5. Az
ötödik „Úr-közel” Jézus visszajövetelével valósul meg.
Ezzel az Úr másodszor jön a földre. Első alkalommal úgy jött,
mint vándor, istállóban született, bitófán halt meg, ruháit is szétosztották gyilkosai. Második alkalommal úgy jön el, mint
Király, nagy hatalommal fog égből alászállani, mindenki látni
fogja dicsőségét és széjjel futnak előle ellenségei. Ez az
„Úr-közelség” mást fog hozni az egyháznak és mást fog
hozni az emberiség többi részének, a „nemzeteknek”. Egyház
alatt ekkor már régen nem a földi szervezeteket fogják érteni,
mert ezek a Krisztus visszajövetelét megelőző nagy szakadásban
elvilágiasodnak, Krisztust megtagadják és az
Antikrisztus mellé állnak. Megíratott ugyanis, hogy a külső
udvar, azaz a látható egyház odaadatik a pogányoknak
és azok a szent várost 42 hónapig tapodni fogják (Jel 11,2).
Egyház alatt, amikor az Úr visszajő, azt a földileg meg
nem szervezett, de Istentől jól ismert tömeget fogják érteni,
akiket Isten angyalai szellemi pecséttel látnak el. E pecsét egyik oldalát csak Isten fogja olvasni: „ösmeri az Úr az övéit”, a másikat az emberek olvassák: „el fog állni a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét nevezi”. (Vö. Jel 7,3 skk; 2 Tim 2,19). Amikor az Úr visszajő, ez igaz egyház tagjai föltámadnak. A feltámadó egyházat az angyalok elragadják a visszatérő Úr elé s „ekképpen mindenkor Vele lesznek”. (1 Tessz 4, 14-18). Mindenkor Vele lesznek: ez az ötödik „Úr-közel”, mely testi közelség lesz, első pillanatra csak a választottaknak, akkori nevükön: a győzedelmeseknek része lesz, akik addig is szellemi közelségben voltak az Úrral. Nem úgy lesz tehát, mint Jézus első eljövetele alkalmával; amikor csak lassan jutottak a testi együttlét mellett szellemi közelségbe is. Mind testi, mind szellemi Isten közelségből fognak kiindulni, hogy szolgálatukat az emberiségen elvégezzék. Ez a szolgálat a Báránnyal való együtt-uralkodás lesz. Ennek a találkozásnak és közösségnek Jézus a példázatokban ezt a meghatározását adta: „a király menyegzőt szerze fiának” (Máté 22,2). A Vőlegény és menyasszony örök egyesülése: menyegző. Csak egy idő múltával lesz látható Krisztus a többi akkor élő embernek, akik ekkor még nem kerülnek ítéletre, hanem az úgynevezett ezeréves uralkodás missziójának lesznek tárgyai. Nagy ébredéseket nagy megrázkódtatások előznek meg: minden nemzet előtt elsőként Izrael népe fogja a bűnbánat könnyeit sírni Őérte, akit általszögeztek, azután a bűnbánat és az azt követő ébredés kiterjed a világ összes nemzeteire. Be fogják látni tévedésüket s kiderül az egyház igazsága, amiért az oltár lábánál nyugvó szentek a mennyekben imádkoztak. Amint az Úr első eljövetele alkalmával a tanítványok lassankint vették észre, ki tulajdonképpen az a Jézus, hogy Benne Isten jelent meg: úgy fogja most a világ Krisztusnak és szentjeinek világkormányzásából lassankint felösmerni igaz Urát és amennyire felösmerik őt, annyira jutnak be az Ő közelségébe. Ám ekkor is még mindig lesznek olyanok, akiket az Úr jelenléte eltaszít; lassankint elhúzódnak az akkori társadalomtól, „a föld szélein” gyűlnek össze s „Góg és Magóg” népévé lesznek.
akiket Isten angyalai szellemi pecséttel látnak el. E pecsét egyik oldalát csak Isten fogja olvasni: „ösmeri az Úr az övéit”, a másikat az emberek olvassák: „el fog állni a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét nevezi”. (Vö. Jel 7,3 skk; 2 Tim 2,19). Amikor az Úr visszajő, ez igaz egyház tagjai föltámadnak. A feltámadó egyházat az angyalok elragadják a visszatérő Úr elé s „ekképpen mindenkor Vele lesznek”. (1 Tessz 4, 14-18). Mindenkor Vele lesznek: ez az ötödik „Úr-közel”, mely testi közelség lesz, első pillanatra csak a választottaknak, akkori nevükön: a győzedelmeseknek része lesz, akik addig is szellemi közelségben voltak az Úrral. Nem úgy lesz tehát, mint Jézus első eljövetele alkalmával; amikor csak lassan jutottak a testi együttlét mellett szellemi közelségbe is. Mind testi, mind szellemi Isten közelségből fognak kiindulni, hogy szolgálatukat az emberiségen elvégezzék. Ez a szolgálat a Báránnyal való együtt-uralkodás lesz. Ennek a találkozásnak és közösségnek Jézus a példázatokban ezt a meghatározását adta: „a király menyegzőt szerze fiának” (Máté 22,2). A Vőlegény és menyasszony örök egyesülése: menyegző. Csak egy idő múltával lesz látható Krisztus a többi akkor élő embernek, akik ekkor még nem kerülnek ítéletre, hanem az úgynevezett ezeréves uralkodás missziójának lesznek tárgyai. Nagy ébredéseket nagy megrázkódtatások előznek meg: minden nemzet előtt elsőként Izrael népe fogja a bűnbánat könnyeit sírni Őérte, akit általszögeztek, azután a bűnbánat és az azt követő ébredés kiterjed a világ összes nemzeteire. Be fogják látni tévedésüket s kiderül az egyház igazsága, amiért az oltár lábánál nyugvó szentek a mennyekben imádkoztak. Amint az Úr első eljövetele alkalmával a tanítványok lassankint vették észre, ki tulajdonképpen az a Jézus, hogy Benne Isten jelent meg: úgy fogja most a világ Krisztusnak és szentjeinek világkormányzásából lassankint felösmerni igaz Urát és amennyire felösmerik őt, annyira jutnak be az Ő közelségébe. Ám ekkor is még mindig lesznek olyanok, akiket az Úr jelenléte eltaszít; lassankint elhúzódnak az akkori társadalomtól, „a föld szélein” gyűlnek össze s „Góg és Magóg” népévé lesznek.
6. Ezt a
második térbeli Isten-közelséget az Úr visszavárása előzi
meg. Az utolsó napok, melyek az Úr visszajövetelét
megelőzik, adják az időbeli közelséget. Az utolsó napokban
ez a mondás: „Az Úr közel” azt fogja jelenteni: Jézus hamar
eljő! Ez az időbeli „Úr-közel” a legnagyobb szorongattatások
idejét fogja felölelni, az úgynevezett „nagy nyomorúság”
napjait, melyekben az egyháztól elvétetik a külső
istentisztelet alkalma és csak Szellemben lehet majd Istent
imádni, de ez a szellemben való imádás egyúttal valóságban
való imádás is lesz, mert a képmutatás minden alkalma
elvétetik a külső istentisztelet alkalmainak hiánya miatt. A
„valóság” azt is jelenti, hogy ebben az utolsó időben a
keresztyén egyházban a rajongás minden lehetősége
megszűnik. Rajongónak olyan embert nevezünk, aki hamis
lelkesültséggel az ige fölé emelkedik. A rajongás gyakori
tünete, hogy elhitetjük magunkkal, hogy a
szenvedések kikerülhetők, a győzelem könnyebb úton
is lehetséges. A tesszalónikai apostoli egyházban is voltak
olyanok, akik azt hirdették, hogy „az Úrnak napja itt van már”
(2 Tessz 2,2). Pál aggódva inti a rajongókat, hogy az Úr
napja nem jön el addig, amíg be nem következik előbb a szakadás
és meg nem jelenik a vétek embere, a veszedelem fia, ki mindennek,
amit Istennek vagy istentiszteletre méltónak neveznek, fölébe
fogja emelni magát, sőt Isten gyanánt fogja mutogatni magát (2
Tessz 2, 3-4). Ezen a nehéz időszakon tehát át kell esnie a
győzelemre törekvő egyháznak. De ezt az utolsó nehéz
harcot mégis könnyűvé fogja tenni az a tudat, hogy az Úr már
közel van, „csak az ajtó előtt” (Máté 24,33).
Mennél kínosabb lesz az igaz egyház helyzete ebben a világban, annál égetőbb lesz a kérdés: mikor jön el az Úr? Erre a kérdésre a felelet hármas: 1. akkor, amikor az egyház, a menyasszony felkészül a Vőlegény fogadására, amikor a búza megérik az aratásra; 2. akkor, amikor a világ konkolya elválik a tiszta búzától és maga is megérik arra, hogy összeszedjék és kemencébe vessék; 3. akkor, amikor azok a külső kísérő jelek, melyeket Jézus és az apostolok az Úr visszajövetelével kapcsolatban jövendöltek, teljesedni kezdenek. Eszerint Jézus visszajövetelének időpontját három tényező határozza meg: 1. az egyháznak, 2. a világnak állapota és 3. az ég viselkedése az egyházzal és a világgal szemben.
1. Az egyházról azt olvassuk, hogy annak menyasszonyként kell elkészülnie Vőlegénye, Jézus fogadására. Prófétai hasonlatok alapján Pál Krisztusnak és az egyháznak viszonyát a mostani időben a jegyességgel; az Úr visszajövetele és az egyházzal való egyesülése után pedig a házassággal példázta, s ezzel a földi házasságnak is mélyebb értelmet adott. „Ti férfiak, szeressétek feleségeiteket, amiképpen Krisztus is szerette az egyházat, úgyhogy magát odaadta érte, hogy azt, miután víznek fürdője által igével megtisztította, megszentelje, hogy az egyházat dicsőségben állíthassa maga elé, úgyhogy ne legyen rajta szenny, ránc vagy efféle, hanem szent és feddhetetlen legyen.” (Ef 5, 25-27). Ez az egyház minőségi feltétele: az egyház tisztasága. Ennek a tisztaságnak létrehozója nem az ember, hanem Krisztus, ki tisztító eszközül az igét használja, mely olyan az egyháznak, mint a vízfürdő. A megtisztítás útja nem a szerzetesi testfegyelmezés, de nem is a modern pietisták törvényeskedése (van nem törvényeskedő pietizmus is és annak Kálvin volt egyik apostola!). Megtisztulni tehát úgy lehet, hogy szívünket az ige és a Szellem fényébe állítjuk és magunkat annak ítélete alá állítjuk. Arról, hogy az ige az egyházban feladatát el tudja végezni, maga a Szellem-Isten gondoskodik azzal, hogy ajándékokkal ruházza fel kiválasztottait; azután szétküldi őket a világba. Ennek az isteni gondoskodásnak eredménye az ige reformációja, mely az apostolok kora óta napjainkig tart. A reformációnak nem az a célja, hogy a farizeusi gőg és szennyező babona támadásaival szemben örök védekezésben maradjon, s a Sátán okozta károkat és lékeket tatarozgassa a hajón; hanem az, hogy a megismerés mindig újabb területeire vigye az egyházat, hogy azokon a harcot meghívja, míg aztán az egyház az emberi tévelygés minden támadásával szemben felkészülten fog állni. Jakab apostol a bölcsesség elnyerésében látja az egyház megszilárdulásának útját (1, 2-9), s ennek elnyeréséhez az ember részéről csak a hit szükséges. Péter a kísértések közben kipróbálttá váló hitet jelöli meg ama gyümölcsként, amelyet a visszatérő Úr rajtunk keresni fog (1 1, 5-8), a hitet pedig a prófétai ige reménységgé változtatja (2 1, 19-20). A többi, ami az üdvösséghez szükséges, mind Isten ajándéka, olyan meghódításra váró ország, amelyet a hit vesz be (2 1, 3-11). Nem kell tehát egyebet tennie az apostolnak, minthogy a gyülekezetet hitre buzdítsa, emlékeztetve értelmüket az Istenek „éppen akkorra” adott igazságára. Az emlékeztetés a fennálló (jelen) szükség szerint mindig új igazságokat hoz elő a Biblia kincseiből, hogy a gyülekezet azokat hitével elsajátítsa. 2 Kor 3, 12-18 szerint a menyasszony felkészülésének módja az igében Krisztus dicsőségét szemlélni és mialatt Krisztust látja anélkül, hogy bármily erőlködést tenne is a Mester utánzására, át fog változni ugyanarra az arcra, dicsőségről dicsőségre.
A minőségi feltétel mellett a menyasszony felkészülésének van mennyiségi feltétele is. Róma 11,25 szerint, mielőtt Isten Izrael kitört ágain könyörülne s őket a hívő Ábrahám szelíd olajfájába visszaoltaná, a „pogányok teljes számának” be kell mennie. Ez a kifejezés „teljes szám” (pléróma) azt mutatja, hogy Isten eleve meghatározta, hogy Krisztus menyasszonyának, az egyháznak, a nemzetekből és korokból hányan és kik lesznek tagjai; őket név szerint ismerte és kiválasztotta s mikor az utolsó kiválasztott is bemegy (a Krisztus-bárkába), Krisztus menyasszonya kész lesz jövendő hivatásának teljesítésére. Ez a hivatás a Krisztussal együtt uralkodás lesz, a földön az isteni igazságosság megvalósítása. Azért tehát nemcsak az egész egyháznak kell elkészülnie, hanem a „teljes szám” minden egyes tagjának külön is meg kell szentelődnie és megösmernie Isten gondolatait, amelyeknek Krisztus visszajövetele után a földön alakot kell ölteniök. Ennek a teljes számnak minden tagja hit által föltétlen engedelmességre jut s e tekintetben kipróbáltságának bizonyítékát adja (1 Kor 9, 16-27): A hit engedelmességének legfőbb bizonyítéka az egyház egysége lesz (Ján 17, 15-23).
2. Krisztus visszajövetelének világi feltétele: a világnak az ítéletre való megérése, a konkolynak a búzától való elválása. Jézus szerint tévelygés, árulás, gyűlölet, háborúk töltik be az utolsó napokat (Máté 24, 5-12). Jézusnak ezt a jövendölését többször megismételte Pál; mindjárt egyik első levelében az egyházszakadásról szólott (2 Tessz 2,3: apostasia tulajdonképpen elpártolást jelent, Krisztus mellől az Antikrisztus mellé állást); két késői levelében pedig megjósolta, hogy az utolsó időkben az emberek közt a gonoszság megszaporodik (1 Tim 4, 1-3; 2 3, 1-9): „Ezt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek; mert az emberek magukat szeretők lesznek, pénzvágyók, dicsekvők, fennhéjázók, káromlók, szüleiknek engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, engesztelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, a jónak ellenségei, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább kéjszeretők, mint Istent szeretők, a kegyességnek formáit használók de erejét megtagadók.” A Jelenések Könyvében a filadelfiai és ladiceai gyülekezet állapota mutatja az utolsó idők kétféle gyülekezetét, az Istenre támaszkodót és a magában bizakodót, a dicsekvőt. Az előbbi a napba öltözött asszonyban jelenik meg a napok végén, az utóbbi a veres fenevadon ülő paráznában (12 és 17). A nagy paráznát alkotó visszaeső keresztyének meg fogják tagadni keresztyén testvéreiket, nyilvánvaló tévelygőkkel szövetkeznek és az Istent gyűlölő államhatalomtól fogadnak el előnyöket s anyagi előnyökért és e-világi hatalomért az egyház égi dicsőségét, szeretetegységét eladják. Velök szemben fognak állani a választottak, akik mindenfajta hamisságtól elállanak, hogy Krisztushoz ragaszkodhassanak.
3. Az utolsó időben az egyház és a világ nem fog békében egymás mellett élni; a világ üldözni fogja az egyházat; az egyház Krisztus módjára eltűri az üldöztetést; közben azonban Isten segítségét, vigasztalását és szabadítását felséges megnyilatkozásokban fogja tapasztalni. Nehéz és mégis dicsőséges idő lesz, telve könnyel és tiszta örömmel; epedő fohásszal és Isten-magasztalással. Isten jelét fogja adni, hogy a világ gonoszságát nem hajlandó tűrni: csapások hosszú sora fogja a világot megpróbálni, melyeknek későbbi, nehezebb eseteitől azonban Isten az egyház tagjait meg fogja kímélni. Rémítő jelek támadnak égen, földön és vízben, melyek közül a legtartósabb és legtöbbször említett az ég- és földrengés lesz, melyben az Isten ellen lázadók alatt minden meginog és a teljes bizonytalanság érzése lepi meg őket. De amíg a világon a bizonytalanság és kétségbeesés érzései vesznek erőt, melyet csak eltompít a hamis biztonság szélhámos propagandája, addig az egyház világos jelképet kap arról, hogy Isten vele van. Az a szellemi Isten-közelség, melyet harmadik „Úr-közelnek” mondtunk, ekkor fogja a legmagasabb fokot elérni és párosulni fog az időbeli „Úr-közel” tudatával, melyet szintén jelek fognak bizonyítani. Ha a napot, órát, melyen az Úr visszajő, senki sem tudhatja is, de azt világosan látni fogják, hogy az idő közel van (Vö. Máté 24, 33-36.) A föld és ég közt a szellemi villamosfeszültség mindig magasabb fokot fog elérni; ott az istentelenség és gyűlölet, itt az isteni harag; ott a választottakban fokozódó epedő vágy, hála és szeretet, itt az isteni segítő szeretet vágyakozása gyermekei után keresnek kiegyenlítést. Egyszer a túlterhelt sarkokból az egymást kölcsönösen taszító és kereső feszültség kicsap s ez a villámütés az Úr visszajövetele lesz. Vonzás és taszítás lesz az Úr visszajövetelének következménye. A választottak elragadása a visszatérő Úr elé s a vele való örök egyesülés, meg nem szűnő „Úr-közel” lesz a vonzás; a „vasvesszővel való uralkodás”, melyet Krisztus a földön elkezd, lesz a taszítás mindazoknak, akik az igazságosságot gyűlölik s Isten szeretetét megvetik (Jel 2,27; 12,5; 19,15). Az Úr iránt érzett szeretet meg fogja érezni az utolsó időnek ezt a túlterhelt feszültségét, az isteni szeretet közelségét és Isten gyermekeit nem fogja váratlanul érni az Úr visszajövetele. Az Isten iránt való gyűlölet meg fogja vakítani az istentelenek szemét és az utolsó idők félelmetes várakozása közben sem fognak megtérni az élő Istenhez, hanem saját alkotásaikban fognak bízni (Jel 9, 20-21). Ezeket úgy lepi meg az Úr, mint tolvaj az alvó gazdát.
Arra a kérdésre, hogy mik az Úr időbeli közelségének kétségtelen jelei, a felelet az eddigiekből adódik:
Mennél kínosabb lesz az igaz egyház helyzete ebben a világban, annál égetőbb lesz a kérdés: mikor jön el az Úr? Erre a kérdésre a felelet hármas: 1. akkor, amikor az egyház, a menyasszony felkészül a Vőlegény fogadására, amikor a búza megérik az aratásra; 2. akkor, amikor a világ konkolya elválik a tiszta búzától és maga is megérik arra, hogy összeszedjék és kemencébe vessék; 3. akkor, amikor azok a külső kísérő jelek, melyeket Jézus és az apostolok az Úr visszajövetelével kapcsolatban jövendöltek, teljesedni kezdenek. Eszerint Jézus visszajövetelének időpontját három tényező határozza meg: 1. az egyháznak, 2. a világnak állapota és 3. az ég viselkedése az egyházzal és a világgal szemben.
