A tiatirai üzenet
„Azután a tiatirai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűzláng és lába hasonló a libanoni érchez: 19 Ismerem tetteidet, szeretetedet, hitedet, szolgálatodat, állhatatosságodat és tudom, hogy utolsó tetteid felülmúlják az elsőket. 20 Ám az a kifogásom ellened, hogy cselekedni hagyod Jezabel asszonyt, ki magát prófétanőnek mondja, s arra tanítja eltévelyítve rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozatot egyenek. 21 Időt adtam neki, hogy új felismerésre térjen, de nem akarja paráznaságát elhagyni, nem akar más felismerésre térni. 22 Egyszer csak ágyba vetem őt, azokat is, akik vele házasságot törnek, nagy szorongattatásba, ha el nem hagyja tetteit, és nem tér új felismerésre. 23 Gyermekeit halállal fogom sújtani, úgyhogy meg fogják tudni az eklézsiák mind, hogy én a veséket és szíveket fürkészem. Mindnyájatoknak a tettei szerint fizetek majd. 24 Nektek azonban, a többi tiatirabelieknek, mindazoknak, akiknél nincs ez a tanítás, akik nem ismerték meg a Sátán mélységeit, amint a szavuk jár, azt mondom: Nem vetek más terhet rátok. 25 Csak épp, hogy abban, amit bírtok, jól megkapaszkodjatok, amíg megérkezem. 26 Annak, aki győz és aki végig megőrzi tetteimet, fennhatóságot fogok adni a nemzeteken, 27 vasvesszővel fogja őket terelgetni, cserépedényekként törnek széjjel. Mint ahogy én is kaptam Atyámtól, 28 úgy adom majd nekik a hajnalcsillagot. 29 Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiáknak mond!” (Jel. 2, 18-29)
A tiratirai gyülekezet külső körülményeiről a legkevesebbet tudjuk. A város ma is megvan. Valamikor élénk kereskedelme és ipara volt, de most is élénk kereskedelmet folytatnak lakosai, de nagyon méltatlan árucikkel: ópiummal. Ezt a város nem érte utol az isteni ítélet, mely a többi gyülekezetet a várossal együtt elpusztította: a várossal együtt áll még egy kis keresztyén gyülekezet is, mely azonban a város bűnös törekvéseivel szemben ma is tehetetlen. Sokáig megőrizte ható erejét az az erős keresztyén mag, mely valamikor ebben a városban volt. Innen származik Lídia, a bíborárus asszony, ki Filippiben Pál szavaira oly hamar felnyitotta szívét. S mintha ez igazságra szomjas, nyíltszívű asszony példaképe lett volna honfitársainak, azok is nyílt szívvel fogadták a Isten megtérésre hívó szózatát épp úgy, mint Jezabel asszony ördögi tudományát. A gyülekezetben volt buzgóság, de az nem volt mindig elég bölcs és elég tiszta. A jóban is gonoszban is egyforma előrehaladást tett a gyülekezet. Az isten üzenet a gyülekezet szeretetéről, hűségéről, vagy hitéről, szolgálatáról és állhatatosságáról beszél. Körülbelül ezeket a tulajdonságokat mutatja Lídia viselkedése is. Az efezusi robot-keresztyénség után itt ismét szeretettel találkozunk, csak ebből a szeretetből hiányzik Efezus határozottsága. Lídia szíve hamar megnyílott a hitre, mihelyt az evangéliumot hallotta, s aztán azonnal szeretettel és hűséggel szolgálta Pált, neki szállást adott, s még kényszerítette is jótéteménye elfogadására. Pál üldöztetésének láttára nem pártolt el az apostoltól; a tömlöcből szabaduló útja csak Lídiához vitt (Csel. 16, 12-15, 40). Lídia lelkülete mintegy próbának tekinthető a jóindulatú lídek lelki irányzatára nézve. A tiratiraibeliek buzgóságát jellemzi, hogy a jóban határozott előrehaladást tettek: utolsó tetteid többek az elsőknél! Ez az előrehaladás pedig nem emberi erő hajszolta tettek zörgésében nyilvánult, hanem égi ajándékokhoz való ragaszkodásban, mint erre a következő intés mutat: Amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, míg el nem megyek! Amijök van, előleg abból, ami lesz, ha az Úr eljön. A tüzes, élénk líd lélek azonban nemcsak a jóban, hanem a rosszban is tudott odaadó, hiszékeny, tettleg vétkező és állhatatos lenni. A gyönyörű s termékeny líd föld lakói gazdagok s az élet élvezésében jártasok voltak. Szép zenével, fényűző életmóddal, hosszú, a tétlenséghez szabott ruhával, s illatos hajdísszel ők ajándékozták meg a görög világot, s ezekkel később a görögök a római jellem acélját vették ki. A puha bűnök kísértését, s az ezekkel járó petyhüdtségre való hajlandóságot a gyülekezetben is ott sejteti az Úr üzenete, úgyhogy ha a tiratirai keresztyének a jóra való törekvésben felülmúlták a többi gyülekezetet, a rossznak való odaadásban is megelőzték őket. Efezusban még csak felmerülnek a nikolaiták, a gyülekezetnek semmi közössége nincs velük. Szmirna szenvedő gyülekezete egészen az Úrra hajol, s a világot be nem fogadhatja, mert a világ kivetette magából. Pergamosz már magában tűr tagokat, kik erre a kárhozatos tanításra figyelnek, de a tanítást magát a gyülekezetben szóhoz jutni nem engedi. Tiatira Jezabelnek megengedi, hogy tanítson, szerepléséhez tért ad, s ezzel nemcsak a kísértést, hanem a kísértőt is beengedi a gyülekezetbe; az a keresztyén tanító, a próféta tekintélyével működhetik. Jezabel tanítására a következő megjegyzések vetnek világot, eltévelyíti rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozatot egyenek, megösmerték a Sátán mélységeit. A paráznaság puha bűne megfelel a líd jellemnek. De éppen a bűnre vonatkozóan említettem már, hogy annak a Biblia szellemi értelmet is tulajdonít: az Istentől bálványokhoz való hanyatlást. A pogányokat, akik Isten hűségét és gondviselését nem ismerik és mindig a bálványozás sötétségében élnek, nem lehet ily értelemben paráznának mondani, csak azokat, akik az élő Isten mellől hanyatlottak a bálványozásra, mert csak ezek hágták át Istennel szemben a házastárs kötelességét... Azért nem elég, ha azt mondjuk, hogy Jezabel bálványáldozat evésére csábította a tiratiabelieket; ennél sokkal több történt: az élő Isten iránt hűtlenné tette őket. Más annak a pogánynak lelkülete, aki a világosságot sohasem ismerte; az ilyen pogány lehet Istent kereső, s Isten még a pogányság lidérc-világossága mellett is megjelenhetik neki s vonhatja magához, de aki az élő Isten világosságát cseréli fel a lidércfénnyel, az tudatosan adta magát a hazugságnak, annak akarata mindenestül fogva mocskos és romlott, annak szíve kiégett és lelkiismerete érzéketlen lett. Megtörténik, hogy egy romlott keresztyénség átkát hordozó kor az őszintébb, nyersebb pogányság erejét és erkölcsi frissességét áhítja meg, s azt visszaállítani törekszik, de az többé nem lehetséges; a keresztyénségből visszapogányosodó nép soha többé nem lesz friss és erős. A romlott keresztyénség megalkuvó és hitvány lelkülete, rossz lelkiismerete és ebből folyó bizonytalansága az élő Isten iránt való hűtlenség fokozódásával csak tovább aljasodik, a megbízhatatlanság, az erkölcsi alapok hiánya ijesztő mélységeket tár fel s a hazugság vakmerősége megdöbbentő lesz. Hiszen a pogányság visszavétele és a keresztyénség lerázása csak ürügy a sátáni erők és erőszakosság felszabadítására. Ilyen erkölcsi elaljasodás kezdődött a Jezabel-mozgalommal is. A pogányság mögött az igazságot tagadó sátáni szellem húzódik meg, a szent Isten ős ellensége, a szellemi paráználkodás tehát a Sátánnal való kacérkodás, vagy barátkozás. Ha a paráznaságot ilyen szellem értelemben látjuk, akkor a bálványáldozat-evése is több, mint a bálványáldozat oltáráról lekerülő hús megevése, s jelenti mindazt a bűnös élvezetet, melyre az Istentől és Isten törvényétől magát felszabadító lélek alkalmat lel. Korunkban ily értelemben bálványáldozat evésnek lehet tekinteni azt a művészetélvezést, táncolással, strandélettel, színházlátogatással, sportpártolással összekötött bujálkodást, melyet a kor szelleme az erkölcs tiltó hatalma alól kivett és társaságinak nyilvánított. Az a keresztyén, aki az ilyen nemi színezetű örömökben részt vesz, bálványáldozatot eszik. A keresztyén szabadságnak ez a hazug és szemtelen értelmezése már akkor elkezdődött és Jezabel tanításához tartozott. A paradicsomi állapot visszaidézése címén a bibliai kort követő időben bizonyos keresztyének meztelenül társalogtak összejöveteleiken. Ennek a sátáni eltévelyedésnek alapjai a Jezabel mozgalomra nyúlnak vissza, hiszen minden kicsiny kezdetből származik, s az Üdvözítő már a kezdet kezdetén ráteszi gyógyító kezét a beteg helyre.
Volt azonban ennek a Jezabel-mozgalomnak egy olyan oldala, mely ma, a visszapogányosodó mozgalmakból általában még hiányzik, vagy csak próbálkozásokban jelentkezik: a vallásos háttér. A mai pogányság, még akkor is, ha saját anyját meggyűlölte, a racionalizmus és liberalizmus gyermeke és annak bizonyítéka, hogy vallástalanul emberi lélek nem élhet. A Jezabel-mozgalom olyan időben jelentkezett, mely a legmélyebben át volt hatva felújított, vagy messze keletről áthurcolt babonával, s mély titkok látszatával dicsekedett. Mint a későbbi gnoszticizmusból, úgy ebből a Jezabel-mozgalomból is minden valószínűség szerint az eredetiség hiányzott, s a pogány babona és keresztyén látszat durva keverékével állunk szemben. A keletebbre fekvő Kolossé keresztyén gyülekezetének pogányos eltévelyedéséről Pál apostol a hozzájuk intézett levél 2. fejezetében egyet-mást tudósít. A levél Krisztust nevezi Isten titkának, kiben a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse rejtve van. Beszél az apostol bizonyos rábeszélő erejű tévokosokodásokról, emberi hagyományokról, melyek alatt csak a pogány vallásos elemeket értheti, s az ezekkel kapcsolatos bölcselkedésről és üres tévelyítésről, továbbá a világ elemeiről, melyeken a természeti erőket kell értenünk, amelyeket a pogányok csodáltak és imádatban részesítettek. További célzásaiból az látszik, hogy a kolosszéi tévtanítók az istenségnek a világban lakozását tanították, persze panteisztikus értelemben; a zsidó körülmetélkedést követelték, törvényeskedést folytattak, szellemi fejedelemségekben és hatalmakban hittek, végül azt a spiritisztikus démontiszteletet bizonyos étrenddel, egyes ételektől való tartózkodással, ünnepek, napok megtartásával kötötték össze. Együtt járt ezzel a furcsa valláskeverékkel bizonyos álalázatosság s nyíltan kimondja: angyaltisztelet, de az alázatoskodás nem tartotta vissza a szekta tagjait a felfuvalkodástól. Különben az egész istentisztelet emberi találmány volt (maguk választotta istentisztelet) s a látszólagos testfegyelmezés is a hústest sokra becsüléséből fakadt: a hústest keményítésével is erősíteni akarták ezt, mert hiszen az egész bölcselkedés forrásául az a meggyőződést tekinthetjük, hogy a hústól meggyöngített akaratú, húsban élő ember bűnbánat és önítélet nélkül behatolhat a szellemi világba és abban a tevékenységet, az üdvözítő cselekvést magához ragadhatja. Emellett a tanítás mellett a keresztyén lehet vallásos és amellett nyugodtan szolgálhat az érzéki vágyaknak. Körülbelül hasonlók lehettek a Jezabel féle tanítások is. Az emberek ez időben sokat foglalkoztak a démonvilággal (angyalok szolgálata) s a kor spiritizmusa csodatetteket és csodatevőket termelt ki. Az ilyen csodák szemfényvesztésre vihetők vissza, a tévelyítők ellenben a istenségben való mély elmerüléssel magyarázták. Az ilyen elmerüléstől sokat vártak és sokat ígértek, s erre vonatkozik a tiratirai üzenet kifejezése is: ti. akik nem ismerték meg a Sátán mélységeit.
Tiatira nem volt olyan kultúrközpont, mint Pergamosz. Lakói műveletlenebbek voltak, de rendelkeztek a kereskedő világ sok tapasztalatával, felületes ismereteivel, a babona is durvább volt itt, mint Pergamoszban. A varázslás népiesebb volt, s a bűnök közönségesebbek. Pergamonban nemes, szép tehetségek tartották fenn a pogány dicsőség látszatát, itt egy hisztériás nő befolyása elég volt a tömeg vezetésére. Mindamellett Pergamonban nem volt kisebb a gonosz hatalma, csak finomabb, műveltebb volt annak megnyilatkozása. Amennyivel durvábbak és aljasabbak voltak Tiatira bűnei, annál keményebb, kíméletlenebb volt a hozzájuk intézett üzenet hangja. A Jezabel név valószínűleg költött s az ótestamentumi királynétól, Akháb szép, de parázna és a Bál erkölcstelen tiszteletét Izraelben meghonosító nejétől kölcsönözte az Úr, hogy ezt az úgy látszik női vezetés alatt álló mozgalmat megbélyegezze. Az akkori Bál-kultusz is együtt járt a paráználkodással, s így a név mindenképpen illett a hasonló jellegű újabb mozgalomra. A próféta szó isteni kijelentések közvetítésére mutat, s azt jelenti, hogy ebben az asszonyban és a mozgalomban spiritiszitikus erők működtek és médiumok voltak. A spiritiszta gyűlések gyakran számolnak be csodákról, természeti törvényszerűséget felfüggesztő szellemi hatásokról, jóslatokról, de a csodákat tevő szellemek nem egyszer az ő beismerésük szerint is tisztátalan szellemként lepleződnek le (1. Tessz. 2,9; 1. Ján. 4,1; Jel 13,15; 16,13). Jezabel lelkülete tehát, mely a csoport lelkülete is volt, egyrészt az Istenhez való hűtlenségből, testkultuszból és démoni megszállottságból tevődik össze.
Időt adtam neki a megtérésre, mondja az Úr. Bizonyára sokszor intést kapott a gyülekezet tiszta tagjaitól, de az intéseket magától elhárította. A lelkiismeret már hallgatott, a szív kiégett, itt nem volt talaja a bűnbánatnak. El kell hát jönnie az ítéletnek. De az ítélet azokat is érni fogja, akik vele paráználkodtak, vagyis követőivé lettek. Ezeknél már több remény lehetett arra, hogy az intő szóra visszafordulnak, s belátásukat megváltoztatják. A vele paráználkodóktól azonban meg kell különböztetnünk Jezabel gyermekeit, kik alatt nem vér szerinti gyermekeket kell értenünk, hanem szellemi származékokat, tanítványokat, tanítást, szertartásokat, életmódot, szervezetet. Az isteni ítélet minden nyomot el fog tüntetni, mely Jezabelre csak emlékeztet is. Erre a megsemmisítő ítéletre mutat az erőtejes kifejezés: gyermekeit halállal ölöm meg, mihez magyarosabb hangzás kedvéért a gyilkos szót függesztjük. Még jellemzőbb a Jezabelt és a vele paráználkodókat fenyegető ítélet: ha nem változtatja meg belátását, ágyba vetem őt és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba. A finom szójáték azt jelenti, hogy Jezabel az élvezet ágyából a szenvedés ágyába kerül, s hogy hirtelen, durva kézzel fogják odavetni. Mikor ezek az ítéletek megvalósulnak, szent, üdvös félelem száll a gyülekezetekre, megdöbbentő felismerése annak, aki a vesének és szívnek vizsgálója. A vese görög neve nephros a phrén szóval áll kapcsolatban, mely törekvést, életirányt jelent. A bibliai használatából azonban inkább az tűnik ki, hogy a veséket az öröm, bánat, nyugtalanság, lelkiismeret furdalás keltette szorongás székhelyének tekintették, melyben az öntudatlan, ösztönös élet lakik. Ezeknek az ösztönöknek a területén szólal meg Isten intő szava is, melyet az engedetlen ember elfojt, de amelyre az engedelmes szív figyel. Áldom az Urat, ki tanácsol engemet, még éjjel is oktatnak veséim, mondja Dávid. A vese öntudatlanságával szemben a szív az öntudat székhelye, az akaratindító, döntő szerv. A vese és a szív a bibliában gyakran áll párhuzamban. A kettő együtt az ember tudatos és öntudatlan törekvő életét jelöli, melyet a vesék és szívek vizsgálója egyformán ismer. Öntudatlan életünk sokkal nagyobb terület, mint a tudatos akarások kicsiny, szűk köre. Az utóbbi az előbbinek igen sokszor csak eredője, rabszolgája. Nem ösmerjük magunkat, nem tudjuk, hogy korábbi akarásunkból alakult jellemünk mivé tesz. Jézus ösmer minket. Hogy tetteink szerint fizet meg az Úr, azt jelenti, hogy az ember állandósult törekvései és pillanatnyi elhatározásai tetteket öltenek és azok ezeknek a tetteknek a tükrében való lényünk mindenki szeme láttára megjelenik. Tetteinkből bizonyul ránk, hogy eltévedtünk, de tetteink igazolják azt is, hogy Istenhez visszafordultunk. Istent is tettei igazolják, bennünket is. A tett tehát a belsőre vet világot, a szív való állapotára, s ennyiben lesz az ítélet alapjává. Nincs ellentétben a hit megigazító hatalmával, mert a hit is törekvési irány és azt is tettek igazolják. A hit és hitetlenség, az Istenhez való hűség és hűtlenség tettekben ölt alakot, mintegy külső ruhát, tettekben testesül meg, így az ítélet is a tettek alapján fog történni.
Az ítélet hirdetése után az Úr visszatér azokhoz, akiknél nincs meg Jezabel tudománya s akik megvetették a Sátán mélységeit s vigasztalva ígéri meg: több terhet nem vetek rátok. Elég teher a sugalló, édesen rábeszélő, szinte fülbemászó kísértő szóval szembeszállni és napról napra visszaverni azt, mi az emberi húsnak kedves, az ellenállás van olyan gyötrelmes, mint a szmirnai üldözések elviselése, azért több kísértést, több terhet nem enged meg Isten. A kísértőnek csak addig van hatalma, amíg Isten megengedi neki; mikor Isten int, távoznia kell. Nehéz kísértések óráiban felnézhetünk arra, aki Sátánon is Úr, s abban is meghallgat, hogy a kísértőnek ne legyen tovább hatalma rajtunk.
A szabadító isteni akarat feltételt is szab a megőrzés és isteni kímélet lehetőségeképp: amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, míg el nem megyek! Ami van, az az, amit Isten adott s mint ahogy a földön működő minden természeti erő működésbe hozását jelentette az a parancs: legyen világosság, úgy minden Istenből áradó élet benne van a szeretetben. A természeti erők ősformája a fény s a szellemi erők ősvalósága a szeretet. Ez az az első szeretet, melyet az efezusi gyülekezet elhagyott, melyet azonban a tiatirai visszaszerezni próbált, bizonyos mértékig a szolgálatban, hűségben és állhatatosságban meg is valósított. Ehhez kell tovább, állandóan ragaszkodnia, a szeretetért, mint a legszükségesebbért állandóan az éghez kiáltania s akkor Isten áhító lelke az ég felé mind jobban kinyílik, a világ felé pedig bezárul. A vese és a szív, a jellem és az akarat megerősödnek majd a jóban, s Jezabel nem fog többé komoly kísértést jelenteni számunkra.
A kettős arcú és kettős lelkű gyülekezetnek az Úr így mutatkozik be: ezeket mondja az, akinek a szeme tűzláng, lába az olvadó fémhez hasonlít. A pergamoni gyülekezetnek kétélű karddal jelent meg, itt még szigorúbb ítélettel lép a gyülekezet elé. Van szelíd, csillapító, gyógyító tekintet, de itt az Úr tekintete átfúró, égető, ítélő. Jóságos, irgalmas lábak nyomán rózsák nőhetnek, de itt szent lába tűz, amerre lép, mindent eléget. Tűzlángú szeme a veséig, szívig elhatol és azok titkait előle a külső keresztyén máz, vagy lepel nem takarja el. Ez a szem általlátja a mélységeket és felfedi azok hazugságát. S ha az isteni tűzlába soká várat is magára, egyszer megjelenik s nyomában kiég a hazugság minden mocsara. Jöjjön inkább a hideg halál, mint a langyos hazugság!
Ahogy Jézusnak az ítélet Uraként való bemutatkozása, úgy az Úrtól tett ígéret is megfelel a gyülekezet állapotának. Annak, aki győz, és mindvégig fegyelemmel tarja beszédeimet, hatalmat adok a nemzeteken, vasvesszővel fogja őket pásztorolni s azok cserépedényként törnek széjjel; ahogy én is kaptam az én Atyámtól. Jellemző a győzelem útja: mindvégig rajta tartani a szemet Isten tettein s nem nézni a bűn hatalmát és szépségét. De jellemző az ígéret maga: petyhüdt, puha bűnökben fetrengő líd nép győztes fia Isten nevelő tettei által uralkodásra érett, kemény jellemmé változik, s képes lesz arra, hogy a babonától megrontott, hazugságtól tévelygővé tett nemzeteket az igazság kérlelhetetlen szigorúságával vezesse az engedelmesség és önmegtagadás kemény útján. Az ígéret akkor fog beteljesülni majd, ha Jézus a földre királyként visszajő, s a történelem folyását, a népek lelkületét megváltoztatja. A cserépedényekként való széttörés nem halált jelent, hanem a régi lelkület teljes szétesését, az eddigi világrend darabokra törését, hogy a régi rend és lelkület romjain új élet, új lelkület, új társadalom és új világrend épüljenek fel. Világos, hogy amíg a régi bűnös rendszerek fönnállnak, azok mindig kísérteni fogják az embereket s bizonyos szent könyörtelenség kell ahhoz, hogy a múlttal leszámoljon. Erre kapja meg az isteni ajándékot az, aki a puha, petyhüdt élet és rohasztó bűnök közepette Isten tetteire figyelve győz. A szavakban látszó keménység és könyörtelenség mögött tehát nagy isteni szeretet rejtőzik, ez a szeretet kidobja az emberiségből a rothadó anyagot, hogy csak a jó induljon fejlődésnek. Ahogy én is kaptam az én Atyámtól, mondja Jézus. Engedelmességért és alázatért, az emberékért hozott véres áldozatért, meg nem érdemelt, önkéntes haláláért kapta azt a jogot, hogy a világ Ura legyen és annak kormányát kezébe vegye. Az uralkodás nagy feladatának elvégzésére azonban munkatársakat hív maga mellé, kikben ugyanaz a bűnt gyűlölő szentség és ugyanaz a szolgáló szeretet lesz. A bűnt gyűlölő szentség az olyan kísértések között fejlődik ki és erősödik meg, mint amilyenek a tiatirai gyülekezetet tették próbára. A kiégett tiatirai lélek nem acélként fog meghajolni az ítélet terhe alatt, acél jellemek azokban a sátáni mélységekben nem teremnek, hanem cserépként fog összetörni, mikor a megjelenő Bíró félelme vasvesszőként sújt le rájuk, s a lelkükben minden inogni kezd.
Van azonban az ígéretben egy nagyon derűs, fénylő pont is: a hajnalcsillag odaígérése. A hajnalcsillag a nappalt előzi meg ragyogásával, a nappal Jézus uralkodása a földön, a hajnalcsillag tehát az uralkodásra jövő Jézus, amint övéinek megjelenik. Hajnalcsillag elnyerése tehát annyit jelent, mint előre látni meg a Urat. Ezt élte meg három tanítvány Jézus földi életében, ezt ígérte Jézus Jánosnak, hogy Patmoszon az ígéretet teljesítse, ezt fogják látni azok, akik Jézust visszavárják és ebbe a várakozásba egész életüket belevetik (Jel. 22,16-17). A hajnalcsillag a visszatérő Jézus. Ettől az üzenettől fogva az üzenet végére kerül a szellemi hallásra való felszólítás. A levél utolsó szaván van nyilván a legnagyobb hangsúly. Nagy kísértések, eltévelyítő hatalmak fokozódó veszedelmében mindennél fontosabb fölfelé figyelni és a szellemi hallás érzékszervét gyakorolni. A gyülekezetnek mindinkább csak Isten számára szabad, hogy füle legyen. Mint Odüsszeusz hajósai bedugott fülekkel eveztek el, a szirének csalogató énekszava iránt érzéketlenek maradtak, úgy kell nekünk is Jezabel s a világ iránt érzéketlenné válnunk. Másként aligha lesz ez lehetséges, mintha csak szüntelen a mi mennyei Orfeuszunk szavára hallgatunk!
-<>-
Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 70–76. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése