Hogyan várjuk az Urat? - Csia Lajos

Hamis józanság

Jézus visszajöveteléről még vallásos körökben sem szokás beszélni. Igehirdetésünkből, vallástanításunkból majdnem hiányzik. Annak, hogy politikusaink az egyéni, osztály- vagy nemzeti érdek helyébe azt a szempontot állítsák, hogy Jézus jön és tetteinket számon kéri, még a gondolatát felvetni is elmebajnak számít. Akadémiai botrány lenne, ha valaki a termé­szeti törvények érvényének megállapításánál vagy a történeti irányok megítélésénél arra mu­tatna rá, hogy Jézus visszajövetele az események mai folyását megváltoztatja. Ellenkezőleg, tudósok, műveltek és iskolázatlanok egyaránt azzal számolnak, hogy az események mostani folyása örökké megmarad. Egyháztörténet-íróink gúnynak és nevetésnek tennék ki magukat, ha az eseményeket a Jelenések könyvének fényébe állítanák; a „hitvédelem” pedig legtöbb­ször a hitet támadó racionalisták álláspontját védi. Pedig Jézus visszajövetelének tagadására sem tudományos, sem erkölcsi, sem semmiféle értelmes ok nincs. Ugyan államférfiak, tudó­sok és tanítók közül sokan megharagudnának, ha hitetlen embereknek mondanók őket; de az ő istenhitük aranyba zárt ereklye, s az ő istenük bebalzsamozott halott. Ezt a gyakorlati istenta­gadást nevezi a világ józanságnak. Könnyű belátni, hogy itt a világ legképtelenebb józanságá­val állunk szemben, melyet éppen annyira nem kell komolyan venni, mint e hitetlen hívőknek szertartásszerűen eldarált miatyánkját vagy hiszekegyét. Ezzel a józansággal szemben nem szégyelljük megvallani, hogy mi Jézust visszavárjuk, s eljöveteléért buzgón imádkozunk

Kétféle emberek

Jobb egészen hitetlennek lenni, jobb nyíltan Istent tagadni, mint Isten nevét emlegetni, de Őt soha komolyan nem venni, s életünkből Őt egészen kifelejteni! Becstelen dolog egy tár­saságban ülni, beszélni, érvelni azzal a tudattal, hogy ha én innen elmegyek, annak, amit itt hirdettem, éppen az ellenkezőjét fogom tanítani: Istennel szemben állandóan elkövetik ezt a becstelenséget; Istennel szemben nem köt a becsület! A templomban Isten igéjéről beszélünk, a templomon kívül tévedések és papi csalások halmazáról. Úgy bánunk Istennel, mint velünk előkelő ismerőseink, akik nem mindenhol ismernek ránk. De ha homlokegyenest ellentétes dolgokat tudunk mondani a Bibliáról, azt hol Isten igéjének, hol tévedésnek hirdetve, vajon nem mi vagyunk-e azok, akik a Bibliára fogott „papi csalást” elkövetjük? Különben a mai műveltek nem mindig fitymálják le a rejtett (okkult) dolgokat. Spiritiszta körök résztvevői majdnem kivétel nélkül e „műveltek” közül kerülnek ki, s a varázslók, jósok előszobáiban gyakran lehet méltóságos urakat találni. Nekik csak az a jövő nem kell, amelyet Isten igéje je­lenít meg. Rossz lelkiismeret nem bírja el a Jelenések könyvét!

A hitetlenség igaz oka

Gonosz, hitetlen világnak az a világ nem kell, amelyet Jézus hoz magával. Jézus uralma kizárja a gőgöt, erőszakot és harácsolást: Jézus világa tehát nem az ő világuk! Nekik olyan vi­lág kell, melyet a bűnös ember tehetségeiből és vágyaiból ember és ördög dicséretére lehet ki­alakítani. Nem tudják elszenvedni azt a gondolatot, hogy a bűnösök Üdvözítője az alázatosak­nak, utolsóknak és a kisgyermekekhez hasonlóknak alapítson itt országot. De mint ahogy Sá­tán világosság angyalának ruhájába öltözködik, mert saját köntösében senkinek sem kell: úgy érzik ők is, hogy nyílt hitetlenségükkel hamar lejáratnák magukat még ebben a világban is, annál az egyszerű törvénynél fogva, hogy az ördögnek még az ördög sem hisz. Ezért járnak a vallás köntösében, s egyháziasabbak az egyház igaz tagjainál; olyan a szarvuk, mint a Bárá­nyé, de úgy beszélnek, mint a fenevad. Tudományos pózuk, a tőlük idézett irodalom teménte­lensége, terrorisztikus hangjuk, mellyel a tudománytalanság vádját osztogatják, senkit meg ne döbbentsen! Mindez csak Pergamon királyi székének pompája; enélkül a reklám nél­kül hamar kitűnnék, hogy a bibliatagadó irodalom nem a tényekből, hanem önmagából táplál­kozik, s a terrort, gúnyt és erőszakot csak azért alkalmazza, mert az igazság hiányzik a fegy­vertárából. Legyünk józanok! Az igazság nem nagy zajjal működő gépezet, melyet emberek szerkeszte­nek össze, hanem mezei virág, mely emberi vetés nélkül az útszélen nyílik.

A spiritiszták anyagelvűsége

Minden bibliaellenes tévelygésnek titkos rugója és belső valósága az anyagiasság. A Biblia útjait elhagyó ember földi érdekeket keres, s azért másnak, mint a testnek, az anyagnak a valóságát nem hiszi. Jól látjuk ezt a már említett spiritisztáknál, kiket nevük alapján igen „szellemi” embereknek kellene gondolnunk; de ellenkezője az igaz. A spiritiszták csak olyan „szellem”-jelenséget becsülnek, amelynél a szellem valamiképpen anyagiasul: kopog, ír, tár­gyakat mozgat, „kezéről” (!) lenyomatot készít. A szellemközlésnek tartalma a külső jelensé­gekhez képest szinte közönyösen hagyja a spiritisztákat, s akármilyen lapos, agyoncsépelt, ízetlen erkölcsi tanítást a szellemiség legfelső fokának hirdetnek; sőt, azon sem ütköznek meg, ha szellemek – mint leggyakrabban megesik – semmitmondó, üres, sőt egyenesen ostoba vagy erkölcstelen szólamokat közölnek. Nekik a csoda fontos: az a tény, hogy a szellemek az anyagi világban jelentkeznek. A spiritiszták ezeket a szellemtelen szellemeket várják, nem Jé­zust! A spiritizmus kiöli a emberekből a Jézus-várás örömét. A spiritiszta magát műveli ki megváltónak, neki nem kell az ingyen segítő Megváltó. Ellenkezőleg, a megidézett pajkosko­dó gonosz szellemecskéket ők térítgetik és váltják meg. Az imádsággal, bibliaolvasással és Jé­zus nevének emlegetésével rendezett spiritiszta szeánszokon szó sem esik a golgotai halál bűnt törlő hatalmáról, mert a spiritisztáknak erre nincs szükségük. Aki spiritisztákkal elegye­dik, azoknak az ördögöknek adja oda magát, akik a spiritiszták gyűlésein láthatatlan vezetők­ként akkor is részt vesznek, amikor a materializáló „csodáit” a szeánszokon kötelező homály leple alatt valamilyen szélhámos végzi. Aki az éj homályának szellemeit várja, sohasem vár­hatja velük együtt a világosság Urát! Jézus várásával semmiféle homályosság, okkult dolog össze nem fér!

Lélekrabló világnézetek és gyógymódok

Tehát a spiritizmussal rokon világnézetek, gnoszticizmus, theosophia, anthroposophia épp oly megölői a Jézus-várásnak, mint a lélek okkult erőivel ható gyógymódok, mint a hip­nózis, couéismus, freudizmus stb. Mindezeknek a tarka világnézeteknek és gyakorlatoknak alakja sokféle, de lényege egy: mind az önmegváltás talaján állnak, mind az emberi lélek erői­től várják a szenvedésekből való szabadulást; de abban is egyek, hogy ha valami hatást elér­nek, abban sátáni sötét erők is részesek. Az önmegváltás talaján álló lélek Isten kegyelmében nem hisz, s később, ha akar, sem tud hinni. Némelyik minden bűnösség kérdésén felülemelke­dik, bűnbánatra képtelen; mások vezekléssel próbálják a lelkiismeretet csitítani, de megnyug­váshoz nem jutnak, megint mások azért alkalmazzák a lelki kábítószereket, hogy a felelősség tudatától szabaduljanak. Sem lelki, sem sátáni szellemi hatások az idegbetegségek tüneteit ál­landóan elvenni nem tudják, hanem csak úgy hatnak a lélekre, mint a testre a narkotikumok. A lélek mindig kevésbé reagál a lelki narkotikumokra; ahogy a szuggesztív befolyások alatt aka­ró erejét veszti, petyhüdtebb lesz, és a külső hatást tartani nem képes. Belső zagyvaságban, mindig fokozódó lélekhasadásban és szétziláltságban vagy a kétségbeesés öngyilkos szelleme, vagy valami gyógyíthatatlan dacosság lázadó szelleme lesz rajta úrrá, míg az elkárhozók ret­tentő lelki állapota fejlődik ki, melyet Jézus így jellemzett: külső sötétség, hol sírás-rívás és fogcsikorgatás lesz. Az ilyen meghasadt lelkűek, tejesen összezavartak vállalkoznak majd az utolsó napokban olyan reménytelen, vak vállalkozásokra, amilyen a égből megjelenő Király és seregei elleni támadás lesz. A sötétség ura nagyon jól tudja, hogy mindenre kész, vak esz­közöket milyen utakon lehet nevelnie magának. A spiritizmus és rokonmozgalmai szintén egy „eljövetelre” készítenek elő, de ez az Antikrisztusé lesz.

Az adventizmus anyagelvűsége

Az adventizmus nevét Jézus eljövetelének (adventjének) várásáról vette, igen jellemző, hogy e szép név mellé odakerült a törvényeskedésről tanúskodó „szombatos” elnevezés is. Már ez a törvényeskedő színezet is mutatja, hogy az adventizmus éppen olyan testiségre hajló irányzat, mint a spiritizmus vagy racionalizmus. Az adventisták a Szentírás világos utasításai­val nem törődve, állandóan Jézus eljövetele idejének kiszámításával foglalkoznak. Eddig már több időpontot tűztek ki, de jóslatuk egy esetben sem vált be. Bolonddá tett híveik vagyonukat eladták, azt hívén, hogy Jézus eljövetele után arra szükségük többé nem lesz; fehér ruhákba öltözve háztetőkre vagy hegyekre ültek ki az Urat várni, mint ez az erdélyi Székelykakasd községben is történt, hol aztán a vezér-tévelygő szégyenében földönfutóvá lett. Mind e csaló­dások mellett is minduntalan akadnak új hiszékenyek, akiket óriási gyülekezeti adóval vagyo­nukból kiforgatnak. A nyugtalan lelkiismeret minden áldozatra kész, hogy békességet leljen, s legtöbbször ott nem keresi, ahol ingyen találja meg: a bűnösök Megváltójánál. Az adventista tévtanítóknak különben nem Jézus fontos, kihez – miután üdvüket a törvény megtartásában (szombat, evési szabályok) keresik – semmi melegebb szál nem fűzi őket, hanem a külső cso­da, a világ végének, Jézus eljövetelének kiszámított dátuma, mely a csodaváró, hiszékeny em­bereket hozzájuk köti. A golgotai evangélium nem tartozik tanításaik közé, tehát a keresztyén­séghez semmi közük! Nem csak a Fiúban nem hisznek, hanem a szent Szellem hatalmában sem, amikor azt tanítják, hogy a halál után a lélek a testtel együtt elhal, és csak a testtel együtt fog egyszer öntudatra ébredni. Ha a lélek sorsa ennyire a testhez van kötve, az azt mutatja, hogy képzeletük szerint a test erősebb a léleknél, sőt a lélek csak a test járuléka: ez pedig a legdurvább materialista felfogást jelenti. Aki nem a Biblia utain jár, hanem emberi kitaláláso­kat vagy sátáni tévelyítést követ, nem is tud a Szellem hatalmában hinni; annak a test pompája minden! A ma terjeszkedő adventizmus amerikai eredetű és megkülönböztetendő a Székely­földön a múlt századokban Dávid Ferenctől is terjesztett szombatossággtól. Amerikai eredete okkult, tehát spiritizmussal rokon jelenésekre megy vissza; a két szellemi áramlat rokonságát mindkettőnek durva anyagiassága mutatja. Az adventizmus főleg a tudálékos embereket fogja meg, s nagyon kielégíti. A bibliahelyekkel való dobálózás a Szentírás-ismeretnek kábító lát­szatát mutatja; tanulatlan férfiak és nők valóságos hitvitatkozókká képezik ki magukat; a vita­iratoknak, ábrák és képek tömegével kiállított könyveknek özönével árasztják el a világot, s a vallásos reklámok valóságos mesterei; a történeti egyházak a Biblia jövendő részeivel nem foglalkozván, az adventisták, valamint hozzájuk egészen hasonló, s belőlük kiágazó utódmoz­galmak, mint a millenizmus, russelizmus stb., valósággal monopóliumszerű privilégiumot él­veznek. Mindez okokból főleg az alacsonyabb lelkiségre rendkívüli hatást gyakorolnak.

Hisztérikus Jézus-várók

Abban a végtelen színsorban, amelyben a tévelygések egymás mellett elhelyezkednek, vannak emberek, kiknél a hívő keresztyénség és testi várakozás keveredik: ezek az Úr eljöve­telében a csodát hangsúlyozzák, viselkedésükben kapkodó nyugtalanságot mutatnak, egyéb­ként a Bárány utainak megértéséről, hűségről, kötelességtudásról és emberszeretetről alacso­nyabb felfogásokat vallanak. Tévelygésükben nem „követik a Bárányt, valahova megy”, ha­nem könnyebb és díszesebb utakat választanak. Míg az Urat váró filadelfiai gyüle­kezetről Jé­zus ezt állapította meg: „Kevés erőd van!”, ők még az Úr visszajövetele előtt mindenféle cso­dás szellemi ajándékokkal akarnak pompázni, s arannyal és drágakövekkel teleaggatott hiú nők módjára kelletik magukat – az őket bámuló embereknek. Spiritiszta szeánszokhoz hason­ló istentiszteleteiken valósággal „idézik” és kényszerítik Isten szent Szellemét, ki azonban az ilyen emberi erőszaknak ellenáll, úgyhogy Isten Szelleme helyett vagy ördögi szellemeket kapnak, vagy a távol maradó szent Szellemet lelki (emberi, nem szellemi!) felgerjedésekkel, érzelem fölcsigázással pótolják, s ezekkel az értelmi túltengésekkel, sóhajtásokkal, kiáltások­kal, testüknek a földhöz verésével, azt állítva, hogy mindezeket Isten munkálja, a hiszékeny és tudatlan látogatókat megcsalják. Összejöveteleiken állandó lelki mámorban ringatózva, szen­timentális kiáltásokat hallatnak: „Az Úr hamar jő! Még ma eljöhet!” valósággal azonban nem az Úr kell nekik, hanem az érzelmi mámor, mellyel dologtalan önző énjüket megcsalják. Túl­feszített érzékenység, nyugtalan sietség, személyes sértődékenység jellemzi őket; ravasz szá­mítás, a lelkeken való uralkodás és tág lelkiismeret képesíti a hiszékenyek foglyul ejtésére ve­zetőiket. Úgy a tévelyítők, mint az eltévelyítettek a Bibliát csak fegyverül használják mások cáfolására vagy meggyőzésére, de komolyan és becsületesen nem kutatják azt, téves gondola­taikért nagy hévvel szállnak síkra, de a ellenérvek nyugodt meghallgatására nincs sem nyugal­muk, sem képességük. Hiányzik náluk az Úr eljövetele várásának egyik legfontosabb feltéte­le: az éberség. Az idők jeleit nem vizsgálják, mint Jézus kötelességünkké tette. Hisztérikus „még ma eljöhet!”-ekkel csak nyugtalanítani, összezavarni lehet az embereket, az ilyen bete­ges nyugta­lanságnak Jézus igazi várásához semmi köze nincsen!

Önző Jézus-várók

A hisztérikus nyugtalankodók igazi lelkületét az a tőlük kétségbeeséssel védett bibliael­lenes tanítás mutatja, hogy Jézus a hívők számára ítéletre jövetele előtt egyszer vagy többször is visszajön, hogy őket a nagy nyomorúság elől, vagy annak közepéből kiragadja. Ezt a taní­tást új korában komolyabb keresztyének is elfogadták, de a bibliai próba után elvetették. Ne­vezetes e tekintetben a Magyarországon is ismert és szeretett Modersohn Ernőnek „Az ember Fiának napjaiban” című (magyarra is lefordított) műve, melyet a szerző többé nem engedett kiadni. A Bibliát komolyan kutató, felelősségüket érző keresztyén tanítók, mint Modersohn is, hamar felismerték e tanítás veszedelmét, s állást foglaltak ellene. Ennek a minden biblia ala­pot nélkülöző tanításnak, sajnos, még ma is és hazánkban is vannak terjesztői, kik azonban ál­lításaikat kétségbevonhatatlan bibliai tanításokként hirdetik, de igazolásukra csak félremagya­rázott vagy éppen hamisított bibliai helyeket tudnak idézni. A Bibliának úgy szó szerinti szö­vege, mint annak szelleme egészen kizárja, hogy 1. Jézusnak több (két, három vagy éppen négy) eljöveteléről beszéljünk, az utolsó ítéletet is Jézus eljövetelének tekintsük; minden hívő halálakor Krisztust visszavárjuk; 2. Jézusnak övéi számára való külön eljöveteléről, s a gyüle­kezetnek a mennybe ragadtatásáról beszéljünk, holott többről, mint levegőbe ragadtatásról és onnan való uralkodásról nem szól az írás; 3. hogy a kiválasztott egyháznak a nagy nyomorú­ság elől való elragadtatását várjuk, s az egyház menyasszonyi örömét abban lássuk, hogy az Antikrisztus uralma alatt az egyház bizonyságtételéről lemondjunk, úgyhogy amíg a földön Krisztus és az Antikrisztus hívei közt a legfélelmetesebb csata dúl, addig a gyülekezet tétlenül nyugodjék „az égben”, és csak a kivívott csata után jöjjön vissza Jézussal együtt, hogy ahol mások küzdöttek, ott ő uralkodjék. Mindezekben a nézetekben annyi hűtlenség, szenvedéstől való félelem és uralkodásra való könnyű felemelkedés vágya rejtőzik, hogy a Biblia szellemét osztó keresztyének még a hallásuktól is visszariadnak. Ha a szenvedés elől való megfutamo­dásban áll a „győzelem”, akkor a szerencsétlen sarkvidéki expedícióból elsőnek menekülő ka­pitány a győzelmesek mintaképe, s annak a „háziasszonynak” van „menyasszonyi lelke”, aki a költözködés gondjait férjére hagyja, s mikor már a férj a lakást kitakaríttatta, bebútoroz­tatta, maga szállodai üdülés után érkezik meg, hogy a kész és szép lakásba beüljön – uralkod­ni.

A dolgozó szolga

Más a menyasszonyi lelkület, más a győzedelmes küzdés, és más a Krisztus igazi várá­sa! A Krisztust váró lelkülethez hozzátartozik a hűség, amely az eke szarváról az utolsó pilla­natig nem veszi le kezét. Pál azért szidja a Tesszalonikabelieket, hogy Jézus visszajövetelére várva, a megszokott munkát abbahagyták, s tétlenkedtek (2 Tessz. 3,6-12). Láttuk, hogy ha­sonlót cselekedetek adventista és millenista tévelygők Amerikában és Erdélyben. Az ilyen „rendetlenkedőkkel” igaz keresztyén közösséget nem vállalhat. Jézus szavai szerint visszajö­vetelekor az angyalok a mezőn, a házban, a malom mellett fogják azokat a híveket találni, aki­ket az érkező Krisztus elé a levegőbe ragadnak, tehát rendes elfoglaltságuk közepette, nem tétlen várásban! Azt a munkát, melyet tanítványainak akkor kell végezniük, mikor a Gazda visszatér, Jézus így írta le: „kiadja az Ő háza népének a táplálékot idejében” (Máté 34,45). En­nek a lelkiállapotnak ellenkezőjét azokban látta, akik így szólnak: „elidőzik még az én Uram!”, s ezért „verni kezdik rabszolgatársaikat, s a részegesekkel együtt esznek és isznak”. Mondanom sem kell, hogy az az eledel, amelyre az Úr itt gondolt, aligha lesz más, mint az az égi szeretet, melyet felülről kapunk, s melyet „szolgatársainknak” ki kell adnunk; s Isten ke­gyelmének jó sáfáraként akkor kell továbbadnunk, mikor arra segítés, vigasztalás, tanítás alakjában legnagyobb szükségük van; amikor a testvér éhezik, szomjazik, vándor, meztelen, beteg és rab. (Máté 25,37-41). Sem az, hogy az Úr késik, sem az, hogy mindjárt itt lesz, az igazi Jézus-várót nem mozdítja ki ebből a foglalatosságból.

A jelek vizsgálása

Ahelyett az ideges kapkodás helyett, hogy „jaj! ma, még az éjjel is itt lehet az Úr!” nyu­godtan kell vizsgálnunk a jeleket, melyeket az idő mutat, ahogy Jézus tanította: „A fügefától tanuljátok el a példázatot: mikor zsenge ágat hajt, és levelei nőnek, tudjátok, hogy közel a nyár; ek­képpen ti is, mi­kor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, csak az ajtó előtt! Bi­zonnyal mondom nek­tek, hogy nem múlik el az a nemzedék, míg mindez meg nem történik!” (Máté 24,32-34). Azt az órát vagy napot kiszámítani, melyen az Úr visszajő, nem lehet; de fel­ismerhetjük, hogy közel van már, csak az ajtó előtt! A tíz szűz példázatából tudjuk, hogy mind elalszik; de éjfélkor kiáltás fog hangzani: „Itt jön a Vőlegény, menjetek ki Eléje” S ek­kor mind a szüzek fölébrednek. Ebből az kö­vetkezik, hogy Jézus az övéi számára nem fog olyan váratlanul érkezni, mint azt azok állítják, akik e fontos kérdésben nem a Bibliát, hanem embe­ri gondolatokat tartalmazó könyveket szoktak olvas­ni. Az a kijelentés, hogy tolvajként jön el, nem a hívőkre, hanem a hitetlenekre vonatkozik. Az Úr azt akarta, hogy bennünket, amikor visszajő, virrasztva, várakozva találjon (Máté 24,42-44). Várat­lanul csak a gonosz rabszolgá­hoz fog jönni, ki ezzel vigasztalja magát: „Elidőzik még az én Uram!” (Máté 24,50). Aki vir­rasztva vár, annak az éjszaka is nappallá változik, s amikor a Vőlegény jön, út­ra ké­szen, égő lámpával fogadja Őt. Virrasztani, ébren lenni pedig annyit jelent, mint a jeleket fi­gyelni. A je­lek figyelése komoly, de többet, mint értelmi tanulmányt jelent. Hogy az idő óráján el tudjunk igazodni, ahhoz ismernünk kell az Urat és a világot, melybe eljő. Imádságunkban, bibliaolvasás­unkban és bizonyságtételünkben már is meg kell próbálnunk a kettőt egymáshoz közelíteni, az Urat imádságban híva alá, a világnak életünkkel és szavunkkal tanúskodva Ró­la. Jézus vá­rása a vi­lág szükségeibe, bajaiba, nyomorúságába való mélységes elmélyedést je­lent; a világ­gal való együtt szenvedést, mint ahogy az ég maga a három utolsó kürtszó csapá­sát hármas jajki­áltással tudta csak a földre aláküldeni. De éppen olyan elmélyedést jelent Isten szerető szívé­be; jelenti a magunk üres, hideg, önző szívének Isten előtt való feltárását, hogy szívünk­be az Ő szeretete ömöljön alá. Mily tá­vol van az igazi Krisztust váró lelkülettől azok törekvé­se, akik a világot a legnehezebb időben, az utolsó döntés percében magára akarják hagyni, s ugyanakkor amikor Krisztus eljönni készül, hogy a világ uralmát átvegye, magunk­ról minden felelősséget lerázván, a nyugalom párnáin szeretnénk he­verni!

Olajat az olajtartóba

Ezzel azonban a Jézus-váró lelkület harmadik vonását is megmondottuk: az olajról való gondoskodást, melyet az Úr a tíz szűz példázatában kötött lelkünkre. Olajtartó edényeinkbe az árusoktól idejében olajat kell vásárolnunk! Mit jelentenek ezek a szavak? Az olajban a Szent­írás elejétől végéig az isteni Szellem példázatát látja. A törvény jelképes világában olajjal ken­ték föl a Fölkentet, a papot, a királyt, a prófétát; a valóság világában Isten kegyelme szent Szellemmel kente föl Krisztust, a Messiást, a Felkentet. Az olaj a 10 szűz példázatában is a szent Szellemet jelenti. Az olajtartó edény csak a szív lehet, melyet már a régi egyiptomiak is edénnyel jelképeztek. Akinek a szíve önmagával van tele, annak olajtartó korsója üres; aki óráról órára Jézussal telik meg, az telt korsóval jár. Az árusok alatt azt kell érteni, aki a szent Szellemet azoknak, akik Őt Tőle kérik, ingyen adja: Istent. Idejében elmenni az árusokhoz: annyit jelent, hogy ne az Úr visszajövetelekor kapkodjunk majd megszentelt élet után, hanem akkor már abban éljünk. Így az olajkészlet ugyanazt fejezi ki, mint a már idézett vers: „meg­szentelődés nélkül senki sem láthatja az Urat!” De ugyanezt a gondolatot fejezi ki a „nappal­ban járás” példázata is. Jézust várni annyi, mint magunkat megüresíteni. A megüresült és telt keresztyének különbségét jól mutatja a két utolsó üzenet, melyet a filadelfiai és a laodiceai gyülekezet kaptak. Az egyik erőtlen volt, s üres szívvel fordult az Ég felé; a másik beteltségé­vel dicsekedett, az egyik Jézus-váró gyülekezet volt, a másik világias. Őrizkedjünk attól, hogy még mielőtt Jézus visszajönne, már beteljünk, s öntelt, farizeusi gőggel tekintsünk alá testvé­reinkre; mert az ilyen önteltek nagyon könnyen tapasztalhatják, mit jelent az Úr fenyegetése: Kiköplek szájamból! Az öntelt keresztyének csak nyugodni akarnak, nem harcolni; ezek a szellemi elhízottak restek lesznek arra, hogy majd a nagy nyomorúságban az Úr mellett kitart­sanak.

Menyasszonyi lélek!

Végül a Krisztus-váró lelkület negyedik fontos vonása: a szerető várása. Nem a csoda­várás, nem a tétlen pihenni vágyás, nem a beteges, kapkodó izgatottság teszi a menyasszony lelkületet, hanem az Úrral együttélés akarása, az Érte szenvedő készség, a nyomorúságban Rajta csüggés, Benne pihenés. A menyasszony szeret! Ölbe tett kézzel nem arra gondol csu­pán, milyen jó lesz majd – neki, ha Vőlegénye megérkezik; hanem az igazi szerető várásával azon gondolkodik, mivel tudja majd legjobban megörvendeztetni – a Hazatérőt. Azért az igaz menyasszonyi lélek az Úr eljöveteléig hátralévő időt az előkészület szorgalmas munkájával tölti. Mivel pedig tudja, hogy ha Szerelmese távol van is, az éhezőkben, szomjazókban, ván­dorokban, meztelenekben, betegekben és foglyokban, „az Ő kicsiny testvéreiben” mindenkor közöttünk van: addig is, amíg Ő vissza nem jő, Jézus kicsinyeit ápolja. Az igazi menyasszonyi lelket tehát a munkás, áldozó szeretet teszi; égi olaj bírása, mert ilyen szeretet az önző ember­től nem telik; ahhoz az első szeretethez való visszatérés, mely az efézusi gyülekezetből hiá­nyozni kezdett. Az a szeretet, mely mindvégig helyén akar maradni, s nem még este előtt lefe­küdni, hogy az éji virrasztást mások végezzék. Az a szeretet, amely éjfélkor nem a lako­dalmas házban akar benn nyugodni, hanem kinn az éjszakában vár a Vőlegényre. Mert a menyas­szony nem rosszabb, mint a várakozó nyoszolyóleányok! A tíz szűz nem másodrangú keresz­tyéneket jelöl, kik csak később juthatnak a lakodalomba; menyasszony és nyoszolyóleá­nyok két képben egyet jelentenek: a Jézust váró egyházat. Ugyanazt a szellemi fogalmat az Úr nem egy képpel, hanem sokkal szokta ki­fejezni, semmi okunk sincs rá, hogy a kákán csomót keres­ve, különböző időben üd­vözülő ke­resztyénekről beszéljünk, hiszen menyasszony és szü­zek a példázat szerint is ugyan­abban az időben mennek be a lakodalmas házba. Menyasszony az egész egyház, minden idő és kor vá­lasztottai együtt; szüzek az utoljára megmaradók, kik kö­zött Pál is ott vágyott lenni. Kicsinyes szőrszálhasogató emberek szétdarabolhatják Krisztus aráját, de Krisztus együtt sze­reti, egyben látja azt. Az pedig, aki végig megáll, s a napnak ter­hét utolsóig hordja, nem ke­vésbé győztes és nem kevésbé kedves, mint aki korábban kiállt a munkából – pihenni. Talán nehéz lesz vé­gig az éjszakában maradni, míg bent a lakodalmas ház már fényes és az asztalok rakva van­nak; mégis dicsőséget, boldogságot és győzelmet je­lent az éjszakában végig várni, s éber, hű szolgálat után a legsötétebb éjfélen meglátni a Sze­retetet!

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve - a mai kor tükrében című kötete
Saját példányból lejegyezve: 373–381. oldal - Megjelent 1940-ben - © Csia Lajos
Kiadta az Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008