Hetedik rész
1. vers. Belsazárnak, Babilon királyának s a babiloni hadak fővezérének első esztendejét némelyek a Nabukodonozor halála utáni évre teszik; ez azonban képtelenség, mert Nabukodonozort fia, Evil Merodach követte; ezt Nabonidus, ki fiát, Belsazárt társuralkodóul és babiloni alkirályul maga mellé fogadta. Így Belsazár első esztendejéül az 541, vagy 540. esztendőt kell tartanunk.
Tekintetbe kell vennünk, hogy az uralkodó trónra lépése és halála rendesen nem esett össze a naptári év kezdetével és végével; az uralkodás éveit mégis a naptári évekhez igazították, úgyhogy a naptár szerint számított évek közül azt is uralkodási évnek számították, amelyiknek esetleg csak igen kis részében uralkodott az illető uralkodó.
Lehetséges, hogy egy uralkodó alig uralkodott tovább egy esztendőnél, mégis lehet uralkodásának harmadik évéről beszélni (vö. 8,1). Belsazár 539. végén halt meg, mikor Kürosz Babilont elfoglalta. Ebből az következik, hogy Dániel látomása közvetlenül megelőzte a második világbirodalom fellépését. Jellemző, hogy a nagy babiloni királyt, Nabukodonozort, kicsapongó életű, tehetetlen fiak követték, vagy az uralkodásra alig termett s papnak adott Nabonidus, kinek gyenge kezéből ki kellett esnie az uralomnak.
A nemesebb uralkodói elvek Nabukodonozorral együtt vesztek el, s a nagy király halála után a próféta szorongva látta a világbirodalom állati természetének előretörését. A prófétához akkor ért közelebb a világbirodalom romlottsága, amikor Belsazár személyében Babilon városa és kerülete alkirályt kapott; ennek első esztendejében, mely a fentebbiek szerint pár hónapig is tarthatott, látott Dániel rémes álmot, mely a világbirodalmat nem külső pompájában mutatta be, mint Nabukodonozor álma, hanem belső lényegét, igazi természetét tárta fel.
A prófétai szem mélyebbre lát, mint a közönséges szem, azért Dániel igazabban látta a világbirodalmat, mint a pogány uralkodó. Dániel látomása is éjszakai látomás volt, mint a királyé. A próféta ágyán feküdt, mint félszázad évvel előbb a nagy király. „Fejének látásait” látta, azaz szelleme értelmének fehér vásznára vetítette az álom képeit. A látottak mélyen vésődtek emlékezetébe, úgyhogy fölébredése után pontosan föl tudta jegyezni álmát. Belső kényszert érzett az álom feljegyzésére; feljegyezte, nem hagyott el semmit belőle.
Az isteni kijelentés, mely az álomban megkereste őt, fölrázta lelkét, s meglepetve vette tudomásul, hogy más a világbirodalom jelleme, mint ahogy azt Nabukodonozor látta; de egyezik azzal, amit a király halála óta az események mutattak neki.
2. vers. Egykori kéziratát a próféta szóról szóra beiktatta a könyvbe; „Éjszaka idején látomást kaptam”, így kezdi elbeszélését, s ezzel azt akarja mondani, hogy nem nappali próféciát kapott, melynél a külső világot néző szem éber, s a külvilág dolgai is ott ülnek az értelemben; hanem éjszakai látomást kapott, melynél a külső érzékeket semmi sem foglalja le, s így a látott kijelentést semmiféle más benyomás nem zavarta. A látomás még megszokott környezetéből is kiemelte a prófétát.
A nagy tenger mellett látja magát, mely aligha lehetett más, mint a Földközi-tenger, melynek közeléből azonban még Nabukodonozor elragadta őt. Most újra ott volt a partján, és látta, hogy egyszerre négy irányból tört a szél a tengerre, s azon rendkívüli vihart keltett.
3. vers. Abban a viharban, amely a tengeren keletkezett, a háborgó tenger hatalmas hullámai négy hatalmas fenevadat löktek ki a tenger mélyéből. A fenevadak már addig is a tengerben tartózkodtak, s a viharra volt szükségük, hogy az onnan őket feldobja. A korzikai kis hadnagyról ugyan ki gondolta, hogy a világ ura lesz belőle; a Svájcban szegénységben élő Leninről szomszédai megjósolhatták volna-e későbbi pályafutását, s az első világháború egyik jelentéktelen katonájáról, hogy országokat fog lába alá tiporni?!
Egyszerre egy hullám felszínre dobta őket. A négy állat nem hasonlított egymáshoz; tehát különböző természetűek voltak, mint ahogy a fenevadak is különböznek egymástól.
4. vers. Dániel a föld legrettenetesebb ragadozóit látja maga előtt. Amint egymás után fölszállottak az állatok, az elsőt oroszlánnak látta, de egy másik ragadozónak, a sasnak szárnyai nőttek ki hátából. Ez a két állatból összeépített fenevad nemcsak a föld legerősebb állata volt, hanem magasba is tudott repülni. A próféta ámulva és megdöbbenve nézte a hatalmas vérengző állatot. Egyszerre meglepetve látta, hogy az állat szárnyait kitépik, hogy többé repülni ne tudjon.
A magasba szárnyalóból földhöz-tapadó lett. De aztán megint emelkedett az állat; de már nem olyan magasra; fölállott hátsó lábaira, mint az ember, és emberi szívet adtak neki. Az arám szövegben található enás gyenge, gyarló embert jelent, mi sajátságos ellentétet képez a sas-szárnyak magasröptűségével. Az állat tehát nem lett ismét égbeszárnyaló, de lett belőle gyöngeséget érző ember.
5. vers. Amit a harmadik vers összegezve említett, most részleteiben mondja el úgy, ahogy az állatokat egymás után kikelni látta a tengerből. A második fenevad más állat volt: medve. Bizonyos kettősséget látott az állaton, amennyiben fél oldalára sántított, csak az egyik oldalán állt biztosabban. Ez az állat is vérengző volt: vérmedve. Foga között szájában három bordát tartott s nem volt megelégedve. Meg volt neki engedve, hogy még több húst egyék, sőt biztatást is kapott rá, mert egy hang megszólalt: „kelj föl, egyél sok húst!” A biztatás nyilván attól jött, aki a történet intézője, s kitől a hatalom, az uralkodás jő a földön.
6. vers. Ezt az állatot követte egy harmadik állat, mely a könnyű párduchoz volt hasonló. Ez az állat ugrással támadja meg áldozatait, és egyaránt híres gyorsaságáról és kegyetlenségéről. Ha az előbbi állaton kettősséget lehetett megfigyelni, ezen az állaton négyesség volt, amennyiben négy szárnya nőtt az oldalán (az eredeti szót kétféleképpen értelmezik, s egyesek szerint a kimagasló hátat jelenti) és négy feje volt: négy irányban terjeszkedett, és négy gondolkodás volt benne összesítve.
Ha ez a négyféleség kezdetben együtt volt is és együtt hatott is egy állatba összefoglalva, mégis kezdettől fogva rajta volt az állaton a többféleségből való összetétel jellege. Sem a második, sem a harmadik birodalom nem volt már oly egységes, mint az első birodalom, az aranyfő. A második birodalom kétféle, a harmadik négyfelé, és a negyedik, mint látni fogjuk, tízfelé készült széjjelesni.
A világbirodalom ingatagsága folyton nőtt, szétszakadozottsága mindig nagyobb lett. Ennek a harmadik állatnak, szemben az aranyfejjel, mely egyetlen volt, már négy feje, tehát négy gondolkodása is volt a négy szárny, azaz a terjeszkedés négy iránya mellett.
