A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 02. Rész

Az efézusi üzenet

„Az efézusi eklézsia angyalának írd meg: ezt mondja az, aki a hét csillagot jobbjában tartja, aki a hét arany mécsláb között jár. 2 Ismerem tetteidet, fáradozásodat, állhatatosságodat és, hogy nem vagy képes hordozni a gonoszokat, hogy megkísértetted azokat, akik magukat apostoloknak mondják, noha nem azok és hazugoknak találtad őket. 3 Állhatatos vagy, terhet hordoztál nevemért és nem fáradtál bele. 4 Mégis az a kifogásom ellened, hogy első szeretete­det elhagytad. 5 Emlékezzél vissza, honnan estél ki, térj más felismerésre és tedd az első tette­ket. Ha nem teszed, elmegyek és mécslábadat kimozdítom helyéből, akkor, ha nem térsz más felismerésre. 6 Az azonban megvan nálad, hogy gyűlölöd a Nikolaiták tetteit, melyeket én is gyűlölök. 7 Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond. A győzedelmes­nek enni adok az élet ligetéből, mely az Isten paradicsomában van.” (Jel. 2,1-7)

A napfényben megjelenő csodálatos alak, aki Jánost jobbjával fölemelte, s megparan­csolta, hogy írja meg a hét gyülekezetnek amit látott, ami van és ami történni fog, most min­den gyülekezetnek külön üzenetet küld. Az üzenetek elején külön bemutatkozik, rendszerint azoknak a vonásoknak egyikével, vagy másikával, amelyeknek együttesében Jánosnak előbb megjelent; a kiválasztott vonás megfelel a megszólított gyülekezet állapotának, elmondja di­cséretét és kifogásait. A talált helyzetnek megfelelően, buzdítást, intést ad, a gyülekezetet megfenyegeti, vagy ígéretekkel buzdítja. Minden gyülekezetet külön figyelmezteti a szellemi hallás, tehát az égre való figyelés fontosságára; minden gyülekezetet győzelemre hív föl és a győzteseknek egyenként, tehát nem gyülekezetenként külön intést ad, amivel a földi gyüleke­zeti kapcsolat fölbomlását és az egyének új összeköttetését lehetségesnek állítja. A földi gyü­lekezet tehát csak földi kapcsolat; minden keresztyénen külön-külön felelősség nyugszik az éggel szemben, ha a gyülekezet közös iránya istentelen, az egyesnek ki kell jönnie az igazság­talanságból és egyedül keresnie azt a győzelmet, mely őt a mennyei ígéret részesévé teszi. A hét üzenet tanulmányozásánál a következő rendet tartjuk meg: először részben külső források alapján, részben az üzenetben foglaltakból a gyülekezet képét festjük meg, majd ezzel az álla­pottal összevetjük az Úr feddő, vagy vigasztaló szavait, s csak ezután és együtt vizsgáljuk meg az Úr bemutatkozó önjellemzését és a győzelmesnek adott ígéretét. Ezzel a tárgyalási renddel a belső összefüggést világosabbá tesszük.

