A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 29. Rész

Nyolcadik látomás: Íme mindent megújítok!

Folytatás

A Bárány felesége

„Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken uralkodó annak temploma, és a Bárány. 23 A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány. 24 A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket. 25 A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott. 26 A nemzetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be. 27 Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.



Azután megmutatta nekem az élet vizének fénylő folyamát, mely olyan, mint a kristály, amely Istennek és a Báránynak trónjából jön elő. 2 Piacának közepén, a folyamon innen és túl az élet ligete van, mely tizenkétszer terem gyümölcsöt, havonként adja meg gyümölcsét. A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók. 3 Ott többé nem lesz semmi átkozott. Istennek és a Báránynak trónja lesz benne, és rabszolgái ott szolgálnak majd neki. 4 Látni fogják orcáját, és neve homlokukon lesz. 5 Éjszaka nem lesz ott, nem lesz szükség lámpafényre, mert az Úr, az Isten világossága fogja beragyogni őket. Királyokként fognak uralkodni az örök korok korain át.” (Jel. 21,22-22,5)

Akármilyen szép és felékesített lesz is a Bárány felesége, az Új Jeruzsálem értékét az fogja megadni, hogy benne lesz az Isten trónusa. Tehát nemcsak a Bárány menyasszonya száll le az égből a földre, hanem az ég maga is leszáll; azaz az ég és föld egybeolvadnak, a kettő közti különbségek megszűnnek. Nem lesz szükség többé e megkülönböztetésre, mert akkor meghallgattatik az imádság, hogy Isten akarata a földön épp úgy teljesedjék, mint a mennyben. A menny viszonyai valósulnak meg a földön. A földnek mennyé való átalakulását vázolják mostani igéink.

Az első ellentét, mely az új földet az előzőtől megkülönbözteti, nehezebben érthető: „Templomot nem láttam abban,” mondja a látnok. A Jelenések könyve eddigi fejezeteiben azonban többször voltunk már az égi templomban, sőt arról értesültünk, hogy a földi templom tökéletesen az éginek mása, árnyékképe volt csak. Igen, de éppen a mennyei templom látása olyan megfigyelésekre adott alkalmat, hogy látnunk kellett, hogy annak legföljebb a régi embervilággal szemben voltak választófalai, egyébként határai a mindenség határai voltak; hiszen a négy élőlény és a 24 karénekében az angyalok milliárdjai merültek bele s az oltárlábak alatt az egész eddig égbe szállott mártírsereg elfér. Nyilván ez a templom maga az egész égbolt, s így el lehet mondani, hogy már az első föld idején sem volt az égben különb templom, mert a trónon Ülőt falak vagy függönyök nem takarták az ég lakói elől. Ugyanaz lesz a helyzet az Új Jeruzsálemben: Jeruzsálemben egyelőre még lesznek falak, amelyek a várost a nemzetektől elválasztják, de magában a városban nem lesz olyan fal, amely a trónon Ülőt a város lakóitól elfedné, hanem a város lakói szüntelen „látni” fogják orcáját. Az egész Új Jeruzsálem templom lesz így, s így külön templomra nem lesz szükség a városban. A templomok eredeti értelemben nem összejöveteli helyet jelentettek, hanem Isten lakóhelyét, mely a bűnösökkel nem lehet közös. A templom elválasztásra, elkülönítésre szolgál. A templomot tehát falak, függönyök teszik, melyek a Szentet elfedik a közönségestől. Templom addig kell, amíg közönséges van, miután a szent együtt lakhatik a szenttel, csak a közönségessel nem. Ámde azt halljuk, hogy a városba be nem megy semmi, ami közönséges, senki, aki utálatos, vagy hazugságot cselekszik, hanem csak akik a Bárány életkönyvébe beírattak, s így az Új Jeruzsálemben nem lesz szükség arra, hogy a városban lakókat, kik mind szentek lesznek, a trónon ülőtől bárki is elválassza. Ez a kijelentés tehát: „Templomot nem láttam abban”, nem kevesbíti, hanem növeli a város szentségét. Isten falak és függönyök nélkül fog a városban lakni; abban a városban tehát nem fogják a szentélyt képezni, hanem maga a látható Isten és annak kijelentése, leleplezése, a Bárány, kiben Isten és annak kijelentett, de láthatatlan valósága már ezen a földön láthatóvá vált; azért olvassuk, hogy „Az Úr, a mindenttartó Isten a város temploma, meg a Bárány”. Ahogy ma városainkban tisztelettel tekintünk azokra az épületekre, amiket a láthatatlan Isten tiszteletének szentelünk, akkor és ott nem épületnek hanem magának az Istennek fogjuk ezt a tiszteletet, dicsőséget és szeretetet adni. Nem kell majd templomot ékesíteni, hogy annak pompája jelképezze az ég dicsőségét, mert magát az örök dicsőséget fogjuk szemtől szembe látni, magát az Istent.

A tudósok megállapítják, hogy a világmindenség anyagból, erőkből és törvényekből áll, s ezzel azt hiszik, a teremtés rejtélyét itt megfejtették. Pedig anyag, erő, törvény üres szavak, s ha tudatlanságunkat tüzes szavak mögé rejtjük, ezzel annak sötétségét föl nem derítjük. Mi a törvény? Isten akarata! Mi más lesz a világ, ha annak törvényeiben is szent akarata villan föl előttünk! Mi az erő? Mi a melegség? Mi a fény? Isten maga, aki azonban letompítja erejét, s még így is kormos üveget kell használnunk, ha azt akarjuk, hogy elhalványított fénye, a nap, meg ne vakítson minket. De Isten több, mint hő, a delej, a villamosság, a fény; Isten értelem is, Isten jóság is. És Isten több, mint értelem és jóság; Isten végtelen tudat, ki az egész mindenséget magában hordozza, mikor még abból semmi meg nem valósult; ki az egész mindenséget maga előtt látja úgy, hogy egy hajszál sem esik le tudta nélkül, s ki az egész világmindenség célját úgy látja, hogy abban minden benne van, ami egyszer céljához érkezik. Isten azonban több, mint végtelen értelem, Isten szeretet, kit jóakarat fűz minden teremtményéhez, s ki legkedvesebbjét odaadta mindazokért, akiket hasonlatosságára és képére teremtett. Ezért vak és tévelygő az, aki az Isten valamely alsóbb erőmegnyilvánulását teszi Istenné, ámde nemcsak azt az Istent imádjuk, akinek ereje és dicsősége a napban megjelenik, hanem azt is, akinek ennél a fizikai fénynél sokkal nagyobb, dicsőbb szeretete bevilágítja az emberi történelem világát; a teljes Istent imádjuk. Azok, akik Istenből kihagyják az igazságot, az igazságosságot, hűséget, szentséget, irgalmasságot és csak a fizikai erőt akarják benne látni, azért teszik ezt, mert nem kell nekik az igazságosság, hűség, szentség és irgalmasság, valamint nem kell nekik a teljes, a valóságos Isten. Isten ebben a világban a nap mögé rejtőzik, mintha az világítani és nem maga az Isten, ki izzóvá teszi a napot; ezért az Istentől eltávolodó ember összecseréli Istent a nappal, s a teremtményt imádja a Teremtő helyett. Az Új Jeruzsálemben Isten nem rejtőzik el többé, hanem megmutatja magát, mindenki látni fogja, s ereje nem lefojtva, mint a napfény vagy csillagfény jelenik meg, hanem közvetlenül úgy, ahogy a trónból jön ki, vagyis őbelőle. Milyen lehet az a fény, amely egyenesen Istenből tör elő! Milyen lehet az élet ott, ahol a fény és a szeretet együtt és egyszerre jönnek ki Istenből és ahol a szeretetet fénynek látjuk és a fényt szeretetnek! Az Új Jeruzsálemből ez a közvetlen fény fog világítani; ezért ott nem lesz szükség lámpafényre sem, a fényforrás lesz ott a Bárány is, kiben Isten szeretete jelent meg, mert ott a szeretet is világítani fog.

Azok, akik a városon kívül fognak lakni, nem fogják egyelőre látni a közvetlen fényt; nekik a tündöklő fénnyel megtöltött város fog világítani, mint nekünk a nap világított. Olyan lesz az új föld egén a Város, mint nekünk a nap. A fénnyel együtt Isten szeretete is szétárad a földre, s a nemzetek a szeretet fényénél fognak járni, az tájékoztatja majd őket. Miután testünk anyaga szellemi lesz, úgy látszik, hogy anyag és szellem úgy összeolvadnak, hogy nem különböztetünk meg többé látható és láthatatlan világot, hanem csak láthatót, s Isten mindig láthatóbbá válik. Nem Isten fog hozzánk változni, hanem mi változunk az ő örök változatlan lényéhez. De a nemzetek egyelőre nem járnak Isten közvetlen fényénél, hanem a város fényénél; Isten látását még nem viselnék el. Ez a különbség érthető is. A város, t.i. a 144.000 kiválasztott fejlődésénél és az első feltámadás erejénél fogva egészen Istenközelbe jutott; a nemzetek tagjai azokból kerülnek majd ki, kiket tűzön át mentett meg az Isteni irgalom; kik nem győztek a fenevad szellemén, hanem egy időre megtévelyedtek; kik oktalan szüzek voltak. Ezek a nemzetek az 1000 éves uralom idején vagy a túlvilágon ítéleten menetek ugyan által, s ez ítéletben életük munkájával együtt, mely fa, széna és pozdorja volt, kiégett belőlük is saját magukéhoz való ragaszkodás, úgyhogy nem maradt bennük más, mint az Istenhez való szeretet gyönge mécs-pislogása; de így, ahogy átkerültek, töredezett nádszálak csupán még, kiknek erősödésre van szükségük. Lábadozók, kiknek gyógyulniok kell, kiveszett belőlük a betegség mérge, de még erőtlenek. Ezt a gyógyítást végzi a Bárány felesége, az egyház, a győzelmesek serege. Ezért lesznek a város kapui nyitva a nemzetek felé, kelet felé 3 kapu, dél felé 3 kapu, észak felé 3 kapu és nyugat felé 3 kapu; mindenfelé megy szét az áldás, a város kapuin át ömlik az élet a pogányokra. S azok alkalmasak lesznek az áldás befogadására. Ez az alkalmatosság ma is azt mutatja, hogy a kapott áldásért száll-e vissza hála és magasztalás arra, akitől az áldás származik. Azt olvassuk, hogy a föld királyai dicsőségüket a városba viszik. Akkor nem a legromlottabb emberfajta lesz uralkodóvá, a legerőszakosabb, a legvakmerőbb az, aki lelkiismeret nélkül magának orozza az Istennek járó dicsőséget; egy emberfajta, mely felülemelkedett a jó és rossz határán, s a rosszat úgy teszi, mint a jót, mert neki minden szabad; nem a megromlott felső világ fog kormányozni; hanem királyok, kik elől fognak járni abban, hogy az uralkodásban való dicsőségüket Isten elé vigyék, és azt neki tulajdonítsák, mint tették azt a trón körül ülő vének, kik koronájukat a trónon ülő előtt a földre vetették. Példájukat fogják követni a nemzetek, mert az új földön mindenkire ki fog áradni Isten dicsősége, szívük imádatával együtt be fogják vinni a városba. S amint olykor-olykor megjelennek a városban, hol nem lesz templom, mert Istent mindenki szemtől szembe fogja látni, lassanként hozzászoknak a nagyobb fényhez, s ebben az arányban fog a város és annak vidéke között a különbség elmúlni; abban az arányban fognak a város falai tovább vonulni, míg az egész föld eljut a trónon Ülőnek dicsőségének közvetlen szemléletéhez. Ez az Istenhez való közeledés azonban nem olyan lesz, mint az első földön volt, hol nappal és éjszaka váltakoznak, s az előrehaladás is mindig változott a sötétség ostromának visszaverésével; itt a város kapuit nappal be nem zárják majd; éjszaka pedig nem lesz. Örök egyenletességgel és biztonsággal halad majd előre a földnek Isten ismeretével való megtöltése. Az élet könyvéről már láttuk, hogy az nem egy eleve elrendeléssel, vagyis nem egyszer és mindenkorra előre állapítja meg és végérvénnyel szögezi le, hogy kik juthatnak életre, hanem mindig a jelenre nézve állapítja meg, hogy az akkori pillanatban kik az örök élet vizében részesülők. A Bárány életkönyve akkor is változni fog, s mindig többen fognak azok közé kerülni, akik szabadon és teljes mértékben ihatnak az élet tiszta vizéből, magánál a Forrásnál. Azért amint az emberek a régi, s már az első földdel együtt elhagyott közönségesség, utálatosság és hazugság gyengeségéből gyógyulni fognak, szervezetük alkalmassá válik a nehezebb eledel fogyasztására s közelebb mehetnek a forráshoz.

Tudjuk, hogy az élet vizének forrásából már az első földi élet ideje alatt is ihattunk. Akkor az igében folydogált hozzánk s fényt, örömöt hozott annak, aki e lassan csörgedező patakból ihatott. A láthatatlan világból jött, s láthatatlan maradt; az emberek legnagyobb része nem is sejtette, hogy az élet vize a Sátán uralkodása alatt is keresztül folyt ezen a világon. De az Új Jeruzsálemben látható ez a folyam. Tündöklő, ragyogó e víz; úgy csillognak habjai, mint a kristály; mert Annak trónusából folyik ki, kinek lényét 4,3. szerint éppen a gyémánt (jáspis) égő, szikrázó fénye fejezi ki. Ami az ő szikrázó, tündöklő fényéből árad ki, az maga is úgy szikrázik és ragyog, mint ő; természetes azonban, hogy mennél távolabb jut a folyó a forrástól, annál többet veszít ragyogásának erejéből. A platein szó, melyet korábban utcával fordítottak, s melyet térséggel ültettek át, a város közepét jelenti, ahol nagy térségben a trónus áll, amelyen a Bárány ül Isten jobbján. Földi, testi a kép; hogy a szellemi világban ennek mi felel meg, annak megoldását nyugodtan hagyhatjuk arra az időre, amikor új testben, új érzékekkel meglátjuk a trónon ülőt. A testi képek mögött azonban szellemi valóság van. Mint ahogy némely nagyváros közepén, hatalmas téren, kertek közepén áll az uralkodók kastélya, palotája; úgy a szellemi világban is van egy központ, ahol a legteljesebb szépségben Isten uralkodik. Valami a fák és a liget mögött is van (dendron holt fát, de élő ligetet is jelent), valami, ami több annál a szépségnél és gyönyörűségnél, amit a mi mostani gyümölcseink szereznek nekünk. Szóval lesz szellemi életfa, amelyről ízesebb gyümölcsöt ehetünk, mint amilyeneket valaha kóstoltunk e földön. Ha éjszaka és nappal nem váltakoznak ott, nem fognak tél és nyár sem váltakozni; a termőerő pedig akkora lesz, hogy nem kell soha várni a gyümölcs érésére, mert a liget állandóan teremni fog. S mint ahogy mai fák leveleiből különböző gyógyító teákat főznek a természet titkainak ismerői, úgy szolgálnak jelképesen az akkori fák levelei is gyógyításra: a gyógyulásra váró nemzetekhez fogják szeretettel kihordani e leveleket, az ige édes gyümölcse mellett az ige gyógyító hatalmát. Mert az új földön minden gyógyulni fog: ott nem lesz elátkozott, kinek sorsán az ige hatalma nem változtathat. A város központjában lévő tróntól mindamellett az akkor élők különböző távolságban lesznek. Azok, akik örök rabszolgaságra már a nyomorúság közepette neki kötelezték magukat, miközben boldogan szolgálnak neki, szüntelen fogják látni orcáját, mint valamikor a 24 vén, ki a trón körül ül 24 trónuson. Ezek, mint ahogy Mózes fénylő arccal jött el az Istennek való találkozásból, homlokukon viselik Isten nevét, azaz Isten lényét és bárhová mennek, azt onnan a homlokukról olvassák le azok, akikhez Isten ismeretét elviszik. Ez a homlokukra írt név mutatja, hogy a világosság és az élet személyről – személyre, ismeretből – ismeretbe fog terjedni. Hogy aztán a ma élettelen tárgyakként szereplő víz, fény, fa, gyümölcs, liget, trón, város, falak, alapok, térség, hogy kapcsolódnak bele ebbe a személyes világba, hogyan válnak mindezek egy személyes szellemi világ alkotórészeivé, azt mi most elképzelni nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy ezek mögött a földi, testi szavak mögött egy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi értelem föl nem fogta csodálatos világ vár kijelentésre.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 329–333. oldal.