Az ezeréves uralkodás - 07. Rész

Izrael missziója az ezeréves uralkodás alatt

Pál apostol ezt a missziót Izrael korábbi hosszú terméketlenségével szembe állítva így értékeli: „ha az ő elcsúszásuk gazdagságot hozott a világnak és alulmaradásuk a nemzetek meggazdagodását, mennyivel többet jelent majd teljességere jutásuk” (Róm.11,12). Mikor Izrael Messiását elvetette, Isten is elvetette népét, Izraelt, s a többi nemzethez fordult, hogy közülük hívjon ki népet magának: az egyházat. Tehát mi, nemzetbeliek, az ő elcsúszásuk által gazdagodtunk meg. A pogány nemzetek közül kihívott népet Isten egyszer teljességre fogja vinni, s azután visszatér elvetett népéhez, és azt is teljességre viszi. Ez azt jelenti, hogy minden hiányát kipótolja, és képessé teszi arra, hogy hivatását betöltse. Hiszen az egyház teljessége

nem azt jelenti csupán, hogy Isten egy bizonyos meghatározott számú pogányt elhív, hanem sokkal inkább azt, hogy őket csodálatos pontossággal és előrelátással egy testté, egy szellemi templommá építi össze! Izraelt megtérése és szolgálatba állítása után Isten a többi nemzet megtérítésére, Istenhez vezetésére fogja felhasználni, s ekkor Izraelnek az a missziómunkája még sokkal nagyobb meggazdagodást fog jelenti a nemzeteknek, mint amihez Izrael elvettetése által jutottak. Minőségben a fokozódás semmit sem jelenthet, mert a látás idején történő megtérés sohasem emelhet olyan közel Istenhez, mint a nyomorúságban, üldözésben egyedül csak a hitre való támaszkodással véghez vitt megtérés, de sokat jelent ez a fokozódás számban, mert, mint ugyancsak Pál a Róma 11-ben mondja: „Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörülhessen!” (32. vers) Az ezeréves uralkodás alatt tehát nem csak az egész Izrael tér meg (Róm. 11,26), hanem a nemzetek is mindenestül. A megtérés persze nem azt jelenti, hogy utólag vissza ne essenek, mint ezt a Héb. 6,6 megemlíti. Az ezeréves uralkodás alatt ugyanis a megtérők egy része, amely csak a divatnak vagy éppen a kényszernek engedett, amikor Sátán eloldatik, és új reményt kelt híveiben, el fog csúszni, hogy az utolsó lázadók közé álljon. De az ezeréves uralom alatt visszaesni, azaz látásban tagadni meg Istent, a Szent Szellem káromlásával egyenlő vétek.

Az ótestamentumi történet és a próféciák telve vannak azzal a várakozással, hogy Izrael az egész föld számára, minden nemzet javára Isten áldása lesz ezen a világon. Az „Ábrám” névnek „Ábrahámmal” való fölcserélése (nagy nép atyja – sok nép atyja) is azt a folyamatot állítja elénk, amelyben egy Istenhez térő nép felismeri, hogy az egész föld minden népével szemben misszió bízatott rá. Már 1Móz. 12,3-ban halljuk Istennek Ábrámmal kapcsolatos akaratát: „Meg fognak áldatni általad (benned) a földtalajon élő összes nemzetek.” (vö. 18,18) Ugyanezt az áldást Isten megismétli a többi ősatyának: 1Móz. 28,14. Ebben a feltétlen és teljes alakban ez az ígéret sohasem valósult meg, megvalósulása tehát még hátra van. A próféták nem is hagyták ezt az isteni ígéretet aláhullani, hanem újra meg újra visszatértek hozzá. Izraelnek csodálatos összegyűjtése és régi hazájában való letelepítése is már szemléltető lecke lesz a nemzeteknek (Jer. 31,10): a nemzetek nemcsak Jahve oltalmát fogják látni, hanem hűségét is, amellyel ígéreteit teljesíti. Eleinte a nemzetek az ősi antiszemitizmustól indítva kétséges szemmel fogják nézni az Isten jó tetteit, amelyeket Izraellel cselekszik, sőt ellenséges indulatokkal fordulnak ellene, mint ez korábban szokás volt, különösen a babiloni fogságból való első hazatérés után. Isten azonban védő karját népe fölött fogja tartani, s ítéleteket hajt végre az ellenséges nemzetekben. Ez lesz a vasvessző egyik ténykedése (Ez. 28,25-26)! Lesznek azonban másként gondolkodó nemzetek is, amelyek szívesen bocsátják el maguk közül Izraelt, sőt ölükben viszik haza őket Istentől kijelölt örökségükbe (Ézs, 43,3-7; 49,22-23).

Lassanként a régi szellemet kiszorítja ebből a világból Istennek szerteáradó Szelleme. A nemzeteket új látások, új törekvések veszik hatalmukba, s Izrael felmagasztalása, Dávid trónjának felállítása, de főleg a csodálatos Dávid-sarj, aki a trónon fog ülni, a nemzeteket ellenállhatatlan erővel fogja Jeruzsálem felé vonzani. A pogányok és uralkodók szinte hízelegve fognak a választott népre nézni s neki segíteni: „Idegenek fogják falaidat építeni, királyok fognak neked szolgálni” (Ézs. 60,10). „Mert népek fognak elzarándokolni világosságodhoz s királyok a fényhez, amely fölötted ragyog... Emeld fel szemedet körös-körül, és nézd meg: mind összegyűltek, jönnek hozzád!... Meggörnyedten fognak hozzád jönni azoknak fiai akik téged nyomorgattak volt.” (Ézs. 60,3-4, 14) Nem a hódítás durva kényszerétől hajtva, hanem a szellemi áldások visszafizetéseképpen „idegenek fognak odaállni s nyájatokat legeltetni, más nemzetségűek lesznek szántóvetőitek s vincelléreitek” (Ézs. 61,5). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a manapság az úgynevezett „liberalizmus” által annyira dicsőített, valójában hamis vallási türelem lesz az új világ vezérelve, mert a megátalkodottakat, erőszakosokat és gúnyolódókat el fogják ebből a világból távolítani (Ézs. 29,20) – talán oly módon, hogy kivándorlásra kényszerítik őket, s így fog Góg népe összegyűlni azokból, akik nem találtak maguknak helyet az új világban. Még Izrael népében is lesznek olyanok, akik inkább kivándorolnak, de az Isten jelenlétét nem tudják elviselni: „Sionban a vétkezők megrettennek, reszketés fogja el az istenteleneket. Ki lakhat közülünk megemésztő tűznél, ki lakhat közülünk örökké izzó lángnál?” (Ézs. 33,14) De lesznek, akik megfelelnek erre a kérdésre, s akik készek lesznek együtt lakni a megemésztő tűzzel és az örök lángokkal: „aki igazságban jár és igazat szól” (Ézs.33,15). S aki addig nem igazságosan járt és nem igazat szólt, bocsánatot kaphat abból a forrásból, amelyből bocsánat ömlik a megtérő bűnösre, ha nem akarja az igazságtalanságot és a hazugságot állandó táplálékának választani. A Jeruzsálemben égő örök láng, a dicsőség Királya tehát olyan lesz az ezeréves uralkodás alatt a nemzetek számára, mint a választóvíz: elválasztja azokat, akik készek az igazságosság és igazság uralma alá hajolni, és azokat, akik ettől idegenkednek. Bizonyos, hogy lesznek képmutatók is, akik színlelik az igazságosságot és az igazmondást, de ezekről a tisztaságnak ebben a levegőjében hamar lehull a lepel, és kénytelenek lesznek színt vallani. Ha pedig az igazságosságról: azaz a helyes és törvényszerű életről, és az igazságról: azaz az őszinteségről és a becsületességről van szó, akkor nyilvánvaló, hogy a lelki életnek egész területét meg fogja mozgatni a jeruzsálemi tűz, az akaratot éppen úgy, mint a gondolkodást. A Király feltétlen, teljes odaadást fog kívánni. Ez a feltétlen odaadás látszik az ezeréves birodalom következő jellemzéséből: „A napok végén Jahve házának hegye szilárdan fog állni, magasabban az összes hegynél, és minden halom fölött felségesen.” Sok nép fog odamenni, és ezt fogják mondani: „Jertek, menjünk fel Jahve házához, Jákob Istenének házához, hogy megtanítson bennünket utaira, s mi az ő ösvényein járhassunk!” Ennek a tanításnak pedig az lesz a következménye, hogy a nemzetek kardjaikat ekevasakká, lándzsahegyeiket vincellérkésekké fogják átalakítani, mert egy nép sem fog a másikra kardot emelni, és hadakozást többé nem tanulnak (Ézs. 2,2-4). A nemzetek tehát új törvényt, új jogot fognak tanulni, s