Efézus az ókor egyik legnagyobb városa volt, lakosságának számát tekintve több, mint kétszázezer, a római Ázsia tartomány legnagyobb helysége. Amellett azonban egy pogány is­tennő kultuszának középpontja is volt, akit az akkori valláskeveredés szellemében a görög Ar­temisszel azonosítottak (latinul: Diána), noha a két istennő között lényeges eltérés van. Arte­misz szűz istennő volt, az efézusi istennő pedig a termékenységnek és anyaságnak jelképe. Ezért sok emlővel ábrázolták. A pogány sokistenimádás részben a képes gondolkodással együtt fejlődött ki, a természeti erőket és szellemi tulajdonságokat kifejező jelképekből csinál­tak külön isteneket; mikor aztán később egyes különböző népeknél kifejlődő istenalakokat azonosítottak, az eredeti jelentés régen eltűnvén, külső egyezések alapján sokszor erőltetve keverték össze eltérő fejlődés eredményeit. A valláskeveredés annak a jele volt, hogy a régi vallások erejüket már veszítették s felfrissítéssel próbálták vonzó erejüket növelni. Efé­zusban már a harmadik óriási templom emelkedett büszke magasságba s ezt a legújabbat, mely a Herosztrátosztól felgyújtott második templom helyén épült, az ókor hét csodája közé sorozták. A templomot gyönyörű kettős oszlopsor vette körül s kicsinyített mását éppúgy árul­ták a buzgó hívőknek, mint ma edényre, vagy más dísztárgyakra festve a búcsújáró templo­mok képét. Ezek a mesterkedések azonban már nem tudták a régi buzgóságot visszaidézni, s a nép valami újra szomjazott. Pálnak hamar sikerült nagy gyülekezetet teremtenie, mely munká­ban nem kevés része volt Akvilának, Priszcillának s Apollósnak is. Később Timótheus, majd János fejlesztették tovább Pál munkáját. A Pál gyors sikerétől megriasztott ötvösök lázadása, kik az említett kis templommásolatokat készítették, világosan mutatja, hogy nem csak Isten, hanem Sátán munkája is volt a városban. A vallásos érdeklődés és mozgalom bizonyítéka volt, hogy Pál a városban Keresztelő János követőire bukkant, kik bizonyára a Jeruzsálembe járó zsidók bizonyságtételére tértek meg, ugyanakkor a zsidó szelleműző babona is munkában volt, mint ezt Szkévász pap fiainak működése bizonyítja (Csel. 19). A sokfelé ágazó vallási szövevény tipikus jellemvonása a nagyvárosi életnek. A nagyvárosi élet sokfélesége, tarka zűrzavara a benne lévő keresztyén gyülekezetre kettős hatást szokott gyakorolni; nagyobb mozgásra indítja, de egyúttal szét is szórja. Ám ugyanilyen hatással van a világra is, úgyhogy az nem tud a keresztyénség terjeszkedésével azzal az erővel szembeszállni, mely egy kisebb kultúrközpontban lehetséges. A nagyvárosi élet megszervezéséhez több idő és több hatalom kell, a világnak ily megszervezése az Antikrisztusra vár. A keresztyénség terjedéséhez ellenben nem szükséges a földi szervezkedés, sőt ez sokszor akadályára van. Isten Szelleme éppúgy, mint a hit, szívből szívbe ömlik át, úgyhogy a világ nagy városaiban az egyház gyorsabban erősödik meg, mint a világ ellenállása. A nagyváros az emberi kultúrának és civilizációnak bámulatra méltó nagy alkotásait hozza létre, s ezek az alkotások még a keresztyéneket is elkábítják és elálmosítják. A nagyváros a sokféle és kifinomult élvezetek helye. Pompa és dicsőség és kéj, mámor lidérc­fényei körül megtévesztett emberi lelkek rajzanak. Sokszor állatias szenvedélyek, vad babona s testi és idegbetegségek gyötrő kínjai közt vergődnek a megcsalt emberek, s a Sátán szabad teret nyer megmutatni lélekromboló erejét. Mindez a keresztyén gyülekezetre nem marad ha­tás nélkül. Amíg a gyülekezet csak Istenre néz, amíg a Szellem akadálytalanul vezetheti az egyeseket, addig az Istenből aláömlő szeretet megóvja a gyülekezetet a körülvevő nagyvárosi mocsár mérgező levegőjétől. Mihelyt azonban a gyülekezet magára tekint, emberekre néz, a vi­lág hatalmas szervezeteit kezdi csodálni és utánozni, a szeretet égi árja elapad. Egy ideig még a kötelességteljesítés pályáján mozog, de már emberi erővel; de azután menthetetlenül lehanyatlik, s a világ magához rántja.

A szívbe látó Bíró megáll a gyülekezet fölött és szól: Ismerem tetteidet! Először telve van ajka dicsérettel: a gyülekezet fárad az Úrért, hosszan, kitartóan végzi a munkát. Csak ak­kor lesz türelmetlen, amikor a gyülekezet látóhatárán a gonoszok tűnnek fel, akiknél látható a szándékos rosszakarat. Ezeket nem tűri el a gyülekezet, s azoknak onnan távozniok kell. Ak­koriban sokan járták keresztyén igehirdetőként az országutakat, s nemcsak a jeruzsálemi 12 viselte az apostol nevet. Kegyes orcával apostolok érkeztek a gyülekezetbe, de ennek a gyülekezet­nek nem elég a kenetes beszéd; megfigyelik a állítólagos apostolok törekvéseit és céljait, s egyszerre észreveszik, hogy azok a maguk érdekében, anyagi haszonért, feltűnésvágyból ájta­toskodnak, hogy hazudnak. A nagyváros sürgő életében szüntelenül dolgozik a keresztyén gyülekezet. A sok tennivalóhoz méltó a nagy igyekezet. Mennyivel más ez a gyülekezet, mint sok mai, ahol az előkelő vagy gazdag gonoszokat nagyon is elszenvedik, ha tőlük földi hasz­not remélnek. A hüpomoné görög szó, melyet kitartással és állhatatossággal fordítunk, tulaj­donképpen alatta maradást jelent, s a teher kitartó hordozására mutat. Ma sok keresztyénnek számított gyülekezetben a szegényt, szerencsétlent, a szenvedőt és az igazmondót nem tudják elhordozni; a törtető, erőszakos, vagy hízelgő gonoszt annál inkább. Ma a kísértések között küszködő keresztyén testvért magára hagyni szentségnek számít, s a képmutató álapostolt le­leplezni szerencsétlenség. Mily magasságban állt a mai jellemtelen, megalkuvó keresztyénség fölött az efézusi gyülekezet!

S mégis ezt a gyülekezetet azzal fenyegeti az Úr, hogy mécslábát kimozdítja a helyéből, vagyis a gyülekezetet eltörli a föld színéről. Micsoda súlyos bűnt követhetett el a gyülekezet, mellyel a rettentő büntetést megérdemelte? Az Úr így állapítja meg a bűnt: első szeretetedet el­hagytad! Bennünk, önző és bűnös emberekben nincs szeretet; de a megtérő és bűnbánó bűnös­be ömlik az Isten szeretete. Az efézusi gyülekezet tehát azt a szeretetet vetette meg, melyet Is­ten szelleme öntött belé. Amikor a keresztyén magára néz és a megszentelődés útján elért si­kerek után kissé gyönyörködni kezd magában, a szeretet folyása csökken, aztán elapad. A megszentelődés útja ettől fogva a kegyelem ingyen élvezése helyett kötelességteljesítéssé vál­tozik. Látszólag minden nagyszerűen megy a gyülekezetben, a gép pontosan jár, csak mélyre látó szem veszi észre a bajt, csak finom fül hallja a kerekek halk súrlódását. Fogy az olaj! A gépezet mindig nehezebben fog mozogni, s a gép egyszer megáll. Ez volt az efézusi gyülekezet veszedelme. Az efézusi gyülekezet azon a ponton volt, amikor még minden jól forog a gépben, csak az isteni gépész tudja, hogy az olaj fogyóban van. Most még éberek, de nemsokára elálmosodik a gyülekezet, s akkor az éjszaka homályában belopódzik a sötétség hatalma. Most még gyűlölik a nikolaiták tetteit, de nemsokára közöny vesz erőt a gyülekezeten, s azután megszeretik, amit addig gyűlöltek. Egy kis rés Isten és a gyülekezet között elég, hogy a Sátán belopózzék, s ez a rés már megvan; a szeretet hiánya. A sokfelé lefoglalt, a tevékenységben magát agyonfárasztó nagyvárosi gyülekezet nem ér rá magába szállni és a mindig táguló rést betömni.

A nikolaiták név valószínűleg költött, s annak a sokfelé ágazó mozgalomnak csíráit jel­zi, mely a gnoszticizmus néven ismerős. Nikolaos a Bálám név fordításának látszik, Bálám a nép urát jelenti, Nikolaus népgyőzőt. Valamikor Bálák moabita király felbérelte Bálám prófé­tát, hogy a honfoglalásra érkező Izraelt átkozza meg. A gépies próféciát folytató, tehát révület­ben beszélő Bálám azonban áldást mondott. Hogy tehát a jól fizető királyt kielégítse, megtaní­totta arra, hogy mivel lehet a népet meggyengíteni; csábítsa bálványozásra és paráználkodás­ra. Ebben az időben a bűn következményeitől való szabadulás a pogányok között olyan titok­zatos szertartásokat hozott létre, melyek az istenséggel való mélyebb egyesülést ígérték, de megmaradtak külső hókuszpókuszoknak, papi csalásnak. Ezek a mély vallásos élmények, me­lyeket misztériumoknak neveznek, elviselték a bűnt, sőt sokszor össze voltak kötve azzal, mint nem egy régi nép istentisztelete. Velük kapcsolatban aztán egy egész filozófiai szöve­vény képződött ki, amelyben Platón elmerülő bölcselete keleti vallásos képzetekkel kevere­dett; ennek a bölcseletnek neve: új platonizmus. A pogányok igen sokat ígértek ezzel a bölcse­lettel és igen sokat vártak tőle. A misztériumokban ez a bölcselet a régi mitológia istentörténé­seivel egyesült és azoknak mélyebb filozófiai jelentést tulajdonított. Mivel pedig a mitológiá­ban sok erkölcstelen elem keveredett, ezek a erkölcstelenségek is bekerültek a szertartásokba, melyeket a mélység látszata, titokzatos jellege s az emberi hús kívánságai iránt való engedé­kenysége miatt épp oly erővel fészkelődött be az emberi szív szeretetébe, mint később a tob­zódást és bujaságot elnéző, népgyőző iszlám. A keresztyénség mereven elzárkózott e bűvölő hatású pogány méregtől, a bűn szereteténél édesebbnek találta Isten szeretetét. Mikor azonban Isten szeretete fogyni kezdett a gyülekezetben, már csak a kötelességérzet gyűlöltette velük azt, amit a hús kívánt. Ezen a ponton állott az efézusi gyülekezet; gyűlölte azt az aljas pogány lelkületet, mely szabadon játszik a bűnnel, de csak emberi erővel küzdött ellene s kérdéses volt, hogy ez az emberi erő meddig lesz elég a küzdelemre; mikor fogy el az olaj, s mikor fog a gyülekezet elaludni, vagyis a bűnnel megalkudni. A nagyváros tehát a következőként hat a keresztyén gyülekezetre, melynek Istennel való közössége lazul: 1. sürgő-forgó nyugtalanság vonja, figyelmét széjjelszórja; 2. a kísértés számtalan alakjával kifárasztja és felzaklatja; 3. a bűnnel való megalkuvásban megpihenteti, de ugyanakkor elaltatja, s isteni hívásával szemben érzéketlenné teszi. Az efézusi gyülekezet e három fok közül csak az elsőt érte el. Vessük most össze a gyülekezetnek ezzel az állapotával a levelet küldő Úr bemutatkozását és a győzedel­meseknek tett ígéretét. A levél így kezdődik: Ezeket mondja az, aki a hét csillagot a kezében tartja, aki a hét arany mécsláb közt járkál. A gyülekezet eleresztette Isten szeretetét és a maga lábára állt. Ez a hűtlenség kezdete. A gyülekezet hűtlenségével az Üdvözítő saját hűségét állít­ja szembe; hogy a hét arany mécsláb között járkál, tehát köztük van, sorsukat szívén hordja, értük munkálkodik. A gyülekezet erőfeszítésével az Úr saját megtartó hatalmát állítja szembe; a hét csillagot kezében tartja. A gyülekezetnek az Úr hűségére, hatalmára kellene bíznia ma­gát, de a bizalomhoz szeretet szükséges, mert csak abban bízunk, akit szeretünk s akinek sze­retetéről meggyőződtünk. A gyülekezetnek tehát vissza kell térnie az elhagyott szeretethez, az első szeretethez, mellyel azelőtt szerettetett és szeretett. Ez a visszatérés azonban csak értelem megújulása után lehetséges. (A metenóéson szót alaptalanul fordítják megtéréssel; legföljebb utólagos megfontolással, megbánással volna fordítható, pontos fordítása azonban az értelem, nous kicserélése). Az értelemnek meg kell ismernie Isten hatalmát és az ember tehetetlensé­gét; mélyen meg kell alázkodnia, s a mélységből fölkiáltani Istenhez. Csak ilyen értelmi cse­rével, őszinte nézetváltozással lehet a utat visszafelé megtenni, melyen a gyülekezet Istent el­hagyta. Még van rá mód, hogy a gyülekezet meggondolja magát, még van visszatérés, mely a kimondott isteni ítéletet elfordítja. A szellemi világ sürgetve szól; a lelkiismeret nyugtalanító hangja vészt jelez: akinek van füle a szellemi hallásra, hallja meg az intést, s szívét meg ne keményítse.

De a levélzáró ígéret is megfelel a levél tartalmának: Annak, aki győz, enni adok az élet fájáról, mely az Isten paradicsomában van! Amikor a gyülekezet a szeretet forrásától elzárta magát, az élet forrásától zárta el. A paradicsomban nem a fák gyümölcseinek zamatos íze volt az igazán boldogító, hanem Isten szeretetének íze. Ezt vetette kockára, ezt játszotta el az első ember, hogy aztán a hideg földre kerüljön, s, hogy gyűlölet hidegében véres keresztfán át kö­zelítse meg újra Isten szeretete. Az élet fája a szeretet fája. Amikor a kígyó az embert csábítot­ta, Isten szeretetét tette kérdésessé, s az ember elhitte, hogy Isten oly önző, hogy sajnálja tőle a magasabb tudást. S a megtérő keresztyén előtt azért marad zárva a szellemi világ, hogy a tu­datlanság sötétjében tapogatózva is elhiggye, hogy az örökkévaló szereti, s magát vakon rá­bízza Istenére. Ebből a paradicsomi boldogságból egy emlék maradt az emberiség számára: a család, melynek alapja, fenntartója a szeretet. Az emberiséget akkor fogja utolérni a legsötétebb éjszaka, ha már a családot sem fogja becsülni.

Ki az, aki győz? Miben áll ez a győzelem? Egy időben a keresztyének a bűnön aratott győzelmet, a tökéletes szentséget és bűntelenséget értették a győzelem alatt. Ez azonban a földi életünk alatt, amiatt, hogy a bűn halandó tagjainkban lakik, lehetetlen lévén, más értelmet kell keresnünk. Közelebb jutunk a megoldáshoz, ha azt kérdezzük, min kell győznünk? Azon, ami Istentől elsodort. Az efézusi gyülekezetet az öntetszelgés, önszemlélet sodorta el Istentől; a győzelem nem lehet más, mint Istenre tekinteni és Isten szeretetében gyönyörködni. Ehhez visz el az értelem megújítása, a bűn ismerése és beismerése, mely a kedélyt mély bánatra indítja, s az Isten kegyelmét megindulásra bírja. Győzni tehát annyit jelent, mint a bajt meglátni, megvallani, Istent meglátni, s hozzá kiáltani. Győzni annyit jelent, mint a szívet megindítani az értelem megváltoztatására, másként új megismerésre. Az győz, aki bűnt vall és hisz. Efezusba tehát azt üzeni az Úr: Térjetek vissza az én szeretetemhez!

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 57–61. oldal.