A pergamoni üzenet
„Aztán a pergamoni eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az, Akinél a kétélű éles pallos van:
13 Tudom, hol lakol. Ott, ahol a Sátán trónja van. Te ragaszkodol nevemhez és a bennem való hitet nem tagadtad meg, még hű tanúmnak, Antipásznak napjaiban sem, akit nálatok öltek meg, ott, ahol a Sátán lakik.
14 De van kevés kifogásom ellened: Vannak ott nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki megtanította Bálákot arra, hogy kelepcét állítson Izrael fiai elé azzal, hogy bálványáldozatot esznek és paráználkodnak.
15 Így nálad is vannak olyanok, akik ugyanúgy ragaszkodnak a Nikolaiták tanításához. Térj más felismerésre!
16 Ha nem teszed, sietve elmegyek hozzád és a szájamból kijövő pallossal harcolni fogok velük.
17 Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond. A győzelmesnek enni adok a rejtett mannából, fehér kövecskét is adok neki, és szavazó cserépre írva új nevet, melyet senki sem ismer; csak aki kapja.” (Jel. 2, 12-17)
Pergamon, vagy Pergamosz városa Szmirnától északra, a tengerparttól nem messze épült, szintén egy mély öböl végénél. Valamikor független város, egy kis ország királyi székhelye volt, s csodálatos épületei még függetlensége idején épültek. Messze földön híres Zeusz oltárát, egy hatalma épületet Berlinbe szállították és ott egy múzeumban újra felépítették, de üveg alatt, a homályos észak-német ég alatt többé azt a megbűvölő hatást nem gyakorolja; bár a rá faragott harci jelenetek a lelket ma is megfogják. Volt egy, a Zeusz oltárnál is híresebb Asklepios temploma, melyet messze vidékről fölkerestek a gyógyulásra váró betegek. Korábban itt állott a világ első könyvtára, a könyvek előállításához használt állati irha a várostól nyerte pergamen nevét. Más pompás épületek tömege bilincselte le a nézőt. Mindez a dicsőség az alkonyodó pogány babona szolgálatában állott. Szép volt, de hazug, magasztosnak látszott, noha üres volt. Ilyen pompázó üres hazugságban szokta a Sátán trónjának pilléreit elrejteni. Az ilyen csalás átlátszó az éber keresztyén szemének, de szépségével, a gyógyítás és tudás ígéretével elálmosítja azt, aki nem egész lelkével kapaszkodik az isteni igazságba. Csak igazság és hazugság tökéletes szétválasztása szabadítja meg a lelket e hármas hazug varázstól, a pogány művészet szépségétől, a pogány tudomány értelmi mélységétől és a pogány vallás szuggesztív hatalmától. Erre a szétválasztásra azonban az elfogult bűnös értelem magától képtelen.
A pergamoni gyülekezetet az Úr éppen úgy megdicséri, mint az efézusit, de azonnal rámutat a veszedelemre. Ahogy az efezusi nagyvárosi élet a keresztyén gyülekezet figyelmét szétszórta és belső összpontosítás helyett sokféle külső tevékenységbe vonta; úgy fosztotta meg a szépség, tudás, és vallásos szuggesztió a pergamoni gyülekezetet a kellő éberségtől azokkal szemben, kiket e bűvölet a bűnbe sodort már. A pogány szépség, a pogány tudás és a pogány vallás a lélek gonosz indulatait nem érinti, s azokat szép külső alatt kifejlődni hagyja. A tisztaságot, az isteni igazságot és a föld javairól való lemondást a pogány lélek éppen úgy gyűlöli, mint a krisztusi alázatosságot a zsidó lélek; a szépség, tudás és élvezet apostolai éppoly fanatikus keresztyénüldözők, mint az erényeikkel büszkélkedő farizeusok. Nem csoda tehát, ha zsidó ingerlés nélkül is Pergamonban heves keresztyénüldözés tört ki. Nem a szépség, nem a tudomány és nem a vallásos elmerülés, hanem ez a véres kegyetlenség alkotja a pogányság igazi arcát. Az igazság gyűlölete tette Pergamont a Sátán trónusává. A gyülekezet azonban a véres üldözés közepette is ragaszkodik Isten nevéhez. A görög szó (kratein), mely a ragaszkodást kifejezi, igen erős s ugyanazt az erős tartást fejezi ki, mint amellyel az Úr a hét csillagot kezében tartja. Régebben a névvel a dolgok lényegét, tulajdonságainak összességét jelölték, s ha a Pergamoni gyülekezet az Úr nevéhez ragaszkodott, ez azt fejezi ki, hogy őt lényegénél fogva ragadta meg. Úgy is mondhatjuk, nem maradt a felületen, hanem mélyre szállt Istenben, megismerte az Isten megbízhatóságát és azért nem tagadta meg a benne való hitet, s a hozzá való hűséget, mert a pistis mou kifejezés mind a kettőt jelenti. Az Istenbe hívő és Istenhez hű keresztyének közül az egyik, Antipas, kit az Úr pistis mou-nak nevez (Hozzám hűnek, Bennem bízónak), vértanúhalált szenvedett a városban. Vértanúságának oka minden bizonnyal erős bizonyságtétele volt, mellyel közgyűlöletet hívott ki maga ellen. Lehet, hogy a neve költött név, mert azt jelenti: mindenki ellene, s ez esetben lehet, hogy több mártír is volt, akiket ezen a néven egybefoglalt az üzenet küldője. Az üldözés közepette azonban a gyülekezet épp oly határozottan ragaszkodott Istenhez, mint amelyen határozottan elítélte az efezusi gyülekezet a hazugokat és gyűlölte a megalkuvókat. A Sátán székhelyén, a rendkívül erős pogány hatás alatt véres üldözés közepette megállni nehéz, azért van, hogy az Úr kíméli a gyülekezetet és csak kevés kifogást tesz ellene.
A kifogás azonban világos és félreérthetetlen: Vannak a gyülekezetben olyanok, akik a Bálám tanításához ragaszkodnak (itt ismét kratein áll, az erős ragaszkodás kifejezésére). Hiábavaló az intő szó, ezek a keresztyének nem akarnak a pogány élet pompázó bűneiről lemondani: a gyülekezet pedig meghagyja őket a tagok sorában és nem tisztítja el a fertőző kovászt. Bálám tanítása, mint már említettem is, arra tanította meg Bálák moabita királyt, hogy hogyan lehet a választott nép hűségét megingatni és ezzel meggyengíteni. A zsidó honfoglalás kori pogány bálványozás azon a helyen nyilvános paráználkodással volt összekötve, melyet Istar, vagy Astarté női istenség tiszteletére végeztek. A Sátán a vallásos élet gőzével és mámorával tudta a bűnt eltakarni és lelkiismeretet elhallgattatni. A tudatlan sivatagi aszketizmusban felnőtt zsidó nép megkívánta a csillogó bűnt, s annak kedvéért a pogány istentisztelethez hajolt, míg Fineás derék tette és határozottsága a vétkezésnek hirtelen gátat vetett. Ez a fineási határozottság hiányzott a pergamoni gyülekezetben. Voltak, akik szégyellni kezdték a tisztaságot, mint velünk történt a liberális művészetelmélet idején, mikor a kihívó meztelenség és érzéki célzatosság elleni küzdelem művészethez nem értő barbarizmusnak számított; voltak, akik szégyellni kezdték az igazságot, mint mi szégyelltük a racionalizmus idején a Bibliát; voltak, akik túlzottnak tartották a Jézushoz való ragaszkodás egyoldalúságát. Egyszóval a pogány bűnökben élők bent maradtak a gyülekezetben. Némelyek különbséget tesznek a bálámiták és nikolaiták között; előbbi néven azokat értik, akik gyakorlatilag pogány bálványlakomákon vetek részt, utóbbi néven pedig azokat, akik görög filozófiai alapon bizonyos erkölcsi szabadosság elveit dolgozták ki, de ilyen megkülönböztetésre a bibliai korban semmi alap nincs, bár ez a megkülönböztetés különben ésszerű. Itt a nikolaita szó a bálámita szó egyszerű fordításának látszik. Hogy egyik keresztyén lelki alkata szerint pusztán gyakorlatilag vétkezett, a másik az elméletet is elkészített hozzá, valószínű, de, hogy ezek ilyen alapon külön felekezetet képeztek volna, képtelenül hangzik. A kétségkívül készített és terjesztett elméletek leplét azonban kíméletlenül s egyszerre lerántja az ige leplezetlen ítélete, mikor Pergamont a művészetek, tudományok és vallásos kultusz székhelyét a Sátán lakhelyének nevezi. Ugyanez a határozott isteni kérlelhetetlenség mutatkozik abban az állásfoglalásban, mellyel Kálvin a genfi erkölcstelenséggel szembeszállt, melyet a Kálvin-korabeli libertinizmussal rokon újabb leberalizmus idején divatba jött túlzónak és jogtalannak megbélyegezni.
A paráznaságnak azonban nyilván egy mélyebb értelméről is szó van e helyen. Bálám nem a cinikus, észelv-istentagadás megtestesítője; ő a magasságos Isten prófétája volt, ki akarata ellenére is azt jövendölte, amit a Szellem szájára adott. Elragadta azonban a király pénze és a földi nagyok megtisztelő látogatása s gonoszsága abban állott, hogy Isten világos utasítása után még egyszer megkérdezte, hogy amennyiben lehet, a kincset és az elismerést se veszítse el. Kettős szívűsége megdöbbentően mutatkozik abban, hogy a prófétai ihlet elmúlása után tanácsot adott Báláknak Izrael fiainak megrontására. Az a paráznaság, amellyel az Isten népét a Jehovától elszakítani akarta, csak látható megnyilatkozása és jelképe annak a belső hűtlenségnek, melybe a bálványozó nép az élő igaz Istentől elszakadt. Istennek és a választott népnek szeretetét már az ótestamentumi próféták házastársi viszonnyal példázták; a viszony megszakítása tehát házastársi hűtlenség, házasságtörés. A hűtlen, másfelé kívánkozó asszony jó képe az isteni igazsággal meg nem elégedő, s a világ színes, szép hazugsága felé kapkodó keresztyénnek. A görög papság nem képezett ugyan oly hatalmas kasztot, mint az egyiptomi, vagy indiai, oly tekintélyes és hatalmas nem volt, mint a római, de a szépség és értelmi mélység erejével a görög babona épp oly megtévesztő és hatalmas volt, mint bármelyik más pogányság. Külsőleg szép és mély értelműség látszatánál fogva a felületes embert megejtő titokzatosságukban vonzó szertartások nyűgözték le a görög lelket. A keresztyén lélek sejtő várakozása megértően fordult a kereső pogány lélek vágyakozása felé s még talán segíteni akart, mert nem vigyázott, maga is kábulatba jutott. Csodatevő szavakat és neveket, rejtelmes erőkkel való kapcsolatot, földi megkötöttségtől való szabadulást, életet kerestek a pogányok. A keresztyén lélek sejtő várakozása megértően fordult a kereső pogány lélek vágyakozása felé s még talán segíteni akart, mert nem vigyázott, maga is kábulatba jutott. Az Úr a gyülekezet angyalát értelmének megváltoztatására szólítja föl, ami azt mutatja, hogy a gyülekezet tanítói, az igazság hirdetői is hanyagok voltak, a kétértelműség ellen teljes erővel nem küzdöttek s a pogány tanítók csalfa, üres ígéreteit ők sem látták át. A különben megtéréssel fordított értelem változtatás itt az isteni igazság leleplezetlen alkalmazását jelentette.
Az Úr lehetségesnek tartja, hogy a gyülekezet tanítói nem fognak a figyelmeztető szónak engedelmeskedni s azért isteni háború megindításával fenyegetőzik, amelyben a támadó fél ő maga, az üzenetküldő Jézus lesz. Azt mondja az Úr: hirtelen hozzád megyek! Itt természetesen nem utolsó visszajövetelére céloz az Úr, nem látható, hanem szellemi láthatatlan közeledésre. Az Úrnak ez a láthatatlan közeledése a Szellem kitöltése, vagy ítélő fellépte, amilyen Ananiász és Szafira halálában történt. Ananiászt és Szafirát az igazság szava ölte meg, amint az Péter ajkát elhagyta. Annak, aki pogány méreg kábításában alszik, rendkívül fájdalmas a szentírás józan, kardként vágó igazsága, s amíg a lélek az igazságot elfogadja, idegbajt kaphat, sőt az ellenállásban a baj halálos lehet. Az Úr fenyegetése tehát: hirtelen hozzád megyek, s a szájamból kijövő szablyával harcba szállok veled; nem olyan üres fenyegetés, mint a milyent sokan gondolnak, mikor meggondolják, hogy az Úr szájából kijövő szablya csak az ő beszéde. A freudizmus is szóval gyógyít, csakhogy hazug szóval; az igazság szava gyógyít is, de sebez is, megelevenít, meg is öl (Jer. 1,9,10, 23,39., Ez. 27,7., Héb 4,12-13). Mint ahogy az Úr hirtelen fog eljönni, s ez a hirtelenség sokakat előkészületlenül talál, úgy az ige megvilágosodása is hirtelen történik, az ellenálló bűnöst egyszerre töri össze Isten szeretete; vagy egyszerre fosztja meg erejétől és életétől, mint amilyen hirtelenséggel Ananiász és Szafira meghaltak.
A pergamoszi gyülekezetnek is arra van szüksége, hogy vezetőit a halálosnak készülő álomból valaki fölriassza, s a bűnösök ellenállását megtörje. A fölriasztás eszköze az ige, annak tiszta hirdetése. Ezért küld az Üdvözítő a gyülekezetnek üzenetet. Ezért mutatkozik a levélben úgy be, hogy nála a kétélű éles szablya van. A szablya kétélűsége a kétfelé vágást jelképezi. Az ige jobbra-balra osztó, istenit és emberit, szellemit és lelkit elválasztó hatására. Ahogy a bemutatkozás, úgy a levél záradéka is megfelel a gyülekezet állapotának. Az Úr három dolgot ígér a győzedelmesnek: rejtett mannát, fehér követ és azon új nevet. 1.) A manna, az égi kenyér, az az élet, mely után a pogány lélek is eped. Rejtett, de nem úgy, mint a pogány misztérium, melynek titokzatossága a csalást és ürességet fedezi, hanem a szellem élet természeténél fogva rejtett. Az isteni élet azon a láthatatlan kapcsolaton keresztül lesz a miénk, melyet az isteni Szellem nyit az emberi szellemen keresztül, amikor azt megeleveníti, s így az Isten és az ember között a kapcsolatot helyreállítja. A belénk ömlő isteni szellem adja a fényt, a gyógyulást és az örömöt, mely a világ számára érthetetlen, ezért a manna rejtett. 2.) A fehér kő a régi görög állami életben a szavazás eszköze volt, melyet az urnába dobtak, ha a népszavazással végződő törvényszéki ítélkezésben felmentő ítéletet akartak hozni; feketét dobtak, ha elmarasztaló ítéletet hoztak. A szavazás titkos volt, azért történt kövekkel, tehát a titkos jelleg a fehér kőben is benne van. Az Úr a győzedelmesnek fehér követ ád, vagyis titkosan, mástól meg nem érthető módon felmentő ítéletét közli vele; szabadulásának, üdvösségének bizonyságát adja néki. 3.) A kövön azonban új név lesz. Láttuk, hogy a név, a jellegnek, vagy jellemnek összegzése. Az új név tehát új jellem, új lényeg. Új lelki alkat, mely annak a bizonyosságnak alapján, abból a hitből kifolyólag fejlődik ki, hogy az Úréi vagyunk, hogy az Úr nem vet el, hanem fölment és magáénak ismer. E hármas titkos összeköttetést nem érti meg más, csak akinek füle van arra, hogy a Szellem titkos belső közlését megértse.
Ha a pergamoszi levelet a két előző üzenettel összehasonlítjuk, a pergamoszi gyülekezet állapotában az előző két gyülekezet állapotával szemben bizonyos fejlődést látunk. A pergamoszi gyülekezetben a jó elem és a gonosz elem is előbbre haladott állapotot mutat, mint az efezusiban. Efezusban a világ általános rontó befolyásával találkozunk, Pergamon a Sátán királyi széke, az elaltató gonosz befolyás gazdag forrása. Az efezusi egyház csak éppen elhagyta az isteni szeretet forrását, a kísértő az ajtó előtt van, de még nem engedte be, a veszély abban van, hogy a maga erejére támaszkodik; a pergamoszi egyház már magában tűr olyanokat, akik a kísértésnek engedtek, tehát a gonoszt a kapun beengedte. Az efezusi gyülekezetnek a gonosz ellen tanúsított ellenállása inkább passzív, elutasító, pergamoszi gyülekezet visszafordul a forráshoz és ragaszkodik ahhoz, a ragaszkodást az erős kratein szó fezei ki. A szmirnai gyülekezet helyzete az efezusi helyzethez viszonyítva haladást mutat, mert az üldözések gyors megindulásáról tudósít. Amíg a gyülekezet a szenvedések nyújtópadján kínlódik, nem fenyeget a világ álmosító hatása, hiszen maga a világ taszítja el magától az egyházat. Más a pergamoszi helyzet, ahol a világ az erős üldözés mellett a megigéző, kábító, vonzó erőt is kifejti a gyülekezettel szemben. A három üzenet három egymást rendesen követő történeti helyzetről beszél: 1.) a világ először közönyös a gyülekezettel szemben és csak akaratlan hatást fejt ki arra; 2.) a világ észreveszi a számára idegen testet s azt, mint ami neki fájdalmat okoz, ki akarja irtani; 3.) a világ észreveszi, hogy az egyház ki nem irtható, s taktikáján változtat; az üldözés fenntartása mellett a csalogathatót magához csalogatja, s evégre szépsége és sokat ígérő volta egész teljességében mutatkozik a gyülekezetnek. A pergamoszi gyülekezet nincs már tehát mindig a kínzópadon, nézi, sőt csodálni kezdi a világot, s így a kísérthetőség újra fennáll. Sőt annyiban növekszik, hogy a kísértés szándékos és tervszerű. Pergamosz tehát előbb van, mint Efezus vagy Szmirna.
-<>-
Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében © Csia Lajos
Új Berea Kiadó és Nyomda Kft. Budapest, 2008.
Saját példányból lejegyezve: 65–69. oldal.
