El nem múlik ez a nemzedék

Romlott, erőszakkal megtelt föld

Jézus, az Ő második eljövetelét közvetlenül megelőző időkről így prófétált: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt. 24,37) Mózes 1 könyve 6. fejezetének 5. verséből megtudjuk, mit látott Isten Noé idejében a földre letekintve: „És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” Az emberi szívek vizsgálója az akkori nemzedékben egyetlen igaz, tökéletes férfit talált Noé személyében. Egyetlen férfit talált, aki Istennel járt (9. vers).



A „föld pedig romlott volt Isten előtt és megtelt a föld erőszakoskodással” (11. vers). Amikor napjainkban letekint az Úr a földre, azt látja, hogy most még rosszabb a helyzet, mint Noé idejében volt. Akkoriban fizikai, és (verbális) szóbeli szinten folyt az erőszak, helyhez kötötten. Most az erőszak előbbiek mellett már személytelen, helyhez nem kötött (virtuális) módon is megsokasult, melynek eszközei beépültek a mindennapokba, megszokottá, észrevétlenné váltak az emberiség többségének életében. Ki veszi észre ma már azt a nyomást, hogy mobil telefonon tulajdonképpen bármely pillanatban a világ bármely részén elérhető, bármikor kaphat sms-t vagy e-mailt, bármikor ráírhatnak cseten, naponta kéretlen reklámokkal, és banki, vagy biztosítási ajánlatokkal gyötörhetik. Nem veszi észre, de ez a folyamatos nyomás alatt tartás védekező energiáinak egy részét elemészti. A globális média: írott és elektronikus sajtó; televízió, internet, mobiltelefon, elenyésző pozitív hatásuk mellett sokrétű ártó hatásuk folytán valójában erős fegyverek az Isten, és az ember ellenségének, Sátánnak a kezében a félelem, a kimerültség, a közömbösség, az erőszakosság, az erkölcstelenség, a gyűlölet, stb. előidézésére, és fenntartására, és a hazugság folyamatos terjesztésére. Elmondhatjuk, hogy ma már nem elég elköltözni a fizikai erőszak elől. Mert a nem-fizikai fegyverek hatása mindenütt utoléri, és sújtja az erőszak valamilyen formájával az embert mindaddig, amíg el nem vágja magát ezektől.

Ez az elkülönülés Jézus Krisztusban élve, Isten szárnyainak árnyékába rejtőzve lehetséges. Jézus azt kérte Atyjától, és a mi Atyánktól, hogy őrizzen meg minket a gonosztól a világ közepette: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Ján 17,15). Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból: imádkozott az Úr Jézus. Ezt jegyezzük meg. Jézus nem kérte Istent, az Atyát, hogy gyermekeit vegye ki a „gonoszságban veszteglő” (1Jn 5,19), erőszakossággal megtelt világból. Ő maga sem ígért ilyet sehol az Újszövetségben. Azt viszont megígérte, hogy ha parancsolatainak engedelmeskedünk, és a ránk bízott (tanítvány-képző) munkát végezzük, akkor Ő velünk van a világ (helyesen: a kor) végéig minden napon.

A nagy küldetés

A nagy küldetés nem az, hogy minél több emberrel elmondassunk egy úgynevezett megtérő imát, és/vagy minél több embert tegyünk kereszténnyé, hanem az, hog

„Elmenve azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, 20 Tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt. 28, 19-20)

A fenti igével kapcsolatban két dologra szeretném felhívni a figyelmet: 1) kizárólag valóságosan megtért, újjászületett és élő, tettekben megnyilvánuló hittel rendelkező embereket lehet és kell tanítványokká tenniük Krisztus igaz tanítványainak; 2) Jézus követői a kor végéig itt lesznek.

Valaki el ne hitessen titeket!