1. Az egyházról azt olvassuk, hogy annak menyasszonyként kell elkészülnie Vőlegénye, Jézus fogadására. Prófétai hasonlatok alapján Pál Krisztusnak és az egyháznak viszonyát a mostani időben a jegyességgel; az Úr visszajövetele és az egyházzal való egyesülése után pedig a házassággal példázta, s ezzel a földi házasságnak is mélyebb értelmet adott. „Ti férfiak, szeressétek feleségeiteket, amiképpen Krisztus is szerette az egyházat, úgyhogy magát odaadta érte, hogy azt, miután víznek fürdője által igével megtisztította, megszentelje, hogy az egyházat dicsőségben állíthassa maga elé, úgyhogy ne legyen rajta szenny, ránc vagy efféle, hanem szent és feddhetetlen legyen.” (Ef 5, 25-27). Ez az egyház minőségi feltétele: az egyház tisztasága. Ennek a tisztaságnak létrehozója nem az ember, hanem Krisztus, ki tisztító eszközül az igét használja, mely olyan az egyháznak, mint a vízfürdő. A megtisztítás útja nem a szerzetesi testfegyelmezés, de nem is a modern pietisták törvényeskedése (van nem törvényeskedő pietizmus is és annak Kálvin volt egyik apostola!). Megtisztulni tehát úgy lehet, hogy szívünket az ige és a Szellem fényébe állítjuk és magunkat annak ítélete alá állítjuk. Arról, hogy az ige az egyházban feladatát el tudja végezni, maga a Szellem-Isten gondoskodik azzal, hogy ajándékokkal ruházza fel kiválasztottait; azután szétküldi őket a világba. Ennek az isteni gondoskodásnak eredménye az ige reformációja, mely az apostolok kora óta napjainkig tart. A reformációnak nem az a célja, hogy a farizeusi gőg és szennyező babona támadásaival szemben örök védekezésben maradjon, s a Sátán okozta károkat és lékeket tatarozgassa a hajón; hanem az, hogy a megismerés mindig újabb területeire vigye az egyházat, hogy azokon a harcot meghívja, míg aztán az egyház az emberi tévelygés minden támadásával szemben felkészülten fog állni. Jakab apostol a bölcsesség elnyerésében látja az egyház megszilárdulásának útját (1, 2-9), s ennek elnyeréséhez az ember részéről csak a hit szükséges. Péter a kísértések közben kipróbálttá váló hitet jelöli meg ama gyümölcsként, amelyet a visszatérő Úr rajtunk keresni fog (1 1, 5-8), a hitet pedig a prófétai ige reménységgé változtatja (2 1, 19-20). A többi, ami az üdvösséghez szükséges, mind Isten ajándéka, olyan meghódításra váró ország, amelyet a hit vesz be (2 1, 3-11). Nem kell tehát egyebet tennie az apostolnak, minthogy a gyülekezetet hitre buzdítsa, emlékeztetve értelmüket az Istenek „éppen akkorra” adott igazságára. Az emlékeztetés a fennálló (jelen) szükség szerint mindig új igazságokat hoz elő a Biblia kincseiből, hogy a gyülekezet azokat hitével elsajátítsa. 2 Kor 3, 12-18 szerint a menyasszony felkészülésének módja az igében Krisztus dicsőségét szemlélni és mialatt Krisztust látja anélkül, hogy bármily erőlködést tenne is a Mester utánzására, át fog változni ugyanarra az arcra, dicsőségről dicsőségre.
A minőségi feltétel mellett a menyasszony felkészülésének van mennyiségi feltétele is. Róma 11,25 szerint, mielőtt Isten Izrael kitört ágain könyörülne s őket a hívő Ábrahám szelíd olajfájába visszaoltaná, a „pogányok teljes számának” be kell mennie. Ez a kifejezés „teljes szám” (pléróma) azt mutatja, hogy Isten eleve meghatározta, hogy Krisztus menyasszonyának, az egyháznak, a nemzetekből és korokból hányan és kik lesznek tagjai; őket név szerint ismerte és kiválasztotta s mikor az utolsó kiválasztott is bemegy (a Krisztus-bárkába), Krisztus menyasszonya kész lesz jövendő hivatásának teljesítésére. Ez a hivatás a Krisztussal együtt uralkodás lesz, a földön az isteni igazságosság megvalósítása. Azért tehát nemcsak az egész egyháznak kell elkészülnie, hanem a „teljes szám” minden egyes tagjának külön is meg kell szentelődnie és megösmernie Isten gondolatait, amelyeknek Krisztus visszajövetele után a földön alakot kell ölteniök. Ennek a teljes számnak minden tagja hit által föltétlen engedelmességre jut s e tekintetben kipróbáltságának bizonyítékát adja (1 Kor 9, 16-27): A hit engedelmességének legfőbb bizonyítéka az egyház egysége lesz (Ján 17, 15-23).
2. Krisztus visszajövetelének világi feltétele: a világnak az ítéletre való megérése, a konkolynak a búzától való elválása. Jézus szerint tévelygés, árulás, gyűlölet, háborúk töltik be az utolsó napokat (Máté 24, 5-12). Jézusnak ezt a jövendölését többször megismételte Pál; mindjárt egyik első levelében az egyházszakadásról szólott (2 Tessz 2,3: apostasia tulajdonképpen elpártolást jelent, Krisztus mellől az Antikrisztus mellé állást); két késői levelében pedig megjósolta, hogy az utolsó időkben az emberek közt a gonoszság megszaporodik (1 Tim 4, 1-3; 2 3, 1-9): „Ezt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek; mert az emberek magukat szeretők lesznek, pénzvágyók, dicsekvők, fennhéjázók, káromlók, szüleiknek engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, engesztelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, a jónak ellenségei, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább kéjszeretők, mint Istent szeretők, a kegyességnek formáit használók de erejét megtagadók.” A Jelenések Könyvében a filadelfiai és ladiceai gyülekezet állapota mutatja az utolsó idők kétféle gyülekezetét, az Istenre támaszkodót és a magában bizakodót, a dicsekvőt. Az előbbi a napba öltözött asszonyban jelenik meg a napok végén, az utóbbi a veres fenevadon ülő paráznában (12 és 17). A nagy paráznát alkotó visszaeső keresztyének meg fogják tagadni keresztyén testvéreiket, nyilvánvaló tévelygőkkel szövetkeznek és az Istent gyűlölő államhatalomtól fogadnak el előnyöket s anyagi előnyökért és e-világi hatalomért az egyház égi dicsőségét, szeretetegységét eladják. Velök szemben fognak állani a választottak, akik mindenfajta hamisságtól elállanak, hogy Krisztushoz ragaszkodhassanak.
3. Az utolsó időben az egyház és a világ nem fog békében egymás mellett élni; a világ üldözni fogja az egyházat; az egyház Krisztus módjára eltűri az üldöztetést; közben azonban Isten segítségét, vigasztalását és szabadítását felséges megnyilatkozásokban fogja tapasztalni. Nehéz és mégis dicsőséges idő lesz, telve könnyel és tiszta örömmel; epedő fohásszal és Isten-magasztalással. Isten jelét fogja adni, hogy a világ gonoszságát nem hajlandó tűrni: csapások hosszú sora fogja a világot megpróbálni, melyeknek későbbi, nehezebb eseteitől azonban Isten az egyház tagjait meg fogja kímélni. Rémítő jelek támadnak égen, földön és vízben, melyek közül a legtartósabb és legtöbbször említett az ég- és földrengés lesz, melyben az Isten ellen lázadók alatt minden meginog és a teljes bizonytalanság érzése lepi meg őket. De amíg a világon a bizonytalanság és kétségbeesés érzései vesznek erőt, melyet csak eltompít a hamis biztonság szélhámos propagandája, addig az egyház világos jelképet kap arról, hogy Isten vele van. Az a szellemi Isten-közelség, melyet harmadik „Úr-közelnek” mondtunk, ekkor fogja a legmagasabb fokot elérni és párosulni fog az időbeli „Úr-közel” tudatával, melyet szintén jelek fognak bizonyítani. Ha a napot, órát, melyen az Úr visszajő, senki sem tudhatja is, de azt világosan látni fogják, hogy az idő közel van (Vö. Máté 24, 33-36.) A föld és ég közt a szellemi villamosfeszültség mindig magasabb fokot fog elérni; ott az istentelenség és gyűlölet, itt az isteni harag; ott a választottakban fokozódó epedő vágy, hála és szeretet, itt az isteni segítő szeretet vágyakozása gyermekei után keresnek kiegyenlítést. Egyszer a túlterhelt sarkokból az egymást kölcsönösen taszító és kereső feszültség kicsap s ez a villámütés az Úr visszajövetele lesz. Vonzás és taszítás lesz az Úr visszajövetelének következménye. A választottak elragadása a visszatérő Úr elé s a vele való örök egyesülés, meg nem szűnő „Úr-közel” lesz a vonzás; a „vasvesszővel való uralkodás”, melyet Krisztus a földön elkezd, lesz a taszítás mindazoknak, akik az igazságosságot gyűlölik s Isten szeretetét megvetik (Jel 2,27; 12,5; 19,15). Az Úr iránt érzett szeretet meg fogja érezni az utolsó időnek ezt a túlterhelt feszültségét, az isteni szeretet közelségét és Isten gyermekeit nem fogja váratlanul érni az Úr visszajövetele. Az Isten iránt való gyűlölet meg fogja vakítani az istentelenek szemét és az utolsó idők félelmetes várakozása közben sem fognak megtérni az élő Istenhez, hanem saját alkotásaikban fognak bízni (Jel 9, 20-21). Ezeket úgy lepi meg az Úr, mint tolvaj az alvó gazdát.
Arra a kérdésre, hogy mik az Úr időbeli közelségének kétségtelen jelei, a felelet az eddigiekből adódik:
1. Isten
választottai testvérszeretettől indíttatva egymást fogják
keresni, bizonyságot fognak tenni arról, hogy a felekezetek és
szektavezérek széthúzása ellenére is összetartoznak;
felébred bennük mennyei polgárságuk tudata s égő lesz a vágyuk,
hogy Uruk onnan alászálljon, hogy velük egyesüljön;
erősödni fog az egymást segítő és Krisztust visszaváró
szeretet.
2. A világ leveti a keresztyén álarcot s ugyan vallásos marad, de a vallás erejét, a szeretetet megtagadja. Gyűlölethullám fogja elborítani a világot, megbízhatatlanság, testvér testvért árul el. Ez a megbízhatatlanság és gyűlölet lesz a másik ösmertető jel.
3. A harmadik az lesz, hogy az ég megmozdul és haragját érezteti az őt kihívó világgal. Érezni lehet majd, hogy az utolsó leszámolásra megérett a föld vetése. A jelek tehát olyanok lesznek, amelyeket csak a Krisztus-várók fognak észlelni, de nem a Krisztus-gyűlölők. A legégőbb várakozással egy időben fog terjedni a legkönnyelműbb közöny. A szellemi Isten-közelség fogja megmutatni az időbeli Isten-közelséget. Amikor az Úr megjelenik, a szellemi Úr-közel átváltozik boldog testi „Úr-közellé”, Jézus látásává. „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem az Isten és Krisztus papjai lesznek és Ővele 1000 esztendeig uralkodnak!” (Jel 20,6).
Minden kérdést mégsem old meg az ötödik „Úr-közel”. Jézus látható uralmának a Jelenések Könyve tanúsága szerint ellenségei is támadnak s ezek újra szervezkedni fognak (Jel 21, 8-9). A testi „Úr-közel” nem fog jelenti általános szellem-közelséget. Mielőtt Isten új földet s új eget teremtene, jő az utolsó ítélet, mely végleg elválasztja egymástól azokat, akik együtt élni nem tudnak, hogy a föld teljes és zavartalan Isten-közelségben éljen. Az új földön nem csak az egyház tagjai, a kiválasztottak fognak élni, hanem ott találjuk a nemzeteket, kiket Istentől való távolságuk miatt pogányoknak neveztünk addig (Jel 21, 24-26; 22,2). Csak a gyávák, hűtlenek, utálatosak, gyilkosok, paráznák, varázslók és bálványimádók maradnak ki az új teremtésből, azok, akik e bűnökből semmi körülmények között megtérni nem akartak (Jel 21,8); kiket még Krisztus ezer éves látható uralkodása sem tudott meggyőzni arról, hogy szeretet nélkül nincs igazságosság, hogy igazságosság nélkül nincs békesség és boldogság a földön. Ezek azok, akik a szent Szellem ellen vétkeznek, azaz tudatosan és akarva vétkeznek. Mikor ezek már megszűnnek fertőzni a földet, nem lesznek többé kelepcék az emberek között, melyekben a bölcsesség híján valók elvesznek. Az a jövendölés, hogy ekkor a kelepcéket, vagyis a bűnre vezető alkalmakat is összeszedik a földről (Máté 13,41), arra mutat, hogy az új földön nemcsak győzedelmesek fognak élni, akiket nem kell már félteni a kelepcéktől, hanem olyanok is, akiknek őrző szeretetre és gondosságra lesz szükségük, akiket még gyógyítani kell. Az új föld tehát nem lesz a szerencsések és tehetségesek önző és kizárólagos birodalma, hanem a gondos és lehajló szeretet országa. És ezen a új földön fog kialakulni a hatodik „Úr-közel”. A gyógyulásra váró, megcsalt, kifosztott emberekhez, kiket a második, egyetemes feltámadás visszaad majd az új földnek (Jel 22,2), fog szólni ez a hatodik Isten-közelség, melyben azonban Jézussal együtt az egyház győzelmes és erős tagjai is részt fognak venni s új Jeruzsálemként a földre szállanak, hogy Isten és a Bárány ismeretét szétvigyék a földön (Jel 21,10, 22,26).
2. A világ leveti a keresztyén álarcot s ugyan vallásos marad, de a vallás erejét, a szeretetet megtagadja. Gyűlölethullám fogja elborítani a világot, megbízhatatlanság, testvér testvért árul el. Ez a megbízhatatlanság és gyűlölet lesz a másik ösmertető jel.
3. A harmadik az lesz, hogy az ég megmozdul és haragját érezteti az őt kihívó világgal. Érezni lehet majd, hogy az utolsó leszámolásra megérett a föld vetése. A jelek tehát olyanok lesznek, amelyeket csak a Krisztus-várók fognak észlelni, de nem a Krisztus-gyűlölők. A legégőbb várakozással egy időben fog terjedni a legkönnyelműbb közöny. A szellemi Isten-közelség fogja megmutatni az időbeli Isten-közelséget. Amikor az Úr megjelenik, a szellemi Úr-közel átváltozik boldog testi „Úr-közellé”, Jézus látásává. „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem az Isten és Krisztus papjai lesznek és Ővele 1000 esztendeig uralkodnak!” (Jel 20,6).
Minden kérdést mégsem old meg az ötödik „Úr-közel”. Jézus látható uralmának a Jelenések Könyve tanúsága szerint ellenségei is támadnak s ezek újra szervezkedni fognak (Jel 21, 8-9). A testi „Úr-közel” nem fog jelenti általános szellem-közelséget. Mielőtt Isten új földet s új eget teremtene, jő az utolsó ítélet, mely végleg elválasztja egymástól azokat, akik együtt élni nem tudnak, hogy a föld teljes és zavartalan Isten-közelségben éljen. Az új földön nem csak az egyház tagjai, a kiválasztottak fognak élni, hanem ott találjuk a nemzeteket, kiket Istentől való távolságuk miatt pogányoknak neveztünk addig (Jel 21, 24-26; 22,2). Csak a gyávák, hűtlenek, utálatosak, gyilkosok, paráznák, varázslók és bálványimádók maradnak ki az új teremtésből, azok, akik e bűnökből semmi körülmények között megtérni nem akartak (Jel 21,8); kiket még Krisztus ezer éves látható uralkodása sem tudott meggyőzni arról, hogy szeretet nélkül nincs igazságosság, hogy igazságosság nélkül nincs békesség és boldogság a földön. Ezek azok, akik a szent Szellem ellen vétkeznek, azaz tudatosan és akarva vétkeznek. Mikor ezek már megszűnnek fertőzni a földet, nem lesznek többé kelepcék az emberek között, melyekben a bölcsesség híján valók elvesznek. Az a jövendölés, hogy ekkor a kelepcéket, vagyis a bűnre vezető alkalmakat is összeszedik a földről (Máté 13,41), arra mutat, hogy az új földön nemcsak győzedelmesek fognak élni, akiket nem kell már félteni a kelepcéktől, hanem olyanok is, akiknek őrző szeretetre és gondosságra lesz szükségük, akiket még gyógyítani kell. Az új föld tehát nem lesz a szerencsések és tehetségesek önző és kizárólagos birodalma, hanem a gondos és lehajló szeretet országa. És ezen a új földön fog kialakulni a hatodik „Úr-közel”. A gyógyulásra váró, megcsalt, kifosztott emberekhez, kiket a második, egyetemes feltámadás visszaad majd az új földnek (Jel 22,2), fog szólni ez a hatodik Isten-közelség, melyben azonban Jézussal együtt az egyház győzelmes és erős tagjai is részt fognak venni s új Jeruzsálemként a földre szállanak, hogy Isten és a Bárány ismeretét szétvigyék a földön (Jel 21,10, 22,26).
7. A
hetedik s utolsó belátható „Úr-közelre” csak sejtelmesen
mutat rá 1 Kor 15, 20-28, mely hely a feltámadásnak sorrendjét
adja, vagyis azt a rendet, mely szerint a megváltott emberek újra
elfoglalják helyüket az élet asztalánál. Első Krisztus, aztán
akik most Krisztuséi, akik az üldözések közt Neki szentelték
magukat; aztán jön az első teremtés vége, amikor Isten
minden ellenség porba hajlik a Szeretet hatalma előtt, legutoljára
azonban, a halál is eltöröltetik és tehetetlenné válik,
miután a Fiú, akinek az Atya mindent lába alá vetett, maga is alá
veti magát az Atyának: akkor mindezek végén az Isten „lesz
minden mindenekben” (28. v.). Ez a látóhatáron még
észlelhető utolsó Isten-közel. Keresztül az özönvíz előtti
idő Isten-nélküliségén, a törvényt megtéríteni nem tudó
fenyítésén, a prófétai idő várakozásán, Krisztus első
köztünk időzésén, s az azt befejező borzalmas
Messiás-gyilkosságon keresztül az egyház idején, az
antikrisztusi tomboláson, Krisztus ezeréves földi uralkodásán,
az utolsó ítéleten, az új Jeruzsálem áldó működésén, jut
el az emberiség oda, hogy mindent az Isten töltsön be a
maga isteni lényével. Ilyen különböző isteni módszerek,
ennyi új kezdés, ilyen megszégyenülések s ilyen isteni
közbenyúlások kellenek ahhoz, hogy az embereknek annyiféle rétege
magába vegye Isten lényét, mert még az utolsó korszak, még
az új Jeruzsálem korszakában is az isteni gyógyítás munkája
fog folyni. Ekkor lesz Isten, vagyis a Szeretet minden
mindenekben. Ekkor valósul meg a kérés teljességében:
Legyen meg a te akaratod! Vagyis az legyen meg, amit a
Szeretet akar. Ás akkor az, amit Isten kezdettől fogva
elgondolt és elrendelt, „a világ alapítása előtt
megáldozott Bárány”, Isten szeretetének szimbóluma és tetté
válása, a teremtmények hálájának soha el nem vesző oka és
alapja, a tökéletes szentek beszélgetésének örök tárgya,
szellemi napként fogja bevilágítani az örökkévalóságot. A
Bárány lesz az örökkön örökké fennálló világnak minden
gondolata, minden dicsősége és minden reménysége. S amennyiben a
Bárány szeretete a világot betölti, annyiban lesz Isten minden
mindenekben. Ekkor, mintha az Írás szavaiból úgy tűnnék fel, a
Fiú külön szerepe megszűnik, a Fiú visszalép az Atyába, s az
„Úr-közel” Isten-közellé változik.
A hét
„Úr-közel” közül bennünket jelenleg a harmadik és az ötödik
érdekel közvetlenül: az Úr szellemi közelsége és az a
kérdés, mikor jő vissza láthatóan, hogy királyságát a földön
helyreállítsa. Bennünket is foglalkoztat a tanítványok kérdése:
„Uram, mikor állítod helyre a királyságot?” Az utóbbi
kérdésre adható válasz kettős: 1. nem határozhatjuk meg a napot
és az órát, tehát mindenkor készen kell lennünk az Úr
fogadására; 2. megállapíthatjuk, hogy az Úr közel,
ennélfogva a jelekre kell figyelnünk, melyeket maga az Úr
jelölt meg (Csel 1,6 skk; Máté 24, 14-15; 32-36). Mindenkor
készen lenni és a jelekre figyelni: ezt a kettős
utasítást adta az Úr a Reá váróknak. A készen levés
pedig az Úr szellemi közelségében maradást jelenti.
Nyilván tehát az Úr szellemi közelsége feltétele, előkészítője,
útcsinálója testi közelsége elérkezésének. Ezt a
Jelenések könyve úgy fejezi ki, hogy az Úrra várókat a szellemi
Sión hegyén a Bárány társaságában mutatja be (14,1 skk); hol
Sión éppen az Úr közelségének, jelenlétének szimbóluma.
Ha tehát az Úr testi eljövetelére készülni akarunk,
szellemi jelenlétébe mélyüljünk el.
Arra a kérdésre, hogy a történelem óráján hányadik az óra, a feleletet Dániel, Máté 24, 1 Tessz 4, 2 Tessz 2, 1 Kor 15 adataival összehasonlítva legpontosabban a Jelenések könyve képei és különösen a csapások rendje adják meg. A csapások 7 pecséthez, 7 trombitaszó alá és 7 csészébe foglalva jelennek meg. A 7 pecsét csapásai az egész egyháztörténet idejére szétterjednek, de az utolsó időben sűrűsödnek. A hét trombitaszó közvetlen az Antikrisztus jövetele elé esik; a 7 csésze csapása pedig az Antikrisztus birodalmát fogja érni. A 7 pecsét csapása tehát nem arra való, hogy pontosabb tájékozódás alapjául szolgáljon, mert háborúk, éhínségek, erősebb halálozás és az evangélium minden népnek való hirdetése csak a legfelsőbb fokukon fogják jelenteni az Úr közelségét, hogy pedig ez a legfelső fok mikor köszönt be, az viszonylagos kérdés. Pontosabb tájékoztatást adnak a trombiták és csészék különleges csapásai, melyeknek egy része csak az istenteleneket fogja érni. Az ég érdeklődésének a föld felé fordulása, helyesebben ennek látható jelei azt mutatják, hogy az Úr közel. Fontos jel lesz az emberek gonoszságának hirtelen fokozódása, az isteni törvények semmibe vétele, a rablás, paráználkodás, gyilkosság, a más vagyonának megkívánása, az árulkodás vagy hamis vallomások alapján való ítélkezés és a szülők, idősebbek iránt való tisztelet általános elvetése. Amikor nemcsak áthágják az isteni törvény e rendelkezéseit, hanem nyíltan lázítanak is ellenök és szégyen nélkül vétkeznek, akkor közel lesz a vég. Mert ez már a Krisztustól való elszakadás, a nagy szakadás idejét jelenti. De a támadás nemcsak kívülről fog jönni: az egyház belsejében is szakadás lesz: a láthatatlanra támaszkodó egyház és a földi előnyöket kereső látszat-egyház elszakadnak egymástól. Csillogó tehetségek fogják magukra vonni a figyelmet, kiket bálványozni fognak, emberkultusz fejlődik ki; nagy hangon és szélhámos módon az emberi bajok gyors orvoslását fogják ígérni: sok Antikrisztus előzi meg az utolsó Antikrisztus megjelenését. Minden ígéret hazugság lesz. Krisztus eljövetele előtt nem jön el a megkönnyebbülés ideje az emberiségre. Mikor mind ezek a jelek egyszerre és kifejezetten jelentkeznek, akkor tudhatjuk, hogy az Úr közel, csak az ajtó előtt!
Mindezek a jelek azt mutatják, hogy az utolsó idő küszöbéhez érkeztünk, de ez még nem a vég. Ám a legutolsó események igen gyorsan le fognak peregni. Igen fontos jelként kell a mai időből kiemelnünk, hogy még sohasem volt az utolsó dolgok iránt oly erős és oly elterjedt az érdeklődés, mint ma. Ma már hangzik a kiáltás: „Imhol jő a Vőlegény, menjetek ki Ő elébe!” (Máté 25,6). Ideje, hogy szentül élve, készüljünk a Vele való találkozásra! (2 Pét 3, 11-12).
Tagadjunk meg azért mindent, ami Antikrisztusi és kérjük, hogy Isten szent Szelleme mindennel megtöltsön bennünket, ami Krisztusi! Az egyház Krisztus-váró felkészültségének jele pedig az egység, melyért az Úr főpapi imádságában különösképpen imádkozott. Az egység ellentéte a versengés, a más véleményűek vagy másként viselkedők megvetése, gyűlölése, kizárása, a vezetők féltékenysége, zsarnoksága, a világ megbecsülésére való törekvés, a hatalmasok kegyének keresése: ahol ilyen bűnök vannak, ott nincs Krisztus eljövetelére való készülés. Nagyra kell hát becsülni minden olyan komoly mozgalmat, mely felekezeti érdek nélkül és hátsó gondolatok nélkül a keresztyén testvérekkel való egységet keresi. Felekezeti érdekből az ily közeledés visszautasítása az egyház leggonoszabb bűnei közé tartozik. Mégis az egység nem a vezetők ügye, hanem az egész egyházé. Minden igaz keresztyénben meg kell erősödnie annak a gondolatnak, hogy összetartozik mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, még ha más felekezetbe születtek is. A hívők tartoznak össze, nem az egy felekezethez tartozó hívők és hitetlenek. Közeledik a nagy szakadás ideje! Nem lesz lehetséges fenntartani azokat az egyházakat, amelyekben Krisztus követője a Béliál hívével húzott együtt felemás igát.
Azzal azonban nem gyógyíthatjuk meg régi, Istentől eltávolodó egyházak nagy baját, hogy a bennök élő igaz kegyeseket is megtagadjuk és nyilvánvaló tévtanítókkal lépünk egyezségre, hogy esetleg változó politikai konstellációk szerint az új földi csillagoktól, s ne egyedül Krisztustól várjuk az egyház szabaddá és gazdaggá tételét, amely bűnbe az elmúlt századokban sokszor estek Isten gyermekei. Egy kép jut eszembe. Zordon börtönrácsok széttört vasai közül fehér galamb repül elő. A fehér galamb Istennek szent Szelleme s a börtön, melyek vaspálcáit az isteni gondviselés széttöri, az az egyház, amelyet mi a magunk dicsőségéből, a vezetők hatalomvágyából és üldözés-iszonyából, bálványimádásunkból és emberdicséreteinkből, az istentelenekkel való parázna szövetkezésekből, emberi parancsolatokból építünk, melyekkel Isten egyházában új szakadásokat készítünk. Nem a testi rabság teszi rabbá az egyházat, hanem a szellemi rabság, a tévelygés, a bálványozás bűne! Isten szét fogja törni az emberek alkotta egyházakat, akár régiek azok, akár újak és mindig világosabban ki fog rajzolódni a világ előtt is az igaz, vértanú egyház, mely Krisztust követi és nem hamis vezetőket, akik a nyájat maguknak nyírják s nem Krisztussal táplálják. Krisztus igazi tanítványai örültek, mikor arra méltóknak találtattak, hogy Krisztusért szenvedhettek is. Nem mutogatták szenvelgő, panaszkodó hangon kisebb vagy nagyobb sebeiket és nem kívántak Nagy Konstantinokat, hogy az egyházat a szenvedésből megmentsék és Béliál híveivel megtöltsék.
Közeleg a nagy próbatétel ideje. Az Úr közel! El fogja vetni Isten a laodiceai gyülekezetet, mely dicsekedett, és felragadja magához a filadelfiai gyülekezetet, melynek e világ szerint kevés ereje volt. A rácsok közül, melyekkel hamis pásztorai börtönözték be az egyházat, fehér galamb fog előröppenni a szenvedések közt békén, kitartva váró egyház. „Mert maga az Úr parancsoló szóval, főangyal szavával, Isten trombitájával alá fog szállani az égből: először a Krisztusban (nyugvó) halottak fel fognak támadni; aztán mi, akik élve megmaradunk, velök együtt az Úrral a felhőkben való találkozásra elragadtatunk a levegőbe s ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Azért vigasztaljátok egymást e beszédekkel!” (1 Tessz 4, 16-18).
