2016. január 18., hétfő

Zakariás könyvének magyarázata - 15. Rész

Zakariás könyvének magyarázata-Csia Lajos

Tizennegyedik fejezet


Zakariás 14, 1-21

Említettem már Zakariás prófétával kapcsolatban, hogy ezeket a jövendöléseket származásukat illetően nem úgy kell felfognunk, hogy a próféta tisztán látta a jövőt, és abból, amit tisztán látott, elmondott nekünk valamit. Úgy kell felfognunk a dolgot, hogy a próféta előtt látomások jelentek meg, és azokat közölte anélkül, hogy minden összeköttetésüket és jelentésüket látta volna. Ez a prófécia természete. Más a tanítás, és más a prófécia. Az, aki tanít, egy anyag birtokában valamit ad abból,



amit tud. A próféta viszont egy nagy anyagból lát valamennyit, és amit látott, azt közli. Így kell felfognunk a 14. fejezetet is. Úgy gondolom, hogy ez a fejezet mindenestől fogva az utolsó időre vonatkozik. Zakariás az utolsó előtti próféta, aki Jézus előtt volt, és Isten sok világosságot adott neki az utolsó időre vonatkozólag, általa sok mindent közölt velünk Isten az utolsó dolgokból. Ezek a képek, amelyek a próféta előtt felmerülnek, olyan képek, amelyek a Zakariást követő időkből sok eseményre vonatkoznak. Úgy kell tehát a dolgot felfognunk, hogy ezek az események nem egyszer történtek meg, hanem többször. Az eljövendő emberi történelem, amint a Biblia több helyen is mondja, úgy alakul ki, mint ahogy a szülő asszony vajúdása történik. A vajúdás nem fokozódó fájdalom, amely egyfolytában mindig erősebben érezhető, hanem rohamoknak egymás után következő sorozata, amelyek között pihenés, szünet van. Minden korábbi roham közelebb hozza a szülést. Ezt, mivel a Szentírás többször is felhívja rá a figyelmünket, szem előtt kell tartanunk, amikor a prófétai jövendöléseket értelmezni akarjuk. Már eddig is rámutattam, hogy abból, amit a próféta a 14. fejezetben jósol, sok minden megtörtént, úgy tűnik azonban, hogy az utolsó fejezetben mégis a legvégső dolgokat jövendöli. Azért teszem hozzá, hogy „úgy tűnik”, mert akkor tudnánk csak teljes bizonyosságot állítani, ha ezek az események már mögöttünk lennének. Ám mivel előttünk vannak, csak tapogatózva járhatunk, és vakmerőség lenne biztosat mondani. Úgy gondolom tehát, hogy az események így fognak bekövetkezni, ahogy Zakariás jövendöli.

Hogy az Úr napjáról van szó – vagyis arról az időről, amikor Jézus megjelenik, a Messiás jön, hogy a kezébe vegye a világ fölötti uralmat –, azt mindjárt az első szavak elárulják, amelyek ezt mondják: „Íme, eljön az Úrnak napja.” Erről az Úrnak napjáról pedig azt mondja, hogy nem csak Jézusnak, a Messiásnak a diadala, hanem az ő népéé is ez a diadal. Ez abból látszik, ami a régi időkben – de még most is – a legjellemzőbb azokra, akik legyőznek más nemzeteket, hogy prédát osztanak. Olyan diadal következik a választott népre, amely zsákmányosztással jár együtt. „és a te prédádat felosztják benned (Jeruzsálemben).” Természetesen ezt a prédát többféleképpen lehet felfogni: lehet úgy is, mint véres erőszakkal elrabolt zsákmányt, de úgy is, mint a népek önkéntesen hozott áldozatát. Itt minden bizonnyal az utóbbiról lesz szó Akkor az Isten választott népét készségesen és szívesen elismerik majd, és ennek jeléül ajándékot visznek neki. Megelőzőleg azonban súlyos veszedelem jön Izrael népére, mert minden népet Jeruzsálemben gyűjtenek össze ütközetre, megszállják a várost, kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat, és a város fele számkivetésbe megy (v.ö. 14,2). Vagyis még akkor is lesz egy nagy támadás Izrael ellen, amikor már a saját régi hazájában várja a Messiást. Hogy kik támadják meg, azt gondolhatjuk. Az utolsó nagy támadás az Antikrisztus támadása lesz, amelyben segítségére siet a hamis próféta, vagyis az egész pogány vallásos világot megszervezi az áruló, aki Isten ügyét elárulja. Amikor az összegyűjtött nagy sereg, amely az Antikrisztus szavának engedelmeskedik, megjelenik a Szentföldön és Jeruzsálembe is behatol, megszállja a várost, a házakat kirabolja, az asszonyokat megszeplősíti, de azért mégis ott marad a nép maradéka. Mondhatjuk, hogy ez megtörtént akkor, amikor a pogányok elfoglalták a várost, de mégiscsak jövendölés ez. „Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt ama napon, a harcnak napján.” Ebből a mondatból gondolom, hogy az utolsó időkről van szó. Hiszen amikor Jeruzsálemet elfoglalták, az Úr nem harcolt, sőt ellenkezőleg? Egy hazug messiásnak hittek, a Csillag Fiának, Bar Kochbának, és ezért magára hagyta Isten az ő népét. De ez itt nem Bar Kochba Jeruzsáleme, ez a Messiás Jeruzsáleme! Addig azonban sok szenvedésen, kínon viszi át az ő népét, hogy megtanítsa, azután viszont velük együtt fog harcolni, mint azon a napon, a harc napján. Nagyon mélyen belevésődött az istenfélő zsidó népnek a lelkébe az a harc, amelyet az Egyiptomból kihozott zsidóság Józsuéval az élen Amálek ellen vívott. Amáleket legyőzték Mózes imádságával, és az Úr velük együtt harcolt. Úgy harcol majd azon a napon is. Hogy ez az utolsó időre vonatkozik, azt mutatják a következő versek is az 5. vers közepéig. Ott egy új gondolatsor kezdődik. „És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye középen kettéválik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegyek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban.” Ki veti lábát az olajfák hegyére? A Messiás. Némelyek azt mondják, ez Jézus mennybemenetelére vonatkozik, de akkor Jeruzsálem ellen semmiféle támadás nem folyt. A visszatérő Messiás még egyszer az Olajfák hegyére veti a lábát, és akkor fogja az ő népét megszabadítani. Ezek a csodálatos dolgok jövendölések. Hogy hogyan fognak bekövetkezni, azt nem tudjuk előre megmondani. Hogy így történik-e meg, vagy csak egy képet látunk, amely Isten oltalmát ábrázolja? Nem tudjuk, mert a jövőre tartozik, ám akkor, amikor majd megtörténik, mindenki látni fogja. Éppen ezért az emberi képzelődésnek határt kell szabni, és nem előre gondolni dolgokat. „Az Olajfák hegye középen ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé.” Képzeljük el Jeruzsálem városát, amint tőle keletre elhúzódik egy folyton mélyülő, az év legnagyobb részében víztelen árok, a Kidron völgye, északról dél felé a nyugati oldalon pedig ott van a templom, fölötte a Szent István kapu, s a felett a város egy része. Lefelé, a templom alatt található a Siloám tava. Jeruzsálem déli oldalán egy másik völgy mélyül le, a Hinnon völgye, amely a város nyugati oldalán kezdődik. Képzeljünk el a templom mellett egy mély völgyet, amely mögött 800 métert is meghaladó magasságban emelkedik az Olajfák hegye, több csúccsal. Ennek a hegynek a hágójáról vezetett az út Bethániába, és ezeken a községeken keresztül le a mélybe Jerikó felé. Ezen az úton haladt az a zsidó ember, aki a rablók kezébe esett, a példázat szerint. Kevés az olajfa, a régi fák kipusztulnak, valamikor több lehetett. A támadó ellenség elől menekül az Isten népe, és akkor – a jövendölés szerint – a hegy kettészakad, és kelet-nyugati irányba egy nagy völgy támad, a nép előtt megnyílik, és elrejti őket. Hogy ez hogy fog beteljesedni, hogy szóról-szóra kell-e venni, vagy pedig Isten valami csodálatos szabadítással szabadítja-e meg a népet: nem tudom és nem is akarom előre megmondani. Ez a jövendölés némelyek szerint akkor történt meg, amikor a zsidók közül a zsidó keresztyének Jeruzsálem ostroma egyik szünetében elmenekültek Pella városába. Hogy ennek a jövendölésnek van valami beteljesülése, nem gondolom, mert itt világosan szól a jövendölés arról, hogy a Messiás lába az Olajfák hegyén lesz. Ha menekülés részben csakugyan a valóságos beteljesülése is ennek a jövendölésnek, a teljes beteljesülés a jövőtől várható. Azál nem található a térképen. Ez a prófécia az 5. vers közepéig tart. A próféta Uzziás korára utal vissza, hogy érzékeltesse, micsoda menekülés vár a zsidókra. Egy nagy földrengés volt Uzziás király idejében, és a nép tömegesen menekült ki a városból. Mint akkor, úgy menekül a nép a támadó antikrisztusi időben is, és a völgy elrejti őket.

Ebből a jövendölésből levonhatjuk azt a tanulságot a magunk számára, hogy Istennek csodálatos eszközei vannak arra, hogy az övéit elrejtse a fenyegető veszedelem elől. Bizonyos, hogy Isten azt akarja, hogy sokan vallást tegyenek róla és megmutassák, hogy őhozzá tartoznak. De az is bizonyos, hogy a nép egy részét el fogja rejteni és meg fogja őrizni a legborzalmasabb antikrisztusi időben is. Tehát nyugodtan mehetünk a jövő felé, és várhatjuk Istentől, hogy az övéit rejtse el a veszedelem elől. Fontos, hogy minden ránk következő nyomorúságban Istenre bízzuk magunkat és higgyünk abban, hogy Istennek van hatalma megőrizni bennünket. Odáig megy ez a segítség, hogy egy hegyet ketté tud szakítani, hogy az ő menekülő népének menedéket készítsen. Isten előtt nincs lehetetlenség.

Az 5. vers közepén új szakasz kezdődik. „Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.” Ez már egészen a Jelenések könyvebeli jóslat. Ez is mutatja, hogy az egész jóslat arról az időről szól, amikor az Úr eljön. Tehát Zakariás előtt megjelent a Messiás, amikor eljön, s Istennel azonosítja, amikor azt mondja: „Bizony eljő az Úr, az én Istenem az égi seregek sokaságával.” Nincs benne semmi műlelkesedés, mert olyan egyszerűen írja le ezt az eseményt. Ez az isteni egyszerűség, amikor a legnagyobb eseményekről van szó, mutatja, hogy itt nem emberek költöttek ki gondolatokat, mert azok más szavakkal vették volna körül ezt a csodálatos, az egész világtörténelmet bezáró és új korszakot kezdő eseményt. Mily egyszerű szavak: csak Isten tud ilyen egyszerűen beszélni a legnagyobb dolgokról. „És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak.” Hogy ezek a szavak homályosak, az kétségtelen, s hogy nem tudjuk őket mostani értelmünkkel kellőképpen felfogni, egészen bizonyos. De hogy ezek mögött a szavak mögött csodálatos dolgok rejtőznek, és akkor, amikor beteljesednek, meg fogjuk érteni és ujjongva fogjuk magasztalni Istent, aki előre mindent megmondott, hogy higgyünk, amikor beteljesülnek, az egészen bizonyos. A Jelenések könyvében többször van szó arról, hogy a nap elsötétedik. Nem világít, nem fénylik, a csillagok lehullanak, és akkor sem nappal, sem éjszaka nem lesz. Tehát egy olyan kísérteties homály fog uralkodni, amely sokkal jobban fogja kínozni az embereket, mintha az éjszaka teljes sötétsége borulna rájuk. Nem tudom elfelejteni azt a sajátságos látványt, amelyben 7-8 éve volt részem, s amelyet soha azelőtt és azóta sem láttam. Olyan sűrű, sötét fellegek borították az eget, amelyek az egész tájékot fényes nappal félhomályba burkolták, s akkor olyan kísérteties színe volt a vidéknek, amely az embert megborzongatta. Természetesen az, aki Istenben bízik, minden ilyen dolgot más szemmel néz, mint egy babonás ember. De tény, hogy éreztem, hogy ez a rendkívüli látvány sokkal jobban megborzongatja az embert, mint a teljes sötétség. Jön egy olyan időszak, amikor sem nap, sem éjszaka nem lesz, s amikor az Antikrisztus trónja is sötétségbe fog borulni. És akkor ezek között rémületes események között egyszerre csak világosság támad estének idején, és ez a világosság nem lehet más, mint a Messiás megjelenése. Világosság lesz estének idején, de ebben nyíltan benne van a szellemi világosság is, amely a földet beragyogja: erkölcsi és szellemi éjszaka, hitetlenség és istentagadás után egyszerre az Istentől elvadult népek számára estének idején feltámad a fény, amikor megjelenik a mi Urunk Jézus Krisztus. Az ő megjelenése mindenki előtt világossá teszi, hogy minden hazugság volt, amit ellene szóltak. Hazugság volt az istentagadás, mert az az igazság, ami a Bibliában írva van. Az Isten uralkodik, és a maga idejében kezébe veszi az uralkodás gyeplőjét, és így a szellemi sötétség után is világosság támad. Azt hiszem, hogy a fizikai világ sok tekintetben kísérője a szellemi világnak. Nem a szellemi világ kíséri a fizikai eseményeket, hanem a fizikai világ eseményei idomulnak hozzá a szellemi világhoz. Tehát bizonyos, hogy akkor a szellemi megvilágosodást fényes jelenségek fogják követni.

Itt megint új szakasz kezdődik a 8. verssel. „És e napon lesz, hogy élő vizek jönnek ki Jeruzsálemből, fele részük a napkeleti tenger felé, fele részük pedig a nyugati tenger felé, és nyárban és télben is így lesz.” Akkor, amikor világosság támad, a Messiás eljövetele után élő vizek jönnek ki Jeruzsálemből. Fele részük napkelet felé, tehát a Holt-tenger felé, fele részük pedig a nyugati tenger felé, tehát a Földközi-tenger felé folyik. Nyáron és télen ugyanígy lesz. Palesztinában nem négy, hanem csak két évszak van, tél és a nyár egymás után következnek. Ősszel megindul az esőzés, esik télen át, tavasz elején megindul a késői esőzés, azután következik egy időszak, amikor alig esik az eső, jön a nagy szárazság, amikor rendre kiapadnak a patakok. Akkor majd azonban olyan víz támad, amely nyáron és télen egyaránt folyni fog. Ez már minden bizonnyal szellemi víz lesz, vagyis az élet vize. Élet Igéje fog Jeruzsálemből szétömleni azok fel az országok felé, amelyek Palesztinától keletre most ébredeznek és lépnek be a történelembe, mint ahogyan azt látjuk azokban a mozgalmakban, amelyek a keleti országokban jelenleg folynak. De folyik a szellemi víz nyugat felé is, azok felé a népek felé, akik akkor új vágyakozással fogják magukba szívni az élet igazi vizét. Jehova lesz majd a király az egész földön. „És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr (Jehova) lészen, és a neve is egy.” Az eredeti szövegben „Jehova” áll, nem „Úr”. Neve is egy lesz – ez azt jelenti, hogy mindenütt tudni fogják az emberek, hogy egy Isten van csak, és nincs külön istene az angoloknak, a magyaroknak és a többi népeknek, mint ahogy azt tanították nekünk, mondván, hogy a mi istenünk a mi fegyvereinket megáldja, a másokét nem. Akkor tudni fogják, hogy egy Jehova van a világon, és a neve is egy. Egy tanítás fogja bejárni az egész világot erről az egy Jehováról. Ez akkor következik be, amikor Jézus visszajön, új Jeruzsálem lesz akkor, és ez az egység fogja megteremteni a népek egységét, s a népek egységével a békességet is a földön. Egy Jehova és egy nép lesz a földön. A 10. versben olvasható adatok nem mind ismerősek a számunkra. Ahhoz, hogy megértsük őket, további felfedezésekre lenne szükség. Hogy Palesztina adatait jobban megismerjük-e, ha ott komolyabb ásatások történnek egyszer, nem tudjuk. Hogy az egész föld hogyan változik át síksággá, nem értjük. Hogy Benjámin kapuja a damaszkuszi kapu, az biztos, a szegletkapu valószínűleg a templom délkeleti részén levő kapu. Itt tehát olyan adatokat találunk, amelyek nem egészen érthetőek. „És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságosan lakoznak Jeruzsálemben.” Ennélfogva ellenség nem támadja többé őket, csak egyszer, az ezeréves birodalom végén.

Most megint megjelenik a próféta előtt egy borzalmas csapás, amelyet nem tudunk másképpen megérteni, csak ha az utolsó időkre vonatkoztatjuk. Jelenések könyvében a fenevad és a hamis próféta (Jel, 19,17-21) – tehát az Antikrisztus, és az, aki az Antikrisztus számára a vallásos tiszteletet meg fogja szervezni – bevettetnek a kénköves égő tóba, ami a második halál. Éspedig élve, elevenen vettetnek bele. És akkor velük együtt azok is a halál martalékaivá válnak, akik akkor támadnak Krisztus ellen, ezt Zakariás is látja, és ez lesz az a csapás, amellyel az Úr megver minden népet, akik az övéi ellen támadnak. Senyvednek, elrothad a húsuk, amikor lábukon állnak, tehát borzasztó csapás éri utol őket, egy olyan betegség, amelyet elképzelni sem tudunk. Nem tudjuk, hogyan magyarázzák az orvosok ezeket a tüneteket: míg a lábukon állnak, és a húsuk szétfolyik vagy elrothad. Szemük is elrothad, kifolyik abból a gödörből, amelyben el vannak helyezve. Nyelvük is elrothad. Olyanféle csapás éri utol őket, mint Heródest, aki Pétert fogságba vetette, Jakabot kivégeztette, és később istenként imádtatta magát: alattvalói szeme láttára a férgek ették meg. Azon a napon lesz, hogy nagy háborúságot támaszt az Úr, de maga a szó tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy mozgalmat támaszt. Nagy mozgolódás támad közöttük, ki-ki az ő embertársának kezét ragadja meg, egyik a másik ellen fordul és egymást ölik meg. Ilyen csapás korábban is volt, a midianitákkal történt (Bír. 7,22). Olyan düh töltötte el őket, hogy egymást pusztították el.

Egy nagyon nehezen érthető mondat következik: „Sőt még Júda is harcolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtetik a köröskörül lakó népek minden gazdagsága: arany, ezüst és igen sok ruha.” Ezt némelyek úgy magyarázzák, hogy a zsidók közül is lesznek olyanok, akik az Antikrisztus seregével tartanak, és ezek is fognak harcolni. Sőt olyan állítás is van, hogy az Antikrisztus és a hamis próféta is zsidó lesz, ami egyáltalán nem valószínűtlen, hiszen a leggonoszabb gyűlölői Istennek mindig azok közül támadnak, akik a legközelebb álltak hozzá. A leghitetlenebb emberek mindig a papok közül kerültek ki. Tehát elképzelhető, hogy így lesz. Lucifer Isten kerubja volt, a Sátán Isten trónja mellől származott. Júda is harcolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtik a körös-körül lakó népek minden gazdagságát: aranyat, ezüstöt és igen sok ruhát, és éppen olyan csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, amelyek e táborban lesznek, mint amilyen az embereken. Természetes, hogy a próféta a maga fogalmai szerint látja a jövőt, és nem a mi fogalmaink szerint. A barmokon is ugyanaz a csapás lesz. Isten nem engedi, hogy ez a Jeruzsálem elleni támadás megvalósuljon, bár olyan haderővel támadnak, hogy Jeruzsálemnek el kellene pusztulnia teljesen. Az Olajfák hegyén megjelenő Messiás azonban az ő hívő népét meg fogja menteni. Csodálatos lesz a szabadítás!

Jeruzsálem túl kicsi terület ahhoz, hogy az Antikrisztus oda összpontosítsa minden erejét. Anélkül, hogy a jövőt illetően találgatásokba akarnánk bocsátkozni, annyit elárulhatok, hogy a világ középpontja földrajzilag – akárhogy forgatjuk is a dolgokat – az, ahol a három világrész találkozik, ez pedig Palesztina. Hogy a világ figyelme e felé a terület felé fordul, már most láthatjuk, de ezek csak halvány előjelek, csak előjátéka annak, ami következni fog. Ázsiában népek ébrednek fel, de eljön majd az idő, amikor Afrikában is felébrednek. Ezt már sejthetjük is, mivel az arabok egészen biztosan nem fognak eddigi állapotukban maradni. Várható, hogy Afrikában is más idők következnek, tervek készülnek Afrika földjének termékennyé tétele érdekében. Arról is olvasunk, hogy Palesztina ott fekszik a világnak azon a részén, amely alkalmas arra, hogy a világ forgalmának és a világ eseményeinek a középpontja legyen. Ha tehát az események erre a területre terelődnek, itt összpontosulnak – amint megjegyeztük: anélkül, hogy a jövőbe akarnánk belelátni, és olyasmiről beszélni, amihez nem értek –, az nem fog bennünket meglepetésként érni.

A fejezet utolsó versei tisztán az ezeréves uralkodás bélyegét hordozzák magukon. Olvasás közben is látjuk, hogy olyan állapotokat írnak le, amelyek nem vonatkoznak az új földre, mert hiszen Isten csapásai fogják érni a népeket, és a népek között bűnök, Isten ellen fordulások figyelhetők meg, ám mégis Isten akarata teljesül a földön: ez jellemzi az ezeréves uralkodás idejét. Ez a közbenső állapot az antikrisztusi elsötétülés és az új föld között: eljön a hajnal ideje, amely megelőzi a teljes világosságot. Az új eget és az új földet úgy tekinthetjük, mint a felkelő nap, a világosság országát, az ezeréves uralkodást pedig úgy tekinthetjük, mint a hajnalt. Amikor a Jelenések könyve azt mondja az egyik gyülekezetnek, hogy „neked adom a hajnalcsillagot” (Jel. 2,28), ez alatt nem érthet mást, mint a visszatérő Jézust, és az ő uralkodását ezer esztendőn keresztül. Az is érdekes, hogy az ezer esztendős uralkodást Zakariás próféta, vagyis az általa szóló isteni jóslat a sátorok ünnepéhez hasonlítja. A zsidóknak három fő ünnepe volt a kisebb ünnepek mellett, és ezek a fő ünnepek egy hétig vagy nyolc napig tartottak: a húsvét, a pünkösd és a sátorok ünnepe. Ezt a három ünnepet a zsidók akkor tartották meg, amikor a figyelmük Isten felé fordult. Mi ezek közül kettőt vettünk át: a húsvétot és a pünkösdöt, a sátorok ünnepét nem. A húsvét jelentőségét láttuk beteljesedni: nagypéntek és a feltámadás. A pünkösd jelentősége valósággá lett a Szent Szellem kitöltésében. A sátorok ünnepének jelentősége azonban még homályban van, az a jövőé: az ezeréves uralkodás. Ezen az ünnepen a zsidók kiköltöztek kényelmes lakásukból, és kint a szabadban gallyakból sátrakat készítettek, és ott töltötték az ünnepet. Régebben Budapest bérházainak udvarán készítették el ezeket a sátrakat. Ezek a sátrak jelképezték azt az időt, amikor még nem voltak kőházak, hanem házak nélkül sátrakban laktak. Nem a sivatagot jegyezték meg abból az időből, hanem Isten gondoskodását, amely a sivatagon átvezette őket, amikor a sivatagot átváltoztatta számukra egy csodálatos korszakká, amelyhez hasonló korszak nem volt a zsidók életében: a kő meghasadt és víz folyt a sziklából, szántóföldek híján az égből hullott a manna, és Isten hússal látta el őket, odasodorta hozzájuk a fürjcsapatokat. Sivatagban vándoroltak negyven esztendőn keresztül, és nem éheztek, nem szomjaztak ott a sivatag földjén. Ahol semmiféle lehetőség nem volt, hogy ember éljen, ott a zsidó megélt Isten gondoskodásából. Ennek a csodálatos isteni gondviselésnek az emlékére ülték a sátorok ünnepét. Örömünnep volt ez, az öröm napja, mert Isten gondoskodott. Ez az ezeréves birodalom tartalma is, amikor Isten újra gondoskodik, és amikor Isten gondoskodása megsegíti a földet: a nap hétszer olyan fényesen ragyog, a hold olyan lesz, mint a nap. Az emberek sokáig fognak élni, és a farkas és a bárány együtt fognak lakni. Az oroszlán a borjúval együtt legel, a fegyverek kaszákká és sarlókká lesznek, s az egész világon Isten áldása nyugszik majd. Erről az ezeréves uralkodásról beszél Zakariás próféta, amelynek a sátorok ünnepe halvány előképe. Megjövendöli azt a csodálatos korszakot, amikor az emberiségről Isten megint úgy fog gondoskodni, mint a zsidókról a sivatagban. Ám Istennek átka utoléri azokat, akik Neki ellenszegülnek, ők nem nyernek áldást, tehát büntetés is lesz akkor. Ezt az időt jósolja meg Zakariás próféta, ahogy a 16. versben következik: „S lészen, hogy akik megmaradnak mind ama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jönnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.” Akkor a húsvét és a pünkösd mellett ott lesz a sátorok ünnepe is, de tart ezer esztendőn keresztül. „És lészen, hogy aki nem megy fel a föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az egyiptomi nemzetség, ő rájuk sem lészen; de lészen az a csapás, amellyel megcsapkodja az Úr a népeket, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. Ez lészen Egyiptomnak büntetése, és minden népek büntetése, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.” Amit ezekben a versekben olvashatunk, természetesen csak kép, vagyis nemcsak eső nem lesz, hanem az esővel jelképezett többi áldás is elmarad. Akik tehát nem akarnak az emberiséggel együtt ujjongani azon, hogy a Messiás uralkodik, akik nem tudnak együtt örülni a többiekkel, azokra nem hull Isten áldása.

„Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medencék.” Az ezeréves uralkodás alatt, még a lovak csengettyűin is az lesz. Akkor nem a főpap lesz egyedül Jehovának szentelve, hanem még a lovak is, az ő céljait fogják szolgálni. A hatalmas autók is, amelyek Budapesten járnak. Akármilyen közönséges fazék is szent lesz, s az ő céljait szolgálja csupán. Akkor, amikor minden ember, aki Istennek hódol, mindenét úgy tekinti, hogy az az Istené, az ő kedve szerint kell használni – milyen más lesz akkor a világ! A 21. versben – „És Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljönnek mind, akik áldozni akarnak, és választanak közülük és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon.” – azt olvassuk, hogy nem csak a templomi, hanem minden fazék, minden edény használható lesz arra, hogy egy szeretetvendégségen összegyűjtse azokat, akik örülni akarnak. De mi az a kananeus? Igen régi törzse a Szent Föld lakosságának.. Azokat nevezték így, akik a part mentén, a hatalmas kereskedő városok (Tírusz és Szidón) lakói voltak. Föníciai kereskedő népek, az ókor kereskedői. A zsidók nem kereskedők, hanem földművesek voltak, de mind jobban eltanulták a kereskedést, és lett belőlük üzletember, a mammonnak, a pénznek a szolgája. Azon a napon nem lesz majd kananeus – olyan ember, aki a pénz bálványát szolgálja. Gondoljuk el azt, hogy akkor, amikor Zakariás próféta élt, ez a hajlam a zsidókban még csak kifejlődőben volt. Micsoda isteni látás kellett ahhoz, hogy a próféta meglássa: az egész zsidó nép lelke ebbe az irányba fog elindulni, ám eljön egy olyan gyógyulás, amikor nem lesz többé kananeus az Isten házában, az Isten választott népe között. A vagyonért égő szellem kiég, kívész közülük, és olyanokká lesznek, mint azelőtt voltak, Dávid és a bírák idejében. Dávid és a bírák ideje volt a nép fénykora, a királyok alatt már hanyatlásnak indult. A bírák korát az jellemezte, hogy Isten szabadítókat küldött közéjük.

„És nem lészen többé kananeus a Seregek Urának házában e napon.” Ez a rövid mondat, amellyel a prófécia befejeződik, jelenti, hogy megújhodik Isten választott népe, és nem a pénz bálványát szolgálja, hanem Istent. Olyan lesz, mint amikor még a kananeusok nem rontották meg Izraelt.

Itt ültünk fejezetről fejezetre Zakariás lábainál és láttuk, hogyan kapta Istentől a jövendöléseket. Láttuk, hogy olyan jövendölések hangzottak el, amelyeket csak a mai világban vagy csak az elkövetkező időben látunk meg, de bárhogy lesz is, boruljunk le az örökkévaló Isten előtt, aki megmutatta az övéinek azt, aminek be kell következnie. Higgyünk annak, aki ezeket a dolgokat mind előre megjövendölte, hogy amikor teljesülnek, lássuk, hogy Isten itt járt a földön, előttünk megy, hogy mutassa az utat. Akkor, amikor Isten ilyen világosságot támaszt, nem kell félnünk, hanem kövessük őt, s ő vezet át azon a sivatagon, amelynek a túlsó partján, az Olajfák hegyén megáll a Messiás lába, amikor elérkezik a nagy szabadulás ideje!

-<>-

Forrás: Csia Lajos – Zakariás könyvének magyarázata © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008
Saját példányból lejegyezve: 93–101. oldal