„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.” (Mt 24,4; Mk 13,5; Lk 21,8) Máténál arról olvasunk, hogy sok ember olyan igénnyel fog fellépni Jézus nevében, hogy fogadják el őt, mint Krisztust, azaz mint Isten felkentjét. Márk és Lukács pedig azt írja, hogy sok hitető azt akarja majd elhitetni magáról az emberekkel, hogy ő maga Jézus. Erre is láthatunk már példát. Egy ausztrál ember a youtube-on így vall magáról: „A nevem Allan John Miller, de valójában Jézus vagyok.” Számos követője van.

Aztán vannak azok, akik önjelölt módon, vagy más tévelygők által „felkenve” úgy lépnek fel, mint Isten felkentjei. Jeleket és csodákat tesznek, „gyógyítanak”, prófétálnak, démonokat űznek. Ők nagy eséllyel abba a kategóriába fognak tartozni, akikhez az igazi Felkent majd így fog szólni: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem ti gonosztevők.” (Mt 7,23) A 21. versben olvashatunk arról, hogy miért minősítette így ezeket az embereket Jézus: „Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a mennyeknek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Lehet, hogy ezek a magukat felkentnek állító emberek csodákat és jeleket tesznek, de nem az Atya Isten akaratából. Viszont hírnévre és nagy vagyonra tesznek szert. Aki Isten akaratából tesz jeleket és csodákat, az ingyen adja azt, amit ingyen kapott. Az ilyen igazi hívő valószínűleg névtelen, és a világ szerint szegény marad, mint Mestere (Zak 9,9; Mt 21,5), de valójában gazdag Istenben, és másokat gazdagít.

Az idő elközelgett

„Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jönnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánuk.” (Lk 21,8)

A hitetéssel kapcsolatban szeretnék rámutatni egy keresztény körökben eddig nem hangsúlyozott elemre. Az imént idézett három igehely szinte szóról szóra megegyezik abban, hogy a hitetés arra vonatkozik, hogy emberek fellépnek felkentként, vagy Jézusként. Lukácsnál azonban Jézus beszél egy további hitetésről is. Ez így szól: „Az idő elközelgett” (Lk 21,8), vagyis: közel van az Úr második eljövetele. Az Úr Jézus parancsa a hitetések e harmadik fajtájának hirdetőivel kapcsolatban ez: „Ne menjetek azért utánuk.” Sokan hallottunk már, főként karizmatikus körökben efféle előrejelzéseket: „Lehet, hogy már ma este eljön az Úr! Vagy a jövő héten, vagy az év végén, vagy a következő évben, vagy ha kitör ez, vagy az a háború, vagy...” Ez a hitetés semmivel sem veszélytelenebb, mint az előzőek.

A szenvedés-iszonyban szenvedők hallva, hogy mindjárt jön az Úr, fellélegeznek, mert azt hiszik, hogy elkerülhetik azt, ami egy igazi hívő számára elkerülhetetlent, a szenvedést, és a próbatételt. Nézzetek inkább az Úrra, és bátorodjon a szívetek! Nem nagyobb a tanítvány a Mesterénél. A szenvedésre és a próbatételekre azért van szükségünk, hogy megtanuljuk az Istennek való engedelmességet (Zsid 5,8), tökéletességre jussunk (Zsid 2,10), amint ez meg lett parancsolva nekünk: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48), és kipróbált legyen a hitünk (2Pét 1, 6-7).

Akiknek azt sulykolják a gondolataik közé, hogy mindjárt jön az Úr, és ezt az alacsony szintű, vagy felületes ige ismereteik alapján komolyan is veszik, azok „eltántorodhatnak az értelmüktől”. Passzívakká válhatnak, nem tervezve semmit komolyan, az Úr vezetését keresve, vagy feladhatják a már meglévő, földi életükre nyert látásaikat, terveiket. Úgy gondolhatják, nincs értelme évekre előre tervezni, vagy hozzá kezdeni meglévő tervek megvalósításához, ha úgyis „Mindjárt jön az Úr!”. Pedig elsősorban nem azzal kellene foglalkoznunk, hogy mikor jön az Úr, hanem azzal, hogy ha bármikor is jön készen várjuk Őt. És várakozás közben lássuk el a családunkban, a világban előttünk álló feladatainkat, dolgozzunk; és az Úr által ránk bízott munkát is végezzük el. Itt erősen leszögezem, hogy: első a saját házunk népéről való gondviselés, utána jöhetnek a gyülekezet szükségei, a szolgálat és a jótékonykodás. Ha az első kötelességünket nem teljesítjük, akkor a többit hitetetlenségben (1Tim 5,8), vagyis bűnben végezzük, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vallásos holt cselekedet Isten előtt. Amíg a gyülekezetünkben akár csak egyetlen egy a pásztor és a közösség által elhanyagolt özvegy, és árva is van, ne csúfoljuk meg őket és Istent azzal, hogy ismeretlenek anyagi megsegítésével dicsekedünk!

Megint mások minél több emberrel el akarnak mondatni egy úgynevezett megtérő imát. Ezért éjt nappallá téve nyüzsögnek, utcákon, tereken „lármáznak”, napokig tartó konferenciákat, koncerteket, dicsérő alkalmakat szerveznek, megkerülik a tengert, hogy egy pogányt kereszténnyé tegyenek. De ha magukhoz hasonlóan csak kereszténnyé, és nem tanítvánnyá tesznek valakit, akkor a gyehenna fiává teszik őt magukkal együtt.

A 2 Thesszalonika 2, 1-3-ban Pál apostol is komolyan figyelmeztet minket a hitetésnek a Lukács 21,8-ban említett harmadik elemére: „Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, 2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nekünk [tulajdonított] levél által, mintha közel volna már a Krisztusnak ama napja. 3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik előbb a hittől való szakadás, és lelepleződik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”. Pál itt hangsúlyosan Krisztus eljövetelére és a hozzá leendő egybegyűjtésünkre (az igazak feltámadására, és az elragadtatásra) vonatkozóan mondja, hogy ne higgyük el, amikor azt mondja ember, vagy akár szellemi lény, hogy „közel van”. Jézushoz hasonlóan ő is konkrét történésekre mutat, melyeknek be kell következniük ahhoz, hogy az Úr visszajöjjön.

Közel van, az ajtó előtt

Jézus a Máté, Márk, Lukács evangéliumában részletesen feltárja a tanítványok előtt, hogy mi mindennek kell megtörténni azelőtt, mielőtt Ő visszajönne, és mielőtt összegyűjtetnének a választottak. Lesznek háborúk, éhínségek, döghalálok, földrengések, árulások, botránkozások. Sok hamis próféta sokakat elhitet. A tanítványokat gyűlölni fogják, nyomorúságra adják, megölik. De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül (megmenekül). Olyan felfoghatatlan mértékű lesz a nyomorúság, hogy: „ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24,22). „Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. 34 Bizony mondom nektek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.” (33-34. vers) Ez a nemzedék pedig állapotában hasonló lesz a Noé korabelihez, valamint, ahogy az akkori nemzedéknek, úgy ennek a tagjai is élik a megszokott, mindennapi életüket, és közben nem vesznek észre semmit. Miután mindezek, amiket Jézus előre jelzett, meglettek: „feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (30-31. vers) Ebbe a szelektív egybegyűjtésbe ad betekintést a 40-41 vers. Az igazi hívők felvétetnek, a hamisak otthagyatnak.

Ha valaki úgy gondolja, hogy az Úr Jézus eljövetele, a kor végét megelőző események, „a nagy nyomorúság” előtt/elől Jézus elragadja az övéit, a választottakat, az kérem vegye számításba azt, hogy Ő ilyet nem ígért. Ellenben

1) intette tanítványait: „Vigyázzatok azért minden időben, kérve, hogy méltókká téttessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lk 21,36)

2) „A ti béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.” (Lk 21,19)

3) „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül (megmenekül)”. (Mt 24,13)

4) Megígérte: „a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok” (Mt 24,22)

5) Azt ígérte: „íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28,20)

6) Atyánkhoz így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

7) Ígéretet tett: „Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.” (Jel 3,10) Engedelmességhez kötött ígéret!

8) Angyal által megmutatta János apostolnak azt a nagy sokaságot, „amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyi szék előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; 10 És kiáltottak nagy szóval, mondva: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!” (Jel, 7, 9-10) Majd egy a huszonnégy Vén közül ezt kérdezte tőle: „Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnan jöttek?” (13. v.). János így felelt: „Uram, te tudod.” (14/a v.) Mire a Vén ezt a magyarázatot adta: „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. 15 Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában;” (14/b-15 v.) Lássuk meg, hogy akik a nagy nyomorúságból jöttek és megmosták ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében, nem egyszerűen a mennybe jutottak be, hanem kipróbált hívő életük, és mennybe érkezésük körülményeinek jutalmaként az Isten királyi széke elé kerültek, és állandó szolgálatot nyertek az Isten templomában.

Kik fogják látni a jeleket?

Mivel az Úr Jézus az Ő eljövetelét megelőző földi állapotokat a Noé korabeliekhez hasonlította, ebből következően a világ emberei, és a vallásos emberek semmit sem fognak észre venni, vagyis nem fogják látni a jeleket. Az igazi hívők egy csoportja fogja felismerni a jeleket. A jelek, csapások, és nyomorúságok egy nemzedék élete alatt fognak lezajlani (el nem múlik ez a nemzedék, amíg meg nem lesznek mindezek). De ha kezdenek láthatóvá válni a jelek, vajon a hívők melyik korosztályától számoljuk az utolsó nemzedéket? Nyilván nem a gyermekek nemzedékéről van szó, mert ők koruknál fogva nem érthetik, hogy mi zajlik körülöttük. A fiatal felnőttek elenyésző része foglalkozik az idők jeleinek értelmezésével, ők tanulnak, családalapítást terveznek, dolgoznak, és egy részük a szolgálatra készül. A családos felnőttek (az ige megállapítása szerint) a világiakra viselnek gondot, nevelik gyermekeiket, az odaszántabbak az Úr útjára tanítják utódaikat, és esetleg szolgálnak gyülekezetükben. Az idősek pedig sokszor nyugalom és pihenés után vágynak, esetleg unokáikkal vannak elfoglalva, a buzgóbbak pedig az imádkozással szolgálják Urukat.

Nézzük más oldalról a kérdést. Kiket érdekelt a jelek kérdése? Kiknek beszélt Jézus a jelekről? Egy szó: tanítványok. Azok, akiknek körében eredetileg is elhangzottak Jézus szavai: tanítványai voltak. A tanítványok azok, akik mivoltuknál fogva elsősorban az Úr dolgaival foglalkoznak, de emellett ellátják világi, és közösségi kötelezettségeiket is. Ők azok, akik bármely elfoglaltságuk közben folytonos személyes kapcsolatban állnak Urukkal és közösséget gyakorolnak Istenükkel. Nekik jelenti meg Jézus mindazokat, amiket az Atyától hall (Jn 15,15b). Érett tanítványok látják az Úr eljövetelét, és a választottak összegyűjtését megelőző események jeleit. Az ő életükben fognak azok megtörténni.

El nem múlik ez a nemzedék

Azt, hogy közel van az Úr visszajövetele, az a nemzedék fogja tudni, amelyik az Ő jövetelét megelőző időszakban él. Annak a nemzedéknek nem hinnie kell, hogy közel van az Úr, hanem látnia kell, hogy mindazok az események, melyeket Ő előrejelzett, sorban megtörténnek. Értelem szerűen ennek a nemzedéknek az elsőtől az utolsóig mindet látnia kell mindazok közül, melyeket az Úr Jézus jelekként felsorolt, és a Jelenések könyvében leleplezett.

Egy Pál apostol által említett jelet már láthatunk. Nyilvánosan néhány évtizede kezdődött és jelenleg is zajlik a hittől való szakadás. A legszembetűnőbb a protestánsok és a karizmatikusok behódolása a pápának, és a világnak. A protestánsok 500. évfordulójukra adták fel végleg tiltakozásukat; a karizmatikusok indulásuk után bő száz évvel találtak haza Rómába. Belső romlottságukat, hitehagyásukat felismerve, a szellemi Babilon mindkét tábort idejekorán megkínálta emberi dicsőséggel, pénzzel és hatalommal, melyeket ők elfogadtak, ezáltal parázna és utálatos tetteik mostanra nyilvánosakká váltak és emiatt rájuk zárult Babilon tömlöcének vasajtaja.

De Isten most is hagyott maradékot. Ezért a valódi Istenkeresőknek – akik Jézust követve arra vágynak, azt akarják, hogy számukra Ő legyen a valóság, az élet, és az út az Atyához – azt mondom: Itt az ideje, hogy kijöjjetek a táborból az Úr Jézushoz, hordozva az Ő gyalázatát! (Zsid 13,13). Bátorításul itt hadd mondjam el kijövetelünkkel kapcsolatos bizonyságunkat az Úrról. Mi 20 évig voltunk tagjai egy karizmatikus gyülekezetnek, de hat évvel ezelőtt meghallottuk Isten Babilon elhagyására vonatkozó parancsát (Jel 18,4), és engedelmeskedtünk. Megtettük: kimentünk az Úrhoz a táboron kívülre, és azóta hordozzuk az Ő gyalázatát. Miután elhagytuk a gyülekezetet, egyes gyülekezeti tagok, az ottani, sajátságos tanításból következő általános nézet szerint azt mondták nekünk, hogy: azzal, hogy már nem járunk a gyülekezetbe, elhagytuk az Urat, visszamentünk a világba és tévelygünk. Mi ellenben azt tapasztaltuk akkor, és azt tapasztaljuk ma is, hogy az Úr nézete egészen más erről a tettünkről. Miután engedelmeskedtünk szavának, megtértünk és újra kizárólag Őbenne hittünk, és hitünket cselekedettel párosítva elhagytuk a paráznák és utálatosak anyjának egyik leányát: visszafogadott minket magához az Úr (2Kor 6,17). Azóta pedig füves legelőkhöz, és csendes, élő vizek forrásaihoz terelget minket a mi nagy és jó Pásztorunk. Ha egyszer-egyszer úgymond a siralom völgyébe jutottunk is, forrássá tettük azt, mert Isten a mi erősségünk. Szeretjük Őt, ezért minden a javunkra van.

Ismétlem: Jézus eljövetele előtt, az utolsó nemzedéknek az életidejében kell (évek vagy évtizedek alatt) mindazon eseményeknek látható módon megtörténnie, melyeket Jézus jelekként felsorolt, és a Jelenések könyvében részletesen leleplezett (revelation), kijelentett Jánoson keresztül a választottaknak. Mondhatjuk most, hogy közel van az Úr visszajövetele, amennyiben világossá tesszük hallgatóink előtt, hogy évek, vagy évtizedek távlatában értjük ezt. Azonban kijelentés szerint akkor lehet és kell hirdetnünk bátorításként azt az örömhírt is, hogy az Úr „közel van, az ajtó előtt”, amikor majd „mindezeket látjuk”. Az a nemzedék, amelyik látja a véget megelőző első jelet, az látni fogja az utolsót is.

„Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mind ezek meglesznek.”

-<>-

El nem múlik ez a nemzedék - Ökrös Ferenc