Hetedik fejezet
Zakariás 7, 1-14
Zakariás próféta könyvének új részéhez jutottunk. Nemcsak új fejezethez, hanem egészen új könyvhöz. Az első hat fejezetben Zakariás próféta látomásai voltak, 7-től a 14. fejezetig pedig egyenes beszédben szól a próféta, nem látomásokban, nem képekben. Az első ilyen egyenes beszédben megírt fejezet a 7. fejezet.
A 7. fejezetben van egy bizonyos történeti háttér és ehhez kapcsolódik egy fontos tanítás, amelyet Isten a prófétának ad. A történeti háttér abban áll, hogy a templom építését újra kezdték – miután hosszú ideig szüneteltették a zsidók –, akkor, amikor a templom falai már állottak és látni lehetett azt, hogy Isten megáldotta az építést. Béthel lakosai követeket küldtek Jeruzsáléembe a papokhoz és a prófétákhoz, hogy egy fontos liturgiai, istentiszteleti kérdésben felvilágosítást, utasítást kapjanak Jeruzsálemből.
A „liturgia” latin szó, voltaképpen azonban tiszta görög szó. 'Leiturgos' szolgát jelent, mégpedig olyat, aki ingyen vállalkozik közfeladatok elvégzésére. Tehát nem rabszolgát, nem bérszolgát, hanem olyat, aki önként vállalkozik közfeladatok elvégzésére. Ebből képezték azt a fogalmat, ami az Újtestamentumban található, hogy aki az Istennek szolgálatát elvállalja itt a földön, az Istennek a „leiturgosza”. Az egyházban ezt a szót arra használták, hogy megnevezzék vele a közösen, az együtt végzett istentiszteletnek a rendjét, amelyet liturgiának neveztek. A liturgus tehát az, aki az istentiszteleten szolgál, vagyis a pap, a lelkész. A liturgia az a rend, amelyben az istentisztelet történik. Liturgikus könyvnek nevezik azt, amelyben le van fektetve, hogy az ilyen liturgikus istentiszteletnek hogy kell végbemennie. Hogyan zajlik pl. egy úrvacsorai, keresztelési, temetési vagy egyéb istentisztelet. A bibliai liturgia egészen mást jelent, mint az egyházi életben, ha ezt a szót a Bibliában találjuk, az értelmét bibliai értelemben kell megállapítani, nem pedig a mai fogalmat visszavinni és ezáltal szentesíteni a mai fogalmakat. Különbséget kell tenni aközött, ami a Bibliában van, és aközött, amit az emberek találtak ki, mert a helytelen azonosítások sok homályt szülnek, és igen sok félreértésnek lehetnek okozói.
Az a kérdés, amely a béthelbeliekben felvetődött, liturgiai kérdés volt. A kérdés a következő: meg kell-e tartanunk a böjtöt, amelyet az 5. hónapban rendeltek a zsidók annak emlékére, hogy Jeruzsálemet lerombolták és a zsidókat fogságba vitték? Mikor a város falait lerombolta és a népet fogságba vitte Nabukodonozor, a zsidók böjtöt fogadtak, és azt 70 esztendőn keresztül sőt még sokkal tovább is tartották, sírva, jajongva emlékezvén erről a gyászesetről. Most azonban, amikor Istennek a jósága, kegyelme a nép felé fordult és a templom is már állott, felébredt bennük a kérdés, hogy tartsák-e tovább is a böjtöt? Ezt a kérdést a prófétákhoz intézték, mert ők voltak az isteni kijelentés közlői. Tudjuk, hogy Isten kijelentést adott Zakariásnak, és ő ezt a kijelentést közölte a bétheli követekkel. Béthelről csak annyit, hogy ebben a városban volt felállítva hosszú ideig az aranyborjú, amelynek az istentisztelete úgy volt megalkotva, hogy ez az aranyborjú-tisztelet visszatartsa Izraelt attól, hogy Jeruzsálembe menjenek fel tisztelni az Istent. Hosszú éveken keresztül ennek az aranyborjúnak a tiszteletében vettek részt, s hogy ők most Jeruzsálembe küldtek fel tanácsért, ez igen nagy változást jelent a városnak a lelkületében, gondolkodásában. Azt jelenti, hogy a Jeruzsálemmel való szembenállás megszűnt, és a város alávetette magát Jeruzsálem határozatának. Tehát Béthel többé nem ellenlábasa, nem riválisa. Nemsokára egy újabb riválist kap a Garizim hegyén a szamaritánusokban, Béthel azonban többé nem székhelye ilyen ellen-istentiszteletnek.
Izrael földjén a pogány istentiszteletet Omri vezette be, amikor a Baál kultuszt meghonosították, amely Föníciából került át. A tíruszi királykisasszony, Jézabel hozta át. Az aranyborjú tisztelet nem volt Jehova ellenes, Jehova papjai szolgáltak, csak éppen Jehova parancsaival ellenkeztek, amikor nem Jeruzsálembe mentek. Gedeon is egy ilyen bálványt állított fel, az arany efódot. Az is egy ilyen istentisztelet volt, amikor egy bálvány jelképezte az istentisztelet tárgyát, de mögötte Jehovát akarták imádni. Olyan ez, mintha manapság valaki az igaz Istent Mária képében akarja imádni, de ez nem azt jelenti, hogy Jézust megvetik. Máriához imádkoznak, hogy Jézusnál, az ő fiánál járjon közbe, hogy ne ítéljen el bennünket. Hamis istentisztelet. Nem lehet mondani, hogy nem keresztyén, de egy elrontott, meghamisított keresztyénség. Vagy ha valaki pl. az úrvacsorán keresztül keresi az üdvösséget, és azt hiszi, hogy ha az úrvacsorát megeszi, üdvözül. Az úrvacsora nem varázsszertartás, hanem bizonyságtétel arról, hogy mi Krisztussal együtt megfeszíttettünk, nem varázsszer, amely által üdvözülni lehet. Sok ilyen hamis istentisztelet merült fel, ezek közül egyik volt a bétheli is, de ezt teljesen félretette Istennek egy csapása, a babiloni fogság, és utána többé föl sem merült. A nép kigyógyult az évszázados hamis istentiszteletből.
Isten mit felelt arra a kérdésre, hogy meg kell-e tartani a böjtöt? „Mikor böjtöltetek az ötödik és a hetedik hónapban, vajon nekem böjtöltetek-e, vagy pedig magatoknak?” Ez az eredeti szöveg. Aki böjtöl, magának böjtöl, és aki eszik és iszik, magának eszik és iszik. Amikor még nem volt pusztítás, nem volt ok a böjtre, akkor így szólt: „Emlékezzünk vissza a régi próféták szavára. Egymás ellen szívetekben ne gondoljatok gonoszt, ne tervezzetek semmi rosszat egymás ellen. De szívüket olyan keménnyé tették, mint a gyémánt, olyan keménnyé.”
Isten semmi utasítást nem adott, nem felelt egy szóval sem kérdéseikre, egész másról beszélt, mint amit kérdeztek. Ha valaki teszi azt, amit Isten mondott, az nem böjt. Ha megtagadom magam, nem vagyok tolvaj, nem megyek lopni, az nem böjt. Isten nem felelt a kérdésre, és ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy sokszor, amikor Istenhez fordulunk valamilyen bölcsességért, nem kapunk választ. Emlékezzünk vissza arra, ami többünknek az életében előfordult, hogy kértünk Istentől választ bizonyos kérdésre, és nem kaptunk választ. A bétheliek kérdéssel mentek, és nem kaptak választ. Miért nem kaptak választ? Azt mondja a próféta: „Hogyha ti böjtöltök, akkor nem nekem böjtöltök, és ha esztek és isztok, magatoknak esztek és isztok. Mi közöm nekem a ti böjtötökhöz? Nekem ahhoz semmi közöm!” Nem Istennek böjtöl az ember? Arról szó sincs, hogy a szívük nem volt tiszta. Nem csak a tisztátalan böjtöt, hanem minden böjtöt elutasít. Van eset, hogy Isten böjtöt kíván, de ezt az 5. és 7. hónapban elrendelt böjtöt sehol az Isten törvényében nem találjuk. Nem Isten rendelte el, hanem emberek, Isten nélkül. Isten megtagadja azt, hogy olyasmit eléje vigyenek, amit nem ő rendelt. Ez csupán emberi eszköz volt volt arra, hogy Jeruzsálemet és a zsidó országot ért csapások ellen felvegyék a harcot a zsidók. Emberi vállalkozás volt. Ilyen módon hozni helyre a kárt, ami Izraelen esett. Emberektől kitalált eszköz, de Isten elutasította magától azt, hogy kitalált módon próbálja őt valaki megközelíteni, olyan liturgiával, amit emberek találtak ki. „Nekem ehhez semmi közöm. Ti találtátok ki, nem rám tartozik.”
Nézzünk egy kicsit mélyebbre, és megértjük Istennek az intézkedését. Világosan megmondja, hogy mi volt az oka, hogy a zsidó népre ráhozta azt a nagy nyomorúságot, hogy elpusztult a főváros, az ország, a templom, és idegenbe hurcoltatott a népnek színe-java. Isten világosan megmondja, hogy mi volt az oka: hamis ítélettel ítéltek, vagyis nem nézték, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy a hatalmasok, az akkori uralkodó osztály mit kíván. Nem az igazságot nézték, hanem azt, hogy a hatalmon levőknek mi az érdeke: ez volt az egyik bűn. A másik az, hogy özvegyeket, árvákat, nyomorultakat sanyargattak. Miért sanyargatták? Ezeknek nem volt védőjük. Nyugodtan eljárhattak ellenük, mert ha az ilyenek pert indítottak az elszenvedett kárnak a helyrehozására, nem volt bíró, aki azt meghallja, megvédje, mert a hatalmasoknak álltak rendelkezésére, és nem azoknak, akik nyomorultak voltak. Tehát meg volt rontva az igazságszolgáltatás, elnyomták a gyengéket, azért hozta éppen ezekre Isten ezt a borzalmas büntetést, mondja a próféta. Ha ezzel az isteni büntetéssel a nép szembe akart volna szállni és menekülni próbált a büntetés elől, akkor meg kellett volna térni mindabból, amit vádként mond Isten. Abba kellett volna hagyni, és a törvényszékre olyan embereket ültetni, akik igazán ítélnek. Ezt kellett volna tenni, de ehelyett böjtöltek. Bevezettek egy böjtnapot. Külsőleg megalázkodtak és azt mondták: vétkeztünk, vétkeztünk, vétkeztünk – de a bűn tovább folyt úgy, mint azelőtt. A bűn maga nem változott, de behoztak egy liturgikus cselekményt, amivel ellensúlyozni akarták azt, amivel Isten őket megbüntette. Éppen olyan ez, mintha valaki gonosz életet él, istentelenkedik, embertársait kínozza, lop rabol, és elmegy és mindezt meggyónja. Mikor újra csinálja, újra meggyónja, és gyónás után áldoz vagy úrvacsorát vesz. Vétkezik egy csomót, és utána elmegy úrvacsorát venni. Ugyanez történt a zsidók között: a hasznot hajtó, gonosz tetteknek a helyrehozására egy ilyen liturgikus cselekményt vezettek be. Nehéz az embernek úgy mutatni rá a bűnökre, hogy egyik vagy másik osztályt ne sértse, ne bántsa. Távol áll tőlünk, hogy általában a papokat vagy pedig az egyház vezető presbitereit, véneit meg akarjuk sérteni, mert teljes tisztelet és megbecsülés kell, hogy osztályrészük legyen az olyan papoknak, véneknek aki istenfélelemben, Isten dicsőségére végzik a maguk teendőit. Tehát teljes tisztelettel tartozunk a papoknak, az egyházi vezetőknek a véneknek, de amikor elkezdenek hatalmaskodni, hogy a magasabb hatalomban levőknek jövedelmét felszaporítsák, ugyanakkor a kisebb hatalomban levőnek koldusbotra kell jutnia, az egyiknek óriási fizetése van, a másik nem tud megélni; amikor megtörténik, hogy kint az életben nyugodtan vétkeznek, elveszik a másokét, azután eljönnek, tanácskoznak, és fel vannak háborodva, hogy valaki valami liturgiai szabály ellen vétkezett, hogy egy kisebb csoport az úrvacsorát felvette, amikor nem volt ott lelkész. Ellenben amiatt nem rendeztek külön konferenciát, hogy a presbiterek között volt egy csomó istentagadó. Valakit eltiltanak azért, mert reverzálist ad, de azért, mert kirabolt egy árvát vagy özvegyet, vagy más bűnt követett el, azért nem zárják ki. Vagyis az emberektől kitalált szabályok ellen vétőket súlyosan büntetik, amíg az Isten parancsa ellen vétkezővel nem törődnek. Isten parancsát nyugodtan által lehet hágni, azért nem szólják meg. Nem mintha az emberi szabályok megszegőit védeni akarnám, de ezeknek a bűnénél százszor, ezerszer nagyobb annak az embernek a bűne, aki elnyomja a családját, elhanyagolja őket, nem törődik a feleségével, gyermekei neveltetésével; aki elnyomja, zsarolja azt, aki alatta van – sokkal nagyobb a bűne, mint annak, aki az egyháznak a parancsa ellen vétkezik. Tehát a zsidók azt a bűnt, hogy a jövevényeket, az árvákat, az özvegyeket és a szegényeket elnyomták, kizsarolták, elvették, amijük volt, amíg a vezető osztály nyugodtan, könnyen élt köztük, evett-ivott; a zsidók azt a bűnt amelyet elkövettek az irgalom, a szeretet ellen, azzal akarták helyrehozni, hogy egy böjtnapot rendeltek el. A bétheliek mentek megkérdezni felőle a prófétát, ám a kérdésben sötétség, homály volt. Arról tett tanúságot, hogy sejtelmük sem volt arról, hogy Istennek csapása miért érte őket. Vagyis megmaradt a szívük gonosznak, de a gonosz szív egy takarót, leplet keresett egy istentiszteleti cselekményben. A böjt elfedte szívük gonoszságát, azért Isten nem adott választ. Itt tulajdonképpen két istentisztelet áll egymással szemben. Egy olyan, amelyet Isten rendelt, és abban állt: ne nyomd el a szegényt, az árvát, ne zsarold ki a másikat, irgalmat, szeretet gyakorolj embertársaiddal szemben; a másik pedig abban állt: tarts bizonyos napokon böjtöt, járj el a templomba minden vasárnap, hallgasd az istentiszteletet, végy gyakran úrvacsorát. Az egyik abban állt: keresd az Istent egész szíveddel; a másik abban áll: végy fel magadra egy vallásos ruhát, amely téged el fog fedni. Az emberek előtt elfed, de Isten előtt nem! „Amikor böjtöltök, nem értem böjtöltök, mi közöm nekem hozzá! Térjetek meg!” Mindebből azt következik, hogy amikor megtérést hirdetünk, akkor e megtérés alatt azt kell érteni, hogy valaki abbahagyja a gonoszságot, amit az életében véghezvisz. Megtérni annyit jelent, hogy irgalmat, szeretetet gyakorlunk embertársainkkal szemben. Az nem megtérés, ha elfogadom Isten bocsánatát, hogy megszabaduljak az örök kárhozattól – ez rút önzés. Hagyd abba, ami irgalmatlan, szeretetlen: ez megtérés. Igen-igen sokan hamis világosságban élnek akkor, amikor az emberek parancsolatait igyekeznek teljesíteni, és ezekből az emberektől megalkotott szabályokból csinálnak maguknak olyan menedéket, ahol el akarnak bújni Isten haragja elől. Erre Isten azt mondja: „Mi közöm hozzá?! Ezt nem én rendeltem el, semmi közöm hozzá. Amit én mondtam, azt tedd meg!”
Mindenki az életét jól vizsgálja meg, hogy miben áll az ő keresztyénsége tulajdonképpen, hogy a Biblia olvasása, az imádkozás nem rejti-e el az ő gonosz életét, s hogy nem egy emberektől kitalált istentisztelettel helyettesíti-e azt, amit Isten parancsolt.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Zakariás könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008
Saját példányból lejegyezve: 49–53. oldal
