2020. május 25., hétfő

BÁLVÁNYIMÁDÓ EMBERISÉG - 2. RÉSZ

Bálványimádó emberiség-Good Seed
II.
EGYHÁZTAGOK
Meddig sántikáltok kétfelé? 

Mielőtt feltenném a fenti kérdést, szeretnék egy dolgot előre bocsátani: nem vagyok próféta, de meg kell most kérdeznem tőletek: Keresztények! Meddig sántikáltok kétfelé? Ha Jézus Krisztus az Isten, kövessétek Őt; ha pedig a Sátán, kövessétek azt. Nem lehettek egy időben keresztények, a szó eredeti értelmében Krisztus-félék, Krisztus követők és pogány bálványimádók. „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (2Kor 10,21) Továbbá ismerd fel Te drága véren megváltott lélek! Ha bejegyzett egyház, vagy vallási egyesület tagjai vagy, akkor bűnrészes vagy a nemzeti és a katolikus bálványimádásban. Tudd meg, hogy a 2012. január 1-én életbe lépett Alaptörvényben lévő Nemzeti Hitvallás hozzá lett csatolva a te szép hitvallásodhoz, így az most már tartalmazza a Nemzeti Hitvallást is.



A hitvallás megalkotói a megkérdezésünk, a beleegyezésünk nélkül a nemzet tagjainak nevében, a mi nevünkben is kijelentik, hogy mi is valljuk a „Szent Korona” és „Szent István király” szakrális tiszteletét és az erre épülő „történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának” elfogadását és tiszteletét! Ebben a hitvallásban egy bálványimádó pogány kultusz lett törvény erőre emelve, és a Magyar Nemzet minden tagjára nézve kötelezővé téve. Ehhez adódik még a katolikus vallás minden saját bálványa is. Hiszen Istvánt a Pápa koronázta királlyá, vagyis annak feltétele, hogy István a „keresztény Európában” – valójában a katolikus Európában – király lehessen, a katolikus vallás felvétele volt. A nemzeti hitvallás, mivel a Magyar Nemzet minden tagjára vonatkozó Alaptörvény része, bevont minden magyar embert – legyen az hívő vagy hitetlen – egy pogány bálványimádó kultuszba, és egy pogány bálványimádást folytató kereszténynek mondott vallásba.

Fel kell ismerned, meg kell értened, hogy ha államilag elismert egyház, vagy vallási egyesület tagja vagy, akkor tudva vagy tudatlanul, szándékosan vagy akaratlanul részese vagy a nemzeti, és a pogánnyá vált keresztény bálványimádásnak. Mert bejegyzett egyházként automatikusan, vallási egyesületként nyilatkozatban vállalták egyházad, egyesületet vezetői a 2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról 6. § (5) bekezdésében, és a 14. § (f) bekezdésében foglaltak betartását. Ezt a törvényt 2018-ban módosították, és 2019. április 15-től lett hatályossá. Az Egyházügyi törvény vallási közösségeke vonatkozó alapvetése a következő:

Ehtv. 7/A.§ (4) bekezdése: „A vallási közösség kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, és nem sérti más közösségek jogait és szabadságát.”

Ehtv. 14.§ (1) bekezdés c) pont: (1) „A bíróság a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösséget (e § alkalmazásában a továbbiakban: kérelmező) kérelmére bejegyzett egyházként, illetve nyilvántartásba vett egyházként nyilvántartásba veszi, ha: a)... b)... c) a kérelmező nyilatkozik arról, hogy tevékenysége és az alapszabálya a 7/A. § (2)-(4) bekezdésével nem ellentétes, és ez az alapszabályból megállapítható,”

Akár egyház, akár vallási egyesület tagja vagy, olyan szervezethez tartozol, amely közvetlenül, vagy közvetve bálványimádó testület. Ha megfigyeled isten eljárását, megláthatod, hogy amikor Izraelt a bálványimádás bűne miatt megítélte és megbüntette, az testületileg történt. Ha olyan testületnek a tagja vagy, mely döntésével az egész közösséget alávetette egy bálványimádást tartalmazó hitvallásnak azért, hogy cserébe elismert egyház lehessen és állami pénzekhez juthasson, akkor még ha esetleg nem is értesz ezzel egyet, részes vagy a testület bűnében. Amikor eljön az ideje Isten ítéletének és megtorló haragjának, a testület tagjaként téged is utolér jogos büntetése.

Évek óta hirdetem személyesen és a neten keresztül is a magyar hívőknek Isten Babilon elhagyására felszólító parancsát. A legtöbb keresztény értetlenül néz rám, nem érti, hogy miről beszélek. Ma ha Babilon elhagyásáról beszélek, akkor a pogány bálványimádásba és a világ szeretetébe, benne a pénz, az emberek feletti hatalom szeretetébe, emberek bálványozásába, imádásába süllyedt kereszténység vallásos rendszeréből való kijövetelről beszélek. Isten azt is megmondta, hogy miért kell kijönni Babilonból: „hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18,4). Ez az isteni parancs: „Fussatok ki belőle én népem!”, Isten megmentő szeretetének a szava. Ne vesd meg tovább az Ő szerető figyelmeztetését, parancsát!


Egyháztagok

Egyháztagok, helyesen az eklézsia, a világból kihívottak (Ján 17,14; 16) közösségének tagjai a bűnükből megtért, Jézus Krisztusban, mint az Élő Isten Fiában hívő, bűneik bocsánatára, és Isten nevére megkeresztelt (bemerített), újonnan született, élő szellemű emberek. Ilyen embereknek, ilyen emberekből álló közösségeknek mit sem számít, hogy egy másik ember, vallási felekezet, gyülekezet, vagy az állam elismeri-e egyháztagságukat, vagy közösségüket egyháznak. Az eklézsiát, a kihívottak közösségét nem az ördög tartja el a hitetlen és a vallásos világ kifosztottjainak pénzéből, hanem az Isten visel róla gondot.

Mi a világból és a vallásból kihívottak vagyunk. Mi Isten kegyelméből kijöttünk a világból, kijöttünk Babilonból, kijöttünk a táborból, és hordozzuk Krisztus gyalázatát. Azért, mert mi tudjuk, kinek hittünk. Mi tudjuk, hogy Isten a hitünket igazságul tulajdonítja nekünk, vagyis igaz emberek vagyunk Őelőtte. Tudjuk, hogy a Jézus vérébe vetett hitünk miatt meg van bocsátva a bűnünk. Mi Isten gyermekei, családjának tagjai és Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Kicsoda vádolja Isten választottait? Kicsoda az, aki kárhoztat? Kicsoda szakít el minket a Krisztus szeretetétől (Róma 8,33-35)? Minket lehet gyalázni: azt mondva rólunk, hogy mivel eljöttünk egy felekezetből, vagy egy gyülekezetből, azzal elhagytuk a gyülekezetet, az Urat, a hitet, és vissza mentünk a bűnös világba. Minket lehet gyűlölni, lehet üldözni, meg lehet ölni. De semmi és senki nem tud minket elszakítani Isten szeretetétől, amely a mi Urunkban, Jézus Krisztusban van (Róma 8,36-39). Mivel pedig mi Krisztusban vagyunk: a Szeretetben vagyunk. Aki a szeretetben marad, az Isteneben marad, és az Isten is ő benne (1Ján 4,16). A Szeretet, az Isten (1János 4,8) pedig meg tud őrizni minket Krisztusban, el tud készíteni minket ama napra, amelyen meg kell majd állnunk Krisztus ítélőszéke előtt (2Kor 5,10). Mindez dicsekvésnek tűnik? Igen, ez dicsekvés! Csakhogy az Úr Jézussal dicsekszem! Az Ő szeretete, az Ő evangéliuma, az Ő igazsága, az Ő kegyelme, a bűnünkből való megtérés, az Őbenne való hit, a bűnbocsánat, az újonnan születés, az Ő követése, az Ő nevének megvallása, az Ő tanítása, az Ő beszédének megtartása, az Őbenne való járás, a mennyei állampolgárság, az Ő ítélete, az Ő dorgálása, az Ő fenyítése, az Ő irgalma, az Ő gondviselése az alapja a dicsekvésemnek. Minden áldás, hála, dicséret, felmagasztalás, hódolat és imádás egyedül Őt illeti, és az Ő nevére térjen mindörökké! Ámen.


Államegyház tagok

Kedves Keresztények! Ti kivel dicsekedtek? A föld kifosztottjainak nehéz keresményét súlyos adókkal meg-rabló állam százmillióiból, vagy bankkölcsönökből, és a gyülekezet tagjaitól nem egyszer átok fenyegetésével kicsalt, jogtalanul igényelt tizedből és összekosarazott pénzekből felépített és üzemeltetett templomaitokért, gyülekezeti csarnokaitokért, gyülekezeti házaitokért Istennek adtok hálát és dicsőséget? Ezt igazság szerint, Isten előtt jó lelkiismerettel nem tehetitek. Hadd ajánljam figyelmetekbe a következőket! A vallás gyűlölte Jézust, és megölette a világgal. A vallás gyűlölte az apostolokat, és János kivételével megölte őket. A vallás gyűlölte Jézus minden előttünk élt igaz követőjét, és ha csak tehette fizikailag megsemmisítette. A vallás arra érik meg, hogy majd a tengerből feljövő fenevad világi uralmát felhasználva megkísérelje megsemmisíteni Krisztus minden igaz követőjét.

Kedves kereszténynek mondott emberek! Ti mindezek ellenére éltek és virultok? A Sátán uralta világban a kormány titeket törvényekkel véd, és anyagiakkal támogat? Nem azért lett ez, mert paráznává lettetek? Ám a világ támogatásának egy napon eljön a vége. A világ idővel meggyűlöli majd a nagy paráznát, és kifosztja és meztelenné teszi, és eszi annak húsát, és megégeti tűzzel (Jel 17,16).


Kérdés Fiaimhoz

Isten ajándékaként három fiam született a kilencvenes években. Ma már koruknál fogva mindhárman felnőttek, és Isten kegyelméből jó úton haladnak afelé, hogy ténylegesen felnőtt, felelősségteljes, Istenfélő férfiakká váljanak. Dicsőség ezért Istennek! Egyszer megkérdeztem őket: „Fiúk, tegyük fel, hogy van egy ellenségem aki minden lehetséges eszközzel harcol ellenem, édesanyátok ellen, és ellenetek is. Az a célkitűzése, hogy megfosszon a hitemtől, megfosszon a tisztességemtől, kiforgasson az emberi mivoltomból, tönkre tegye a házasságomat, szétrombolja a családomat, egyszóval lerombolja a teljes egzisztenciánkat, és végül kárhozatba taszítson minket. Rólam pedig tudjátok, hogy az Isten adta lehetőségeimhez mérten mindenben, mindenkor kész vagyok Isten vezetése szerint a segítségetekre lenni, és minden elérhető szellemi, lelki, és anyagi eszközzel támogatni benneteket. Idővel el fogtok itthonról költözni, és máshol fogtok édesanyátoktól és tőlem különváltan önálló életet kezdeni, megnősültök, és saját családotok lesz. Tudnotok kell, hogy ha valaha megszorulnátok az életetek bármely területén, akkor ha az Úr akarja és még élünk, az ajtónk továbbra is mindenkor nyitva lesz előttetek, továbbra is minden módon a segítségetekre leszünk. Mit gondoltok? Hogyan érintene engem az, ha valamikor a jövőben tudomást szereznék arról, hogy szorultságba, vagy bajba került valamelyikőtök, és ahelyett, hogy hozzám fordult volna, elment segítségért az életem, és a saját élete ellenségéhez?” Ehhez hasonlót tesznek az Atyát megtagadó fiak: Atyjuktól, az Istentől elfordulva, az Isten és az ember ellenségéhez, az emberölőhöz (Ján 8,44b) fordulnak közvetlenül vagy bálványaikon keresztül, és tőle várják, hogy gondot viseljen róluk. Vajon miként reagál erre az égben az Atya Isten?


Atyát megtagadó fiak

Az Ézsaiás próféta által mondottak ma is megállnak. A kereszténység vallásos rendszerében, a táborban tartózkodó úgynevezett hívők túlnyomó többségéről Istennek ma ugyan az a véleménye:

„Pártütő nép ez, [apát] megtagadó fiak, fiak, kik nem akarják hallani az Úr törvényét; 10 Kik ezt mondják a látóknak: Ne lássatok; és a prófétáknak: Ne prófétáljatok nekünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat! 11 Hagyjátok el az utat, térjetek le [már] ez ösvényről, vigyétek el előlünk Izraelnek Szentjét!” (Ézsa 30, 9-11)

Talán első olvasatra nehéz elképzelni, felismerni, hogy ilyen rossz a helyzet napjaink kereszténységében. Nagyon sokan tagadni is fogják. Azonban mi, akik évekkel ezelőtt elhagytuk a kereszténység vallásos rendszerét, részben az idézett ige mai vonatkozásait felismerve döntöttünk a felekezetünk, gyülekezetünk elhagyása mellett. Én és a feleségem kis híján húsz évig voltunk egy Pünkösdi Karizmatikus Gyülekezet tagjai, amelyben szolgáltuk is „Isten munkáját”. Erről a testvéreinkkel együtt gyakorolt, embertől tanult szolgálatról utólag már látjuk, hogy az nem Isten királyságának, uralmának, hanem egy ember királyságának, uralmának az épülését szolgálta. 2020. május 22. lesz 8 éve annak, hogy elhagytuk a gyülekezetet, és azzal együtt a kereszténység vallásos rendszerét. Megtértünk Istenhez abból a gyülekezetből, és vallásos holt cselekedeteink bűneiből is. Nem kívánom tételesen részletezni a fenti igében szereplő állapotok nagyon is valós megnyilvánulásait. Összefoglalásként annyit mondok: az általam személyesen, és internetes közvetítésekből megismert úgynevezett karizmatikus gyülekezetekben ténykedő „igehirdetők” többsége képes úgy prédikálni a Bibliából, hogy: hallgatóik ne ismerjék fel, vagy tagadják meg életmódjukkal Atyjukat; vakokká és süketekké váljanak; a hazugság kedvelőivé és szólóivá legyenek; és a széles útra vezettetve soha ne ismerjék fel, ne ismerjék meg személyesen, és ne kövessék az Úr Jézust. Azzal, amit ezek az „igehirdetők” tesznek, bár nem mondják ki, de valójában ők is úgy gondolkodnak, mint a régebbi idők istentelen emberei:

„Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jön, nem ér el minket; mert a hazugságot választottuk oltalmunkul, és csalásba rejtőztünk el!” (Ézsa 28,15)

Az őket hallgató emberek között vannak olyanok is, akik valamit felfognak abból, hogy ténylegesen mi történik körülöttük. Azonban ennek ellenére a ma még kis számban lévő látók, a kiáltó szavakat szólók, és a prófétai szavú hívők beszédére válaszul megalkuvásból, nyerészkedésből, veszteségtől –, vagy emberektől való félelem miatt istentelenül azzal reagálnak, hogy bedugják füleiket, lehunyják szemeiket, hogy ne halljanak és ne lássanak. Ám ha nem változtatnak hozzáállásukon, azzal egyszer csak elzárják maguk elől a megtérés lehetőségét. Eljuthatnak egy pontra, amelytől kezdve bezárul előttük a kegyelem ajtaja. Ha ez bekövetkezik, az értük imádkozó, közbenjáró hívőknek egyszer csak azt mondja majd Isten:

„Te azért ne esdekelj e népért, és egy kiáltó és esdeklő szót se ejts értük, mert én meg nem hallgatom őket, mikor kiáltanak majd hozzám az ő nyomorúságuk miatt.” (Jer 11,14)

Isten ma is szól az Ő népének együgyű, csúfoló, és balgatag tagjaihoz Salamon példabeszédeinek szavaival, a 2. fejezet 20-23. verseiben. De népének ezen tagjai továbbra is „vonakodnak”, nem veszik észre feléjük kinyújtott kezét, elhagyják az Ő tanácsát, és nem gondolnak feddéseivel. Azért így folytatja:

„Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem az én kezem, és senki eszébe nem vette; 25 és elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok; 26 Én is a ti nyomorúságotokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljön az, amitől féltek. 27 Mikor eljön, mint a vihar az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok, mint a forgószél elközelget: mikor eljön ti rátok a nyomorgatás és a szorongatás. 28 Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak. 29 Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották, 30 nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet. 31 Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek. 32 Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket. 33 Aki pedig hallgat engem, lakik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől” (Példa 2, 24-33).

Megjegyzés:
Ezt az üzenetet 2018.11.19. kezdtem leírni. Ma amikor ismét átnézem a kéziratot 2020.03.31. napja van. A világban állítólag terjed egy fajta koronavírus, melynek a Covid 19 nevet adták. A híradásokban az szerepel, hogy százezrek fertőződtek meg, tízezrek haltak meg, tízezrek gyógyultak meg. Magyarországon az embereket egy egyelőre február 28-tól április 11-ig tartó kijárási korlátozással otthonaikba, és félelmeikbe zárták. Az utcák az átlagos forgalomhoz képest szinte üresek. Tegnap a parlament elfogadott egy törvényt, melynek neve: 2020. évi XII. törvény, a koronavírus elleni védekezésről. A törvény hatálya határozatlan idejű.

1) Mint az már többször előfordult világháborúk, természeti katasztrófák, világjárványok, vagy legutóbb a 2008-as gazdasági válság idején, úgy a mostani világjárvány idején is vannak olyanok, akik világ végét jósolnak, mások pedig azt latolgatják, hogy vajon a közeli jövőben eljön-e másodszor az Úr Jézus Krisztus. A hisztérikusabb karizmatikusok már évtizedek óta kántálják, hogy már ma este, vagy holnap eljöhet az Úr. Testvéreim! Az Úr eljövetelével, és az elragadtatással kapcsolatban ne legyetek gyermekek az értelmetekben! Még nem jön, nem jöhet vissza az Úr mindaddig, amíg nem teljesülnek az Ő eljövetelének feltételei. Például a jelenések könyvében megjövendölt 7 pecsét, 7 trombita, 7 haragpohár csapásai még hátra vannak. Ezek pedig évek vagy akár évtizedek alatt fognak lezajlani. Ezeken a csapásokon még át kell mennie az emberiségnek. Isten népének is szüksége van ezekre azért, hogy megtisztuljanak, megfehéredjenek és megpróbáltassanak sokan, „az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,(Dán 12,10). Az értelmesek értik. Az utolsó trombita szó elhangzása után a Krisztusban meghaltak feltámadnak, valamint az akkor a földön élő igazi hívők pedig elváltoznak (1Kor 15,52). Más helyen pedig ezt olvassuk: „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; 17 Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thesszalonika 4,16-17). Fontos itt megfigyelni és megérteni, hogy a felhőkön a levegőbe ragadtatnak el a feltámadt igazak és választottak az Úr elé, nem Istenhez a mennybe. Ez után jön el az Úr Jézus a világ számára láthatóan, és kíséretében akkor már ott lesznek a feltámadt és elragadtatott igazak és választottak is.

2) Ez most még nyilvánvalóan nem egy a Jelenések könyvében Isten által előre kijelentett, és elrendelt csapás. Azok terhe sokkal súlyosabb lesz az emberiségen. Ez most csupán figyelmeztetés, figyelemfelhívás, előrejelezés arra az időszakra vonatkozóan, amikor majd „eljön, mint a vihar az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok, mint a forgószél elközelget: mikor eljön ti rátok a nyomorgatás és a szorongatás.” Azért fogadjuk el Isten tanácsát, és feddését! Ha nem tesszük, Ő nevetni fog nyomorúságainkon, és megcsúfol bennünket, mikor eljön az, amitől félünk, mert mi megcsúfoltuk őt bálványainkkal. Isten azt mondta, hogy az általa előre jelezett időben már nem fog meghallgatni bennünket, amikor segítségül hívjuk Őt: keressük, de meg nem találjuk! Azért most tartsunk bűnbánatot, most térjünk meg bálványainktól és bűnünkből! Most hallgassuk meg Őt! S akkor bátorságosan lakhatunk, és csendesek leszünk a gonosznak félelmétől.

Azért, hogy a nép a megjegyzés előtt említett állapotba került, azokat a vezetőket, prófétákat és papokat terheli a felelősség, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy Istent képviseljék az emberek előtt, és az embereket képviseljék Isten előtt. Ezt a helyüket ők elhagyták, nem teljesítették Istentől származó megbízatásukat. A pásztorok magukat legeltették, a próféták hamisan prófétáltak, a tanítók hamisan tanítottak, idegen istenek felé fordították az Isten népének szívét, bálványimádásba vezették őket. Ugyan ezt teszik a mai hamis papok, hamis pásztorok, hamis próféták és hamis tanítók. Ezek a pártütő népnek, az Apát megtagadó fiaknak kedvük szerint valókat mondanak, hazugságokat prófétálnak, elhagyják a keskeny utat, letérnek az Úr ösvényéről, Izraelnek Szentjét elviszik hallgatóik elől.


Keresztény tömeggyilkosok

„Voltak pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket, megtagadva, önmagukra hirtelen való veszedelmet hoznak. 2 És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. 3 És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.” (2Péter 2,1-3)

Sátán korábbi emberölő tanítványai pl. Sztálin, Hitler, Pol Pot, milliókat öltek meg. Ők mindnyájan nyilvánosan, a maguk nevében öltek. Akiket megöltek, azok mind tudták, hogy megölték őket, és hogy halottak lettek. Sátán vallásos emberölő tanítványai a katolikus inkvizítorok néhány évszázad alatt szintén milliónyi ártatlan ember életét vették el. A sok milliónyi kiontott vér bosszúért kiált Istenhez (Jel 6,10).

Sátán mai emberölő vallásos tanítványai a hamis papok, a hamis pásztorok, a híres-neves és neve nincs hamis próféták, és hamis tanítók. Nektek mondom Jézus szavaival:

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Ján 8,44)

Megtérésem és újonnan születésem napjától kezdve majdnem húsz éven keresztül jóhiszeműen hallgattam úgynevezett igehirdetéseket néhai gyülekezetünkben „élőben”, videókról az interneten, valamint elolvastam több tucat (modern) keresztény könyvet. Ez idő alatt folyamatosan összevetettem a megismert tanításokat és próféciákat Isten írott beszédével, a Bibliával, hogy megtudjam valóban úgy vannak-e ezek (Apostolok cselekedetei 17,11). Lassanként egyre világosabban felismertem, és néhány éve már tudom, hogy nem úgy vannak ezek, ahogy ők mondják.

Jaj nektek, ti hamis tanítók, „mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok” (Luk 11,52). Azért azt mondom nektek ti hamis tanítók, hogy földi, lelki, ördögi bölcsességből származó ismereteket hirdettek és tanítotok hazug módon a Bibliára hivatkozva. Egy általatok kigondolt hamis Istent és hamis Jézust állítotok az Istent kereső emberek elé. Ők a hamis kép alapján egy hamis istenben, bálványban hisznek. Bálványimádóvá teszitek az embereket! Bálvány készítők vagytok, követőitek, híveitek pedig bálványban bízók. Azért mindannyitokat utolért Isten bálvány készítőkre és bálványban bízókra kimondott átka. „Hasonlók legyenek azokhoz (bálványaikhoz) készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!” (Zsolt 115,8) Hasonlóvá váltatok bálványaitokhoz (Zsolt 115,4-7). Azokban nincs sem fizikai, sem szellemi élet. Bennetek pedig nincs szellemi élet. Azért nem halljátok, nem látjátok, nem ismeritek és nem értitek az Élő, Igaz és szent Istent.

Ti hamis papok, hamis pásztorok, hamis próféták, és hamis tanítók! Bejárjátok a falvakat, városokat, országokat, megkerülitek az egész földet, hogy egy pogányt vagy zsidót kereszténnyé tegyetek; „és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őket, kétszerte inkább magatoknál” (Máté 23,15b). A ti bűnötök mérhetetlenül nagyobb a megölt emberek számát tekintve, és gonoszabb, mint elődeiteké. Mert ti a tudtuk nélkül tartjátok a szellemi halál állapotában, vagy ölitek meg szellemileg az egyszer már megelevenedett embereket, nem a magatok, hanem Isten vagy Jézus Krisztus nevében. Az általatok megölt emberek a fizikai haláluk pillanatáig nem tudják meg, hogy már évekkel vagy évtizedekkel korábban megölték őket szellemileg, és hogy szellemükben halottak voltak mindvégig. Azért olyan ítélettel és rettenetes büntetéssel kell majd szembenéznetek, amelynek örökkévaló elszenvedése közben irigyen, epekedve fogtok nézni világi tömeggyilkos elődeitek büntetésére a tűzzel és kénkővel égő tóban, ami a második halál!

Bálvány készítők, bálványban bízók! Talán eljut még füleiteken át szívetekbe kiáltásom! Talán ad nektek az Isten megtérést az igazság megismerésére, és felocsúdtok az ördög tőréből, akitől fogva tartattok az ő akaratának cselekvésére (2Timóteus 2,25-26). Halljátok meg! Örüljetek az Örömhírnek! Elérkezett az Isten országa, királyi uralma (Máté 12,28; Luk 11,20)! Térjetek meg az Igaz Istenhez! Higgyetek az Evangéliumban! Bízzatok az élő Istenben! Higgyetek Benne! Őt imádjátok! Csak Istennek engedelmeskedjetek, csak neki szolgáljatok! Ámen.

-<>-

BÁLVÁNYIMÁDÓ EMBERISÉG - Ökrös Ferenc