7. vers. Nyomról nyomra megy tovább a látomás, fejlődés. A különböző állatok nem jelentenek új kezdést: egyik birodalom nyomába lép a másik, s annak megfelelően egyik látomás nyomán keletkezik az új. Ami most következik, több az előbbieknél: mélyebben kell a dolgokba bepillantania a látnoknak; azért újabb szellemi lökést kap, és megint megállapítja, hogy „látott”: a próféta szóról szóra: „látóvá lett”. Egy negyedik, félelmetes, borzalmas, igen erős állat tűnik fel.
Milyen derűs volt Nabukodonozor látomásában az égig érő fa, melynek lombjai között sok madár, és ágai alatt sok állat talált menedéket! A világuralom jellegének változása következtében az otthon pusztul ki lassankint a világból, és helyét félelem, rettegés, borzalom foglalja el.
Az állaton hatalmas tépő fogakat pillantott meg Dániel. Az állat éppen evett. Borzalom volt nézni, hogy zúzza szét e fogakkal az ételt, s otromba lábával hogy tapossa szét, ami maradt. Falánkság, állati indulat és kegyetlenség, szóval a fenevadnak indulata volt ráírva erre az állatra. A falánkság és kegyetlenség, a fenevadtermészet tette különbbé az eddigi állatoknál.
Hatalmát mutatta, hogy 10 szarva volt. Igaz, hogy ez a tízes szám arra is mutatott, hogy az a birodalom, amelyet ez az állat jelképezett, hajlott arra, hogy 10 országra szakadjon. A borzalom nem hozta magával a szilárdságot. Félelemmel, azaz a békesség elvételével birodalmat fenntartani nem lehet!
8. vers. A 10 szarv nem jelenti az állattól jelképezett birodalom utolsó állapotát; a történet még folytatódik. Egyszerre az állat fején a 10 szarv között egy kicsiny szarv jelenik meg, s maga előtt három szarvat kiszakít. Kitűnik, hogy a kis szarv külön élőlény, mert ember szeméhez hasonló szemek és amellett szájak vannak rajta. A száj beszél, s nagyokat mond. A megelőző uralkodókat hízelgők vették körül, s ezek közt voltak az uralkodók történetírói, kik csak dicséretest írtak róluk; voltak költőik is, kik magasztalták őket. Az utoljára felnövő kis szarvtól jelképezett uralkodóknak nincs szüksége másra: ő maga dicséri magát.
A megelőző uralkodók királyi fensége nem engedte meg, hogy másként szóljanak, mint mérsékelten: ez dicsekedve, nagyokat mondva magasztalja önmagát.
A próféta előtt világos, hogy a kis szarv is éppen úgy külön uralkodót jelent, mint a kiszakított s a helyükön maradó nagy szarvak. A negyedik világbirodalom végső története igen mozgalmas lesz, véres trónviszályok fogják az uralom biztonságát veszélyeztetni.
9. vers. Megint újabb szellemi lökést kap a látnok, s annak birtokában keresgélve néz új látomás után. Az arám szöveg szóról szóra ezt jelenti: „látóvá lettem”. A vadállatok helyén most egy trónt lát elhelyeződni. Könnyen átlátható, hogy új királyságról van szó: a trónszék semmi kétséget nem hagy maga után. A trónszék természetéből folyik az uralkodás. Úgy látszik, mintha egy már régóta meglevő uralom jogaiba lépne! Az uralkodói hatalmat nem állati erőszak ragadja magához.
És csakugyan, ember ül rája, kit már kora, a korral járó bölcsesség is alkalmassá tesz arra, hogy másokon uralkodjék; ember, nem fenevad! A szennyezetlen, tiszta dicsőség ömlik el rajta: ruhája csillogó fehér, mint a hó, s haja is fehér, mintha fehér gyapjú volna. Ezt a fehérséget valami benne lévő tűz okozta, mely általmegy trónusára is, mert úgy tűnik fel, mintha lángokból állana, s a trón alatt lévő kerekek is mintha tűzből volnának.
Mire valók voltak a trónuson a kerekek? Nyilván helyváltoztatásra: aki a trónon ült, nem volt helyhez kötve, mindenütt megjelenhetett, mindenütt jelenvaló volt.
10. vers. A ragyogó fehér alakból kiáradó tűz nemcsak trónusát tette lángoló tűzzé, hanem tovább áradt belőle, úgyhogy tűzfolyam keletkezett körülötte. S ahogy a tűz tovahömpölygött, egyszerre észreveszi a látnok, hogy a tűzfolyamból tenger lesz, s a tenger fényes alakokból tevődik össze: ezerszer ezer és tízezerszer tízezer lény szolgál a trónon ülő körül, kik mind részesei a trónon ülőből kiáradó tűznek. A héberben a legnagyobb szám az ezer és a tízezer; ezeknél nagyobb számot csak ezeknek a számoknak a szorzatával lehet kifejezni: ezerszer ezer: millió és tízezerszer tízezer: százmillió; a számnevek csoportosítása a megszámlálhatatlanságot akarja jelenteni.
Az eddig felsorolt fenevadaknál a látnok nem említette az alattvalók számát; nem hallunk azok hatalmas tömegeiről; valószínűleg, mert csak kényszer tette őket alattvalókká, s így nem állottak szívből a fenevad uralkodó mellett. Most azonban egyszerre az alattvalók óriási tömege áll előttünk, mintegy sejtetve, hogy micsoda erő van e mögött a trón mögött.
Pedig az erőt nem az alattvalók adják, hanem a trónon ülő maga, kiből árad a tűznek mindent megsemmisítő ereje, kiből a tűztenger lényei életüket, erejüket kapják (vö. Jel. 4,1; 15,2; 22,1-2). A tróntól kiáradó tűzfolyam az élet folyama. A próféta egyszerre biztonságban érzi magát ennek az erőnek a szomszédságában. Mert hisz ő is ide bújik menekvést keresve, ehhez a trónushoz. Eszébe jut a hatalmas égig érő fa. De emellett a trón mellett nem madarak és állatok keresnek búvóhelyet a birodalomban, hanem tűzlények, kik tartalmukat attól nyerik, aki a trónon ül.
Minden arc, minden tekintet a trónon ülőt keresi: Neki szolgálnak! Ez a szolgálat egyelőre csak várakozást, rendelkezésre állást jelent, mert angyalok álló helyzetben vannak a trón körül. Hirtelen megtudjuk, hogy amire mindannyian várnak: egy törvényszéki jelenet; bíróság fog tárgyalni. Fényes, csodálatos lények ülnek le az álló óriási tömeg közepette; könyveket nyitnak meg, s azok tele vannak írva. Följegyezve áll itt, ami a földön történt; a bűnös nem menekedhetik. Még ha eltüntette is földi tanúit, égi tanúk, angyalok nézték a történést, és azok most tanúságot tesznek.
Annak könyveit, aki a minden gonoszt megemésztő tűztrónuson ül, bizonyára pontosan írják. Ünnepélyes, szent pillanat, amikor a bíróság leül! Ki lehet a vádlott? Nyilván elsősorban az a dicsekvő, nagyokat mondó száj, mely uralomra jutásával három szarvat szakított ki maga elől. A könyvek némák, amíg könyvtárakban rejtve várnak, hogy megnyissák őket. De ha egyszer beszélni kezdenek, rejtett titkok szólalnak meg!
11. vers. A bíróság nem tettek felől készül ítélni, hanem beszéd felől, az állatnak nagy dolgokkal dicsekvő hangja felől. Ez nem azt jelenti, hogy a kis szarv nem cselekedett, csak beszélt, hanem azt jelenti, hogy a beszédben volt a lényeg, a beszéd volt a tett szülője: gonosz elmélet valósult meg, szavak vetése érett aratásra: aljas gondolatok termettek gyümölcsöt. A tett csak követte a szót; a szó kimondásával már készen volt a vétek.
A szó embereket sodort magával, s bűnbe ragadta őket. Nabukodonozort is a szó miatt érte a szörnyű büntetés, amelyet dicsekedve palotájának tetején kimondott. A dicsekvő hazug szó magával ragadja a kedélyeket és sátáni méreggel tölti meg a szíveket. A jövendölés olyan korra mutat előre, amikor az embereket szókkal fogják töltögetni, s a szókban a kárhozat minden átka és borzalma benne lesz.
De egyszer rászakad erre a nagyokat mondó nemzedékre az ég ítélete, és az ítélet eredményeképpen az állatot, mely oly fennen dicsekszik, kortársai megölik, testét elpusztítják és maradványait tűzzel megégetik. Semminek sem szabad belőle maradnia! Úgy látszik, mialatt a földön a történelem lepereg, valahol tiszta, szent, fenséges bírák állandóan együtt ülnek, megítélik a történelem szereplőit, és az ítéletet a történelem további folytatása végrehajtja. Égő tűzfolyam a történelem maga is; égő szenvedélyek állandóan ölnek és pusztítanak benne. Időnként meg-megérik valaki a büntetésre, jön a tűz, s megemészti a gonoszat, mely fertőz. Mint a nagy természet, a történelem is önmagát tisztítja meg.
12. vers. A dicsekvő kis szarvból, mely a negyedik állat homlokán nőtt, külön fenevad lett, és az a külön állat, ez a külön uralkodó kapta a büntetést. Az állatok, melyeket a tengerből felszállani látott Dániel, nem pusztultak el a kis szarvval együtt, hanem életük ideig-óráig meghosszabbíttatott, az uralkodást azonban elvették tőlük. Ámde mi marad meg a világbirodalmakból, ha a király elvétetik belőlük? A királyság maga, uralkodó nélkül, aztán új uralkodóval. Az állatok életének meghosszabbítása a korábbi országoknak ideig-óráig való fennmaradását jelenti. Nyilván oly eseményekre történik itt célzás, melyek országokat, királyságokat nehéz ítéleten visznek által, az ítéletek ledöntik a királyokat, ám egyelőre meghagyják magukat az országokat, hogy bennük új uralkodók próbálják megvalósítani azt, amire a korábbiak nem voltak képesek: az alattvalók békességét és boldogságát.
Valamennyire ez a mostani történés folyamán is történik, ezért váltja világbirodalom a világbirodalmat; de a jövendölés inkább arra a változásra céloz, mely az ember Fiához hasonlónak eljövetelét fogja követni. A mai országok az 1000 éves birodalmon át is megmaradnak.
13. vers. Most újabb látomás következik, melyet megint külön „éjjeli látásként” említ Dániel, tehát ha kapcsolatban van is az eddigiekkel, mégis egészen új fejezetet képez a történelemben; míg az előbbi látomás a trónon ülő Vénről szól, kinek jelenlétében ítélőszék ül össze és ítél a történelem szereplői felől, az utóbbi inkább lezárja a korábban történőket.
A látomás tárgya a felhők hátán bevonuló ember Fiához hasonló olyan személy, ki kettős eredetűnek látszik, mert az égnek felhőivel érkezik, tehát égi jelenség; de ember fiához hasonló, tehát földi, emberi személy. A látomás szerint távolból jön a trónon ülő Vénhez, kitől tehát el volt szakítva, míg a trónon ülő magához nem hozatta. Diadallal vitték az elé, aki napjainak számát tekintve Vén, nagyon öreg. A jelenet nem a földön játszódik le, hanem a felhőkön felül, az égben.
Ha tehát embernek Fia és távolról hozták a Vén elé, nyilván a földről került, emberi sorsból érkezett oda, ahol nem emberi sors uralkodik. Valaki, embernek fia, az égi trónon ülő elé érkezik! Így látja a próféta az ember Fiához hasonlónak mennybemenetelét Krisztus mennybemenetele előtt majdnem 600 esztendővel.
14. vers. Úgy látszik, az ember Fiához hasonló a földön nagy dolgokat vitt véghez, és hogy annak jutalmazására, amit véghezvitt, most következett el az idő; most jött el annak ideje, hogy visszafoglalja azt, ami korábban is az övé volt, s csak időre-órára hagyta el, hogy ember Fiához lehessen hasonló.
Amit kap: uralom, fenség, királyság. Az uralom külső hatáskör; a fenség belső képesség ennek a hatáskörnek betöltésére; a királyság a polc, az állás, melyen az uralmat és fenséget érvényesíteni lehet. A királyságot az égben kapja az ember Fiához hasonló; de királysága a földön lesz, mert az minden népre, nemzetre és nyelvre kiterjed, igazabb értelemben, mint ahogy ugyanazt a már megösmert földi királyok magukról állították. Mindazok a népek, nemzetek és nyelvek, amelyek eddig földi királyokat szolgáltak, az égben lévő ember Fiához hasonlót fogják szolgálni, akárcsak az említett ezerszer ezer és tízezerszer tízezer égi kény; Neki hódolnak és parancsaira várnak.
Róla kapták földi uralkodók és próféták már korábban azt a kijelentést, hogy uralma örökkévaló lesz. El nem múlik, és királysága nem fog soha tönkremenni. Róla hallott Nabukodonozor, az első világuralkodó, kinek s összes utódainak azzal a tudattal kellett volna uralkodniok, hogy egyszer az uralom elvétetik tőlük, s akkor számot kell adniok a mennyei bíróság előtt.
Az ég eljövendő uralma a földön az a cél, mely felé minden esemény törekszik, s melyhez vagy önként vagy kényszerből mindennek alkalmazkodnia kell; mert minden elmúlik, csak az Ég uralkodása örök, el nem pusztítható.
15. vers. A látomás szörnyű hatással van a szemlélő prófétára, kinek gyarló emberi lelke és gyönge szelleme nem elég erősek a megjövendölt borzalmak elviselésére. Nem a képek maguk, hanem a mögöttük torlódó szellemvilág borzalmas hatalma és sötétsége riasztják meg a prófétát. A szöveg a próféta szellemének elgyengülését vagy elhomályosodását említi. Éppen a szellemnek ez a sérelme mutatja, hogy nem értelmi, hanem szellemi hatásról, szellemi kártevésről van szó. Az ember szelleme nem bírja el a ránehezedő szellemi súlyt, és elgyengül alatta, elhomályosodik, mert különben a szellemvilág fényének, éltető világosságának közvetítője kellene, hogy legyen. Olyan ez az ember lelkének, mint ha a szoba ablakát fatáblával becsuknánk. Egyszerre sötétség támad a lélekben is, a sötétségben fél, megriad a szív. Az értelem, vagyis a „fej” világosság nélkül marad, és vásznán az éjszaka rémképei jelennek meg. A próféta csak a borzalmakat, csak a bűn rettentő hatalmát látja. Valahogy úgy vagyunk berendezve, hogy amikor Isten fényébe is tekinthetnénk, a sötétség mindig nagyobb hatással van ránk.
Dániel nem a napjaira nézve Vént látja, vagy ha Rá gondol, csak annak tüzes trónusa tölti meg félelemmel; nem a felhőkön jövő ember Fiához hasonlóra gondol, ki legyőzte a fenevadakat; hanem a félelmetes fenevadak állanak előtte s riasztják lelkét. És ez érthető is: hiszen a világos jövendölések az idők végére, messze távolságra szólnak; míg a jelent csak sötétséggel veszi körül. Belsazár gonosz uralma, a világbirodalom megromlása, a mindig borzasztóbbnak jósolt jövő nemcsak kedélyére feküsznek rá, hanem gonosz szellemi hátterükkel, szellemi átitatottságukkal közvetlenül támadják szellemét.
16. vers. Hogy csakugyan szellemekkel érintkezett, mutatja a következő esemény. A látomásban mutatkozó angyalalakok úgy viselkednek, mint élő valóságok. Dániel odafordul a látomás egyik angyalához, vagy álmodja, hogy azt teszi. „Odaléptem az ott álló, éspedig a megbízhatók közül az egyikhez.” Megkérdezte őt. Vajon az a szóba ereszkedés és a kérdés felvetése is hozzá tartozott a látomáshoz, mint ahogy álomban olykor magunkat is cselekedni látjuk; vagy a próféta és az angyal érintkezése valóságos volt? Hasonló történésekkel a Jelenések könyvében is találkozunk (Jel. 5,4; 5,6; 10,9-11; 22,9-8).
A kérdésre a felelt nem könnyű, de néhány tény leszögezése közelebb visz a megértéshez. Dániel és János nem a mindennapos alvás álmában látták a jövőt, hanem látomásokat láttak, melyeket a jelenlevő szellemvilág mutatott. Mivel a szellemvilág tényleg jelen volt, azért ezek a látomások különböztek az álomlátásoktól, noha azokkal kétségtelen rokonságot is mutattak fel. János és Dániel elragadtatásban voltak.
Az elragadtatásban egészen szabadon marad a lélek mérlegelő és elhatározó képessége, melyek az álomban kötve vannak, s így Dániel is, János is megítélhették a látottakat és azok következményeképpen elhatározásokra jutottak még a révület ideje alatt. Fontos az a körülmény is, hogy a Szellem nem csalóka, valótlan képeket mutatott nekik, hanem a való világgal hozta őket összeköttetésbe; bár ezt a világot nem közvetlen szemléletben látták, hanem jelképekben; a jelképekbe azonban valóságos személyek öltöztek bele.
Mikor tehát a próféta egy jelképes alakot megszólított, abban a jelképben valóságos, élő lénnyel jutott kapcsolatba. Az érintkezés jelképi szinten, de valósággal megtörtént.
Ezzel szemben a szörnyállatok nem voltak mások, mint az eljövendő valóságok előrevetített jelképei, melyeknek mozgalmak éppen úgy feleltek meg, mint személyek. Nem így a történésben szereplő angyalok, kik a látomás idejében is éltek, jelen voltak, úgyhogy Dániel vagy János beszélgethettek velük. Dánielnek nem jelkép, hanem valóságos lény, angyal felelt a kérdésére.
Az Istent körülvevő tiszta angyalokat Dániel látomásai igen érdekes nevekkel nevezik meg. Korábban hallottuk a „virrasztó” és „szent” neveket már; itt „megbízhatóknak” nevezi őket a kijelentés. Az ingatag embervilággal szemben a tiszta angyalok világa megbízható, s megbízható különösen az Isten közvetlen környezetében lévő 24 vén, akikről a Jel. 4. beszél, s kétségtelen, hogy ezek közül egyik volt az, akit Dániel megszólított. Az „odalépést” Dániel álmodta; tulajdonképpen a valóságban tovább feküdt a fekhelyén; a mozgásokban már az álomtörvény érvényesült. Mint álomban, látta magát, amint az angyallal beszélt, hiszen a szellemvilágnak nincs szüksége mozgásra, hogy a másik szellemlényt az egyik megszólíthassa. Dániel hallotta, hogy az angyal felelt, az angyalszózat hangja az álomvilághoz tartozott; ellenben a gondolati tartalom ténylegesen angyalsugallat volt. Az elragadtatásban észlelt események és tárgyak tehát mind jelképekben s nem való alakjukban jelennek meg; egyes dolgok az Istenben élő jövőnek előrevetített képei csak, míg bizonyos szereplő személyek ott élnek Isten közelében, a hívásra előlépnek és felelnek. A megkérdezett angyal saját maga, de jelképen át magyarázza meg, amit Dániel látott.
17. vers. Először a négy fenevad jelképét fejti meg az angyal, melyek egymás után szállnak fel a tengerből, s őket négy királynak mondja, kik a földből fognak fölkelni, azaz a földi történés természetes folyamából támadnak. A négy király azonban típus és nem személy; ezért tőlük származó más királyok is bennük foglaltatnak; tehát dinasztiákat jelentenek. Sőt jelentik, mint típusok a négy királyságot magát, mint elvont fogalmat, azok jellegét, mely egymástól igen különbözött.
A négyes szám a teremtett és Teremtője ellen fordított, lázadó világ száma; de jelképes értelem mellett a számszerű értelem is valóság, mert csakugyan négy királyságról van szó.
18. vers. A fenevadlelkű királyságokkal szembe állítja az angyal a Magasságosnak, vagyis a mennyei magasságban lakó valóságos Istennek a birodalmát, melyet szentjeinek fog általadni. A mennyei királyság alatt nemcsak az égi király személyét, hanem tanácsosainak, minisztereinek, végrehajtó közegeinek személyét is kell értenünk.
Egy nagy változás jő, amikor a fenevadaktól Isten szentjei veszik át az uralkodást. Ezek a szentek két megkülönböztetett időben fognak uralkodni: először egy korszakon át, azután a korszakok (végső) korszakain keresztül, azaz vég nélkül. A Jelenések könyve adja meg erre a további magyarázatot: az előzetesen beköszöntő korszak az ezeréves uralkodás; a korszakok korszakának ideje pedig az új föld és új ég története. „A korszakok korszaka” kifejezés sémita felsőfok képzés (énekek éneke, szentek szentje), és a legvégső korszakot is magában foglaló végtelenséget jelenti.
A „korszakok korszaka” az Isten vég-nélküli uralkodását jelzi. Mielőtt azonban az isteni teljesség kora elérkeznék a földre, előbb egy átmeneti, előkészítő korszak következik, mely a régi világgal leszámol, annak nyomait eltünteti, s a lelkeket az isteni teljesség idejére alkalmasokká teszi. Jellemző kifejezés, hogy a Magasságos szentjei „birtokukban fogják tartani” a földet, azaz a mai idővel szemben, melyben a másét, a hamis Mammont kezeljük, akkor Isten szentjei tulajdonukba lépnek majd bele, melyet soha senki el nem vehet majd tőlük. Ez a felfogás egészen megfelel annak, amit az Üdvözítő a hamis sáfár példázatával kapcsolatban mondott (vö. Luk. 16,9-12).
19. vers. A négy királyról többet a kérdezett angyal azért nem mondott Dánielnek, mert Nabukodonozor látomásából még elég jól emlékezett a négy királyság mibenlétére. Ezzel szemben Dániel látomása a negyedik királyságról új részleteket tartalmazott; azért afelől külön kérdést tesz a próféta. A „megbízható” angyaltól „valami megbízhatót” akar megtudni.
Ez a fenevad összes elődeitől különbözött félelmességében, rendkívüli nagyságban, tehát feltűnő volt; de láttuk, hogy ez a rendkívüliség nem tette az állatot kívánatossá, ellenkezőleg! Hogy foga vasból és körme rézből, tehát keményebb, de értéktelenebb anyagokból való volt, mutatta az állat közönséges voltát, kegyetlenségében is aljasságát. Hogy az evés nála szétzúzás volt; hogy amit meghagyott, azt lábával tiporta szét: a durvaságnak és kíméletlenségnek egészen rendkívüli fokát mutatta. Kíváncsi volt hát a látnok e negyedik birodalom tulajdonságait illetőleg.
20. vers. Amit Nabukodonozor 10 ujjnak látott, melyen a világbirodalom hatalmas történelmi épülete nyugodott, az a próféta látásában 10 szarvban jelent meg, öklelő hatalomként. Dániel kíváncsian várt felvilágosítást e szarvak felől; annyival inkább, mert az is egészen meglepő, új értesülés volt, hogy a szarvak közül három ki fog törni egy utólag érkező szarv előtt, és hogy ez is külön nevezetes uralkodót jelképez, amennyiben a szarvnak szeme, azaz külön értelme, és szája van, azaz külön iskolája.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – Dániel könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2007
Saját példányból lejegyezve: 104–112. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése