A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 04. Rész

A pergamoni üzenet

„Aztán a pergamoni eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az, Akinél a kétélű éles pallos van: 13 Tudom, hol lakol. Ott, ahol a Sátán trónja van. Te ragaszkodol nevemhez és a bennem való hitet nem tagadtad meg, még hű tanúmnak, Antipásznak napjaiban sem, akit nálatok öltek meg, ott, ahol a Sátán lakik. 14 De van kevés kifogásom ellened: Vannak ott ná­lad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki megtanította Bálákot arra, hogy kelep­cét állítson Izrael fiai elé azzal, hogy bálványáldozatot esznek és paráználkodnak. 15 Így nálad is vannak olyanok, akik ugyanúgy ragaszkodnak a Nikolaiták tanításához. Térj más felisme­résre! 16 Ha nem teszed, sietve elmegyek hozzád és a szájamból kijövő pallossal harcolni fo­gok velük. 17 Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond. A győzelmes­nek enni adok a rejtett mannából, fehér kövecskét is adok neki, és szavazó cserépre írva új ne­vet, melyet senki sem ismer; csak aki kapja.” (Jel. 2, 12-17)

Pergamon, vagy Pergamosz városa Szmirnától északra, a tengerparttól nem messze épült, szintén egy mély öböl végénél. Valamikor független város, egy kis ország királyi szék­helye volt, s csodálatos épületei még függetlensége idején épültek. Messze földön híres Zeusz oltárát, egy hatalma épületet Berlinbe szállították és ott egy múzeumban újra felépítették, de üveg alatt, a homályos észak-német ég alatt többé azt a megbűvölő hatást nem gyakorolja; bár a rá faragott harci jelenetek a lelket ma is megfogják. Volt egy, a Zeusz oltárnál is híresebb Asklepios temploma, melyet messze vidékről fölkerestek a gyógyulásra váró betegek. Koráb­ban itt állott a világ első könyvtára, a könyvek előállításához használt állati irha a várostól nyerte pergamen nevét. Más pompás épületek tömege bilincselte le a nézőt. Mindez a dicső­ség az alkonyodó pogány babona szolgálatában állott. Szép volt, de hazug, magasztosnak lát­szott, noha üres volt. Ilyen pompázó üres hazugságban szokta a Sátán trónjának pilléreit elrej­teni. Az ilyen csalás átlátszó az éber keresztyén szemének, de szépségével, a gyógyítás és tu­dás ígéretével elálmosítja azt, aki nem egész lelkével kapaszkodik az isteni igazságba. Csak igazság és hazugság tökéletes szétválasztása szabadítja meg a lelket e hármas hazug varázstól, a pogány művészet szépségétől, a pogány tudomány értelmi mélységétől és a pogány vallás szuggesztív hatalmától. Erre a szétválasztásra azonban az elfogult bűnös értelem magától kép­telen.

A pergamoni gyülekezetet az Úr éppen úgy megdicséri, mint az efézusit, de azonnal rá­mutat a veszedelemre. Ahogy az efezusi nagyvárosi élet a keresztyén gyülekezet figyelmét szétszórta és belső összpontosítás helyett sokféle külső tevékenységbe vonta; úgy fosztotta meg a szépség, tudás, és vallásos szuggesztió a pergamoni gyülekezetet a kellő éberségtől azokkal szemben, kiket e bűvölet a bűnbe sodort már. A pogány szépség, a pogány tudás és a pogány vallás a lélek gonosz indulatait nem érinti, s azokat szép külső alatt kifejlődni hagyja. A tisztaságot, az isteni igazságot és a föld javairól való lemondást a pogány lélek éppen úgy gyűlöli, mint a krisztusi alázatosságot a zsidó lélek; a szépség, tudás és élvezet apostolai épp­oly fanatikus keresztyénüldözők, mint az erényeikkel büszkélkedő farizeusok. Nem csoda te­hát, ha zsidó ingerlés nélkül is Pergamonban heves keresztyénüldözés tört ki. Nem a szépség, nem a tudomány és nem a vallásos elmerülés, hanem ez a véres kegyetlenség alkotja a po­gányság igazi arcát. Az igazság gyűlölete tette Pergamont a Sátán trónusává. A gyülekezet azonban a véres üldözés közepette is ragaszkodik Isten nevéhez. A görög szó (kratein), mely a ragaszkodást kifejezi, igen erős s ugyanazt az erős tartást fejezi ki, mint amellyel az Úr a hét csillagot kezében tartja. Régebben a névvel a dolgok lényegét, tulajdonságainak összességét jelölték, s ha a Pergamoni gyülekezet az Úr nevéhez ragaszkodott, ez azt fejezi ki, hogy őt lé­nyegénél fogva ragadta meg. Úgy is mondhatjuk, nem maradt a felületen, hanem mélyre szállt Istenben, megismerte az Isten megbízhatóságát és azért nem tagadta meg a benne való hitet, s a hozzá való hűséget, mert a pistis mou kifejezés mind a kettőt jelenti. Az Istenbe hívő és Is­tenhez hű keresztyének közül az egyik, Antipas, kit az Úr pistis mou-nak nevez (Hozzám hű­nek, Bennem bízónak), vértanúhalált szenvedett a városban. Vértanúságának oka minden bi­zonnyal erős bizonyságtétele volt, mellyel közgyűlöletet hívott ki maga ellen. Lehet, hogy a neve költött név, mert azt jelenti: mindenki ellene, s ez esetben lehet, hogy több mártír is volt, akiket ezen a néven egybefoglalt az üzenet küldője. Az üldözés közepette azonban a gyüleke­zet épp oly határozottan ragaszkodott Istenhez, mint amelyen határozottan elítélte az efezusi gyülekezet a hazugokat és gyűlölte a megalkuvókat. A Sátán székhelyén, a rendkívül erős po­gány hatás alatt véres üldözés közepette megállni nehéz, azért van, hogy az Úr kíméli a gyüle­kezetet és csak kevés kifogást tesz ellene.

A kifogás azonban világos és félreérthetetlen: Vannak a gyülekezetben olyanok, akik a Bálám tanításához ragaszkodnak (itt ismét kratein áll, az erős ragaszkodás kifejezésére). Hiá­bavaló az intő szó, ezek a keresztyének nem akarnak a pogány élet pompázó bűneiről lemon­dani: a gyülekezet pedig meghagyja őket a tagok sorában és nem tisztítja el a fertőző kovászt. Bálám tanítása, mint már említettem is, arra tanította meg Bálák moabita királyt, hogy hogyan lehet a választott nép hűségét megingatni és ezzel meggyengíteni. A zsidó honfoglalás kori pogány bálványozás azon a helyen nyilvános paráználkodással volt összekötve, melyet Istar, vagy Astarté női istenség tiszteletére végeztek. A Sátán a vallásos élet gőzével és mámorával tudta a bűnt eltakarni és lelkiismeretet elhallgattatni. A tudatlan sivatagi aszketizmusban fel­nőtt zsidó nép megkívánta a csillogó bűnt, s annak kedvéért a pogány istentisztelethez hajolt, míg Fineás derék tette és határozottsága a vétkezésnek hirtelen gátat vetett. Ez a fineási hatá­rozottság hiányzott a pergamoni gyülekezetben. Voltak, akik szégyellni kezdték a tisztaságot, mint velünk történt a liberális művészetelmélet idején, mikor a kihívó meztelenség és érzéki célzatosság elleni küzdelem művészethez nem értő barbarizmusnak számított; voltak, akik szégyellni kezdték az igazságot, mint mi szégyelltük a racionalizmus idején a Bibliát; voltak, akik túlzottnak tartották a Jézushoz való ragaszkodás egyoldalúságát. Egyszóval a pogány bű­nökben élők bent maradtak a gyülekezetben. Némelyek különbséget tesznek a bálámiták és nikolaiták között; előbbi néven azokat értik, akik gyakorlatilag pogány bálványlakomákon ve­tek részt, utóbbi néven pedig azokat, akik görög filozófiai alapon bizonyos erkölcsi szabados­ság elveit dolgozták ki, de ilyen megkülönböztetésre a bibliai korban semmi alap nincs, bár ez a megkülönböztetés különben ésszerű. Itt a nikolaita szó a bálámita szó egyszerű fordításának látszik. Hogy egyik keresztyén lelki alkata szerint pusztán gyakorlatilag vétkezett, a másik az elméletet is elkészített hozzá, valószínű, de, hogy ezek ilyen alapon külön felekezetet képeztek volna, képtelenül hangzik. A kétségkívül készített és terjesztett elméletek leplét azonban kí­méletlenül s egyszerre lerántja az ige leplezetlen ítélete, mikor Pergamont a művészetek, tudo­mányok és vallásos kultusz székhelyét a Sátán lakhelyének nevezi. Ugyanez a határozott iste­ni kérlelhetetlenség mutatkozik abban az állásfoglalásban, mellyel Kálvin a genfi erkölcste­lenséggel szembeszállt, melyet a Kálvin-korabeli libertinizmussal rokon újabb leberalizmus idején divatba jött túlzónak és jogtalannak megbélyegezni.

A paráznaságnak azonban nyilván egy mélyebb értelméről is szó van e helyen. Bálám nem a cinikus, észelv-istentagadás megtestesítője; ő a magasságos Isten prófétája volt, ki aka­rata ellenére is azt jövendölte, amit a Szellem szájára adott. Elragadta azonban a király pénze és a földi nagyok megtisztelő látogatása s gonoszsága abban állott, hogy Isten világos utasítá­sa után még egyszer megkérdezte, hogy amennyiben lehet, a kincset és az elismerést se ve­szítse el. Kettős szívűsége megdöbbentően mutatkozik abban, hogy a prófétai ihlet elmúlása után tanácsot adott Báláknak Izrael fiainak megrontására. Az a paráznaság, amellyel az Isten népét a Jehovától elszakítani akarta, csak látható megnyilatkozása és jelképe annak a belső hűtlenségnek, melybe a bálványozó nép az élő igaz Istentől elszakadt. Istennek és a választott népnek szeretetét már az ótestamentumi próféták házastársi viszonnyal példázták; a viszony megszakítása tehát házastársi hűtlenség, házasságtörés. A hűtlen, másfelé kívánkozó asszony jó képe az isteni igazsággal meg nem elégedő, s a világ színes, szép hazugsága felé kapkodó keresztyénnek. A görög papság nem képezett ugyan oly hatalmas kasztot, mint az egyiptomi, vagy indiai, oly tekintélyes és hatalmas nem volt, mint a római, de a szépség és értelmi mély­ség erejével a görög babona épp oly megtévesztő és hatalmas volt, mint bármelyik más pogányság. Külsőleg szép és mély értelműség látszatánál fogva a felületes embert megejtő ti­tokzatosságukban vonzó szertartások nyűgözték le a görög lelket. A keresztyén lélek sejtő vá­rakozása megértően fordult a kereső pogány lélek vágyakozása felé s még talán segíteni akart, mert nem vigyázott, maga is kábulatba jutott. Csodatevő szavakat és neveket, rejtelmes erők­kel való kapcsolatot, földi megkötöttségtől való szabadulást, életet kerestek a pogányok. A ke­resztyén lélek sejtő várakozása megértően fordult a kereső pogány lélek vágyakozása felé s még talán segíteni akart, mert nem vigyázott, maga is kábulatba jutott. Az Úr a gyülekezet an­gyalát értelmének megváltoztatására szólítja föl, ami azt mutatja, hogy a gyülekezet tanítói, az igazság hirdetői is hanyagok voltak, a kétértelműség ellen teljes erővel nem küzdöttek s a po­gány tanítók csalfa, üres ígéreteit ők sem látták át. A különben megtéréssel fordított értelem változtatás itt az isteni igazság leleplezetlen alkalmazását jelentette.

Az Úr lehetségesnek tartja, hogy a gyülekezet tanítói nem fognak a figyelmeztető szó­nak engedelmeskedni s azért isteni háború megindításával fenyegetőzik, amelyben a támadó fél ő maga, az üzenetküldő Jézus lesz. Azt mondja az Úr: hirtelen hozzád megyek! Itt termé­szetesen nem utolsó visszajövetelére céloz az Úr, nem látható, hanem szellemi láthatatlan kö­zeledésre. Az Úrnak ez a láthatatlan közeledése a Szellem kitöltése, vagy ítélő fellépte, ami­lyen Ananiász és Szafira halálában történt. Ananiászt és Szafirát az igazság szava ölte meg, amint az Péter ajkát elhagyta. Annak, aki pogány méreg kábításában alszik, rendkívül fájdal­mas a szentírás józan, kardként vágó igazsága, s amíg a lélek az igazságot elfogadja, idegbajt kaphat, sőt az ellenállásban a baj halálos lehet. Az Úr fenyegetése tehát: hirtelen hozzád me­gyek, s a szájamból kijövő szablyával harcba szállok veled; nem olyan üres fenyegetés, mint a milyent sokan gondolnak, mikor meggondolják, hogy az Úr szájából kijövő szablya csak az ő beszéde. A freudizmus is szóval gyógyít, csakhogy hazug szóval; az igazság szava gyógyít is, de sebez is, megelevenít, meg is öl (Jer. 1,9,10, 23,39., Ez. 27,7., Héb 4,12-13). Mint ahogy az Úr hirtelen fog eljönni, s ez a hirtelenség sokakat előkészületlenül talál, úgy az ige megvilágo­sodása is hirtelen történik, az ellenálló bűnöst egyszerre töri össze Isten szeretete; vagy egy­szerre fosztja meg erejétől és életétől, mint amilyen hirtelenséggel Ananiász és Szafira meg­haltak.

A pergamoszi gyülekezetnek is arra van szüksége, hogy vezetőit a halálosnak készülő álomból valaki fölriassza, s a bűnösök ellenállását megtörje. A fölriasztás eszköze az ige, an­nak tiszta hirdetése. Ezért küld az Üdvözítő a gyülekezetnek üzenetet. Ezért mutatkozik a le­vélben úgy be, hogy nála a kétélű éles szablya van. A szablya kétélűsége a kétfelé vágást jelké­pezi. Az ige jobbra-balra osztó, istenit és emberit, szellemit és lelkit elválasztó hatására. Ahogy a bemutatkozás, úgy a levél záradéka is megfelel a gyülekezet állapotának. Az Úr há­rom dolgot ígér a győzedelmesnek: rejtett mannát, fehér követ és azon új nevet. 1.) A manna, az égi kenyér, az az élet, mely után a pogány lélek is eped. Rejtett, de nem úgy, mint a pogány misztérium, melynek titokzatossága a csalást és ürességet fedezi, hanem a szellem élet termé­szeténél fogva rejtett. Az isteni élet azon a láthatatlan kapcsolaton keresztül lesz a miénk, me­lyet az isteni Szellem nyit az emberi szellemen keresztül, amikor azt megeleveníti, s így az Is­ten és az ember között a kapcsolatot helyreállítja. A belénk ömlő isteni szellem adja a fényt, a gyógyulást és az örömöt, mely a világ számára érthetetlen, ezért a manna rejtett. 2.) A fehér kő a régi görög állami életben a szavazás eszköze volt, melyet az urnába dobtak, ha a népsza­vazással végződő törvényszéki ítélkezésben felmentő ítéletet akartak hozni; feketét dobtak, ha elmarasztaló ítéletet hoztak. A szavazás titkos volt, azért történt kövekkel, tehát a titkos jelleg a fehér kőben is benne van. Az Úr a győzedelmesnek fehér követ ád, vagyis titkosan, mástól meg nem érthető módon felmentő ítéletét közli vele; szabadulásának, üdvösségének bizonysá­gát adja néki. 3.) A kövön azonban új név lesz. Láttuk, hogy a név, a jellegnek, vagy jellem­nek összegzése. Az új név tehát új jellem, új lényeg. Új lelki alkat, mely annak a bizonyosság­nak alapján, abból a hitből kifolyólag fejlődik ki, hogy az Úréi vagyunk, hogy az Úr nem vet el, hanem fölment és magáénak ismer. E hármas titkos összeköttetést nem érti meg más, csak akinek füle van arra, hogy a Szellem titkos belső közlését megértse.

Ha a pergamoszi levelet a két előző üzenettel összehasonlítjuk, a pergamoszi gyülekezet állapotában az előző két gyülekezet állapotával szemben bizonyos fejlődést látunk. A perga­moszi gyülekezetben a jó elem és a gonosz elem is előbbre haladott állapotot mutat, mint az efezusiban. Efezusban a világ általános rontó befolyásával találkozunk, Pergamon a Sátán ki­rályi széke, az elaltató gonosz befolyás gazdag forrása. Az efezusi egyház csak éppen elhagyta az isteni szeretet forrását, a kísértő az ajtó előtt van, de még nem engedte be, a veszély abban van, hogy a maga erejére támaszkodik; a pergamoszi egyház már magában tűr olyanokat, akik a kísértésnek engedtek, tehát a gonoszt a kapun beengedte. Az efezusi gyülekezetnek a gonosz ellen tanúsított ellenállása inkább passzív, elutasító, pergamoszi gyülekezet visszafordul a for­ráshoz és ragaszkodik ahhoz, a ragaszkodást az erős kratein szó fezei ki. A szmirnai gyüleke­zet helyzete az efezusi helyzethez viszonyítva haladást mutat, mert az üldözések gyors megin­dulásáról tudósít. Amíg a gyülekezet a szenvedések nyújtópadján kínlódik, nem fenyeget a vi­lág álmosító hatása, hiszen maga a világ taszítja el magától az egyházat. Más a pergamoszi helyzet, ahol a világ az erős üldözés mellett a megigéző, kábító, vonzó erőt is kifejti a gyüle­kezettel szemben. A három üzenet három egymást rendesen követő történeti helyzetről beszél: 1.) a világ először közönyös a gyülekezettel szemben és csak akaratlan hatást fejt ki arra; 2.) a világ észreveszi a számára idegen testet s azt, mint ami neki fájdalmat okoz, ki akarja irtani; 3.) a világ észreveszi, hogy az egyház ki nem irtható, s taktikáján változtat; az üldözés fenn­tartása mellett a csalogathatót magához csalogatja, s evégre szépsége és sokat ígérő volta egész teljességében mutatkozik a gyülekezetnek. A pergamoszi gyülekezet nincs már tehát mindig a kínzópadon, nézi, sőt csodálni kezdi a világot, s így a kísérthetőség újra fennáll. Sőt annyiban növekszik, hogy a kísértés szándékos és tervszerű. Pergamosz tehát előbb van, mint Efezus vagy Szmirna.

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 65–69. oldal.