Első rész
1. vers. Dániel története Jójákim júdabeli király harmadik esztendejével kezdődik, amely éveb Nabupolasszár babiloni királynak fia és uralkodótársa Egyiptom ellen hadjáratot vezetett, és útközben Jeruzsálemet is megszállta. Jójákim második elődjének, Jósiásnak, a reformátor-királynak fia volt, s közvetlen elődjének, Joakháznak, kit az egyiptomi király, Nébó letett, testvéröccse. Jeruzsálem szorongatásának volt egy isteni oka: a nép és királyok hűtlensége miatt Isten magára hagyta a vétekre csábított népet. A II. Kir. 23,4-20-ban lévő hosszú felsorolás mutatja, hogy Jósiás királynak a
bálványimádás mennyi nyomát kellett megsemmisítenie, hogy mennyire beette magát a bálványozás gonosz bűne a nép lelkébe. Alighogy meghalt a király, fiának uralkodása alatt visszatért a bálványozás gonosz bűne, s így a büntetés nem maradhatott el. Ha Nabukodonozornak Egyiptom elleni hadviselésében csak mellékes jelentőségű volt is Jeruzsálem megtámadása, Isten szeme előtt, ki az üdvtörténelem eseményeit igazgatja, s kinek kezében csak eszközök a Nabukodonozorok, Júda sorsa s abban Isten népének sorsa elsőrendű fontosságú volt. Isten népe alatt azonban nem a testi zsidó népet értjük, hanem azt a kicsiny magot, amely Istenhez egy hűtlen, bálványozó népé közepette is hű maradt. Isten jelenlegi gondja az volt, hogy övéit kipróbálja, a többiektől elkülönítse és jövendőbeli feladatukra előkészítse.
2. vers. Nabukodonozor jeruzsálemi győzelme látszólag a bálványistenek diadala volt. A jeruzsálemi templom szent eszközeinek egy része a király kezébe került, s azokat zsákmányképp vitte el, és saját bálványistenének templomába helyeztette őket a bálványisten dicsőségére. Külsőleg úgy látszott, mintha az élő Isten a holt istennel szemben lealáztatott volna. De ez éppen olyan látszat volt csak, mint amilyen hamis dolog volna Sátán győzelmét abból állapítani meg, hogy a zsidó nagytanácsnak Jézust sikerült megöletnie. Mialatt Kajafás győzelmének örült, Sátán halálos sebet kapott a Golgotán. Ugyanilyen volt Nabukodonozor győzelme is. A testi zsidó nép hűtlensége ugyan megkapja a maga megszégyenítő büntetését, s a büntetésben részesül a bálványozó király is. Isten elfordul a testi néptől, s ezt azzal látható kifejezésre juttatja, hogy a templom külső istentiszteletét elszegényíti; majd pár év múlva egészen meg is szünteti. Az igazságos Isten Jeruzsálemben is azt bünteti, amit nemsokára magán Nabukodonozoron is büntetni fog: a szellemi Isten semmibe vételét. Mert éppen azáltal, hogy a pogány uralkodó a júdabeliek egy részét fogságba viszi, a saját gőgje megalázásának eszközeit viszi magával. E kis mag által fogja Isten a király pogány isteneit megalázni, s a király kénytelen lesz a templomi edényeitől megfosztott Isten feljebb-valóságát elösmerni.
3. vers. A királynak nincs sok ideje arra, hogy Jeruzsálemben időzzék, azért hátrahagyott főemberének, Aspenáznak adja ki a parancsot, hogy a templomi edények mellé még élő zsákmányt is szerezzen: a királyi sarjból és az előkelők fiai közül serdült gyermekeket vigyen magával haza. Az itt említett kamarások heréltek voltak, s ezek élén állott Aspenáz, ki szintén herélt (eunuch) volt. A heréltek nagy szerepet játszottak a régi keleti uralkodók udvarában. Az az előny járt velük, amilyen a keresztyén időkben a szerzetesekkel, mivel saját családjukról nem kellett gondoskodniok, egész idejüket, erejüket és buzgalmukat mások érdekeinek szentelhették; tehát a közügynek, pl. a nevelésnek; a heréltek teljesen az uralkodóház érdekeinek élhettek. A szerzetesek fölött az az erényük is megvolt, hogy lemondás nélkül, természetesen élhettek idegen érdekeknek. Nabukodonozor az elrabolt előkelő gyermekek nevelését is a kamarások feladatává teszi.
Nabukodonozor okosságának dicséretére szolgál, hogy ahelyett, hogy kipusztítaná a meghódított népek vezető osztályait, azok fiatalabb tagjait inkább megnyerni igyekszik magának. Ez a bölcsesség a világbirodalom bölcsességének nevezhető, mely eltörölni igyekszik a nemzetek között lévő különbségeket, ehelyett mindnyájukat megnyerni igyekszik a világbirodalom eszméjének. Az okos Nabukodonozor azonban tudtán kívül az első világbirodalom kellős közepébe s központjába az idegen ifjak egy kicsiny csoportjában beviszi az Isten királyságának eszméjét. Nem sejthette, hogy a négy zsidó ifjú inkább fog ragaszkodni az élő Istenhez, mint a pogány birodalom dicsőségéhez.
4. vers. A pogány királyi udvar fénye kívánta, hogy a benne vezető szerephez juttatandó ifjak külsejükben is a legkiválóbbak legyenek. A külső kiválóság ugyan nem mindig hordozza magában a belső jelességet s a kívül megvetendő sokszor nagy belső értékeket takar. Egyik nagy királyunk, Könyves Kálmán, testében hibás volt, nem fejedelmi termet. Éppen ezért a testi szépség mellett, kiadott utasításában, Nabukodonozor súlyt helyez a lélek tehetségeire is, mint amilyen az okosság, tudás, belátó értelem, művelődésre való alkalmatosság.
Voltaképpen azonban még ezek a belsőnek látszó tulajdonságok is lehetnek egészen külsőlegesek. A Nabukodonozorhoz hasonló emberek nem tudnak különbséget tenni a külső világi dolgokban okos és következtetni tudó emberek közt, kik a külső világi bölcsességben jártasak, és az erkölcsileg nemes, a szellem birodalmában tájékozódó, s a lélek belső kincseit a külső gazdagságnál és hatalomnál többre értékelő emberek között. Nem minden tudomány egyforma: van külsőleges, a testi, anyagi világ ösmeretére, annak használására vonatkozó: van belső, a szellemi világot kereső tudás. A babiloni király udvarában az előbbire tekintettek, de Isten úgy intézte, hogy az igaz, belső bölcsességre hajlamos ifjak is kerüljenek a király udvarába, hogy ott a mennyek országának érdekeit képviseljék, Isten országának nagykövetei legyenek.
Babilonnak különben régi nagy kultúrája volt, mely nemcsak a fővárosban virágzott, hanem a vidéken is voltak központjai. Ez a kultúra Babilon őslakosainak egyik részére megy vissza, az ún. sumírekre, akik nem voltak sémiták, szemben az akkádokkal, kik sémiták voltak. A legrégebbi kultúrát a szumírok nyelve őrizte meg. Ez a nyelv a későbbi időben a tudomány nyelvévé változott, s így annak, aki Babilonban a tudományt ápolni akarta, meg kellett tanulnia a tudomány nyelvét is, a szumírt, mint későbbi időben a latint.
A kaldeus vagy kald nép kiléte a eredete felől a tudomány nem döntött. Ábrahám városának neve: Úr Kaszdim, azaz a kaldok Úrja, arra mutat, hogy a kaldok Babilónia déli részén laktak. Nyelvük semmi esetre sem az arám volt, amelyet Dán. 2,4 más vonatkozásban említ; sokkal inkább lehetett az ősi szumír, amely a tudomány nyelve is volt. Mert ezt a holt nyelvet kellett Dánielnek és társainak is tanulniok. A régi cserépkönyvtárak maradványai között találtak szótárakat, melyek a régi szumír szavakat észak-sémita szavakkal magyarázzák.
5. vers. Nabukodonozor királyban, ki közben hazaérkezett és személyesen rendelkezett, vagy még a hadjárat alatt megadta a szükséges utasításokat, megvolt a készség arra, hogy az elrabolt ifjaknak mindent megadjon ahhoz, hogy a legjobb nevelésben részesüljenek. A külső tudás adására ott voltak az udvari tudósok, kik a pogány vallásnak is papjai voltak. Ezeknek tehetetlensége később oly világosan állott a király előtt, hogy elrendelte kipusztításukat és csak Dániel és az élő Isten segítsége mentette meg őket a haláltól. E haszontalan tudás mellett mit adhatott a szegény pogány egyebet az ifjaknak, mint a legjobb ételt, ugyanazt az ételt, amely a királyi konyhában a király számára főtt.
E régi korban a hús az ünnepi lakomák étele volt, s így magasabbra becsülték a növényi eredetű tápláléknál, mint a bort a víznél; e kettő, a hús és a bor képezték a pogány isteneknek viendő áldozatoknak anyagát is, úgyhogy a hús és a bor a bálványoknak való odaszenteltség jellegét viselték magukon. A királyi lakomában részesedés tehát a pogány istentiszteletbe való bevonást is jelentette.
A király és emberei az ételek kiválasztásában is megtiszteltetést láttak az ifjak számára: más kérdés azonban, hogy azok mit láttak benne. A kiváltságos helyzet, amelyben az ifjak voltak, nemcsak megtisztelő volt, hanem felelősségteljes is; a kiváltságért meg kellett tagadniok az élő Isten szolgálatát és a király hamis isteneinek kellett szolgálniok. S ha a nevelés három esztendeje elmúlik, még nagyobb lesz a kísértés, hogy azt, amit otthoni nevelésük idején szentnek ismertek meg, megtagadják, és a pogány bálványkultusz aljasságával felcseréljék. Ha valaki az elhurcolt ifjak közül lelkének tisztaságát meg akarta őrizni, annak mindjárt kezdetben ellent kellett állnia. S Isten vigyázott az övéire; már e zsenge korú ifjak figyelmét felhívta a közeledő veszélyre.
6. vers. A héber nép ekkor már régen két országra szakadva élt, s ezek közül a nagyobbikat, Izraelt vagy Efraimot (így is nevezték vezető törzséről) az asszír királyok fogságra vitték. Nabukodonozor a kisebbik déli királyság ellen vezette hadseregét, amelyet Judának neveztek vezető törzséről; ehhez azonban inkább csak Simeon szétszórt fiai és Benjámin tartoztak. A kis ország előkelői természetszerűleg a vezető törzs tagjai voltak; tehát Júda fiai. Szemben Izraellel, melyet királyai a jeruzsálemi istentisztelettől elszoktattak, Júda az igaz Isten tiszteletéhez hű maradt, s a jeruzsálemi templomban megszakítatlanul folyt az áldozás. Sajnos, ide is behatolt a pogány kultusz mérge s a valódi Isten mellett, királyok és nép hazug isteneknek is áldoztak; Jeruzsálem környéke telve volt pogány kultuszhelyekkel; sőt magába a templomba is bevonult a pogány istentisztelet, melyet az igaz istentisztelettel párhuzamosan végeztek.
Emiatt érte utol Isten büntetése a népet, s következett be Júda fogsára vitele is. De bármily romlott volt is nép maga s voltak még inkább példát adó királyai, egy kicsiny mag mindig megmaradt az igaz Isten hű szolgájának. Ezt az igaz elemet sokszor a nők képviselték, kik közül többnek nevét megőrizte a Biblia, Istenhez hű királyok anyjának nevét.
Sokszor tehát egy-egy család volt az igaz istentisztelet fészke; apáról vagy anyáról fiúra ment az át. Ennek az átöröklődő családi szokásnak emlékét őrizték meg sokszor a nevek, melyeket Istenben bízó apák adtak gyermekeiknek.
Ily istenhitről tanúskodó neve volt annak a négy ifjúnak is, akiknek sorsát most a babiloni király udvarában figyeljük. Dániel azt jelenti: Isten ítél! Aki ezt a nevet adta, maga előtt látta a pogány kultuszokban elmerült népet, s remegő szívvel várta Isten ítéletét; de ez az ítélet vigasztalás is volt számára, mert minden ítélet, minden vihar megtisztítja maga után a levegőt. Anániás vagy héberesen Chananjá, azt jelenti: Jehova kegyelmes! Aki ezt a nevet adta gyermekének, az a nép feje fölött gyűlő viharban meglátta a szerető, kegyelmes Istent, és tudta azt, ami minden próféciának a végén fel szokott hangzani, hogy a megpróbált, elítélt néphez Isten visszatér, s népének megkegyelmez.
Hogy világított előtte a jövőben Jehova kegyelme! Misáél! Aki ezt a neved választotta kicsiny gyermekének, az nem a kicsinyeken tartotta szemét. A név hasonló ehhez: Mikáél (Mihály), mely azt jelenti: Ki olyan, mint Isten?! Misáél ezt jelenti: Ki az, aki Isten?! Nincs a világon egy lény sem, akit vele azonosítani lehetne! Elkülönül szentségben, senkivel, semmivel össze nem keveredve ül hatalmának trónusán. Milyen mások a földi istenek, és azok képzelt, hazug bálványai! Csak egy igaz Isten van, és Azt Izrael ismeri! Azáriás vagy Azárja azt jelenti: Jehova segítség! A szent, magát elkülönítő Isten, ki senkivel és semmivel össze nem elegyedik, mégsem zárja el magát teremtményeitől, hanem lehajol hozzájuk és megsegíti őket, amikor nyomorúságukban hozzá kiáltanak. Mert azért Jehova, állandó, változatlan, önmagához hű, örök-egy Isten!
Ahol ilyen neveket adtak a gyermekeknek, ott olyan Istenben hittek, akit lehetetlen volt a hazug bálvány istenektől meg nem különböztetni. S e nevek viselői, a gyermekek a szülői ház komolyságában megszokták, megtanulták, hogy ezt az Istent szentül kell szolgálniok. Ilyen útravalóval ment el a négy gyermek a messze idegen országba, rab földre rabnak. Belsejükben vitték magukkal a szabadságot, s ezt a szabadságot a királyi pompáért, királyi asztal ingyenes ennivalójáért és boráért nem voltak hajlandók fölcserélni. Szívükben egy darab Isten országa ment el a pogány világbirodalomba. Sátán lemosolyogta a gyönge gyermekeket. Az emberek nem is sejtették, mi lakik bennük, vagy legalábbis is nem értették, nem ismerték fel annak jelentőségét, ami ezeket a gyermekeket megtöltötte. Kicsiny maghoz hasonlítottak e gyermekek, amelyet fölkap a forgószél s odacsap egy sziklafalhoz, s mely a szikla kicsiny hasadékában megakad. A szél port is sodor arra a helyre, mely lassankint megszaporodik, s a magocska gyökeret ereszt a résben megszorult földecskébe. Mi történik itt? Egy párviadal kezdődik a szikla s a kicsiny, satnya hajtás között. Mennyivel erősebb a szikla, mint a hozzá képest lágy s kicsiny magocska! S tudjuk, hogy a mag fog győzni. A sziklát egyszer meg fogja repeszteni a belé nőtt fa, melynek erőt az ád, hogy olyan sanyarú körülmények között kezdte meg életét, s olyan igénytelen volt. Ültess át ebbe résbe egy dús, tápláló talajban nőtt fát; a fa el fog pusztulni, mert nem szokta meg a harcot, a küzdelmet életéért. A gyermekkorban elhurcolt négy gyermekre nagy hivatás vár. Isten gondoskodott arról, hogy már kicsiny korukban megszokják a vihart. Ők később is meg fognak állani a viharban.
7. vers. A kamarások fejedelme vagy főkamarás, azaz az eunuchok fölött álló legfőbb eunuch, ki valamennyire a későbbi udvar-nagynak vagy nádornak felelhetett meg, s kire a királyi udvartartás belső ügyeinek legfőbb intézése bízatott, a király szándékának megfelelően új neveket adott az elrabolt ifjaknak, hogy azokat életük régi talajáról ezzel is elszakítsák és új talajba ültessék által.
Dániel a Baltazár nevet kapta, mely a héber szövegben Béltsaccár-nak hangzik (az 5. fejezetbeli király neve: Bélhsaccár). Bélhsaccár jelentése: Bél védi az életét! Dániel jelentése: Isten ítél! A fiú tehát eddigi Istene helyébe új istent kap, a babiloni Anu-t, ki héber írásokban Bél néven ismerős, és azonos a nyugatabbra lakó népek Bál-jával, mely szó urat jelent. Szemben a kemény, ítélkező zsidó istenséggel, Bél-Bál-t hívei lágy istennek vélték. A Jehovától félő ifjú, kit Isten ítélete a pogányságba süllyedéstől tart vissza, Aspenáz gondolata szerint találjon a pogány Bél istennél védelmet.
Chananjá a Sadrakh (Sidrák) nevet kapta, melynek jelentése: Aku határozata. Aku vagy Uruku a babiloniak hold-istene, az éjszakai fény, tehát a titkok ismerője s kijelentője, ki az ég titkaiba az ifjakat is bevezeti majd, ahogy Aspenáz várta. Minő megtiszteltetés volt ennek az istenségnek nevét viselni, s a név kapójának Aku isten rendelésébe igazítania bele életét! De a zsidó ifjú inkább ragaszkodott régi nevének értelméhez: Jehova, az ítélet Istene kegyelmes is! Jehova mosolya kísérte az ifjút még a fogság nehéz útjain is.
Misáél a Mésakh (Misák) nevet kapta, melynek két értelmet adnak: Ki olyan mint Aku? és: A Király vendége. Az első értelmezés Misáélt átvitte volna a pogány istenség imádatába; a második értelem a megtisztelő helyzetre mutat, amelybe az ifjú azáltal került, hogy a király saját asztala vendégévé tette őket. Vajon az ifjú meg fog-e maradni eredeti nevének értelme mellett: Ki az, aki Isten?
A negyedik ifjú ezt a nevet kapta: Abed Négó (valószínűleg annyi, mint Nébó), minek jelentése: Négó szolgája, a világosság szolgája; jelentős név, mert Nébó volt a tudomány, tanulás istene. E név az ifjút a legelőkelőbb babiloni néposztályba, a tudósok közé sorolta. De ez a negyedik ifjú visszaemlékezett régi nevére, Azarjára (Azáriás), melynek jelentése: Jehova segít! s a pogány tudás sötétségéből hogy kivezesse, Jehovát hívta segítségül.
Nabukodonozor nemcsak hazájukat rabolta el, múltjukat, Istenüket, lelkük erősségét is el akarta ragadni, s őket a pogányság sötétségébe egészen belemeríteni. Ezek a gyermekek a király parancsának nyíltan nem állhattak ellene, de ellenállhattak szívükben, s a belső ellenállásnak valami külső jelét is adhatták ott, ahol erre módjuk volt.
8. vers. Lehet, hogy Dániel szemlét tartott, hol kísérelheti meg az ellenállást az őket körülvevő pogánysággal szemben, s a királyi asztal ételeinél állapodott meg: föltette magában, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és borával, amelyből iszik. Mennyiben találta azonban ezt az ételt és italt beszennyezőnek? A hús, mint láttuk a régieknél ünnepi étel volt, vagy nagy urak étele; a bor ünnepi ital. Ezeket a drága cikkeket minden pogány régi nép az istenek oltárára helyezte, maga Mózes is. A templomokba vitt húst és bort aztán részben kiárusították, mi a pogány papoknak egyik jövedelemforrását képezte, mint ezzel a Korinthusi levélben is találkozunk (I. Kor. 8). Pál a kérdést nem találja túl jelentékenynek, s arra utasítja a korinthusiakat, hogy ha nem ösmerik a mészárszékben árusított hús eredetét, ne törődjenek vele; csak ha valaki figyelmezteti őket, hogy a hús bálványtemplomból való, akkor a figyelmeztető miatt ne egyenek a húsból.
Dániel és társai, kik az evangélium szabadságát nem ösmerték, Dávid szabadságával szinték tekinthették volna így a királyi húst és bort; de ők ellene akartak állani a király elpogányosító szándékának, és ezért ezen a jelentéktelen területen foganatosították azt. Ez az ellenállás volt a támasz, mely őket megtartotta a Jehova iránt való hűségben. Olyan volt a hús és a bor megtagadása, mint az ellenállás jelképe, mint állandó éber figyelmeztetés. Dániel azonban nem rohant fejjel a falnak, hanem a főkamarás engedélyét kérte tervéhez.
9. vers. Annál inkább merte ezt tenni, mert tudomása volt róla, hogy a főkamarás megkedvelte őt s jóakarattal néz reá. Miért indult meg a főkamarás szíve, mi indította irgalomra a zsidó ifjú iránt? Nyilván az igazság iránt nem érzéketlen embereknek az a gyönyörködése, amelyet az istenfélő az igazsághoz ragaszkodó gyermek vagy ember iránt éreznek, ami a mi Urunkat is kedvessé tette Isten és emberek előtt gyermekkorában. A pogányok közt, pogány sötétségben éppen úgy találunk igazságszerető embereket, mint a választott nép körében, s itt is, ott is találunk sötétséget szerető, fonák embereket. A főkamarásnak volt érzéke az igazság iránt, ha nem is ösmerte azt.
10. vers. De ha szerette is Dánielt, ebben az esetben nemvolt módjában az ifjakon segíteni. Neki, a király közvetlen alárendeltjének nem volt szabad a király parancsát tudva áthágnia. Attól is félt, hogy a jobb ételek elvonása meg fog látszani az ifjakon; a király össze fogja őket hasonlítani a többi ifjúval, s aztán kutatni fog a silányabb testi állapot oka után.
Ha kitűnik a főkamarás engedetlensége, semmi sem mentheti meg őt a súlyos büntetéstől. Lehet, hogy a pogány istenek kedvéért nem tagadta volna meg Dániel kérését, de a királynak hűséges szolgája volt, s nem akarta megbántani urát. Lehet az is, hogy alantasának titkos intést adott, hogy az ő tudta nélkül a gyermekek kívánságát lehetőleg teljesítse.
11. vers. Ez az alantas hivatalnok Melcár volt, kit a hatalmas főkamarás közvetlenül a négy ifjú fölé helyezett, szintén a kamarások (eunuchok) egyike. Valószínű, hogy az összes tanuló ifjak alá voltak rendelve, de történetünket csak a négy zsidó ifjú érdekli.
Minden időben úgy volt az, hogy amikor egy magas rangú hivatalnok valamit maga nem akart megtenni, de nem bánta, vagy éppen akarta, hogy megtörténjék, intést adott az alája rendeltnek, mit a kérő is észre vehetett, s a kis engedményt – a nagy úrról a felelősséget levévén – megadta a kisebb hivatalnok, ki jól tudta, hogy fölöttese fedezni fogja. Dániel észrevehette a helyzetet, s azért fordult nyomban azután Melcárhoz, ahogy a főkamarás elutasította.
12. vers. Ez a titkos megegyezés látszik ki abból, hogy Dániel a kérés tüzetes előadása nélkül, egy gyakorlati ajánlattal lép Melcár elé, mely a felelősséget egészen elhárítja a jóindulatú hivatalnokról: tegyen a kamarás próbát velük 10 napig, s a próba eredménye szerint döntsön további sorsukról.
Ha a király zöldségevés mellett is kövéreknek fogja találni, a négy ifjút, nem jut eszébe majd utána nézni, hogy min éltek az ifjak.
13. vers. Az ajánlat méltányos volt, okos volt, egyben Dániel föltétlen istenhitéről tesz tanúságot. Méltányos volt az ajánlat, mert a király hivatalnokairól elhárította a felelősséget. Okos volt, mert vak dac és ellenszegülés helyett olyan utat választott, mely a lényeget megmentette anélkül, hogy bárkit szükségtelen bajba döntött volna. Végül Dániel s a három ifjú istenhitét bizonyította, mert az egész próbának alapja az a feltétlen meggyőződés volt, hogy Isten nem hagyja el a benne bízókat, hanem a kisebb tápértékű étel mellett is előnyössé teszi majd az ifjak külső megjelenését.
A kérés nem volt önkényes, mert teljesen a kamarás belátásától tette függővé azt, amiért a kamarás volt felelős. Az ifjú Dániel józan, igazságos ajánlata mély benyomást tehetett az okos kamarásra.
14. vers. Miután Melcár látta, hogy az ifjak kérésüknél számba veszik a kamarás felelősségét is, és arra méltányos tekintettel vannak; miután látta, hogy a vállalt felelősség igen kicsinyre zsugorodik össze; végül miután neki is tetszettek a jellemes, igazságos, megfontolt ifjak, beleegyezett a próbára, melyet maguk az ifjak 10 napban határoztak meg, mely idő elégnek látszott arra, hogy az ifjaktól kívánt élelmezési mód hatását megállapítsák. Mind a kedvezőtlen, mind a kedvező eredmény ez idő alatt nyilvánvalóvá lehetett.
15. vers. Isten nem hagyta cserben a benne reménykedőket; 10 nap múlva a négy ifjú arca pirosabb, teste kövérebb volt, mint a többi ifjaké, kik a király ételéből ettek. S ez nem volt természetellenes csoda, hanem éppen az ember Istentől teremtett természetének felelt meg. A test állapotára igen nagy hatással van a lélek állapota; a négy ifjú Istenbe vetett bizalma, belső békessége és nyugalma, szívbeli örvendezése jobban hatott a test egészségére, mint a finom és gazdag ételek ereje. A túl sok és a túl tápláló nem mindig vonja maga után a test egészséges fejlődését; lehet éppen ellenkező hatással, meg is betegítheti, le is gyengítheti a szervezetet. Amellett az igaz Istenről megfeledkező, s a pogány környezethez alkalmazkodó ifjak lelkiismerete sem lehetett valami jó; belső vádak gyötörhették őket; fájdalom honvágy, reményvesztettség a lelken át a testre is hathatnak; rossz lelkiismeretnek rossz hatása van a test egészségére; a túltáplált test nem tud ellentállni a test kicsapongó vágyainak. Aki Istent elhagyja azután, hogy már megösmerte, az nem tud olyan nyugodt lenni, mint aki az élő Istennel még nem találkozott. Mindez nagyon is érthetővé teszi, hogy az Istenre magukat rá nem bízó, a királyi udvar élvezeteitől elragadott ifjak arca halványabb s teste ványadtabb volt, mint a szűkös eledeleken élő, de lelkükben nyugodt ifjaké.
16. vers. Melcár az elmúlt 10 nap alatt nemcsak az ifjak testi állapotát vizsgálta, hanem lelküket, belső kialakulásukat is alkalma volt megfigyelni. Még jobban megkedvelte hát azt a négy ifjút, akit már a 10 nap előtt is érettebbnek, férfiasabbnak, megbízhatóbbnak talált. Az először szerzett jó benyomás később csak gyarapodott, míg a többi ifjúnál lehetetlen volt meg nem látnia az erkölcsi alacsonyabbságot. Szinte örült tehát, mikor az elért eredménynek megfelelően a négy ifjú kérését nem kellett elutasítania, hanem táplálásuk rendjét most már véglegesen kívánságuk szerint állapította meg. A király egészségeseknek, szépeknek akarta őket látni, s ezt a célt, éppen azon az úton érhette el, amelyet Dániel ajánlott neki.
17. vers. Isten áldása azonban a négy hűséges szívű ifjút nemcsak testi javakkal ajándékozta meg, sokkal inkább elárasztotta őket lelki és szellemi javakkal. Iskolában voltak, és eredményt kellett elérniök. A tárgyak, melyeket tanulniok kellett, a pogány gondolatvilághoz tartoztak, tehát tévedések, sőt hazugságok tömegét tartalmazták. Az igazság azonban a pogány bölcsességből sem hiányzik teljesen; a főtévedés mellett, amely az egész gondolatrendszerre ráüti bélyegét, a részletekben sok helyes megfigyelés, okos elmefuttatás foglalhat helyet. De nemcsak okosság és következetesség voltak a pogány tudásba beépítve, hanem akkor még sokkal nagyobb mértékben, mint a mai pogányságban, sok olyan igazság helyet foglalt a tévedések társaságában, melyek az emberiség ősvilágosságából kísérték el az embert. Dánielre és három társára nézve tehát nem volt teljesen haszontalan időtöltés végigtanulni a királyi iskola tantárgyait. Még a tévedések megismerése is hasznos annak, akinek a hazugság ellen védekeznie kell.
Isten ennél fogva segítségükre volt az iskolai tanulásban, s tudást, okosságot és bölcsességet adott nekik. A tudás több, mint emlékező tehetség, mert benne van a tudott anyagnak rendszerbe foglalása is. Ám éppen ehhez a rendszerbe foglaláshoz szükséges az éleslátás vagy okosság, helyes következtető képesség, melynek világossága szintén Istennek ajándéka.
A bölcsesség több, mint következtető tehetség; van benne erkölcsi ítélő képesség, a dolgok értékének helyes megbírálása is, képesség arra, hogy a tanuló a dolgok igazi hasznáról ítélni tudjon. A „timé”, az érték vagy megbecsülés a Szentírásban igen fontos fogalom; a Jelenések könyvében különösen Isten felé érvényesül. Az erkölcsi világosság is Isten ajándéka. Az Istent kereső ifjak ezt az értelmi és erkölcsi fényt gazdagon kapták Istentől. A hűség és odaadás feltétele annak, hogy Isten a maga fényét szívünkbe árassza.
A babiloni iskolai tanulás nemcsak szóbeli volt; mint az ásatások napvilágra hozták, nagy könyvtárak álltak a tanulók rendelkezésére. Ezek íróeszköze az agyaghenger volt, melyre éles, négyszögletű vasvesszővel nyomták be az ék alakú írásjegyeket; azután kiégették, és az így elkészített több oldalas cserépkönyveket burkolatba helyezték. Dániel mindazokat a szellemi ajándékokat megkapta, amelyeket három társa; azok mellett azonban még egy különös tehetségnek részese lett; értett mindenféle látomás és álom magyarázásához.
Ma az ilyen képességet a babona alacsonyrendű világába sorozzák. Pedig az emberi életben semmi sincs hiába, és az álom is megérdemli, hogy vele foglalkozzunk. Az álom szellemünk munkája, azért eredete elvész az ember öntudatlan valójában. A szellem, mikor álmainkat alakítja, belső vagy külső hatás alatt teszi azt.
Ha az álomalkotó szellem lelkünk belső hatása alatt működik, álmaink napi élményeinknek tükrét adják, esetleg régi elfeledett élményekhez csatlakoznak; sokszor zűrzavarosak, mint lelkünk, mely az élet útvesztőin eligazodni nem tud. Álmaink ez esetben öntudatlan lelkünk tükrei és mértékjelzői. Az álomalkotó szellemre gyakorolt külső hatás kétféle lehet: tisztátalan is tiszta. Az álom jó alkalom arra, hogy a kísértő közel lépjen hozzánk, és szellemünkön át sugdosson lelkünkbe; csábító képeket varázsoljon elénk, vagy riasszon bennünket. Szólhat a tiszta szellemvilág is az álmon keresztül, s ez esetben kijelentő álmot látunk. Az álom nyelve nem a nappali gondolkodás nyelve; az álom képeket varázsol elénk, melyeket az érzelmek és indulatok forgatnak, melyet a szellem közvetlenül s könnyebben igazgat, mint az értelmet. Az álomfejtőnek, ki a kijelentő álmot próbálja megmagyarázni, egyrészt az álom nyelvét kell ismernie, másrészt Isten útjaiban kell járatosnak lennie.
Dániel ezt az ajándékot kapta. S mivel a kijelentés útjai felette vannak a földi élet útjainak, az alommagyarázás ajándéka is fölülmúlja a közönséges földi bölcsesség ajándékát.
18. vers. A babiloni királyi iskola tanulási ideje három esztendő volt (Dán. 1,5); nem valószínű azonban, hogy a király a három év letelte előtt nem volt kíváncsi a tanuló ifjak tudására; közben is lehettek közbenső vizsgák, melyeknek idejét szintén a király tűzte ki. Egy ilyen vizsganapon a király elé vitték az ifjakat, s aki őket odavezette, már nem az alacsonyabb rangú Melcár volt, hanem a főkamarás, ki azonban kevesebb jóindulattal tekintett a fogoly zsidó ifjakra.
19. vers. A királyt ez alkalommal annyira meglepte a négy ifjú tudása, értelme és bölcsessége, hogy nem engedte őket vissza az iskolába, hanem – a jelek szerint – a három évi tanulás befejezése előtt azonnal udvari szolgálatba fogadta őket, mit ez a kitétel árul el: „a király előtt állottak”. A király jelenlétében a királyon kívül más nem ülhetett, s nagy kiváltság számba ment, ha valaki állhatott; a jelenlévők nagyobb részének a földre kellett feküdnie, az istenként tisztelt földi uralkodó elől szemét elrejtenie. Legfőbb tanácsosainak, minisztereinek volt megengedve, hogy állva lássák a király orcáját. Ezek közé emelte most Nabukodonozor Dánielt és három társát.
20. vers. Ezentúl Dánielt és társait már nem az iskolában találjuk, hanem a királyi udvarban. A király sokszor kért tanácsot az udvarába beosztott írástudóktól és jósoktól. Az írástudók az írásba tett, könyvtudomány ismerői voltak. A jósok a misztikus tudományoké, az okkultizmusé. A szellemvilág titkainak ez állítólagos látóit susogóknak nevezi a szöveg. Ez a sajátságos elnevezés a jóslat közlésének módjára vonatkozik, és Ézs. 8,19; 29,4-re emlékeztet. A rejtelmes susogó hang éppen olyan affektált modorosság volt, mint az az elváltoztatott hang, amelyet egyesek imádkozásnál vagy prédikálásnál ma is használnak. A jóslatok hiányzó túlvilági eredetét a túlvilági hang volt hivatva pótolni. Mindkét tudományt tanulták Dániel és társai az iskolában, s az erősen pogány hazugságtól átszőtt tudományok nem tudták belőlük az istenfélelmet kiirtani. Jól látták a pogány eltévelyedést, s összemérték azt a maguk hazulról hozott tudásával és Isten adta világosságával.
Mégis nem vetettek el mindent abból amit tanultak; hanem azt kiigazították, kiegészítették, kicserélték. Említettem már, hogy nem volt minden elvetendő abban, amit tanultak. Hiányzott például ebből a pogányságból a későbbi pogány vallásoknak a kijelentett vallással szemben tanúsított türelmetlensége; ez akkor még ösmeretlen volt; helyét türelem foglalta el az eltérő véleményekkel szemben.
Dánielnek és társainak eltérő véleményeit is elnézték a babiloni tanítók; hiszen más istenek más tudományt adtak; a többféleséggel csak a tudás öregbült, úgyhogy a világbirodalom e türelmes álláspontja minden a birodalom területén gyakorolt vallásnak létjogot adott.
Csak egyet üldözött az akkori pogányság: az uralkodó iránti imádás megtagadását. A királytól kívánt vizsgán tehát lehetséges volt, hogy a király kérdéseire oly értelmes és bölcs feleltet adjanak Dániel és társai, hogy a király sokkal (a tízszeres szó képes értelmű) értelmesebbeknek és bölcsebbeknek találja őket, mint a babiloni mágusokat. Ez főleg annak volt tulajdonítható, hogy a zsidó ifjakban lévő isteni világosság messze fölülmúlta azt a pogány félhomályt, mely a babiloni mágusokban volt, mely ezek látását minden téren megzavarta, s nézeteiket bizonytalanokká tette.
Teljes sötétségben azonban ők sem voltak. Az ősi világosság visszamaradt nyomaiból és néhány átszüremlő sugarából valamennyire ők is ismerték a valódi kijelentés fényét. Amellett tudnunk kell, hogy a király nemcsak vallásos tárgyú kérdéseket intézett bölcseihez, hanem, miután akkor minden tudomány a papok kezébe volt letéve, minden közérdekű és az államra nézve fontos kérdésben hozzájuk fordult tanácsért.
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ezek a látszólag nem vallásos érdekű tudományok is akkor által voltak szőve vallásos elemekkel, babonával.
Babilonban meglepően ki volt fejlődve a csillagásztudomány, de ez össze volt szőve a csillagjóslással, a király sokszor tehetett a jövőt illető kérdést. Fontos tudományok voltak az építészeti és földmérnöki tudományok; Babilonban már a legrégebbi korban hatalmas épületek készültek, s a Tigris és Eufrátesz közét (Mesopotámia, folyamköz) csatornák szelték által, melyekkel a föld öntözését végezték; ezek a tudományok is a papok vagy mágusok kezén voltak, s Dániel és társai ezeket is tanulták, és ezekben is tanáccsal szolgáltak a királynak.
Papok kezében voltak az orvosi ismertek is; valamint növények, madarak, állatok, kövek ismerete. Főleg azonban az írás tudománya, a nyelvtudomány, a történetírás tudománya (a British Museumban lévő adat szerint egy babiloni tanuló egyik feladatát egy babiloni királylista elmondása képezte), törvényismeret, rendeletek szerkesztésének és leírásának tudománya volt a babiloni papok feladata.
Dáneil és társai mindezekben a tudományokban messze megelőzték társaikat; a királynak korán válaszokat adtak; ezért volt, hogy a király a kijelölt időnél, úgy látszik, hamarabb kivette őket az iskolából, és felhasználta őket; tudományukkal még az idősebb babiloni bölcseket is felülmúlták, s tekintélyben a király előtt folyton növekedtek.
21. vers. A történet megjegyzi, hogy Dániel megérte Kóres (görögül Küros latinul Cyrus) perzsa király első esztendejét, mi azonban nem jelenti, hogy azontúl nem élt. Dán. 10,1-ből tudjuk, hogy Kóres harmadik esztendejében is látomást kapott. Ez az előzetes megjegyzés arra hívja fel a figyelmet, hogy Dániel ott élt a világbirodalomban még, amikor a babiloni fogság véget ért, és Kóres király az első zsidó csapatot a fogságból hazairányította (vö. Ezsd. 1,1). A próféta tehát magas kort ért el. Ha Dániel, amikor Babilonba hurcolták 14-15 éves volt, akkor Kóres perzsa király első esztendejében, azaz Kr.e. 536-ban, tehát 70 évvel elhurcoltatása után, kb. 85 éves lehetett. Úgy állt ő a visszatérő zsidóság fölött, mint Mózes a Nébó hegyén, belátott a zsidóság új életébe, de vele nem mehetett a hazába. Az ő helye továbbra is a világbirodalom középpontjában volt, hogy túl a zsidóság történetének ez új szakaszán, a Messiás világbirodalmának prófétája lehessen.
Dániellel maradt a világbirodalomban a zsidóságnak nagy része is, és hogy ezek a zsidók mennyire becsülték őt, azt a legendás történeteken kívül, mint amilyen az apokrif Zsuzsánna és Dániel története, próféta- és fogolytársának, Ezékielnek Dánielt Noé és Jób mellé emelő szavai mutatják, ki nem a világuralkodó oldalán, hanem a fogoly nép között teljesítette hivatását. (Ez. 14,14-20; 28,3), s ki e magasztaló szavakat a babiloni fogság első szakaszában írta s mondotta el (Kr.e. 594-488-ig), amikor Dániel még fiatal volt, de bölcsességével mindenkit fölülmúlt.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Dániel könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2007
Saját példányból lejegyezve: 8–18. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése