I.
BÁLVÁNYOK ÉS BÁLVÁNYIMÁDÓK
Egy igaz Isten van (Ján 17,3). Ő a Vagyok, az egyetlen valóságos Isten. Ő a Valóság, Ő az Igazság, az Élet, az Örökkévaló, az örökké Élő, a Teremtő. Ő teremtette az egeket (Zsoltárok 33,6), a földet, a tengert, és mindent ami azokban van (1Móz 1,1; Zsolt 89,12; Zsolt 146,6; Zakariás 12,1b). Ő mindent a maga céljára teremtett (Példabeszédek 16,4). Rajta kívül minden úgynevezett isten hamis, vagy Tőle idegen isten.
A hamis isten másik elnevezése: bálvány. Az ember mindennapi életében a bálvány lehet: egy hamis isten, önmaga, egy másik ember, egy állat, egy tárgy, vagy egy eszme. Akinek, aminek az ember az életvezetésében saját választása szerint alárendeli az akaratát, akinek engedelmeskedik, aki előtt fizikailag és/vagy lelkében folyamatosan térdet hajt, aki/ami az első az életében, az az ő istene.
Ha ez nem az igaz Isten, akkor az egy hamis isten, bálvány. Amikor tehát a teremtett ember a Teremtő helyett teremtményt, azaz szellemi lényt, önmagát, egy másik embert, állatot, tárgyat vagy eszmét tisztel, annak ad hálát és köszönetet, azt dicséri, és az előtt borul le fizikailag vagy lelkében, akkor bálványt imád. A bálvány működhet láthatatlan szellemi lényről, emberről, állatról készült szobron vagy képen, vagy bármely az emberrel kapcsolatos fizikai vagy lelki dolgon, vagy eszmén keresztül.
A hamis isten, bálvány törekvése: hogy Isten helyébe lépve az ember tiszteletét, engedelmességét, imádatát megszerezze magának, hogy feltétlen uralmat tudjon gyakorolni a benne bízó, benne hívő ember felett. Ha ezt közvetlenül a személyére irányulóan nem tudja elérni, akkor valamely korábban említett fizikai vagy lelki közvetítő eszközön keresztül teszi szolgájává az embert. Ez az évezredek óta bevált, általános eljárás.
A bálványistenek atyja
A bálványistenek atyja, a hazugság atyja (Ján 8,44c) a Sátán. Ő legelőször önmagát csalta meg, önmagának hazudott, amikor elhitette magával, hogy istenné válhat (Ézsaiás 14,13-14). Hazugságát nem csak ő maga hitte el, hanem vele együtt az angyalok egyharmada is bedőlt ennek az ámításnak. Amikor Isten embert teremtett a saját képére és hasonlóságára, majd úrrá tette a keze munkáin a Földön (Zsolt 8,7), Sátán rögtön meglátta és megragadta a kínálkozó lehetőséget. Az első ember és felesége a kísértéskor elbukott, szellemileg meghalt. S mivel tőlük származott az emberiség, kettejükben elbukott az egész emberi faj. Azért minden ember bűnösként és a bűn miatt szellemi állapotát tekintve halottként (Efézus 2,1) születik erre a világra. Azzal, hogy az ember az Igaz Istent, a Teremtőt egy teremtmény szavának hitelt adva hazugnak ítélte, elszakadt az Igazságtól. S emiatt egész életében a hazugságok sötét éjszakájában botorkál. Az Isten és az ember ellensége az eltelt évezredek alatt semmit nem változtatott taktikáján. A mai napig is egyszerű nyelvi trükköt vet be az ember ellen, mint az első kísértéskor. Isten azt parancsolta az embernek: „A kert minden fájáról bátran egyél. 17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” (1Móz 2,16-17) A kígyó ezzel kapcsolatban ezt a kérdést tette fel Évának: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1Móz 3,1) Az egy kivételével minden fára vonatkozó étkezési engedélyt ő megfordította minden fára szóló tilalommá, hogy kételyt ébresszen az igaznak teremtett Évában (Példa 7,29), és kigondolásokra késztesse. Az Ellenség a kigondolások által el tudja terelni az embert az Istenbe vetett bizalomtól, hittől, és attól, hogy Isten céljának megfelelően éljen. Így az ember nem Istent fogja szolgálni és imádni, hanem közvetve vagy közvetlenül az Ellenséget, aki erre a taktikára azóta is minden általa megcsalt követőjét megtanítja, hogy azok is félrevezessenek, eltereljenek eredeti rendeltetésüktől minél több embert.
Két részre osztott világ
Bukásával az ember az Istentől kapott Föld feletti uralmát átjátszotta Sátán kezére, aki megalapította királyságát a Földön, és kialakította a saját rendszerét. Sátán rendszerét az emberek romlott kívánságainak és célt-tévesztett törekvésének kiismerése után két részre osztotta. Egyik része az Istent nem kereső embereket tartja fogva, s tartja érzékeik uralma alatt, e világ istenének szolgálatában; a másik része az Istenkereső embereket vezeti tévútra, vagy a helyes úton járókat igyekszik elfordítani Isten keresésétől, a hittől a bálványimádásba, hamis isteneken keresztül az ő szolgálata és imádata felé.
A világ látható emberi vezetői a szellemi Babilonhoz tartozó kalmárok (Jelenések 18,23), kereskedők, pénzemberek. Ők Babilon tobzódásának erejéből gazdagodtak meg (Jel 18,3c). A vallásos világ vezetői a hamis papok, hamis próféták, hamis pásztorok és hamis tanítók. Ezeknek látható feje napjainkban a jezsuita Ferenc pápa, aki nyilvánosan Krisztus földi helytartójának címében tetszeleg, azonban inkább a Sátán földi helytartója cím illetné meg, mivel a szabadkőművességnek azon a szintjén foglal helyet, melyen a tagok Lucifer imádók. Az említett hamis tanítók, és földi vezetőjük romlott gyümölcsei (melyek tanításukból, cselekedeteikből, és prófétálásukból a Biblia mércéjével mérve felismerhetők) arról tesznek bizonyságot, hogy megtagadták Istent, ezért istentelenek. Egy világi bűnös ember nem istentelen, mert nem ismeri Istent: egyszerűen bűnös. Istentelen az, aki ismerte Istent, de elfordult tőle gondolataiban, beszédében és életvitelében. „Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél. 21 Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, minthogy megismerve, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. 22 De betelt rajtuk az igaz példabeszéd [szava]: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.” (2Péter 2,20-22)
Lássuk meg!, mind az Istent nem keresők, mind az eltévelyedett és eltévelyített Isten keresők egyaránt bálványimádók. Előbbiek az anyagi világban megszerezhető javakat, hústestüket, önmagukat bálványozzák, utóbbiak pedig hamis isteneiket, bálványaikat imádják. Ez azt jelenti, hogy az emberiség döntő többsége ma bálványimádó. Megáll a tény, hogy e világ istene (2Korinthus 4,4), uralkodója a Sátán (Ján 14,30). Miután az ördög felvitte Jézust „egy nagy magas hegyre, megmutatta neki e föld minden országait egy szempillantásban” (Lukács 4,5). Majd miután ezek bitorlásával kérkedett, ajánlatot tett Jézusnak: „Neked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom; 7 Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” (Luk 4,6-7) Sátán Földön gyakorolt hatalmának tényét nem vitatta az Úr Jézus, viszont elutasította az ajánlatot: „Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (8. vers) Itt láthatjuk, hogy Sátán csalfán azt ígérte, hogy lemond a világ feletti hatalmáról és a világ dicsőségéről is, cserébe azért, hogy az Isten Fia őt imádja.
Régtől fogva voltak, és napjainkban is vannak olyan emberek, hitetlenek és vallásosak egyaránt, akik elfogadják Sátán ajánlatát – az anyagi jólétet, a világ dicsőségét, az ismertséget, a népszerűséget, az emberek feletti hatalmat –, melyekért fizetségként istenként imádják és szolgálják őt. Ezek az emberek a világ látható gazdasági, politikai, tudományos, kulturális vezetői, és a vallásos világ nemzetközileg elismert hivatalos vezetői. Sátán jelenlegi földön gyakorolt hatalmi pozíciójából következően két dolgot meg kell értenünk, és tudomásul kell vennünk! 1) Az ő földi királyságában, rendszerében az előbb említett felső vezetői pozíciókban kizárólag az ő szolgái állhatnak (méghozzá az elkötelezettségük, eladottságuk mértékének megfelelő szinteken). 2) Őket Sátán hosszú és rövidtávú terveinek megfelelően a földrészek, országok (Dániel 10,13; 20), térségek, városok, falvak felett uralkodó (emberi szemmel nem látható vezetők) bukott szellemi lények (angyalok és démonok) irányítják.
Utóbbiak egyik feladata, melyet a fentebb említett emberi szolgáikon keresztül kiviteleznek, hogy az egész földre kiterjedően (a több millió lelket számláló világvárosoktól a legkisebb lélekszámú falvakig bezárólag) folyamatosan tanítsák (1Tim 4,1), fenntartsák és szervezzék a bálványimádást az emberek között egyéni és közösségi szinten egyaránt.
Átlag embereknél az Ellenség az emberi vezetőknek felkínáltaknál sokkal jelentéktelenebb dolgokkal el tudja érni, hogy közvetlenül vagy közvetve őt imádják. Csupán egy parányi kételyt kell elültetnie az emberek szívébe, amelyek kigondolásokra késztetik, vagy valami Isten céljához mérten teljes mértékben értéktelen cél elérését, vagy jelentéktelen dolog megszerzését kell felkínálnia az emberek egójának (énjének), hiúságának, büszkeségének.
A vallások atyja
Sátán számos vallást alapított az idők folyamán az emberek imádásának megszerzésére. Ezeknek a vallásoknak a hívei folyamatosan étel, ital, virág stb. áldozatokat visznek vélt isteneiknek, sőt az emberáldozattól sem riadnak vissza, ha istenük úgy kívánja tőlük. Bálványaikat fából, kőből, ércből, modern korunkban műanyagból készíttetik erre szakosodott szakemberekkel. A eredeti, Isten kijelentésén, megtérésen, és neki való engedelmességen alapuló Ó-, és Újszövetségi istenhit oldaláról nézve ezek mind pogány vallások. Amit ma kereszténységnek nevezünk, csak nevében keresztény, mert nem sokkal indulása után elkezdte magába olvasztani a pogány vallásokat és a talmudista judaizmust. Amit ma kereszténységnek nevezünk, a maga több mint 30000 felekezetével (mely felekezetek az együgyűek pártosságából jöttek létre), az elmúlt évtizedekben, években a katolikus ökumenia keltette nagy összeborulásban bekerült további pogány vallásokkal együtt nem más, mint egy pogánysággal és judaizmussal kevert bálványimádó vallás. A pogánnyá lett kereszténységben ma is folyamatosan viszik a papok és az általuk félrevezetett hívek áldozataikat hamis isteneiknek. Azonban ideje megtudniuk Isten beszédéből, hogy „amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek” (1Kor 10,20). Ördögöknek, végső soron Sátánnak áldoznak, és közvetve vagy közvetlenül őt szolgálják és imádják.
Sátán leggonoszabb műve a kereszténység vallásos rendszere. Mára elérte a tőle tanított hamis papokon, hamis prófétákon, hamis pásztorokon, hamis tanítókon keresztül, hogy a 2,2 milliárd magát kereszténynek valló ember döntő többsége egy teljesen hamis, általa fabrikált Istenben, általa fabrikált Jézusban hisz. A szellemi Babilon, a nagy parázna a kereszténység vallásos rendszerét használja az emberiség ellen:
1) „Az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14,8b); 2) a nagy paráznával paráználkodnak a föld királyai (vezetői); 3) az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai (Jel 17,2).
Mire képes egy bálvány?
A vallásos emberek sokat várnak vélt isteneiktől, bálványaiktól, de az átlagos, értsd nem beavatott, nem nyíltan Sátánnak elkötelezett bálványimádók keveset vagy semmit sem kapnak tőlük. Viszont egész életükben mindvégig, a haláluk pillanatáig meg vannak győződve arról, abban a hitben élnek, hogy Istent szolgálják. Azonban a bálványimádásuk miatt nem lehetnek igazi istenhívők, s mivel nem hisznek és nem engedelmeskednek Istennek, nem is üdvözülhetnek, más szóval nem menekülhetnek meg Isten haragjától és ítéletétől. Nézzük meg, hogy valójában mire képesek a pogányok bálványai!
„Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája. 5 Szájuk van, de nem szólnak; szemeik vannak, de nem látnak; 6 Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; 7 Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólnak az ő torkukkal.” (Zsolt 115,4-7)
Mire képes egy bálványimádó ember?
Aki látott már például agyvérzés miatt lebénult embert, az észre vehette, hogy az ilyen ember a betegség súlyosságától függően a következő tüneteket mutatja: nem tudja mozgatni egy vagy több végtagját, tehát nem tudja emelni a kezeit, nem tud velük semmit megfogni, nem tudja emelni a lábait, járásképtelen. Általában fekszik, a felfekvések ellen forgatják ágyában vagy felültetik, önállóan nem tud mozogni, testhelyzetet változtatni. Nem tud magáról a leghétköznapibb módon sem gondot viselni: mosdatják, öltöztetik, etetik, tisztába teszik, ha van kerekes széke, akkor ide-oda tologatják, előfordul, hogy elveszti a beszélő képességét. Most az előbbi leírásból kiindulva magunk előtt látunk egy olyan embert, aki végső soron magatehetetlen. Se jót, se rosszat nem tud fizikailag tenni. Azért beszédével valamit mégis. Ha rossz az illető szíve, akkor esetleg tehetetlen mérgében szidalmazza az őt ápolókat és az Istent. Ha jó a szíve, akkor másokat tűrésével, beszédével bátorít, erősít.
Tehát a mi emberünk béna, és mozgásképtelen. Ehhez adjuk még hozzá, hogy idővel megnémul, később megvakul, egy nap megsüketül, majd elveszíti a szagló érzékét, azután többé nem érzékeli amit megérint. Ha el tudjuk képzelni ennek az embernek a borzasztó, reménytelen, kifosztott, megnyomorított állapotát, és látjuk magunk előtt, akkor most magunk előtt látjuk, hogy szellemi állapotát tekintve milyen helyzetben van egy bálványimádó ember.
A bálványimádó ember a valósággal, a szellemi dolgokkal, az Isten dolgaival kapcsolatban minden szellemi érzékszervének és tagjának használatától meg van fosztva. Ebből következik, hogy a valóságnak, a szellemi dolgoknak, és Isten dolgainak a felfogására, érzékelésére, az ezekben való járásra, tevékenységre, a hitre teljesen képtelen egy bálványimádó ember. Mert a bálványimádókra kimondott isteni átok sújtja: „Hasonlók legyenek azokhoz (bálványaikhoz) készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!” (Zsolt 115,8)
Az a hívő pedig, aki az igazság megismerése után elfordul az élő Istenbe vetett hittől a bálványok felé, noha korábban bűnbocsánatot és új életet nyert Krisztusban, elfordulása miatt mindkettőt elveszíti, és újra halottá válik a szelleme. Hogy a hitehagyott hívő a bálványimádás miatt valóban elveszíti a bűnbocsánatát és üdvösségét, megmenekülését, arról a következőkben olvashatunk: „Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, 27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket.” (Zsidók 10,26-27)
Mire képes hát szellemi értelemben egy vallásos bálványimádó ember? Ugyan arra amire egy fizikailag lebénult, vagy egy halott ember: vegetál. Nem tudva, hogy hova fektették le azok akikben megbízott, akikre rábízta az életét, egész életében mozdulatlanul fekszik, alszik szellemében a Seol peremén. Álmából egy utolsó taszítás riasztja fel egy pillanatra, majd belezuhan a Seolba, ahol végleg foglyul ejti őt a Halál. Az utolsó ítéletig hátralévő idejét ugyan azzal tölti, mint földi életét: alvással.
Jelenlegi és következő állapotát élete folyamán fel nem ismerve, a vallásos bálványimádó ember megveti a nem vallásos embereket, a más vallásúakat, s mindezeknél jobban gyűlöli és üldözi az igazi hívőket. Ha Jézus követőjeként szólom neki Isten beszédét, mivel csak a fizikai fülével hallja a szót, szívével pedig nem érti meg, efféléket mond: Tévelyegsz, mert nem úgy követed az Istent, ahogy mi! Elhagytad az egyházat! Elhagytad a gyülekezetet! Elhagytad az Urat! Elhagytad a hitet! Káromlást szólsz! Méltó vagy a halálra! Ismerős ez a hozzáállás. Jézus felett ehhez hasonló ítéletet mondtak ki irigy gyűlölői (Máté 26,66; Márk 14,64).
Mire képes egy szellemében halott világi bálványimádó ember? Képes egész életét mulandó fizikai, lelki vagy elméleti dolgok megismerésével, és fizikai javak megszerzésével eltölteni. Azonban ha nagy vagyonra tesz is szert egy pénzimádó ember, nem tud azzal élni, mert szívének örömét az Isten nem kedveli (Prédikátor 6,1-2; 5,19;). Képes arra, hogy földi életében mindvégig önző módon kizárólag önmagával legyen elfoglalva, mindent és mindenkit a saját testi, lelki vágyainak, indulatainak, önmaga kényelmének, kényeztetésének vessen alá. Megveti és kigúnyolja azokat, akik valami többet sejtenek, keresnek, és valóságosabbat találnak az életük során az anyagnál, a láthatóknál.
Mivel mára a vallás szinte teljesen összekeveredett a világ nem vallásos részével, az utóbb felsorolt ismérvek a vallásos emberekre is jellemzőek.
A bálványimádó ember a benne lévő szellemi halál miatt nem képes kapcsolatba lépni az Élővel, Istennel, aki az égben lakik, sem azokkal, akik a Földön Krisztus által élőkké váltak (1Ján 5,12). Krisztus élő követői pedig az evangélium hirdetésének Isten adta alkalmain kívül nem keresik a kapcsolatot sem világi –, sem vallásos bálványimádókkal. Mert ezt olvassuk: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? 15 És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? 16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és ők én népem lesznek. 17 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, 18 És leszek nektek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és lányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Kor 6,14-18)
-<>-
BÁLVÁNYIMÁDÓ EMBERISÉG - Ökrös Ferenc
