Ötödik fejezet
Zakariás 5, 1-4
Ebben a részben az első képben egy tekercsről hallunk, vagyis könyvről – a régi könyv tekercs volt –, amelynek meg is adja mértékét a próféta: szélessége 10 sing, hosszúsága 20 sing. El lehet képzelni ilyen alakú tekercset? A tekercsek mind hosszabb alakúra voltak összehajtva és szélesebbre voltak kinyitva. Mikor tehát a tekercsnek ezt a mértékét jelöli meg, világos, hogy ún. irracionális, vagyis nem valódi mértéket ad. A kép valamire utal. Minek volt ez a mértéke – 10 sing és 20 sing – a szent történetben? A szent sátornak 20 sing volt a hosszúsága és 10 sing a szélessége.
A szenthelynek volt ilyen mértéke. Milyen bútorok voltak a szent sátorban a szenthelyen? Három bútor volt, éspedig a hétágú mécsláb, az arany füstölő oltár és a tizenkét kenyér az asztalon. Ez a három bútor Izrael három tevékenységét mutatja, a három jogát. Az első: Isten világossága világította meg őt, a Szent Szellem világossága. A második joga: Istenhez joga van közeledni, mint szövetségeshez, mint Atyához. A harmadik: Isten neki adta az életnek kenyerét, amely a pusztában úgy hullott, mint a manna, s amely később is mindig biztosította számára Isten segítségét. Ez átvitt értelemben a prófétai Igét jelentette. A 10x20 sing alatt a szenthelyet érti, és azt, amit a szenthely tartalmaz. Mit mond ő arról, hogy mi a szenthely? Mi a jelentősége a nép számára? Egy tekercs. Mostani nyelven: egy könyv, tanításra szolgál. A templom közepén a szenthely – benne a mécsláb, az aranyoltár és a kenyeres asztal – nem volt más, mint állandó tanítás Izrael népe számára, amely arra figyelmeztette, hogy a világosság a templomból árad ki, a szenthelyből; hogy onnan, az áldozatok helyéről száll az imádság Istenhez és onnan, az áldozatok helyéről jön a nép lelkét tápláló kenyér. A népet állandóan figyelmeztette erre a három igazságra. De ezt a három igazságot a nép állandóan elhanyagolta, ezt a három forrását az üdvösségnek Izrael népe megtagadta, úgyhogy éppen ezért Izrael népe eltávolodott Istentől. Ami Izraelnek áldásra adatott, azáltal, hogy a nép megtagadta, átváltozott átokká, amely bejárta egész Izrael népét, és a hova eljutott, mindenütt pusztított. Tehát, ami áldásra adatott, átokká vált. Ha ezt átfordítjuk a mostani nyelvre, az egyház nyelvére, akkor azt kell mondani, hogy Isten a templomot, az Igét, az istentiszteletet, a papi szolgálatot, az imádságot, a keresztséget, az úrvacsorát adta, hogy a népet tanítsa, hogy áldássá legyen. Ám, mivel a nép ezzel visszaélt és arra használta, hogy saját magát mutogassa, az Isten Igéjét emberi igével cserélte fel; megtagadta az imádságot, ahelyett hogy áhítatos szívvel közeledett volna Istenhez, ahelyett hogy az éneket imádságnak tekintette volna, csak énektornának használta fel, visszaélt az úrvacsorával és felhasználta varázsszertartásnak, amelyben megeszik az üdvösséget, ahelyett hogy bizonyságtétellé tették volna, amelyben a Jézusban való egységről tesznek bizonyságot; visszaélt a keresztséggel, az úrvacsorával, ahelyett hogy bizonyságot tett volna arról, hogy elfordult a világtól és Isten felé fordult. Visszaélt azzal, amit Isten adott: a templom, az igehirdetés, a papok szolgálatra, az úrvacsora, ezért mindez átváltozott átokká, s nem áldást visz többé, hanem átkot. Hogy ez csakugyan így van, nagyon sok helyen látni: nem lehet visszaélni Isten ajándékaival. Ha könnyelműen vesszük átváltozik átokká. Behatol az életünkbe, otthonunkba, foglalkozási helyünkre és mindenütt fellép két bűnös ellen. Mi ez a két bűnös? A tolvaj és a hamisan esküvő. Vajon a többi bűnös ellen nem lép fel? Dehogynem, minden bűn ellen, de itt az Ige éppen úgy, mint az Úr a Miatyánkban minden testi szükség közül a kenyeret nevezi meg, de érti alatta mindazt, ami arra szolgál, hogy ebben a világban a testi életünket fenn tudjuk tartani, éppen úgy a tolvaj és a hamisan esküvő, mint a két legfeltűnőbb jelzi az összes többi bűnt. Hát a két legfeltűnőbb bűn a lopás és a hamis eskü? Nem lehet azt mondani, hogy mindenütt ez lenne a két legfeltűnőbb bűn. Úgy látszik, hogy ott, ahol Zakariás látta, ez kezdett a két legfeltűnőbb bűn lenni. Ha Zakariás pár száz évvel ezelőtt élt volna, akkor nem ezt a bűnt mondta volna, hanem a bálványimádást, a paráznaságot, ami a pogányokról átragadt a zsidókra vagy a durvaságot és a gyűlöletet, a szétszakadást, amelyek bizonyos időben a zsidó népnek vezető bűnei voltak. Úgy látszik, hogy amikor a zsidók Babilonban, megfosztva a hazájuktól új életformát kezdtek, lassanként egy olyan foglalkozás vált általánossá, amellyel ez a két bűn járt leginkább együtt, s ez a kereskedelem. A kereskedelemnek két fő bűne, hogy rossz portékát adnak, kevesebbet adnak, tehát lopnak, a másik, hogy olyasmit állítanak, ami nem felel meg a valóságnak, tehát a bíró előtt hazudnak, letagadják az igazságot. Úgy látszik, hogy Izrael népe között akkor ez a két bűn kezdett elterjedni ás erre teszi a próféta hangsúlyt, ill. a prófétán keresztül az, aki a látomást adta neki. Azt azonban nem gondolom, hogy a zsidó népnél ez a két bűn annyira kifejlődött volna, hogy ez a sajátságos kiválasztás az akkori állapotnak tökéletesen megfelelt volna, csak azt gondolom, hogy ez a két bűn kezdett a zsidó nép életében szerepet játszani és veszedelemként fenyegette a zsidóságnak az életét. Ellenben azt gondolom, hogy ez a látomás a zsidóságnak az akkori állapotán keresztül a zsidó nép későbbi fejlődésére mutat rá. Csakugyan abban kell megállapodnunk, hogy a zsidó nép hovatovább mindinkább a kereskedelmet és a pénzügyeket választotta fő foglalkozása tárgyául. Mert voltak ugyan a zsidók között hírneves orvosok, tudósok és más foglalkozásúak, de túlnyomó részben kereskedők voltak, s erre rá is voltak utalva, mert az életnek minden egyéb területéről kiszorították őket a keresztyén történelem idején. Nem vehettek földet, nem lehettek iparosok, úgyhogy megmaradt számukra ez a foglalkozás. Ezzel pedig ez a két veszedelmes bűn jár, úgyhogy ezt egy olyan próféciának kell tekinteni, amelyben a próféta évezredeknek a kifejlődését látta meg előre. A zsidó nép nem becsülte meg a szentélyt és nem becsülte meg azt, aki eljött és egy új szentélyt állított fel Izraelnek a közepébe. Ez az új szentély nem volt más, mint Jézusnak a teste. Világosan tudjuk, hogy azt mondta Jézus: „romboljátok le ezt a templomot és három nap alatt felépítem”. Ez a templom az ő teste volt, és ezt a templomot nem becsülték meg a zsidók. Nem becsülték meg, pogányok kezére adták és megfeszítették őt, elharapózott köztük a bűn, a bűnnek zsákmányává lettek. Nem tudom, hogy fel tudjuk-e fogni ennek a jelentőségét és igazságát, hogy mennyire belevilágít a népnek az életébe?
Zakariás 5,5-11
A mérőedény az efa volt, amelyet gabona vagy más szárazáru mérésére használtak. Az asszony, aki az efában ül, az az istentelenség. Miért? Gondoljunk Évára, ő volt, aki elcsábította Ádámot, tehát a csábító bűn nőnemű. Egy asszony benne ül az efában és ez az istentelenség, bár a héber szó nem istentelenséget jelent, hanem elvetemültséget. Az angyal bevetette az asszonyt az efa közepébe, egy darab ónt vetett az efa szájára, tehát a fedőt az efának a tetejére tette, így befedte az efát, és az asszony benn volt az efában. A 9. versben azt olvassuk, hogy két asszony jött elő, és szél volt szárnyaikban, és szárnyaik olyanok voltak, mint az eszterágnak (gólyának) szárnyai. Az asszonyok szárnyiban valójában nem szél volt, hanem szellem. A héber „ruach” jelent szellemet és szelet is. A két asszony felemeli az efát a levegőbe. A gólya szárnyai repülésre valók.
Az előbbi gondolatot ez a kép viszi tovább. Az efa minek a jelképe? Száraz mérték, és gabonának a mérésére szolgál. A gabona-kereskedelem jelképe. A gabonakereskedelem hogyan viszonyul a többi kereskedelemhez? A gabona-kereskedelem a legfontosabb, minden kereskedelemnek az alapja, mert a gabona a legfontosabb cikk, belőle lesz a kenyér, mindent lehet venni rajta. Mi volt az ostrom után? A liszt volt a legfontosabb, akkor éreztük meg, mi is a liszt. Amikor a nyomorúság az ostrom után ránk szakadt, akkor megtudtuk, hogy sem a ruha, sem a kalap, hanem a liszt, a kenyér a legfontosabb. Az efa tehát minden kereskedelemnek a jelképe. Ott vagyunk annál a gondolatnál, hogy a választott népnek a jellemét a kereskedelem alakítja ki: az efa. A nép kereskedő lesz, és egészen sajátos dolog, hogy a gabona-kereskedelem túlnyomó része ma is a zsidó nép kezében van. Túlnyomó részben ez a helyzet minden országban. Eltalálták, hogyan kell az emberiség sorsát kézben tartani, és nem szabad elfelejteni, hogy éppen ezen az alapon Marx a történelem legfőbb alakító tényezőjévé a kereskedelmet, vagyis a gazdasági életet tette. Marx a választott népnek egy olyan tagja volt, aki a szentélyt megtagadta, vagyis aki Izrael Istenét, a szent könyvet, a hagyományokat nem tartotta fontosnak az életében. Így tehát az ő felfogásában egészen tisztán kijegesedett az a hatalom, amelyet az efa, a gabonamérték fejez ki. Egészen világosan látjuk. Ez tehát az efa.
Egyszerre csak mit vesz észre a látnok? Egy asszonyt, és az asszony az „elvetemültség” nevet kapja. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelembe belebújt az istentelenség, az elvetemültség. Nem a szeretet, az irgalom, a hűség, nem a szolgálatkészség, hanem az istentelenség, az elvetemültség. És ez az elvetemültségtől irányított kereskedelem egyszerre kap egy isteni intézkedést: Belevetik az efa közepébe és betakarják fedővel, ólom vagy ónfedővel. Abból készítették a mértéknek a fedelét a régi időben. Bevetik az asszonyt, rácsukják a fedőt, nem jöhet ki. Ugyanaz, mint mikor a fáraót Isten megkeményítette. Azt jelenti tehát: Isten megkeményíti az ő népét, és a foglalkozásukba belevetette, belezárta az istentelenséget. És most következik a másik intézkedés. Ez abban áll, hogy jön két asszony – megint nők –, gólyaszárnyaik vannak, megfogják az efát, magukkal ragadják, és elviszik Jeruzsálemből Babilonba. Sineár Babilonnak a neve. Ott helyet készítenek az efának, benne az istentelenségnek. Vagyis ez azt jelenti, hogy a zsidó népben, a választott népben levő istentelenség kiragadtatik a választott népből, és átvitetik a pogányok közé. A zsidók foglalkozása és a foglalkozásnak ez a bűnös felfogása átültetődik a pogány népekbe, mert ott van a helye, nem a választott népben. Tehát a zsidó nép olyasmit fogadott magába, ami nem illett hozzá, és most Isten intézkedik. Az istentelenséget kiviszik onnan, és odaviszik, ahova való: az istentelen pogányok közé. Ekkor egy sajátságos változás áll be: a választott nép a kereskedelmet megtagadja a benne levő istentelenséggel együtt, a pogány nép pedig magába fogadja. Ennélfogva ez a sajátságos zsidó foglalkozás lassanként az egész emberiséget áthatja, és megtelik ezzel az átkos kereskedelemmel, amely minden nyomorúságnak, bajnak, háborúnak az oka. Mert minden háborúnak az oka a kereskedelem. Ha megfigyeljük Isten választott népének azt az alakját, amelyet Jézus valósított meg, miszerint boldogok a szegények, a sírók, a szelídek, az alázatosak, akiket ide-oda lehet taszigálni, nem erőszakoskodnak, nem követelnek vezető helyeket; halljuk, hogy boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, akik kegyetlenül nem hajtják végre azt, ami külső jog szerint nekik jár; ha halljuk, hogy boldogok, akik békességet hirdetnek szemben a háborúval, akik üldöztetést szenvednek a világban: ha ezeket halljuk, ezekben látjuk Isten népét, akkor értjük meg azt, hogy Istennek ez a népe pontosan ellentéte a kufár népnek, ez a nép megtagad minden kereskedő erényt. A kereskedőnek erénye az, hogy a szegényeket ne szeresse, Erénye, hogy ne sírjon, hanem keresse az élvezeteit ennek a világnak. A kereskedő erénye az, hogy ne taszigáltassa magát ide-oda, hanem jogaihoz ragaszkodjék. Erénye az, hogy irgalmatlan legyen, mert máskülönben nem lehet keresni; ha jó szívű, akkor sohasem gazdagodik meg. Erénye az, hogy ne békességet építsen, hanem háborút, mert ezáltal üzletet csinál, erénye, hogy ne legyen üldözött, hanem kikerülje az üldözést és megtalálja azokat a helyeket, ahol jól el lehet rejtőzni. Ennek az erénynek pontosan az ellentéte Isten népe. Valósággá lett, hogy Isten népéből kiemelték az efát, és benne az istentelen asszonyt. Ez beteljesült. A pogány világ, a „gójok”, melynek jelképe Babilon, magukba fogadják a kereskedelmet, vagyis az egész világ úgy rendezkedik be, hogy a kereskedelem legyen az a vérlüktetés, amely az egész emberiség áthatja. Tehát most már nem a zsidókról van szó, hanem az egész emberiségről. Mindenütt ott látjuk a kereskedelmet, mint átkos foglalkozást, a földi meggazdagodásának a vágyát, Babilon szeretetét. Tehát átment az egész világra az efa és benn ül az istentelen asszony.
Az első képhez térjünk még vissza egy kissé. Azt olvassuk a 4. versben: „Kibocsátom ezt – t.i. a tekercset, amely a szentélyt jelképezi, és amely áldássá lehetett volna, de átokká változott – szól a Seregeknek Ura, és bemegy a lopónak házába, és annak házába, aki hamisan esküszik az én nevemre, és ott marad annak házában, és megemészti azt, s annak fáit és köveit.” A megtagadott, elhagyott templom, amelyet átváltoztat kereskedő házává, szétrombolja az életét a kereskedő népnek, s mindenütt kiírtja a tolvajt és a hamisan esküdőt. És most nézzük meg az Úr Jézusnak egy mondását: ott van Jeruzsálemben, kezében az ostor, kiűzi a kufárokat a templomból és azt mondja: „Ne tegyétek az én Atyám házát kalmárságnak házává!” A templomba is bejutott a kereskedelem. Ez éppen olyan, mint az ún. keresztyén egyházban, a legszentebb dolgokba is belejut a kereskedelem. A Papok nem az Isten szolgálják, hanem azt nézik, hogyan gazdagodjanak meg. Példának okáért, amikor lelkeket mentenek, s megtiltják nekik, hogy más gyülekezetbe is elmenjenek, mert nem akarják, hogy mások is nyírják róluk a gyapjút, egyedül csak ők nyírják. Nézzünk szemébe a valóságnak. Ha a prédikátor valóban szereti a lelkeket, azt mondja: „menjetek oda, ahol Istenhez közelebb vezetnek titeket, örülni fogok, ha áldást nyertek.” De a kalmár, a kereskedő azt mondja: „ne vigyétek el máshová a gyapjútokat”. Mindnyájunkban benne van a hajlam arra, hogy kereskedőkké legyünk és áruljunk, és úgy áruljuk magunkat, hogy abból hasznunk legyen. Bennünk van a féltékenység, hogy magunknak építsünk, de ez kereskedői szellem. Az istentiszteleteknek nincs nagyobb ellensége, mint a kufárszellem. Itt Zakariás elénk állítja a mi emberi énünket, hogy nem Isten szolgái vagyunk, hanem kufárok, akik igyekszünk a magunk szent üzletét felvirágoztatni. És nagyon sok igehirdetési hely lelki börze, ahol folyik az üzlet. Sötét dolgok ezek, de mivel Zakariás könyve 5. fejezete erről beszél, kénytelenek vagyunk mi is erről beszélni. Ez az igazság. Ebből most már az következik, hogy Izrael népe akkor fog bűnt vallani és megtérni, ha megtagadja magában a kereskedelmet. De ezt ne értsük most minden kereskedőre, nem minden efa istentelen, és Isten szolgái sem mind olyanok, akikbe belejut az istentelenség. De amelyikbe nem az istentelenség jut bele, hanem a keresztyén szellem, a jóakarat, a segíteni akarás, az igazság, az olyan kereskedelem nemcsak, hogy nem bűn, hanem egyenesen áldás és szolgálat. Nem minden kereskedő tolvaj és hamisan esküvő, van istenfélő kereskedő is. A KIE megalapítója is kereskedősegéd volt. Nem minden kereskedő tolvaj, és nem minden pap kereskedő. Az egyház nem más, mint az ótestamentumi népnek a továbbtolódása, hogy azután megint visszaformálódjon eredeti alakjára, vagyis a zsidó népre. A zsidó népből indult ki, a zsidó népből lett az egyház, a többi népből kihívott, kiválasztott néppé vált, és amikor a pogányok száma betelik, az egyház visszatér a zsidó nép körébe. Isten kiírtja a választott népből a kerekedő szellemet. Jeruzsálemben mostanában elítéltek egy zsidó rabbit, aki azt mondta, hogy nem Isten akarata, hogy erőszakkal elfoglalják a szent földet, mert Isten azt ajándékképpen fogja adni az ő népének. Ezért hat hónapi börtönre ítélték. Ez a rabbi nagyon megdöbbentő, de ugyanakkor örvendetes jelenség a zsidó népben: van egy rabbi, aki az ótestamentumi írások alapján világosan és tisztán meglátta az igazságot. Nem ijedt meg, nem vonta vissza tanítását, hanem engedte, hogy elszállítsák és bezárják. Ez mutatja, hogy Izrael ébredőben van. Nagyon sok követője van ennek a rabbinak. Ez az igazi zsidó missziónak az útja: bizonyságtétel arról, hogy Izrael meggazdagodása nem a pénzből, hanem Istennek a kegyelméből lesz, és az erről való bizonyságtétel a zsidó nép útja. Ébred Izrael, de ezeken a pontokon ébred.
A mi fiatal korunkban egyik nevezetes ifjúsági munkának a törekvése volt, hogy az egyetemi diákokkal elfogadtassa Jézust, mint barátot. Márpedig ez igehamisítás volt, mert Jézus csak azoknak a barátja, akik Vele együtt megjárják az utat a Golgotán. Akik nem járták meg, azoknak nem barátja. Kikerülték a keresztet, és úgy vették Jézust, mint barátot. Ugyanezt látjuk a zsidó misszióban is: viszik a Messiást kereszt nélkül, csak úgy, általánosságban beszélnek a bűnről – „fogadjátok el a Messiást!” Ami bűn van a zsidó misszióban, ugyanez benne van a keresztyén munkában is. Vidéki vélemények szerint a pesti evangélisták iparrá fejlesztik a munkát, csinálják, ahogy Stewart* csinálta, eltanulták a külső módszert. Ezáltal megutáltatják az evangelizációt és megtévesztik az embereket. Az evangelizáció lassanként „davaj-davaj” munka, emberi sürgetés: megtérni – megtérni olyanoknak, akiknek még nem jött el az ideje. Ez kereskedelem, nem pedig Isten munkája. E sorok szerzője nemrégiben Békésen volt. Az igehirdetés nem állott másból, mint Isten szeretetének hirdetéséből, és a templom napról-napra mind jobban megtelt. Ébredés volt vidéken, és azt azzal lehet kielégíteni, hogy az emberek elé odatesszük Jézust. Ezt a munkát Isten végzi, nem mi döntjük el, hogy hány ember indult el.
*James Stewart (1915-1975) – labdarúgóból lett evangélista; élettörténetét és magyarországi működését megírta Lukátsi Vilma „Krisztus középcsatára” c. könyvében.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Zakariás könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008
Saját példányból lejegyezve: 36–41. oldal