Arra a kérdésre, hogy a történelem óráján hányadik az óra, a feleletet Dániel, Máté 24, 1 Tessz 4, 2 Tessz 2, 1 Kor 15 adataival összehasonlítva legpontosabban a Jelenések könyve képei és különösen a csapások rendje adják meg. A csapások 7 pecséthez, 7 trombitaszó alá és 7 csészébe foglalva jelennek meg. A 7 pecsét csapásai az egész egyháztörténet idejére szétterjednek, de az utolsó időben sűrűsödnek. A hét trombitaszó közvetlen az Antikrisztus jövetele elé esik; a 7 csésze csapása pedig az Antikrisztus birodalmát fogja érni. A 7 pecsét csapása tehát nem arra való, hogy pontosabb tájékozódás alapjául szolgáljon, mert háborúk, éhínségek, erősebb halálozás és az evangélium minden népnek való hirdetése csak a legfelsőbb fokukon fogják jelenteni az Úr közelségét, hogy pedig ez a legfelső fok mikor köszönt be, az viszonylagos kérdés. Pontosabb tájékoztatást adnak a trombiták és csészék különleges csapásai, melyeknek egy része csak az istenteleneket fogja érni. Az ég érdeklődésének a föld felé fordulása, helyesebben ennek látható jelei azt mutatják, hogy az Úr közel. Fontos jel lesz az emberek gonoszságának hirtelen fokozódása, az isteni törvények semmibe vétele, a rablás, paráználkodás, gyilkosság, a más vagyonának megkívánása, az árulkodás vagy hamis vallomások alapján való ítélkezés és a szülők, idősebbek iránt való tisztelet általános elvetése. Amikor nemcsak áthágják az isteni törvény e rendelkezéseit, hanem nyíltan lázítanak is ellenök és szégyen nélkül vétkeznek, akkor közel lesz a vég. Mert ez már a Krisztustól való elszakadás, a nagy szakadás idejét jelenti. De a támadás nemcsak kívülről fog jönni: az egyház belsejében is szakadás lesz: a láthatatlanra támaszkodó egyház és a földi előnyöket kereső látszat-egyház elszakadnak egymástól. Csillogó tehetségek fogják magukra vonni a figyelmet, kiket bálványozni fognak, emberkultusz fejlődik ki; nagy hangon és szélhámos módon az emberi bajok gyors orvoslását fogják ígérni: sok Antikrisztus előzi meg az utolsó Antikrisztus megjelenését. Minden ígéret hazugság lesz. Krisztus eljövetele előtt nem jön el a megkönnyebbülés ideje az emberiségre. Mikor mind ezek a jelek egyszerre és kifejezetten jelentkeznek, akkor tudhatjuk, hogy az Úr közel, csak az ajtó előtt!
Mindezek a jelek azt mutatják, hogy az utolsó idő küszöbéhez érkeztünk, de ez még nem a vég. Ám a legutolsó események igen gyorsan le fognak peregni. Igen fontos jelként kell a mai időből kiemelnünk, hogy még sohasem volt az utolsó dolgok iránt oly erős és oly elterjedt az érdeklődés, mint ma. Ma már hangzik a kiáltás: „Imhol jő a Vőlegény, menjetek ki Ő elébe!” (Máté 25,6). Ideje, hogy szentül élve, készüljünk a Vele való találkozásra! (2 Pét 3, 11-12).
Tagadjunk meg azért mindent, ami Antikrisztusi és kérjük, hogy Isten szent Szelleme mindennel megtöltsön bennünket, ami Krisztusi! Az egyház Krisztus-váró felkészültségének jele pedig az egység, melyért az Úr főpapi imádságában különösképpen imádkozott. Az egység ellentéte a versengés, a más véleményűek vagy másként viselkedők megvetése, gyűlölése, kizárása, a vezetők féltékenysége, zsarnoksága, a világ megbecsülésére való törekvés, a hatalmasok kegyének keresése: ahol ilyen bűnök vannak, ott nincs Krisztus eljövetelére való készülés. Nagyra kell hát becsülni minden olyan komoly mozgalmat, mely felekezeti érdek nélkül és hátsó gondolatok nélkül a keresztyén testvérekkel való egységet keresi. Felekezeti érdekből az ily közeledés visszautasítása az egyház leggonoszabb bűnei közé tartozik. Mégis az egység nem a vezetők ügye, hanem az egész egyházé. Minden igaz keresztyénben meg kell erősödnie annak a gondolatnak, hogy összetartozik mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, még ha más felekezetbe születtek is. A hívők tartoznak össze, nem az egy felekezethez tartozó hívők és hitetlenek. Közeledik a nagy szakadás ideje! Nem lesz lehetséges fenntartani azokat az egyházakat, amelyekben Krisztus követője a Béliál hívével húzott együtt felemás igát.
Azzal azonban nem gyógyíthatjuk meg régi, Istentől eltávolodó egyházak nagy baját, hogy a bennök élő igaz kegyeseket is megtagadjuk és nyilvánvaló tévtanítókkal lépünk egyezségre, hogy esetleg változó politikai konstellációk szerint az új földi csillagoktól, s ne egyedül Krisztustól várjuk az egyház szabaddá és gazdaggá tételét, amely bűnbe az elmúlt századokban sokszor estek Isten gyermekei. Egy kép jut eszembe. Zordon börtönrácsok széttört vasai közül fehér galamb repül elő. A fehér galamb Istennek szent Szelleme s a börtön, melyek vaspálcáit az isteni gondviselés széttöri, az az egyház, amelyet mi a magunk dicsőségéből, a vezetők hatalomvágyából és üldözés-iszonyából, bálványimádásunkból és emberdicséreteinkből, az istentelenekkel való parázna szövetkezésekből, emberi parancsolatokból építünk, melyekkel Isten egyházában új szakadásokat készítünk. Nem a testi rabság teszi rabbá az egyházat, hanem a szellemi rabság, a tévelygés, a bálványozás bűne! Isten szét fogja törni az emberek alkotta egyházakat, akár régiek azok, akár újak és mindig világosabban ki fog rajzolódni a világ előtt is az igaz, vértanú egyház, mely Krisztust követi és nem hamis vezetőket, akik a nyájat maguknak nyírják s nem Krisztussal táplálják. Krisztus igazi tanítványai örültek, mikor arra méltóknak találtattak, hogy Krisztusért szenvedhettek is. Nem mutogatták szenvelgő, panaszkodó hangon kisebb vagy nagyobb sebeiket és nem kívántak Nagy Konstantinokat, hogy az egyházat a szenvedésből megmentsék és Béliál híveivel megtöltsék.
Közeleg a nagy próbatétel ideje. Az Úr közel! El fogja vetni Isten a laodiceai gyülekezetet, mely dicsekedett, és felragadja magához a filadelfiai gyülekezetet, melynek e világ szerint kevés ereje volt. A rácsok közül, melyekkel hamis pásztorai börtönözték be az egyházat, fehér galamb fog előröppenni a szenvedések közt békén, kitartva váró egyház. „Mert maga az Úr parancsoló szóval, főangyal szavával, Isten trombitájával alá fog szállani az égből: először a Krisztusban (nyugvó) halottak fel fognak támadni; aztán mi, akik élve megmaradunk, velök együtt az Úrral a felhőkben való találkozásra elragadtatunk a levegőbe s ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Azért vigasztaljátok egymást e beszédekkel!” (1 Tessz 4, 16-18).
---<>---
Forrás: Csia Lajos – Az Úr közel! részlet: 10-24. o.
Saját példányból lejegyezve – © Csia Lajos
Kiadta az Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2012
