Keresztény vagy Krisztus-követő

Krisztust kövesd!

Különbségek

„… a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztényeknek" (ApCsel 11,26/b).

Amilyen kizárólagos a különbség a halál és az Élet, a sötétség és a Világosság, a hamisság és az Igazság között, olyan a keresztények és a Krisztus-követők közti különbség abban, ahogyan Istent keresik, követik, imádják, és szolgálják. Három alapvető különbség, melyek közül az elsőből következik a második és a harmadik.



Első: a keresztények nem Isten imádók, hanem pogány módra bálvány és ember imádók, hústestben és hazugságban. A katolikusok nyíltan, a protestánsok rejtetten imádják bálványaikat. A katolikus felső vezetés tagjai ismerve „a Sátán mélységeit” (Jel 2,24) közvetlenül Lucifert imádják és szolgálják; a laikusok mit sem sejtve közvetve teszik ugyanezt a templomi szertartások alkalmával. A lelki vagy szellemi vezetők, emberek imádása katolikusokra, és protestánsokra egyaránt jellemző. A katolikusok fizikailag leborulnak, kezet vagy lábat csókolnak embereknek és szobroknak, a protestánsok bensejükben borulnak le pl. nagytiszteletű urak, és lelkipásztorok előtt. A keresztények templomi, felekezeti, gyülekezeti bálványoknak és embereknek áldoznak hústesti áldozatokkal. A Krisztus-követők az Élő Istent imádják Szellemben és igazságban, és a királyi papság tagjaiként Istennek szolgálnak szellemi áldozatokkal.

Második: a keresztényeket ember vezeti, a Krisztus-követőket Isten Szelleme indítja. A lelki atya, pásztor, vagy tanító szava egy keresztény számára nagyobb tekintéllyel bír, mint Isten Írott beszéde. Krisztus-követők számára az Úr Jézus követése, az életvezetésük alapja az Istentől származó kenetük (2Kor 1,21), a Szent Szellem bizonysága, tanítása, ami soha nem tér el Isten Bibliában rögzített beszédétől.

Harmadik: a Krisztuson kívül, és hústestben járó keresztényeket kívülről igyekeznek rábírni hetente egyszer-kétszer ismételt szóbeli, lelki nyomásgyakorlással, a bűn és a halál törvényével, átokkal való fenyegetéssel Isten keresésére, szolgálatára, a Neki való engedelmességre. A Krisztus-követőket, akik Krisztusban vannak, és Szellemben járnak, nem kell és nem is lehet fenyegetni, mert az élet Szellemmének törvénye megszabadította őket a bűn és a halál törvényétől (Róm 8,1-2); és ugyanez a Szellem belülről, új természetüknél fogva indítja őket istenkereső és istenfélő életre. Krisztus-követőknek nem kell mondogatni, hogy keresd Istent, járj minden héten templomba, vagy gyülekezetbe, olvasd a Bibliát, imádkozz, tartsd meg a parancsolatot, vagyis szeresd Istent, és kövesd Jézus Krisztust!

Aki ismeri és megtartja az én parancsolataimat, az szeret engem – mondta az Úr Jézus (Ján 14,21). Aki felismerte a Szellem által, hogy bűnös ember, hogy bűnbocsánatra van szüksége és hogy Isten a Jézus Krisztus keresztáldozatába vetett hite miatt megbocsátotta a bűneit, az szereti Istent. Az ilyen embert nem a törvény fenyegetése, hanem az Isten szeretete indítja Isten keresésére, imádására, a Vele és hit-testvéreivel való közösségre, Isten tiszteletére, szolgálatára és a Neki való engedelmességre. Minél több bűnére nyert valaki bocsánatot Istentől, annál jobban szereti Jézus Krisztust, Megváltóját (Luk 7,47).

I.

KERESZTÉNYEK

A keresztények nem tanítványok. Helyesebben, közülük a legtöbben nem Krisztus tanítványai. Ők emberek tanítványai. Ember tanítványaként azonban, senki sem tudja Krisztust követni, és nem is tud utána menni az Atyához. De hát ez nem is célja egy kereszténynek. Ha egy keresztényt megkérdezel: „Hova akarsz menni?” Azt válaszolja, hogy: „A mennybe akarok menni!”, nem azt, hogy az Atyához. Az ilyen embert a gondtalan, áldott, szegénységtől, nyomorúságtól, betegségtől és fájdalomtól mentes örök élet érdekli, nem az Atya. Nekik rossz hír, hogy a mennyben ott van az Atya Isten, és hogy hozzá az egyetlen út Jézus Krisztus. Aki nem az Úton jár, azaz nem követi Krisztust, az nem juthat az Atyához, nem lehet egy Ő vele. Jézus Krisztus azért is adta az Atyától kapott dicsőségét követőinek, hogy egyek legyenek egymással, Ővele és az Atyával, (Ján 17,21). Alapvető különbség van aközött, hogy valaki egyként az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel, vagy a mennyben, vagy az új földön él-e majd tovább az örökkévalóságban.

Bár mennyi ideje vagy keresztény, ha még nem tértél meg valóságosan, akkor nem valóságos a hited. Megtérés nélkül Isten nem ad megmentő hitet. „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15b): megtérés és hit, ez a sorrend. Hit és bemerítkezés nélkül pedig nincs üdvözülés, megmenekülés (Mk 16,16).

Ezért nagyon komolyan kérlek testvérem: olyan emberrel, aki nem hallott, és nem tanult az Atyától, és Ő még nem vonzotta őt Krisztushoz ( Ján 6,44-45), a Szent Szellem által pedig még nem lett meggyőzve a bűnéről (Ján 16,8-9), ne mondass el semmiféle úgynevezett megtérő imát! Miért? Mert

1) A teljes Bibliát figyelembe véve, egyetlen hely sem található, ahol egy megtérő bűnös valaki után elmondott volna egy „megtérő” imát. A megtérő ima a Nikolaita tanítás része. A Nikolaita tanítást pedig az Úr Jézus gyűlöli (Jel 2,15).
2) Az ima elmondását napjainkig már sok millió ember megtette a több mint harmincezer keresztény felekezet valamelyikében anélkül, hogy megtértek, hitre jutottak és újjászülettek volna.

Így már érthető, hogy a) Jézust miért nem képesek követni azon a módon, ahogyan Ő elrendelte (Mt 16,24; Mk 8,34; Luk 9,23), b) miért nem keresik Isten akaratát (Mt 6,33), és c) miért nem várják vissza az Úr Jézust. Mindezen hiányosságok ellenére hiszik – mert elhitették velük –, hogy csupán egy „megtérő ima” elmondása által Krisztus a szívükbe költözött. Hiszik, hogy bűnbocsánatot és üdvösséget, megmentést nyertek. Hiszik, hogy bemehetnek Isten országába. Hiszik, hogy Isten a nagy nyomorúság előtt –, közben –, vagy után elragadja őket a földről a mennybe. Mindannak, amit hinni vélnek, nincs valóságalapja. Mert ezek az emberek, kevés kivételtől eltekintve, igazán soha nem tértek meg, még mindig a régi életüket élik, csupán világi, materialista külsőségeiket vallásosra cserélték. Mindez annak a következménye, hogy nem az eredeti, tiszta evangéliumot hirdették nekik. Ehelyett egy sok-százmilliós üzletet bonyolító kereskedő a „csali árújáról” szóló, gondosan bibliai nyelvezetre átkódolt reklám szövegét ismételgette nekik egészen addig, amíg teljesen el nem hitték, hogy jó helyen vannak, sőt valószínűleg az egyetlen mennybevezető úton járnak; és hogy minden rendben van köztük és Isten között. Így váltak először gyanútlanul gonosz hitetés által megcsalt emberekké; majd később istentelen ember-vadászok luxus szintű megélhetésének, üzletelésének, hatalommániájának eszközeivé; hamis bér-próféták, és férjezett asszony mivoltuknál fogva eleve hamis prófétanők foglyaivá; eltévelyedett tanítók eltévelyített tanítványaivá; politikai ambícióikat kergető álmodozók kiszolgálóivá.

Emlékeztetőül: a teljes Újszövetséget figyelembe véve, a női nem tagjai közül, egy özvegyasszonyról (Luk 2,36-37), és négy szűz lányról (ApCsel 21,8-9) olvassuk, hogy prófétáltak, viszont prófétai szolgálatban állni egyetlen férjes asszonyt sem látunk. Egy asszony állította magáról, hogy ő próféta: „De van valami kevés [panasz]om ellened, mert megengeded annak az asszonynak, Jézabelnek, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek.” (Jel 2,20) Befedett fejjel asszony is imádkozhat és prófétálhat (1Kor 11,5), de nem a gyülekezetben: „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. 35 Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. …37 Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy szellemi ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket nektek írok, az Úr rendeletei azok. 38 Aki pedig tudatlan, legyen tudatlan.” (1Kor 14,34-35; 37-38).

Babiloni fogságban

„Mert istentelenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, mint a madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak. 27 Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká! 28 Meghíztak, megfényesedtek; eláradtak a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot. 29 Hát ezeket ne büntessem-e meg, ezt mondja az Úr; az ilyen nemzeten, mint ez, avagy ne álljon-e bosszút az én lelkem?

30 Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: 31 A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekesznek majd utoljára?!” (Jer 5,26-31)

Istennek az imént olvasott, népének vezetőiről, és népének tagjairól szóló állapotleírása, büntetéssel való fenyegetése, majd a 31. vers végén feltett kérdése újszövetségi népéhez is szól. Azt mondhatja most valaki, hogy Istennek ez a fenyegetése – „Hát ezeket ne büntessem-e meg;” „az ilyen nemzeten, mint ez, avagy ne álljon-e bosszút az én lelkem?” – csak az Ő ószövetségi népének szólt Jeremiás próféta idejében, ezért ez a fenyegetés ma, a kegyelem korszakában nem aktuális. Nem így van. Mivel az „állapot leírás” ma is pontosan ráillik Isten népe vezetőinek, és az általuk vezetett nép tagjainak többségére, így a Jeremiásnál olvasottak mai is érvényesek. Az érintetteknek pedig el kell gondolkozniuk azon, hogy: „mit cselekesznek majd utoljára?!” Isten többször kérlelte népét Jeremiás által, hogy térjenek meg. De a szívek Vizsgálója azt látta, hogy ők „még szívükben sem mondják: Oh, csak félnénk az Urat, a mi Istenünket” (Jer. 5,24. vers). Ezután jött a 70 éves Babiloni fogság. Ahogy Isten Izrael fiait akkor fogságba vitette, úgy vitette sok-sok évszázaddal ezelőtt újszövetségi népét is egy 70 évesnél sokkal hosszabb ideig tartó fogságba. De most nem a fizikai –, hanem a szellemi Babilonba. S ahogy akkor volt, úgy most is van maradék. Ma a nép túlnyomó része gonosz szellemek fogságában van. Ha nem úgy volna, ahogy mondom, akkor a Jelenések 18,4-ben nem szólítaná fel Isten az Ő népét mennyből jövő szózat által a Babilonból való kijövetelre:

„Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”

Hallható Isten Babilon elhagyására vonatkozó parancsa. Az Úr legyen hozzánk irgalmas és nyissa meg füleinket, hogy ezt a parancsot minden ma még Babilonban fogva tartott, eleve elrendelt, és drága véren megváltott „elhívott és választott” lélek meghallja! Uram, kérlek, ahogy 20 év fogság után, öt és fél évvel ezelőtt szorongattatással megnyitottad füleimet a hallásra – kegyelmedből nem voltam engedetlen, és elhagytam Babilont –, úgy nyisd meg minden fogoly testvérem füleit! Legyen fülük annak meghallására, amit a Szent Szellem mond Babilon elhagyására vonatkozóan!

„Nem veszi le az igazról szemeit,… 8 És ha béklyóba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein: 9 Tudtukra adja cselekedetüket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtuk. 10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek: 11 Ha engednek és szolgálnak neki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben. 12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki. 13 De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket. 14 Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkük, és életük a paráznákéhoz hasonló. 15 A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülüket.” (Jób 36,7-15).

Minden ma még babiloni fogságban lévő választott és elhívott lélek előtt világos kell, hogy legyen: a szellemi Babilonban lévő istentelenekből és megcsaltakból álló nép azon tagjai, akik a felszólítás ellenére – „Fussatok ki belőle én népem!” – önként Babilonban maradnak, mivel részesei Babilon bűneinek, részesei lesznek csapásainak is.

Jó keresztények

„De hát én jó katolikus vagyok. A felekezetem minden szabályát betartom; rendszeresen meggyónom bűneimet; minden vasárnap ott vagyok a templomban, a perselyt sem kerülöm el.” Vagy: „A vezetőim azt mondják, hogy jó karizmatikus keresztény vagyok. Mert szerdán, és szombaton is ott vagyok a gyülekezetben, és imaalkalomra is járok, fizetem a tizedet, és minden alkalommal adakozom. A pásztor minden tanítását elfogadom, engedelmeskedem neki, követem az ő aktuális látását, és már politizálok is. Ezért már fontosabb számomra a testi Izrael és Jeruzsálem, mint a szellemi Izrael és a szellemi Jeruzsálem. Pásztoromat és a feleségét már jobban tisztelem, mint a saját szüleimet. Már minden felismert bűnömből megtértem.” Meglehet. De egy még hátra van. Keresztény vagy. Ismétlem, a keresztényeket ember vezeti, nem Isten Szelleme. Vizsgáld meg Isten előtt, hogy ki vezet téged! Vizsgáld meg, kiben bízol! Akiben bízol, abban hiszel. Vagy emberben, vagy Istenben. Az vezet téged, akiben megbízol. Akinek engedelmeskedsz: az a te istened. Keresztények között vannak Krisztus-követők; Krisztus-követők között nincsenek keresztények.

A keresztények megvetik a más felekezethez tartozó keresztényeket, megvetik a világi és vallásos bűnösöket, és mindezeknél jobban megvetik és üldözik a Krisztus-követőket. Krisztus-követő ember, aki megismerte Istent, sőt akit megismert az Isten (Gal 4,9), képtelen embert követni. Ez pedig a keresztény vezetők szemében a Krisztus-követők legnagyobb bűne: hogy nem engedelmeskednek fenntartás nélkül embereknek; hogy nem tekintenek az emberek személyére; hogy az emberi beszéddel, tanítással és cselekedettel szemben Isten beszédének adnak hitelt, és azzal vizsgálnak meg minden emberi beszédet, tanítást és cselekedetet: ember tekintélyét nem helyezik Isten tekintélye fölé.

Pásztornak öltözött béresek

Szolgáló testvér! Te pásztor vagy? Jó pásztornak tartod magad? Akkor bizonyára olyan ember vagy, aki életét adja a juhokért, aki testvérei szolgája, aki ismeri és nevükön szólítja a juhokat. Van még néhány számozott és számozatlan kérdésem hozzád:

1) Kérkedsz azzal pásztor társaid között, hogy hány embered van a gyülekezetedben?
2) Lenézed azt, akinek csak néhány tucat juha van?
3) Jó érzéssel tölt el, amikor a pulpitus mögül körbefuttatod szemeidet a széksorokon, a lelátókon, az épület falain, a berendezésen, a tömegen, melyeket a te kezed alkotott?
4) Kényelmesen, anyagi gondtalanságban nyújtózol sok milliós autódban, több tíz-, vagy százmilliós házadban juhaid hasznából?
Mindeközben gondolsz-e közülük az özvegyre, az árvára, a szegényre, a betegre, a fogolyra? Tudod a nevüket? Ismered személyesen őket? Beszélgettél már eggyel is közülük? A gyapjúból, tejből és húsból meggazdagodtál, de nincs gondod a pettyegetettre, a sántára, az elkóboroltra. A gazdagokat és neked engedelmeseket ültetted előre. Azokat, akik minden szavadra gondolkodás nélkül áment mondanak.

Ismered azokat, akik hosszú évek, vagy évtizedek óta hitetlenül és értetlenül bámészkodnak az összejöveteleiden? Ők azok, akikkel elmondattál egy úgynevezett megtérő imát, de nem tértek meg Istenhez: egyesek a felekezetedhez csatlakoztak, mások pedig hozzád tértek meg.

Tudod, hogy a beteg juhok nem éhesek, s azért nem tűnik fel nekik a hitvány eledel, melyet e te kezedből kapnak?

Észrevetted, hogy az egészségesek éheznek, halófélben vannak? Nem engedetlenek, akik emiatt hagyták el a gyülekezetedet.

Ha az első négy kérdésre igen a válaszod, az utóbbiakra pedig nem: pásztornak öltözött béres vagy, sőt tolvaj. A béres olyan szolga, akinek nincsen gondja a nyájra. A béres, ha látja jönni a farkast, elfut, magukra hagyja a juhokat a fenevaddal. Te láttad jönni a farkast, és nem futottál el. Bárcsak elfutottál volna! Felismerve a helyzetedből adódó előnyöket és lehetőségeket, idejekorán megegyeztél a farkassal, előnyös üzleti feltételek mellett, árucikként „emberek lelkeit” (Jel 18,13) kínálva. Álnok módon még mindig a juhok előtt jársz, ők azonban, mivel nem látnak előre mögüled, nem látják, hogy a farkas tanyájára vezeted őket.

Te sáfársággal bízattál meg, akit gondviselővé tett Ura az Ő háza népén, hogy adja ki nekik élelmüket a maga idejében? Ha az Úr bízott meg, tudnod kellene, hogy a juhok és a legelő nem a te tulajdonaid. Hogy mi a tied? A felelősség. Legeltesd az én juhaimat! Őrizd az én juhaimat! A Gazda juhait kellene legeltetned és őrizned az Ő legelőjén. Ha szervezet bízott meg, vagy te bíztad meg magadat, akkor persze nem gondolsz felelősségeddel. Felelőtlenül vásárt űzöl hiszékeny emberekből. Gyülekezeti házad egy feneketlen persely. S minél többet beszélsz nekik magadtól, Isten beszédébe csomagolva a magadét, annál távolabb taszítod őket Istentől.

Részeggé tett a világi csillogás, a gazdagság, büszkévé, elbizakodottá tesz az elismertség, az emberektől nyert dicsőség, a hírnév, a kényelem, no és a legfontosabb, az emberek feletti hatalom. S ha mindez még nem volna elég, szavaiddal vered is szolgatársaidat és eközben nyugodtan eszel és iszol?! Elfeledted, hogy egy napon visszajön, és elszámoltat téged a te Urad? Megjön a te Urad, amely napon nem várod és amely órában nem gondolod, és kettévágat téged, és a hitetlenek sorsára juttat (Luk 12,46).

Most azt kérdezed: „Ki ez az ismeretlen senki, aki így beszél egy pásztorral?!” Talán az egyetlen, talán az utolsó ember vagyok számodra, aki int, és ébresztget Téged.

Megcsalt Krisztus-követők

Vannak drága testvérek, akik valóban megtértek, hittek és bemerítkeztek, újonnan születtek, megszerették Istent és neki engedelmeskedtek. Hívő életük kezdetén azt tették, amire a Szent Szellem indította őket. De idővel hamis tanítások elfordították szívüket az Istenben való bizalomtól, vagyis a hittől. Megtanították őket arra, hogy a láthatatlan Isten helyett egy látható vezetőben, emberben bízzanak; hogy hústestbe helyezzék az erejüket: eltávozott szívük az Úrtól. Átok alá vezették őket (Jer. 17,5-6).

Szeretett testvérem! Ha ez történt veled, minden áron szakadj el hamis tanítóidtól! Hagyd ott a béreseket, szabadítsd ki magadat a hamis bérpróféták vermeiből: fordulj el a tévelyítőktől! Fordulj el a hamisságtól! Térj meg, és higgy az Úrban! Bízzál az Úrban teljes szívedből! Térj vissza Isten iránti első szeretetedhez és engedelmességedhez! Alázd meg magadat Isten hatalmas karja alatt, s add a szívedet Atyádnak! Ha ezt teszed, Ő lesz a te Istened, s az Ő népéhez fogsz tartozni.

II.

AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN ÉLÜNK

Tudjuk, hogy az utolsó órában élünk ezen a földön. Isten szövetségi hűségéből fakadó munkája által hamarosan kihívott hívők tömegei fogják a világ nyugati részén szembe találni magukat egy kényszerű változással. A változás révén addigi szendergő, alvó, halott, kényelmes, kellemes, nevetgélő, ujjongó, lágy, langymeleg, önmaguk felé forduló vallásos életük hirtelen véget ér, szellemi-lelki szinten mindenképpen. A Fazekas dolgozik. Ő nem ember: Ő nem csak jó elkezdő, hanem jó befejező is. Egészen addig gyúr, formáz bennünket, amíg meg nem látja bennünk Krisztust kiábrázolódni. S annak érdekében, hogy megmaradjunk a krisztusi alakban, a szenvedés kemencéjében kiéget bennünket. Kihívott népének minden egyes tagján bevégzi munkáját a Krisztus napjára.

A korszak vége felé Európát is el fogja érni a „fizikai” szinten is megnyilvánuló keresztényüldözés. A Kereszténység korszakában, a „keresztény Európában” keresztény üldözés? Igen. Mert a kereszténység korszaka, mint azt története bizonyítja, gonosz korszak. Jó hír, hogy ebből a korszakból is van szabadulás. A mi Urunk Jézus Krisztus „adta önmagát a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból (korból), az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal 1,4). Ha hiszünk ebben, akkor kiszabadulhatunk a jelenlegi gonosz korból. Pál apostol idejében a gonosz korszak a judaizmus volt, napjainkban pedig a kereszténység az. Mennyei Atyánk akarata szerint kijöhetünk, ki kell jönnünk „e jelenvaló gonosz korból”. A Krisztust valóságosan követők napjainkban is zajló szellemi-lelki üldözését követni fogja a fizikai szinten is megnyilvánuló üldözés a keresztények által. Látott már ilyet Európa az inkvizíció korában. A különbség most az lesz, hogy az eredetileg katolikusok által (szellemileg napjainkban is) folytatott inkvizícióban az időközben protestálásukat feladó, Rómával a pápa fősége alatt újra egyesült egykori „tiltakozók” és karizmatikusok is részt fognak venni vezetőjük oldalán. Keresztények a Krisztus-követők ellen.

Gyilkosok

Európa országaiban, és Magyarországon is megjelennek majd a Krisztus igazi követői elleni harcra felesküdött, valamint felbérelt idegen, kegyetlen gyilkosok, s aktivizálódnak a helybeli potenciális gyilkosok is. Utóbbiak régóta itt járnak közöttünk. Az emberek között való forgolódásunkban személyesen is testközelből találkoztunk, sőt beszélgettünk is már egyikükkel-másikukkal életünk különböző színhelyein, pl.: egy zsúfolt tömegközlekedési eszközön, vagy az utcán, egy téren, munkahelyen, vagy középületben, tanintézetben, bevásárlóközpontban, templomban vagy gyülekezeti házban, vagy rokonaink között. Legtöbben közülünk nem is sejtették, hogy egy most még eszközök hiányában fizikailag passzív, de szívében már aktív gyilkossal voltak egy légtérben, pedig a beszéde elárulta volna, ha szavaira jobban odafigyelünk. A Mester azt tanította, hogy a szív teljességéből szól a száj (Máté 12,34b). Amivel telve van az ember szíve, arról beszél. Ezért nem kell majd annyira megdöbbennünk a gyilkosok „hirtelen” felbukkanásán. Jó, ha már most tisztában vagyunk azzal, hogy nem abban a percben lesz valakiből gyilkos, amikor fegyvert vagy hatalmat kap az ölésre: a gyilkos szándék már most ott van a szívében, felismerhető a beszédéből, de ma még üres a keze! Figyelj az emberek beszédére! (Az előbb említett találkozáshoz hasonlóan szemmel nem látható valóság az is, amikor valaki Krisztus igazi követőjével találkozva szintén nem is sejti, hogy számára az élet vagy a halál „illatát” hordozó emberrel van egy légterében. 2Kor 2,14-17.

Testvérgyilkosok

Nos, mi a helyzet a mi szívünkkel? Van benne gyűlölet? Lehet benne gyűlölet? Igen lehet, és kell is, hogy legyen gyűlölet szívünkben: a gonosszal, a bűnnel szemben. „Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt!” (Zsolt 97,10) „Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót;” (Ámós 5,15). De nem gyűlölhetjük a gonosz, vagy bűnös embereket (Máté 5,43-48). És semmilyen indokkal nem gyűlölhetjük testvéreinket. Mert

„Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van. 10 Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. 11 Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.” (1Ján 2,9-11)

„Aki gyűlöli az ő atyjafiát (testvérét), mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne.” (1Ján 3,15)

Lehetsz a felekezeted elvárása szerint mintakeresztény. Olyan ember, aki jelen van minden gyülekezeti alkalmon, teljesen elfogadja felekezete vezetőjét, annak minden tanítását, adakozik, tizedet fizet, imaalkalomra jár, még szolgálhatsz is a közösségben. De ha mindeközben szívedben tartósan neheztelés, harag, keserűség van (ezek érzelmi bűnök), vigyázz, mert ezeket követi a meg nem bocsátás (ez viszont már gonoszság). Ebben az állapotban pedig nyitott ajtó áll a gyűlölet előtt. S ha beengeded és fenntartod magadban a gyűlöletet akár csak egyetlen testvéreddel szemben is, tudnod kell, bárhogy is neveznek az emberek a földön a külső viselkedésed alapján, az égben, ahol világosan látják bensőd tartalmát is, már más néven emlegetnek: embergyilkos. Térj meg! Ha nem, elveszted örök életedet. „És tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.”

Hullámok között

Nekünk ma vajon mi a válaszunk Jeremiás kérdésére:

„Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mi módon versenyezhetnél a lovakkal? És ha csak békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között?” (Jer 12,5)”

Erre a kérdésre meg kell találnunk a választ az Úrnál, mert lehetséges, hogy hamarosan végső próbára lesz téve hitünk valódisága! S csak a próba-állók maradnak meg Krisztus mellett, Krisztusban. Testvérem, vagyunk már ma, vagy leszünk holnap azok, te meg én, és a többi testvéreink, akik minden körülmények között, akár az életük árán is bizonyságot tesznek az Igazság mellett az embereknek: keresztényeknek, más vallásúaknak, és világi hitetleneknek? Vagy megdermedünk, és megnémulunk majd a félelemtől? Ne így legyen!

Előfordulhat, hogy csak a felekezetünk által betanítottan hiszünk valamit magunkról hamisan. Ebben az esetben nem láthatjuk azt, hogy az ilyen hit csak addig ad békességet és biztonságot, amíg a parton állva, biztonságos távolságból figyeljük az előttünk rohanó hullámokat. Mit hinnénk akkor, amikor először lábunkig, majd derekunkig, majd szánk pereméig érnének a hullámok? Ha így lesz, elnyelnek majd bennünket, vagy az Úr dicsősége megy előttünk, és Általa száraz lábbal átkelünk a túlpartra?

III.

KRISZTUS-KÖVETŐK

A Krisztus-követők tanítványok. Azt olvastuk, hogy tanítványokat neveztek keresztényeknek, pontosabban Krisztus-követőknek először Antiókhiában. Aki nem tanítványa Krisztusnak, az nem lehet Krisztus-követő. Először Krisztus tanítványává kell válnia annak, aki Őt követni akarja. Ennek viszont feltételei vannak. Jézus Krisztus egyértelműen megmondta, hogy ki mehet Ő utána, s hogy hogyan kell Őt követni. „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.” (Lk 9,23) Krisztus követésének két feltétele van: 1) tagadja meg magát, 2) naponta vegye fel a keresztjét az, aki Őt követni akarja. Ha valaki így követi Őt, akkor mehet Ő utána. Ő pedig az Atyához akart menni. Miután a rábízott munkát elvégezte, az Atyához érkezett meg. Egy tanítvány Krisztus után akar menni az Atyához. Ezért nem tartja túl nagy árnak azt, hogy Krisztus követéséért megtagadja magát, és naponta meghaljon önmaga, és a világ számára. A vízbe merítkezés által Krisztust öltöttük fel magunkra. „Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” (Gal 3,27). Már nem vagyunk meztelenek, el van fedezve az énünk rútsága. Krisztus által mennyei Atyánk elé járulhatunk, s Ő úgy fogad bennünket, mint saját Fiát. De bele kell nőnünk Krisztusba! Krisztus-követők akkor vagyunk, amikor nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk. Ez azt jelenti, hogy meghaltunk Krisztussal, és feltámadtunk Ővele, és új életben, szeretetben járunk. Azt jelenti, hogy megtagadva magunkat, naponta felvesszük keresztünket és Krisztust követjük. Azt jelenti, hogy nem a saját természetünk jut kifejeződésre, hanem Krisztusé: „Megdicsőíttetem őbennük” – mondta Jézus Krisztus a János 17,10-ben. Más szóval: kifejeződésre jutok őbennük. A dicsőség azt jelenti, hogy valaminek, vagy valakinek a belső valósága kifejeződésre jut. Jézus hordozta Atyja dicsőségét, vagyis Atyját fejezte ki. A János 12,45-ben ezért mondta: „És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.”: aki engem lát, Atyámat látja. Mert egy vagyok Vele, és Őt fejezem ki. A Ján. 17,22-23-ban Jézus így szólt Atyjához: „És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: 23 Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.” Az Atya megadta a Fiúnak, hogy Őt kifejezhesse. A Fiú megadta tanítványainak, hogy kifejezhessék az Atyát, és a Fiút. Isten kifejezése által tudnak a tanítványok eggyé válni egymással, az Atyával, és a Fiúval. Amikor egymással és Istennel eggyé vált tanítványok az emberek között forgolódnak Isten, Jézus Krisztus dicsőségében, tehát Istent kifejezve, akkor megismeri a világ, hogy az Atya küldte el a Fiút a világba, és azt is, hogy Isten úgy szereti gyermekeit, Jézus tanítványait, mint egyszülött Fiát, és ezért rajtuk keresztül is kifejezi magát. Ezt a dicsőséget, kifejeződést először Antiókhiában vették észre a tanítványokon, mert ők Jézus Krisztust fejezték ki beszédükben, és cselekedeteikben egyaránt. Azért nevezték őket Krisztus-követőnek, mert Krisztust fejezték ki.
 

Tudnunk kell, hogy kik vagyunk!

„Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?!” (Ézs 51,12)

Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? – kérdezi mennyei Atyánk. Ha halandó embertől félsz, az azt mutatja, hogy még nem tudod a választ. Meg kell tudnod, hogy ki vagy te! Ha valóban az Úrhoz tartozol, tudakozd naponta az Írásokat Szellemben olvasva azokat. Engedd, hogy a Szent Szellem tanítson! Ilyen módon keresve a választ, hamar megértheted Isten beszédéből, hogy ki vagy Te! Ha már felismerted, és tudod, hogy Őbenne ki vagy, akkor minden napon az Ő vigasztalásában járhatsz, s Benne felbátorodsz.

Tudnunk kell, hogy miért vagyunk!

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1Jn 3,2) Mi megtértünk, hittünk, bemerítkeztünk, újonnan születtünk Isten romolhatatlan magjából: Isten gyermekei vagyunk. Mi Isten örökösei, Jézus Krisztus örököstársai, és testvérei vagyunk. Ő maga azokat vallja testvéreinek, akik mennyei Atyja akaratát cselekszik (Mt 12,50). A „miért vagyunk” kérdésre a válasz, az életünk értelme, a sorsunk az, hogy a Fiú ábrázatához (képéhez) hasonlatosak legyünk (Róm 8,29). Erre Isten rendelt el minket, mint olyanokat, „akiket eleve ismert” (Róm 8,28-30). Mi nem a saját tervünk alapján kezdtük el, és akarjuk továbbra is Krisztust követni, hanem Isten végzése alapján van bennünk erre egy hívás és akarás Istentől, Atyánktól. Akiben pedig ez a hívás van az Atyától, azt Ő vonzza a Fiúhoz (Ján 6,44). Ennek a vonzásnak engedve jöhettünk Jézushoz, és térhettünk meg; ez a vonzás tart minket Krisztusban. Isten kitöltötte szívünkbe a Fiúság Szellemét, aki által Istent Abba-ként, Apukaként (mert ezt jelenti a héber szó) ismertük fel, és szólíthatjuk meg (Róm 8,15). Arról, hogy Isten gyermekei vagyunk, a Szent Szellemmel bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt (Róm 8,16). Miért kell Krisztushoz hasonlóvá válnunk? Mert meg fogjuk látni Istent, amint van. Hogyan is láthatná meg ember a mindenható Istent a maga valóságában, „amint van”, ha az illető nem az Ő népének tagja, nem az Ő gyermeke, s ez a gyermek nem hasonló az elsőszülött Fiúhoz? Mi tudjuk, hogy hasonlóak leszünk a Fiú képéhez: az eleve elrendelésünk erre a biztosíték. Sőt biztosítéknál is többről van itt szó, mert Isten ezt már meg is cselekedte: „Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,30). A mi részünk mindezeket tudva az, hogy hálaadással, hittel, engedelmesen azt tegyük, amit a feltámadott és megdicsőült Krisztus Jézus parancsolt: „Íme eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat” (Jel 3,11).

Bíróként, ítélettel érkezik

Tudjuk, hogy rövidesen vissza fog térni a mi Urunk Krisztus Jézus. Az úgynevezett „keresztény kultúrában” élő világi embereknek legfeljebb csak homályos sejtésük van erről, a keresztény emberek legtöbbje pedig csak hagyományból, Advent idején gondol az Ő második eljövetelére: nem várják vissza Jézust. De

„A Szellem és a menyasszony azt mondják: Jöjj el!
És aki hallja, ezt mondja: Jöjj el!” (Jel 22,17)

Ha a menyasszonyhoz tartozol, ezt mondod: Jöjj el! Ha hallod Isten beszédét, ezt mondod: Jöjj el! Ha hívő vagy, de még nem tartozol a menyasszonyhoz: növekedj életed Istennek szentelésében! Ha nem hallod Isten beszédét, kérd meg Őt, hogy nyissa meg füleidet! A menyasszonyhoz tartozók sóvárogva mondják: Jöjj el! Úr Jézus, jöjj el! Ő pedig így válaszol szeretteinek: Bizony hamar eljövök. Ámen! (Jel 22,20)

Tudnunk kell azt is, hogy visszajövetelekor az Úr Jézus nem Megváltóként, hanem Bíróként érkezik, s vele együtt jön ítélete. Ígérete szerint megfizet minden embernek, hívőnek és hitetlennek a cselekedetei szerint. Reménységünk alapján ránk jutalmazó ítélet vár, s így szól majd hozzánk: jól van hű szolgám, menj be a te Uradnak örömébe. De vajon van valóságos alapja reménységünknek? Olyan alapon áll-e reménységünk, mely nem szégyenít majd meg bennünket az Ő eljövetelekor? Csak akkor van kőszikla alapja reménységünknek, és akkor nem fogunk megszégyenülni várakozásunkban, ha Krisztus Jézusban hiszünk, és Őbenne maradunk (Róm. 10,11; 1Ján 2,28). A hitetlenekre, és az istentelen hívőkre viszont kárhoztató, elítélő ítélet vár. (Istentelenné az Urat ismerő, de Őt életvitelével, vagy nyíltan megtagadó hívő válik.)

Az Úr kegyelmessége, hogy még nincs végünk

„Mert nincs egy igaz ember sem a földön, aki jót cselekedne,
és nem vétkezne.” (Préd 7,20)
„Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent.
12 Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanná lettek;
nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róm 3,11-12)

A világ mai állapotát tekintve – amely romlottságában döbbenetes módon hasonlít a Noé korabelire – állítom, hogy az emberiségnek csak azért nincs vége már a mai napon, azért nem pusztítja ki Isten, mert (rövid ideig) tart még az Ő kegyelemének és hosszú tűrésének ideje. A még hátra lévő időben minden ember, hívő és hitetlen egyaránt meg fog érni arra, ami. A jóhoz tartozó megszilárdul a jóban, a rosszhoz tartozó pedig a rosszban. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki förtelmes, legyen förtelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessen meg ezután is.” (Jel 22,11). Így az utolsó ítélet napján majd mindenki egyet fog érteni Isten ítéletével. Ma még saját szívét megcsalva bárki figyelmen kívül hagyhatja Isten beszédét, vagy mentegetheti magát azzal szemben. De az ítélet napján senki sem merészel majd önhitten vitába szállni Istennel. Akkor majd mindenki, akit büntetésre ítélnek, némán, lehajtott fejjel fogja elismerni, hogy azt kapja, amit földi életével kiérdemelt.

Nekünk, hívőknek se legyen öntelt biztonságérzetünk! Mert csak

„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk;
mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága!
23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” (JerSir 3,22-23)

Közöttünk sincs egy sem, aki ne vétkezne (Jak 3,2a). Ha Isten beszéde ellenére „azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk.” (1Ján 1,8) De „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (9. vers) Nincs egy hívő sem, aki önmagában elfogadható lenne, és önmagában megállhatna a szent Isten előtt. Ha némely mai hívő az Ószövetség ideje alatt követett volna el olyan súlyos bűnöket, melyeket ma az Újszövetség kegyelemi ideje alatt követ el: Isten már kiirtotta volna az ilyen embert az Ő népe közül, mint ahogy azt tette is a régebbi időkben. Mi azért vagyunk még mindig életben, mert a) Isten minket, újjászületett hívőket Krisztuson, az Ő vérén keresztül néz, b) Krisztus pedig „mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7,25) Ha valóban megtértünk, és folyamatosan megtérünk bűneinkből: megtartatunk. Az Úr Jézus hosszan tűr értünk, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt akarja, hogy mindenki megtérésre jusson (2Pét. 3,9). Adjunk hálát Istennek kegyelméért, irgalmáért, és hűségéért, nagy Főpapunknak pedig értünk való folyamatos közbenjárásáért!

Ítéletét elfogadó emberek

Saját életünket élve nem állhatunk Isten elé, még csak nem is láthatjuk Őt. Mindenben önmagunkat látva ez teljesen lehetetlen. „Az Istent soha senki nem látta (Ján 1,18a). Ahhoz, hogy Őt megláthassa, és megállhasson előtte, ahhoz az embernek előbb meg kell halnia. Az Úr kegyelme által voltak, vannak és lesznek is olyan hívők, akik hajlandók elfogadni Isten ítéletét, s az ítélet végrehajtásának tényét, mely ez: Krisztussal együtt mi is meg lettünk feszítve (Róm 6,3-8). Meghaltunk Krisztussal együtt, Krisztusban, a golgotai kereszten. Ki gondol ma közülünk erre? Ki gondolja magát ma közülünk halottnak? Ki az közülünk, aki az előbbi tényt napjainkban elfogadja, és magára nézve hit, és engedelmesség által érvénybe lépteti, és e szerint futja a hit pályáját? Mi gondolunk megfeszíttetésünkre, és elfogadjuk Isten ítéletét. Jobb, ha ma egyetértve Istennel elítéljük magunkat, mert akkor holnap nem ítéltetünk el (1Kor 11,31). Jézus Krisztus által a világ megfeszíttetett nekünk, és mi is a világnak, és meg kell halnunk önmagunk számára is. Ha hiszünk Isten beszédének, amely azt mondja rólunk, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettünk, akkor mi már nem élhetünk. Ahogy Pál apostol mondja, most már nem mi élünk, hanem él mibennünk a Krisztus. Azért ezután már hústestünkben csak az Isten Fiában való hitben élhetünk, aki szeretett minket és önmagát adta értünk (Gal 2,20). Az Isten Fiában való hitben élve, az isteni tényeket elfogadva és megcselekedve, vagyis magunkat megtagadva, keresztünket naponta felvéve, az Urat követve mehetünk Krisztus után (Mt 16,24; Mk 8,34; Luk 9,23).

Az Atyához Krisztusban, Őt követve mehetünk

„És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok. 5 Mondta néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mész; mi módon tudhatjuk azért az utat? 6 Mondta néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam.” (Ján 14,4-6) Jézusnak a 6. versben adott válaszából, most már mi is pontosan tudjuk, hogy hova készült menni az Úr: az Atyához. Ahogyan Mária Magdalénának is mondta: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Ján 20,17b) Ha tehát az Úr után akarunk menni, akkor Atyánkhoz akarunk menni. Ki mehet Jézus után az Atyához? Aki Jézust követi. Aki pedig Őt követi, az megtagadja magát, és felveszi a saját keresztjét minden napon. Csak így mehetünk Krisztus után! Semmiféle más mód nincs az Úr után való menetelre. Kizárólag csak Krisztust követhetjük.

Testvéreim, ne kövessetek embereket, ne kövessetek felekezeteket, ne kövessetek tanításokat, se hagyományokat! Sőt, még a Bibliát sem követhetjük betű szerint. Mert „a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít.” (2Kor 3,6). Isten gyermekei vagyunk. Isten gyermekeiként pedig minket a Szent Szellem személyesen vezet (Róm 8,14), méghozzá belülről:

„És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne.” (1Ján 2,27)

Amiként a Szellem tanít minket, úgy maradjunk Őbenne! Amiként a Szellem tanít minket, úgy kövessük Krisztust! Ha nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk, akkor Őbenne maradunk, és Ő bennünk marad. Ha azt mondjuk, hogy Ő benne maradunk, akkor úgy kell járnunk, amint Ő járt (1Ján 2,6). Ekkor vagyunk Krisztus-követő emberek, akik megállhatnak majd az embernek Fia előtt az Ő eljövetelekor. Hatezer év után, mindenki, aki tékozló életéből valóságosan megtért, és megharcolta a hit nemes harcát, és futását elvégezte, a Fiút követve haza mehet az Ő Atyjához, és a mi Atyánkhoz.

---<>---

Keresztény vagy Krisztus-követő - Ökrös Ferenc
Megj.: a dőlt betű saját kiemelés