbnak. De Dániel nem külön világbirodalomként, hanem a világbirodalom gonosz, torz hajtásaként két világbirodalomból is kinőni lát egy külön szarvval jelölt hatalmasságot, melyben az antikrisztusi gondolat ölt testet. Dánielnek teljesen megfelelően adja elő János: a fenevad... maga a nyolcadik, bár a hét közül való. A Jelenések könyvebeli fenevadnak hét feje van, s ez a hét fej egymást követő világbirodalom; a fenevadnak nem nyolc feje van. Az Antikrisztus tehát nem alkot külön nyolcadik világbirodalmat, hanem a korábbi világbirodalmakból nő ki nyolcadikként, de nem nyolcadik birodalomként követi a korábbi királyokat. Ez a sajátságos fogalmazás az antikrisztusi hatalmat megkülönbözteti a világbirodalomtól.
Ez a megkülönböztetés a következő meggondolásokon alapulhat. A világbirodalomnak nem szükségszerűleg tartozik a lényegéhez, hogy antikrisztusi legyen, hisz lesz Krisztusi világbirodalom, melynek eljöveteléért imádkozunk; jöjjön el a Te királyságod (országod, vagy birodalmad). Viszont minden bűnös embertől felállított birodalomban van valami erőszakos, valami vadállati. Ezért lát Dániel minden birodalmat vadállat alakjában, ezért nőnek ki János látomásában a világ birodalmai is egy fenevadnak testéből fejek gyanánt. Az elmúlt birodalmak fenevad természetével azonban jól megfér a világbirodalmi gondolat egy-egy nemesebb vonása is, mint ahogy Nabukodonozor a világbirodalmat hatalmas fának látta, amelynek levelei szépek, gyümölcse sok volt s táplálék volt rajta mindenkinek, alatta tartózkodék a mezőnek minden vada, s ágain az égi madarak lakozának. Ugyanígy dicsőítették Augusztus Oktáviánusz kormányzatát korának költői, s a rég elmúlt arany békekorszaknak visszatértét pillantották meg uralkodásában. Hogy János sem látta a római császárokban az Antikrisztust, az abból világlik ki, hogy bár a római császárt a hét világuralkodó egyikének tartja, (király is hét van, öt elesett, egy van), de az Antikrisztusról azt mondja: a fenevad pedig, amely volt és nincs, János idejében tehát világuralkodó, de nem volt Antikrisztus. Jánosnak ez a mondása minden olyan magyarázatot lehetetlenné tesz, amely a 666-ot római császár nevében akarja azonosítani. E homályosnak látszó mondatokból az derül ki világosan, hogy a világbirodalmakból csak lassan fejlődött ki az antikrisztusi gondolat. Volt idő, amikor élesen kivált belőle (Antiochus Epiphanes), és lesz újra idő, amikor végleg és legvilágosabban kitűnik a világbirodalom antikrisztusi jelege (az utolsó Antikrisztus); általában azonban csak lappangott az antikrisztusi eszme és ilyen korszak volt János kora is. A jövendölés szerint tehát az egyház korát újra a világbirodalom váltja föl: ez pedig antikrisztusivá fog kifejlődni és egy minden emberi vadságot felülmúló és magában egyesítő uralkodóban csúcsosodik, akire minden elődjénél inkább ráillik az a jelző: fenevad. A prófécia szavainak homályossága arra való, hogy a kívül-valók elől elrejtse a jövendölés igazi értelmét; a választottaknak azonban a megvalósulás előtt érthetővé válik az Isten akarata. Sötét fejlődés, de a vége világos: veszedelemre megy. Ezek a szavak nem kétségesek, bennük nincs homály. Az Antikrisztus nem a végső győzelem, hanem a veszedelem felé halad. Nabukodonozor király szobra szét fog porladni, mert fenevad természet lakott benne. Sokáig rejtegette az ember ezt a gondolatot. A felvilágosult állam azt tanította, hogy nem a nemzet van az uralkodóért, hanem az uralkodó a nemzetért, ám éppen a kalapos király uralkodásából tudjuk, hogy a gyakorlatban ez a gondolat másként valósult meg, a Gesamemonarchia eszméjének föl kellett áldozni a nemzeti gondolatot. Isten világkormányzatának az a célja, hogy a lappangó hazugságokat kihozza a emberiségből. Az emberből ki fog bújni a fenevad. Az Antikrisztusban ugyanis az istentelen emberiség embereszménye valósul meg; az Übermensch, a legemberibb ember, a humanizmus embereszménye, amelyet az isteneszmével állítottak szembe. Az Isten fölé emelkedő ember megy az Antikrisztusban veszedelembe. Ez az elbizakodottság mérgezte meg a világbirodalmat.