a tanítás Jeruzsálemből indul ki. Az új jog és az új törvények szerint új alkotmányok és új társadalmi együttélés fejlődik ki. A versengő és torzsalkodó pártok megszűnnek. Egy társadalmi osztály s egyetlen nép sem akar többé a másik kárára élni, hogy megrövidítse a másikat, hanem személyek, csoportok és népek egymást fogják szolgálni. Nem lesz szükség a régi börtönökre, rendőrökre, katonákra, mert önként teszi mindenki a jót, úgy hogy óriási összegeket fognak tudni a közös boldogulásra fordítani. Tudomány, művészet, sajtó, az ismeretközlésnek sokféle eszköze mind a leplezetlen, feltétlen igazságnak, a kölcsönös jónak áll majd szolgálatában, s a bűnt és a másik ember pusztulását keresni akaró embereket kizárják a társadalomból, ha nem akarnak megtérni. „A seregek Jahvéja... elveszi a fátyolt, amely az összes népeket takarja.” (Ézs. 25,7) A nagyvárosok nem fognak titkokat rejteni; a régi házakból eltűnnek a visszajáró kísértetek, akiknek lelkét valami jóvá nem tett bűn köti sötét tettük színhelyéhez; a világot borító sötét fátyol helyét őszinteség, derű, nyílt jóakarat foglalja el. „Egész népek, sok város lakói jönnek el. Ezek lakói egymáshoz mennek és így szólnak: Jertek menjünk fel Jahvét kiengesztelni, a seregek Jahvéját keresni. Én is föl akarok menni... Azokban a napokban a nemzetek különféle nyelvéből tíz ember ragad meg ruhájának száránál fogva egy zsidót és szól: Veletek akarunk menni, mert hallottuk, hogy Jahve veletek van!” (Zak. 8,20-23) Az egész világot át fogja hatni egy józan, de nem kevésbé lelkes ébredés. Nem fanatikus láz, amely részegen megy valami után, amit nem ismer, mint ez ma történik sokszor úgynevezett „ébredéseknél”. Jól megfontoltan, tényektől meggyőzve meg fogják állapítani: Isten a zsidókkal van! Jertek, menjünk fel a Nagy Király városába, hódoljunk neki, és kérjük segítségét a mi városunk, a mi országunk számára is! A Király nem fogja senkire, egy népre sem ráerőltetni a jót s az igazat, a népek fognak vágyakozva utána menni a jónak s az igaznak – mint az idézett vers mutatja –, mert nem lesz többé hazug kísértő, nem lesz, aki rágalmával gyanússá teszi a tisztát és istenest, hogy megfélemlítéssel elszigetelje őket. Ha azonban egy nép önként a jeruzsálemi Királynak adja oda magát, akkor nem tűri meg többé magában a kísértőt és rágalmazót, a képmutató és a hazug embert. Éppen az ilyenekkel szemben érvényesül majd a vasvessző. De nem hal meg az ilyen ember, nem kínozzák őket halálra. A fejleményekből úgy látszik, hogy azoknak, akik az új szellemmel nem lesznek megelégedve, módjukban lesz félreállni, az események színhelyétől félrevonulni. Az ilyenekből keletkezik a lakott föld szélén egy elégedetlenkedő nép, s ezt a népet egy ótestamentumi nép nevével nevezi képletesen, de jellemzően a Jelenések könyve: Góg, amelynek a fejedelme Magóg volt (vö. Ez. 38,2). A Jelenések könyvének előadásából az látszik, hogy a Gógnak elnevezett nép, az elégedetlen félrehúzódók évszázadokon keresztül élhetnek magukban és elveik szerint, csak akkor éri utol őket a büntetés, amikor az ezer esztendő végén az elszabaduló Sátán suttogására felébred bennük a rabló vágy és gyilkos gyűlölet az istenfélők, a szentek ellen, s megkívánják azt a gazdagságot, azt a boldog életet övező keretet, amelyet az ezeréves uralkodás teremt meg. Mikor a gyilkos rablótámadás megközelíti a szentek táborát, amely fegyvertelenül és gyanútlanul várja őket, akkor száll alá Isten tüze az égből, hogy az aljas rablókat megeméssze, s odavigye, ahová valók? Az alvilág börtönébe.

Ha ezzel az új világgal összehasonlítjuk mai életünket, a sok különbség fő okát az uralomban találjuk meg. Ki uralkodik ma, s ki uralkodik majd akkor? Ma az önzetlen, másoknak élő embereket alul találjuk, félretéve, terhet hordozva, sokszor üldöztetve, meggyötörve, a Bárány Jézus véres lábnyomait követve, s rendesen az erőszakosok, a kíméletlenek, az önzők uralkodnak, s járnak a magasban. Akkor a Bárány Jézusból oroszlán lesz, s akik most az utolsók, akkor elsőkké lesznek. Azok fognak uralkodni, akik a legnehezebb időben megtanultak szolgálni. Ez a változás fogja elhozni az emberiség boldogulását, az örök béke idejét. Jeruzsálemből fog kimenni a tanítás, ahol a Bárány Jézus uralkodik; az a Bárány, aki haragudni is tud, aki magát nem védte meg a gyilkosoktól, de aki akkor vasvesszővel fogja összetörni azokat, akik embertársaik életét lelkiismeretlenül és vakmerő könnyelműséggel törik össze.

A belső (szellemi) élet az ezeréves birodalomban

Az ezeréves uralkodás idején a megismerés sokkal könnyebb lesz, mint ma, mert nem lesz félrevezető, hazug szellemi hatalom. Nem fogja a korszellemet befolyásolni, nem fogja hazugságával a világ köztudatát teleszórni. Ellenkezőleg: a köztudat istenhívő, tiszta lesz, s az ezeréves országlás alatt mindenféle tiszta és nemes hatásokat fognak kapni a földön lakók. Olvastuk, hogy „azon a napon kútfő fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a vétek és a tisztátalanság ellen” (Zak. 13,1). Ez azt jelenti, hogy Jeruzsálemben, ahol a nagy Király lakni fog, vagy legalábbis állandóan kijelenti magát, állandóan hangozni fog a bűnbocsánat szava. Mert a nagy Király nem csak vasvesszőt fog használni azok ellen, akik az igazságnak és az új jognak ellenállnak, hanem – Bárányként hozott áldozatára hivatkozva – állandóan meg fog bocsátani azoknak, akik bűnbánattal bocsánatért hozzá fordulnak. A héber szövegben nem azt olvastuk, hogy a „vétek és tisztátalanság ellen”, hanem „a vétekre és tisztátalanságra”. A jeruzsálemi forrásból tehát az az ismeret fog kiáradni, hogy a vétekből és tisztátalanságból miként lehet megszabadulni, egyúttal egy olyan hatás is, amely a világban addig uralkodó s a világot betöltő vétek és tisztátalanság ellen felveszi a harcot, és ellene harcra szólítja föl a föld lakóit. Előbbi értelemben a vétekre, utóbbiban a vétek ellen fakad fel a forrás. Soha még olyan tisztán és világosan nem szólt a bűn ellen indított harc trombita-szava, mint akkor fog szólni. Az igazság útját oly tisztán és oly világosan fogják mutatni, hogy még a „hebehurgyák szíve is ismerni tanul, és a dadogók nyelve gyorsan és világosan szól (Ézs. 32,4). A sok megtévesztő jelmondat, frázis, szólásmód, amely ma összezavarja az emberek világos látását, akkor eltűnik, s „a bolondot nem nevezik többé eszesnek, és a csalárdot nem hívják nagylelkűnek” (Ézs. 32,5). Az az eltolódás, amely ma a vétek megítélésében megnyilatkozik, akkor megszűnik; a hatalmasnak nem fogják elnézni vétkét, az elnyomottnak nem róják fel azt is, amiben nem vétkezett, amint ez ma történik. Nem csak testi értelemben válik valóra, hogy a vak látni fog, hanem szellemi tekintetben is (Ézs. 29,18). Messze szétviszik majd a Király tetteit hirdető szót (Zsolt. 9,12), s ha valaha, akkor majd mindenütt szépnek fogják látni az örömhirdető lábát (Ézs. 52,7). A közéletben, a társadalmi együttélésben, az akkori művészetben, tudásban az emberi elme számára út nyílik, amelyen a jeruzsálemi Királyhoz érkezik el a gondolat, s ezt az utat a szentség útjának fogják nevezni. Tisztátalan nem jár azon az úton, s így azt semmi nem fogja zavarossá, nehezen megtalálhatóvá tenni. Azon az úton majd a bolond sem téved el! Akik akkor a váltságot, a Golgota titkát megértik, örvendezve fognak a Sionba menni a fejükön örök örömmel, a szívükben megtalált szüntelen vigassággal, s eltűnik a fájdalom és sóhaj (Ézs. 35,8-10).

A bocsánattal és irgalommal szemben azonban egy másik hatás is ki fog áradni Jeruzsálemből: az isteni harag a hitetlenek ellen, amint ezt Jer. 30,21-24 elmondja! Amikor majd feltámad a Fejedelem, Izrael valósággal Isten népe lesz, s Jahve Izrael Isteneként fog megmutatkozni, „Jahve szélvésze, haragja tör elő”, s nem szűnik meg Jahve felgerjedt haragja mindaddig, amíg végbe nem viszi, s meg nem valósítja Jahve szívének gondolatait. A próféta hozzáteszi: „az utolsó napokban értitek meg e dolgot”. Bizonyos, hogy a harag e világ utolsó napjaiban fog a legerősebben dühöngeni; mivel azonban a jövendölés az ezeréves uralkodás idejére is jövendöli a vasvesszőt, világos, hogy azok ellen, akik az új igazságos és nemes uralkodásnak ellenállnak, a harag tovább fog élni, és nem nyugszik meg, amíg minden gonosz ellenállást ki nem írt. Ellentétben tehát a mai idővel, amikor Isten hosszútűrése vár arra, hogy az ember a gonoszságot teljesen kiélje, s annak kudarcából a végén tanuljon, akkor Isten nem fogja tűrni a gonoszat, hanem azt csírájában támadja meg és pusztítja el. A haragnak erre a pusztító munkájára utal az a kép, hogy cserépedényekként fogja vasvesszővel összetörni az uralkodó ellenállást. Az ezeréves uralkodás nem lesz egyhangú, hanem előrehaladás lesz benne, és az előrehaladásnak harc az ára. Az Ézs. 9,7 szerint a Király uralma növekedésének nem lesz vége, és a Zsolt. 22,28 szerint a nemzetek egymás után borulnak le az Úr előtt, s az azt követő versek elárulják, hogy akik leborulnak, mind az igazságosságnak hirdetői lesznek. A hódítás azonban nem mindig lesz olyan békés (Ézs. 14,2; 41,11-16; Mik. 4,13; Abd. 18; Zak. 9,13-16; 12,6). Sokszor kell majd a pogányokkal éreztetni a kemény kezet, amely gonosz szokásaiknak véget vet, s megtanítja őket a békés, hasznos életre. Sokszor azt teszik majd úrrá az új világban, akit azelőtt megvetettek, s az utolsóknak az első helyre kerülése, az elsők félreállítása nem fog zökkenő nélkül megtörténni. A Királynak harcra kell hát készülnie, mint a Zsolt. 45,4 és az azt követő versek mondják: „Kösd derekadra kardodat, vitéz, dicsőségedet és ékességedet! Békességben fogsz haladni diadallal az igazságért, alázatosságért és igazságosságért. Félelmetes dolgokra tanítson meg jobbod! Nyilaid élesek, népek hullanak alád: nyilaid élesek a Király ellenségeinek szívében! Trónod, óh Isten, örökkévaló; igazságosság pálcája királyságodnak pálcája! Szereted az igazságosságot, gyűlölöd az elvetemültséget...”

Jeruzsálem mind magasabbra hág a népek tudatában, szeretetében és elismerésében: „Szépen emelkedik fel az egész föld öröme, a Sion hegye!” (Zsolt. 48,3) Így hát az ezeréves uralkodásra vonatkozik az a jóslat, hogy a „Folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együtt örvendezzenek Jahve előtt, mert eljön megítélni a földet! Meg fogja ítélni a világot igazságosságával, s a népeket méltányossággal!” (Zsolt. 98,9) Mindennek az lesz a következménye, hogy a földre növekvő békesség fog terülni, s a sokaktól ígért és régóta várt békesség boldog korszaka ráköszönt a világra! Az igazságosságnak, amelyet a nagy Király meg fog valósítani, gyümölcse a békesség lesz, mert mindenki meg lesz elégedve, s mert mindenkit, aki az új uralomban részt vesz, a Király lelkülete fog megtölteni: nem magamhoz ragadni a másét, hanem a magamét megosztani a többivel. A földi igazságosság abban áll, hogy mindenkinek megadjuk a magáét – az égi igazságosság abban áll, hogy a magunkét odaadjuk másoknak. Az előbbi nem szünteti meg az irigységet, a kapzsiságot, mert az ember többre vágyik, mint amennyi neki jár. Az igazi igazságosság hozza csak meg az igazi békességet, mert az magának már semmit sem követel, hanem beéri azzal, amit Isten juttat neki, s még ezt is szeretné másokkal megosztani. Csak amikor a Bárány Jézus népe fog uralkodni, s a Bárányból Júda Oroszlánja lesz, akkor szűnik meg a földön az erőszaktétel, s jő el a békesség korszaka (Ézs 60,18). Ekkor válik valóra Ézsaiás szép képe az örök békességről, amelyben a ragadozó a szelíd állatokkal együtt él, vagyis kipusztul a földről a ragadozó, állatban is, emberben is (Ézs. 11,6-9). Nem csak Izrael fog bátorságban lakni (Mik. 4,6-7); ha Krisztus uralkodásának nem lesz többé vége, elmondhatjuk, hogy a békességnek sem lesz vége többé. „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölállítsa és megszilárdítsa ítélettel (joggal) és igazságossággal mostantól örökké. A seregek Jahvéjának buzgó szerelme műveli ezt!” (Ézs. 9,7) Az egész ezeréves uralkodás mögött ez a szeretet áll őrt: ez gondolta ki, ez hozza el, és ez fogja végig megtartani. Ez a szerető Isten fogja sátorával körülvenni a földön a benne bízókat, és megóvni őket minden kártevéstől. A földet mindjobban elhatalmasodó békesség fogja borítani, s a szeretet hasznos szerszámokat fog kovácsolni (Ézs. 2,4; Ez. 39,9-10).

A külső (fizikai) élet az ezeréves birodalomban

Mindazokat a próféciákat, amelyek a jövendőbeli nagy természeti átalakulásról beszélnek, szellemi értelemben szokták „magyarázni”, s a jövendöléseket ezáltal megfosztják fizikai jellegüktől. Költői képnek tekintik azt a híres ézsaiási helyet, amely a pusztító fenevadakat békés együttlétben legelteti együtt, s a vérengző húsevőkből növényevőket csinál. Pedig az állatok paradicsomi állapota ilyen békés volt, és semmi okunk nincs abban kételkedni, hogy Isten újra elhozhatja a kiengesztelődés békés idejét az állatokra is, annál inkább, mert az állatok elvadulásának okát is az ember elvadulásában kell keresnünk – helyesebben abban a szellemi légkörben, amely az ember bűnbeesése következtében nem csak az emberek lelkét mérgezte meg, hanem az állatok életét is. Az ember megváltoztatásával együtt változik meg a környező fizikai és biológiai világ is, mert mindenkire erős befolyással van az a szellemi világ, amellyel az ember és a földi élet közvetlen érintkezésben van. A Biblia az angyaloknak erős befolyást tulajdonít a természeti világra, s állítja, hogy Isten őket szelekké és tűzlángokká teszi – vagyis a légmozgások és hőtani változások vezetőivé és kormányzóivá (Héb. 1,7-14). Vajon olyan lehetetlenség, hogy az állatok indulatait is éppen úgy kormányozzák, mint a szelet és a tüzet? Annál is inkább lehetséges ez, mert az állatokat belső ösztönök vezetik, s ezek az ösztönök egy szellemi világnak az állati életbe való benyúlását hirdetik, olyan beavatkozásét, amely az állati életet sok tekintetben rendezettebbé és tökéletesebbé teszi, mint amilyen az emberi élet. Így azután az is lehetséges, hogy egyszer az állatok természete megváltozik, ingereik megszelídülnek, s az emberi igazságosság jutalmaképpen a farkas megbékül a báránnyal, a leopárd a kecskegödölyével és a fiatal oroszlán a borjúval. A kígyó dühe is alábbhagy, és veszélytelenül él a kisgyermekekkel együtt (Ézs. 11,6-9). A mezőn nem fog pusztító fenevad járni (Ézs. 35,9), s az ember nem válik annak zsákmányává (Ez. 34,28). Szél, eső szabályozása az angyalok feladata ebben a világban, s ezek a természeti jelenségek nem a véletlen művei, mint ahogy minden a legapróbb részletekig bölcsen átgondolt isteni terv megvalósulása, még ha nem is látjuk át mindig a természeti változások okát, célját. Ha Isten áldani akar, idejében esőt küld az ember vetésére, s növekedésnek indítja növényeit (Ez. 34, 26-27), s ezt fogja tenni az ezeréves uralkodás idején is, amikor soha nem ismert bőség fogja az emberi munkát követni. Jóel 3,18 szerint annak, hogy Jahve Sionban fog lakni (17. vers), az lesz a következménye, hogy a hegyek musttól fognak csepegni s a dombok tejtől, azaz a szőlőt és a nyájat Isten gazdagon fogja megáldani. Ám. 9,13-14 szerint a hazájába visszatérő nép között vetés és aratás egymást érik, vagyis egy évben több termés is lehetővé válik. A bűn okozta pusztulást helyrehozzák a megbékült föld lakói, mert Isten áldását adja az emberi munkára (Zsolt. 65; és 72,16) Ezért nem szabad tehát tisztán szellemi értelemre átfordítanunk az olyan jövendöléseket, amelyek szerint „a puszta és a száraz föld örülni fognak, a sivatag vigadni fog, s virágzik, mint az őszike; kisarjad és növekedni fog, vigadni, mintha a Libanon dicsősége adatnék neki, a Kármel és a Sáron pompája... Az izzó széltől kiszárított föld mocsárrá lesz...” (Ézs. 35,1-2, 7)

De nem csak a föld termékenysége változik, hanem egyéb természeti, földtani, földrajzi változások is történnek majd, mint akkor történtek, amikor az Ararát táján levő paradicsomkert eltűnt az emberi szemek elől. Ezeknek a változásoknak a célját most még nem nagyon értjük, de majd mindennek megvilágosodik az értelme. Zakariás próféta utolsó fejezete Jeruzsálem utolsó veszedelméről jövendöl, amikor sötét, ellenséges hatalmak megszállják a várost, a benne prédálni valót felosztják, az asszonyokat megszeplősítik, s bár a nép fele száműzetésbe megy, a lakosság maradéka nem gyomláltatik ki a városból. A végső pillanatban Isten fog harcolni a gonosz ellenség ellen, s a visszatérő Jézus az Olajfák hegyén veti meg lábát, amelyről valaha mennybe vivő útján elindult. Ebben az időben az Olajfák hegye középen kettéválik, igen nagy völgy támad, s a hegy észak és délfelé szakad (Zak. 14,1-5). Valószínű, hogy geológiai elváltozások fognak a nyomorgatott nép segítségére lenni s a menekülést lehetővé tenni. Hasonló jelentősége lehet az Ézs. 11,15-16-ban jövendölt változásnak is.

Egy igen fontos biológiai elváltozás az özönvíz előtti idő viszonyait hozza majd vissza, amelyeket Isten jónak látott az embertől elvenni. Visszatér a hosszú életkor, úgyhogy az ezer esztendő csak két generációt fog magába foglalni, mint ahogy az özönvíz előtti idő három generációra terjedt. Ennek az lesz a következménye, hogy az ember nem utódainak, hanem magának fog építeni, alkotni: „Házat építenek, s ők fognak benne lakni; szőlőt ültetnek, s ők eszik gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, és nem úgy ültetnek, hogy más egye a gyümölcsét, mert mint a fáké, olyan hosszú lesz népem élete, s kezük munkáját maguk használják el választottaim.” (Ézs. 65,21-22) „Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel Jahve áldottainak magva ők, és ivadékaik velük fognak élni.” – egészen úgy, mint az özönvíz előtti időben, amikor Ádám még nyolcad ízig is látta leszármazottait, és Sém, aki túlélte Ábrahámot, ugyanattól hallotta a paradicsomi történetet, akinek Ádám beszélte el. „Nem lesz ott csupán néhány napot megélő gyermek, sem vén ember, aki napjait be ne töltötte volna; hanem az ifjú száz esztendős korában hal meg, és a bűnöst száz éves korában éri el az átok.” (Ézs. 65,20) Tehát, ha száz éves korában hal meg valaki, akkor fiatalon hal meg, s az ifjúkori hajlékonyságból száz éves korában megy át a férfi a megátalkodottságba, amely a bűnösen elért férfikort jelzi. Ez a százas szám úgy áll elő, hogy az ifjúkor határának évszámát megszorozzuk a szentség számával, a héttel, mely viszont az ezeréves birodalomra ható életerőnek a többszörösét jelzi. „A nap hétszerte erősebben fog fényleni.” (Ézs. 30,26) 7x14=98, kerekítve száz.

Ez a hétszeres erővel sütő nap azonban senkinek sem fog fejfájást okozni, mert „ama napon... aki Sionban meghagyatik és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik. Akkor Jahve a Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig lángoló tűznek fényét fogja teremteni, mert az egész dicsőség fölé kiterjed oltalma, és egy sátor lesz nappal árnyékul a hőség ellen, oltalmul és rejtekül a szél és eső ellen.” (Ézs. 4) Az éltető erő tehát hétszeres erővel fogja a föld termékenységét megnövelni, ennek következtében hétszeres lesz az eredmény is, de az ember el fogja tudni viselni az életerő növekedését, mert Isten megvédi annak tüzétől.

Az ezeréves uralkodás alatt tehát a fizikai feltételek sokkal kedvezőbbek lesznek, mint ma, s ki fog tűnni, hogy míg az ember magába, Isten áldó kegyelmétől elszakadva nem tud a természet erőinek parancsolni, sőt, ha megpróbálja felszabadítani őket, azok elemésztik őt. Istennel együtt a természet erőinek urává lesz, s minden a javára válik. „Sion hegyének minden helye” és „gyülekezet” alatt természetesen a föld olyan helyeit kell értenünk, ahol a Sionból kihangzó tanítás befogadásra talál. Amerre Krisztus uralma kiterjed, ameddig hatalma elismerésre talál, mindenütt megnövekedik az égi áldás, és a föld soha nem ismert termékenységet fog mutatni. Az áldásnak ilyen megnövekedését a Bárány útján haladó keresztyének minden időben tapasztalták; most azonban ez a tapasztalás általános lesz, és soha ki nem marad, mint ahogy azelőtt Isten megengedte, hogy övéinek hite Jób példájára próbára tétessék.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – Az ezeréves uralkodás © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008
Saját példányból lejegyezve: 138–146. oldal