A Jelenések könyve a mai kor tükrében - 03. Rész

A szmirnai üzenet

„A szmirnai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Első és Utolsó, aki halottá lett, de feltámadott: 9 Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Mégis gazdag vagy. Is­merem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a Sátán zsina­gógája. 10 Ne félj attól, amit még szenvedned kell. Lám, a vádló közületek egyeseket tömlöc­be készül vetni, hogy megkísértessenek, úgyhogy tíz napi szorongattatásotok lesz. Ám légy hű halálig, s odaadom majd neked az élet koszorúját. 11 Akinek füle van, hallja meg, amit a Szel­lem az eklézsiáknak mond. Annak, aki győz, nem fog ártani a második halál.” (Jel. 2, 8-11)

Szmirna városa Efezustól északra, az Égei-tenger partján egy mély öböl végén épült, s míg a nagy Efezus a föld színéről eltűnt, Szmirna ma is megvan. Élénk kereskedőváros volt, efezustól kisebb. A kis város hangulata egészségesebb, mint a nagy városé. A városban lakó sátáni hatalom gyorsabban összeszedhette híveit a keresztyének elleni támadásra. A kehely, melyet az itteni gyülekezetnek kellett kiinnia, keserűbb volt, mint az efezusi. De a világ-adta keserű pohár csak annál inkább odaűzi a keresztyéneket Jézus szeretetének édességéhez. Itt nem hangzik a panasz, hogy az első szeretetet elhagyták volna. Később itt ölték meg az agg Polykárpus püspököt, de már ebben az időben tagja volt a keresztyén gyülekezetnek. Későbbi megégetése fogalmat nyújt arról, hogy mily hirtelen és minden különösebb ok nélkül kitörhe­tett e helyen egy-egy keresztyének, vagy amint a pogányok mondták, az istentelenek elleni üldö­zés. Annál könnyebben, mert voltak a városban olyanok, akik ezt az üldözést szították: egy el­szánt zsidó közösség, mely itt is ugyanúgy viselkedett, mint Pál ellen a városról városra izgató zsidók.

De volt valaki, aki láthatatlanul ott volt a gyülekezetben és résztvevő szívvel nézte vé­gig minden szenvedésüket: az, aki a hét arany mécsláb között járkál. Ösmerem nyomorúságo­dat és szegénységedet, mondotta. A gazdag városban szegény a gyülekezet. Akik gazdagságot szereznek e világban, kevésbé szokták az örökkévaló kincset keresni: áldott a szegénység, mely Istenhez fordítja a szenvedők szívét! Micsoda gazdagság nyílik meg az előtt, aki földi szegénységéből Isten hűségéhez menekül. Mennyi figyelem, mennyi gyöngédség, mennyi vi­gasztalás, mennyi bölcsesség a vezetésben; mily gyors segítség, ha az idő rá elérkezett: a re­ménységnek micsoda távlatai, az égi örömnek micsoda tárházai; a szeretetnek kibányászhatat­lan mélységei! Mi ehhez a gazdagsághoz képest a földnek gazdagsága! Mi a szeretet egy méz­csöppje mellett a hitvány földi pénz! Mi az örökkévaló reménység mellett a földi birtok! Ezért az égi gazdagságért el lehet tűrni a földiek rágalmat, sőt üldözését.

A zsidók rágalmazása ennek a népnek a természetéből folyt (a görög blasphémia hírron­tás jelent). A zsidó farizeus lélek ebben az időben a külső látszatot kereste, a belső valóságot elhanyagolta. Jézus mesterien jellemzi őket: Minden tettüket azért teszik, hogy az emberek lássák őket. Széles imaszíjakat, hosszú bojtokat hordanak, a lakomában az első üléseket ked­velik, a zsinagógákban a főhelyeket, a piaci üdvözléseket, s ha az emberek rabbinak (főúrnak) hívják őket... Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, hogy tizedet adtok a mentából, kaporból és köményből, de mellőzitek a törvényből azt, ami nehezebb: az ítéletet, irgalmat és hűséget. Vak vezetők, kik megszűritek a szúnyogot is, elnyelitek a tevét! Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy megtisztítjátok a pohár és a tányér külsejét, míg a belseje raga­dozással és mértéktelenséggel van tele. Ezeknek a zsidóknak minden kincsük, legfőbb bálvá­nyuk a jó hírük volt, az emberek előtt való külső tekintély. Önzésüket mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amit maguknak annyira kívántak, másoktól megtagadtak, s a keresztyének gya­lázására és megrágalmazására mindent elkövettek. Igazi sátáni vonás volt ez bennük. A Sátán egyik neve: Diabolos, ami rágalmazót, vádlót jelent. A Sátán elsősorban Istent rágalmazza az emberek előtt, ezzel kezdte paradicsomi működését is; azután az Istenhez hű embereket rágal­mazza Isten előtt, mint ezt Jóbbal is tette. A zsidók, akik Isten fiát keresztre követelték, csak következetesek voltak, ha Jézus követőinek rágalmazásában és halálra vitelében is részt vet­tek. A zsidó szó francia változata a Latin Judeusnak. Hiába vallják magukat büszkén Juda fiai­nak, a testi leszármazás nem adja meg lényegüket, hanem a szellemi, aszerint pedig ők a Sá­tán zsinagógája. Aki a vallás külső, látszatgyakorlása mellett a hazugságnak szolgál, rosszabb, mint a pogány; a földön ördögi hatalommá válik. A Sátán legerősebb várai nem a kocsmák és bordélyházak, hol gyakran önvádtól szenvedő, jobbra vágyó lelkek vívódnak a bűn hatalmá­val, hanem a képmutatók zsinagógái és templomai. Jézust a papok, egyháztanácsosok és hit­oktatók feszítették meg és ez örök vád minden olyan vallásos hivatalt viselő ember ellen, aki hivatását nem istenfélelemből, hanem külső, üres látszatért, vagy kapzsiságból folytatja.

Gyűlölködő pogányok és fenekedő zsidók azonban semmit el nem vehetnek a keresz­tyén gyülekezet igazi kincsiből, melyhez a gyűlölet testi fegyverei nem férhetnek. Ezek a ja­vak örök, szellemi természetűek s a láthatatlan világhoz tartoznak éppúgy, mint a szmirnai ke­resztyének. A szmirnai gyülekezet élete Istennél van elrejtve, s azt testi öldöklő fegyver el nem érheti. A gyülekezetnek hát nincs mit veszítenie. Ha testi életüket elvesztik is, valódi éle­tükből semmit sem vesztettek. Mindez az idealista pogány bölcselő szájából üres szavakként puffog, de aki Jézust e világban meghalni, feltámadni, s innen egy másik világba távozni látta, annak számára e szavak boldog valóságot jelentenek. Márpedig a szmirnaiak az apostolok bi­zonyságtételének hittek. Azért az üzenet isteni küldője nem kételkedik szavának hatása felől: Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját! Ez a gyülekezet meg fogja hallani, amit a szellemi világ üzen. Akinek ebben a világban nincs többé keresnivalója, az egy másik világ számára nyitja ki fülét. De a börtönnek és a halálnak meg lesznek számlálva a napjai: csak tíz napig tart a próba. Láttuk a bevezetés számszimbolikai részében, hogy a szent tizen­kettes számrendszerrel szemben a tízes rendszer a földi, közönséges történés idejét jelzi. Té­vedtek hát azok, akik az őskeresztyén egyház tíz üldözéséről akartak tudni, bár ezt a tízes szá­mot csak erőltetve tudták a történelemből kihozni. A számszimbolikában a szám nem mennyi­séget, hanem tulajdonságot jelent, s itt azt akarja ez a szám tudatni, hogy az üldözések ideje elmegy, mint minden, ami ehhez a világhoz tartozik, s azután jön a isteni időszámítás, mely tökéletes lesz és örök. A földi élet ideje a keresztyén számára csak a próba ideje. Törekvése­inknek, belátásainknak rostára kell jutniok, hogy az emberi, földi kihulljék, s az isteni, örök megmaradjon. Szükségünk van a szenvedésekre, s áldanunk kell az isteni kezet, mely azért súlyt, hogy áldjon.

A gyülekezet ellen az úr vádat nem tesz. Ezt némely magyarázok arra magyarázták, hogy ez a gyülekezet bűntelen volt. Ez a magyarázat oktalan. Még ha a megszentelődés útján a földi bűntelenség elérhető volna is, azt csak egyesek érhetnék el, nem egész gyülekezetek. Ám a vád hiánya mással is magyarázható. A gyülekezetnek volt vádolója: a Sátán és a képmu­tatók zsinagógája. Ha saját szentségükhöz nem értettek is, annál inkább a mások bűneihez. Amit a gyülekezet ellen föl lehetett említeni, azt ők nem hagyták el. Mi szükség volt itt még arra, hogy Jézus is vádoljon? A szenvedések kohójában, amikor az őszinte lélek Istenhez for­dul és azt kérdi: Miért? A lélek állandóan vizsgálja magát, s az Úr nem látja szükségesnek a gyötrelem rázta lelkiismeretet még külön ébresztgetni. S azután Jézus gyöngéd. Elég teher volt a szmirnai gyülekezeten; nem rakott ő arra más terhet, mint azt a kívánságot, hogy mind­végig kitartson, azaz a testi halálig. A gyülekezet nem volt hát bűntelen. A győzelem nem a bűntelenség elérésében áll, hanem az Úrtól elválasztó akadályok elhárításában, s itt az egyet­len akadály a testi élet szeretete lett volna. Itt tehát a győzelem azt jelenti, hogy a földi életet ne szeressük jobban az Úrnál. Az élet díszt ad az embernek. A virágnak élni annyit jelent, mint szépnek lenni és illatozni. Az erős tölgynek az élet: dacolás a viharral. Az oroszlán élete az uralkodás és zsákmányolás. Az ember földi élete is szép. De a mennyei élet olyan, mint király és versenygyőztes ifjú fején a korona. Győzni a szmirnai gyülekezetben annyit jelentett, mint a földi koronát égi koronával cserélni be.

Az üzenetküldő bemutatkozása itt is megfelel az üzenet tartalmának: Ezeket mondja az Első és Utolsó, ki halottá lett, de föléledt. A szmirnai gyülekezet szenvedései nem azoktól erednek, akik azt a gyülekezet ellen indítják, hanem Isten szerető szívéből fakad a rossz is, mert a rosszból áldás lesz. Az első nem a gonosz ember, nem a rágalmazó Sátán, hanem a sze­rető Isten. De ő az utolsó is, aki akkor is megmarad, ha az üldözők elvesznek, s aki egyszerre elénk áll, mikor a földi üldözők kezéből az örök dicsőség honába általlépünk. Ő lesz az utol­só, arcunkról a verejtéket, szemünkről a könnyet ő fogja letörölni. Hiszen ő mindazt végig csi­nálta maga is: halottá lett, miután a keresztfán szenvedett. A könnyek útján előttünk járt, s mi mindenütt megtaláljuk véres és áldott nyomdokait, mikor a szenvedések útján előre haladunk. Nem kell félnünk: ő föléledt, a halál nem tarthatta magánál, s az ő élete a miénk.

Teljesen a tartalomhoz illik a befejező ígéret a győzedelmeseknek: Aki győz, annak nem árthat a második halál! Mint majd látni fogjuk, a második halál nem csak a testnek, hanem az egész embernek a halála lesz, melyből nincs többé feltámadás. Ez a halál nem álom nélküli al­vás, nem léttelenség lesz, hanem örök kétségbeesés. A Szentírás mocsárhoz hasonlítja, bűzhö­dő, tespedő, örökké egy helyben maradó örök tétlenséghez és tehetetlenséghez. Ez a földi gaz­dagok sorsa, kik az égi gazdagságot tudatosan, szándékosan megvetették. De a szmirnai gyü­lekezetnek nem fog ártani a második halál! Számukra a test halálával kezdődik az élet, a sza­badság, a dísz és dicsőség, az örök célok szolgálata, az eredményes és boldogító alkotások ideje!

-<>-

Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 62–65. oldal.