A napokban láttam egy Paul Washer-től származó rövid videóüzenetet, melynek címe: „Az üldözött egyház.” Itt megtekinthető: http://soospeter.blogspot.hu/2014/08/titeket-is-uldoznek-majd-uldozo-vagy.html Testvérünk üzenete kapcsán felvetődött bennem néhány gondolat, melyeket alább szeretnék röviden megosztani veled kedves Olvasó!
Korunk kereszténységének jelentős része szellemében elalélt, majd elaludt Isten valóságának felismerésére; a gyülekezetek, s bennük a hívők valós állapotának felismerésére, és értelmezésére nézve. A Pünkösdi Karizmatikus Mozgalomban (melynek e sorok írója két évtizeden át volt tagja) az elmúlt húsz évben az alvás tovább mélyült, s időnként láttunk édes álmokat arról, hogy a gyülekezetünkben, a hívő életünkben, családjainkban, gyermekeinkkel kapcsolatosan minden rendben van. Gondoltuk (úgy gondoltatták velünk „a sorok között beszélők”), most már csak énekelgetünk, hallelujázunk, ha kérdeznek, gondolkozás nélkül mindenre hangos áment mondunk, fizetjük a tizedet, és adakozunk „Isten munkája” számára, alávetjük magunkat engedelmesen a „tekintélynek”, viszkető füleinket vakarászó prédikációkat hallgatunk, melyekből megtanuljuk jogainkat, megismerjük mindazt, ami nekünk jár, igyekezve begyűjteni Isten ajándékait; s habként a tortán, már csak ki kell várnunk valahogy – lehetőleg a földi életben meggazdagodva – azt a napot, amelyen Isten a nagy nyomorúság elől minket a világból kiemel, és magához vesz. Időközben, minthogy mély eszmélet –, és emlékezetvesztés sújtott minket (ami egyébként szükségszerűen otthonos olyan helyeken, ahol Jézabelt engedik tanítani, ahol a nikolaiták tanítása meghonosodott, ahol Simon mágusok, hamis próféták és hamis tanítók szívesen látott vendégek, sőt már gyülekezeti tagok is), elfeledkeztünk élet-forrásunkról, Jézus Krisztusról. Kényelmes gyülekezeti házainkban, sportcsarnokainkban bóbiskolva (melyekben megfagyott az Isten –, ember –, és testvérszeretet, s emiatt épületeink hidegekké, ridegekké váltak mint egy kripta, amit még az alkalmanként egy, másfél óráig elnyújtott lelki-testi produkció – az Istentől az Újszövetségben nem kívánt –, énekelgetés sem tudott felmelegíteni), teljesen elszigetelve a vesztébe rohanó világtól, megfeledkeztünk az abban élő, elveszett emberekről, sőt saját, még Isten nélkül élő családtagjainkról is. Megfeledkeztünk üldözött testvéreinkről is.
Ezek a mi szégyenfoltjaink, melyeket – bűnbánatot, és megtérést követően – csak Jézus Krisztus szent vére képes lemosni rólunk.
Előbb leírt álmodozásainkra fájdalmas ébredést hozhat Paul Washer üzenete. S ha engedjük szertefoszlani az illúziót, üzenete hozzájárulhat ahhoz, hogy felébredjünk az álomból a valóságra, és kijózanodjunk.
S ha imént megpillantott alvó állapotunkat felismerve sem ébredünk fel, és nem tér vissza az eszméletünk, és emlékezetünk, akkor vajon mi kellene még ahhoz, hogy az egykor Isten által „felegyenesített derekunk”, és „szilárddá tett térdeink” időközben bezáródott, mozgás és hajlás képtelenné vált ízületei újra meghajoljanak a Mindenható Isten előtt? Amikor majd újra engedjük Isten beszédét elhatni a velők és ízek megoszlásáig, akkor újra élő vízhez jutnak porckorongjaink és térdízületeink, és amikor majd újra szabadon mozgunk mint régen, akkor azonnal essünk újra térdeinkre, vagy mint Illés, rejtsük arcunkat térdeink közé, vagy homlokunkkal a földet érintve ismerjük el újra és véglegesen, hogy: „ Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” – nem az ember.
Testvérek, ébredjünk fel az álomból, támadjunk fel a halálból, hogy felragyogjon nekünk a Krisztus! Csak a vak nem látja; vagy az, aki nem akarja látni; vagy akinek nem engedik látni, hogy nagyon súlyos belső válságban van a kereszténység világszerte, és hazánkban, Magyarországon is. Nem csak az úgynevezett történelmi egyházakban, de mint korábban utaltam rá a Pünkösdi Karizmatikus gyülekezetekben is, sajnálatos módon – mély fájdalommal mondom ezt – még Budapesten, a Gyömrői úton is.
Eljön hamar az idő, amikor azok, akik jelenleg az Államegyházak (államilag elismert egyházak) látszólagos, hamis biztonságát választották az üldözés elkerülése érdekében, tragikusan szembesülnek majd azzal, hogy a nagy parázna tagjaiként, részesülniük kell annak ítéletéből. Hacsak még ez előtt meg nem térnek, és engedelmeskedve Isten parancsának, ki nem jönnek a parázna egyházból: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” (Jel. 18,4)
Külsőleg pedig erősödik az üldözés, amely hamar el fogja érni Európát is. Ez nem félelemkeltés, hanem józanság. „Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem.” (János 15, 20-21). „Titeket is üldöznek majd... az én nevemért...” A történelem tanúsága szerint Jézus igaz követőit minden korban üldözték, csakúgy mint napjainkban, és az üldözés folytatódni fog egészen addig, míg el nem jönnek azok a napok, melyeket majd Istennek meg kell rövidítenie azért, hogy ki ne pusztuljon az egész emberiség: „És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Máté 24,22) A nagy nyomorúság idején itt lesz az egyház. Ez egy olyan tény, amely Isten szeretetéből fakad. Egyrészt Isten nem fogja a legnagyobb nyomorúságban, a legfontosabb döntés völgyében bizonyságtevők nélkül magára hagyni a bűneikben elveszett embereket, akiket Jézus drága vérén váltott meg. Másrészt a nyomorúság által neveli ki Isten az Ő emberi győzteseit, akik közül első az ember Jézus Krisztus volt.
Tehát a kérdés ma a nagy nyomorúsággal kapcsolatosan nem az, hogy itt leszünk-e vagy sem, hanem ez: üldöző, vagy üldözött leszel?
Ezekben a napokban sok testvérünk, akik már döntöttek, és ezért kitartanak hűségesen Jézus, és az Ő beszéde, az igazság mellett, és bátran hirdetik is Isten szavát, világszerte ténylegesen az életükkel fizetnek a Jézus Krisztusban való hitükért. Ennek ellenére, vagy éppen ezért Ők győztesek! Mert bár emberek fizikai életüket tőlük elvették, örök életük el van rejtve „együtt a Krisztussal az Istenben.” Ők már hazatértek az Atyához. Ők már legyőzték a vádlót, Sátánt a Bárány vérével, s tanúságtételük szavával, és azzal, hogy életüket nem kímélték, nem szerették jobban Krisztusnál mindhalálig.
Imádkozzunk üldözött testévereinkért!, és a Máté 5,44 szerint imádkozzunk azokért is, akik őket üldözik! S ha a keresztény üldözés már hozzánk is elért, vagy ha majd a jövőben elér minket is – Jézus nevéért –, emlékezzünk meg arról, hogyan szólt, hogyan könyörgött a Szeretet, az Úr Jézus a kereszten függve Atyjához: "Atyám! bocsásd meg nekik; mert nem tudják mit cselekszenek." (Luk. 23,24)
Isten elkezdett mindent megrázni, ami megrázható, ami állhatatlan, hogy csak az maradjon meg, ami maradandó, ami kibírja az Úr Jézus által gerjesztett tüzet! „Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?” (Luk. 12,49) Szemeimben az, aki így szólt, nem hasonlít a manapság hirdetett „Hamis Jézus”-ra. Sokkal inkább egy teljhatalmú Istent látok Benne magam előtt, Aki képes volt első eljövetelekor az akkori világot tűzbe borítani, és ezt a tüzet hamarosan még intenzívebbé, perzselőbbé teszi!
A Szent Szellem keresztséget (bemerítést), az Ő ajándékait örömmel elfogadta az egyház. Keresztelő János azonban nem csak azt hirdette, hogy Jézus Krisztus Szent Szellemmel keresztel, hanem azt is, hogy tűzbe is bemerít bennünket, hívőket (Luk. 3,16). Ezt a bemerítést is örömmel kell fogadnunk!
Ahhoz, hogy megtisztítsa népét, Isten tűzbe merít bennünket: felhasználva a belső válságot, és az üldözést (külsőt és belsőt) egyaránt. De nem a tűz, hanem Jézus vére tisztít meg minket. A tűz pedig kiégeti az életünkből mindazt, ami széna, szalma, és pozdorja. Mindenkiről nyilvánvalóvá kell válnia Isten és önmaga számára is, hogy melyik oldalhoz tartozik: Isten, vagy az ördög oldalán áll-e? Isten, vagy az ördög királyságát építi-e?
Figyelem! Jézus Krisztus másodszor nem Megváltóként érkezik a Földre, hanem Bíróként! „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek; Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek: Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.” (Róma 2, 6-11) Krisztus ítélőszéke előtt mindnyájunknak meg kell majd jelennünk személyesen, egyedül. Akkor nem lesz mellettünk pásztorunk, papunk, lelkészünk, és elégtelen lesz rájuk hivatkoznunk, ezt mondva: „Mi hittünk és engedelmeskedtünk tanítóinknak”. Mert ezt mondja Isten beszéde: „Mindent megpróbáljatok (megvizsgáljatok); a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1. Thessz. 5, 21-22). Szörnyű lesz annak felismerése, hogy az Istenfélelem helyett, embertől való félelem miatt, emberekben bízva (ami az ige szerint automatikusan átkot eredményez, mert „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Jeremiás 17,5), embereknek engedelmeskedve tévesztettük el az isteni célt. Távol legyen!
A belső válságból csak valódi, mély, szívbeli bűnbánat, megtérés, az igazi Jézusban, és az igazi Evangéliumban való hit által vezetheti ki Isten a hívőket, és a helyi gyülekezeteket.
Az üldözés közepette pedig az Őbelé vetett bizalommal, a hit nemes harcát kitartással folytatva lehet megmaradni hívőként, és bemenni az Ő országába (királyi uralmába). „Aki győz” – mondta Jézus ismételten a Jelenések Könyvében. Nincs üdvözítő egyház! Jézus az Üdvözítő! Nincs testületi győzelem általános értelemben, mert még egy győzteseket tartalmazó helyi gyülekezet sem teszi a közösség minden tagját győztessé. Isten az Ő beszéde, és Szelleme által képezi ki gyermekeit egyenként győztesekké, s ezekből a győztesekből áll elő a győztes egyház. „Aki győz” – mondta Jézus. Megtérés, hit az Evangéliumban, és újjászületés, az első lépések. Ezután hitben való járás, parancsolatának („Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1. Ján. 3,23) való engedelmesség, Neki teljesen átadott élet, vagyis önmagunk megtagadása, keresztünk hordozása, az Ő követése a tanítványság, a győzelem, a megmenekülés egyetlen útja.
Az, Aki a mennyei trónteremben a királyi széken ül, ezt mondja: „Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jelenések 21, 6-7)
Üldözött Egyház : Győztes Egyház – Ökrös Ferenc
Korunk kereszténységének jelentős része szellemében elalélt, majd elaludt Isten valóságának felismerésére; a gyülekezetek, s bennük a hívők valós állapotának felismerésére, és értelmezésére nézve. A Pünkösdi Karizmatikus Mozgalomban (melynek e sorok írója két évtizeden át volt tagja) az elmúlt húsz évben az alvás tovább mélyült, s időnként láttunk édes álmokat arról, hogy a gyülekezetünkben, a hívő életünkben, családjainkban, gyermekeinkkel kapcsolatosan minden rendben van. Gondoltuk (úgy gondoltatták velünk „a sorok között beszélők”), most már csak énekelgetünk, hallelujázunk, ha kérdeznek, gondolkozás nélkül mindenre hangos áment mondunk, fizetjük a tizedet, és adakozunk „Isten munkája” számára, alávetjük magunkat engedelmesen a „tekintélynek”, viszkető füleinket vakarászó prédikációkat hallgatunk, melyekből megtanuljuk jogainkat, megismerjük mindazt, ami nekünk jár, igyekezve begyűjteni Isten ajándékait; s habként a tortán, már csak ki kell várnunk valahogy – lehetőleg a földi életben meggazdagodva – azt a napot, amelyen Isten a nagy nyomorúság elől minket a világból kiemel, és magához vesz. Időközben, minthogy mély eszmélet –, és emlékezetvesztés sújtott minket (ami egyébként szükségszerűen otthonos olyan helyeken, ahol Jézabelt engedik tanítani, ahol a nikolaiták tanítása meghonosodott, ahol Simon mágusok, hamis próféták és hamis tanítók szívesen látott vendégek, sőt már gyülekezeti tagok is), elfeledkeztünk élet-forrásunkról, Jézus Krisztusról. Kényelmes gyülekezeti házainkban, sportcsarnokainkban bóbiskolva (melyekben megfagyott az Isten –, ember –, és testvérszeretet, s emiatt épületeink hidegekké, ridegekké váltak mint egy kripta, amit még az alkalmanként egy, másfél óráig elnyújtott lelki-testi produkció – az Istentől az Újszövetségben nem kívánt –, énekelgetés sem tudott felmelegíteni), teljesen elszigetelve a vesztébe rohanó világtól, megfeledkeztünk az abban élő, elveszett emberekről, sőt saját, még Isten nélkül élő családtagjainkról is. Megfeledkeztünk üldözött testvéreinkről is.
Ezek a mi szégyenfoltjaink, melyeket – bűnbánatot, és megtérést követően – csak Jézus Krisztus szent vére képes lemosni rólunk.
Előbb leírt álmodozásainkra fájdalmas ébredést hozhat Paul Washer üzenete. S ha engedjük szertefoszlani az illúziót, üzenete hozzájárulhat ahhoz, hogy felébredjünk az álomból a valóságra, és kijózanodjunk.
S ha imént megpillantott alvó állapotunkat felismerve sem ébredünk fel, és nem tér vissza az eszméletünk, és emlékezetünk, akkor vajon mi kellene még ahhoz, hogy az egykor Isten által „felegyenesített derekunk”, és „szilárddá tett térdeink” időközben bezáródott, mozgás és hajlás képtelenné vált ízületei újra meghajoljanak a Mindenható Isten előtt? Amikor majd újra engedjük Isten beszédét elhatni a velők és ízek megoszlásáig, akkor újra élő vízhez jutnak porckorongjaink és térdízületeink, és amikor majd újra szabadon mozgunk mint régen, akkor azonnal essünk újra térdeinkre, vagy mint Illés, rejtsük arcunkat térdeink közé, vagy homlokunkkal a földet érintve ismerjük el újra és véglegesen, hogy: „ Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” – nem az ember.
Testvérek, ébredjünk fel az álomból, támadjunk fel a halálból, hogy felragyogjon nekünk a Krisztus! Csak a vak nem látja; vagy az, aki nem akarja látni; vagy akinek nem engedik látni, hogy nagyon súlyos belső válságban van a kereszténység világszerte, és hazánkban, Magyarországon is. Nem csak az úgynevezett történelmi egyházakban, de mint korábban utaltam rá a Pünkösdi Karizmatikus gyülekezetekben is, sajnálatos módon – mély fájdalommal mondom ezt – még Budapesten, a Gyömrői úton is.
Eljön hamar az idő, amikor azok, akik jelenleg az Államegyházak (államilag elismert egyházak) látszólagos, hamis biztonságát választották az üldözés elkerülése érdekében, tragikusan szembesülnek majd azzal, hogy a nagy parázna tagjaiként, részesülniük kell annak ítéletéből. Hacsak még ez előtt meg nem térnek, és engedelmeskedve Isten parancsának, ki nem jönnek a parázna egyházból: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” (Jel. 18,4)
Külsőleg pedig erősödik az üldözés, amely hamar el fogja érni Európát is. Ez nem félelemkeltés, hanem józanság. „Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem.” (János 15, 20-21). „Titeket is üldöznek majd... az én nevemért...” A történelem tanúsága szerint Jézus igaz követőit minden korban üldözték, csakúgy mint napjainkban, és az üldözés folytatódni fog egészen addig, míg el nem jönnek azok a napok, melyeket majd Istennek meg kell rövidítenie azért, hogy ki ne pusztuljon az egész emberiség: „És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Máté 24,22) A nagy nyomorúság idején itt lesz az egyház. Ez egy olyan tény, amely Isten szeretetéből fakad. Egyrészt Isten nem fogja a legnagyobb nyomorúságban, a legfontosabb döntés völgyében bizonyságtevők nélkül magára hagyni a bűneikben elveszett embereket, akiket Jézus drága vérén váltott meg. Másrészt a nyomorúság által neveli ki Isten az Ő emberi győzteseit, akik közül első az ember Jézus Krisztus volt.
Tehát a kérdés ma a nagy nyomorúsággal kapcsolatosan nem az, hogy itt leszünk-e vagy sem, hanem ez: üldöző, vagy üldözött leszel?
Ezekben a napokban sok testvérünk, akik már döntöttek, és ezért kitartanak hűségesen Jézus, és az Ő beszéde, az igazság mellett, és bátran hirdetik is Isten szavát, világszerte ténylegesen az életükkel fizetnek a Jézus Krisztusban való hitükért. Ennek ellenére, vagy éppen ezért Ők győztesek! Mert bár emberek fizikai életüket tőlük elvették, örök életük el van rejtve „együtt a Krisztussal az Istenben.” Ők már hazatértek az Atyához. Ők már legyőzték a vádlót, Sátánt a Bárány vérével, s tanúságtételük szavával, és azzal, hogy életüket nem kímélték, nem szerették jobban Krisztusnál mindhalálig.
Imádkozzunk üldözött testévereinkért!, és a Máté 5,44 szerint imádkozzunk azokért is, akik őket üldözik! S ha a keresztény üldözés már hozzánk is elért, vagy ha majd a jövőben elér minket is – Jézus nevéért –, emlékezzünk meg arról, hogyan szólt, hogyan könyörgött a Szeretet, az Úr Jézus a kereszten függve Atyjához: "Atyám! bocsásd meg nekik; mert nem tudják mit cselekszenek." (Luk. 23,24)
Isten elkezdett mindent megrázni, ami megrázható, ami állhatatlan, hogy csak az maradjon meg, ami maradandó, ami kibírja az Úr Jézus által gerjesztett tüzet! „Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?” (Luk. 12,49) Szemeimben az, aki így szólt, nem hasonlít a manapság hirdetett „Hamis Jézus”-ra. Sokkal inkább egy teljhatalmú Istent látok Benne magam előtt, Aki képes volt első eljövetelekor az akkori világot tűzbe borítani, és ezt a tüzet hamarosan még intenzívebbé, perzselőbbé teszi!
A Szent Szellem keresztséget (bemerítést), az Ő ajándékait örömmel elfogadta az egyház. Keresztelő János azonban nem csak azt hirdette, hogy Jézus Krisztus Szent Szellemmel keresztel, hanem azt is, hogy tűzbe is bemerít bennünket, hívőket (Luk. 3,16). Ezt a bemerítést is örömmel kell fogadnunk!
Ahhoz, hogy megtisztítsa népét, Isten tűzbe merít bennünket: felhasználva a belső válságot, és az üldözést (külsőt és belsőt) egyaránt. De nem a tűz, hanem Jézus vére tisztít meg minket. A tűz pedig kiégeti az életünkből mindazt, ami széna, szalma, és pozdorja. Mindenkiről nyilvánvalóvá kell válnia Isten és önmaga számára is, hogy melyik oldalhoz tartozik: Isten, vagy az ördög oldalán áll-e? Isten, vagy az ördög királyságát építi-e?
Figyelem! Jézus Krisztus másodszor nem Megváltóként érkezik a Földre, hanem Bíróként! „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek; Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek: Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.” (Róma 2, 6-11) Krisztus ítélőszéke előtt mindnyájunknak meg kell majd jelennünk személyesen, egyedül. Akkor nem lesz mellettünk pásztorunk, papunk, lelkészünk, és elégtelen lesz rájuk hivatkoznunk, ezt mondva: „Mi hittünk és engedelmeskedtünk tanítóinknak”. Mert ezt mondja Isten beszéde: „Mindent megpróbáljatok (megvizsgáljatok); a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1. Thessz. 5, 21-22). Szörnyű lesz annak felismerése, hogy az Istenfélelem helyett, embertől való félelem miatt, emberekben bízva (ami az ige szerint automatikusan átkot eredményez, mert „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Jeremiás 17,5), embereknek engedelmeskedve tévesztettük el az isteni célt. Távol legyen!
A belső válságból csak valódi, mély, szívbeli bűnbánat, megtérés, az igazi Jézusban, és az igazi Evangéliumban való hit által vezetheti ki Isten a hívőket, és a helyi gyülekezeteket.
Az üldözés közepette pedig az Őbelé vetett bizalommal, a hit nemes harcát kitartással folytatva lehet megmaradni hívőként, és bemenni az Ő országába (királyi uralmába). „Aki győz” – mondta Jézus ismételten a Jelenések Könyvében. Nincs üdvözítő egyház! Jézus az Üdvözítő! Nincs testületi győzelem általános értelemben, mert még egy győzteseket tartalmazó helyi gyülekezet sem teszi a közösség minden tagját győztessé. Isten az Ő beszéde, és Szelleme által képezi ki gyermekeit egyenként győztesekké, s ezekből a győztesekből áll elő a győztes egyház. „Aki győz” – mondta Jézus. Megtérés, hit az Evangéliumban, és újjászületés, az első lépések. Ezután hitben való járás, parancsolatának („Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1. Ján. 3,23) való engedelmesség, Neki teljesen átadott élet, vagyis önmagunk megtagadása, keresztünk hordozása, az Ő követése a tanítványság, a győzelem, a megmenekülés egyetlen útja.
Az, Aki a mennyei trónteremben a királyi széken ül, ezt mondja: „Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jelenések 21, 6-7)
-<>-
Üldözött Egyház : Győztes Egyház – Ökrös Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése