BÁLVÁNYIMÁDÓ EMBERISÉG - 3. RÉSZ

III.

AZ EMBERISÉG EGYETLEN REMÉNYE

Ne félj tőlük!

Ha a szíved szerint elhagynád már a tábort, a kereszténység vallásos rendszerét, tedd meg! Ha azt fontolgatod egy ideje, vagy az eddigieket olvasva, hogy el kellene hagynod a felekezetedet, vagy a gyülekezetedet, tedd meg bátran. Ne járj tovább hústested szerint! Ismerd fel, hogy örökkévaló sorsod a tét! Ne félj az emberektől! Féld az Istent! Ne félj attól, hogy magányos leszel! Hadd mondjam itt el személyes bizonyságomat bátorításként!

1992 novemberében a 29. születésnapomra ajándékba kaptam egy Károli Bibliát. Nem voltam hívő, nem voltam vallásos. Istenben csak akkor hittem, amikor valamiért nagyon mérges és ideges lettem, és dühöngtem. Azért mondom, hogy ilyenkor hittem benne,

illetve hittem, hogy Ő van, mert ezekben az esetekben nem másokat szidtam, hanem Istent. Megesett, hogy annyira haragudtam rá, hogy felnéztem az égre, és ordítva szidalmaztam Őt. De Ő ennek ellenére könyörült rajtam, és amikor elérkezett hozzám az Ő látogatásának napja, nem csak hallgattam, hanem az Ő irgalmából és kegyelméből meg is hallottam az Ő evangéliumának, örömhírének szavát. Majd 1992. december elsején elkezdtem olvasni a Bibliát. Az egész hónap folyamán, szinte minden nap 14-16 órán keresztül olvastam a Bibliát, Isten írott beszédét. A hónap második felében kegyelme megérintett, a felém megnyilvánuló szeretete megtört. Felismertem, hogy halálra méltó bűnös vagyok Ő előtte, és hogy szükségem van arra, hogy Jézus megváltson engem, megmentsen Isten haragjától és ítéletétől. A szívemben, lelkemben, értelmemben megtértem és újonnan születtem, bár akkor még nem mondtam el az úgynevezett megtérő imát. De utólag már látom, hogy valójában ekkor tértem meg, nem pedig akkor, amikor december 31-én elmondtam a megtérők imáját. (Más helyen már elmondtam, hogy ilyen ima a Bibliában nem létezik, ezért most ennek kifejtésére nem térek ki.) 1993 januárjának első hetében bemerítkeztem a bűneim bocsánatára, az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem nevére, és Jézus bemerített a Szent Szellembe. (Máté 3,11)

Azon a napon, amelyen befogadtam az életembe Jézus Krisztust, hatalmat kaptam Istentől arra, hogy a gyermekévé váljak (Ján 1,12-13). Attól a naptól kezdve, hogy találkoztam az Élő Úrral, Krisztus Jézussal, Ő bennem él. Azért soha nem vagyok egyedül, egy pillanatra sem. A gyülekezetben töltött majd húsz év alatt, a külső ember érzéseiben igen, de a bensőmben soha nem voltam magányos, soha nem voltam egyedül. A gyülekezet nyolc évvel ezelőtt történt elhagyása óta, egyszer sem éreztem magam a belső emberem szerint elhagyatottnak, vagy magányosnak. Hogy ez így is maradjon, az a törekvésem, hogy mindenkor úgy szóljak és cselekedjek, olyan legyen az életvitelem Ő előtte, hogy az kedves legyen mennyei Apámnak. Ezt a gyermeki magatartást Jézustól, testvéremtől (Máté 12,50; Márk 3,35) tanultam. Ő egy alkalommal így szólt választottaihoz: „Íme eljön az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok ki-ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Ján 16,32) Korábban már elmagyarázta az Úr Jézus, hogy miért nincs soha egyedül: „aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek.” (Ján 8,29) Ez a törekvésem kezdettől fogva a mai napig, és erre fogok törekedni életem még hátra levő részében is, Isten kegyelmében és támogatásában bízva, hogy azokat cselekedjem, amelyek kedvesek mennyei Apámnak. Nem tudok minden nap minden órájában és percében így élni, de ez a törekvésem.

Ha Istenfélő ember vagy, akkor nem félsz az emberektől. Ha az a törekvésed nap mint nap, hogy az életed Isten előtt kedves legyen, akkor már most sem vagy és nem is leszel soha egyedül. Ha félsz az emberektől, az azt jelzi, hogy még nem féled kellő képen az Istent. Azért nem vagy egészen Istenfélő ember, mert 1) nem jársz engedelmességben: Ő ugyanis azt parancsolta, hogy ne félj az emberektől (Máté 10,28; Luk 12,4-5. 7), 2) nem ismered Őt személyesen. Talán azért nem ismered Őt személyesen, mert azon a helyen ahol most vagy, a táborban nem arra tanítanak, hogy Őt személyesen megismerd. Ne hagy magadat tovább megtéveszteni! Lehet úgy beszélni Jézusról Jézus nevében, hogy közben egyáltalán nem Őróla van szó, hanem egy hamis, emberek fabrikálta Jézusról. A gyülekezetben töltött utolsó néhány hónapban, előfordult, hogy „igehirdetés” közben, annyira elegünk lett ebből a fajta „prédikációból”, hogy összenéztünk a feleségemmel, és ott a közösség közepette egyszerűen felálltunk, kimentünk a gyülekezeti csarnokból, és haza mentünk. Állítom, ha a hamisítatlan Jézust ismernéd hús szívvel, akkor egy perccel sem tudnál tovább ottmaradni a felekezetedben, gyülekezetedben. Gyere ki Őhozzá a táboron kívülre, és ismerd meg Őt személyesen! Előlegezd meg magadnak Őbenne bízva azt a bátor tettet, hogy kijössz Őhozzá, és határozd el, hogy nem félsz tovább az emberektől! Ha kijössz Őhozzá a táboron kívülre, és hordozod az Ő gyalázatát (Zsid 13,13), „nagy emberek” helyett Őreá, az erős Istenre nézel, emberek helyett Őt hallgatod, akkor tanítani és vezetni fog téged, és személyesen meg fogod ismerni Őt. Minél jobban megismered Istent, annál nagyobb lesz benned az istenfélelem. Egy nap pedig majd te is jobban megérted, miért intette Pál apostol Filippiben élő testvéreit ezekkel a szavakkal:

„Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket;
13 Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást,
mind a munkálást jó kedvéből. (Fil 2,12-13)

Menjünk ki Hozzá a táboron kívül – mondja Pál apostol (Zsid 13,13). Fussatok ki belőle (Babilonból) én népem – hangzott a mennyei szózat János apostol fülébe (Jelenések 18, 4). Ha Isten szavának engedelmeskedve hagyod el a felekezetedet, gyülekezetedet, akkor is kizárhatnak, kiközösíthetnek, kiátkozhatnak, megátkozhatnak, de ezektől semmit sem kell félned. Ok nélkül való átok nem száll rád (Példa 26,2). Dávid szavaival élve azt mondtam, és azt mondom ma is az én Istenemnek: „átkozzanak ők, de Te áldj meg!” (Zsolt 109,28) Elmondhatom, hogy feleségemmel és három fiunkkal együtt minden nap tapasztaljuk életünkben Isten kegyelmét és áldását, azaz támogatását.

Miért hangsúlyozom annyira a személyes ismeretséget és közösséget az Úrral? Azért, mert ez egyben az üdvösséged, a megmenekülésed záloga is. Az Úr Jézus két helyen is beszélt erről:

„Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a mennyeknek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? 23 És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7,21-23)

„Később pedig a többi szüzek is megjöttek, mondva: Uram! Uram! Nyisd meg mi nekünk. 12 Ő pedig felelve, mondta: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Máté 25,11-12)

Belépés az életbe

Egykor mi is szellemileg halottak voltunk a legkülönfélébb enyhébb és súlyosabb, világi és vallásos emberként elkövetett bűneinkben. De ahogy akkor a mi számunkra, úgy ma is a világi –, és a vallásos bálványimádó emberek számára is egy ideig még nyitva áll az ajtó az Isten királyi uralmába való belépésre, az életbe való belépésre. Az eredeti Evangélium, az örömhír kezdete az, hogy: betelt az idő, és közel jött (elérhetővé vált) az Isten királyi uralmába való belépés minden emberi lény számára (Márk 1,15a). Amelyik evangélium nem ezzel kezdődik, az hamis evangélium. Az Isten királyi uralmába való belépés feltétele pedig ez: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Márk 1,15b). Ez volt az Istentől kiáltó szóként küldött Keresztelő (Bemerítő) János üzenete. Az ő halála után Jézus Krisztus szó szerint ugyanezt az Istentől származó üzenetet hirdette. A megtérésen, hiten és bemerítkezésen kívül nem létezik más út az Isten királyi uralmába való belépéshez, a bűnbocsánat és az örök élet elnyeréséhez. Szeretném, ha megértenénk, hogy aki ezeket a lépéseket nem teszi meg, az nem csak a földi élete után nem tud majd belépni Isten országába, királyi uralmába. Ez a belépés nem csak a fizikai halál utánra vonatkozik. Már földi életünk teljes időtartama alatt benne élhetünk, sőt benne kell élnünk Isten országában, királyi uralmában.

Amelyik napon azt vesszük észre, hogy nem éhezzük a mennyei, élő kenyeret, az Úr Jézust; és azzal mentegetjük magunkat önmagunk és mások előtt, hogy nincs időnk a Bibliát, azaz Isten beszédét olvasni, tanulmányozni, imádkozni; nincs kedvünk és törekvésünk az Istentől számunkra rendelt jó cselekedeteket megtenni, akkor azon a napon mindezeket vegyük intő jelnek! Gondoljuk meg az utainkat! Saját szívünket, esetleg másokat megcsalhatunk kifogásainkkal, de Isten, a szívek és vesék vizsgálója jól tudja, hogy valaki, vagy valami rövidebb-hosszabb ideje megelőzte Őt a szívünkben. Ez azt jelenti, hogy egy korábbi, vagy egy újabb keletű bálvány környékezett meg bennünket azért, hogy ne maradjunk Krisztusban, hogy kilépjünk Isten uralma alól. Térjünk meg, és haladjunk tovább a keskeny úton! Járjunk minden nap az Istenbe vetett hit, és a szereteten alapuló engedelmesség útján. A szeretet kötelékeivel kötözzük magunkat szorosan Istenhez, és testvéreinkhez.

Tudnunk és látnunk kell

„Amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot;
és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.” (Ján 3,11).

Ha nem „tudunk” és nem „látunk”, akkor a beszédünk, a bizonyságtételünk nem fog szellemet és életet hordozni. A Szent Szellem adta tudás és látás nélkül nem tudunk „szinte Istenből” szólni (2Kor 2,17). Márpedig napjainkban nagy szükség van arra, hogy Istennek egyre több gyermeke tanítvánnyá váljon, és tudjon szinte Istenből szólni. Mert ma a világban fizikailag ugyan élő, de szellemileg halott és vak világi és vallásos emberek milliárdjaira illik a próféta állapotleírása:

„Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs,
megütközünk délben, mint alkonyatkor, és sötét helyen vagyunk, mint a halottak” (Ézsa 59,10).

Ez az emberiség valós szellemi állapota 2020-ban. Egy kicsinyke jó mag kivételével, fizikailag élő, de szellemileg halott emberek népesítik be a földet. Ennek az állapotnak az előidézője az eredendő bűn, amely miatt halott szellemmel születnek az emberek; fenntartója pedig a hamis világi és vallásos tanítás: a bálványimádás. Ehhez az állapothoz a „tágas kapun” való bemenetel, és a „széles úton való járás” vezette el az emberiséget, s ez viszi az embereket a veszedelemre. A „szoros kapun” át a „keskeny út” viszi az embereket az életre.

A szoros kapu

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út,
amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz,
és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7,13-14)

Földi életük folyamán csak kevesen találják meg a szoros kaput, és a keskeny utat. Kevesen válnak részeseivé a zoé életnek. Jézus azért jött, hogy életünk legyen, méghozzá bővölködő életünk (Ján 10,10b). Ő itt az eredeti szövegben nem biológia életről, hanem zoé-ról, szellemi életről beszélt. Ő kitárta előttünk ennek az életnek a kapuját, és az életre vivő utat járhatóvá tette előttünk. A mi felelősségünk az, hogy keressük a kaput és az utat. Keressük mindkettőt, és megtalálva azokat, menjünk be a Kapun (Ján 10,4), és járjunk az Élet kegyelmében!

Magyarország egyetlen reménye: Krisztus Jézus

Magyar emberek! A nemzeteket, köztük a magyar nemzetet Isten alkotta. A nemzetek lakásának idejét és helyét Ő határozta meg. Isten a nemzeteknek, s a nemzetekben az embereknek azt a feladatot adta, hogy „keressék az Urat”. Az Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; 27 Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: 28 Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;” (ApCsel 17,26-28a). Ehhez a nemzeti szintű Isten kereséséhez Magyarország a 16. század végén jutott a legközelebb. Ebben az időben ugyanis az ország lakosságának mintegy 85-90 százaléka protestáns volt. Röviden, ellenszegült a bálvány – és emberimádásnak. Ám jött a rekatolizáció, és a magyar nép nagyobb része visszatért a katolikus bálványimádáshoz mind a mai napig.

Azonban azelőtt és azóta is volt és van ma is Istennél maradék. A maradékot alkotó hívő embereket Isten mindenkor megtartotta, egy részük pedig mártírként ment mennyei hazájába. Ma is van Magyarországon néhány lélek, akik az Istent az Ő útmutatása szerint keresik; akik az Ő ereje által minden áron megmaradnak Krisztusban; akik kegyelmére támaszkodva harcolják a nemes harcot, futják a pályát és megtartják a hitet. Akik mint Mózes, inkább választják az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét. Az ilyen hívőknek a világ kincseinél nagyobb gazdagság Krisztus gyalázata (Zsid 11,24-26). Őket Jézus semmiképen ki nem veti (Ján 6,37), megtartja (Jel 3,10) és eljövetelekor megjutalmazza (Jel 22,12). A magyar nemzet többi tagja azonban – ha csak meg nem tér – a nemzetek ítéletekor a „kecskék” táborába, majd örök tűzre és gyötrelemre megy (Máté 25,31-46).

A magyar istenkereső embereknek meg kell tudniuk: olyan nem létezik, hogy magyarok istene. Ha mégis azt állítják, hogy saját nemzeti istenük van, akkor az bálvány, nem Isten. „Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott (Zsolt 96,5).” A magyarok Istene egyedül az Igaz Isten lehet, amennyiben a magyarok Őt választják, neki engedelmeskednek és neki szolgálnak. Ha nem Őt választják, akkor a magyarok istene hamis isten, bálvány. S ezen a bálványon keresztül egy gonosz szellemi lény hajtja végre az ő urától, Sátántól kapott parancsokat az ország politikai, gazdasági, tudományos, kulturális és vallási vezetői és lakosai által. Éppen ezért az emberi vezetőkkel kapcsolatban a mai korra nézve hadd emlékeztessek nyomatékosan minden Isten kereső embert Isten beszédére:

„Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!
4 Kimegy a szelleme; visszatér földjébe, [és] az napon elvesznek az ő tervei” (Zsolt 146, 3- 4).

Néhai protestáló –, szabad –, és pünkösdi keresztények! A Sátán kikért titeket. Megkínált titeket a világ elfogadásával, dicsőségével, gazdagságával, s ti előtte leborulva elfogadtátok ajánlatát. Elbuktatok a próbán. Isten ismeri az övéit (1Tim 2,19), de nektek fontosabb volt az Ő elismerésénél az, hogy a hitetlen/bálványimádó állam ismerje el, hogy egyház vagytok. 2012. január elsejétől hivatalossá, nyilvánossá vált eladottságotok. Azaz, hogy eladtátok magatokat a katolikus –, és nemzeti bálványimádást gyakorló magyar államnak. Fel sem fogtátok, vagy kész akarva nem tudjátok, hogy az alaptörvény, és a benne foglalt nemzeti hitvallás elfogadásával re-katolizáltak benneteket?! Bármilyen névre kereszteltétek/keresztelitek közösségeiteket, a „családi nevetek” most már ez: Katolikus. A már eddig is meglévő felekezeti –, és nemzeti bálványaitok mellé odakerültek a katolikus bálványok, és az ökumenia hordalékaként egyéb pogány bálványok is. A pogányok isteni kijelentés híján, tudatlanságból bálványimádók. Ti ellenben, noha ismeritek az Isten kijelentését, parancsolatát és bálványimádókra kimondott átkát, mégis az igaz Isten helyett tudatosan bálványokat imádtok: templomaitokban undok arany, kő és fa szobrokat, és egyéb tárgyakat, papjaitokat; gyülekezeti csarnokaitokban, termeitekben a Bibliát, halandó embereket, azok tanításait, és főként a pünkösdi karizmatikusok a zenét és az éneket is.

A többi nemzethez hasonlóan a magyar sem teljesíti Istentől rendelt feladatát, hogy keresse az Urat. Mulasztása és bálványimádása miatt az ország Isten enyhébb és súlyosabb ítélete és büntetése alatt volt egész eddigi történelme folyamán, és Isten ítélete és büntetése alatt van jelenleg is.

A magyar nemzet és a magyar keresztények megmenekülésének egyetlen reménye: Jézus Krisztus. Ő a Megváltó, Ő a Szabadító, Ő a közbenjáró, Ő az élet, Ő az Igazság, Ő a valóság, és Ő az egyetlen út az Atyához. Magyar emberek! Magyar isten keresők! Halljátok meg!

„Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg,
és higgyetek az evangéliumban” (Márk 1,15).

Az emberiség egyetlen reménye: Krisztus Jézus

„Kevesen vannak, akik megtalálják azt”. Kevesen vannak, akik megtalálják az életre vivő utat: Jézus Krisztust. Azért telt meg a Föld biológiailag ugyan élő, de szellemileg halott emberekkel. „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1Ján 5,12). Jézus, az Isten Fia kijelentette, hogy senki nem mehet hozzá az Atya vonzása nélkül (Ján 6,44). Csak aki az Atyától hallott és tanult, az mehet a Fiúhoz (Ján 6,45b), hogy élete legyen. Azért az emberiség egyetlen reménye arra, hogy feltámadjon és éljen: Krisztus Jézus, a Felkent Megváltó. Ez a reménység akkor válhat valóra, ha az emberek hallanak és tanulnak az Atyától, és odafordulnak Megváltójukhoz, meghallják Jézus Krisztus evangéliumát, örömhírét, megtérnek és személyesen hisznek Őbenne.

Támaszd fel a halottakat!

Krisztus Jézus ma dicsőséggel, és tisztességgel megkoronázva ül Isten jobbján. Azért ül, mert elvégezte az Atyjától rábízott megváltói munkát. Örökkévaló főpapként mindenkor él, és esedezik értünk Istennél (Róma 8,34b). De ezzel egy időben a Földön is személyesen jelen van gyermekeiben, tanítványaiban megelevenítő Szellemként (Ján 14,16-18; 1Kor 15,45). Azért az Ő igaz tanítványai, akiknek Jézus azt parancsolta, hogy:

„Elmenve pedig prédikáljatok, mondva: Elközelített a mennyeknek országa.
8 Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok,
ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.” (Máté 10,8),

meg tudják szólítani és fel tudják támasztani a szellemi halálból is mindazokat, akik meghallgatják és hallják is az örömhírt. De csak abban az esetben, ha követői tudnak és látnak, és amennyiben hajlandóak (az őket érő negatív következményekkel mit sem törődve) bátran kimondani azt, amit Istentől hallanak, és megtenni azt, amit Istentől látnak. Jézus Krisztus így járt a földön (Ján 12,49; 14,10; 5,19). Nekünk, ha valóban Jézus tanítványai vagyunk, Őt kell követnünk hitünkben, beszédünkben és cselekedeteinkben. A minket érő gyalázások és szenvedések megvetésével, az előttünk lévő örömre tekintve az Ő nyomdokain kell járnunk. Ha így teszünk, akkor a testünkben, mint templomban lakó Isten (2Kor 6,16b), a Feltámadás és az Élet, Jézus, az Isten Fia meg tud dicsőülni bennünk (Ján 17,10), és rajtunk keresztül ki tudja bocsájtani az Ő szavát. Azért cselekedjünk amíg meg van a világosságunk! Cselekedjünk amíg nappal van! Rövid ideig tart még ez a korszak, melyben az Isten Fiának szavát rajtunk keresztül meghallhatják a halottak, és akik hallják, élnek (Ján 5,25). Mert az Úr Jézus a feltámadás és az élet: aki Őbenne hisz, ha meghal is él; és aki csak él és hisz Őbenne, soha meg nem hal. (Ján 11,25-26) Hiszed-e ezt?

Támaszd fel a halottakat! Ha elaludtál kezd magadon! Kelj fel ki alszol, állj fel a halottak között, és Krisztus ragyogni fog rajtad (Ef 5,14. LITV fordítás)! Miután feltámadtál, támaszd fel a halottakat!

Végszó

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön,
aminthogy van sok isten és sok úr; 6 Mindazáltal nekünk egy Istenünk van,
az Atya, akitől [van] a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk,
a Jézus Krisztus, aki által [van] a mindenség, mi is ő általa” (1Kor 8,5-6).
Ámen és Ámen.

-<>-

BÁLVÁNYIMÁDÓ EMBERISÉG - Ökrös Ferenc