Az angyal ezután áttér egy másik gondolatkör megmagyarázására. A tíz szarv, amelyeket láttál, tíz király, akik királyságot még nem kaptak, hanem mint királyok, jogkört egy órára fognak kapni a fenevaddal. Már több esetben láttuk, hogy János látomásai sehogy sem illenek rá korára, azt a kevés esetet kivéve, amikor világosan kifejezetten a jelent említi, ellenben meglepő és feltűnő pontossággal illenek korunk egyes fejleményeire, s ez a beteljesülés azt árulja el, hogy ami még következik, még feltűnőbb beteljesülése lesz a jövendölteknek. Most megint egy olyan vonáshoz érkezünk, amelynek megfelelő fejlődésben János korában még csak halvány nyomára sem találunk, de a következő századok a történelmet pontosan abba az irányba vitték, amelyet a jövendölés mutatott. A tíz király egyszerre fog hatalmat kapni, tehát nem egymás után következő, hanem egymással egy időben uralkodó fejedelmeket jelent. Ez a gondolat azonban teljesen szemben áll a világbirodalom gondolatával, mert az csak egy világuralkodót ismer el egyszerre. Annál feltűnőbb a dolog, mert János idejében egyeduralom volt, a végső fejlődést egyeduralomban látja, a fenevad uralmában és kora eseményeiben semmi sem indítja arra, hogy közben ellenkező irányú fejlődést gondoljon. Ez az ellenkező irányú fejlődés a politikában mégis bekövetkezett, bár századokkal az apostol halála után. Ki láthatta meg előre ezt a fejlődést? Az apostol semmi esetre sem. A világbirodalom irányával ellenkező fejlődés annak következtében valósult meg, hogy az emberek gondolkodásából a világbirodalom eszméje elveszett, vagy legalábbis tilosnak tűnt fel, és félrehúzódott. A Bárány uralkodásának eszméje győzött, ki maga mellé más uralkodókat is választ, mint ahogy az égben az Isten trónusa mellett ott látjuk a 24 vén trónusát. A keresztyén misszió hatása alatt előtérbe került a gondolat, hogy Krisztus uralkodik a világon. A földi fejedelmek az ő helyettesei a földön, hatalmukat tőle kapják. A földi világuralkodó helyét elfoglalta az égi, s az Ég királya alatt földi királyságok keletkeztek. Egyes római püspökök sikertelenül próbálták meg, hogy az égi király helyét a földi politikában elfoglalják; oly erős volt a szolgálat gondolata, hogy az elnyomás gondolata a szívekről lepattant. Másfél évezreden át független királyságok álltak fenn egymás mellett és a nép fejlődésének csodálatos korszaka nyílt meg. Egymástól független nemzetek egymás hatása alatt bár, de szabadon alakították ki eszményeiket. Hogy tíz ilyen király volt-e, vagy tizenöt, vagy húsz, egészen mellékes, miután a tízes szám a történelmi előfordulás jelképes száma és kisebb mennyiséget fejez ki. Csak így jöhetett létre az úgynevezett nyugati, vagy európai kultúra, a tudományok, művészetek, mesterségek és államalakok csodálatos gazdagsága. És ez idő alatt csak megérintette a közgondolkodást a Bárány Szelleme, de nem hatotta át, vagy csak egyesekben alakította egészen a maga képére. Mit fog tenni tudni Krisztus, ha szabadon vezetheti a népeket, s a kísértő meg lesz kötözve? Ismétlem, hogy ebből a fejlődésből János természetes úton semmit sem láthatott előre, s mégis megjövendölte. A tíz szarv, melyeket láttál, tíz király, akik királyságot még nem kaptak...
Mi szerepe lesz ennek a tíz királynak a fenevad uralkodásában? A felelet: miután egy véleményre jutnak, hatalmukat és jogkörüket a fenevadnak adják. Ezek a szavak magyarázzák meg, hogy miért nem tulajdonít a jövendölés a fenevadnak külön nyolcadik világbirodalmat, noha ő a nyolcadik lesz. A fenevad nem lesz képes új világbirodalmat teremteni, hanem a készből élni, s azt elpazarolni és úgy jut a világbirodalomhoz, hogy az idők végén a tíz király a saját hatalmát és jogkörét adja a fenevadnak. A tíz királyság fog tehát egy olyan kultúrát és civilizációt megteremteni, amely azt a gondolatot adja majd az embernek, hogy eredményeire hivatkozva, magát istenítse és megpróbálja Istent trónjáról leverni. De azt a kultúrát az ember a Bárány Jézus Szellemétől befolyásolt fejlődésben szerezte meg, összes erkölcsi értékeit a Báránynak köszönhette, a nemzeteket fenntartó erőt tőle kapta, úgyhogy mikor megtagadta a Bárányt azzal együtt az országot fenntartó erőt is elveszítette, s amit a tíz király a fenevadnak átad, az már csak romja lesz az eredeti erőnek. Ezért nem fog tudni az Antikrisztus új birodalmat alkotni, csak a már meglévőt elpazarolni.
Jánosnak az angyal azt mondja, hogy a tíz király csak a fenevaddal együtt fog egy órára királyi jogkört kapni. Ezzel szembe a történelem bizonyítja, hogy megelőzőleg a tíz király másfél évezreden át uralkodott és épített. A jövendölés azonban mégsem téved. Az a tíz király, aki egy véleményre jutván, a királyságot a fenevadnak átadja, nem azok a királyok lesznek, akik a tíz királyságot kifejlesztették. Azokat, akik a kultúrát és a civilizációt kifejlesztették, a látnok nem látja előre, mert ezek az egyházhoz tartoznak, és nem a világbirodalomhoz. Egyháztörténetet nem ad a Jelenések könyve, csak végidő történetet. Az lesz tehát a helyzet, hogy miután a keresztyén kultúrát megteremtő királyok nem volnának hajlandók az évezredes fejlődés feltételeiről lemondani, a Sátánnak megengedik, hogy ezt a tíz királyt a maga embereivel cserélje ki. Ez feltételezi, hogy az összes keresztyén kultúrájú országokban olyan forradalmak keletkeznek, amelyekben ez a csere lehetségessé válik. Mikor aztán a régi garnitúrát a régi fölváltja, semmi akadálya sem lesz annak, hogy a Sátántól trónra emelt új uralkodók egy véleményre jussanak és közös akarattal a fenevadnak átadják azt, amihez ők is pillanatnyilag jutottak hozzá. Így aztán valóra válik az, amit a látomás mond, mint királyok jogkört egy órára fognak kapni a fenevaddal. Megint látjuk, hogy a látnok előtt nem az egész jövő jelenik meg, csak egyes vonásokat lát, de azokat élesen és biztosan. Mozaikokat lát, amelyeket a beteljesülés ismerte nélkül bajos összeállítani. De mikor a beteljesülés eljő, a mozaikdarabok összeállnak és teljes és hű képet adnak. A Jelenések könyve magyarázói a elmúlt században csak a mozaikdarabokat látták. Korunk ámulattal látja, hogy a darabok összeillenek és megdöbbentő festménnyé alakulnak.
Hogy a tíz király, ki országát a fenevadnak adja, nem tíz keresztyén király lesz, azt világosan mondja a következő mondat: Ezek harcolni fognak a Báránnyal, de a Bárány le fogja győzni őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya. A tíz keresztyén uralkodónak más tíz uralkodóval való felváltása tehát annak érdekében fog történni, hogy a Bárány hívei ne legyenek befolyásos helyeken az Új világban, melyet a fenevad fog teremteni, hiszen a fenevad, mint láttuk, egyebet sem fog tenni rövid uralkodása idején, mint Istent, Isten szent nevét és sátorát és a mennyben lakókat káromolni. Mikor ezt az uralkodói programot tárgyaltuk, már akkor láttuk, hogy a fenevad nem fog építeni, nem fogja alattvalóit szolgálni, hanem dicsekedni, gyalázni és kegyetlenkedni fog, azt gondolván, hogy ezekkel az eszközökkel tarthatja fenn uralmát. A fenevadnak ebbe a programjába kapcsolódik be a tíz király, s a fenevaddal együtt megindítják a harcot a Bárány hívei és a báránykultúra minden emléke és nyoma ellen. A fenevadat az teszi Antikrisztussá, hogy a Krisztus akarja kitörölni a világból. Ekkor azonban ki fog tűnni, hogy sem a tíz király, sem a fenevad nem jogos tulajdonosai a földnek, hanem bitorlói, A jogos, az igazi uralkodó a Bárány, aki vérét adta oda azokért, akiknek királya akart lenni. Az igazi urak és az igazi királyok neki fognak engedelmeskedni és egy-akarattal neki adják majd a földet. Ezek az igazi urak és királyok pedig azok az utolsók, akiket a Bárány szeretetének diadala fog elsőkké tenni, hogy vele együtt trónra lépjenek, nem egy órára, hanem örökre. Mialatt még királysága rejtve volt, hívta el, miután kiválasztotta, mert eleve hűségeseknek látta őket. S ezek az elhívottak, választottak és hűségesek az Antikrisztus egész szereplése alatt Krisztussal együtt fognak bizonyságtételükkel harcolni a Sátán hazugsága ellen, s tanúságtételük igazságával legyőzik a hazugságot. Micsoda harc lesz ez! Egyik oldalon rágalom véres fegyver, üldözés; a másik oldalon semmi más fegyver csak az igazság egyszerű szava!
Aztán így szólt hozzám: a vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek és tömegek, nemzetek és nyelvek. 17,1-ből hozzá tehetjük, hogy a parázna sok víz mellett ül. Mivel a görögben az eisin laoi kai odhloi után van, a kai ethné kai glószai-t az első mondattag magyarázó szavainak tekinthetjük: a laoi kai ochlait pedig összevonhatjuk. Eszerint az értelem ez volna: a vizek, amelyeket láttál, néptömegek, éspedig nemzetek és nyelvek. A könyvben csak négyszer előforduló oshlos-t csak itt használja a kijelentés. A többi szokott kifejezéssel összekapcsolva az egész emberiség, helyesebben az egész oikumené megjelölésére. A görög oikumené, amelyet földkerekséggel fordítunk, inkább a birodalom területét jelenti, mint az egész földet. Itt semmi esetre sincs szó az egész emberiségről, hanem csak a kultúremberiségről, arról, amit az apostol korában hé oikumenének neveztek. De ezeket a népeket nem a maguk szervezettségében, nem államalkotó népként nézzük, hanem a maguk kiszámíthatatlan, átláthatatlan, titokzatos halmazában, szóval néptömegként. Ennek a kiszámíthatatlanságnak a kifejezésére használja éppen kivételesen ochloi szót. Hozzáteszi azonban, hogy ezeket a tömegeket tagolta, egyöntetűségüket megbontotta a nemzeti leszármazás és a nyelv vagy kultúra különbség, úgyhogy ezzel kiszámíthatatlanságuk még növekedett.
Emellett a kiszámíthatatlan, tehát át nem látszó, nem kristálytenger mellett ült a Parázna, a fenevad vállán. Nem volt azonos a tömeggel, de vonatkozásban volt vele, össze volt kötve vele. A fenevad ezt a tömeget akarta meghódítani, illetve hatalmát rajta megtartani; a fenevadon ülő parázna nyilván a fenevaddal kapcsolatát arra akarta használni, hogy a tőle irányított fenevad hatalmával ő legyen a tömegek igazi ura. Mivel az asszony éppen annyira nem személyt jelez, mint ellentéte, a napba öltözött asszony, hanem gyűjtőfogalom, mivel mégis a 18. vers a nagy várossal azonosítja, amelynek a föld királyain királysága van, mint ahogy a 17,4 is bíborba, sáfrányba öltözteti, arannyal, drágakővel, gyöngyökkel ékesíti; a kultúra és a civilizáció harcosainak, építőinek, fenntartóinak együttesét, vagy közösségét kell az asszonyban látnunk, de egy olyan korban, amikor eredeti hivatásával és állapotával már szakított és eredeti lényét megtagadta, azért parázna. Mivel pedig a Biblia a szellemi irányzatokat mindig szellem-személyekkel azonosítja, az asszonynál is fel kell tételeznünk ilyen szellemi kapcsolatot; a paráznaság abban nyilvánul, hogy korábbi Istennel való kapcsolatát a fenevaddal való összeköttetéssel cserélte fel. A nagy parázna tehát az elistentelenedett kultúra, a forrását megtagadó keresztyén civilizáció, illetve, mivel elvont fogalmakkal a Biblia nem szeret dolgozni, ennek a kultúrának és civilizációnak emberi hordozói, művelői, tehát tetteikért felelős személyek. Nem maga a néptömeg, amelynek rendszerint a kultúrából és civilizációból kevés jut, hanem a kultúra és civilizáció élvezői. (A kultúra német szóhasználatra, a civilizáció francia szóhasználatra vihető vissza; eredetileg mindkét nemzet ugyanazt a fogalmat akarta jelölni. A németek hajlamaiknál fogva inkább a lélek művelésére, a franciák a külső, a polgári megvalósulásra tekintettek. Ma e két szó nem ugyanazt jelenti. A kultúra alatt lélekművelést, a civilizáció alatt technikai kultúrát értenek.) A szellemvilág egyik jelenségéről lévén szó, annak földi körülhatárolása nem lehetséges, a Biblia szempontjából nem is fontos. A földi megvalósulást tekintve, ugyanilyen bizonytalansággal állunk szemben az egyház fogalmát illetően. A földön földi alkotmánnyal ellátott tagjaikat nyilvántartó nagy testületek viselik az egyház nevét, amelyek olykor egy egész népet felölelnek; Isten igéje szerint azonban az egyház csak a szellemi világ szemével nézve pontosan körülhatárolt testület (ismeri az Úr az övéit), emberi szemmel nézve bizonytalanságban vagyunk a határok felől, mert ítéletünk tévedhet (a földi határt így határozza meg az Írás: álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét nevezi!). Ugyanígy vagyunk a nagy paráznával is: nehezen lehetne meghatározni, kik a keresztyén eredetű kultúra és civilizáció felelős élvezői. És kik annak inkább áldozatai; de Isten előtt nyilván van a dolog és az ítélet egykor eszerint mondatik ki. Amikor a paráznát a nagy városnak mondja a kijelentés, akkor nem a város minden lakóját, hanem annak minden élvezőjét gondolja, azokat, akiknek királyságuk van a föld királyain, vagyis akik a város erejét felhasználva az emberiséget kihasználják, élvezeteik szolgálatába kényszerítik. Ezt a szolgálatra kényszerítést korábban a kultúra szellemi hatalma teljesítette, amikor a keresztyén erkölcsiséget a parázna kivetette magából, új hatalmat kellett keresni, s ez volt a politikai állam. Így szövetkeztek egymással a kultúra fenntartói és az államhatalom. Nem lehet azonban azt mondanunk, hogy a veres fenevad az állam; hanem csak azt, hogy a veres fenevad az antikrisztusi állam. A kultúrának és a vallásnak (egyháznak az állammal való) szövetkezése megelőzte az antikrisztusi állam kifejlődését; igen helytelen volna az ilyen szövetkezést tisztátalannak mondani, miután az 1000 éves birodalomban az egyház és állam egy lesz. Tisztátalannak azt a kapcsolatot kell tekintenünk, amelyben a hívő fél a hitetlennel, a hűséges a paráznával köt szövetséget. Az állam is olyan elvont fogalom, amely a bibliai gondolkodástól idegen. E fogalom helyébe az állam vezetőit, urait, kormányzóit kell helyeznünk, a politikusokat. Mivel az államnak istenfélőnek kell lenni, semmi helytelen nincs abban, ha az állam vezetői az egyháznak segítségére mennek és nincs semmi helytelen abban, ha az egyház vezetői ezt a segítséget elfogadják, ha ebből maguknak hasznot, tekintélyt, hatalmat nem szereznek. Ha az utóbbi megtörténik, akkor ez a bűnös, de nem az, hogy Isten országa építésére az istenfélő államvezetők segítségét igénybe veszik. Politikai kapcsolatánál fogva két dolog teszi az egyházat, az egyház embereit, a keresztyén kultúra építőit paráznákká; az istentelenekkel szövetkeznek, ha ezt a segítséget, amelyet kapnak, maguknak és nem a rájuk bízott emberek hasznára fordítják. A paráznaság tehát azoknál is fennforog, sőt azoknál forog fenn igazán, akik az egyház és az állam szétválasztását hirdetik elméletben, gyakorlatban azonban személyi érdekeik előmozdítására a politikusok segítségét elfogadják, vagy éppen keresik. Még gonoszabbá válik a kapcsolat, ha a kultúra és az egyház képviselői a kultúrbefolyásuk alatt álló tömegeket személyes előnyökért cserébe, politikai célokra, politikai vezetők szolgálatára mozgósítják. Szóval nem az egyház és az állam, kultúra és állam, művészet, tudomány és állam kapcsolata helytelen, hanem a magasabb kultúrbefolyásnak alsóbb anyagi gazdasági, vagy személyes előnyök szerzésére való felhasználása. A magasabbnak az alsóbb szolgálatába állítása a paráznaság. Mivel a bűnnek megállapítása sokszor szívbelátást kíván, azért a durva, földi szemlélet a bűn belső megfogalmazását egy külső fogalmazással helyettesíti és általában az állam és egyház kapcsolatát mondja ki bűnösnek. Ugyanakkor magát a bűnt sokszorosan elköveti. A paráznának nem az volt a bűne, hogy a néptömegek mellett ült, mert ezt a helyzetét jóra is felhasználhatta volna, hanem abban állt a paráznasága, hogy ezt a helyzetét, ezt a befolyását önzően alacsony célok elérésére, s nem a tömegek javára használta fel. A fenevad bűne pedig az volt, hogy a kultúra s vallás iránti érdeklődés címén tulajdonképpen csak hatalmát és gazdagságát akarta növelni, ezeken a kapcsolatokon keresztül is újabb béklyót vetve az emberekre. Eszerint a fenevad is mást akart, mint amit mutatott, az asszony is más akart, mint amit mutatott: a kettő kapcsolata keresztül-kasul hazug képmutató volt, s ez a belső hazugság volt bennük a paráznaság szelleme. Mivel az összeköttetés hazug volt, a viszony nem lehetett állandó, el kellett következnie a kiábrándulásnak. Mindkét fél hazugságához az is hozzátartozott, hogy azt, amit a másiknak ígértek, szállítani nem tudták; sem az asszony a fenevadnak a befolyást, mert az csak a vallás és kultúra nemességét biztosította, s a hazugság megsemmisítette, sem a fenevad az asszonynak, mert nem volt igazi király, csak bitorló, kitől a hatalmat majd el fogják venni. Mivel tehát mindkettő kételkedett a másikban, el kellett jönnie a szakításnak, sőt egymás meógyűlölésének, először a fenevad részéről, aki észrevette, hogy az asszony tehetetlen, mert igazi ereje csak a napba öltözött asszonynak volt, ki a szűziesség erejében nyűgözte le az embereket, míg a parázna csak utálatot terjesztett. Így nem hathat meglepetésként, ha ezt olvassuk, a tíz szarv, melyeket láttál és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, pusztává és mezítelené teszik, húsát megeszik, őt magát tűzzel megégetik majd. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy az istenfélelmet és a kultúra magasabb kincseit áruba bocsájtó egyház és kultúrközösség az istentelen állammal való szövetségben egyoldalúan mindent elveszít, amikor a vallási, tudományos és művészi igazságot az istentelenség szolgálatába állítja, mert az istentelenség éppen az igazságot veszi el tőle. Belső igazság nélkül pedig a vallás sója ízetlenné válik, s csak arra való lesz, hogy kivessék és lábbal megtapossák, ami meg is fog történni. Belső igazság nélkül a tudomány csak bódító eszköz, amely az embereket ingoványba csalja. Tartalmi igazság nélkül a művészet csak kendőzés, nem szépség, s olyan a megcsalt ember életében, mint ráncos arcon a festék, lerí róla, s még utálatosabbá teszi. A paráznát a fenevaddal való szeretkezés mindenéből kivetkőzteti. Amikor a tíz király és a fenevad a Báránnyal harcolnak és a kultúrából mindazt felfalják, ami a Báránnyal, Isten szeretetével, jóságával, segítségével kapcsolatos, az asszony meztelenné, pusztává lesz, értéktelenné, használhatatlanná válik és akkor nem tudván mire használják; mindenestől elvetik, megégetik. Ezzel azonban csak Isten ítéletét hajtják végre, melyet Isten már akkor kimondott a nagy paráznára, amikor az még csak szívében volt parázna, amikor megkívánta az alacsony hasznot, s ezért a magasat kész volt elárulni. A kultúra és az egyház paráznasága nem akkor kezdődik, amikor a fenevad a történelem színpadára lép, az asszony korábban lett parázna.
Mikor a ember megkívánja a bűnt és keresi azt, az Isten engedelmet ad a Sátánnak, hogy az embert megkísértse. A vallásos és kultúremberiség, a nagy város elbizakodott, kevéllyé lett és nem Istent csodálta, hanem magát csodálókat, udvarlókat keresett magának. Hiú papok, hiú vallásos emberek, hiú szentek gazdagoknak hitték magukat, mint a laodiceai gyülekezet. Megkívánták az istentelenséget, amelyben az emberé a dicséret és nem az Istené. Ekkor Isten a hűtlen keresztyén kultúra kívánságára és mintegy idézésére megengedi a Sátánnak, hogy ezt az istentelenséget megvalósítsa a földön. A fenevad, az Antikrisztus a Sátánnak ez a kreatúrája, Sátánt, a Vádlót képviseli a földön. Azért jön, hogy az emberekkel elhitesse, hogy nem az égi Úr, hanem a földi ember az igazi isten. Az ég Istene akarja, hogy a kísértő a földön megjelenjék, hogy napvilágra jöjjön, ami az emberek, a látszatkeresztyének szívében van. Ezért előkészíti a fenevad útját, lehetővé teszi uralomra jutását. Az Isten adta t.i. szívükbe (a tíz király szívébe), hogy az ő szándékát tegyék, hogy egy szándékkal cselekedjenek, a királyságukat a fenevadnak adják oda, amíg Istennek beszédei be nem végeztetnek. Istennek van hatalma arra, hogy a neki ellenálló emberekkel is megtétesse akaratát. Azok azt hiszik, hogy a maguk akaratát teljesítik és saját hasznukat építik; valósággal Isten akaratát, szándékát hajtják végre maguk ellen. Így ölte meg a Sátán Jézust, így diadalmaskodtak rajta a főpapok, az írástudók, s a vének és amikor azt hitték, félretették, mert a sírnak adták által, akkor emelték maguk felett hatalomra. A végső időben is így lesz. A keresztyén világ megunja Istent, a keresztyén nemzetek vezetői a rájuk bízott hatalmat és népeket odaadják az istenteleneknek, s az istentelenség földi megtestesítőinek, de ez a hűtlenség visszafelé üt, mint a bumeráng: a hűtlen keresztyénség és kultúra elpusztul, s akik elpusztítják, utána maguk is veszedelembe jutnak. Előbb a nagy város pusztul el, aztán a hazug szerető, az Antikrisztus. Abban a tőrben fogják meg őket, amelyet ők vetettek, saját tetteik gyümölcsét fogják enni. Mert az az Isten szándéka, akarata, hogy mindenkivel megetesse, amit főzött.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 260–272. oldal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése