A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 15. Rész

Negyedik látomás: A három fenevad harca az egyház ellen

Folytatás

A hamis próféta

„Azután láttam, hogy egy másik fenevad száll fel a földből. Annak a Bárányéhoz hasonló két szarva volt, de úgy beszélt, mint a sárkány. 12 Az első fenevadnak teljes felhatalmazásával cselekszik, annak színe előtt. Megcselekszi, hogy a föld és a benne lakók az első fenevadat imádják, azt, akinek halálos sebét orvosolták. 13 Nagyszerű jeleket is tesz, úgyannyira, hogy az emberek szeme láttára tüzet hoz le az égből a földre. 14 A jelekkel, melyeket arra adtak neki, hogy a fenevad előtt tegye őket, eltévelyíti a földön lakókat. Arra biztatja a földön lakókat, hogy készítsék el annak a fenevadnak a képmását, akinek a kardsebe van, és ki megéledt abból. 15 Hatalmat adtak neki arra, hogy szellemet adjon a fenevad képmásába, hogy a fenevad képmása megszólaljon, arra is, hogy véghezvihesse, hogy mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását, megöljék. 16 Mindenkit arra kényszerít, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és rabszolgákat, hogy jelt tegyenek jobb kezükre, vagy homlokukra. 17 hogy senki más ne tudjon vásárolni, vagy eladni, csak aki bélyegül viseli a fenevad nevét vagy nevének számát. 18 Ebben áll a bölcsesség próbája. Kinek értelme van, számítsa ki a fenevad számát! Emberi szám az. A száma: hatszázhatvanhat.” (Jel. 13,11-18)


Láttuk, hogy a föld, azaz a megszervezett társadalom a napba-öltözött asszony ellen szólt rágalmakat, a Sátánnak az egyház ellen sugallt vádjait, melyek folyamként áradtak szét a világba, felitta. Láttuk, hogy ez az emberi szervezkedés természetes következménye volt; még a tolvajbandának is szüksége van az igazságosságra egymás között; az emberek az igazságot jobban megtalálták az egyházban, mint az istentelen emberiségben, s ezért a sátán rágalmai egy időre még nem találtak kellő hitelt. A gonosznak szüksége van az emberi társadalom áthangolására, s ehhez olyan eszközre, amely a megszervezett társadalomból való, azt jól ismeri és meg tudja közelíteni. A tenger élete más, mint a földé. A néptengert a fanatizmus élteti és életnyilvánulásai következetlen, szeszélyes cselekedetek. A szervezett emberiség földje rendszeresen gondolkodik és cselekszik, annak érvelés, meggyőzés kell. Szükség van tehát egy vallásos szervezőre, akinek jártassága van a vallási igények kielégítése körül és aki a néptengerből felemelkedő Antikrisztus szeszélyes lényét a társadalom rendszerével össze tudja békíteni, s a társadalmat olyan rendszerbe hangolni át, amelyben a régi eszközök új tartalmat kapnak. Tulajdonképpen nem egy, hanem sok szervezőre van szükség, de az emberi természet olyan, hogy egyes emberekben egy-egy irány erősebb, élesebb kifejezésre jut, s az egész emberiséget átható nagy változásoknál az új korszak egy, vagy néhány emberben testesíti meg a változást. A Jézust visszaváró lelkületnek ilyen megtestesülése a két tanúbizonyság, a mindent letipró egyéni érvelésé az Antikrisztus. Az istenfélelem elárulása, az egyháznak az Antikrisztus szolgálatába állítása sok hitehagyó pap és másféle ember munkája lesz, de az áruló irány egy vezető emberben fog csúcsosodni, s ez a vezér a hamis próféta lesz.

A hamis próféta a látomásban két szarvat visel, s az a két szarv a Bárányéhoz hasonló. A szarvak száma ugyan nem egyezik, mert Jelenések 5,6 szerint a Bárány szarvainak száma hét és nem kettő. A szarv a hatalom jelképe, a Bárány tehát a szentség Szellemétől kapja a hatalmát, kinek száma kettő. Természetes, hogy az igazi keresztyénség egy új teremtésből származik, amely Jézusban történt s természetes, hogy az Istentől s elforduló világosság csak az első teremtés erőivel dolgozik, innen a szarvak számának különbsége. Nem a szarvak száma egyezik, hanem a szarvak alakja. Az álkeresztyénség ugyanazokat a formákat és szólamokat használja, mint a valódi, de nincs meg benne a valódi keresztyénség ereje. A hamis próféta és a tőle megszervezett hamis próféta sereg a népek korábbi vallásos, nemzeti, hazafias, stb. hagyományainak hőseit, jelszavait ki fogja sajátítani magának, de a formáknak új tartalmat, új értelmet ad, s a régi formában csempészi be a nép tudatába az új tanításokat. Ezért van szükség a régi formákat jól ismerő emberekre, akik az új eszmék becsomagolását e tudják végezni. Az a mély benyomás, amelyet a Bárány Jézus élete és tanításai az emberiségre gyakoroltak, az a hatalom, amellyel a kedélyeket az isteni szeretet megragadta, mintha hozzá volnának nőve az átöröklött formákhoz és szólamokhoz, s ha most Krisztus neve helyett az Antikrisztus neve hangzik, ha az imádásban az égi Atya helyett a sárkány nevét mondjuk, ha az énekben az Istenmagasztalást az embermagasztalás váltja fel, a régi erővel fog hatni az új tanítás. Legalábbis egyelőre, amíg a csalás ki nem derül, s a megcsalt emberek ki nem józanodnak, a hamis próféta két szarva hasonlít a Bárány szarvához.

Az Antikrisztus korában tehát meg fognak maradni az egyházi szervezetek, a templomok, az iskolák, az istentiszteletek, az imádkozás, a szellemi hatalmak előtt való hódolás, a papok, tanítók, bizonyos könyvek szent jellege, jelképek használata, szent tárgyak, szent helyek, szent idők fogalma, csakhogy mindezek nem a Bárány Jézus dicsőségét fogják zengeni, hanem a sárkány, az Antikrisztus és a ember dicsőségét. A hamis próféta úgy beszélt, mint a sárkány. A szertartásokból, az imaalakokból, az énekekből, a szószéki beszédekből ki fog ordítani a gyűlölet, a káromlás, a vádaskodás, a hazugság, a tisztátalanság, a dölyf, az alacsonyság szava, a sárkány szava. Eldurvult lelkiismeretek, hazuggá lett elmék, lelküket eladó szívek nem fogják túlságosan észrevenni a tartalom kicserélődését, hiszen a régit sem vették komolyan, s talán az újat sem fogják komolyan venni. De az érzékeny lelkiismeretűek, az igaz-szívűek és az istenfélők leírhatatlan undort fognak érezni, amikor a régi, megszentelt falak közül, a régi szervezetekből az Antikrisztus hangját meghallják. Az utálatos pusztító, aki eltörli majd a mindennapos áldozatot, ott fog állni a szent helyen, az emberek a Bárány helyén a fenevadat fogják látni (Dániel 12,11, 11,38-38-ig, 11,31. vö. Máté 24,15), ki minden isten fölé emeli magát. Az új isten imádását a régi formákkal megrendezni a hamis próféta feladata.

Ez a mondat: az első fenevad tejes szabadságával cselekedett annak színe előtt, a következőket jelenti: a szabadság szó itt jogkör értelemben áll, de a lehetőség, hatáskör szavak értelme is benne van. Ahogy a sárkány a maga egész hatáskörét átadta az első fenevadnak, úgy az első fenevad is átruházta a maga hatáskörét a második fenevadra, a hamis prófétára. A sárkány azért adja át hatalmát a fenevadnak, mert az emberek szívesebben engedelmeskednek látható főnek, mint láthatatlannak. A fenevadban éppen úgy a sátánistent fogják megpillantani hívei, mint Jézusban a mennyei Atyát látták ennek hívei. A népek tengeréből felemelkedő fenevad azonban nem fogja érteni a népekkel való bánás módját, ő maga inkább exotikum lesz, ki éppen vadságában rejlő újszerűségénél, vakmerőségénél, született ravaszságánál fogva erősebb benyomást fog tenni a világra. Az emberek nem azt fogják benne imádni, ami benne lesz, hanem amit benne sejtenek. Szüksége lesz valakire, aki őt éppen úgy elmagyarázza az embereknek, mint ahogy ő a láthatatlan sárkányt ábrázolni lesz hivatva. Az, aki az Antikrisztusban valami csodát, beláthatatlan mélységet, gazdag elmét, még soha nem ismert alkotóképességet fog sejtetni; a hamis próféta lesz, az Antikrisztus főpapja, propagandaminisztere és teljes jogú megbízottja. Láttuk, hogy a fenevad alig fog egyebet tenni tudni, mint száját káromlásra nyitni minden ellen, ami azelőtt tisztelet és becsület tárgya volt, féltékenyen fog lerombolni minden más oltárt, amelyet nem neki emeltek, s véres üldözést indít azok ellen, akik nem hajlandók előtte leborulni. Mindez igen durva lesz. Szükség lesz valakire, aki mindennek a durvaságnak, elbizakodott és leplezetlen gőgnek mélyebb értelmet tulajdonít majd, az emberekkel elhiteti, hogy a fenevad rendkívüli nagyság, isteni jelenség. Hogy ezt megtehesse, a fenevad minden hatalmát rája bízza majd, de mindent érte és színe előtt kell majd cselekednie. Önállóságra alkalma nem lesz.

A hamis próféta, akit csak érdeke fog a fenevad szolgálatába állítani, a rendelkezésére bocsátott hatalommal, a fenevad fegyveres hatalmával mindenkit kényszeríteni fog, hogy a fenevadat imádják, hogy benne azt a csodát ünnepeljék, amellyel halálos sebe meggyógyult, hogy a régi pogány önkényt, önzést és elbizakodottságot dicsőítsék benne. A fenevad sebének meggyógyulása az egyház hatalmának, befolyásának csökkenését jelenti, a hamis próféta, kinek a keresztyén egyházzal való összeköttetését kétségtelenné teszi az a megjegyzés, hogy két szarva a Bárányéhoz lesz hasonló, annak tiszteletét fogja követelni, aki a hamis próféta korábbi egyháza ellen, s annak megdöntésére fog törni. Nem fog megelégedni azzal, hogy ő maga hitetlenül az Antikrisztus szolgálatában áll, hanem korábbi társait, testvéreit is arra fogja kényszeríteni, hogy az ellenszegülőket üldözze. Hogy mily eszközökkel tudja őket kényszeríteni, erre világot vet a 17. vers, mely szerint nem vásárolhat senki, sem el nem adhat, aki nem veszi magára az Antikrisztus bélyegét. Míg az Antikrisztus durván fog a keresztyének ellen harcolni és őket fegyverrel öleti meg, a hamis próféta a közigazgatást mozgósítja volt társai ellen, s aki nem csatlakozik, azt éhen halatja. Ő, aki az Antikrisztus-legendákat ki fogja találni, legjobba tudja, hogy azok hazugságok, mégis halálba fogja juttatni volt keresztyén társait azért, mert ezek hazudni képtelenek. Ha valaki, az a hamis próféta fogja elkövetni a megbocsáthatatlan bűnt. Nem csoda, ha a fenevaddal együtt elevenen fognak alászállani a kárhozat kénköves, tüzes mocsarába.

Már a 2. Tessz. Levél jövendöli, hogy az Antikrisztus megérkezését a Sátán erőkifejtése fogja kísérni, s ez mindenféle hatalomnyilvánulásban, hazug jelekben és csodákban a hamisság teljes megtévesztésével fog nyilvánulni (2. 2,9-10). Olyanféle csodák lesznek tehát ezek, mint a fáraó varázslóinak csodái, kik botjaikat kígyókká változtatták és a vizet vérré, békákat apportáltak, de Mózes csapásai közül egyet sem tudtak visszafordítani, s már a harmadik csapásnál megállt a tudományuk, úgyhogy elég becsületesek voltak bevallani; az Úrnak ujja ez! Olyan csodák lesznek, mint a spiritizmus csodái, a kopogások, szellemírások, tárgyak felemelése, materializációk, mindenféle értéktelen tárgy apportálása, sötét, titokzatos erők jelentkezései, melyek mozgatóinak semmi hatalmuk nincs arra, hogy az emberi életet elviselhetőbbé tegyék, a szenvedőkön könnyítsenek, hanem csak szemfényvesztést űznek. Pál világosan megmondja, hogy e jelek hazug csodák lesznek és a megtévesztést szolgálják. Ahogy a spiritizmus jelenségeit sokszor nem értjük, megmagyarázni nem tudjuk, úgy a hamis próféta csodái is magyarázat nélkül fognak esetleg maradni, de ez nem változtat azon, hogy a céljuk felől biztosak lehetünk, ez a cél az elámítás. Nem tudjuk, milyen szemfényvesztéssel fogja az embereket elhitetni, hogy tüzet hoz le az égből, hogy Illés csodáját megújítja, de ez nem is fontos, a fontos az, hogy a lehozott tűz nem az ég, hanem a Gyehenna tüze lesz, amely azokat, akik égből való származását elhiszik, lelkükben fogja égetni. Más jeleket is fog tenni, melyek részben bizonyára bűvésztrükkök lesznek, részben azonban sötét szellemi erők hatásai, spiritisztikus csodák, mint az, amelyet a kijelentés említ, hogy szellemet ád a fenevad szobrának, úgyhogy ez megszólal. Sátán tisztátalan szellemei között könnyen akad egy, amely azt megcselekszi. A sátáni túlvilág segíteni fog a hamis prófétának úgy, mint a fáraó varázslóinak segített, de csak addig a fokig, amíg azt Isten megengedi. S ez a határ, amelyen túl nem mehetnek, lesz az intő jel, hogy az Antikrisztus csodái nem az égből erednek. Ekkor lesz azonban igazán valósággá az, amit a latin mondás tanít: Mundus vult decipi, ergo decipiatur! A világ csalódni szeretne, csaljátok meg tehát! Nagy színpadi készséggel, amelyet már a keresztyén szószékeken elsajátítottak, a fenevad színe előtt fogják e hazug csodákat végrehajtani, úgy tüntetve fel őket, mint a fenevad erőkisugárzásait, s a nyugtalan lelkiismeretű emberek szívesen fogják hinni, hogy a fenevadban túlvilági erők hatnak. Akik Jézus csodáit tagadták, a fenevad csodáinak hinni fognak, mert hinni akarnak.

Bizonyára világszerte ünnepségek lesznek, amelyeken a fenevad győzelméről fognak megemlékezni, páratlan erejéről és hadi lángelméjéről. Ezeken az ünnepélyeken fogják leleplezni mindenfelé felállított szobrait és a szobrok előtt fogják bemutatni a hamis próféta és annak követői az okkult világ csodáit. Lesz bizonyára egy központi ünnep a fővárosban, amelyen maga az Antikrisztus is megjelenik. A hamis próféta nagy papi segédlettel fogja hódolatát bemutatni a fenevad szobrának. S ekkor az előre megrendezett, előkészített módon, vagy spiritisztikus hatásra egy hang megszólal a szoborból, s a tömeg áhítattal borul le a szobor előtt. Talán sok helyen ugyanaz fog történni. Az emberek lelkesedve fogják továbbadni a hírt, hírlapok számolnak be a csodáról, külön ünnepet fognak a csoda emlékére a naptárba iktatni. A hamis próféta a lelkesültség tetőpontján ki fogja adni a jelszót, hogy aki még e csoda után sem részesíti istentiszteletben a fenevad szobrát, az vallásgyalázóként, sőt az istenség ellen lázadó gonosztevőként megölessék. S a fanatizált tömeg keresni fogja azokat, akik a fenevad szobrától megtagadják a tiszteletet. Ugyanaz fog történni, ami hajdan a római császárok szobra előtt, amelyeket még életükben állítottak nekik. Babona és vérszomj egy lélekbe tartoznak. Diadalordítás és véres holttestek az utcákon. Mundus vult decipi, ergo decipiatur!

Még tovább viszik a vad őrületet, s azok felkutatását, akiknek lelkiismereti aggodalmaik lesznek az új istentisztelettel szemben. A fenevad tisztelőiből külön rendet alakítanak, s a rend tagjai jelvényekkel látják el magukat. A mozgalom terjedni fog, s mindenkit kényszeríteni fognak, hogy a fenevadimádók rendjének jelvényét hordja. Aztán egy rendelet fog következni, amely szerint vásárolnia és eladnia senkinek sem lesz szabad, akin ez a jelvény rajta nem lesz. A földön más nem élhet, csak fenevadtisztelő.

S Istennek mégis hatalma lesz arra, hogy övéit életben tartsa. Jézus visszatérését sokan élve érik meg hű követői közül. Sokan ösmerni fogják, s aztán egy napon nem fogják többé látni őket. Talán azt fogják gondolni, poroszlók hurcolták el őket, s azután meg fogják látni őket dicsőségben.

A modern idők egyik legnevezetesebb vívmánya az irodakultusz, a bürokrácia. Állandóan becsmérli, s eltörlését igénylik. De mindig nagyobb tért hódít, s akik ellen voltak, hatalmon kívül, megnövekedve támasztják föl, mihelyt hatalomra jutnak. Átkozták, mikor ellenük fordult, hozzá folyamodtak, mikor hatalmukat akarták biztosítani. Mert a bürokrácia teszi lehetővé a mindenki ellenőrzését. Az Antikrisztus államában lesz a legnagyobb szükség a zsarnokságnak ez utált eszközére. Senkinek sem szabad kikerülni a hatóság ellenőrzését! Egyik hatalmi rendszer a másiktól fogja eltanulni és tovább fejleszteni. Ellenőrzés nélkül mozdulni sem lesz szabad. Ellenőrizni akarják a titkos gondolatot is, és erre lesz jó a mindenhová behatoló, minden titkot kikutató, mindenkire rátenyerelő, mindent feljegyző írásbeliség. A végletekig ki fogják terjeszteni a jegyrendszert, és vásárlójegyet csak az kaphat, aki a fenevadimádókhoz való tartozását igazolta.

Hogy csakugyan fognak-e jobb kézen és homlokon jelvényeket viselni, mint ezt a zsidók az isteni parancs szó szerinti értelmezésével már tették, eldöntetlen kérdés maradhat. Isten parancsa azért beszélt a homlokra s kézre kötözésről, mert ezzel jelképezni akarta, hogy a törvénynek a gondolkodásba (homlok) és a cselekvésbe (jobb kéz) által kell mennie. A fenevad birodalmában valami másnak kel átjárnia a gondolkodást és cselekvést, mint az isteni törvénynek. Meg fogják figyelni az embereket, és aki nem a fenevad gondolkodásával gondolkodik, azaz nem káromolja Istent, az eget és az égben sátorozó vértanúkat, aki nem a fenevad cselekvésével cselekszik és nem vesz részt a keresztyének véres üldözésében, azt kizárják az életből, annak tiltva lesz valamit eladni, s attól tiltva lesz valamit vásárolni. A hamis próféta, aki korábban keresztyén pap volt, s az érdekek szálain lassanként sodródott mindig tovább, amíg az Antikrisztus papja nem lett, sértett gőggel a hűségesek iránt, s vad gyűlölettel az engedetlenek iránt fogja üldözni Jézus híveit, mert más, mint a Bárány követője, nem fog ellentállni a fenevad kultuszának. Ekkor kettéválik a konkoly és a búza. Ekkor eltűnnek a felekezetek és csak két egyház marad: a napbaöltözött asszony, s egy másik, amelyet később nagy paráznának mond az Írás, az az egyház, amely a fenevad védelmét szerezte meg magának és cserébe, imádatot adott a fenevadnak.

Hogy milyen lesz a fenevad-imádók jelvénye, azt a jövendölés alapján megmondani nem tudjuk. Bizonyos, hogy nem a 666-os számjegyet fogják kezükre s homlokukra írni, mert ez az Írás gúnyja, melyet ők inkább üldözni fognak, mint bélyeg gyanánt hordani. A legtöbb magyarázó a 666 értelmét azon az alapon próbálta megoldani, hogy a régi héber, görög és latin ábécé betűi számjegyekül is szolgáltak. A végidők magyarázatában ennek hasznát nem vehetjük. Mivel a számjegyek már régen különváltak a betűktől, alig lehetséges, hogy akkor a kettőt egyesíteni fogják és betűjelentésben egy nevet jelentő számjegyet fognak jelvényként hordozni a késő jövő sátánimádói. Ez akkor anakronizmus volna. A számjegyekből alkotott névmagyarázatnak csak akkor volna értelme, ha a Jelenések könyve Antikrisztusát tényleg a szerzetesi korban kellene keresnünk. Ezt azonban lehetetlenné teszi az irodalomtörténeti és egyetemes-történeti adatok összevetítése. A legjobban elterjedt értelmezés, a héber betűkkel írt Néron Készár azért használatos, mert a Jelenések könyve Néró koránál sokkal később keletkezett, mint ezt a bevezetésben láttuk. Valóságos rejtvény fejtegetést csináltak abból, hogy bizonyos nevek betűinek számértékéből a 666-ot kihozzák. Nérón kívül Diokletiánust, Luthert, Kálvint, különböző pápák neveit, jezsuitákat, Napóleont, Bálámot, Cézárt, több görög betűkkel a latinos szót vették elő. Ez a sokféle magyarázhatóság beszédesen bizonyítja, hogy a magyarázatnak ez az útja járhatatlan. A 666-os számot azért adta jelül a kijelentés, hogy a keresztyének ismerjék fel az Antikrisztusi szellemet éspedig könnyen és azonnal felismerjék, nem pedig vég nélküli és megoldhatatlan rejtvényfejtésre adta. Ennélfogva nagyon egyszerű és mélyre látható értelme kell hogy legyen. Ilyen magyarázatot a nevek betűinek számértéke nem ad. Mivel pedig az egy Antikrisztus előtt sok Antikrisztus jön el, kiken és lassan alakul ki és terjed az emberiség széles rétegeire az antikrisztusi szellem, világos, hogy az utolsó Antikrisztust nem valami külső jelről, névről, hanem szellemiségéről lehet majd felösmerni. 1. János 2,19-ből az is kitűnik, hogy az Antikrisztusok a keresztyének közül válnak ki, kik a pogánysághoz visszatérnek, s ugyanez áll az utolsó Antikrisztusról is, úgyhogy az Antikrisztus ismertetőjele éppen antikhristianizmusa lesz, a keresztyénség lényegének megtagadása. Különbség van rejtvényfejtő okosság és a szellemi mélységekbe belátó bölcsesség között. Hogy itt nem az előbbiről van szó, tehát nem találékonyságról, mely egy számokba rejtett szót vagy nevet megtalál, az látszik abból a mondatból, mely a 666-os számot bevezeti: Ebben (szórul szóra: Itt) van a bölcsesség; tehát rejtett szellemi titkokat kell a megfejtőnek megtalálnia. A fenevad számának megszámolása nem összeadandó számjegyek kiszámítását jelenti, hanem szellemi tényezőkkel való számolást, úgyhogy a fenevad számának kiszámítását is képnek kel tekintenünk e helyen. Ezt különben is valószínűvé teszi, hogy az egész könyvön át a számoknak mindig jelképtani értelmével találkozunk. A számok allegorikus jelentésével kel számolnunk. Ez az egy szám nem lehet egyetlen kivétel.

Mindezt számba véve számszimbolikai magyarázathoz kell folyamodnunk, ha a fenevad számát, a 666-ot meg akarjuk érteni. Itt azonban abba a nehézségbe ütközünk, hogy a 6-os szám szimbolikus értelmével a Szentírásban alig találkozunk. Hogy a keruboknak 6-6 szárnyuk volt, nem vonható ide, mert ez esetben 3 párról és nem hat egyes szárnyról van szó, tehát a 3 képes jelentéséből kell kiindulnunk. Ha azonban a bibliai számszimbolikában a 6-os szám jelentésével nem is találkozunk, annál sűrűbben leljük a hatos számot a babiloni számszimbolikában. Az órának 60 perce volt, az ott használatos kettős hónapnak 60 napja, s egy világkorszakban 600 év, amit a bibliai számításban a 7 jelentett, az volt Babilonban a hat. A hatos szám a napmozgással kapcsolódott, a hetes a holdéval; 4-szer 7 nap tett ki egy holdhónapot. Mivel pedig minden hétnek utolsó napját Istennek szentelték, minden hetedik évet nyugalom, minden 7-szer 7-ik után következő, tehát 50-ik évet ujjongás évének tették, a zsidó lélekkel a hatodik nap s a hetedik év után következő hetedik nap és év az öröm, boldogság, megnyugvás fogalmával fűződött össze. Ha ezt a hetediket elvesszük, ha csak a munkás küzdés 6 napjával, s 6 esztendejével elégszünk meg, akkor az élet reménytelenné, sivárrá változik. A fenevad 6-tal számít, azaz pihenés nélküli örök munkára hajt; Krisztus 7-tel számít, azaz a küzdés és munka után elhozza a nyugodalmat. A 666 a vég nélküli robot, szüntelen hajszoltatás, céltalan munka jelképe. A 6 Babilon száma, a babiloni tornyot építő emberek száma, kik Isten nélkül építenek, s ezért munkájukat félbe kell hagyniok, belefáradnak. Látszólag többre jutnak, ha a hetedik nap nélkül, örök hajszoltságban végzik munkájukat, valósággal kevesebbre, a munkát abba fogják hagyni, mert pihenés, megnyugvás nélkül az életet kibírni nem lehet. A 666 embernek száma, ki Isten nélkül alkot kultúrát, civilizációt, hatalmat, boldogságot, s célt nem ér; a 7 Istennek száma, aki megszentelte a hetedik napot. Ebben van a bölcsesség: akinek értelme van, számolja meg a fenevad számát, s utána Istennek számát is, melyikkel jut tovább? Pogány istentelenséggel-e, vagy élete Istennek szentelésével-e, az Istenhez való állandó, mindig megújuló visszatéréssel? A fenevad és a hamis próféta meg fogják próbálni Istentől elszakítani az emberiséget; az abba maradt Bábel tornyát felépíteni, Isten nélkül dicsővé, erőssé lenni; számoljunk, sikerült-e?

A Bárány a száznegyvennégyezerrel a Sion hegyén

„Láttam! Egyszerre a Bárány ott állt a Sion hegyén, s vele száznegyvennégyezren olyanok, akik homlokukra írva viselték az ő nevét és Atyjának nevét. 2 Hangot hallottam a mennyből, mintha sok víz zúgna, vagy mintha nagy mennydörgés szólna, olyan volt a hang, amelyet hallottam, mintha citerások pengetnék citerájukat. 3 Új dalt énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt, és senki nem volt képes megtanulni a dalt, csak a száznegyvennégyezer, akiket megvásároltak a földről. 4 Ők azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, hiszen szüzek. Ők azok, akik a Bárányt mindenhova követik ahová csak megy. Őket zsengéül vásárolták meg az emberek közül Istennek és a Báránynak. 5 Szájukban nem találtak hazugságot, feddhetetlenek.” (Jel. 14,1-5).

Mintha egy rettenetes álom után a megkönnyebbülés lélegzete szakadna fel a prófétából, úgy hangzik az új látomást bevezető „és láttam” szó. Újra lát és most már mást lát a próféta, nem gyötrő lázálmokat, melyek ránehezednek a kebelre és fojtogatnak. Most újra friss hegyi levegőt szív a látnok. Egy Bárány állott a Sion hegyén. Sion hegye alacsony domb volt a földi valóságban, még Jeruzsálem többi hegye is felülhaladta, csak meredek, nehezen megmászható, szint bevehetetlen partjai miatt lett erősséggé, királyi lakhellyé. De a szellemi Sion hegye a legmagasabb a földön. A szellemi Sion hegyén a láthatatlan, kiábrázolhatatlan, egyedülálló, örökkévaló Szellem-Isten lakozott, kihez egyetlen pogány istenkereső gondolat fölemelkedni nem tudott. Ez a szellemi hegy, a kijelentés hegye már az ótestamentum idején üde levegőt árasztott azokra, akik az emberi gondolatokat maguk mögött hagyván, pogány bölcselkedések fölött az Isten szavát keresték. Az újtestamentumban az élő Isten városával, a mennyei vagy felső Jeruzsálemmel egy a Sion hegye (Gal. 14,26; Zsid. 12,22), rajta angyalok tízezrei, s a mennyben összeírt elsőszülöttek gyülekezete foglalnak helyet. Ez a gyülekezet, melyet a zsidókhoz írt levél elsőszülöttek gyülekezetének nevez, a római levél a pogányok tejességre jutásának, a 2. Tessz. levél szabadítás zsengéjének, Péter választott nemzetségnek, Pál szerint a földön él ugyan, de polgárjogánál fogva a mennyhez tartozik. Erről a gyülekezetről több helyen mondja az Írás, hogy Isten Szent Szellemével elpecsételte magának (2. Kor. 1,22; Ef. 1,13; 4,30), S a jelenések könyve is azt beszéli a 144.000 előállásáról, hogy Isten angyala pecséttel jegyezte el őket Istennek. És most az ég egy titkot láttat meg a prófétával: ahogy a 144.000 szellem-rokonságánál fogva a mennyeiekhez tartozott és vágya odacsatolta, úgy az ég sem hagyta egyedül a földön zarándokló választottakat, hanem maga a Bárány leszállott, hogy láthatatlanul velük és köztük időzzék. Ez a leszállás abban áll, a szellemi világ közeledésének lehetőségei szerint, hogy állandóan sok jelét adta közelségének. Azok, akik homlokukon írva viselték az Ő nevét és Atyjának nevét, azaz gondolataikba úgy be volt írva Jézus és a mennyei Atya neve, hogy lelkük velük volt telve, hogy állandóan róluk gondolkoztak, őt hívták és várták, lépésről lépésre, nyomról nyomra tapasztalták annak jeleit, hogy Jézus is gondol rájuk, közel kívánja őket magához, várton várja a pillanatot, amikor magát leleplezheti nekik. Jézus közelléte azt is jelenti, hogy látomásban, próféciában gyakran kijelenti magát nekik. Mindig biztatóbb, mindig határozottabb a hang, hogy az Úr már a küszöbön van, csak az ajtó előtt. A gyülekezet nemcsak a hamis próféta szavát hallja, többször hallják meg az ég szavát. Nincsenek egyedül!

De nemcsak Jézus közelségét érzik, hanem ama vértanútársak, testvérek közelségét is, akik a mennyei hazába előre mentek. S most ott vannak a trón előtt, a 4 élőlény és a 24 vén előtt, s új éneket énekelnek. Mondják, hogy hívő haldoklók különös látomásokat kapnak, amikor ebből az életből megválni és a mennyeiekkel egyesülni készülnek. Angyalok, üdvözült rokonaik, maga az Úr jönnek eléjük, hogy magukkal vigyék őket. Csodálatos zenét hallanak és csodálatos tájakat látnak. Ez a kegyelem lesz ama 144.000 része is, akik vértanúhalálra készen, gondolataikban (homlokuk mögött) inkább az égben élnek már, mint a földön. Csodálatos zenét fognak egykor hallani, s tudni fogják, hogy az égben időző gyülekezet dicséri a trónon ülő Atyát és a Bárányt. Úgy érkezik hozzájuk ez a hang, mintha vízesés dübörgő hangja volna, mintha a menny dörögne, mindkettőnek hatalmas és nem dallamtalan hangja van, azonban az égi ének csodálatos dallamát a hang erőssége nem vette el, hanem még megragadóbbá, szívbemarkolóbbá, fenségesebbé, megdöbbentőbbé tette. Új éneket énekeltek, nem olyat, amilyen a föld küzdelmei között születik, hanem olyat, amilyen a győzelem után boldog, megnyugodott, hálás szívekből szakad föl. Ők nemcsak előre néznek már, hanem hátra is szabad nézniök az elvégzett kegyelemre, az elvégzett szabadításra, náluk már nincs szántás, melynél az eke tartója hátra nem nézhet, aratók, marokszedők ők, akik boldogan tekintenek vissza a fárasztó munkára, amely nem maradt gyümölcstelen. Mi el sem tudjuk képzelni ennek az állapotnak a gyönyörűségét, azért az ő énekük úgy hat ránk, mint elképzelhetetlen boldogság éneke. A négy élőlény előtt énekeltek, kik földi küzdelmeikben erősítették őket, s kik az éneklés idején is munkában voltak, hogy a trón tüzes folyamát ítélet lángjává tegyék az ellenállóknak és az élet árjává a hívőknek. A 24 vén előtt énekeltek, kik a régi és mostani történést egyaránt szívük egész figyelmével kísérték, s kik annyira résztvevő szeretettel világosították fel Jánost is Isten csodás terveiről, hogy a próféta sírása ujjongó örömmé változott át.

Velök énekeltek a kerubok és a vének, s a földön utolsó, legnehezebb harcát vívó gyülekezet ámulva hallgatta a csodálatos hangokat, melyek belső fülükbe csendültek, égi fénybe vonták őket, s égi levegőt árasztottak az antikrisztusi birodalom bűzhödt, aljas mocsárlevegőjébe. Isten ajándéka volt ez a látomás, mely a földnek valószínűleg sok helyen leend a keresztyének része.

Más nem hallotta az éneket, csak a 144.000 a Bárány körül. Ez így természetes! Akinek van füle a hallásra, hallja meg! Mondotta Jézus az összes gyülekezetnek, még a gyülekezet minden tagja sem hallotta az éneket. Akinek szíve megnehezedett mámortól, részegségtől, s az élet gondjaitól (Luk. 21,34) még inkább, akinek szíve megnehezedett attól a bortól, amellyel a fenevad s a hamis próféta itatják az emberiséget, nem ért meg semmit az égiek öröméből és hálájából, mindez inkább bosszantó, bántó neki. Az Antikrisztusnak engedelmeskedő nagy tömeg abban a meggyőződésben él, hogy soha más uralom a földön nem lehetséges már, mint az Antikrisztus uralma. Ezért megadták magukat a gonosznak, földre feküdtek előtte, hogy szabadon gázolhasson rajtuk. Ezeknek nincs fülük arra, hogy meghallják a reménység szavát, még kevésbé arra, hogy meghallják a győzelemnek előre jelzett diadalénekét. Más nem érthette és ezért nem tanulhatta el ezt az éneket, mint a 144.000, kiket áron vásároltak meg a földön, kik soha más lény tulajdonának nem érezhették magukat, mint a Bárányénak, aki életét adta értük. Aki ezt a szeretetet megízlelte, annak más eledel nem ízlik a földön, aki a Szellemtől megrészegedett, annak egyéb mámor nem árthat már.

Az ilyen mondatok mint: asszonyokkal nem mocskolták be magukat, szüzek, szájukban nem találtak álnokságot; feddhetetlenek, nem jelentik azt, hogy sohasem vétkeztek, sem hogy megtérésük után már nem vétkeztek, azt sem, hogy már képtelenek a vétkezésre. Ezek a jellemzők nem állhatnak ellentétben a könyv más tanításaival és főleg olyan mondatokkal, amelyekkel együtt jelennek meg: őket megvásárolták a földről az emberek közül, Istennek és a Báránynak zsengéjéül vásárolták meg őket. Ha megvásárolták őket, csak Sátán rabságából vásárolhatták meg, tehát a bűn rabszolgái voltak, mint más emberek is. Ha zsengéül vásárolták meg őket, akkor utánok még sokan mások jönnek, kik közül ők a zsengék, az elsők, ők is abból a bűnös masszából valók, amelynek zsengéi csak. Hanem három dolgot jelentenek azok a feltűnő mondatok. Először is a Bárány vére fedi őket, s Isten olyannak látja őket, mintha sohasem mocskolták volna be magukat, az ő szemében szüzek és feddhetetlenek. Másodszor e kifejezések Istenhez való hűségüket jellemzik, soha máshoz nem hajlanak, mint ahhoz, aki úgy szerette őket, hogy értük meghalt, s ezért igaz, hogy nem mocskolták be magukat, ennyiben feddhetetlenek és szüzek. Harmadszor nem kell felednünk, hogy az Antikrisztusi időben élnek majd, s annak az időnek komolysága különös felelősséget ébreszt azokban, akiket a Bárány a győzelem útján vezet. Az Antikrisztus és a tőle megtévesztett nagy parázna tehát az Istentől elszakadó egyház, kultúra és civilizáció oly félelemmel teljes undort keltenek a győzedelmes egyház tagjaiban, hogy az az undor s istenfélelem Béliállal való minden közösségtől és az Antikrisztussal való minden kacérkodástól vissza fogja tartani őket; álnokul, hazug mentegetőzéssel nem fognak az Antikrisztus táborával egyezkedni, hogy árulással kíméletet vásároljanak maguknak. Az utolsó napokban Isten megőrző kegyelme sokkal nagyobb lesz, de az őt kereső imádság, a hozzá csatlakozó akarat is szilárdabb. S ha azt olvassuk, hogy a Bárányt mindenhova követik, akárhová megy, ezalatt két dolgot kell értenünk: mindenben követői a Báránynak, amit a Bárány földi életében tett, s mindenben engedelmeskednek neki, amit ma a róla való bizonyságtétel kíván. Nemcsak a Bárány lesz a 144.000-rel, hanem a 144.000 is a Báránnyal.

Csodálatos idő lesz ez! A vőlegény és a menyasszony egymás után való vágyakozása mindig forróbbá válik. A föld mindig sötétebb lesz, az éjszaka minden elborít. De Gósen földjén világosság lesz, ahol a választott nép lakik. Az egyház vége visszatér kezdetéhez. Az istentelenek olyanok lesznek, mint a keresztyénség hajnalán. Visszatérnek az elveszített kegyelemajándékok. Újra megszólal a prófécia, s a közeli befejezést fogják a kijelentések hírül adni. Az Ég és a Bárányt váró földi sereg érintkezésbe jutnak egymással, szívük egybehangolódik, a mennyei oltár lábánál imádkozó szentek mindig erősebben kiáltanak a Trónhoz, s a földön váró gyülekezet megérti és eltanulja az Ég új énekét. Megtanulják látni azt, ami még láthatatlan, megtanulnak hálát adni azért, ami még csak ígéret, megtanulnak a jelen világ borzalmain úgy menni által, mint Péter ment a süppedő vízen. Látomásaik kiemelik őket ebből a világból, a szellemi Sion hegyén fognak lakni, hol a Bárány jelenléte valóság.

Az utolsó napok prófétai kijelentései

„Láttam azután egy másik angyalt, ki az ég delelőjén repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a földön lakóknak, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. 7 Erős hangon szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája. Boruljatok le az előtt, aki a mennyet, földet, tengert és a vizek forrásait alkotta.” 8 Azután másik, második angyal követte, és szólt: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, mely parázna indulatának borával megitatta az összes nemzetet.” 9 Megint más, harmadik agyal követte azokat, és nagy hangon mondta: „Ha valaki a fenevad előtt, vagy annak képe előtt leborul, s homlokára vagy kezére veszi annak jegyét, 10 szintén inni fog Isten indulatának borából, melyet keveretlenül szolgálnak fel haragjának poharában, s tűzzel és kénkővel fogják kínozni Isten szent angyalai előtt és a Bárány előtt. 11 Kínlódásuknak füstje felszáll majd az örök korok korain át, nem lesz nyugovásuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik a fenevad előtt és annak képmása előtt leborulnak, sem annak aki magára veszi a fenevad nevének bélyegét. 12 Itt tűnik ki a szentek állhatatossága, azoké, akik őrzik Isten parancsolatait és a Jézusba vetett hitet.” 13 Azután szózatot hallottam az égből, mely így hangzott: „Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrba halnak meg. Csakugyan – így szól a Szellem –, itt az ideje, hogy fáradalmaiktól megnyugodjanak. Mert tetteik velük haladva követik őket.” (Jel. 14,6-13)

Az ég és föld találkozása, melyet a Sion hegyén a 144.000-rel együtt lévő Bárány szemléltet, mint már mondottam, az őskeresztyén szellemi ajándékok felújulását fogja eredményezni. Ezek között a kharizmák között első helyet fog foglalni a prófétálás, amelynek intő, biztató szavaira a növekvő szellemi homályban, a fenyegető üldözések közepette nagyobb szükség lesz, mint valaha. A következő sorokban a kijelentés angyala néhány próféciát mutat be, olyanokat, amilyenek bizonyára az utolsó napokba fognak hangzani, de amelyek már most is örömmel és reménységgel töltenek el bennünket. A híradásokat angyalok közvetítik, s ez azután, hogy tudjuk, hogy a Jelenések könyve kijelentését is egy a Krisztustól küldött angyal tette át jelképekbe, nem hat ránk többé idegenszerűen. János látja az angyalokat, mert elragadtatásban van, mely neki a szellemi világot láthatóvá teszi, abból azonban nem következik, hogy az utolsó időbe is látni fogják a kijelentéseket közvetítő angyalokat. Lehet, hogy próféták akkor is látni fogják őket és a látottakról beszámolnak. Természetesen, nem három angyal, hanem igen sok fogja a közvetítést végezni a Ég és a földön élő gyülekezet között, és nem három, hanem igen sok prófétai kijelentés fog elhangzani.

Az ég delelője kifejezés a boltozatnak azt a részét jelöli, amelyen a nép déltájban időzik, tehát a zenitet. A zeniten való repülés azt jelenti, hogy az angyal mondanivalója a föld egész kerekségének egyformán szól, mint ahogy ezt maga a kijelentés is mondja: hogy örömül hirdesse a földön lakókra vonatkozóan, minden nemzetre, törzsre, nyelvre, népre nézve. Mivel itt az emberiséget a maga egyetemességében nézi a kijelentés, annak részeit a maguk előállása rendjében sorolja fel, nem úgy, mint mikor az emberiséget mai alakjának megjelenési formájában közelíti meg. Itt tehát első helyen áll a nemzetek szó, vagyis a származás szerinti szétosztás, azt követi a keveredés útján előálló kisebb alakzatok neve, a törzsek, majd a művelődési egységeket megnevező, s szélesebb rétegeket egybefoglaló nyelvek kifejezés, végül az ezekből előálló népek neve. A Biblia semmi sem tesz megokolatlanul. Az örök evangélium végigkísérte az emberiség fejlődését, kezdve attól az időtől, amikor még tisztább nemzeti alakban élt, befolyásolta a különböző nemzetek érintkezését, melyből a törzsek lettek, irányította a kultúrát, a nyelvek előállását és őrhelyre állott, mikor a törzsek és nyelvek népekké egyesültek.

Ha az evangélium itt az örök jelzőt kapja, ennek oka nem az, mintha ezzel a jelzővel az evangéliumnak egy külön fajtáját akarná megjelölni, mert evangélium csak egy van, a keresztről szóló, s ez az egy evangélium éppen olyan általános, mint maga a kereszt. Nincs igazuk tehát azoknak, akik e hellyel kapcsolatban arról beszélnek, hogy az egyháznak szóló evangélium ideje itt már lejár és egy új, örök evangélium hirdetése kezdődik el. Igaz ugyan, hogy a görög epi szócska nem a számára szó jelentését tartalmazza, hanem afelől vonatkozóan szavakat, mégis nem arról van itt szó, hogy az egyház korszaka után most a nemzetek, törzsek, nyelvek és népek korszaka következett el, mert hiszen éppen az egyház korszaka lett a nemzetek, törzsek, nyelvek és népek korszaka az egy népnek, Izraelnek korszakával szemben. Nem az egyház, hanem Izrael korszaka járt le Jézus megöletésével együtt, hogy egy minden nemzetből kihívott új nép az egyház korszakának adjon helyet. Itt tehát csak az egyház korszaka folytatódik. Nem az evangélium változik, hanem az ígéret bővül. A választottaknak fenntartott első feltámadás ígérete mellett Istennek más ígéretei kitárulnak: Isten megmenti azokat is, akik Istent félve leborulnak előtte, s nem a fenevadnak, hanem Istennek adják a dicsőséget. Ha meg is tántorodnak, ha a rémítés hatása alatt a hamis próféta kényszerének engednek is, van bocsánat, s ha másként nem, az ítélet tüzén keresztül megtüzesedett üszögként megszabadulhatnak. Ezt mondja az evangélium, s ez az evangélium nem új, mert azok mellett, akiknek munkája arany, ezüst, drágakő mivoltánál fog megmarad, mindig voltak a nemzetek, törzsek, nyelvek és népek között olyanok, akiknek munkája fa, széna, pozdorja voltánál fogva megég, de őket magukat Isten irgalma a tűzön átmenti (1. Kor. 3,10-15). A választottak számának lezárása után az evangélium tovább hirdettetik, s ezért az evangélium örök. Az örök jelző tehát nem megkülönböztető, hanem díszítő jelző.

Azt sem kell gondolnunk, hogy a nemzeteket most már nem a Bárány Jézushoz, hanem a teremtő Istenhez hívogatja az örök evangéliumot hirdető angyal, nem a Bárány helyett említi az eget, földet, tengert és forrásokat teremtő Istent, hanem a Bárányon kívül még a Teremtőre is felhívja a népek figyelmét, azért, mert a trombitaszókra és a csészékből kiömlő csapások éppen a fizikai eget, a földet, a tengert és a forrásokat támadják meg, s ezekkel a támadásokkal teszik majd az életet elviselhetetlenné. Megalázkodva, bűnüket elösmerve, vessék a népek magukat a Teremtőnek alá, hogy a bűnbánó népről a csapások elforduljanak. A Teremtő Isten űzze a vétkezőket a bűnbocsátó Istenhez, a Bárányhoz. Megkeményült szívvel ne átkozzák azt, aki őket veri, hanem féljék őt, mert ezek a csapások azt hirdetik, hogy eljött az ítélet órája. Ismerjék el, hogy Isten hatalmasabb, mint a csak szájjal nagyokat tevő emberek, s a mögöttük álló Sátán, ismerjék el, hogy Isten ellenségeinek nincs hatalmában Isten csapásait elfordítani vagy megszüntetni, vagy akárcsak enyhíteni is és a tényeket látván, adjanak dicsőséget Istennek. Ez az igazság és becsületesség útja, aki erre lép, a szabadulást választja.

Hogy az örök evangéliumot hirdető angyalt más angyalnak nevezi a kijelentés, noha a következő másodiknak nevezett angyal mellett az elsőnek tekintendő, az onnan van, hogy az első angyal is más angyal a Jánost vezető angyal mellett, ki a Jánosnak szóló kijelentéseket közli.

Ha a sorban első kijelentő angyal a természeti csapásokra utal, a sorban második angyal egy új, még következő csapásra hívja fel a figyelmet: Babilon leomlására. Babilon, a végső napok Babilonja még áll, de napjai meg vannak számlálva. Mivel pedig Isten már kimondta az ítéletet a istentelen városra, azért az angyal már megtörténtnek hirdeti Babilon elestét: Leomlott, leomlott a nagy Babilon! E végidőbeli Babilon mibenlétének kérdése többféle találgatásra késztette a magyarázókat. Némelyek Rómára gondoltak, vagy más, újabb kori nagyvárosra; ismét mások azt jósolták, hogy a régi Babilon helyén új nagyvárost fognak építeni és ezt azzal okolják, hogy a történelmi események súlypontja keletre helyeződik át, lehet, hogy másutt épül egy nagy világváros, s arra vonatkozik a jövendölés; végül lehetséges, hogy a „Nagy Babilon” nem egy várost jelöl, hanem általában a nagy várost, és a Babilonnak jövendölt romlást egyetemlegesen a világvárosokat fogja érni.

Isten akarata az első babiloni eseményeknél az volt, hogy a nép szóródjék széjjel a földön, szétszóródva egészségesebben fejlődik az emberiség, ellenben a nagyvárosokba való tömörülés megrontja az emberiséget. A nagyvárosokba való költözés az embereket kiragadja otthonaikból, ahol a hagyomány szálai a régi erkölcsökhöz is fűzték őket, s a gyökér nélkül maradó emberek veszedelmes és kalandos vállalkozásokra készebbek. Könnyebben lázadnak és hisznek a zsarnokoknak, a felelőtlen demagógoknak. A nagyváros gazdagabb, sok benne a szórakozó és lélekrontó alkalom, kevesebb a fék erkölcstelen indulatok, pusztító ösztönök kifejlődése ellen. A világbirodalom nagyvárosokhoz van kötve. A nagyvárosokból árad az erkölcsi, nemzeti, vallásos romlás a vidékre. Parázna indulatának borával a nagyváros itatja meg a nemzeteket. A pusztulás is elsősorban a nagyvárosokat éri tehát. Isten ítélete egyszer összecsap fölöttük. A nagyváros romboló, mérgező hatása akkor lesz legnagyobb, amikor meg fog hódolni az Antikrisztus szellemének. Ekkor fenevad indulatok, erőszak, kegyetlenség, rablásvágy, vakmerőség, élvezetvágy, aljasság hatalmasodnak el a nagyváros lakosságán. Az ősi Babilon is vallásos volt, a végső Babilon is az lesz a maga módján. Az újonnan támadó pogányság és a spiritizmus fogják átszőni az életet. A durvaság és puhaság bűneihez tehát vallásos szólamok járulnak, amelyek most már nem a keresztyénség Istenét keresik, hanem a fenevadat. A megtestesült gyűlöletet és hazugságot fogják imádni. Itt nyílik legnagyobb tér a hamis próféta munkája előtt. Ebben a fejlődésben jut el a nagyváros, a nagy parázna egyszer ahhoz a ponthoz, amelyen az ítélő Isten azt mondja: elég! S erről az időről szól mostani bibliai helyünk: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, ki parázna indulatának borából itatta mind a nemzeteket! Mint Énokh és Noé látták és hirdették az istentelen világ pusztulását, úgy fogják előre látni és hirdetni az utolsó napok prófétái Nagy Babilon veszedelmét, a város pogány jósai, a spiritiszta szellemszózatok azonban hallgatni fognak.

A sorban harmadik angyal azok büntetéséről szól, akik sem az istenfélelemre intő, sem a Babilon pusztulásával fenyegető isteni szózatokra nem hallgatnak. Erős hangon szól az angyal. Most nem a kegyelem lágy hangja simogat, hanem a haragvó és mégis szerető Isten még egyszer hallatja intését. Az erős, félelmetes Isten hangja szól ezekhez, akik semmiféle intésnek nem engednek, mely őket istenfélelemre bírhatná. Az a véleményem, hogy nem mindenkiről mondja az angyal a rettentő szózatot, ki félelemből a tömeggel sodródott; hanem azokról, akik szánt szándékkal és szabadon választották inkább az Antikrisztust, mint az igazság és szeretet Istenét. Mert csak a tudatosan és szabadon elkövetett vétket nem bocsátják meg sem ezen, sem a következő világon. Ahogy a 144.000 jellemzésekor nem múltjukat, hanem kifejlődésük utolsó állapotát látja csak a kijelentés, úgy a veszedelemre érőknek is végső megátalkodottságát festi, az utolsó állapotot, amelyből semmiféle intő szóval őket kimozdítani nem lehet. Ha valaki végleg, megmozdíthatatlanul a fenevadat és annak szobrát imádja és ez az imádat legjobban megfelel belső irányzatának, ha meggyőződéssel a fenevad természetét kívánja és imádja, s a bálványozás hazugságában gyönyörködik, a világot teremtő, igaz Istenről pedig tudni nem akar, ha e szándékának és végső kívánságának kifejezéséül szívesen és szabadon, vagy aljas és gyógyíthatatlan gyávaságból, hitvány megalkuvásból a fenevad bélyegét homlokára és kezére fogadja és nem mozdul benne tiszta vágy és hősi akarat a jobb, a tiszta, az iga után, akkor Isten haragja őt is el fogja érni, s inni fog Isten haragjának borából.

A bor alkalmas képe az indulatnak, a borban indulat van, mely a mámoros embert beszédre, tettre indítja. Isten haragjának bora felkavarja a gonoszok békességét és a lázadás, düh, tehetetlen tettvágy, majd a félelem, rettegés, önvád hullámait kelti fel bennük. Ez az a sírás-rívás és fogcsikorgatás, amelyről Jézus többször szólott. Jaj annak, aki ebből a szellemi borból iszik! A régi és déli népek tüzes boraikat csak vízzel keverve itták, de Isten keveretlenül, a maga teljes erejében fogja az indulatával telt poharat az ellenállóknak adni. Isten lesz azon az iváson a rex bibendi (a mulatók királya, az ivás szabályozója), ő fogja szabályozni az ivást és az félelmetes mulatság lesz! Mert a pohár, amelyben felszolgál majd, a harag pohara lesz, sokáig visszatartott s akkor felszabadított, indulattal telt harag, mely egyszerre letör minden ellenállást s magával ragadja a kevélyeket, elbizakodottakat, a konok makacsokat, a vad erőszak alkalmazóit. A gonosz erőszak gyakorlói akkor szembetalálkoznak a tiszta, szent erőszakkal és széttörve fognak porba hullani. Nem pásztorbot, vasvessző lesz a Pásztor kezében és hitvány cserepekként fognak széttörni a pogányok.

A tüzet és kénkövet persze éppen olyan kevéssé kell anyagi értelemben venni, mint a vegyítetlen bort. A tűz a szenvedély, az emésztő vágy képe itt. A tisztátalan halottaktól elmaradnak szenvedélyeik, kívánságaik tárgyai, elkísérik őket szenvedélyeik. Vágyódni, epedni fognak és nem lesz kielégülés. Nem Tantalus kínjait fogják szenvedni, mert ingerkedni, hallucinációkkal kínozni nem fogja senki őket; de bennök lesz az a végtelen üresség, melyet e megcsalt vágyak reménytelensége teremt. A szellemvilágban messze ellátnak a szellemek. Mint ahogy a példázatbeli gazdag áthághatatlan örvényen túl látta Ábrahámot és beszélt hozzá, úgy fogják az elítéltek Istent és a tiszta angyalokat látni, akik annak idején segíthettek és segítettek volna rajtok. Isten látása, a szentség látása fogja bennök a teljes reménytelenség érzetét kelteni. Óh, ha a földön, ha idejében látni akarták volna Istent, eltagadták létét, mesebeli struccok módjára homokba ásták fejüket és csak a gonosz valóságban hittek. S most már nem megtérésre int, hanem csak elítél Isten szentsége. S ekkor végre önmaguk ellen fordul ítéletük, vádolni fogják magukat, mint a gazdag. Undorodni fognak maguktól, s ennek az undornak kifejezője a kénkő, mely a tűzben, de csakis a tűzben egyszerre bűzt áraszt. Ott a lélek lángjai között fognak megtanulni undorodni maguktól. Mikor majd nem lehet elbújni Isten és a szent angyalok elől, akkor – későn – ítélik el majd magukat.

Ez az önemésztő vád, melyben azonban csak az emésztődés kínja, de nem enyészete jön el, sűrű szellemi füstté változik körülöttük. Legjobban az kínozza őket, hogy Isten szentsége látja őket s azért elfordulni, elbújni igyekeznek előle. És megadatik nekik e homály enyhülete. Ők maguk fogják keresni a sötétséget, mert a fény kínozza őket. Magukba burkolózó kínlódásuk füstje szüntelenül száll fölfelé s hirdeti, hogy nyugalmat csak Istenben lehet találni, a fenevad hazug szónoklatai nem adják meg ezt. Átkozni fogják a sárkányt, a fenevad és a hamis próféta hazugságait s az átkok eljutnak majd oda, ahol a sárkány, a fenevad és a hamis próféta szenvednek. Azok az ajkak, amelyek egykor a fenevadat és annak szobrát imádták, most csak átkot fognak mondani. Istennel és a szent angyalokkal összehasonlítják most őket, s nem tudnak megnyugodni abban, hogy valamikor választhatták volna az eget, s ők mégis a Gyehenna hármas istenségét választották, a Sátánt, az Antikrisztust és a hazug egyházat. A meg nem nyugvó vád olyan, mint lángok égetése, férgek mardosása.

Jellemző erre a kínlódásra, hogy nem akkor kezdődik, amikor a túlvilágon teljes erővel kitör és az elítélt lelkébe markol. Ezt az ürességet, ezt a reménytelenséget, ezt az örülni igazán sohasem tudó boldogtalanságot, azt a mindig jobban rájuk boruló homályt már itt a földön érzik azok, akik a fenevad bélyegét, a 666-ot hordozzák lelkükön. Mert a pihenés nélküli munka és harc, a szombat nélküli élet, hol a hétköznapok után a lélek nem hajol Istennek ölébe, a kárhozat gyötrelmét előre magában hordozza. Istent int, de sokan nem akarják meghallani intését.

Az Antikrisztusi világ tehát készülő pokol, lassan égő Gyehenna, kábító füst, amelyben elszédül és eszméletét veszti az a lélek, aki a magasabb világ hegyi levegőjét a Sion hegyén nem szívja. Csak folytonos imádság, csak az Ige állandó olvasása vagy ismétlése, szívbeidézése tudja megmenteni Isten gyermekeit az elálmosodástól. Ezért mondja a kijelentés angyala: Itt tűnik ki a szentek állhatatossága és azoké, akik Isten parancsolatait és Jézus hitét megőrzik! Megőrizni Isten tanításait annyit jelent, mint szüntelenül tudatunkban tartani, nézni, felőle elmélkedni. Megőrizni a hitet annyit jelent, mint szüntelenül tudatunkban tartani Jézus szeretetét, megbízhatóságát, nyájasságát, hívó szavait állandóan magunk elé idézni. Isten parancsait és Jézus hitét megőrizni annyit jelent, mint állandóan a Sion hegyén élni. Ehhez a szentek állhatatossága kell. Mert csak szentségben lehetünk állhatatosak, azaz Istennek szenteltségben, Istennek odaadott állapotban. Ehhez pedig az kell, hogy állandóan őrködjünk, vigyázzunk a sötét éjszakában és hűséges szolgák módjára virrasztva várjuk vissza Urunkat, hogy bármikor jön is, ébren találjon.

Isten nyájasságát és végtelen jóságát mutatja, hogy minden sötétségbe beleragyogtatja a maga vigasztalását s e borzalmasan sötét jövendő mellé is odaállítja a világosság üzenetét. Megint a mennyből szólal meg egy közelebbről meg nem határozott hang. Ezek a mennyből a földre aláhangzó szózatok az égi oltár lábánál pihenő győzedelmesek híradásai földön küzdő testvéreikhez. Buzdítják, bátorítják őket és saját boldogságukat emlegetik. Odaát sem egyforma a boldogság, odaát is vannak az örömbe növekedések, olykor hirtelen ugrások, változások, melyek leírhatatlan boldogságnak forrásai. Az Antikrisztus uralmának vége, a Nagy Babilon névben összefoglalt nyomorúságnak, aljasságnak eltörlése, vagyis Jézus visszajövetele, mely e régi világnak végét veti: oly nagy változást jelent a túlvilágon, hogy ez ígéretek megvalósulásától kezdve az oltár lábánál várakozó szentek szívében kimondhatatlan boldogság fog lakozni. Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg mostantól! Azok, akik a Úrban haltak meg, eddig is boldogok voltak odaát; örömüket azonban mindig zavarta társaik földi sorsa, kiket sajnáltak és kikért imádkoztak. Ennek a zavarnak most már örökre vége. Akik Krisztusban meghaltak, mostantól fogva a tejes és zavartalan diadalt élvezik.

Mikor János ezt az égi hangot hallja, saját szívében is megszólal egy hang, mely a boldog halottak szavát helyesli. János tudta, hogy ez a hang nem aközül a sok hang közül való, melyek saját szellemünk indítására kelnek a szívünkben s melyek csak saját vágyainkat tükrözik, hanem Isten Szellemének hangja, ki szívünkben meggyőződést ébreszt. E Szent Szellem ébresztette hang ezt mondta neki: Fel fognak üdülni törődéseikből! Tetteik ugyanis nyomon követik őket! Az égben lakozó szentek földi társaik vigasztalására, a mártírhalál készségének fölkeltésével beszéltek a Krisztusban meghalók boldogságáról. De a Szellem belső hangja is ezt a célt szolgálja. Ne csüggedjetek! Amikor ellenségeik azt hiszik, hogy a legdrágábbat, a testi életet veszik el tőlük; annak, amit akarnak, a legnagyobb rossznak éppen az ellenkezőjét teszik velök: a legnagyobb örömbe segítik őket bele. Krisztus színe előtt föl fognak üdülni törődéseikből. A görög kopos szónak, mely a koptó: üt, ver igének főneve, legmegfelelőbb magyar fordítása a törődés. Az istentelen világ üti, veri, töri Krisztus követőit, fáradtan néznek segítség, felüdülés után s mikor odaát megérkeznek, Krisztus keblén megpihennek. Itt azonban ennél még többről van szó: tetteik nyomon követik őket, ez azt jelenti, hogy mivel Krisztus visszajövetelekor az 1000 éves országlásban kit-kit korábbi hűsége szerint fognak új hivatallal megbízni, minthogy az ezeréves uralkodás mindjárt megkezdődik, tetteik jutalma közvetlenül követi is őket. Ez a „nyomban”, mint az eredetiben egy „met auton” fezez ki, ugyanazt mondja, mint az églakók beszédében a mostantól fogva.

Két aratás

„Újra láttam! Egyszerre fehér felső tűnt fel, s a felhőn ült valaki, aki ember Fiához hasonlított. A fején arany koszorú volt; a kezében éles sarló. 15 Azután egy másik angyal jött elő a templomból, s az erős hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Nyújtsd ki sarlódat és arass, mert eljött az aratás órája, mert megszáradt a föld aratnivalója.” 16 Ekkor a felhőn ülő sarlóját a földnek vetette, és a föld learattatott. 17 Megint másik angyal jött elő az égben lévő templomból, s annál szintén éles sarló volt. 18 Az oltártól előjött egy másik angyal is, kinek fennhatósága volt a tűzön, és hangos szóval kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Nyújtsd ki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőtőkéjének fürtjeit, mert megértek annak bogyói!” 19 Erre az angyal ráhelyezte a földre sarlóját, leszüretelte a föld szőlőtőkéjét, s bevetette az Isten indulatának nagy sajtójába. 20 A sajtót a városon kívül taposták, s vér folyt kis a sajtóból a lovak zablájának magasságáig ezerhatszáz stádium terjedelemben.” (Jel. 14,14-20)

A vég közel. A látnok szellemhangokból értesül erről, melyek akkor is így fogják bejelenteni az ítélet közelségét, amikor csakugyan közel lesz a vég. A szellemszózatok után két látomás vetíti eléje a közelgő ítéletet, melyek a búzaaratás és a szüret képében mutatják be a kettős aratást, amely ezt a világkorszakot lezárja. Az egyik arató egy fehér felhőn érkezik, a másik Isten templomából jön ki. A fehér felhő azt a felhőt juttatja eszünkbe, amely a mennybe távozó Jézust a tanítványok szeme elől eltakarta. Istent is felhő kísérte útján, felhőből szólott az emberekhez. Istent a maga fényességében nem láthatja teremtményeinek szeme, azért fedi el többé-kevésbé felhő előlük. Az első arató ember fiához hasonló. Ezt a jelzőt már 1,13-ban olvastuk és ott Jézusra vonatkozott. Az ég örök lakói közül ő az, aki ember alakját öltötte magára és sorsunk részese lett. Angyalról, még ha emberi alakban jelennek is meg, nem szokta mondani az Írás, hogy ember fiához hasonló. A homlokát övező aranykoszorú, vagy korona is nagy méltóságra mutat, királyi értelemre. E három vonás arra mutat, hogy magával Jézussal, vagy Jehova angyalával van dolgunk; a búzatermést ő maga jő learatni. Ez a gondolat különben nem új, mert Keresztelő János is így írja le őt az ítéletben: Szórólapátja kezében van, szérűjét át fogja tisztítani, a búzát csűrébe takarja, a polyvát pedig olthatatlan tűzzel égeti meg. Jézus tehát, ha természetesen nem is egyedül, hanem angyalaival együtt, mégis maga végzi el az ítéletet. Mikor ítéletet mondok, nem törvénykezést értek alatta, hanem elválasztást, amit a „krinein” görög szó is jelent. Krisztus a búzát el fogja választani a gyomtól, hogy a búzát a mennyei csűrbe takarja. A búza tehát azokat az embereket jelenti, akiket Mt. 13,38 a királyság fiainak nevez. Zsidó szóhasználat szerint a királyság részeseinek, s akikről Mt. 13,30-ban Jézus ezt mondja: Gyűjtsétek össze a búzát csűrömbe, a 43. vers pedig így szól: akkor az igazságosak napként fognak fölragyogni az ő Atyjuknak országában. A felhőn ülőnek kezében levő éles sarló azt mutatja, hogy halállal kaszálják le őket. Itt tehát még nem az elragadtatásról van szó, hanem a mártírhalálokról. Durva poroszlók viszik ki őket a vérpadra; Jézus maga jön értük, hogy égi csűrébe takarja őket. Ez az aratás tehát az utolsó, s minden előbbinél nagyobb keresztyén üldözést ábrázolja. Kezdetét nem a Sátán műhelyében állapítják meg, hanem a mennyei templomban, honnan – nyilván Isten trónjától – egy angyal jön ki, hogy tudassa az órát, melyben Isten szabad kezet ád a gonosznak az üldözésre.

Az aratás ideje eljöttének azonban tárgyi föltétele is van. Ez a tárgyi föltétel az aratnivaló megérése. Más hasonlattal azt mondjuk, hogy a menyasszony előkészülése vőlegényével való egyesülésre. Ezt az előkészülést két értelemben kell gondolnunk: az egész menyasszony elkészülése Krisztus visszajövetelét vonja maga után: egyes keresztyének elkészülése hűséges szolgálatuk után Krisztushoz való betakarítását azzal az ígérettel, hogy az igazságosság koszorúja félre van téve számunkra. Itt az utóbbiról van szó, az egyénenként való lekaszálásról, megérésről, mely azonban ebben a végső időben nagy tömegben egyszerre fog történni, úgyhogy általános aratásról lesz szó. Krisztus visszajövetelének pillanatában azonban az éles sarló nem fog többé vágni.

A második arató Isten templomából jő elő és jellemzőt nem mond róla a kijelentés. Az ítéletet elrendelő angyalról azt a mondja a látomás, hogy hatalma van a tűzön. Ez. 1,13; Ézs. 6,6-7; 1. Móz. 3,24 szerint a keruboknak vagy szeráfoknak (jelentése: tüzeseknek) van hatalmuk a tűzön, ők az Isten trónjából kiáradó erőknek kezelői, az életerő adói és visszavonói. A második aratást elrendelő angyal tehát kerub volt, kerubok küldött ki a trónoló Isten, hogy az elítéltektől visszavegye az élet leheletét, az éltető tüzet. Az ítélet végrehajtója alárendelt angyal, ki szintén nem egyedül végzi majd feladatát. Hogy ennek az angyalnak méltóságát nem említi a látomás, azért van, mert különösebb méltósága nem is volt. Feladata alább-rendeltnek látszik tehát, s ez azzal magyarázható, hogy akiknek learatására elküldetett, Isten szemében nem voltak olyan becsesek, mint az előbbi aratás lekaszáltjai, kikért maga az Emberfia ment el.

Az aratnivaló a második aratásban nem búza, hanem szőlő. Míg Isten csűrébe a királyság fiait, az igazságosakat fogják betakarni, a második aratás levágott terméséről azt mondja a kijelentés, hogy Isten indulatának nagy kádjába vetik őket, ott taposni fogják őket, s vérük tengerként ömlik ki a kádból, úgyhogy 1600 stádionon át (296 km-nyi távolságban) lovak zablájáig ér majd a kiömlő vér. Ez az adat irtózatos mészárlásra mutat. Akik között Isten indulata ilyen mészárlást végeztet, azok nem lehetnek olyanok, akiket Isten megjutalmaz, hanem csak olyanok, akiket Isten elítél, kárhoztat, elveszít. Ilyen pusztulás lesz Jézus visszajövetelekor.

A tisztátalanság és megvetettség érzetét kelti bennünk az a megjegyzés is, hogy a városon kívül tapodták a kádat. A táboron vagy városon kívül az áldozatnak azt a részét vitték, vagy olyan áldozatot, mely a rátapadó bűn miatt undorító, tisztátalan volt. Jézus a városon kívül szenvedett és az Atya szenvedésében magára hagyta őt, mert rája tapadó bűnünk őt tisztátalanná tette. E világ szemében mindenki utálatos, aki Jézussal közösséget vállal. (Menjünk ki azért a táboron kívül, hordozva az ő gyalázatát.) Isten azonban azt a helyet választja szent helyül magának, amely e világban gyalázatossá lett, a Golgotát, a keresztet. Az ítéletkor fordul a szerep s akik a Isten szentjeit kizárták maguk közül, azok kerülnek a városon kívül, azokra fog fordulni a gyalázat és az undor. Megbocsátott bűneink szentekké lesznek, hálaadás alkalmává, de aki a bocsánatot megveti, maga lesz átkozottá s vére a városon kívül fog folyni Isten haragjának kádjából.

A két aratásnak tehát annyira különböző a jellege, hogy őket egészen ellentétesnek kell felfognunk, egyik a szeretet és megbecsülés, másik a kárhoztatás és megvetés tette lesz. Az elsőben a választottakat takarják az égi csűrbe, a másikban az istentelenek vesznek el tisztátalanul. Nem is egy időben megy végbe a két aratás. A búzaaratás megelőzi a szüretet, így az utolsó nagy Keresztyén üldözés is megelőzi az istentelenek ellen kimondott ítélet végrehajtását, sőt előbbi feltétele, előidézője az utóbbinak. Mindenesetre a három csapássorozatot is úgy foghatjuk fel, mint az isteni sajtó taposását, úgyhogy a sajtó taposása az egész egyháztörténeten végigvonul. Mégis a csúcspont, a befejezés az Úr visszajövetelekor lesz, s ezt hozzák kapcsolatba a Harmagedon szóval

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 216–234. oldal.