Szükségtelen arról szólnunk, hogy a Karácsony vajon keresztény ünnep-e. Igen, az. Az elpogányosodott kereszténység ünnepe. Ehhez annyit tegyünk hozzá, hogy az új szövetségben sem Jézus, sem az apostolok nem alapítottak, és nem rendeltek el semmiféle ünnepet. Amikor Pál apostol arról beszélt, hogy
„Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. 6 Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel.” (Róm 14,5-6a)
az Ószövetségi zsidó ünnepekre utalt, amelyeket Isten rendelt el. Ezek azonban az Újszövetségben érvényüket vesztették, mivel csak „árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé” (Kol 2,17). Az Ő eljövetelével megérkezett az emberek közé a Valóság. Az Ószövetség embere a Valóság árnyékát látta, ám az Újszövetség emberének láthatóvá vált a Valóság: Krisztus Jézus.
A Karácsony ünneplése is csak egy azok közül az engedetlenségek közül, amelyekkel a vallásos emberek teljes mértékben szembe mennek azzal, amit Isten parancsolt, vagy elrendelt. Hadd mutassak erre egy másik szembetűnő példát. Isten beszéde azt mondja:
„A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. 35 Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” (1Kor 14,33-34)
Erre a parancsra és intésre mi a válasz egy pünkösdi karizmatikus keresztény gyülekezetben? A pásztor távollétében a pásztor felesége „tanítja” a gyülekezetet. Időnként női vendég „tanítók” tűnnek fel az összejöveteleken. Férjezett asszonyok nyilvánosan kiállnak némely gyülekezetben, és „prófétálnak”, vagy egyenesen azt állítják magukról (vagy más hamis próféták őróluk), hogy prófétai szolgálatban állnak. Ifjú asszonyok és idősebb társnőik egy része felsőfokú teológiai tanulmányokat folytat.
Karácsonykor a templomokban, és a gyülekezetekben az Úr Jézus Krisztus születését ünneplik. Az Úr születésének ünneplését sem Ö maga, sem az apostolok nem kérték, és nem tanították. Viszont Pál apostolon keresztül a következő felszólítást kaptuk:
„… valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,26)
Az Úr halálát kell hirdetnünk, nem a születését. Azért neveztem engedetlenségnek a karácsony ünneplését. Ha az embereket évről évre csak arra emlékeztetik, hogy Jézus eljött és megszületett, de arról nem beszélnek nekik, hogy meghalt a mi bűneinkért, hogy feltámadt, hogy mi megigazuljunk, hogy a megváltás művét tökéletesen elvégezve megdicsőülve helyet foglalt Atyja oldalán a mennyei trónon, akkor hamis kép alakul ki bennük az Úrról. Évről-évre undok jászlakat építenek a híveknek, betlehemi színházat játszanak nekik, amelyekben (Láss csodát!) az idei karácsonykor is benne fekszik a kis Jézuska. A tehén pedig tisztelettudó, várakozó tekintettel benéz az ablakon, remélve, hogy mielőbb megürül a jászol, mert éhes. Nem kell sokáig várakoznia, mert még az ünnep alatt valami módon fel kel a jászolból a Jézuska, és ajándékokat osztogat kis és nagyobb gyermekeknek, és gyermeki lelkületű felnőtteknek. Ők mindannyian egy hamis Jézushoz járulnak. Egy pufók kisbabához, egy erőtlen, divatos szóval mondva karitatív, emberbaráti alapon jótékonykodó, képzeletbeli, tehát nem létező személyhez.
Ézsaiás próféta által egyszer bejelentette Isten Szelleme, hogy meg fog születni a Fiú. „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ézsa 9,6) Az Ő neve tehát nem Jézuska, hanem Jézus Krisztus. Ő az erős Isten, az örökkévalóság Atyja, a békesség Fejedelme. Ha a Fiú csak megszületett volna, de nem halt volna meg, akkor a világon semmi haszna nem lett volna eljövetelének. Még mindig a bűneinkben lennénk (1Kor 15,17). Az Ő halálát kell hirdetnünk! „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak.” (1Kor 15,19-20) Az Ő feltámadását kell hirdetnünk!
Az emberek között járva akár az év minden napján, amikor csak arra indít minket az Isten szent Szelleme, hirdessük: Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és feltámadt a mi megigazulásunkért (Róm 4,25)! Ez az Isten igaz ajándéka!
Betelt az idő, és elérkezett (Mt 12,28; Lk 11,20) az Isten országa; térjetek meg, és higgyetek az örömhírben!
-<>-
Karácsony - Ökrös Ferenc
