A laodiceai üzenet
„A laodiceai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: 15 Ismerem tetteidet, hogy sem hideg, sem meleg nem vagy. Bár hideg volnál, vagy meleg. 16 Így mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból. 17 Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen, 18 azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy; fehér ruhákat, hogy körös-körül borítva légy, és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. 19 Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom és őket megfenyítem: légy buzgó hát és térj új felismerésre! 20 Lásd, az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz és vele lakomázom, ő pedig énvelem. 21 A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az ő trónjára. 22 Akinek van füle, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond.” (Jel. 3:14-22)
Laodicea Filadelfiától délkeletre, Frígia délnyugati részén feküdt; szomszédja volt Kolossé, amelynek keresztény gyülekezetéhez Pál levelet írt. Állítólag Laodiceába is írt levelet az apostol. Mások szerint azonban a Kol. 4,16-ban említett körlevél lett volna, mely Efézusból indult volna ki s Laodiceában fejezte volna körútját, s azonos volna az efezusi levéllel. Ha ez igaz, azt a körutat, melyet az Úrtól küldött hét üzenettel tett meg a levélhordó, már korábban is megtette más valaki a Pál levelével. Laodicea, amelyet azelőtt diopolisznak neveztek, későbbi nevét II. Antiochus király feleségétől, Laodikétől kapta. Úgy ennek a városnak, mint a többi hatnak nevéből a bennük lévő gyülekezetekre, vagy az üzenetek magyarázatára túlzott következtetéseket levonni nem volna józan dolog. Tény azonban, hogy a Filadelfia (testvérszeretet jelent) név meglepően illik a benne lévő gyülekezetre s Laodiké (népigazság) neve némi fényt vet arra az önelégültségre, amely a városba uralkodott. A fenséges név adásával járó megtiszteltetés, úgy látszik, a várost a külső tisztesség látszatának fenntartására ingerelte. A termékeny földön fekvő város különben gyapjútermelésből, iparból és kereskedelemből élt, s jómódú volt. A földi jólét is oka lehetett annak az elbizakodottságnak, mely a város keresztény gyülekezetét az üzenet szerint jellemezte. A külső tisztesség és keresztény látszat fenntartása a gyülekezetnek mindenesetre erős gondja volt. De Isten eltörölte a külsőleg tisztességes várost a hasonló lelkületű keresztény gyülekezettel együtt a föld színéről, s ma csak kevés rom hirdeti egykori helyét.
Az Úr ítélete úgy hangzott a város keresztény gyülekezete felől, hogy tettei sem belső hidegségről, sem belső forróságról nem tanúskodtak, vagyis a keresztény igazsággal szemben sem ellenállást, sem odaadást nem lehet bennük felfedezni, hanem inkább valami lagymatag igent. Az emberek egymással szemben való viselkedésében is a nyílt ellenségeskedésnél sokkal sértőbb az ellenféllel nem törődő közöny. A lagymatagság vagy langyosság Istent is jobban sérti, mint a hideg tagadás. A szellemi életben a hideg hitetlenség hirtelen szokott átcsapni forró bizalomba, s ennek az átcsapásnak a neve: megtérés. Lassú felmelegedés a szellei világban nincs. A langyosság annak a jele, hogy a szív képtelen a felmelegedésre, mert annyira önző, annyira önhitt, hogy egészen Istené lenni nem tud, magát elítélni nem tudja. Istenhez csak bűnbeismeréssel közeledhetünk s a bűntudatnak egészen össze kel törnie a szívet. Magabízó lélek ezt nem teheti meg. A hitetlen számára van remény, hogy vakságából felébred és az üldözött igazságot imádattal szolgálni fogja, mint Pál esetében valósággá lett; de a lágymeleg, ki látja az igazságot és tudatosan veti azt el magától, vagy frivol módon játszik vele, komolyan nem veszi, nem újulhat meg értelmében, azaz nem térhet meg, mert hiányzik a megújulás alapkelléke: az őszinteség. Csak ha a henyeségből felébred, ha langy melegséget forró buzgóság váltja föl, csak akkor van remény, hogy isteni töredelemmel megújulhat. Azért szól így a megtérésre hívás: Légy buzgóságos azért és változtass értelmet. Az értelem előtt a kedélynek kell megindulnia.
Emberek előtt ebben a gyülekezetben nemigen volt kivetni való. Környező gyülekezetek, látogató egyének előtt úgy szerepelt ez a gyülekezet, mint jól szervezett, jól berendezett, mindennel ellátott egyház. „Gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem!”- mondja dicsekedve a gyülekezet és ezt sokan elhiszik neki. Nem mástól vette a gazdagságát, nem abban keletkezett, hanem maga szerezte azt; ezért hangsúlyozza, hogy gazdaggá lett. Ha el is vesztené gazdagságát, íme, benne van a meggazdagodási képesség: nem kell semmitől félnie, nincs semmire szüksége! A gyülekezet földi magaslatokon jár, önmagát dicséri, emberi neveket ejtenek ki magasztalva, emberi tekintélyek előtt hódolnak. A gyülekezetben nincs durva erőszak, minden békés; a gyülekezet ellen nem alkalmaz senki durva erőszakot, a környező pogányságnak eszébe sem jut a gyülekezetet üldözni. A világ úgy becsüli a gyülekezetet, mintha hozzá tartoznék. Jézabelről nincs szó, a Sátán székhelyét nem említették. Még sincs öröm, mégsem emelkedik az ég felé a hála szava. Tompa és fülledt a gyülekezet levegője. Nincs frissesség, mert nincs szabadság sem. A gyülekezetben semmit sem szabad gáncsolni, csak a dicséret van megengedve, a nyugtalan elemeket elhallgattatják. A gyülekezetben béke van és megelégedés. De Isten nincs megelégedve. Mint éles, bántó hang szól az Úrtól küldött üzenet: mivel langyos vagy, sem hideg sem forró, ki foglak hányni a szájamból. A gyülekezet bizonyára ismerte a szomszédos filadelfiai gyülekezetet és annak szegénységét lenézte, ég felé fordulását egészségtelennek tartotta. A laodiceai keresztények nem tudták Isten akaratának látni azt a nyomorúságot, amelyben a filadelfiai gyülekezet volt, álszeretetből szánakoztak rajtuk, azok szegénységével boldogan állították szembe a maguk gazdagságát, vakoknak gondolták őket, mert csak fölfelé láttak és a földi hivatást nem ösmerték fel; hiszen van a világban is teendője az egyháznak, nem azt kell-e Isten országává alakítaniok? Úgy tűnt fel előttük a filadelfiai gyülekezet, mint ruhátlan, meztelen koldus, kit szégyellni kell az őket megbecsülő világ előtt. De a gyülekezet finom, vallásos hangjával szemben durva kifejezést használ az Úr: kiokádlak szájamból! E szóban benne van az ég utálata a gyülekezet állapota miatt. A mentő szeretet, mielőtt eltűnnék és az ítéletnek adná át helyét, még egyszer int: nem tudod, hogy a szomszéd gyülekezet nem, hanem te vagy a nyomorúságos, szánalmas, szegény, vak és mezítelen?
Ha a laodiceai gyülekezet állapotát a megelőző üzenetek tartalmával összehasonlítjuk, sajátságos fejlődés vonalát kel megállapítanunk. Az efezusi gyülekezetbe még csak finom réseken át szivárgott a nikolaitizmus mérge; a pergamoni már magában tűrte; a tiatirai szabad működést engedett neki; a szárdisziban a méreg elvégezte munkáját, ez a gyülekezet már majdnem hideg halott volt. A fejlődésnek azonban egy másik vonalát is megfigyeltük: a szmirnai gyülekezet égi gazdagsága Pergamuszban mint az Úrhoz való ragaszkodás megmarad: Tiatirában megjelenik az Efezusban elejtett szeretet, mint hűség, szolgálat és állhatatosság. Szárdiszban a terjedő halál már csak kevés nevet hagyott meg Isten hűségében. De a kicsiny mustármag Filadelfiában Isten felé kitáruló sereggé változik, melyben Isten szeretete magát megdicsőíti. Laodiceában a fejlődés másik ága torkollik, azonban a szárdiszi hideg halált találjuk itt. Valószínűleg a közeli Filadelfia hatására itt is vallásos élet ébred, de ezt az ébredést emberi erő, pénz és hiúság munkálják, s így eredményei öncsalás és mások megcsalása. A gyülekezet gazdagsága hazugság, a bűn rothadását elkendőzi a gyülekezet, mely önmagával szemben vak.
Istenszeretet: azonban még ezt a legutálatosabb gyülekezetet sem hagyja gyöngéd figyelmeztető szó és tanács nélkül, hogy akit a gyülekezetben lehet, halálos álmából fölébresszen. A szabad akarattal teremtett ember rabságból vétkezik, de Isten mellett csak szabad elhatározásból állhat meg. Isten sohasem kényszeríti az embert megtérésre, hanem csak tanácsol, mint jó barát: azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy meggazdagodjál, fehér ruhákat, hogy felöltsd, hogy rút mezítelenséged látható ne legyen és szemgyógyító írt, hogy szemedet bekend, hogy láss! Az Úr tanácsa tehát ez: vásárolj! Ez a kifejezés ugyanaz, mint amely a tíz szűz példázatában is előfordul, hol az okos szüzek az oktalanokat vásárolni küldik a kereskedőkhöz. Kik ezek a kereskedők? Mi az, amit vásárolni kell? Mi a vásárló pénz? A szüzek lámpása, mely ebben a sötét világban fénylik, a prófétai szó, mely utunk céljára, létünk értelmére rávilágít (II. Péter 1:19). Ámde maga a puszta szó csak annyi a szívben, mint a talán cizellált, művészi módon kidolgozott érclámpa olaj nélkül: szép, de céltalan. Az ige csak akkor világít, ha a Szent Szellem olaja világít benne. Ezért az ige olvasásakor fohászkodjunk Isten Szent szellemének megvilágosító hatalmáért. Isten úgy adja a kérőnek Szent Szellemét, mint atya gyermekének a jó ajándékot: készségesen és szemrehányás nélkül. A kereskedő tehát Isten; a vásárolandó áru: a szent Szellem; a vásárló pénz: annak drága vére, ki halálával mindent megszerzett nékünk, hogy ennek a kiontott vérnek érdemét, mint az égi bank jegyét hittel mutassuk be e nagy Eladónál, a gazdag Istennél. De nem csak az olaj jelöli Isten szent Szellemének hatalmát, hanem a tűzben kiégett arany, fehér ruha és a szemgyógyító ír is; mindezek az isteni szent Szellem csodálatos működésének különböző oldalait mutatják. A gyülekezet magára tekint, amikor azt mondja: gazdag vagyok! De ez csak önámítás! Bár szájunk tele van a magunk dicséretével: azt, amivel dicsekszünk, vagy Istentől kaptuk, tehát a dicséret nem minket illet, vagy csak úgy képzeljük, esetleg hazudjuk. S amit Isten ad, azt bármely pillanatban meg is tagadhatja. Soha nem mondhatjuk hát, hogy gazdagok vagyunk, hanem állandóan szomjas alázattal kell Isten felé tekintenünk, s onnan percről-percre a szent Szellemet várnunk. Saját hűségünk, saját jóságunk, saját erőnk csak addig jók, amíg dicsekedni kell velük; ami a szenvedések és megpróbáltatások tüzében is megállja a helyét, a tűzben megpróbált arany felülről jön! Mi más ez, mint ama első szeretet, melyet az efezusi gyülekezet gondtalanul elhagyott, amellyel Isten előbb szeretett minket, hogy mi azzal a szeretettel szeressük vissza, mely először bennünket gyógyított meg? A fehér ruha is Isten szent Szelleme. Csak Isten Szellemének van hatalma bennünk a lelkiismeret büntető, bosszúálló hangját elcsitítani, s Jézus vérének bűntörlő erejét előnkbe tartva, bennünk bizalmat kelteni. Nem logikai okfejtés adja ezt a bizonyosságot, hogy Isten megbocsát, hanem a szent Szellem, ki a kétkedő, hányt-vetett lélekben azt mondja: Csend legyen! S erre a szóra a hullámok elcsitulnak. Amerikai evangélisták kezdték el a hitet egyszerű logikai műveletnek hirdetni, s az emberek azzal kényszeríteni a hitre, hogy a hitet ilyen szillogizmusnak mondták: Isten ígérte, Isten hű, Istenre rábízhatod magad! Ám ez a szillogizmus csak azoknak használ, akik elől Isten szelleme a hit akadályit már elsöpörte, akik már hisznek, először Isten szent Szellemének kell a maga romboló-építő munkáját elvégeznie, az ellenálló gonosz akaratot megtörnie, s a szívben új akaratot teremtenie. A hit is Isten ajándéka; újonnan születés nélkül nincs hit! A lélek kétségbeesetten küszködik és keres, míg Isten Szelleme egyszerre boldog bizonyossággal, a megbocsátás fehér ruhájával borítja be, s könnyedén ragadja el a lelket a kétség és félelem, a bűn és kísértés szakadékai fölött. Mikor ez a szellem ruhaként betakar, többé nem saját lényünkben járunk, nem saját életünket éljük, mezítelen énünk rútsága nem látszik, nem érződik, mint nem érezzük a tűzben hevített vas durva keménységét és hidegségét. És végül Isten szent Szellemét jelképezi a szemgyógyító ír is. Maga a Szellem az a bennük lakó bölcsesség, amelyet Isten szemrehányás nélkül ad a kérőnek, a benne hívőnek. Rejtett összefüggések derülnek fel előttünk; isteni igazságok világosodnak meg; a Biblia beszéde élni kezd, szívünk bűnbánattól ég és hálától emelkedik, mikor Isten szellem meggyógyítja belső szemünket és többé nem abban a hazug lidércfényben látjuk a világot, melyet sátán, a hazugság atyja vetít elénk. Isten Szelleme rombol és épít; rombolja a hazugság csaló látszatát, az álgazdagságot, az öntetszelgést és a hamis nézeteket, hogy helyükbe építse a szellemi világ végtelen értékű ingyen értékeit, Isten golgotai diadalát és a prófétai látást. A laodiceai gyülekezetnek az isteni Szellem e hármas működésére van szüksége: emberi erő helyett Isten ereje, önelégültség helyett Jézus halálában megnyugvó lelkiismeret és beszennyezett ön- és világvizsgálat helyett isteni ítélet. Ez az ítélet kemény, metsző, mint az operáló kés, de Isten szeretetéből fakad, mely a gyülekezetet menteni akarja. Én megfeddem és megfenyítem mindazokat, akiket szeretek! Megfeddi, vagyis bűnüket eléjük tartja és megfenyíti, azaz ellenállásukat szenvedéssel töri meg. Az önelégültségből kimentett gyülekezet buzgón indul neki, hogy önmagáról és a világról alkotott felfogását megváltoztassa, vagyis megtérjen. Az értelem új fényében a szív új utat keres.
Lásd, az ajtóhoz álltam és zörgetek. Az emberi elhatározások és döntések a szívben kezdődnek. A szív a lelki élet központja, ide jönnek az érzékszervek összes tudatos értesülései, s innen mennek szét a tudatos akarások úgy a testi, mint a lelki élet területére. Mielőtt azonban a szív az értesülésekből akarásokat állítana elő, az értesülések az értelem és kedély transzformátorán, átalakító készülékén mennek által s azokban egyéniesülnek, vagyis az akaró lélek szempontjából megítéltetnek, s úgy kerülnek most már az értelem és kedély tanácsaival együtt a szív döntése elé. Megtérni annyit jelent, mint az értelem átalakító készülékét átkapcsolni, s azt új tanácsok adására kényszeríteni, hogy ne azt ajánlja, ami a húsnak tetszik, hanem ami az Istentől megvilágított szellemnek. A megfeszített Jézus a húsnak kellemetlen, mert az emberi szenvedések útjára állítja és megalázza; a hústól befolyásolt értelem tehát elutasítását kívánja. Megtérni annyi, mint a megfeszített Jézust megszeretni. De akkor Jézus a Szellem kopogtatásával odaáll a szív ajtajához, a szellemhez, mely a lelkiismeretben jelentkezik, s nyugtalanító kérlelésével ostromolja a szívet. Így állt oda Saulus szívéhez, s azontúl mindig nehezebb lett neki az ösztöke ellen rugódozni. Minden keresztény szenvedőben újra föltűnt az a bárány-vonás, amelyet a farizeus gyűlölt, de amely állandóan mélyebb hatást tett rá, míg végre teljes világosságban állott előtte a Bárány maga és büszke szíve összetört, hogy a pogányok apostola legyen belőle. A laodiceai gyülekezet követének szívénél is így állt ott az Úr, hogy a tűzben megpróbált aranyat, a fehér ruhát és a szemgyógyító írt kínálja, az ég szeretetét, bocsánatát és tiszta látását. Ha valaki hallgat szavamra és fölnyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele vacsorálok, ő meg énvelem. A szív tehát olyan ajtó, melyen csak belülről van kilincs; ha ki nem nyitják, a vendég kívül marad, hacsak rá nem törik a gazdára az ajtót. Amikor az Úr megtérésre hív, mivel kegyelmet akar gyakorolni, csak kérlel, kopog, szelíden megnyitásra vár; ha ki nem nyitnak, tovább megy. Amikor az Úr ítéletre jő, rátöri a szívre az ajtót, akkor a szívnek a Bíróval találkoznia kell. A laodiceai gyülekezetnél még csak kopogtat az Úr. Hallgatni a kopogtató szavára annyi, mint elfogadni az ajánlatot, hinni annak, aki szeretetét, bocsánatát és új látását kínálja nekünk. Bemenni a szívbe annyi, mint szellemét ránk tölteni; velünk vacsorál, ha Szellemének javaiban részeltet, a szeretetben, bocsánatban és új látásban; hozzá bemenni és vele vacsorálni meg annyi, mint jogot nyerni arra, hogy vigaszért, örömért, bátorításért bármikor hozzá fordulhassunk és nem hiába.
Nézzük most már, hogyan felel meg a gyülekezet állapotának a levélíró bemutatkozása és a végső ígéret. Ezeket mondja az Ámen, a hű és való Tanú, az Isten teremtésének kezdete. A hű és való Tanú az Ámen magyarázata, mert ámen azt jelenti: bizony. Isteni, szent bizonygatása Isten intésének, vagy ígéretének. Jézus a legigazabb Ámen, a legvilágosabban olvasható, legbizonyosabban hangzó isteni megerősítése annak, hogy Isten szeret. Ő a szellemvilág tanúja, ki semmit el ne titkol, mire szükségünk van; semmit el nem ferdít, hogy valahogy ne csalódjunk és valamikor azt a panaszt ne mondhassuk: Uram, senki sem mondta nekem! De ő a legvalóbb tanú is, aki nem üres szót hozott az égből a földre, hanem a valóság igazi képét, mint ahogy a Jelenések könyve minden szava, minden kép mögött, égi, szellemi valóság jelent meg. Mikor az Isten, hogy örök isteni magányának véget vessen, teremteni kezdett, Ő jelent meg először, mint minden teremtés kezdete, nem mintha ő is teremtett lény volna, hanem miután ő volt a teremtés ősképe, amelyért minden más teremtetett, s a teremtés célja, melyhez egyszer mindennek hasonlítania kell. Rá kell tekintenie az embernek, aki gőgös elbizakodottságában magát állítja oda megvalósulásnak: Meggazdagodtam, magamtól lettem gazdaggá, semmire sincs szükségem. A jászolban szülöttel, a szegénységben vándorlóval, a keresztfán megfeszítettel hasonlítsa magát össze az öntetszelgő és tudja meg, hogy ő az Isten igaz valósága, hű képmása. Az, aki nem dicsekedett, hanem magát föláldozta, aki nem lenézett a többiekre, hanem mindenkinél alább szállott. Ő az első teremtés is, mert megalázottságából dicsőségre emelkedett: halott teste feltámadott és mindenki előtt elfoglalta helyét az új teremtésben, hogy mindenki más hozzá legyen egyszer hasonló. Aki el tudja tekintetét fordítani magától és őhozzá leszállván, utolsó lesz e világban, hogy vele együtt várja Isten újrateremtő szózatát: győz.
Annak, aki győz, megadom, hogy velem együtt trónusra üljön, amint én is győztem és Atyámmal együtt leültem az ő trónusára. Amint Jézus a legalacsonyabbról, a bitófáról az ég trónusára szállt, úgy száll le az is, aki magát lealázza, ővele együtt az ő trónusára. Az ígéret tehát ez: aki azt a dicsőséget eldobja, amelyet ő maga aggatott magára, megkapja azt a dicsőséget, melybe Isten fogja őt burkolni. Ezzel azonban a hazugságot a valósággal cseréli fel. A hazugság úgyis elvétetnék egyszer tőle; a magában csökönyösen gyönyörködőt, a javíthatatlan öntetszelgőt az Úr kihányja szájából. Az ígéretet pedig az égnek hű és való Tanúja teszi, kinek minden szava Ámen, teljes bizonyosság, s ki a teremtés első tagja, zsengéje lévén magában hordja az ígéret teljes bizonyosságát. Így kínálja Krisztus az én hazug párázata helyett az isteni dicsőség valóságát, hogy hazug képzelődéseinket égi valósággal becserélve, új értelmet, új belátást szerezzünk és felfogásunk kicserélésével győzzünk. Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezetnek. Mert nem mindenkinek van még szellemi tájékozódó képessége, hogy a láthatók bizonytalanságát és a láthatatlanok valóságát fölismerje. A látható világ sokfélesége, hangja elnyomja a láthatatlan világból áthangzó szózatot, a nagy többség a hazugság után fut és csak kevesen veszik észre, hogy az összeomló látszatvilág mögött egy most még láthatatlan való világ épül. Fúj a szél, s nem tudod, honnan jő és hová megyen; szól a Szellem és nem tudod, mi az a világ, melyből hangja áthangzik és milyen lesz az a világ, melyet titkos, láthatatlan munkája közöttünk, bennünk már most épít. A hívő azonban valóságnak fogadja el a láthatatlant, s bizonyosságnak azt, ami sokak előtt csak annyi, mint a szél. A Szellem azonban nem egy gyülekezethez szól, hanem mindannyihoz, s amit egynek látszik mondani, azt mindenkinek mondja. A hét csodálatos üzenet nem egy-egy gyülekezetnek szól, ez csak a kifejezés formája, hanem az összes gyülekezethez szól az Úr az egy kiválasztott gyülekezeten keresztül. Ez a minden levélben szórul-szóra ismétlődő mondat: Akinek füle van, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezethez! Szünet nélkül arra figyelmeztet, hogy az Úr egész földi egyházához beszél, nemcsak az akkor élőkhöz, hanem minden időben rája figyelőkhöz. Mindenkinek szól minden bemutatkozás, minden dicséret és kifogás, minden fenyegetés és ígéret. A hét gyülekezet tehát egyenlő minden hely és minden idő összes gyülekezeteivel, az egy örök gyülekezettel, amíg az e földön zarándokol. Hiszen a hetes szám itt éppúgy egyet jelent, mint Isten hét szelleme az egy, oszthatatlan szellemet.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 86–92. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése