Veszélyeztetett terhesség
Feleségem, Bernadett bizonysága„Az ultrahang egy az ötödik hétben járó terhességet mutatott. Egy nagyon áldott, kellemes terhesség volt ez a második. Semmi hányinger, semmi rosszullét. Csak a rendszeres havi ellenőrzésekre kellett eljárnom. Egy következő alkalommal, amíg a kórházi folyosón az ultrahang vizsgálatra vártam, feltűnt nekem egy hálóruhában, köntösben, papucsban a fal mellett álldogáló kismama. Szomorúnak, csüggedtnek tűnt, ezért megszólítottam. Megkérdezgettem, mi a baj? Elmondta, hogy veszélyeztetett terhes, nagyon sokat görcsöl és folyamatosan vérzik, úgyhogy nagyon kétséges, hogy megtarthatja–e a babáját. Az egyik orvos korábban azt tanácsolta, hogy szakítsák meg a terhességet, de ő ezt nem akarta, és továbbra is nagyon szeretné megszülni a gyereket. Mondtam neki, hogy erre minden esélye meg van. Csak nézett rám hitetlenkedve. Elmeséltem neki, mi történt Nátán fiunk születése után, és hogy Isten milyen csodát tett. Beszéltem még neki Jézusról és elhitte, amit a Biblia alapján mondtam neki. Telefonszámot cseréltünk. Megígértem neki, hogy imádkozni fogok értük.
Nem sok nap múlva felhívott, hogy hazaengedték a kórházból, bár vigyáznia kell magára, és sokat kell feküdnie. Biztattam, hogy higgyen az Úr jóságában és kegyelmében.
Úgy két, három héttel később ismét felhívott telefonon.
– Borzasztóan görcsölök és elkezdtem megint vérezni – mondta kétségbeesett hangon – a kórházat még nem hívtam, először veled akartam beszélni.
– Hiszed, hogy Isten most is be tud avatkozni? – kérdeztem.
– Igen – hangzott a válasz.
– Tedd a hasadra a kezedet, most imádkozom! – A kezem a hasamon van – tudatta, én pedig Jézus Krisztus nevében imádkoztam a görcsök és a vérzés ellen, és a teljes gyógyulásért. Ima közben éreztem, hogy Isten ereje munkálkodik az érdekükben. A görcsök azonnal, az ima alatt elmúltak és a vérzés is rövidesen elállt. Ezután már csak szülni kellett befeküdnie a kórházba. Dicsőség Istennek!
Áprilisban felhívott, hogy egészséges fiút szült. Nekem még másfél hetem volt a szülésig, de meglátogattam őket a kórházban. Jó egészségben voltak mindketten. Isten csodatevő Isten, akinek semmi sem lehetetlen! Ezt ők megtapasztalták úgy is, hogy előtte egyáltalán nem hallottak arról, hogy Isten gyógyít, és hogy milyen hatalmas Isten ereje.” (1995)
Gerinc-idegbecsípődés
„Amikor nem otthon vagyunk, a világban vagyunk, ezért legyünk józanok, és amikor magunkért szóljuk a hit beszédét, ezt lehetőleg ne nyilvánosan tegyük. Ha nem tudunk elvonulni néhány percre, hogy kettesben legyünk Jézussal, akkor hangtalanul, magunkban is szólhatunk; ez ugyan olyan hatásfokú, mint a hallható beszéd. (A hit nemes harcát elsősorban a fejünkben, a gondolatainkban vívjuk az ellenséggel, aki nem attól ijed meg, ha rákiáltunk, hanem attól, ha hiszünk, hittel szólunk és cselekszünk.)
Teljes figyelmünket Jézus golgotai győzelmére fordítsuk! Semmiképpen ne a még fennálló tünetre, állapotra, fizikai, vagy lelki fájdalomra nézzünk! Ha a tüneteket, állapotunkat, fájdalmunkat, vagy az orvosi leleteket tanulmányozzuk újra és újra, akkor elgyengül a hitünk. A betegség, a tünet, a fájdalom ideiglenes.
Egy alkalommal, amikor a derekam táján idegbecsípődés keletkezett, több mint tizennyolc órát töltöttem a hátamon fekve. Egy jó szándékú tanácsnak engedve kerültem ebbe a testhelyzetbe, merthogy ilyen esetben állítólag jobb egy kemény, sík felületre feküdni. Rossz előérzetem ellenére lefeküdtem a padlóra. Ezután életem egyik legszörnyűbb fizikai fájdalmát éltem át. Emellett deréktól lefelé nem éreztem semmit. Egyáltalán nem tudtam mozgatni a lábaimat, a gerincemen hosszában elterjedt a fájdalom egészen a nyakamig, és a testem nem engedett semmilyen irányba megmozdulni. Csak a karajaimat tudtam óvatosan mozgatni, a fejemet és a szemeimet tudtam forgatni és tudtam beszélni, ez volt minden. Nekem, mint olyan embernek, akinek szinte minden felmerülő gyakorlati problémára azonnal van megoldási ötlete, még a fájdalomnál is rettenetesebb lelki kínt okozott ez a tehetetlenség érzés és állapot. Ilyen lehet, amikor valaki megbénul? Lehet, hogy megbénultam? Ez szörnyű kilátásnak tűnt, és megrémített. Majd az ebben a fizikai, és lelki állapotban töltött hosszú órák után, a mondással ellentétben: „A remény hal meg utoljára.”, elhagyott a remény. Egy hang azt mondta: „Te innen már nem kelsz fel többé!” Nem láttam többé reményt arra, hogy valaha is felkelek a padlóról, a földről. Mi maradt még számomra? Ekkor eszembe jutott, hogy hívő vagyok, Jézus Krisztusban hívő, újjászületett ember. Aki – mint Ábrahám – reménység ellenére (nélkül) is tud reménykedve hinni (Róma 4,18). Akinek él a Megváltója. Aki... meggyógyult Jézus sebeiben! (1 Pét 2,24) Ezt felismerve és kimondva, visszatért belém a élet. Ettől kezdve hittem, hogy meggyógyultam, és fel fogok kelni a földről. Hálát adtam Jézusnak, amiért az Ő sebeivel meggyógyított engem. Most már csak türelemre volt szükségem. Hát vártam, mert: „aki benne hisz, az nem fut!” (Ésaiás 28,16), nem siet. Néhány óra múlva hit által felkeltem. Dicsőség Istennek!
A betegség, a tünet, a fájdalom ideiglenes. A valóság, Isten beszéde él, és megmarad örökké. A valóság az, hogy „betegségeinket Ő hordozta, fájdalmainkat Ő viselte”, a valóság az, hogy Jézus Krisztus „sebeiben meggyógyultunk”! Miért figyelnénk elmúló dolgokra, amikor szemlélhetjük Isten örökkévaló beszédét, amely a valóságot tartalmazza? Nem tagadjuk le a tünetet, nem tagadjuk le a fájdalmat. De ne is gondolkodjunk róluk, és főként ne beszéljünk róluk se ismerősnek, se ismeretlennek azért, hogy ne nyerjenek további megerősítést! Amikor a gyógyulásról, az egészségről szóló igékre hittel reagálunk, azok alapján beszélünk, és cselekszünk, Isten, az Ő beszéde által beszólítja a nem láthatót a láthatóba, a gyógyulás, az egészség megvalósul az életünk azon területén, ahol addig szükségben voltunk. Már gyógyulásunk fizikai átvétele előtt köszönjük meg Jézusnak, hogy ott a kereszten az Ő sebeiben meggyógyultunk! Amikor valóban hiszünk abban, hogy amit a betegségnek parancsoltunk megtörtént, cselekedjünk! Tegyük meg azt, amit a betegség fennállása óta nem tudtunk megtenni. Korábban láttunk erre példákat: a süket hallott (Márk 7,34-35), a béna kinyújtotta a kezét (Lukács 6, 6-10), a születésétől fogva sánta felkelt és járt (Apcsel 3,6-7).”
Néhány nap elteltével Lídia felhívott: „Képzeld Ferikém, mióta azt mondtad, hogy aludjam végig az éjszakát, olyan békésen alszom, mint egy kisbaba. Egyszer sem ébredek fel. Dicsőség az Úrnak!”
Kedves Olvasó! Jézus sebeiben meggyógyultál! Legyél egészséges Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Idézetek az általam írt, Meddőből Szülő – Hogyan született mégis gyermekünk ? című bizonyságtevő könyvből.
Egy alkalommal, amikor a derekam táján idegbecsípődés keletkezett, több mint tizennyolc órát töltöttem a hátamon fekve. Egy jó szándékú tanácsnak engedve kerültem ebbe a testhelyzetbe, merthogy ilyen esetben állítólag jobb egy kemény, sík felületre feküdni. Rossz előérzetem ellenére lefeküdtem a padlóra. Ezután életem egyik legszörnyűbb fizikai fájdalmát éltem át. Emellett deréktól lefelé nem éreztem semmit. Egyáltalán nem tudtam mozgatni a lábaimat, a gerincemen hosszában elterjedt a fájdalom egészen a nyakamig, és a testem nem engedett semmilyen irányba megmozdulni. Csak a karajaimat tudtam óvatosan mozgatni, a fejemet és a szemeimet tudtam forgatni és tudtam beszélni, ez volt minden. Nekem, mint olyan embernek, akinek szinte minden felmerülő gyakorlati problémára azonnal van megoldási ötlete, még a fájdalomnál is rettenetesebb lelki kínt okozott ez a tehetetlenség érzés és állapot. Ilyen lehet, amikor valaki megbénul? Lehet, hogy megbénultam? Ez szörnyű kilátásnak tűnt, és megrémített. Majd az ebben a fizikai, és lelki állapotban töltött hosszú órák után, a mondással ellentétben: „A remény hal meg utoljára.”, elhagyott a remény. Egy hang azt mondta: „Te innen már nem kelsz fel többé!” Nem láttam többé reményt arra, hogy valaha is felkelek a padlóról, a földről. Mi maradt még számomra? Ekkor eszembe jutott, hogy hívő vagyok, Jézus Krisztusban hívő, újjászületett ember. Aki – mint Ábrahám – reménység ellenére (nélkül) is tud reménykedve hinni (Róma 4,18). Akinek él a Megváltója. Aki... meggyógyult Jézus sebeiben! (1 Pét 2,24) Ezt felismerve és kimondva, visszatért belém a élet. Ettől kezdve hittem, hogy meggyógyultam, és fel fogok kelni a földről. Hálát adtam Jézusnak, amiért az Ő sebeivel meggyógyított engem. Most már csak türelemre volt szükségem. Hát vártam, mert: „aki benne hisz, az nem fut!” (Ésaiás 28,16), nem siet. Néhány óra múlva hit által felkeltem. Dicsőség Istennek!
A betegség, a tünet, a fájdalom ideiglenes. A valóság, Isten beszéde él, és megmarad örökké. A valóság az, hogy „betegségeinket Ő hordozta, fájdalmainkat Ő viselte”, a valóság az, hogy Jézus Krisztus „sebeiben meggyógyultunk”! Miért figyelnénk elmúló dolgokra, amikor szemlélhetjük Isten örökkévaló beszédét, amely a valóságot tartalmazza? Nem tagadjuk le a tünetet, nem tagadjuk le a fájdalmat. De ne is gondolkodjunk róluk, és főként ne beszéljünk róluk se ismerősnek, se ismeretlennek azért, hogy ne nyerjenek további megerősítést! Amikor a gyógyulásról, az egészségről szóló igékre hittel reagálunk, azok alapján beszélünk, és cselekszünk, Isten, az Ő beszéde által beszólítja a nem láthatót a láthatóba, a gyógyulás, az egészség megvalósul az életünk azon területén, ahol addig szükségben voltunk. Már gyógyulásunk fizikai átvétele előtt köszönjük meg Jézusnak, hogy ott a kereszten az Ő sebeiben meggyógyultunk! Amikor valóban hiszünk abban, hogy amit a betegségnek parancsoltunk megtörtént, cselekedjünk! Tegyük meg azt, amit a betegség fennállása óta nem tudtunk megtenni. Korábban láttunk erre példákat: a süket hallott (Márk 7,34-35), a béna kinyújtotta a kezét (Lukács 6, 6-10), a születésétől fogva sánta felkelt és járt (Apcsel 3,6-7).”
Alvászavar
„Ma Jézus Krisztus követőiként ugyanezt kell tennünk. Nem a betegséggel kell foglalkoznunk, hanem a megoldással. A megoldást kizárólag Isten tudja. Mi úgy tudjuk meg tőle azt, hogy mit kell mondanunk, ha Krisztusban vagyunk, és Ő bennünk van. Csak Ő reá kell figyelnünk, és a Bibliában található példák alapján el kell kezdenünk szólni, cselekedni. Ha így teszünk, és további információra van szükségünk, akkor Ő élő, aktuális igét ad majd nekünk, melyet ki kell mondanunk. Egy alkalommal feleségem szüleivel töltöttünk egy kellemes hétvégi napot. Anyósom, Lídia, akit én kétszeresen szeretek, anyósomként és az Úrban testvéremként is, napközben egy beszélgetés alkalmával megemlítette, hogy már egy ideje nem tud éjjel nyugodtan aludni, folyton felébred, és forgolódik az ágyban. Szerettem volna valamilyen módon a segítségére lenni, de fogalmam sem volt mit mondhatnék neki, vagy mit tehetnék érte. Amikor haza kellett indulnunk, elköszönéskor ezt mondtam neki: „Szervusz Mama! Az Úr áldjon meg téged! Aludd végig az éjszakát reggeltől estéig!” Mosolyogva visszakérdezett: „Nem estétől reggelig?” „Persze – mondtam –, estétől reggelig” (Hát ez nem volt egy túl csiszolt mondat: „Aludd végig az éjszakát reggeltől estéig!” De Isten a szívek vizsgálója, nem az ajkaké, Példabeszédek 17,3; Márk 7,6; Ő így is értette.) Elköszöntünk, és hazamentünk.
Néhány nap elteltével Lídia felhívott: „Képzeld Ferikém, mióta azt mondtad, hogy aludjam végig az éjszakát, olyan békésen alszom, mint egy kisbaba. Egyszer sem ébredek fel. Dicsőség az Úrnak!”
Kedves Olvasó! Jézus sebeiben meggyógyultál! Legyél egészséges Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Idézetek az általam írt, Meddőből Szülő – Hogyan született mégis gyermekünk ? című bizonyságtevő könyvből.
-<>-
Ökrös Ferenc - Jézus sebeiben meggyógyultunk 2. Rész © Ökrös Ferenc 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése